Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-25 / 144. szám

1909. júnlius 28. M­iért nem tanul a brigád ? Érettségi a munkapad mellett — Gitár és szépirodalom A gondokról, nehézségekről a Béke szocialista brigádnál ízlésesen bekötött napló. Bé­ke szocialista brigád, vezetője Tóth Béla. Vietnami vendé­gek üdvözlő sorai, Benkei András belügyminiszter jó kí­vánságai és számos apró ese­mény a dohányfermentáló asztalos karbantartó brigádjá­nak hétköznapjaiból. Két éve nyerték el a szocialista címet. Tízen voltak akkor, most né­hány új taggal gyarapodtak. A hivatalos jelentések el­mondják, hogy a brigád min­den évben több száz munka­órával megrövidítette a kar­bantartások előre tervezett idejét, minden évben két újí­tással jelentkeztek, géphiba, munkakiesés évek óta ismeret­len náluk. Egyszóval rászol­gáltak a szocialista címre... „Hat osztályom van...** Mi mégis „rákérdeztünk” a harmadik követelményre: ho­gyan tanul, művelődik a bri­gád. Ezzel bizony nincs min­den rendben! Erről a brigádnapló és a hi­vatalos üzemi-szakszervezeti értékelés is igen szűkszavú: „a brigád tagjai beiratkoznak az üzemi könyvtárba”. Majd egy másik lapon, az 1968-as évről szólva ez áll: Do­binszki László, a brigád he­lyettes vezetője befejezi a pénzügyi technikum IV. osz­tályát. Az idei vállalások pe­dig azt rögzítik: Ignácz Ti­bor és Kovács Attila gyors­fejlesztő gőzgép tanfolyamra iratkozik be. Hogy más az „írás” és más a valóság, az a helyszínen, az asztalosműhelyben derül ki. Ugyanis: — Előbb a harmadik évet kell befejeznem. És egy kis halasztást kértem, ha sikerül, télen fogok vizsgázni... — magyarázza Dobinszki László. A brigádról szóló papírnak annyiban igaza van, hogy már negyedikesnek kellene lennie, de egy évet kihagyott. Hiába a két gyerek mellett nem egyszerű vállalkozás tanulni... — Egyébként engem a fa­ipari technikum érdekelt vol­na, a szakmám kárpitos. De amikor elhatároztam, hogy tanulok, nem indult ilyen is­kola Nyíregyházán, így kötöt­tem ki a pénzügyiben. Gyors számvetést csinálnak, két dolgozónak nincs meg az általános iskolai végzettsége. Az egyik nyugdíj előtt áll, őt már nem lenne jó háborgatni. A másik 44 éves, és nem más, mint a brigád vezetője. — Bizony az idén én is pó­tolni fogom az elmaradást. Hat osztályom van. Érzem, hogy kevés — mondja kissé röstelkedve Tóth Béla. A kar­bantartók munkája is kompli­­kálódik, olykor műszaki raj­zok után kell elkészíteniük a faformákat, az új gépek, el­járások is sürgetik az em­bert a tanulásban. Ezért is végezte el két karbantartó emberük a gyorsfejlesztő gőz­gép kezelő tanfolyamot. — Persze ez egyéni érde­künk is — jegyzik meg tárgyi­lagosan. Nagyobb keresetet biztosítanak az ilyen szakmai tanfolyamok. És a vállalat is szorgalmazza. Üzemi iskola lenne jó A tanulmányi előnyökről, a tanszersegélyről és a többiről, keveset tudnak. Dobinszki erősítgeti, hogy a tanulmányi szabadsággal soha nem volt problémája. A műszak nem akadályozta, hogy az iskolai órákra eljárjon. Ki nem mondva mégis azt érzi az em­ber, szívesen beülnének töb­ben az iskolapadokba, ha az itt lenne az üzemben. Évek­kel ezelőtt jó szokás volt üze­mi, esti iskolákat szervezni azoknak, akik pótolni akarták az általános iskolai osztályai­kat, vagy előkészítő tanfolya­mokat a középiskolába. Most ilyenről keveset hallunk. — Olvasni viszont szere­tünk — mondják szinte véde­kezésképpen. Tóth Béla A Kék hegyek kapitánya című köny­vet említi, amely Zrínyi Mik­lós életéről szól. ő továbbadta Székely István ácsnak. De­hogy alaposabban elbeszélget­nének egy-egy könyvről, vagy módszeresen hozzálátnának a mai magyar irodalom egy-egy kiemelkedőbb művének meg­ismeréséhez, ehhez kevés a brigád igyekezete. Az üzemi könyvtári olvasójegy sem je­lent egyben állandó és rend­szeres olvasást. Inkább alkal­mi olvasgatást. Marad az önművelésre a rádió, a tévé, az újságok. Az egyéni művelődési hajlam is kicsire zsugorodik, pedig többen szeretik a zenét, ket­ten, Dobinszki és Kovács .,ak­tív” zenészek, mások a búto­rok tervezése, a lakberende­zés iránt tanúsítanak az átla­gosnál nagyobb érdeklődést. De ki fogja össze a brigád, és tegyük hozzá a brigádok kul­turális igényeit? Ki gondos­kodik róla, hogy az alkalmi fellángolás egy-egy színházlá­togatás, vagy filmnézés ál­landó, nélkülözhetetlen sar­­kallója legyen az önművelés­nek? Bátorítás is kellene — Nem vagyunk mi ezzel elégedettek — fogalmazzák valamennyiük problémáját. De a munka, a család mellett nem könnyű tanulni, műve­lődni. Ráadásul többen szét­szórtan dolgozunk különböző vidékeken. És valljuk be, az a néhány szabad óra kell a kiskerthez, kapálgatni, met­­szegetni. Nem közhely az: szocialista módon élni és dolgozni aligha lehet művelődés, tanulás nél­kül. A harmadik követelmény teljesítéséhez naponta több tanács, bátorítás, serkentés is szükséges az üzemi vezetés, az stb, a kulturális bizottság ré­széről. (PG) 9 Szigorúbb vagyonvédelem „Hát ennyire lopnak a tsz­­ekben?” Megértem azt, aki kérdez, miután napilapjaink, a rádió, a tv. az utóbbi idő­ben gyakran foglalkozik egy közös témával, a szövetkeze­ti gazdaságok belső ellenőr­zésének szigorításával. Sokan, a szövetkezeti mozgalmat és annak fejlődését közelebbről nem ismerők csak találgat­nak. Tévedés. A belső ellenőrzés szigorítása, sőt szakképzett revizorokkal történő megerő­sítése nem azért került na­pirendre, mert már tarthatat­lan a helyzet, mert már so­kan lopnak és csalnak. Akad néhány ilyen ügy is. De az igazság — és ez az általános — hogy a közös tulajdonhoz való viszony évről évre erő­södik, egyre kevesebb embert kell fegyelmezni azért, mert megfeledkezett magáról és hazavitt valamit. Az ellenőr­zés szigorítását, a rendszeres revízió szükségességét más okok indokolják. A termelőszövetkezetek ön­állósága nem üres szóbeszéd. Kitűnik abból is, hogy a tanácsi szervek ma már csak a hatósági feladatok vizsgá­latára, végrehajtásának el­lenőrzésére szorítkoznak. He­lyük és szerepük, amelyet ko­rábban a munkaszervezés, a mérlegkészítés, a javak el­osztásának ellenőrzésével be­töltöttek, üresen maradt. A tanácsok korábbi nagyon fon­tos funkciója örökségként az ellenőrző bizottságokra ma­radt. És valljuk meg, az el­lenőrző bizottságok összetéte­le, a bizottsági tagok képzett­sége és felkészültsége ma még nem megfelelő arra, hogy a rájuk szignált feladatokat maradéktalanul elvégezzék. Megfelelő ellenőrzés nélkül pedig a szövetkezetek képte­lenek jól gazdálkodni. Ezért kell hát szigorítani a belső ellenőrzést, segíteni a revizori hálózat kiépítését. Az ellenőrző bizottságoknak, most már nemcsak a majo­rokban, hanem a határban kell aktívan tevékenykedni. Ellenőrzésükre, segítségükre elsősorban ott van nagyobb szükség, ahol a munkaszerve­zésről, a vállalt feladatokról döntenek, majd később a számvitel, a mérlegkészítés kíván segítséget. A jövőben arra is nagyobb figyelmet szükséges fordítani, hogy mi­ként osztják el a szociális, kulturális alapokat és általá­ban a különböző célokra szánt összeg felhasználása mennyire szolgálja a terme­lőszövetkezeti tagok érdekeit. Tehát szigorúbb vagyonvéde­lemről van szó, amely érdek­­védelem is egyben. Seres Ernő ­ A megspórolt kamat Az év elején hárommillió­­egyszázezer forint hitelt kért a banktól a buji Új Élet Ter­melőszövetkezet főkönyvelője , bár az igénylést szabály­szerűen írták meg, ellátták cégszerű aláírással és bélyeg­zéssel, a bank mégis nemet mondott. Csak hatvan száza­lékot volt hajlandó utalni. Nem arról volt szó, hogy nem lett volna a kért hitel­re fedezet. De ez a fedezet olyan terményekből áll, me­lyekre a szövetkezetnek már nem volt feltétlen szük­sége. Gabonaféléket, burgo­nyát tároltak. Javasolta a bank, értékesítsék ezeket. A bank nem akarja a gazdaság kárát, de kötelessége az in­dokolatlan hitel csökkentése. A főkönyvelő zsörtölődve hangoskodott. Ám a bank sem engedett álláspontjából. Végül a csökkentett hitelt kapta a termelőszövetkezet. A bank javaslatára a tsz sorban túladott a „felesleges” tartalékon. Emellett minden lehetséges helyen és anyag­gal megkezdődött a szoros takarékoskodás. A főkönyve­lő és általában a gazdaságve­zetés árgus szemekkel fi­gyelte és ellenőrizte minden fillér felhasználását. Sikerült! Elégnek bizo­nyult a bank által csökken­tett hitel, így jóval kisebb összeget kell visszafizetni, és mintegy 140 ezer forint ka­matot is megtakarít a ter­melőszövetkezet. S most nemrég a főkönyvelő jelentet­te ki a bankban: „Jól tetté­tek, hogy megrövidítettétek a kért hitelt”. Nem árt tehát, ha ellenőriz a bank és néha nemet is mond. Sőt. Mert mint e tör­ténet bizonyítja, a keve­sebb lehet a jobb. Asztalos Bálint KCELET-M­AGY­ARORSZAG S­­oMa? Sok partner között elveszett A GYER 91 Hiányos piackutatás ■ A túlzott óvatosság eredménye : hiánycikk ■ Ki raktározzon? — Egyszerűen nem kapok a fiamra egy megfelelő öl­tönyt. Sem a szövetkezeti boltban, sem Nyíregyházán. De hetekig jártam egyszerű fiú rövidnadrágért is — pa­naszolják vidéken, de a me­gyeszékhelyen is a szülők. Vajon eltűnt-e — és ha igen, miért — többféle gyer­mekruha, cipő. Igaz-e, hogy a gyermekruhák olcsók és nem érdemes a gyáraknak azokat készíteni ? Körútunkon erre ke­restünk választ a vidéki és a nyíregyházi boltokban. Ugyanezt kérdeztük a kis- és nagykereskedelem illetékesei­től. Csak a szakboltban ? Elöljáróban el kell monda­ni: a panaszok nagy része jo­gos. A nyíregyházi szakbolt — és egyik-másik új szövet­kezeti nagyáruház — kivéte­lével a gyermekruha-ellátás hiányos. Az elmúlt két hó­napban elsősorban a 13—16- os nagyságú fiúruhák folya­matos hiánycikknek számí­tottak. Az eladók még aján­lani sem tudtak a vevőknek. A szezon kezdete előtt egyál­talán nem lehetett kapni rö­vidnadrágokat. Ez alól kivé­tel csak a „Texas” nadrág volt. A gondok között elsőrendű szerepet játszik: ma már nem lehet akármilyen minőségű és fazonú gyermekruhákat eladni. A gyermeköltönyök, kiskamasz és kamaszruhák, a nyári lánykaruhák vagy bakfis kiskosztümök éppen olyan divatosak, mint a fel­nőtt ruhák. A legkedveltebbek közé tartoznak a szintetikus anya­gok, mint amilyen a terlisz­­ter-család. Ezek időnként a férfiruha-boltokban is hiány­cikknek számítanak. A gyá­rak a rendelkezésre álló anyagokat elsősorban férfi­­ruha-készítésre használják. Ennek oka: kevés az anyag. A közhiedelemmel ellentét­ben a változó forgalmiadó­kulcsok révén kifizetődő gyermekruhát készíteni. A néhány hete tetőző rö­­vidnadrág-hiány — kisdobás és úttörőavatás, vizsgák az iskolákban — egy más okra világít rá. A nyár elején nem volt sem sötétkék, sem más­fajta rövidnadrág. A keres­kedelem és az ipar egyaránt „lemaradt” róla. Most már vannak, a kereslet viszont csökkent, a szezon javában tart. A készletgazdálkodás hátrányai Bizonyos kényszerítő ren­delkezések és a mindenkép­pen nyereségre törekvés együttes hatása érezhető. A bank szigorúan ellenőrzi, mi­lyen készletei vannak az il­letékes nagy- és kiskereske­delmi vállalatoknak. Minden indokolatlan készletnöveke­dés súlyos forintok elveszté­sét jelentheti. A forintban megállapított zárókészletek viszont a vártnál jobban kö­tik a kereskedelmi vállalato­kat. így fordulhat elő, hogy most — a fél év közeledtével — bizonyos keresett cikkek­ből nagy mennyiség van a nagykernél, de kevés a vá­sárló. A kiskerek már a zá­rókészletre gondolnak. Ezért „óvatosak” a kereskedelmi szakemberek. De más miatt is óvatosak. Az „ómechanizmusban” a nagykerek általában tudták, milyen árucikkből mennyit tudnak eladni. Most a kiske­reskedelem — ha számára nem elég előnyös a nagyker ajánlata — közvetlenül ren­delhet vállalatoktól, ktsz-ek­­től. A nagyker így nem ren­delheti automatikusan a ta­pasztalat szerinti mennyisé­get. Ezért gyakran az egysze­rűbb utat választják: keve­sebbet rendelnek, így történt ez tavaly a gyermekruhák­kal is. A visszahatás most érezhető: a gyártó vállalatok látva a nagykereskedelem csökkenő megrendelését, ex­portra szerződtek. Most a belkereskedelem csak az ex­portszállítások után kaphat­ja meg legtöbb esetben az áruját. Mitől fél a nagyker? Ez tűnik ki abból is, hogy sok olyan vállalat, ruhagyár van, amely a Kelet-Textilnek az első fél évben esedékes rendeléséből május végéig egyetlen darabot sem szállí­tott. A teljes féléves rendelés teljesítése júniusra maradt. Az előző hónapokban ezért sok hiányzó cikk volt. Mind­ezek a kis- és nagykereske­delem, valamint a gyárak kapcsolatainak bizonyos hiá­nyaira, továbbá a piackuta­tás hiányosságaira hívják fel a figyelmet. A közgazdasági szabályzók egy része még mindig gondot jelent a kereskedelmi szak­embereknek. Sok olyan ren­delkezést kell megszokni, amelynek nem ismerése vagy begyakorlatlansága ma még időnként hiányokat okozhat. Érdemes figyelemmel kísér­ni az áru útját: ha a válla­lat legyártotta — mivel kere­sett cikkről van szó — nyom­ban szállítja is. Csak a leg­ritkább esetben raktározza. Ez természetes, számukra ez a kifizetődő. A nagyker nem rendel biztonságosan, mert a kései szállítás, a kiskereske­delem gyártó cégekkel való kapcsolatától fél. Csak éppen annyit köt le, amennyinek értékesítését biztonságosnak látja. Ez pedig gyakran ke­­vés. A kiskernek megyénk­ben gyakorlatilag nincsenek raktározási lehetőségei, s ezért csak szintén közvetlenül a szezon előtt vásárol. Már­pedig az elméleti kapcsolat: a gyárból éppen kikerülő áru négy-öt hét alatt a vásárló­hoz kerül — alig lehet elkép­zelni. Az árut valahol raktá­rozni kell, s ezért a vele fog­lalkozó szerveknek áldozni szükséges. Jelenleg ez még nem alakult ki megfelelően. " Lassú a­­­vulás Jó gyakorlatok azonban már vannak. Kialakult a kis­­kerektsz-kapcsolat. Egy-egy árut a megrendeléstől számí­tott három héten belül szál­lítani tudnak. Egyes esetek­ben ez a határidő tíz napra is rövidülhet. Ilyen jó együtt­működésre példa a nyíregy­házi gyermekruházati bolt: szezonidőben néhány hiányzó cikknek számító fiúnadrágot „rövid úton” kapott a nagy­­kállói ktsz-től. Hasonló kap­csolatai — nagy tételei miatt esetleg még kedvezőbbek is — vannak a nagykernek is. Mindezek példák. A hiá­­­nyos gyermekruha-ellátás azonban csak lassan javul. Az igények és a partnerek kö­zötti jobb kapcsolat sokat se­gített és segíthet ezután is. Ugyancsak járható út a ke­reskedelmi cégek összefogá­sa: nagy tételben való ren­delés esetén olcsóbban juthat­nak az áruhoz, esetleg szö­vetkezetek teljes kapacitását is leköthetik a maguk javá­ra. Egy azonban bizonyos: a gyermekruhákkal nemcsak a szakboltoknak kell foglalkoz­ni és az ellátáson javítani szükséges. Marik Sándor „Hazamennék, ha volna kihez...“ A háború vihara nem ke­rülte el Sztemplén Zsigmond — Zigmond Joszifovics Sztempjén családját sem. A naptár 1943 első hónap­ját mutatta. A németek Uk­rajna területén, a háború ir­­tózata mellett, a megszállt területeken vandál módon kegyetlenkedtek. Barbárokként támadtak rá a Sztemplén család rovnói — ukrajnai város — békés csa­ládi otthonára is. — Az SS- legények lövöldözni kezdtek a lakásban. Sztemplén Zsig­mond ezekre a félelmetes percekre így emlékszik visz­­sza: Állig felfegyverzett német banditák törtek ránk. Az apámat bántották. A lakás­ban eszeveszett lövöldözés kezdődött. Én az ablakon menekültem­, hogy mi történt tovább, nem tudom. Futot­tam, de azt sem tudtam, hogy hova.« így került a tizenöt éves fiúcska az öldöklő háború sodrásába. 1943 január 12-én egy Ukrajnában harcoló ma­gyar egységhez került, ahol az emberségüket nem vesz­tett szabolcsi parasztkatonák magukhoz vették az otthon­talan ukrán gyermeket. Sor­sa a háború befejezéséig az egységhez kötődött. Velük együtt hátrált a támadó szov­jet csapatok előtt. 1944 május 28-án megsebesült. Ungvá­­ron volt kórházban. Onnan áthozták Nyíregyházára, és az akkori evangélikus isko­lában berendezett tábori kór­házban gyógyult meg. Köz­ben megszerette Nyíregyhá­zát, de mégis el kellett hagy­nia, mert visszavitték régi katonai alakulatához. Futot­tak Ausztriáig. Itt megszö­kött és visszajött Nyíregyhá­zára. Ez már 1945 júliusában volt. Az első napokat Sztre­­ha bácsi Virág utcai­­lakásán­ban töltötte. Néhány nap múlva Schubert István felső­simai gazdálkodóhoz állt be dolgozni. Összebarátkoztak. 1952. márciusáig élt együtt a családdal. Ekkor megnősül, majd a húsipari vállalathoz került dolgozni. Ma is ott dolgozik. Közben elvégezte a nyolc általánost. Szakmunkás­­vizsgát tett. A család is sza­porodott. Egy tizenhat éves lánya és egy tízéves fia van. A nagy kérdőjel: a szülők, a testvérek utáni vágy örök­ké nyugtalanítja, ébrenlétben és álomban egyaránt. Mindenre emlékszik az ott­hon történetekből, amire csak egy tizenöt éves fiúcska emlékezhet, így fogalmaz: — Mindent tudok, és még­sem tudok semmit. Legalább­is az elmúlt huszonhat év alatt nem sikerült semmit megtudnom otthonról. Pedig koromsötét éjjel is hazata­lálnék. Sokan ígértek már nekem segítséget, de eddig minden kísérletem eredmény­telen maradt. Ha volna ki­hez — a fekete bajszos édes­apám, őszülő hajú szülő­anyám, bátyám Félix, aki könyvkötő volt, a felesége Kázméra, lánytestvéreim Kata, Teréza, Janka, a bará­tom, Mihej Vovogya — ha megnélkülözném is, de haza­mennék. Érzem, nem talál­nám valamennyit az élők so­rában, hogy egyszerre több­jüket kellene eltemetnem, de azt is tudom, hogy az élőkkel együtt örülhetnék az egy­másra találásnak. — Száva Jánosnak — a hasonló körülmények között otthonról elkerült, s a Ma­gyarországon élő földimnek is­­ megtalálták a hozzátar­tozóit. Ez is keresésre kész­tet. A helyi népfront elnökének tanácsára jött el Sztemplén Zsigmond az SZBT megyei titkárságára, ahol máris hoz­záláttak a távoli rokonok felkutatásához. Siser Imre

Next