Kelet-Magyarország, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-27 / 252. szám
KVVEMber 10. KELET-MAGYARORSZÁG Jövedelemkülönbségek és szociálpolitika (II.) A többért többet NEMCSAK HAZÁNKRA, hanem minden európai szocialista országra jellemző, hogy az 1950—1970. közötti két évtizedben a reáljövedelmeknövekedési üteme mindig meghaladta a reálbérekét. Ugyanakkor, szemben a hazai gyakorlattal, a szocialista országok többségében arányaiban nagyobb szerepet biztosítottak a reálbéreknek, a társadalmi juttatásokon belül pedig elsősorban a pénzbelieket növelték. Az a felismerés tehát, hogy az egymástól eltérő jellegű, fajtájú, színvonalú és hatásfokú — eredményességű — munkáért elérhető kereset különbözővé tétele döntő az ösztönzőerők között, azaz társadalmi érdek, egyben azt is jelenti, hogy néhány kérdésben új utat kell járni, más dolgokban pedig a járt utat egyenesebbé, áttekinthetőbbé szükséges formálni. Tény: a személyi jövedelmek átlagos színvonalát a nemzeti jövedelem átlagos színvonala határozza meg. Ezért a személyi jövedelmek növelése egyik napról a másikra véghezvihetetlen. Tökéletesíteni azonban a jövedelemelosztást nem csak lehetséges, hanem egyenesen szükséges. AZ IPARBAN A MŰSZAKIAK ÁTLAGKERESETE csak ötven százalékkal haladja meg a munkásokét, s ez kevés, nem ösztönző. (1950- ben a különbség még 80 százalék volt.) Ha most a torzításokat kiszűrő — mert a havi, évi keresetet sokféle tényező befolyásolja — életkeresetet nézzük, tehát a munkában töltött idő folyamán megszerzett jövedelmet, akkor kiderül, hogy a műszakiak átlagosan csak 24 százalékkal keresnek többet, mint a szakmunkások. Hasonló a helyzet a munkásoknál is. A minden szakképzettség nélküli munkások keresete csak 22 százalékkal kisebb, mint a betanított és szakmunkásoké. Jogos igény tehát, hogy a munka kvalifikáltságától, eredményességétől függően, az eddigieknél nagyobb jövedelemkülönbségek jöjjenek létre a különböző csoportok , de vállalatok között is. Az emberek, családok közötti jövedelmi, életszínvonalbeli különbségeket azonban nemcsak a különböző nagyságú fizetés hozza létre. Éppen ezért a fizetések differenciáltsága nem mond ellent annak, hogy a társadalom minden rétegének életszínvonala emelkedjék. Csak éppen nem kizárólag a bérek, bér jellegű jövedéknek útján. A LAKOSSÁG FOGYASZTÁSÁT LEGHELYESEBB ÚGY FELFOGNI, mint a legfőbb termelőerő — az ember — fejlesztésére fordított beruházást. Ennek megfelelően kell formálni a fogyasztás szerkezetét, s támogatná egyik területét, adóval terhelni a másikat. Nem mindegy azonban, melyik ez az „egyik”, s melyik a „másik” terület! Néhány adat. A lakosság egy felére jutó reáljövedelem 1969-ben 46,4 százalékkal volt magasabb, mint 1960-ban, ha a munka utáni bevételeket vesszük alapul. A reálbér 24 százalékkal volt nagyobb 1969-ben, mint 1960-ban. Tehát: az életszínvonal növekedését nem lehet csupán a bérek emelésén lemérni. Hiszen 1969-ben a lakosság összes jövedelme 193 milliárd forint volt, ám ebből 43 milliárdot a társadalmi juttatások tettek ki. Amelyeket a legtöbben észre sem vesznek, természetesnek tartanak, nem számítják életszínvonalukhoz... Indokolt tehát a kérdés: vajon kifizetődő-e a termelőerők legfontosabbját, az embert érdektelenségre kárhoztatni azzal, hogy bére, fizetése nem eléggé igazodik munkája eredményességéhez, s hogy ugyanakkor a társadalmi juttatásokból sem érdemessége szerint részesül? Azaz: miért ne lehetne az eddigieknél sokkal inkább a termelést ösztönözni, előnyökben részesíteni, többet fizetni a több és jobb munkáért, s rábízni az egyénre, a családokra, hogy fogyasztásukat miként alakítják, jövedelmüket mire, hogyan költik el? Illetve: hagyni a bérek, személyi jövedelmek erős „szóródását”, , s ugyanakkor a szociálpolitika tökéletesítésével elősegíteni a családok közötti jövedelemkülönbségek csökkentését. Magyarországon az összes egy főre jutó jövedelem 75 százaléka függ a munkától, s negyede társadalmi juttatás. Mivel a bérnövelés életszínvonalbeli hatása döntően attól függ, a család hány tagja között oszlik meg — azaz: milyen a kereső és eltartott arány — az életszínvonalpolitika sem állhat meg az egyéni kereseteknél Az egy főre jutó jövedelmeket, a családok helyzetét kell vizsgálnia, hogy a teendőket megállapíthassa, s rangsorolhassa. A SZAKEMBEREKNEK PONTOS MÉRCÉKET KELL ALKOTNIUK ahhoz, hogy áttekintő képet nyerhessenek a gazdaság vagy a társadalom bizonyos, számokba foglalható vonásairól. E mércék egyike a családok egy felére jutó jövedelem, mely alacsony, ha havi 800 forint alatt van, közepes 800—1600 forint között, s magas 1600 forint felett. E mércét alkalmazva megállapíthatjuk: a lakosság 25 százaléka az alacsony, 14 százaléka a magas, s 61 százaléka a közepes jövedelmű kategóriába tartozik. Ha most tovább finomítjuk mércénket, s a kimondottan magas, illetve a kimondottan alacsony jövedelműeket nézzük — előbbieknél a család egy fejére havi 2000 forint feletti, utóbbiban havi 600 forint alatti jövedelem jut —, akkor azt látjuk: a lakosság öt százaléka, félmillió ember tartozik az első, s a lakosság tíz százaléka, egymillió ember a második csoportba. (A fejlődés érzékeltetésére: 1962- ben még hárommillió ember tartozott ebbe a kategóriába!) Ha pedig az egyes társadalmi rétegek jövedelmét nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a munkások összes jövedelmét száznak véve a parasztság és a nyugdíjasok alatta maradnak e szintnek, míg a többi rétegek fölötte állnak annak. A CSALÁDNAGYSÁG miatt egy-egy társadalmi csoporton belül is erősek az eltérések. A legalacsonyabb és legmagasabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező családok esetében ugyanis — havi 400, illetve 2000 forint — az egy keresőre jutó bérek különbsége csak kétszeres, míg az egy főre jutó jövedelem különbsége ötszörös. Nem elég tehát a bérezést tökéletesíteni, s általában emelni a béreket. A szociálpolitikának kell alkotnia azt az „ellensúlyt”, mely minden család számára lehetővé teszi a kiegyensúlyozott, nehéz anyagi gondoktól mentes életet. Következik: Az ésszerű — igazságos. Mészáros Ottó l „Aki teheti, jöjjön be hátra“ Alighanem Kojek Jóska érkezett elsőnek, mert mire a többiek az öltözőszekrényeknél kezdték átváltani a ruháikat, a mikrofonból — amolyan ébresztő gyanánt — zúgott a „Citrom ízű banán...” Ez a Jóska reszortja, villanyszerelő, s rábízták a magnószalag kezelését. — Kinek az ötlete volt a mai akció? Nagy György, az ifjúsági szervezet titkára nem említ személyeket: „Néhány napja beszélgettünk a KISZ-vezetőség tagjaival, ott került szóba, milyen nehéz a vállalat helyzete. Szinte egymás hegyén-hátán a sole kocsi. Előbb az árvíz, mostanában pedig az őszi csúcsszállítás... Ha nekünk kell valami, a gazdasági vezetők segítenek rajtunk. Úgy gondoltuk, valamit valamiért. Most nekünk kell segíteni a vállalaton.” „Várjuk a kisbabát“ így született meg az elhatározás: október 25-én ,kommunista vasárnap” lesz a Volán 5-ös vállalatánál, ők — miközben segítenek a cégen — így tisztelegnek a megyei pártértekezlet, s a kongresszus előtt." Kopogtak a gazdaságiaknál, mit szólnak hozzá? örültek. — Aztán irány a szakszervezet: „Nincs-e törvényes akadálya a vasárnapi munkának.” Itt már nem ment olyan simán, hiszen egy héttel korábban „pénzes vasárnapot tartottak, ekkor is elég sok ember volt benn túlórában. „Mehet a dolog, de később aztán vigyázni kell, hogy a kötelező egy vasárnapot mindenki megkapja.” Úgy lesz — vágták rá a fiatalok, s aztán vitték a hírt, aki teheti, jöjjön be vasárnap hatra!” Kégler Dezső rakodógép csoportvezetőnek hirtelen melege lett. „Nem szeretnék kimaradni a buliból, de tudjátok, a feleségem... minden percben várjuk a kisbabát...” Mondták neki, ez csak természetes, még „szorítanak” is neki — de vasárnap reggel Kégler az elsők között lépett be a telep kapuján. „Még semmi jel, hát bejöttem.” Együtt a menyasszonnyal Ahol a „Gagarin” ifjúsági szocialista brigád dolgozik — az esztergaműhelyben —, egyre-másra kerültek le a gépekről a kurrens alkatrészek, ami után hiába kilincselne szerte az országban az anyagbeszerző. A gyanútlan idegen nem is gondolná, hogy a fiúk többsége szombaton este tízig műszakban volt, a vidékiek még meg is tették az utat oda-vissza, s már újra dolgoznak. Sárosi Miklóst azonban hiába várták Sényőn, ő itt aludt a vállalati pihenőszobáiban. „No meg..., no meg...” — szólnak a társai oldalról, s elárulják: vőlegény a fiú, nemsokára „bekötik a fejét”, s ilyenkor, ugye, az embernek már jól kell beosztania az idejét. Sőt! „Nézze csak, milyen finomságokat hozott neki a menyasszonya uzsonnára!” Aztán kiderül, „vállalati házasság” lesz nemsokára, mert a kislány is itt dolgozik, sőt — az adminisztrációsokkal együtt — ő is bejött a kommunista vasárnapra. Amíg Primáer László, Zsoldos Pista, Szvorén György, meg a többiek árgus szemekkel figyelik az esztergapad vídiáját, Nagy György kísérőmtől megtudom: a „műszaknál” legalább hatvanan álltak munkába, hogy rendbe hozzanak 15 kocsit. Micsoda nyereség a vállalatnak, ha hétfőn kora hajnalban ennyivel több gép hagyhatja el a telep kapuját! — Micsoda érték? — Úgy kábé 110 ezer forint! Ezt abból gondolják, hogy egy héttel korábban is enynyi ember dolgozott. —*■ Csakhogy akikor pénzért! — És most? — Társadalmi munkában, ingyen. Azaz, hogy mégsem teljesen ingyen, legalább 5 ezer forintra számolunk. Csakhogy ez a pénz most nem a fiúk borítékjába, hanem a KISZ kasszájába megy, így döntöttünk hét közben egy akarattal. „Ilyet nem láttunk** Faggatom az esztergályosokat: — Azért műszak után mégiscsak terveznek egy kis „kikapcsolódást”. Mire ők: — Vasárnap van, mindenki siet haza, meg délután jön a meccs a stadionban. Majd a jövő héten szeretnénk egy kis palávert a vállalati üdülőben. Nem titkolják, szeretnek szórakozni — mikor, ha nem most, hiszen mindnyájan fiatalok! „Van sör is olyankor, de nem az a fő szám. — Csak sajnos, az idén nemigen jutott idő hacáréra, ki se látszottunk a munkából hónapokig az árvíz miatt, elmaradt a tervezett kollektív kirándulásunk is.” Aztán gyorsan elütik a kesergést: ami késik, nem múlik, szépen gyarapszik a pénz a szervezet kasszájában, jövőre külföldre ruccannak... A szerelőcsarnokban az ,,Ifjú Gárda” nevet viselő 13 tagú brigád jött be „vasárnapozni”. — Volt-e, aki elhúzta a száját, amikor meghallotta az akciót. A válasz: — Ilyet nem láttunk, de ha akadna, meg is kérnénk, tegye meg azt a szívességet nekünk, hogy maradjon otthon. Ezek a fiúk nemcsak a szakmai dolgokat értik, tudják azt is, mit jelent, ha szorult helyzetben van a cég. Hát ezért teljes a létszám. Sőt! A műszakiak egyharmadát „bácsizzák”, az idősebbek is munkába álltak. Egyikük: — Nemcsak akkor kell törődni a fiatalokkal, ha kötelező munkaidő van, ilyenkor is jólesik nekik, hogy mellettük állunk. Pihenőnapon, szívből Az „Ifjú Gárda” brigád tagjai sem csak a pénzt nézik. Még korábban elhatározták, hogy egy kiszuperált kocsit munkaidő után, ellenszolgáltatás nélkül felújítanak novemberi tiszteletére. Olyan „házon belüli” szállításokra nagyon is jó lesz az még! És meglesz? — „Mi nem szoktunk a levegőbe beszélni!” Vasárnap a Nyíregyházi Volánnál a kék köpenyes lányok több ezer „árvizes” menetlevelet készítettek elő gépi feldolgozásra, siettették az évi leltármunkát is, míg lenn a csarnokokban, a szerelőaknákban a szakemberek újra kész állapotba hoztak 15 szállítóeszközt. Lehet, hogy a milliós termelési tételek között elvész mindez, de akik a pihenőnapjukat áldozták, szívből tették. Angyal Sándor Nem értem itt a szót, még a kiáltást is alig. Zúg, csörög, csattog minden, még a falak is, ha a daráló dolgozik. Most éppen leállóban van, egyet-kettőt hörög még, mint „akinek” a torkán akadt valami, hogy aztán végképp elcsendesedjen. — Lejárt? — így dél felé már rendszerint elfogy az anyag — válaszol kérdésemre a darálás. Azért is félnapos csak a műszakom. — Mennyit kap rá? — Egy munkaegységet. — Mennyit ér? — Úgy 40 forint körül. — Nem sok — Nem sok, de délután is keresek valamit az erdőgazdaságnál Leteszi a seprűt a zsákok mellé és kényelmesen felül az asztalra. Aztán közelebb húzza a széket és felrakja rá a lábát. (Odakint ugyan még ragyog az őszi nap, de a daráló betonja még nyáron is nagyon hideg.) — Kit hozott? — veszi át a kérdést. — Újságírót. — Bement az irodába? — Be. — Mindenki az irodába megy, aki jön. — És ez baj ? — Nem baj, csak tudja, azért mi is tudnánk mondani egy-két érdekes dolgot. — Például mit? — Hát, hogy miért nem halad ez a mi tsz-ünk is jobban, mint ahogy halad. — Miért nem halad? — Oka van annak. Nincs teljes egyetértés, elaprózódik az erő. — Hát ez baj. Pedig jó példa, az akad éppen elég. Itt van mindjárt, hogy meszszebb ne menjünk, a nyírturai tsz. a szomszédban. Micsoda vendéglőt építettek azok. Még szálloda is van benne. Akár városban is elkenne Néz rám, mint aki nem jól értette, s láthatóan sértődés ül ki az arcára. — Méghogy a szomszéd! — Hirtelen fordít a beszéd irányán, mintha csak kontrázna, ő kérdez: — A miénket látta már az elvtárs? — Nem — Hát azt nézze meg, akkor beszéljen! Kétszer annyit forgalmaz, mint az övék és a falu közepén van, nemcsak úgy az út mentén. Egy asszony jön a darálóéba, negyedzsáknyi kukoricát hozott még reggel, érdeklődik, készen van-e? A mérlegre teszik, bár az asszony szabadkozik, hogy minek aztmérni, úgyis megvan, de darálás nem enged. — Az a biztos, amit a mérleg mutat! Újra kettesben maradunk. Visszaül az asztalra és az azt jelenti, hogy folytathatjuk. — Úgy hallottam, a turaiak valami campingot és fürdőt is terveznek a későbbiekben. — Kicsit fészkelődik mielőtt válaszolna, mint aki jól meggondolja amit mond. — Szóval camping, meg fürdő. Nem mondom, az is valami. De tudja mit építettünk mi? Vágóhidat, feldolgozó üzemmel! És ez már készen is van. Meg lehet nézni a vendéglő udvarán. És ami a tervet illeti, mi is tervezünk ám! —• száll le az asztalról és izgatottan lép egész közel hozzám. — Idefigyeljen! Olyan gépparkot építünk, ami a megyében nincs még egy. Ki tudja, milyen titkokat árult volna még el Lehel Sándor bácsi, a sényői Búzakalász Termelőszövetkezet darálója, ha az újságíró a párttitkárral ki nem jön az irodából A párttitkár szerint Sándor bácsi okos, szakhihető ember hiszen községi tanácstag. Láttuk: a tsz vendéglője valóban nagyon szép és reprezentatív belülről is. A feldolgozó üzem is kész és nemsokára üzembe helyezik.) (F. F.) Kontra RE ÉPÜL AZ ÚJ SZOLGÁLTATÓHÁZ. Nyíregyházán a mártírok terén nyolcemeletes szolgáltatóház építésén dolgoznak a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Az impozáns építmény mintegy 20 millió forintos beruházásból a jövő év második felére készül el. Képünk: Korpás László a darupálya építésén dolgozik. Elek Emil felvétele