Kelet-Magyarország, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-27 / 252. szám

KV­­VEMber 10. KELET-MAGYARORSZÁG Jövedelemkülönbségek és szociálpolitika (II.) A többért többet NEMCSAK HAZÁNKRA, hanem minden európai szo­cialista országra jellemző, hogy az 1950—1970. közötti két évtizedben a reáljövedelmek­­növekedési üteme mindig meghaladta a reálbérekét. Ugyanakkor, szemben a ha­zai gyakorlattal, a szocialista országok többségében ará­nyaiban nagyobb szerepet biztosítottak a reálbéreknek, a társadalmi juttatásokon be­lül pedig elsősorban a pénz­belieket növelték. Az a felis­merés tehát, hogy az egymás­tól eltérő jellegű, fajtájú, színvonalú és hatásfokú — eredményességű — munkáért elérhető kereset különbözővé tétele döntő az ösztönzőerők között, azaz társadalmi érdek, egyben azt is jelenti, hogy né­hány kérdésben új utat kell járni, más dolgokban pedig a járt utat egyenesebbé, átte­kinthetőbbé szükséges formál­ni. Tény: a személyi jövedelmek átlagos színvonalát a nemzeti jövedelem átlagos színvonala határozza meg. Ezért a sze­mélyi jövedelmek növelése egyik napról a másikra vég­hezvihetetlen. Tökéletesíteni azonban a jövedelemelosztást nem csak lehetséges, hanem egyenesen szükséges. AZ IPARBAN A MŰSZA­KIAK ÁTLAGKERESETE csak ötven százalékkal halad­ja meg a munkásokét, s ez kevés, nem ösztönző. (1950- ben a különbség még 80 szá­zalék volt.) Ha most a torzí­­tásokat kiszűrő — mert a ha­vi, évi keresetet sokféle té­nyező befolyásolja — életke­resetet nézzük, tehát a mun­kában töltött idő folyamán megszerzett jövedelmet, ak­kor kiderül, hogy a műsza­kiak átlagosan csak 24 száza­lékkal keresnek többet, mint a szakmunkások. Hasonló a helyzet a­ munkásoknál is. A minden szakképzettség nélkü­li munkások keresete csak 22 százalékkal kisebb, mint a betanított és szakmunkásoké. Jogos igény tehát, hogy a munka kvalifikáltságától, eredményességétől függően, az eddigieknél nagyobb jövede­lemkülönbségek jöjjenek lét­re a különböző csoportok , de vállalatok között is. Az emberek, családok közötti jö­vedelmi, életszínvonalbeli kü­lönbségeket azonban nemcsak a különböző nagyságú fizetés hozza létre. Éppen ezért a fizetések differenciáltsága nem mond ellent annak, hogy a társadalom minden rétegé­nek életszínvonala emelked­jék. Csak éppen nem kizáró­lag a bérek, bér jellegű jöve­déknek útján. A LAKOSSÁG FOGYASZ­TÁSÁT LEGHELYESEBB ÚGY FELFOGNI, mint a leg­főbb termelőerő — az ember — fejlesztésére fordított be­ruházást. Ennek megfelelően kell formálni a fogyasztás szerkezetét, s támogatná egyik területét, adóval terhelni a másikat. Nem mindegy azon­ban, melyik ez az „egyik”, s melyik a „másik” terület! Néhány adat. A lakosság egy felére jutó reáljövedelem 1969-ben 46,4 százalékkal volt magasabb, mint 1960-ban, ha a munka utáni bevételeket vesszük alapul. A reálbér 24 százalékkal volt nagyobb 1969-ben, mint 1960-ban. Te­hát: az életszínvonal növeke­dését nem lehet csupán a bé­rek emelésén lemérni. Hiszen 1969-ben a lakosság összes jövedelme 193 milliárd forint volt, ám ebből 43 milliárdot a társadalmi juttatások tettek ki. Amelyeket a legtöbben észre sem vesznek, természe­tesnek tartanak, nem számít­ják életszínvonalukhoz... Indokolt tehát a kérdés: va­jon kifizetődő-e a termelőerők legfontosabbját, az embert ér­dektelenségre kárhoztatni az­zal, hogy bére, fizetése nem eléggé igazodik munkája eredményességéhez, s hogy ugyanakkor a társadalmi jut­tatásokból sem érdemessége szerint részesül? Azaz: miért ne lehetne az eddigieknél sokkal inkább a termelést ösz­tönözni, előnyökben részesí­teni, többet fizetni a több és jobb munkáért, s rábízni az egyénre, a családokra, hogy fogyasztásukat miként alakít­ják, jövedelmüket mire, ho­gyan költik el? Illetve: hagy­ni a bérek, személyi jövedel­mek erős „szóródását”, , s ugyanakkor a szociálpolitika tökéletesítésével elősegíteni a családok közötti jövedelemkü­lönbségek csökkentését. Ma­gyarországon az összes egy főre jutó jövedelem 75 száza­léka függ a munkától, s ne­gyede társadalmi juttatás. Mivel a bérnövelés életszín­vonalbeli hatása döntően at­tól függ, a család hány tagja között oszlik meg — azaz: milyen a kereső és eltartott arány — az életszínvonalpoli­tika sem állhat meg az egyé­ni kereseteknél Az egy főre jutó jövedelmeket, a családok helyzetét kell vizsgálnia, hogy a teendőket megállapít­hassa, s rangsorolhassa. A SZAKEMBEREKNEK PONTOS MÉRCÉKET KELL ALKOTNIUK ahhoz, hogy áttekintő képet nyerhessenek a gazdaság vagy a társada­lom bizonyos, számokba fog­lalható vonásairól. E mércék egyike a családok egy felére jutó jövedelem, mely ala­csony, ha havi 800 forint alatt van, közepes 800—1600 forint között, s magas 1600 forint felett. E mércét alkal­mazva megállapíthatjuk: a lakosság 25 százaléka az ala­csony, 14 százaléka a magas, s 61 százaléka a közepes jö­vedelmű kategóriába tartozik. Ha most tovább finomítjuk mércénket, s a kimondottan magas, illetve a kimondottan alacsony jövedelműeket néz­zük — előbbieknél a család egy fejére havi 2000 forint feletti, utóbbiban havi 600 fo­rint alatti jövedelem jut —, akkor azt látjuk: a lakosság öt százaléka, félmillió ember tartozik az első, s a lakosság tíz százaléka, egymillió em­ber a második csoportba. (A fejlődés érzékeltetésére: 1962- ben még hárommillió ember tartozott ebbe a kategóriába!) Ha pedig az egyes társadalmi rétegek jövedelmét nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a munkások összes jö­vedelmét száznak véve a pa­rasztság és a nyugdíjasok alatta maradnak e szintnek, míg a többi rétegek fölötte állnak annak. A CSALÁDNAGYSÁG mi­att egy-egy társadalmi cso­porton belül is erősek az el­térések. A legalacsonyabb és legmagasabb egy főre jutó jö­vedelemmel rendelkező család­­ok esetében ugyanis — havi 400, illetve 2000 forint — az egy keresőre jutó bérek kü­lönbsége csak kétszeres, míg az egy főre jutó jövedelem kü­lönbsége ötszörös. Nem elég tehát a bérezést tökéletesíteni, s általában emelni a béreket. A szociálpolitikának kell al­kotnia azt az „ellensúlyt”, mely minden család számára lehetővé teszi a kiegyensúlyo­zott, nehéz anyagi gondoktól mentes életet. Következik: Az ésszerű — igazságos. Mészáros Ottó l „Aki teheti, jöjjön be hátra“ Alighanem Kojek Jóska ér­kezett elsőnek, mert mire a többiek az öltözőszekrények­nél kezdték átváltani a ruháikat, a mikrofonból — amolyan ébresztő gyanánt — zúgott a „Citrom ízű ba­nán...” Ez a Jóska reszortja, villanyszerelő, s rábízták a magnószalag kezelését. — Kinek az ötlete volt a mai akció? Nagy György, az ifjúsági szervezet titkára nem említ személyeket: „Néhány napja beszélgettünk a KISZ-veze­­tőség tagjaival, ott került szóba, milyen nehéz a válla­lat helyzete. Szinte egymás hegyén-hátán a sole kocsi. Előbb az árvíz, mostanában pedig az őszi csúcsszállítás... Ha nekünk kell valami, a gazdasági vezetők segítenek rajtunk. Úgy gondoltuk, va­lamit valamiért. Most nekünk kell segíteni a vállalaton.” „Várjuk a kisbabát“ így született meg az elha­tározás: október 25-én ,kom­munista vasárnap” lesz a Volán 5-ös vállalatánál, ők — miközben segítenek a cé­gen — így tisztelegnek a megyei pártértekezlet, s a kongresszus előtt." Kopogtak a gazdaságiak­nál, mit szólnak hozzá? örül­tek. — Aztán irány a szak­­szervezet: „Nincs-e törvé­nyes akadálya a vasárnapi munkának.” Itt már nem ment olyan simán, hiszen egy héttel korábban „pénzes va­sárnapot tartottak, e­kkor is elég sok ember volt benn túl­órában. „Mehet a dolog, de ké­sőbb aztán vigyázni kell, hogy a kötelező egy vasárnapot mindenki megkapja.” Úgy lesz — vágták rá a fiata­lok, s aztán vitték a hírt, aki teheti, jöjjön be vasárnap hatra!” Kégler Dezső rakodógép csoportvezetőnek hirtelen melege lett. „Nem szeretnék kimaradni a buliból, de tud­játok, a feleségem... minden percben várjuk a kisba­bát...” Mondták neki, ez csak természetes, még „szoríta­nak” is neki — de vasárnap reggel Kégler az elsők kö­zött lépett be a telep kapu­ján. „Még semmi jel, hát be­jöttem.” Együtt a menyasszonnyal Ahol a „Gagarin” ifjúsági szocialista brigád dolgozik — az esztergaműhelyben —, egyre-másra kerültek le a gépekről a kurrens alkatré­szek, ami után hiába kilin­cselne szerte az országban az anyagbeszerző. A gyanútlan idegen nem is gondolná, hogy a fiúk többsége szom­baton este tízig műszakban volt, a vidékiek még meg is tették az utat oda-vissza, s már újra dolgoznak. Sár­osi Miklóst azonban hiába vár­ták Sényőn, ő itt aludt a vállalati pihenőszobáiban. „No meg..., no meg...” — szólnak a társai oldalról, s elárulják: vőlegény a fiú, nemsokára „bekötik a fejét”, s ilyenkor, ugye, az ember­nek már jól kell beosztania az idejét. Sőt! „Nézze csak, milyen finomságokat hozott neki a menyasszonya uzson­nára!” Aztán kiderül, „válla­lati házasság” lesz nemsoká­ra, mert a kislány is itt dol­gozik, sőt — az adminisztrá­ciósokkal együtt — ő is be­jött a kommunista vasárnap­ra. Amíg Primáer László, Zsol­dos Pista, Szvorén György, meg a többiek árgus sze­mekkel figyelik az eszterga­pad vídiáját, Nagy György kísérőmtől megtudom: a „mű­szaknál” legalább hatvanan álltak munkába, hogy rend­be hozzanak 15 kocsit. Micso­da nyereség a vállalatnak, ha hétfőn kora hajnalban ennyivel több gép hagyhatja el a telep kapuját! — Micsoda érték? — Úgy kábé 110 ezer forint! Ezt abból gondolják, hogy egy héttel korábban is eny­­nyi ember dolgozott. —*■ Csakhogy akikor pénzért! — És most? — Társadalmi munkában, ingyen. Azaz, hogy mégsem teljesen ingyen, legalább 5 ezer forintra számolunk. Csakhogy ez a pénz most nem a fiúk borítékjába, ha­nem a KISZ kasszájába megy, így döntöttünk hét közben egy akarattal. „Ilyet nem láttunk** Faggatom az esztergályoso­kat: — Azért műszak után mégiscsak terveznek egy kis „kikapcsolódást”. Mire ők: — Vasárnap van, min­denki siet haza, meg délután jön a meccs a stadionban. Majd a jövő héten szeret­nénk egy kis palávert a vál­lalati üdülőben. Nem titkolják, szeretnek szórakozni — mikor, ha nem most, hiszen mindnyájan fia­talok! „Van sör is olyankor, de nem az a fő szám. — Csak sajnos, az idén nem­igen jutott idő hacáréra, ki se látszottunk a munkából hó­napokig az árvíz miatt, el­maradt a tervezett kollektív kirándulásunk is.” Aztán gyorsan elütik a kesergést: ami késik, nem múlik, szé­pen gyarapszik­ a pénz a szervezet kasszájában, jövő­re külföldre ruccannak... A szerelőcsarnokban az ,,Ifjú Gárda” nevet viselő 13 tagú brigád jött be „vasár­napozni”. — Volt-e, aki el­húzta a száját, amikor meg­hallotta az akciót. A válasz: —­ Ilyet nem láttunk, de ha akad­na, meg is kérnénk, tegye meg azt a szívességet ne­künk, hogy maradjon ott­hon. Ezek a fiúk nemcsak a szakmai dolgokat értik, tud­ják azt is, mit jelent, ha szo­rult helyzetben van a cég. Hát ezért teljes a létszám. Sőt! A műszakiak egyhar­­madát „bácsizzák”, az idő­sebbek is munkába álltak. Egyikük: — Nemcsak akkor kell törődni a fiatalokkal, ha kötelező munkaidő van, ilyenkor is jólesik nekik, hogy mellettük állunk. Pihenőnapon, szívből Az „Ifjú Gárda” brigád tagjai sem csak a pénzt né­zik. Még korábban elhatá­rozták, hogy egy kiszuperált kocsit munkaidő után, el­lenszolgáltatás nélkül felújí­tanak november­i tiszteleté­re. Olyan „házon belüli” szállításokra nagyon is jó lesz az még! És meglesz? — „Mi nem szoktunk a levegő­be beszélni!” Vasárnap a Nyíregyházi Volánnál a kék köpenyes lá­nyok több ezer „árvizes” menetlevelet készítettek elő gépi feldolgozásra, siettették az évi leltármunkát is, míg lenn a csarnokokban, a sze­relőaknákban a szakembe­rek újra kész állapotba hoz­tak 15 szállítóeszközt. Le­het, hogy a milliós termelési tételek között elvész mindez, de akik a pihenőnapjukat ál­dozták, szívből tették. Angyal Sándor Nem értem­ itt a szót, még a kiáltást is alig. Zúg, csö­rög, csattog minden, még a falak is, ha a daráló dolgo­zik. Most éppen leállóban van, egyet-kettőt hörög még, mint „akinek” a torkán akadt valami, hogy aztán végképp elcsendesedjen. — Lejárt? — így dél felé már rend­szerint elfogy az anyag — válaszol kérdésemre a dará­lás. Azért is félnapos csak a műszakom. — Mennyit kap rá? — Egy munkaegységet. — Mennyit ér? — Úgy 40 forint körül. — Nem sok — Nem sok, de délután is keresek valamit az erdőgaz­daságnál Leteszi a seprűt a zsákok mellé és kényelmesen felül az asztalra. Aztán közelebb húzza a széket és felrakja rá a lábát. (Odakint ugyan még ragyog az őszi nap, de a da­ráló betonja még nyáron is nagyon hideg.) — Kit hozott? — veszi át a kérdést.­­ — Újságírót. — Bement az irodába? — Be. — Mindenki az irodába megy, aki jön. — És ez baj ? — Nem baj, csak tudja, azért mi is tudnánk mondani egy-két érdekes dolgot. — Például mit? — Hát, hogy miért nem halad ez a mi tsz-ünk is jobban, mint ahogy halad. — Miért nem halad? — Oka van annak. Nincs teljes egyetértés, elaprózódik az erő. — Hát ez baj. Pedig jó példa, az akad éppen elég. Itt van mindjárt, hogy mesz­­szebb ne menjünk, a nyírtu­rai tsz. a szomszédban. Mi­csoda vendéglőt építettek azok. Még szálloda is van b­enne. Akár városban is el­kenne Néz rám, mint aki nem jól értette, s láthatóan sértődés ül ki az arcára. — Méghogy a szomszéd! — Hirtelen for­dít a beszéd irányán, mint­ha csak kontrázna, ő kérdez: — A miénket látta már az elvtárs? — Nem — Hát azt nézze meg, ak­kor beszéljen! Kétszer annyit forgalmaz, mint az övék és a falu közepén van, nemcsak úgy az út mentén. Egy asszony jön a darálóé­ba, negyedzsáknyi kukoricát hozott még reggel, érdeklő­dik, készen van-e? A mérleg­re teszik, bár az asszony sza­badkozik, hogy minek azt­­mérni, úgyis megvan, de­­ darálás nem enged. — Az a biztos, amit a mérleg mutat! Újra kettesben maradunk. Visszaül az asztalra és az azt jelenti, hogy folytathat­juk. — Úgy hallottam, a tu­­raiak valami campingot és fürdőt is terveznek a ké­sőbbiekben. — Kicsit fész­­kelődik mielőtt válaszolna, mint aki jól meggondolja amit mond. — Szóval camping, meg fürdő. Nem mondom, az is valami. De tudja mit építet­tünk mi? Vágóhidat, feldol­gozó üzemmel! És ez már készen is van. Meg lehet nézni a vendéglő udvarán. És ami a tervet illeti, mi is ter­vezünk ám! —• száll le az asztalról és izgatottan lép egész közel hozzám. — Idefigyeljen! Olyan gép­parkot építünk, ami a me­gyében nincs még egy. Ki tudja, milyen titkokat árult volna még el Lehel Sándor bácsi, a sényői Búza­kalász Termelőszövetkezet darálója, ha az újságíró a párttitkárral ki nem jön az irodából A párttitkár sze­rint Sándor bácsi okos, sza­khihető ember hiszen köz­ségi tanácstag. Láttuk: a tsz vendéglője valóban nagyon szép és reprezentatív belülről is. A feldolgozó üzem is kész és nemsokára üzembe helye­zik.) (F. F.) Kontra R­E ÉPÜL AZ ÚJ SZOL­GÁLTATÓHÁZ.­ Nyíregyházán a mártírok terén nyolcemeletes szolgáltatóház építésén dolgoz­nak a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakembe­­rei. Az impozáns építmény mintegy 20 millió forintos beruhá­zásból a jövő év második felére készül el. Képünk: Korpás László a darupálya építésén dolgozik. Elek Emil felvétele

Next