Kelet-Magyarország, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

YIIXG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP SZABÓI­CS-SZATMÁR IVJEC­YEI BIZO­TTSÁ­GA ~& A W£GY£i TANÁCS LAPJA XXVII ÉVFOLYAM 128. SZÁM­ÁRA: 80 FILLÉR 1970. JÚNIUS 3. SZERDA mmmamasx Sikeresen folytatja útját a világűrben a Szojuz—9 A k­ezmovízió közvetítése az első munkanapról — Francia és amerikai lapvélemények a szovjet űrhajó küldetéséről A Szojuz—9 űrhajó ked­den délután magyar idő sze­rint 16 óra 33 perckor be­fejezte a 14. fordulatot a Föld körül. Az űrhajósok teljesen elvégezték az űrre­pülés első munkanapjának programját. Az 5. körben Andrijan Nyikolajev manővert hajtott végre a kézi tárolóberende­zéssel, utána bekapcsolta a pályamódosító hajtóművet A művelet eredményeként az űrhajó új pályára tért át, amelynek jellemzői a 14 fordulatban a következők voltak: legnagyobb eltávolo­dása a Föld felületétől 267 kilométer, legkisebb eltávo­lodása 213 kilométer, kerin­gési idő 89,05 perc. Az űrrepülés első napjá­nak programját teljesítve Nyikolajev ezredes megfi­gyelte és lefényképezte a Föld felületének különböző földrajzi és földtani formá­tumait, Szevasztyjanov űr­hajós pedig elemezte a fül­keablakoknak a hajtóberen­dezés működése következté­ben előállott terhelését, to­vábbá meghatározta a fül­keablakok közelében feltűnő részecskék és különböző tár­gyak méreteit. Ebéd után az űrhajósok rövid pihenőt tartottak. Le­fekvés előtt megmérték vér­nyomásukat és az űrhajó naplójában feljegyezték a gap eredményeit. A Szojuz—9 moszkvai idő szerint 6.00 órától 16.00 órá­ig a szovjet rádiózás öveze­tén kívül tartózkodott Moszkvai idő szerint 14.00 órakor megkezdődött az űr­hajósok második munkanap­ja. Az egyik rádióösszeköt­­tetéskor tolmácsolták az űr­hajósoknak Neil Armstrong amerikai űrhajós üdvözletét A Szojuz—9 űrhajóval szi­lárd kétoldalú rádiókapcso­lat áll fenn. MOSZKVA: Kedd este megkezdte működését a koz­­movízió: a moszkvai televí­zió által közvetített első adásában Andrijan Nyikola­jev, a Szojuz–9 parancsno­ka tömör beszámolót adott a­z űrhajósoknak a kozmikus térségben töltött első napjá­ról. Mint hangsúlyozta: koz­monauta társával, Szevaszty­­ianovval együtt, nagyon ott­honosan érzi magát az űr­ben. Elmondotta azt is, hogy az űrhajó tudományos berende­zései kifogástalanul működ­nek. Közölte, hogy éppen ét­­kezéshez készülnek, majd búcsúzóul jó éjt kívánt a tévénézők millióinak. PÁRIZS: A kedd reggeli francia lapok vastag betűs cí­mekkel részletesen beszámol­nak a Szojuz—9 szovjet űr­hajó felbocsátásáról. Vala­mennyi lap azt emeli ki, most történt először, hogy egy űrhajót este sötétben indí­tottak útnak. Ez azt bizo­­nyítja — írják —, hogy a szovjet űrrakéta irányítha­tósága igen magas fokú, nincs szükség a felbocsátás­kor a közvetlen láthatóság eddig elengedhetetlennek tartott feltételére. WASHINGTON: Az ame­rikai rádió- és tévéállomá­sok még hétfőn beszámoltak a Szojuz–9 szovjet űrhajó felbocsátásáról. A lapok kedden közöltek fényképes ismertetést az újabb űrkísér­­letről, s kivonatosan hozták a két űrhajós életrajzát. A New York Times ki­emeli a biológiai kísérletek jelentőségét. Az a tény, hogy a jelentések szerint a Szo­juz–9 fedélzetén orvostudo­mányi jellegű kísérleteket folytatnak, mutatja, hogy a Szovjetunió tanulmányozza az űrrepülések hatását az emberi szervezetre. Ameri­kai megfigyelők szerint, amennyiben a Szojuz—9 hosszabb ideig, például 2—3 hétig marad pályáján, arra utal, hogy a Szovjetunió az eljövendő űrállomások rend­szerét fejleszti ki. Az első amerikai kísérletek egy kezdetleges űrállomás felbo­csátását 1972-re irányoz­ták elő — írja a New York Times. Képünkön: a szovjet űrhajó legénysége, Nyikolajev ezredes és Szevasztyjanov fe­délzeti mérnök, az indulás előtti utolsó gyakorlat közben. (Kelet-Magyarország telefoto) ­GYEI TA­­Á­CS VAPJA LAPUNK TARTALMÁBÓl,­ Sátorváros épül három falu károsultjainak (3. oldal) Olvasóink leveleiből (4. oldal) Mexikóból jelentjük Totótanácsadó (7. oldal) (7. oldal) Fock Jenő Belgrádban Megkezdődtek a magyar—jugoszláv tárgyalások Kocsis Tamás, az MTI belgrádi tudósítója jelenti: Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke Mirja Ribicsicsnek, a Jugoszláv Szövetségi Végre­hajtó Tanács (kormány) el­nökének meghívására — fe­leségével négynapos hivatalos viszontlátogatásra kedden kora délután Jugoszláviába ér­kezett. Fock Jenő mostani látogatásával viszonozza Mika Spiljak akkori jugo­szláv­­kormányelnök 1964 februári magyarországi láto­gatását. A magyar miniszter­elnök kíséretének tagjai: Bíró József külkereskedelmi miniszter, Kovács István, a kohó­ és gépipari miniszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, Marjai József, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete és Vár­konyi Pé­ter, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke. . Fock Jenő és kíséretének'' különvon­ata déli 1 óra előtt futott be a jugoszláv'—ma­gyar határra, Szabadkára. A különvonaton érkezett meg (Folytatás a 2. oldalon) P­éter János Norvégiába utazott Péter János, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere a norvég kormány­­meghívására kedden hivata­los látogatásra Norvégiába utazott. A külügyminiszter búcsúz­tatására a Ferihegyi repülő­­téren megjelent Puja Fri­gyes, a külügyminiszter első helyettese és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, s ott voltak Norvégia buda­pesti nagykövetségének kép­viselői is. Külügyminiszterünk — úton Oslo felé — rövid idő­re megszakította útját Ber­linben. A berlin—schöne­­fel­­i repülőtéren Günter Kohrt, az NDK külügyi ál­lamtitkára és dr. Nagy Lajos berlini magyar nagykövet üdvözölte. Péter János kül­ügyminiszter és Günter Kohrt államtitkár a találko­zás során megbeszélést tar­tott a két felet kölcsönösen érdeklő időszerű kérdések­ről. 17 óra 12 perckor szállt le a MALÉV TU-134-es gépe a norvég főváros Fornebu-i repülőterére, ahol külügymi­niszterünket és kíséretét , Esztergályos Ferenc nagykö­vetet, a területi főosztály ve­zetőjét, dr. Bányász Rezsőt, a sajtófőosztály vezetőjét, dr. Kalanovics Jánost, a skandináv refeatura vezető­jét, Antalpéter Tibort, a Külkereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezető-helyet­tesét, valamint a delegáció­hoz Oslóban csatlakozó Schiffer Pál, norvégiai nagy­követünket­­ Svenn Strag norvég külügyminiszter fo­gadta. Magyar részről a diplomá­ciai misszió és a kereskedel­mi kirendeltség képviselői üdvözölték Péter Jánost. Este a norvég kormány díszvacsorát adott­­külügymi­niszterünk és kísérete tiszte­letére. Szerdán délelőtt Péter Já­nos látogatást tesz norvég kollégájánál, majd ezt köve­tően megkezdődnek a hiva­talos tárgyalások. A megbeszéléseiknek sa­játos jelleget és jelentőséget kölcsönöz, hogy magyar—■ norvég viszonylatban ez az első külügyminiszteri ta­lálkozó. Külügyminiszterünk tár­gyalásai most új fejezetet nyitnak a két ország kapcso­latainak fejlődésében. A kétoldalú kapcsolatokon kívül, természetesen kiemel­kedő helyet foglal el a tár­gyalások napirendjén a szo­cialista országok által kezde­ményezett európai biztonsági értekezlet ügye. A NATO miniszteri taná­csának római ülésszaka után szerdán először találkozik a Varsói Szerződés egyik or­szágának külügyminisztere egy­ NATO-tagállam külügy­miniszterével. Péter János­nak tehát elsőként lesz al­kalma tájékozódni a NATO- ülésszakon elfogadott doku­mentumok konkrét jelentésé­ről és értelmezéséről. A FAO vezetőinek látogatása Szatmárban Gerardo Bildesheim, a FAO (ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság) európai igazgatója és Pas­­quale Montanaro, a FAO vi­lágélelmezési programjának kabinetfőnöke dr. Karcsai Károlynak, a FAO magyar nemzeti bizottsága főtitkárá­nak társaságában kedden Szabolcs-Szatmár megyébe látogatott. A vendégeket a repülőté­ren dr. Fekszi István, a me­gyei tanács vb-elnöke és dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács vb-elnökhelyettese fo­gadták. Ezután a megyei ve­zetőkkel együtt helikopterbe szálltak és megtekintették az árvíz sújtotta területet. Rö­vid időre megszakították út­jukat, s néhány községben: Komlódtótfaluban, Nagygé­­cen és Csegöldön megtekin­­­tették a romokat, illetve az újjáépítés előkészületeit. A látogatás befejezése után — a Nyíregyházi Fel­sőfokú Mezőgazdasági Tech­nikum Ilona-tanyai tangaz­daságában — a megye veze­tői tájékoztatták a vendé­geket az árvízről, a károk­ról és az újjáépítés megszer­vezésének előkészületeiről. G. Bildesheim elmondotta, mély benyomást tettek rá azok az erőfeszítések, ame­lyeket Magyarországon foly­tatnak az árvíz ellen és az árvíz sújtotta terület újjá­építéséért. Szolidaritását fe­jezte ki a megye, elsősorban a kárt szenvedett lakosság­gal. Közölte, visszatérésük után tájékoztatják a bizott­ságokat a látottakról és meghatározzák a segítség­­nyújtás formáit, módjait. Köszönetet mondott azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben — ilyen nehéz kö­rülmények között is — a megye vezetői részesítették őket. Sok sikert kívánt az árvíz sújtotta terület újjá­építéséhez. Befejezésül dr. Fekszi Ist­ván mondott köszönetet a látogatásért, az őszinte ér­deklődésért és segítségért, s emlékül egy-egy — árvízről készített fényképeket tartal­mazó — albumot nyújtott át a vendégeknek. Megkezdődöt az újjáépítés az árvíz sújtotta területeken A legfrissebb értesülések szerint a Szabolcs-Szatmár megyei Építő- és Szerelő Vállalat kedden délután az árvíz sújtotta területen meg­kezdte a lakóházak újjáépí­tését. Az első lakóház, amelynek alapozási munká­latait megkezdték, Karácsony Lajos szamosbecsi tsz-tag családi háza lesz. Ebben a községben máris több lakó­ház építését készítették elő és folyamatosan történik majd az alapozás, falazás és tetőszerkezet-építés. A válla­lat Szamosbecsen és más községben mintegy 100 lakó­ház újjáépítését vállalta. Losonczi Pál a magyar—finn barátsági hét fővédnöke Budapesten és több vidéki városban július 7-től rende­zik meg a magyar—finn ba­rátság hetét, amelynek elő­készítésére delegáció érkezett Magyarországra. 300 tagú vendégsereg jön majd a ba­rátsági hét eseményére Finn­országból. Egyidőben a ma­gyarországi rendezvénnyel, Finnországban finn—ma­gyar barátsági hét lesz. A két rendezvény fővédnöki tisztét az államfők vállalták: Magyarországon losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke, Finnországban Uruno Kokkemn köztársasági el­nök.

Next