Kelet-Magyarország, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-26 / 121. szám

mXc nourXnjAt, esmOLjtk­Ki AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SCXVTI. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1970. MÁJUS 26. KEDD P • " * LAPUNK TARTALMASOK» Új menetrend a távolsági járatokon A BNV-ről jelentjük Mexikói mozaik Úttörő-olimpia Nyíregyházán (5. oldal) (fi. oldal) (fi. oldal) (7. oldal) FOCK JENŐ ÉS BISZKU BÉLA AZ ÁRVÍZSIÍJTOTTA SZATMÁRBAN Pontosan vasárnap dél­ben szállt le Nyíregyházán az a helikopter, amelynek fe­délzetén érkeztek a szatmári árvízi helyzet megtekintésére Fock Jenő miniszterelnök, Biszku Béla, a Központi Bi­zottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Dégen Im­re államtitkár, az árvízvé­delem kormánybiztosa. A szemleútra érkező magas rangú vezetőket a repülőté­ren Orosz Ferenc, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bi­zottságának első titkára, dr. Feleszi István, a megyei ta­nács vb-elnöke fogadták, majd Sajnovics János ve­zérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka és Lakatos Béla vezérőrnagy, a megyénkben tartózkodó ár­­vízvédelmi erők parancsnoka adtak jelentést a védelem munkálatairól és a jelenlegi helyzetről. Fock Jenő, Biszku Béla és Dégen Imre ezután a me­gyei vezetők és a katonai pa­rancsnokok társaságában új­ra helikopterre szállt, s a magasból tekintette meg a Szamos, Túr és a Kraszna térségét. Fél kettőkor ért a gép a Csengersima, Nagygéc és Komlódtótfalu között elte­rülő ideiglenes helikopter­­állomásra. Itt a járás dolgo­zói nevében Kovács Sándor, a mátészalkai járási pártbi­zottság első titkára és Szabó József, a járási tanács elnö­ke, valamint a községek la­kossága képviseletében Sze­gedi Antal MSZMP-titkár köszöntötte a vendégeket. Kovács Sándor néhány szó­ban vázolta: a nagy pusz­tításokat megért járás lakos­sága szeretettel köszönti Fock Jenő és Biszku Béla elvtársakat és biztosan tud­ja, hogy a segítség, amelyet az országtól eddig is kaptak, a jövőben sem marad el. A párt és a kormány ve­zetői ezután a legtöbbet szenvedett szatmári községek egyikébe, Komlód­tótfalura látogattak. Innen már elvo­nult a víz, de az utca két oldalán szomorú látvány fo­gad: mintegy két kilométeres hosszúságban alig van egy­két épen maradt ház, a többi romokban hever. Va­sárnap kora délután volt de a szemleútra érkezőket munkában fogadta a község népe. A lakosság és a segít­ségükre érkezett katonák megkezdték a romok eltaka­­rítását, a még épen maradt építőanyagok megmentését. Komlódtótfaluban a tragé­diát követő 10 nap múltán megindult az élet. Ezt ta­pasztalta Fock Jenő, Biszku Béla és kísérete az emberek­­kel való beszélgetések során isA miniszterelnök először egy idős, 68 éves parasztem­ber Gyarmati András por­tája előtt állt meg. Gyarma­ti bácsinak is, fiának is el­vitte a házát az áradat. Az idős ember elmondta, hogy hozzákezdett a bontáshoz, de az építéshez már nem lesz ereje. A kormány elnö­ke megjegyezte, hogy en­nek is neki kell fogni mi­nél hamarabb, mert az élet nem állhat meg. Az építés­ben pedig segít a kormány, a nép. — Az egész ország maguk­kal érez — mondta Fock Jenő. A komlódtótfalui utcán találkoztak a vendégek Rá­­polti Ignáccal, a szomszédos Szamosbecs tsz-elnökével. Itt érdeklődött a miniszterelnök, milyen a helyzet a szövet­kezetben? Rápolti Ignác ar­ról számolt be, hogy a köz­ség és közös gazdasága is nagy károkat szenvedett. A gyümölcstermés tönkrement, a fák is nagyon megsínylet­ték az árvizet, a földekre még sokáig nem tudnak rá­menni, s az állatállomány számára nincs takarmány. — Vetőmag van-e? — kér­dezte Fock Jenő. — Mit dol­goznak most az emberek! Hol van most az állatállo­mány? A válasz az volt, hogy az emberek a saját házaik romjainak eltakarításához kezdenek először. Sokat segí­tett a szövetkezeten a Nyír­­tassi Állami Gazdaság és a csengerújfalui tsz, amely be­fogadta a szamosbecsi állat­­állományt, elvállalta a gon­dozását. Örömmel hallották a vendégek azt is, hogy vasár­nap reggeltől három szivat­tyúval megindult a földekről a víz levezetése. Fock elvtárs megjegyezte, hogy a kormány ülésén meg­tárgyalták a termelőszövet­kezetek megsegítésének mód­ját is. Úgy véli, hogy a leg­hatásosabb segítség, ha a területi tsz-szövetségek — az egész országból — patronál­nak egy-egy bajba jutott szatmári szövetkezetet. — A legjobban takarmány­nyal, állattal, vetőmaggal és gépi erővel lehet itt segíteni — közölte a miniszterelnök. Darvas Lajosnét Orosz Ferenc megyei első titká­runk mutatta be a kormány elnökének. Az idős asszony azt kérte, hogy mivel férje, beteg, maga nem bír a mun­kával, engedjék haza hosz­­szabb szabadságra katonai szolgálatot teljesítő fiát. A miniszterelnök Lakatos ve­zérőrnagyhoz fordult, hogy teljesítse a kérést. A katonai parancsnak jelentette: intéz­kedtek már, hogy minden árvíz sújtotta területről be­vonult katonát hosszabb új­jáépítési szabadságra küldje­nek. A járási első titkár sátra­kat kért. Elmondta, hogy az országos megmozdulás igen jelentős, de most a legfonto­sabb, hogy a visszatelepültek ideiglenesen tudjanak hol lakni. Ezenkívül sürgetően szükséges az építőanyag is, hogy minél hamarabb fel­épülhessenek a házak. Fock elvtárs azt válaszol­ta, hogy a kormány is eze­ket sürgeti elsősorban. A sátrak hamarosan megérkez­nek, s építőanyag is megfe­lelő mennyiségben áll majd rendel­kezésre. Az óvoda előtt — amelyet ideiglen­es szállásnak rendez­tek be — Csorvási Gedeon­­nétól érdeklődik a minisz­terelnök. Az asszony el­mondta, nem akarta hinni, hogy ilyen pusztítást képes véghezvinni az ár. Közölte: gyermekei a nyírségi közsé­gekben vannak, tanulnak. Elmondta, hogy megkezdik majd az építkezést, de már csak kőből és téglából akar­nak házat csinálni. Munkácsi András bácsi — aki maga is tevékeny részt vállalt az ár elleni küzde­lemben — ment oda Fock Jenőhöz és Biszku Bélához, s ismertette, hogyan történt a védekezés, a mentés. — Hálásan köszönjük a párt és a kormány vezetői­nek — mondta —, hogy ilyen nagy részvéttel van­nak irántunk. Azt várjuk, hogy ez a segítség a későb­biekben is megmaradjon. Fock elvtárs megnyugtatta az idős embert, hogy az or­szág figyelme nem lankad, s közös erőfeszítés alapján szebbek lehetnek majd az utcák, mint eddig voltak. A helyi pártszervezet tit­kára a hősies mentésről, a tanács vb-elnöke arról szá­molt be a miniszterelnöknek, hogy a lakosság jó része már otthon van, dolgozik. Fock elvtárs azzal köszön el­­tőlük: örül, hogy ilyen kemény emberekkel találko­zott. Asszonyok veszik körül ezután a Minisztertanács el­nökét. A romok előtt is első szavuk a köszönet a szovjet és magyar katonáknak, akik kimentették a vízzel körül­zárt falut. Ezután a segé­lyezés, a biztosítási pénz, a ruhák elosztása iránt érdek­lődnek. Fock Jenő válasza az volt, hogy megkapják a segélyeket a biztosítótól és a Vöröskereszttől is. Más­honnan is össze fog jönni még pénz. A miniszterelnök a követ­kező szavakkal búcsúzott: — Sok mindenről hallunk, tudunk. Azért jöttünk el ma­gukhoz, hogy továbbra is se­gítsünk. Az élet megmentése volt a legelső és legfonto­sabb, azután a víz levezető­je. Most a romok eltakarítá­sa, s az, hogy a kárt­ szen­vedettek újra bizakodjanak. Ezt követi az újjáépítés. Ahogy az eddig is történt, ezután sem hagyjuk ebben magukra az embereket. Se­gít a társadalom, de­­igénybe kell venni a helyi erőket, a katonákat, s minden lehető­séget, hogy az élet vissza­térjen a rendes kerékvágás­ba. A vendégeket szállító he­likopter a kora délutáni órákban indult el a szem­le­nt következő állomáshelyére, Vásárosnaményba. A kormány elnökét és kíséretét itt Hegedűs Sándor, a vásárosnaményi járási pártbizottság első titkára. Gulácsi Sándor, a fehérgyar­­mati járási pártbizottság első titkára. Spisák András, a Vásárosnaményi Járási Ta­nács VB elnöke és Széles Lajos, a Fehérgyarmati Já­rási Tanács VB elnöke fo­gadták. Fock Jenő, a kor­mány elnöke és Biszku Béla, a KB titkára a két járás vezetőivel az árvízvédelem­mel kapcsolatos további gon­dokról és a helyreállításról folytatott eszmecserét. Hege­dűs Sándor tájékoztatást adott arról, hogy a válságos helyzetben a két­ járás párt­os állami vezetői összefog­tak, s közösen tevékenyked­tek annak érdekében, hogy rend és nyugalom legyen. A naményi járás 10 ezer me­nekültet fogadott be, akiket 17 községben helyeztek el. A járás községeinek lakói nagy szeretettel és gondos­sággal fogadták az árvíz sújtotta fehérgyarmati járás lakóit, s már megkezdték azokba a falvakba a vissza­telepítést, ahol ennek a fel­tételeit biztosították. El­mondta, hogy a vásárosna­ményi járásban 10 ezer hold az a terület, amelyet az ár­víz érintett. A válságos idők­ben a termelőszövetkezetek tagjai és vezetői sokszor éle­tük kockáztatásával mentet­ték a jószágállományt a fe­hérgyarmati járás tsz-eiből, így sikerült jelentős számú szarvasmarhát, sertést és ju­­hot megmenteni. Ezután Gulácsi Sándor számolt be arról, hogy a fe­hérgyarmati járásban 20 községet teljesen, tizen­egyet pedig részlegesen teles­pítettek ki, összesen 28 ezer embert kellett biztonságba helyezni. Az életek mentése volt a legfontosabb. Ezzel együtt egyszerre 31 község­ben kellett védekezni. Lassan az ár levonul,d * most a károk felmérés­ét végzik. Szólt arról, hogy ■ a tragédiához viszonyítva az állatállományban esett kárt jelentősen csökkentette, hogy az emberek életük kockázta­tása árán is a közös és a háztáji állatokat mentették. Az áttelepített lakosság mi­előbb vissza akar menni fa­lujába. De csak oda enge­délyezik a visszaköltözést, ahol annak egészségügyi, stb. feltételeit már megteremtet­ték, s ha fedél alá tudják helyezni az embereket. Gulácsi elvtárs beszámolt arról is, hogy a megmentett jószágállomány takarmány­ellátásában a járás árvizet nem szenvedett tsz-ei segíte­nek, de nagy erőfeszítéseik ellenére sem képesek azt megoldani. Ezért a megye és az ország segítségét várják a területen is. Ezt követően Fock Jenő, a kormány elnöke szólt a lá­tottakról, tapasztalatairól. Elmondta, jólesett hallani az összefogás sok szép példá­ját. A helyi lakosságnak, a néphadsereg alakulatainak, a karhatalomnak, a munkás­őrségnek, a polgári védelem­nek, a belügyi szerveknek, a községek és a megye veze­tőinek rendkívül jelentős szerepük van abban, hogy ma már újjáépítésről beszél­hetünk ezen a vidéken. Ne­kem azonban az első gondo­latom mégis az volt, ami­kor elindultam, hogy vajon azok, akiket közvetlenül ért a csapás, hogyan viselik. Ez a mai látogatás arról győ­zött meg bennünket, hogy ebben az egész katasztrófá­ban a leghősiesebb helytál­lást maga az árvíz sújtotta lakosság tanúsítja — ezért őket illeti a legnagyobb el­ismerés. Fegyelmezetten és derekasan viselték el a veszély nehéz óráit és most is úrrá lesznek a nehézségek felett A falvak népe tud és akar újrakezdeni, mert például ahol 10—20 ember össze­gyűlt, és ha csak egyetlen (Folytatás a 3. oldalon) Komlódtótfalui asszonyok előtt. Házuk romokban, ideiglenes szálláshely Fock­ Jenő, Biszku Béla és kísérete Komlódtótfaluban.

Next