Kelet-Magyarország, 1970. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
99. február 11. KELET MAGYARORSZÁG Miért nincs elég naposcsibe SZABOLCSBA!!? 2. Sok cikcakk helyett egységes láncolatot! AHHOZ, HOGY A BAROMFI TARTÁSA valóban ipari termeléssé váljék, nálunk is feltétlenül végre kell hajtani a teljes hibridizációt. Megyénkben a gazdaságok foglalkoztak mind a Lohmann, mind a Hunniahibrid nevű húshibrid csirkefajtával. Az utóbbit kedvelték meg jobban, s ezért tartani tudta pozícióit a versenyben a baromfikeltető.A Hunniahibridet ugyanis egy társulás hozta forgalomba, amelynek a keltető is tagja. E szocialista részvénytársaság fő tulajdonosa a nádudvari Vörös Csillag Tsz). A hibridizációt mégsem mondhatjuk általánosnak, bár országosan igen előrehaladott. Ennek igen szigorú feltételei vannak: megfelelő koncentráció, korszerű technológia, s az, hogy az állategészségügyi feltételeket be lehessen tartani. És kell —természetesen — egy megfelelő fajta is, amelynek tenyésztése gazdaságos, növekedése gyors, s legjobban kielégíti a piac igényeit A Hunniahibrid társulás megegyezést kötött a Hybro holland céggel, s annak a húshibrid csirkéit hozzák forgalomba. (Ez a fajta terjed el Magyarországon a következő három évben!) A Hybro csirke még jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint a Lohmann vagy a Hunniahibrid: hat hét alatt Bő 1,30 kg súlyúra, takarmányfelhasználása 2,20 kg. Húsos csirke, a világon a legjobbnak tartott három fajta egyike. Érdemes lesz vele foglalkozni. MI KELL AHHOZ, hogy a Hydro gyorsan elterjedhessen a szabolcsi élelmiszergazdaságban ? Először is elegendő tojás, aztán megfelelő tartás. pcrk koncentrációval — mondjuk tízezer szülőpárral— nem gazdaságos a tojástermelés, olyan állategészségügyi és más költségek vetődnek fel A gazdaságossághoz legalább 50—70 ezer szülőpárt kell tartani A sóstóhegyi Vörös Csillag Tsz belekezdett, hogy 75 ezres tojótelepet létesítsen. Ebbe három előnevelő és 15 tojóház tartozna.. Tavaly megkezdték az építkezést három tojóház elkészült az Idén következne ez aztán még két év, s beteljesedne a létesítmény, ha... A 37 milliós (!) beruházáshoz — amely ártámogatásos, — 7,3 millió hitelt kértek. Ezt 1974-ig visszafizetnék, tehát alig valamivel a beruházás befejezése után. A hitelt azonban — keret hiányában — egyelőre nem kapták meg. Mit jelentene a tojótelep? Nemcsak azt hogy az évi hatmillió naposcsibével gyorsan terjedne a gazdaságokban a hibridizáció, noha ez is fontos. Inkább azt hogy a jelenlegi lehetőségekkel együtt — megoldódna a háztáji gazdaságok naposcsibével való ellátása! ÁM AZ IPARI BAROMFI előállításának nemcsak az említett gondjai léteznek megyénkben. Szakemberek között kialakult olyan vélemény, hogy ha e téren nem próbálunk most korszerű termelési szervezetet kialakítani megyénkben, ha nem próbálunk olyan célirányos társulást létrehozni, mely elhárítja a korszerű gazdálkodás útjában lévő akadályokat, s három év múlva , a szabolcsi baromfitartás meszsze elmarad más megyéktől, különösen a gyorsan koncentrálódó hajdúitól. Vessünk egy pillantást arra az útra, míg a baromfi az üzletekbe kerül. Takarmánykeverő —, tojástermelés — keltetés — hizlalás — feldolgozás. Most nézzük, milyen fő szektorok végzik e tevékenységeket: állami vállalat — tsz —vállalat — újra tsz — s ismét vállalat. (A tsz-ek helyett néhol állami gazdaságokat is mondhattunk volna). A lényeg az, hogy szinte odavissza alapon járkál az áru a vállalatok és gazdaságok között. • Úgy véljük, ez az út túl sok cikcakkot mutat, arra felesleges, nem célszerű. Mi lehet a megoldás? Érdemes volna elgondolkodni a legnagyobb szabolcsi baromfitermelő tsz-ek vezetőinek: létre lehet-e hozni egy egységes láncolatot? Egy társulást, ami egyesíti a baromfitermelést Feltétlenül szükségesnek látszik egy ilyen vertikális integráció megteremtése, épp a valóban ipari baromfitermelés érdekében. A mostani és korántsem szükségszerű láncolatnak leggyengébb pontja a baromfikeltető. Érdekei azonosak a gazdaságokéival. (Nagyobb nyereséget csak úgy tud elérni, ha csökkenti a tojás felvásárlási árát, vagy növeli a naposállat eladási árát. Nem teszi, mert mindkettő a tenyésztési kedv rombolásához vezetne. De csak ezért). EGY TSZ-TÁRSULÁSNAK — úgy tűnik — megérné, ha megvásárolnák a baromfikeltetőt. (Az egész vállalatot). Létrehoznának egy olyan háromlépcsős, összefüggő vertikumot, amit bármikor ki lehet egészíteni a takarmánykeveréssel vagy feldolgozással. A megvásárlás nem egyszerű dolog, hiszen húszmillió körüli az érték. Ha viszont hét-nyolc gazdaság összefog és kedvező hitelt is kap rá, — már feltétlenül érdemes. A sok kedvező hatásból —— ami egy ilyen Vertikum létrehozásából következne, — csak kettőt emelünk ki. Feloldaná a most még meglévő vállalat—tíz érdekellentéteket. A most elvonásra került jövedelem visszafolyna az ágazatba. Mindkettő fontos, de különösen az utóbbi: megfelelő fejlesztési lehetőségekre van szükség ahhoz, hogy a gazdaságok képesek legyenek a korszerű, nyereséges, valóban ipari, nagy koncentrációjú baromfitermelésre. A jó baromfihús-ellátásnak ez a feltétele, másrészt csakis ez a járható út az igazán nyereséges termelés felé. Kun István S.oMal 5.Bokor tanyán Egy Móricz-riport nyomában 46 év múltán „Gyönyörű mesetájon repül a kocsi. Szelíd, lengedezve hajló halmos tájkép, zúzmarával borított fák, gyenge hóesés után enyhén kizöldell a zöld vetés a fehér fátyol alól.” Negyvenhat esztendővel ezelőtt leírt riport kezdődik ezzel a két mondattal. Helyszín: Nyíregyháza, Salamon bokor — a riport címe: Bokortanyán — a riporter: Móricz Zsigmond. „Nyírség. A kerék nem zörög, lágy homokon fut. Az útfél végig-végig és a nagy búzatáblák mezsgyéje akácallékkal.” Olympia a Nemzetitől A tanyabokor mai vendégét is ez a kép fogadja itt. A század elején épült iskola is ugyanúgy áll ott, mint a hajdani Móricz-riportban, az akkori vendéglátó , Mátis Béla, ma Nyíregyházán élő nyugdíjas pedagógus helyett Tóth Ferencné, vezető tanítónő áll az osztályteremben a katedrán. A sarokban egy Olympia televíziókészülék az iskolatévé műsorát sugározza. A készüléket a Nemzeti Színház művészeitől kapták. A padokban jól öltözött, egészséges, piros arcú gyerekek ülnek, szemükben visszfényt vet a képernyő villanása. Negyvenhat év milliónyi változást hozott itt a tanyán is. Villanyt, újszerű gazdálkodást, a technika megannyi produktumát, új ismereteket, s a száguldó huszadik század szele az akácfákkal zárt világba is berepíti a korszerű étel virágporát. Az iskolapadban azonban most is olyan szőke fejű és tirpákgyerekek ülnek, mint Móricz idejében. „A konok, ellenszegülő kis koponyákba beleverni a gondolatok szögeit” — mint a nagy riporter írja — ma is feladata a bokortanya tanítójának. A Móricz-riport gondolata kísért csaknem fél évszázad múltán is a tanteremben, s ezt itt mindeddig nem érezték, hiszen ők maguk, a tanyaiak, a gyerekek, a szülők, a nagyszülők nem is tudtak arról, hogy a kis Salamon bokori iskola ma már százezernyi példányban vonult be a magyar irodalomba. Unokák az osztályteremben Móricz az iskola tanulóiról így ír: „Van egy-egy jó koponya, ezek közt a Gincsai, Liskány, Skolnyik, Gyegiiszki, Laczják, Gyarján, Sztaskó gyerekek közt, aki csak úgy fújja a tudományt...” Majd tovább sorolja a kis osztály névsorát: „Béres, Kocsis, Kovács, Takács, Király, Török, Kerekréti, Nádasi...” A 46 év előtti „névsorolvasás” hallatán három gyerek ma is „jelen” szóval válaszol: Skolnyik, Liskány és Török. S mint kiderül, ők nem mások, mint a Móricz-riport szereplőinek unokái, akik ugyanabban az osztályteremben ülnek, amelyben egykor nagyapjuk ült. A mai nagyapákról írta Móricz: „Tirpákgyerekek, akik különös, egyéni magyar nyelven beszélnek, s ugyanazt az iskolai éneklő hangsúlyt tudják, ahogy mi is feleltünk valaha...” S tegyük hozzá, ugyanezt a hangsúlyt használják a mai Skolnyik, Liskány, Török gyerekek is, csakhogy amit nagyapáik még szünetben, otthon még csaknem anyanyelvükként használtak — a szlovákot — ők már tantárgyként tanulják. Számukra a szlovák nyelv már ragozást, szótanulást, fordítást jelent, s csak a nagyszülők egymás közötti nyelvéből kezdenek mind többet érteni a mai kis tirpákok. Móricz mondata — a riportból — ma is érvényes a bokortanya kisiskolájában: „semmi különbség azért, mert egyiknek magyar, másiknak szláv neve van.” A nyírségi bokortanyán, a Kurta soron találtuk meg a Móricz-riport Skolnyikját. Meglepetten vette kezébe a „Gyalogolni jó” című kötetet, s a százkettes lapon hitetlenül böngészte a névsort, melyben ő is ott van, s a 48 évvel ezelőtti osztálytársak névsorát fejből folytatta, majd ennyit mondott: „Dobre ••• dobre...44 — Nahát, hucutul kiírtat bennünket... ki hinné... dobre, dobre... Azután még mondott valamit mosolyogva szlovákul, a a könyvvel ment be a házba, hogy felolvassa a családnak is. Móricz szerkesztő úr ismét visszalátogatott a nyírségi bokortanyára — egy riportja emlékképében... Szilágyi Szabolcs Skolnyik bácsi a Móricz-kötettel. (Mody Elek felv.) A polgári törvénykönyv kimondja, hogy gyermektartást nemcsak az apa fizethet az anyának, hanem fordítva is. Persze erre még ritkán volt gyakorlati példa, de az itt következő történet tanúbizonyság arra, hogy miképpen is értendő a férfi és a nő közötti egyenjogúság. Tízéves házassági évfordulójukat ünnepelték a szülők társaságában János és Mária. Ennyi év után is szerették egymást. A férj udvarolt az asszonynak, az asszony csinos maradt. A két anyós az évforduló ünnepségén különös szeretettel vette körül azt a valamikori idegent, aki gyermeke házastársa lett. Ezt a legnagyobb próbát tehát kiállták. Csak egy baj volt: nem lehetett gyermekük. Már felbukkant bennük az az ötlet is, hogy örökbe fogadjanak egy idegen árva gyereket. Teltek a hónapok. János, e vezető beosztású, kivételesen nagy keresetű, tehetséges ember, kezdett késve hazajárni munkahelyéről. „Béláéknál voltam szívem. Úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettem. Képzeld, a kis Bélus, a gyerekük, már ki tudja mondani, ha selypítve tilk hogy János bácsi” Ilyenkor Mária arcát elborította a felhő. Később kezdett éjjelre is kimaradni a férj. Az eddig józan életű férfin alkoholszagot érzett Mária. És a jó barátnőktől azt is megtudta, hogy Margit, az új gépírónő az oka a kimaradásoknak és a konyak szagnak is. Mária nem szólt semmit. Szerette Jánost, a szerelmével akarta megtartani, viszszahódítani. Szenvedett, de mosolygott. Közben elment az elhagyott gyermekek házába és kezdett válogatni azörökbe fogadható kicsik közül. Válogatott, de orvoshoz is járt. Azorvos azt mondta: még remélhet. A korához azonban megtartóztatásra is szükség volt. Kérte férjét, egyezzen bele. János beleegyezett. Így történt, hogy a férj, egy vasárnap, hajnalban feldúlt arccal érkezett haza , és bejelentette, hogy Margit gyereket vár. Tőle, Jánostól. „A feleségnek semmi előnye nem tehet már?” —kérdezte Mária és reszketve bújt férjéhez János délután találkozott Margittal és közölte vele, hogy viseli az abortusz költségeit és még ezen felül is, amennyit Margit kér. A gépírónő arca azonban elfintorodott. „Csak nem képzeled, hogy kihagyom a nagy dohányt a kis dohányért? Az egész vállalat beszél a viszonyunkról." Úgy megítélik a gyerektartást — a keresetedhez arányosan — mint a sicc.Tizennyolc évig adózol nekem kisfiam. Kicsi kárpótlás ez azért, mert veled sohasem lehetett igazán inni. Tudod milyen nehéz egy magamfajta nőnek józanul lefeküdni? Lehet, hogy nem is a tied a gyerek. Mégis te fogsz érte fizetni.’' Ez ’volt János és Margit utolsó beszélgetése, egészen a perig. Mindketten jó ügyvédet fogadtak. Margit ügyvédje meg is lepődött, amikor az apaság elismerése körül semmi vita nem volt. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor János ügyvédje négy, most bejelentett tanú kihallgatását kérte. Mind a négy szavúhihető ember egyértelműen bizonyította Margit erkölcstelen életmódját, egyetlen éjszaka, több férfi fogadását, részegeskedéseit. A bíróság a következő ítéletet hozta: a gyermeket az anya" erkölcstelen életmódja miatt az apának ítéli. És mivel jelentős keresete van, havi háromszázötven forint gyermektartás fizetésére kötelezi az anyát. Ezt az összeget Margit ezután az apának fizeti, szinte jelképesen, mert ő is köteles részt vennie a gyermek nevelésében. Az ítélet nemrég vált jogerőssé. Mária az ítélet után odasúgta Jánosnak: „Úgyis örökbe akartunk fogadni egy gyermeket. És ez lehet, hogy a tiéd.” . . Az egyik termelési tanácskozáson ■ valaki — János iránt való jóindulatból — Margit eltávolítását kérte. János ezt mondta: „Én elmondtam az elvtársaknak a magánügyemet is, bár erre alapjában, véve, nem voltam kötetes. Most azt kérem, tartsuk meg ezt a jó munkaerőt, mert dolgozni tud, és soha nem vétett natívobb hibát a munkahelyén. És ha éppen kíváncsiak rá, most már én is érdekelt vagyok az előmenetelében. Havi háromszázötven forint erejéig a Balogh Jósef Egyenjogúság A felszabadulás évfordulójára egymillió forinttal többet költhetnek az idén parkosításra, a falvak virágosítására, a fejlesztésre -a ■ ' beregi községek. Az egymillió forint széles körű társadalmi összefogás eredménye: termelőszövetkezetek, üzemek, a vásárosnaményi járás községeinek lakói ajánlották fel, a felszabadulási évforduló tiszteletére hirdetett községszépítési mozgalom keretében. A kisebb tsz-ek 10—20 ezer, a nagyobbak 20—50 ezer forintot költenek erre a célra, részben készpénzt, részben anyagokat, szállítóeszközöket adnak. A felhasználás a legkülönbözőbb formában történik, azzal a feltétellel, hogy a munka a falvak szebbé tételét szolgálja. Vásárosnamény főterét újra parkosítják, s a beregi vízgazdálkodási társulat a már készíti az ott megépítendő szökőkút terveit, amelyet a különböző intézmények segítségével építenek meg. ■ Tarpán méltó külsőt adnak a Bajcsy-Zsilinszky síremléknek, megszépítik az Esze Tamás-szobor környékét. A községekben út- és járdaépítésekre, javításokra, az útmenti virágágyak kialakítására és rendben tartására, parkosításokra költik a társadalmi erőből összegyűjtött forintokat A járás valamennyi helyiségében részt vesznek az akcióban, az első értékelést április 4-én tartják. Jó kezdeményezés indult a faluszépítési verseny keretében: márvány táblát helyeznek el azokon az új középületeken, létesítményeken, amelyek a felszabadulás óta eltelt negyedszázad alatt épültek, s kiemelkedő épületei a községnek. A versenymozgalomba be kapcsolódnak a társadalmi és tömegszervezetek, a fiatalok. A szervezést a községi tanácsok végrehajtó bizottságai és a tömegszervezetek vezetői végzik. Az új parkok, fasorok, gondozott virágoskertek építőit, a kiemelkedő faluszépítő munkát végző községeket és egyéneket jutalmazzák. Az első helyezett község százezer forintos díjat kap, amelyet újabb fejlesztési feladatok megoldására használhatnak fel. A második díj 50, a harmadik 25 ezer forint. Jutalmazza a járási tanács a legjobberedményt elérő társadalmi munkásokat is: 25 ezer forintot költenek erre a célra. Mindezek elősegítik, hogy a felszabadulás évfordulóját új köntösben, virágos, rendezett utcasorokkal köszöntek a beregi falvak. ■ 1 Községszépítés 100 000 forintos első díjjal Beregben Egymillió forint értékű felajánlás Megjelölik a negyedszázad új középületeit