Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

•* 's. est® ***»rxrxxxK&*rJ3tijft» HÉTFŐ: KEDD, SZERDA: Szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgya­lások Moszkvában. Osztrák javaslat az európai biztonsági konferencia napirendjére. Amerikai—spanyol támaszpont-megállapodás. Növekvő feszültség Madridban. Colombo kormányalakítási kísérletei Olaszor­szágban. NDK-nylatkozat a potsdami szerződés évfordu­lóján. Kairó diplomáciai offenzívája, arabközi nézetekben. Újabb véres összetűzések Észak-Írországban A SALT-megbeszélések 28. ülése Bécsben. Harcok az indokínai csatatereken. CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK: SZOMBAT: Prolongált szállodafoglalás Tizenöt héttel ezelőtt, vagy nyolcszáz tudósító kollégám­mal együtt magam is ott szo­rongtam a bécsi Hofburgban, a szovjet—amerikai atomtár­gyalások sajtóközpontjában. Az ünnepélyes megnyitó, s az első nyilatkozatok elhang­zása után hamar szétszéled­tünk: a SALT, a nukleáris le­szerelési megbeszélések a maratoni műfajba tartoznak. A párbeszédet ráadásul köl­csönösen elhatározott titok­tartás övezi, a buzgó bécsi rendőrök különleges brigádja még a nagykövetségi paloták alatti csatornákat is átfésül­te, nem helyezett-e valaki ki­váncsi lehallgató-készüléke­ket a kanálisokba.­ A jelek szerint sem a tény­leges, sem a diplomáciai csa­tornákon át nem kerültek a nyilvánosság elé valóban megbízható, részletes értesü­lések. Egy formálisnak tűnő, de mégis jelentősnek ítélhető részlet azonban kézenfekvő. A párbeszéd máris hosszabb­ra nyúlt, mint eredetileg ter­vezték. Úgy a szovjet, mint az amerikai küldöttség elő­ször két hónapra foglalta le bécsi szállását, később azonban további két hónapra prolongálták a szobafoglalá­sokat. A­z osztrák lapok reményt­­keltőnek tartják a párbeszéd­­nek ezt az elhúzódását. A hét péntekjén ült össze hu­szonnyolcadszor a két delegá­ció, s a kétórás összejövetel tekintélyes részét kötetlen beszélgetésre és tájékozódás­ra használták fel. Egyes bé­csi sajtóorgánumok ugyan­akkor kissé el is galoppíroz­­ták magukat, mert már arról írtak, hogy Nixon villámláto­gatást tesz Bécsben a SALT- ügyekben. A látogatásra vo­natkozólag hitelt érdemlő ér­tesülésről nem lehet beszél­ni. A jelek szerint öntevé­keny „szenzáció” volt. A józan kommentátorok természetesen mértéktartók, s megismétlik a hosszú tár­gyalásokkal kapcsolatban ki­alakult véleményüket. Az eszmecsere folyamatossága azt mutatja, hogy van igény a szótértésre, de az akárcsak részletegyezmények érdeké­ben is nem kis nehézségeket kell leküzdeni. A világ min­denképpen melegedéssel ve­szi tudomásul, hogy amikor ezekben a napokban a hiro­­simai atombomba-támadás 25. évfordulójára emléke­zünk, a két szupernagyhata­­lom párbeszéde nem szakadt meg atomügyekben. Egy másik időszerű meg­beszéléssorozatról sem igen szivároghatnak ki részletek: a Szovjetunió és az NSZK megegyezése szerint Moszk­vában bizalmas tanácskozá­sok folynak. Egyelőre nincs tehát helye a találgatások­nak, pontosabban a nyugat­német jobboldali lapok fele­lőtlen kombinációözöne a légkör mérgezését, a helyzet rontását szolgálja. (A szov­jet fővárosba rekordszám­­ba vonultak fel a nyugatné­met különtudósítók és szán­dékaik korántsem mondhatók egyformának... Bár a tárgya­lási start előtt tanúi lehet­tünk annak, hogy különbö­ző okmányok közlésével mi­ként próbáltak valóságos jobb­oldali rohamot intézni a Brandt-kormány ellen, fo­kozták a nyomást a bonni kabinetre, nehogy elismerje a realitásoknak akár eleme­it is. A kormányhoz közelálló nyugatnémet lapok ennek kapcsán a hivatalos Bonn nem elég erős tárgyalási po­zíciójáról szólnak, megfe­ledkezve róla, hogy abban saját felemás politikájuk, té­továzásuk, az ultráikkal szembeni elnézésük is ludas. Annyit azonban a részletek ismerete nélkül is tudunk, hogy a Szovjetunió elismeri az európai realitásokat, s következetesen munkálkodik kontinensünk biztonságáért. A siker és a közeledés kulcsa olyan értelemben tehát az NSZK kezében van, hogy mennyire akar és tud átlép­ni a korábbi CDU—CSU- kurzus állásfoglalásainak korlátain. Ez nyilván nem könnyű és szovjet részről nem hiányzik a türelem. A moszkvai tényhírek bizottsá­gok alakításáról, a külügymi­niszterek tervezettnél hosz­­szabb és rend­kívüli összete­vőiről, a rövid „gondolkodá­si szüneteikről” jelezhetik: az élénk diplomáciai tevékeny­ség folytatódik. A moszkvai „szállodafoglalások” időtar­tamáról nincs hír. A világ­közvéleménynek — éppen az ügy érdekében —átmenetileg tudomásul kell venni az in­formáció szűkét. S a moszkvai tárgyalások­ra is rímel egy negyedszáza­dos évforduló. Hiába. 1945 olyan történelmi jelentőségű esztendő volt, hogy 25 évvel később van miről megemlé­keznünk. Az NDK, a másik német állam kormánynyilat­kozata a potsdami szerződést idézte fel. Azóta sok minden történt, de Potsdam szelleme változatlanul érvényben van: ma mindenekelőtt a két né­met állam nemzetközi jogi­lag rendezett békés egymás mellett élését jelenti. (Ez az NDK-ban megvalósult, az NSZK belső állapotai azon­ban potsdami értelemben is­­ sok kívánnivalót hagynak maguk után.) Egy szovjet—nyugatnémet egyezmény, s Bonn elhatáro­lódása az NSZK reakciós, re­­vansista erőitől, a jelen kö­rülmények között bizonyít­hatná a Brandt-kabinet szán­dékát, hogy hozzákezd a ko­rábbi kormányok mulasztá­sainak helyrehozásához. Az előrelépés Moszkvában, amint erre nemrég Walter Ulbricht célzott, kedvezően érintené a két német állam tanácskozá­sainak esetleges folytatódá­sát, s nyilván nem lenne ha­tás nélkül a lengyel E NSZK párbeszédre sem. Varsó és Bonn között eddig öt tár­gyalási fordulóra került sor, s a hatodik Moszkva után következik. Szenzációk helyett kivá­rásra van szükség, s ez esetben azt hiszem egyetlen felelős kommentátor sem bánja, ha érdemben csak utólag szólhat az előttünk zajló két fontos párbeszéd­hez Réti Ervin Gerencsér Miklós: Mély barlangok csendje­­sötétje hűvöslett Pattantyús­ Ábrahám igazgatóban. Komor ismerőse, a gyász, megint a lelkére nehezedett, ő, akit családi tragédiák szoktattak bánathoz, újraélte szenvedé­seit. Ma tudta meg, hogy pén­teken reggel kivégezték Né­meth László Jánost és Stel­­czer Lajost. Mindkét ifjú hu­szonegy éves volt. Odakint szinte támadó ra­gyogással szikrázott a feb­ruári verőfény. Vakítóvá éle­sítette a hótakaró fehérségét a Rába hullámterében, kés­pengékké köszörülte a jégtáb­lákat a folyó hátán. Idebent, a vagongyári bérház szoba­hallos lakásában viszont pasz­telles lágysággá olvadtak ösz­­sze a színek a központi fűtés melegében. A kinti fények ke­ménysége, a benti meleg ol­­­tottsága valahogy bátorító egyensúllyá kapcsolódott, s ez a kapcsolat mintha az élet sebezhetetlen tovaáramlása mellett tanúskodott volna. De az igazgató nem fogadta el a pillanatok és a végtelen ná­szából sugárzó csalóka idillt. Gyászolt az erőszakos fény­ben, vacogott­ az áldásos me­legben. És félt. Azt már értésére adta a fő­ispán, hogy Sopronkőhida eléggé közel van Győrhöz, s azt is tudta, hogy a hóhér kö­telét nem éppen a gonoszte­vők kedvéért szokták meg­szappanozni mostanában Nem a fői­páni fenyegetéstől, nem a tetteit követhető meg­torlástól félt. Nyíri Imre miatt szivárogta át valami halk ria­dalom. Perceken belül meg kellett érkeznie az autóosztály veze­tőjének. A mindenki által gyávának és szolgalelkűnek ismert Nyí­ri Imre máris sokszorosan el­követte a halálos ítélethez elegendő cselekményeket. Egy­re nyomasztóbban kínozta Fattantyús­ Ábrahámot, hogy Nyíri az ő ösztönzésére keve­redett életveszélybe. Haszta­lan kapaszkodott a józan ész, a becsületes értelem érveibe, lelkifurdalását ezzel nem volt képes közömbösíteni. Hiába fontolta meg százszor és száz­szor, mennyire parancsoló a kockázat vállalása, mennyire nem lehet tekintettel az ér­zelmekre az ügy nagysága miatt, újra és újra megsa­nyargatta a felelősség. Most, hogy tudomást szerzett a két ifjú mártírhaláláról, kínozta a dilemma, joga van-e el­hallgatni Nyíri előtt a kő­­hidai gyilkosságot? Ha nem vallja be, néma hazugságá­val indokolatlanul kisebbíti a tényleges veszélyt. Ha bevall­ja, a kötelező cselekvést so­dorja veszélybe. Erkölcsi gát­lásait sehogy nem tudta ösz­­szebékíteni a hideg ész pa­rancsával. Német sebesültek bámész­kodtak a szemközti tűzol­tó-laktanya ablakaiban. A két épület között összetorlódott a motorok zaja, lent, a bécsi or­szágút aszfaltján szakadatla­nul dübörögtek a katonai jár­művek a front felé. Idegtépő volt a bizonytalanság, hogy mikor fogynak el végre ezek a tereptarka járművek, med­dig lesznek még képesek a németek a kimeríthetetlenség látszatát kelteni? Élesen berregett a csengő az előszobában. Nyíri Imre a megbeszélés szerint ponto­san délután három órakor ér­kezett. Az igazgatót ez némi­képp megnyugtatta. Alázatos természetének rab­jaként félszegen hajbókolt az autóosztály vezetője, pingvin­léptekkel téblábolt a derűs szobában. — Ugye nem haragszik, hogy még vasárnap sem ha­gyom pihenni? — kérdezte szabadkozva Pattantyus-Áb­­rahám. De a szabadkozás in­kább a zavarból fakadt; úgy döntött, mégsem hozza szóba a sopronkőhidai tragédiát. — Ellenkezőleg, igazgató úr... Boldogan jöttem. — Kérem, tegye magát ké­nyelembe, foglaljon helyet. Magán viselte a lakos az ideiglenesség nyomait. Erede­tileg a Teleky utca és az Ár­pád út sarkán lakott az igaz­gató egy villaszerű csarnai házban, de az örökös bombá­­zások miatt Dénesfára költöz­tette családját, maga is ott élt egy ideig, amíg betegeske­dett, de mihelyt úgy-ahogy rendbe jött, sietett vissza a vá­rosba, szükségesnek tartotta, hogy állandó jelenlétével köz­vetlen köze legyen a dolgok alakuláséhoz. Így választotta átmeneti otthonául ezt a szo­ba-hallos lakást az Urbant­­sek Tibor tervezte vagongyá­ri bérházban. — Mindjárt kapunk egy csé­sze hársfateát, valódi falusi mézzel! — ígérte vendégének finom derűvel. Majd töpren­­gőre komolyodva folytatta: — Egyébként sokat utaztam az elmúlt napokban a gyár vidé­ki telephelyein. A körülmé­nyekhez képest egészen jó be­nyomásokat szereztem. Sőt azt mondhatnám, hogy hihetetle­nül jókat. Itthon mi újság? — Ugyanezt mondhatom igazgató úrnak. Alig merek hinni a valóságnak, annyira beválnak az elképzeléseink. (Folytatjuk) is U­i «og te­?«­­. Nemzetiségek a nemzeti egységben A nemzetiségi lakosság körében végzett politikai munkának sokéves hagyomá­nya van a népfrontmozga­­lomban. Az évek során gaz­dag tapasztalatok halmo­zódtak fel. Erről beszélt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának legutóbbi ülésé­­sén Bugár Jánosné is, a nép­front főtitkárhelyettese. — Az együttműködés gya­korlata és eredménye attól függ — mondotta —, hogy a nemzetiségi szövetségek mennyire veszik igénybe a helyi népfrontbizottságok erejét, együttműködési haj­landóságát. Attól függ, hogy együttes munkájukkal meny­nyire szolgálják a lakosság egészének, benne nemzeti ■ ségi dolgozóinknak politikai cselekvési egységét, összes­ségében és végeredményben egész dolgozó népünk szocia­lista nemzeti egységét. — Nemzetiségi politikánk legfőbb vonása, hogy elvi alapokon nyugszik. A nem­zetiségek között nincs meg­különböztetés. Ugyanolyan gonddal, körültekintéssel és politikai felelősséggel gon­dolkodunk minden nemzeti­ségi dolgozó jó politikai, emberi közérzetéről, anya­nyelvi és kulturális igényei­ről, ha kisebb, ha nagyobb a lélekszámuk. Nemzetiségi politikánk elvi alapját és gyakorlatát sem a lélekszám nagysága, sem egyéb megkü­lönböztető szempontok nem befolyásolják.­­ Szocialista nemzeti egy­ségünk erősítése szempontjá­ból is fontos, hogy minél jobb egyetértésben, kölcsö­nös megbecsülésben éljenek és dolgozzanak együtt a magyar és nemzetiségi dolgo­zók, és a különböző nemze­tiségiek is egymással. A népek és ezen belül a szom­szédnépek közötti barátság, a népek közötti baráti kap­csolatok ápolásában, erősíté­sében, mi fontos összekötő­kapocsnak ítéljük és úgy is kezeljük a nemzetiségi la­kosságot. A Hazafias Népfrontnak, amelynek legfőbb célja a szocialista társadalom teljes felépítése és ennek érdeké­­ben szocialista nemzeti­ egy­ségünk erősítése, jelentős feladatai vannak a párt­ és a kor­mány nemzetiségi politi­kájának megvalósításában. A népfrontban nemcsak fo­lyamatosan tanulmányozzák a nemzetiségi kérdést, hanem mindent el is követnek an­­­­nak érdekében, hogy nemze­­­­tiségi­­politikánkat megismer­je a hazai és a határon túli közvélemény. Nemzetiségi politikánk egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit megvi­tatják a Hazafias Népfront honismereti bizottságában, megbeszélik a mozgalom ap­parátusával — természetesen szoros együttműködésben a mezetiségi szövetségek ve­zetőivel és a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályával. A népfrontban abból in­dulnak ki, hogy a magyar és a különböző nemzetiségű la­kosság közötti egyetértés, kölcsönös megbecsülés fej­lesztése, a barátság ápolása hazánk különböző nem­zetiségi lakosai, valamint a magyar és a szomszédos né­pek között, mindnyájunk alapvető érdeke. Épp ezért a népfront nemzetközi kapcso­latának ápolásába bevonják a nemzetiségi szövetségeik képviselőit is. A belpolitikai tevékenység­ben is szoros az együttmű­ködés a Hazafias Népfront és a nemzetiségi szövetségek között. A különböző tervek egyeztetésén túl, a népfront támogatja a nemzetiségiek arányos képviseletét az or­szággyűlésben, a tanácsok­ban, s biztosítja az arányos képviseletet a népfrontszervek minden szintjén. A Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak pl. tagja valamennyi nemzetiségi szövetség főtit­kára. Saját tömegpolitikai mun­kájába is bevonja a népfront a nemzetiségi aktivistákat. Nem egy ünnepségen, poli­tikai rendezvényen lépnek fel a magyar lakosság köré­ben is nemzetiségi szónokok. Nemzetiségi politikánkat és a nemzetiségek rendelvénye­it rendszertelent ismertetik a népfront sajtójában. Az anyanyelvi művelődés ápolása érdekében a nép­front nemcsak a nemzetiségi szövetségeket támogatja közvetlenül. A Művelődés­­ügyi Minisztérium hatáskö­rébe tartozó művelődésügyi, iskolai kérdésekben jelzése­ket, javaslatokat intéz a minisztérium nemzetiségi osztályához és az illetékes tanácsi szervekhez. A felsoroltak korántsem jelentik azt, mintha a nép­front bábáskodna a nemze­tiségi szövetségek felett. A népfront és a nemzetiségi szövetségei­ közötti viszony alapvetően és döntően poli­tikai, tartalmi kapcsolódás. Valamennyi nemzetiségi szö­vetség „önálló társadalmi szervezet, amely politikai, társadalmi, kulturális tevé­kenységét az MSZMP poli­tikája alapján, a Hazafias Népfronttal együttműködve fejti ki, az adott nemzeti- s­ségű magyar állampolgárok alkotmányban biztosított nemzetiségi jogai területén” — mondják ki a nemzetiségi szövetségek alapszabályai. Ugyanezt a kapcsolatot rög­zítette a Hazafias Népfront IV. kongresszusának állás­­foglalása is, amikor megál­lapította, hogy a társadalmi tömegszervezetek és mozgal­mak — nem szervezeti, ha­nem tartalmi vonatkozásban — részesei a népfront­mozgalomnak és a maguk működési területén végzett munkájukkal illeszkednek bele a nemzeti egységfront­ba és a közös akciókba. Ez a munka tartalmából fakadó politikai kapcsolat egyre gyümölcsözőbb. A magyarországi nemzetiségi szövetségek tevékenysége hasznosan segíti nemzetiségi politikánk megvalósítását, szervesen illeszkedik a népfrontmozgalom szocialis­ta építést segítő munkájá­hoz. Ebben az értelemben nyilatkozott még a közel­múltban, népszabadságbeli cikkében a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője. Kővá­gó László is. Magyarok és nemzetiségiek egyaránt örül­­­hetnek ennek. (KS­I Terra)

Next