Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

IM® -degem Sw S. t: ■",===== ÍTELET-M­AGY­ARORS2­A. Égni, vagy elégni? Akikről szó lesz, nem külön­legű­­er­nerek, nincse­nek különleges anyagból gyúrva. Egyszerűen életele­mük, hogy munkálkodjanak a közért, pártszervezetekben, bizottságokban, tanácsokon, tömeg- és társadalmi szerve­­zetekben. Nagy részük kommunista, de sokan vannak közöttük pártonkívüliek is. Ezek az emberek állandó közéleti láz­ban élnek. Nem érzik jól ma­gukat, sőt panaszkodnak, ha nincs társadalmi elfoglaltsá­guk. Az egyik általános is­kolai igazgató huszonöt funk­ciót számolt össze, amikor ez a téma szóba került. S ezek a funkciók nem papíron vol­tak meg. Az egyik pártmun­kás — akit hosszú ideig ke­zeltek „foglalkozási ártalom­­ként” fellépő idegkimerült­­séggel — az utóbbi tizenöt év alatt egyetlen egyszer tu­dott elmenni üdülni, s nem tölthette szabadságát gondta­lanul. Persze nem ez a jellemző. A nagy megterhelést hordo­zó közéleti emberek is igye­keznek újra tölteni apadó munkaenergiájukat, megőriz­ni állóképességüket. Van azonban egy nem is kis cso­port, amely a közért való munkálkodásban a legkevés­bé sem törődik önmagával, egészségével. Nem azért, mert szeret tetszelegni eb­ben a pózban, hanem egy­szerűen nem tud­ képtelen megszabadulni az erejét meg­haladó plusz követelmények­től. Róluk kevés szó esik, mint­ha nem lenne illendő beszélni a közért dolgozó és olykor elégő politikai, gazdasági, mozgalmi, kulturális és egyéb szakágban élenjárók­ról. Mintha az a bizonyos „legfőbb érték az ember” megállapítás rájuk nem vo­natkozna. Mintha természetes lenne, hogy egyesek jobban húznak, szó szerint éjt nap­pallá tesznek, mások lazább­ra engedik a gyeplőt és — mondjuk ki, általában to­vább is élnek. Mert erről is szó van. A halálozási statisztikát nézve nem nehéz észrevenni, hogy az utóbbi években megsza­porodott azok száma, akik „tragikus hirtelenséggel tá­voznak közülünk”. Nem szük­séges felsorolni a szívinfark­tust és társait, a különböző vérkeringést és más életve­szélyes rendellenességeket, melyek legjobban fenyegetik az átlagosnál nagyobb mun­katempóban gondolkozó, ér­ző és dolgozó embereket. A „nyugi” emberek tudnak vi­gyázni magukra, ők jó taná­csok nélkül is megtalálják szervezetük önfenntartásának módjait, sőt olykor a kelleté­nél is jobban vigyáznak egészségükre. De a szenvedé­lyes ember, legyen az peda­gógus, mérnök, párttitkár, brigádvezető, tsz-elnök, vagy bármilyen más foglalkozású, nem a legjobb orvosa önma­gának. Noha nincs semmilyen pre­cíziós műszer, a­mellyel egyenlő, vagy legalábbis a testi és szellemi kapacitás­hoz méretezhető lenne az elvégzendő munka,­­ mégis elgondolkoztató, hogy az egyenlőtlen közéleti, társa­­dalmi terhek erősen ritkítják a sorokat. Társadalmunk előbbre jutását való igaz, hogy tevékeny, a saját munkáju­kon túllátó, széles társadal­mi érdeklődésű, közéletben részvevők sokaságával tudjuk mindjobban valóra váltani. De ezek a hasznos terhek ma még nem osztódnak el igaz­ságosan, egyesek túl sokat vállalnak és végeznek, má­sok alig, vagy egészen keve­set. Párt, állami és más köz­intézményeink, szerveink leg­lelkiismeretesebb munkásai az élet sűrűjében dacolnak betegséggel, vagy legjobb esetben nem veszik komo­lyan a teherbíróképesség túl­lépésének következményeit Ami olykor megdöbbenti az embert, a kollektívák, vagy azok felelős vezetői sem gon­­doskodnak eléggé a megelő­zésről, szinte a szemük előtt roppannak össze emberek, akiket meg lehetett volna menteni. Mert nem csak a lanyhák, a lezserek serken­tése, sőt kényszerítése az in­tenzív munkára, kötelessége a vezetőnek és a kollektívá­nak, hanem a „túl hevesek” a túl mozgékonyak megóvá­sa, fékezése is. De hogyan akarunk na­gyobb közéleti cselekvést, ha óvjuk az embereket a túlfe­szített munkától? Társadal­mi és közéletünk valamennyi színterén valóban erőtelje­sebb közéleti munkára, cse­lekvő emberek sokaságára van szükség. S ez nem ellen­kezik azzal, hogy gondoljunk féltőn a közügyek iránt fogé­konyabb, önzetlenebb mun­kásokra. Vegyük le a feles­leges terheket, megbízatáso­kat, amelyek már nem növe­lik, ellenkezőleg, csökkentik munkájuk hatásfokát, aláás­sák erőnlétüket. Új és új erőkkel kívánatos feltölteni azokat a társadalmi fórumo­kat, melyek jelentősen előbb­re vihetik a társadalmi fejlő­dést. Senkitől nem lehet elvenni a közért való munkálkodás jogát, éltető elemét,­­ kü­lönösen nem azoktól, akik enélkül nem tudnának létez­ni. De minden felelős vezető, minden kollektíva emberségét, felelősségérzetét minősíti, hogy környezetükben a köz­­ügyekért élnek, vagy elég­nek emberek. Páll Géza „147 ezeréves per eldőlt..." SZERKESZTETTE: BARBARITS MIKLÓS 12. „Mink, szoczialista társak, esküszünk..." Mezőssy Béla orsz. gyűl. képviselő levelet ír a Buda­pesti Hírlapnak. Febr. 24-én a Nyíregyháza is közli a le­velet. „.. .És kenyértörésre került a dolog... elég volt egypár letartóztatás, a kato­naság puszta megjelenése, hogy a nagyhangú fenyege­tőkből alázatos instánsokat csináljon... A szocziális kér­dést a hatóságok erélyes fel­lépése az én véleményem szerint Szabolcs vármegyé­­ben egyelőre csöndes me­derbe terelte, a nyugalom helyreállott. De a szurony nem végleges megoldás! A bajokon kölcsönös jóakarat­tal segíteni kell. Mert ne átitassuk magunkat és ne akarjunk mindent Várkonyi úr számlájára írni...” Pedig az urak, most már szívesen felejtkeznének el arról, hogy a számukra váratlanul fel­­lo­bbanó mozgalom bűneik beismerésére és meaculpá­­zásra kényszerítette őket. Február 27-én a Szabolcsi Szabadsajtó Mike­cz János alispán febr. 19-én kelt kör­levelét közli „Valamennyi község elöljáróinak!” A lap által adott cím: „A MEG­TORLÁS”, a körlevél előt­ti kommentár pedig így kez­dődik: ,A vétkes üzelmeiről ismertté lett Várkonyi Ist­ván, szocialista izgatóra rá­nehezült az igazság keze. Mikecz így ír körlevelében: .... .A magy. kir. kormány Várkonyi István lapszerkesz­tő. .. ellen a legutóbbi na­pokban a legerélyesebben lé­pett fel, őt rendőri felügye­let alá helyezte, pénzkészle­tét, előfizetőinek névsorát (!) lefoglalta, lapjának elkobzá­sát pedig a kir. főügyészség parancsára a bíróság elren­delte. . Meghagyom tehát a községi elöljáróságnak, mi­szerint a lakosságnak min­den rendelkezésére álló al­kalmas módon hozza tudo­mására, tegye közhírré (a törtevésben foglaltakat) Minthogy pedig a Várkonyi által szervezett szövetkezet­be belépők egymásközt es­küt tesznek le, melynek czél­­ja van, hogy letevőiket a szövetkezet elhagyásától visz­­szatartsa, s a jóhiszemű nép (!) körében tényleg a letett eskü ily hatásúnak minősít­tetik is, ennélfogva köteles­ségévé teszem az elöljáró­ságnak, hogy szintén a leg­szélesebb körben hirdessék ki, hogy azon eskü, melyet a szoc­ialisták egymás közt — egyébként a törvényes for­mák mellőzésével — letesz­nek, úgy jogi, mint lelki­is­mereti szempontból semmis és hatálytalan és annak megszegése sem törvényes, sem vallásos elvek szerint nem képez kárhoztatandó cselekményt.” Az eskü egy­szerűségében végtelenül megrázó szövegét azonban csak május 15-én közli a Szabolcsi Szabadsajtó, ami­kor ismerteti az­ alispán 1­897. második feléről készült je­lentését: „Mink szoczialista társak esküszünk, hogy min­den lépésünkben híven szol­gálunk mindhalálig, hogy mink elvtársaink legkisebb fillérjét el nem kívánjuk. Isten minket úgy segéljen!” Az egyszerű emberek azonban úgy érzik, hogy nem az alispán dönti el ho­vatartozásukat. A mozgalom él. Márc. 6-án a Nyírvidék „HAZATOLONCOLT SZO­CZIALISTÁK” címmel hírt ad róluk: „A nyíregyházi vasúti állomáson e hó 3-án, 4-én és 5-én a különböző ol­dalról érkező vonatok utasai közül negyven szoczialista parasztot tartóztatott fel a nyíregyházi városi rendőrség és a csendőrség. A feltar­tóztatott szoczialisták Tö­­rök-Szent-Miklósra igyekez­tek, hogy részt vegyenek ott a szoczialista országos gyűlé­sen, amelynek megtartása azonban nem engedélyezte­tett. .Szabolcs megyéből valók a következők: Imre János és Sebők Sándor ófe­hértói, Zilahy Ferencz pát­­rohai, Révész Mihály beren­­csi, Juhász Lajos és Balog Benjámin fényes-litkei, Vaj­da István kékesei, Szabó Im­re pátrohai, Kovács László berencsi, Kriston Dániel rá­­di, Matócsi József kótaji, Kató Antal ibrányi, Kiss János gyulaji, Ignáczi József n.-halászi, Hajdú István ny.-baktai, Kiss Ferencz és Oláh Miklós paszabi, Kapi­tány János berczeli, Jáger Ferencz kisvárdai, Zombori Péter gyulaji, Dagonya Ist­ván kisvárdai, Molnár Mi­hály gyulaházi, Tóth Ferencz apagyi és Miskolczi András b.-aranyosi lakosok.” Ezzel egyidejűleg közli a belügyminiszter rendeletét: „Felhívom a törvényhatósá­gokat, hogy közegeit utasít­sa, miszerint a szoc­ialista izgatókat a legéberebben fi­gyelemmel kísérjék, a hely­beli illetőségűeket folytonos felügyelet alatt tartsák, az idegen illetőségűeket pedig hatóságuk területéről a fennálló szabályok értelmé­ben távolítsák el, sőt szük­ség esetén tiltsák is ki... Amennyiben pedig a ható­ságuk területén izgatóknak más hatóság területére való eltávozásáról értesülnek, er­ről az illetékes hatóságot, megfelelő eljárás végett, esetleg táviratilag is értesít­sék." Az agrárszocialista mozgalmaktól megrémült földesurak természetesen nem elégednek meg egy pil­lanatnyi rendelettel. Gyors ütemben megalkotják a min­dennapi életben egyszerűen rabszolgatörvénynek neve­zett törvénycikket, amely a gazdasági kényszer mellett adminisztratív kényszerin­tézkedéseket is tartalmaz, tulajdonképpen betiltja és büntetendő cselekménynek nyilvánítja a sztrájkot, a munkamegtagadást és a szerződés felbontását. „Már­­czius 1-én egy új törvény lé­pett életbe: az 1898. évi ll-ik törvénycikk, amely szól a munkaadók s a mezőgazda­­sági munkások közötti jog­viszonyok szabályozásáról. Az új törvény megalkotásá­ra, a mezőgazdasági munká­sok körében fellépett és ijesztő mérvben elszaporo­dott agrár­szoczializmus szol­gált indokul... Intézkedé­seinek c célzata: megvédeni a munkaadót a munkás eset­leges szerződésszegése és erőszakoskodása (!) ellen, s megvédeni a munkást a munkaadó esetleges túlkapá­sai ellen... Elrendeli neve­zetesen, hogy aki nem cselé­­di minőségben gazdasági munka teljesítésére szegődik, igazolvánnyal kell bírnia... Az igazolvány... annak bi­zonyítására is szolgál, hogy a munkás más munkaadónál elszerződve nincs.” A tör­vényt a Magyar Történelem (Gondolat, 1964.) a szociál­politika és a terror jellegze­tes torzszülötteként tartja számon. (II. köt. 150 old.) A földmunkások ekkor szinte sztrájkot szerveznek a cse­lédkönyvek kiváltásával szemben. Márc 31-én a Nyírvidék panaszkodik, hogy Nyíregyházán addig mind­össze 89 igazolványt váltot­tak ki, május 15-én pedig arról ad hírt, hogy Nyiracsá­­don csupán 15 arató váltott munkásigazolványt, de azok is visszavitték a községhá­zára, mert a többiek megfe­nyegették őket. Emiatt je­lentős munkaerőhiánnyal lehet számolni, mert más­kor 200 munkás is elszegő­dött aratni, most azonban mindössze az a 13, akiknek szerződése a cselédkönyv hiányában érvénytelenné vált. Emiatt a gazdák ide­genből lesznek kénytelenek aratómunkásokat hozatni. Miután a karhatalom és a törvények önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy az agrárszocialisták mozgalmát teljesen elfojtsák, „szociálpo­litikai” intézkedésekkel is igyekeznek a földmunkások ellenállását letörni. Kótajon a zsellérek között 25 évi törlesztésre 2—2 holdas ta­gokban kiosztják Körmendy Imre jogtanácsos 618 holdas „nyulasi­ tag” elnevezésű birtokrészét. Bár erről a földosztásról utólag kiderül, hogy 4—8—10, sőt 40 holdas „szerzők” is akadtak az új­birtokosok között, mégis azt bizonyítja, hogy a földmun­kásmozgalom ereje meghát­rálásra, legalább látszat­földosztásra kényszerítheti a birtokos osztályt. (Folytatjuk) S.­­Mf* Lakásépítkezés 1975-ig is» Fejlesztik a városközpontot Hít Tervek a kertváros kialakítására Növekvő építőipari feladatok Nyíregyháza általános ren­dezési tervének alapgondola­ta a város laksűrűségének növelése és ezen belül a te­rületek magas fokú közműve­sítése. A város belterületére 1975-ig előirányzott 60—65 ezer főnyi lakásszámot csak többszintes háztömbök épí­tésével lehet elérni. Ezért már az idén megkezdte a vá­rosi tanács vb építési és köz­lekedési osztálya a IV. ötéves terv lakás- és kommunális beruházásaihoz szükséges te­rületek előkészítését. Magasházak a városközpontban A megfelelő laksűrűség el­éréséért a rendezési terv csak a város külső peremén, a Ságvári telepen és Borbá­nyán javasol földszintes csa­­ládiház-építést. E két terüle­ten kívül van ugyan lehető­ség családi ház építésére Fel­sősimán, Sóstóhegyen, Vajda­bokorban, de lényegesen ke­vesebb számban, mint az előző városrészekben. Különösen sok telek kerül értékesítésre a Ságvári tele­pen, mintegy 250—300, Bor­bányán pedig 5—600 lakás megépítéséhez szükséges telket tudnak biztosítani. A rövidesen elkészülő sóstóhe­gyi rendezési terv szerint itt 300—350 darab telek vár gaz­­dára. A város belterületén, 1971- tol loia­ is mintegy «töOu ta­nácsi co szoveuvezcu iajsast epitenea. Ugyanakkor a ko­­i'apoi evekhez képest mint­egy iiuc­zai tooD uiF, sajai­, ts magánerős társasház, t­oo­zai tuoD A.idő és vállalati, valamint százzal több ma­gánerős b­iuszintes uikonat épül a IV. ötéves terv idő­szaka alatt. A program sze­rint ezekből 541 állami és szövetkezeti, valamint öt egyéb erőforrásból épülő to­jás a bős tói ucra, a nomen tér, Oszoló út és Krúdy Ut­cák által határolt területek­re kerül. Tovább épül a Sza­­muely tér környéke és a vá­rosközpont is. A Szamuely tér, Közraktár út, Huszár sor, Árpád út által határolt területen két ütemben 500 lakás építését tervezik. Ugyanakkor ide a kapcsoló­dó létesítményeken kívül egy 300 fős, 600 adagos konyhá­val felszerelt éttermet, ki­szolgáló utat és közműháló­zatot is építenek. Fűtés két változatban A korszerű városközpont kialakításának komoly prob­­lémája a jelenlegi épületek szanálása, kiköltöztetése. Kü­lönösen jelentkezik ez a Zrí­nyi utcán, az Iskola utcán, a Felszabadulás útján, és a Kossuth téren, ahová az elő­zetes tervek szerint 100—200 lakást magába foglaló sávhá­zat és bevásárlóközpontot szánnak. Az építkezés érde­kében az ezekben az utcák­ban lévő üzleteket, irodákat ki kell költöztetni, így az Állami Biztosító járási fiók­ja, az Ecetipari Vállalat, va­­lamint az 5-ös számú általá­nos iskola szanálását terve­zik az elkövetkező tervidő­szakban Már jó előre gondolni kell az új lakótelepek közműve­sítésére, elsősorban fűtésére. Kétféle lehetőség között kell választani a tervezőknek. Számolva a további bővíté­sek lehetőségével, a megren­delők gázüzemű tömbkazános megoldással kérték a terve­ket abban az esetben, ha a meglévő TITÁSZ hőerőmű­ből a fűtési távvezeték kiépí­tése nem lenne gazdaságos. A beruházási javaslatot a már megkötött szerződés ér­telmében a Tervező Iroda 1970 május 31-re készíti el. flázgyári fartások A megnövekedett lakás­­program megsokszorozott épí­tőipari kapacitást kíván. A megyei építőipari vállalatok kapacitása pedig alig növe­kedett. Máshol kell keresni, s ke­resték is a megoldást. A kö­vetkező ötéves terv során az Nyíregyházán épülő lakóhá­zak nagy része korszerű épí­tési technológiával, házgyári építési módszerrel valósul meg. Az előzetes tervek és megbeszélések szerint 1971- től a város 1500—3000 nagy­ságrendig terjedő házgyári terméket fogad Az új építési módszer új terveket is kívánt. Hiszen ah­hoz, hogy a házgyári építési mód gazdaságos legyen, egy­­egy területen minimálisan 500—1000 lakást kell építeni, magas fokon és gyorsan kell a területet közművesíteni, biztosítani kell a táv- vagy tömbfűtést, ugyanakkor már jó előre nagy teherbírású korszerű utakat kell-e létre­hozni. Nyíregyháza közmű- és egyéb adottságait figyelembe véve a városi tanács építési és közlekedési osztálya új területet javasolt házgyári építésre. A javasolt terület a Ko­rányi u. Csaló köz magassá­gában nyitandó még névtelen út, az Ószőlő és Krúdy utak által határolt terület, ahol fokozatosan mintegy 2009— 2200 lakás építésére nyílik majd lehetőség. Horváth L. Isi­m MEGJEGYZÉS: Mi lesz belőle? A megyei Vöröskereszt a Nyírkémiával szövetkezett az üdítő italok nagyobb népszerűsítésére, elterjesztésére, főleg a megyében és ami a fő: a fiatalok körében. Mindez szép, de... Egy járási felmérés során kiderült, hogy a Nyírbátorhoz tartozó 14 község üzletei közül csupán egyben tartottak üdí­tő­italt A kereskedők kijelentették: nem érdemes, kicsi raj­ta a haszon, nem is rendelnek. Nyíregyházán sem dobálják a vevő után az üdítőt. Ezzel szemben a város bármely pont­ján az utcákon folyik a szeszpropaganda. Aki nem hiszi, az sé­táljon el a Kiss Ernő utca, Petőfi tér sarkára, az Árpád utca sarki boltba, a nagy Csemege mellé, a Toldi utcai ABC tájá­ra. Az emberek fogyasztják az utcán a sört, a pálinkát. Fia­talok, iskolások ezrei nézik és látják, amint a felnőttek saját példájukkal agitálnak a szeszes italok mellett. Ma már alig van olyan szesztele hazánkban, amely nem világszíntű csomagolásban kerül a pultokra. Még a Kinizsi sör címkéje is esztétikus látványt nyújt. A pálinkákról, min­taüvegekről, borokról nem is beszélve. Formatervezett, spe­ciális nyomdatechnikai eljárással készült dobozokban dísze­legnek, kínálják magukat. Az üdítők viszont? Kis silány pa­lackban, gyakran felirat nélkül, gyatra kiállításban riasztják még az érdeklődőt is. Gyenge a választék, rossz a kivitel, ke­vés az alkalom arra, hogy ki-ki tetszése szerint igyék. De nézzünk egy másik nyíregyházi jellemzőt is. Regge­ hattól a kocsmák sora várja a szomjas és nem szomjas, csu­pán inni vágyó embert. A tejboltok viszont... Nos, itt kígyó­zik a sor, mert kevés üzlet van, bosszankodik a vevő, mert órákig kell várnia. Úgy érzem, szép és nemes a Vöröskereszt és a Nyírké­mia törekvése. De kár lenne, ha magukra maradnának. A kereskedelem irányítói ráébredhetnének arra, hogy törvény­­erejű rendelet kötelezi őket az alkoholellenes harcra. Ezt né­hány hangzatos kijelentéssel még nem lehet elintézni. Több kellene. Mert vajon mit ér az, ha valaki üdítőt prédikál és közben féldeci iszik... "hurgest

Next