Kelet-Magyarország, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

*d­. 9 A megyei pártértekezleten elhangzottak nyomán Több tégla a szabol­csi gyárakból Beszélgetés Pinczés Andrással, a Hajdú-Szabolcs megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójával A megyei pártértekezleten is elhangzott: a IV. ötéves tervben húszezer lakást kell felépíteni Szabolcs-Szatmár megyében, ötezerrel többet mint az előző öt év alatt. Fo­kozódik az iparosítás üteme is. A korszerű építési mód­szerek, az előre gyártott épí­tőelemek gyors elterjedése el­lenére is egyre több hagyo­mányos építőanyagra — tég­lára, cserépre — is szükség van. Ezek ismeretében be­szélgettünk Pinczés András­sal, a Hajdú—Szabolcs me­gyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójával. — Hogyan jelentkezik ez az igény a vállalat­nál? Milyen lehetősé­geik vannak? — A tégla iránti kereslet 1968—69 évben — előző évek­hez viszonyítva — vissza­esett Több gyárban olyan nagy mennyiségű készletek halmozódtak fel, ami már veszélyeztette a folyamatos termelést. Az elmúlt év kez­detén azonban már a jelzé­sek azt mutatták, hogy az igény növekedik. A kedvező feltételekkel igénybe vehető lakásépítési kölcsönök növe­kedése, a III. ötéves tervidő­szak utolsó évére jellemző fokozódó ütemű beruházások a tégla iránti keresletre is jelentős kihatással voltak. Készleteink az első negyed­évben az 1—2 napos terme­lési szintre csökkentek le és egész évre jellemző volt a téglahiány. Több jogos igényt kielégíteni nem tudtunk. Két számadat: égetett téglater­melés; 1965-ben 132 230 000 da­rab volt, 1975-ben 167 000 000 lesz. Ebből a Szabolcs-Szat-' már megyei termelés" 1905 ben 26 290 000, 1975-ben 64 910 000. Szabolcs-Szatmár megyében tehát tíz év alatt közel két és félsze­resére növekedik a ter­melés. — Igen. A téglaipar fejlesz­tése a III. ötéves tervidőszak alatt kezdődött, de a nagyobb ütemű fejlesztésre, korszerű­sítésre a IV. ötéves tervben kerül sor. Vállalatunk a III. ötéves tervidőszak alatt ka­pott lehetőséget nagyobb vo­lumenű fejlesztésre. Fehér­­gyarmaton egy új téglagyárat helyeztünk üzembe 1970-ben 42 millió darab tégla­kapaci­tással. Sajnos, az árvíz ezt a gyárunkat is közvetlenül érintette, így termelési nö­vekedése nem következett be olyan ütemben, mint ahogy azt terveink tartalmazták. Az elmúlt évi elmaradás okát elsősorban az árvíz következ­ményeiben és a tavaszi rend­kívül kedvezőtlen időjárás­ban kell keresni. — Lehetséges-e törlesz­teni az adósságot? — Az adósság törlesztésé­nek — különösen Szabolcs- Szatmár megyében — ked­vező lehetőségei vannak. A tégla iránti kereslet és ezek között az­ árvíz sújtotta vidék helyreállítási munkálatai a fehérgyarmati üzem gyors helyreállítását követelte meg. Így a gyár termelését rövid idő múlva ismét meg tudta kezdeni. Rendkívül sok se­gítséget kapott ez az üzem a helyreállítás után. Ezért ez­úton is ismételten köszöne­tet mondunk a helyreállítás­ban részt vevő vállalatoknak. Vállalatunk az árvíz sújtotta vidék helyreállításához elő­irányzott falazóanyag szállí­tási kötelezettségének az iparágon belül a legrövidebb idő alatt tett eleget. Dolgo­zóink 1970. május 15-től , év végéig szabad szombatjukról lemondva, számos vasárnapi műszak szervezésével 14 mil­lió téglát hordtak ki, ami jelentős mértékben járult hozzá az újjáépítéshez. Sza­bolcs megyei gyárak vasár­napi kihordásának eredmé­nyei : Tiszavasvári 350 000, Ti­­szabercel 432 000, Fehérgyar­mat 700 000 darab. — Mit várhatunk ettől az évtől? — Úgy vállalati, mint Sza­bolcs-Szatmár megyei vonat­kozásban­­erőfeszítéseket te­szünk arra, hogy az igényeket kielégítsük, de megítélésünk szerint még a bázishoz vi­szonyított 25 milliós többlet­­termeléssel sem tudunk ele­get tenni — legalábbis válla­lati szinten — a jelentkező igényeknek. — Tudomásom szerint a nyers tégla gyártása már megkezdődött. — Termelő berendezéseink készen álltak a március 1-i indulásra. Célunk volt, hogy még kockázatvállalással is — számolva a fagyveszéllyel — indítjuk március 1-én gyá­rainkat. Tervünk nem sike­rült, mert a közbejött 4—10 fokos fagyban még kockázat­­vállalással sem lehet indulni. Március 15-re azonban már olyan kedvező időjárás kö­szöntött be, hogy minden gyárunk megkezdhette a ter­melést. Szabolcs-Szatmár me­gyei gyáraink közül ki kell emelni tiszavasvári gyárunk dolgozóinak igen jó eredmé­nyét, mivel terven felül 460 DOO téglával termeltek többet Ez az eredmény a töb­bi gyárak között is egyike a legkiemelkedőbb teljesít­ményeknek. Ugyancsak meg kell említeni a tiszaberceli gyár eredményét is, ahol 211000 téglával teljesítették túl előirányzott tervüket. A fehérgyarmati gyár erősen csökkentett nyersgyártási tervét ugyan túlteljesítette, azonban a tervezett termelé­si felfutására csak május 1-re lehet számítani A ter­melési folyamat biztonságá­hoz ugyanis még szükséges olyan műszaki megoldások elvégzése, ami az április hó­napot igénybe veszi. Ebben az évben már 23 millió darab téglával termel többet a gyár az 1970 évhez viszo­nyítva.­­ Köztudott, hogy a számos kézi árvíz utáni újjáépítés tovább tart. Lényegesen nagyobb ütemben iparosodik Szabolcs-Szatmár me­gye. Ki tudják-e elégí­teni ezt az igényt téglá­val a megyei gyárak? — Véleményem szerint — előre gyártott elemekkel való építkezés arányának ismerete nélkül is — a jelentkező igé­nyeket vállalatunk ki tudja elégíteni. 1971-ben azonban átmenetileg még számítani lehet a téglahiánnyal. Tisza­­bercelen nem tervezünk 1972. január 1-től cserépgyártást, mert fagyállóságát tekintve a cserép minősége nem felel meg a szabvány előírásainak. A IV. ötéves tervidőszak alatt egy 16 milliós kapacitá­sú cserépgyár építését tűz­tük ki célul, azon a terüle­ten, ahol az anyag alkalmas jó minőségű cserép előállítá­sára. Az anyag felkutatása folyamatban van. — Számításba jöhet-e a tiszaberceli gyár fejlesz­tése, esetleg új, korsze­rű, a fehérgyarmatihoz hasonló s­yár­ít­ése? — Tiszaberceli gyárunk agyaga jó minőségű tégla előállítására alkalmas. Új gyár létesítését nem tervez­zük a IV. ötéves tervidőszak alatt. Azonban tervezzük egy korszerű vácuumprés be­állítását, ami lehetőséget ad a korszerűbb üreges téglák előállítására. Megjegyzem, ebben az évben már a gyár megkezdte a B. 30-as üreges tégla üzemszerű gyártását. Tóth Árpád A KISZ-kongresszusra készülnek megyénk fiataljai Kongresszusra készül a KISZ. A nagy eseményhez méltó programot állított ösz­­sze megyénk fiatalsága is. Az események közül néhány: ta­vasszal és ősszel „kommunis­ta vasárnapokat” szervez a KISZ, s ennek keretében tár­sadalmi munkában segítik sa­ját üzemeik legfontosabb fel­adatainak teljesítését. Aktí­van részt vesznek megyénk fiataljai a „Barátság II. kő­­olajvezeték” és a „Tisza II. vízlépcső” építési programjá­nak megvalósításában. Több szakmai, ifjúsági ta­nácskozást is tartanak a kongresszus évében. Május­ban rendezik meg a fiatal műszakiak harmadik megyei tanácskozását, s újra meg­hirdetik a korábbi években sikeresen szervezett szakdol­gozat-pályázatot. A fiatal műszakiak részére megyénk tíz nagy üzemében tanács­kozást szervez a KISZ, ezzel is­ élénkítve a fiatal szakem­berek bekapcsolódását a tár­sadalmi életbe. A szakmunkásfiatalok szá­mára meghirdetik a „Vagyok olyan mester, mint te” c­ímű pályázatot. A mezőgazdasági üzemekben és a tsz-ekben a helyi védnökségvállalások szélesítésével elsősorban az állattenyésztésben kíván se­gítséget adni szakmai moz­galmaival a KISZ. Ezek kö­zé tartozik a húsprogram megvalósítása. Megrendezik az ifjúsági szocialista brigádok vezetői­nek megyei tanácskozását. Hasonló megyei rendezvény­re kerül sor az ifjú mérnö­kök és technikusok bevoná­sával. Jelentősnek ítélik a KISZ vezető testületei az 1971. évi „Kiváló ifjú dol­gozó” és a „Szakma ifjú mastere” mozgalmakat. A fá­sítási hónap során már jó eredményeket értek el a fia­talok. Megyénkben hirdették meg ugyanis az „Ültessetek annyi fát, ahány évesek vagytok” mozgalmat. A kongresszus jegyében ebben az évben először szer­vez rendszeresen a KISZ if­júságpolitikai napokat, ame­lyeken az­ ifjúsági szövetség felkérése alapján párt-, taná­csi és társadalmi vezetők tá­jékoztatják a frakciókat poli­tikai, társadalmi és gazdasá­gi kérdésekről. Í KELET-MAGYARORSZÁG I. oldal KÉPVISELŐJELÖLTEK 19-es számú választókerület Dr. Sándor Erzsébet az iránta tanú­sított tisztelet, mint a közvetlenség. Régi ismerősnek tartják Fehérgyarmaton, pedig nem idevalósi. Törökszentmiklósról származott a szatmári vidékre. Az itt élő, dolgos, egyszerű emberek éppen olyanok szá­­mára, mint a földiek. A fiatal orvosnő mun­­káskörnyezetben nőtt fel, a kétkezi munká­sok kenyerét ette jó ideig, ő maga is dolgo­zott a törökszentmiklósi gépgyárban, a mun­kásélet adta számára az első kitekintést, hogy igyekezzen tovább látni szűkebb munkáján. Sándor Erzsébet élethivatásul a gyógyító munkát tűzte célul maga elé, s vállalta az ezzel járó nehézségeket is. Azok közé tartozik, akiknek nem az a fontos, hogy városban maradjanak. A hivatás öröme, izgalma, a visszaadott egészség foglal­koztatja. Ezért is jött az egyetem elvégzése után Szabolcs-Szatmárba. A mátészalkai kór­házban kezdte a gyógyító munkát, majd „szé­­lebbre”, Fehérgyarmatra került, a kórház megnyitása­ óta gyógyítja a szatmári embere­ket Hét éve fehérgyarmatinak vallja magát, s nerü­ érez emberfeletti áldozatot, hogy vállal­ta a távol­­járási székhelyen az orvosi mun­kát Pedig sok áldozattal, lemondással is jár itt élni és dolgozni. A fiatal orvosnő egyéniségéből, élethiva­­tásának komolyságából ered, hogy fogékony minden emberi probléma, közös társadalmi ügy iránt Szűkebb környezetében, a kórházi szakszervezeti bizottságban is adódtak tenni­valói, de a Hazafias Népfrontbizottság meg­beszélésein még szélesebbre tárultak a kapuk. Talán akkor érezte mindezt a legerőseb­ben, amikor a megtisztelő hírt közölték vele: a népfront javasolja a 19-es választókerület jelölőgyűlésén képviselőjelöltnek. Azok sem szóltak a jelölése ellen, akik más javaslatot is tettek. Ezt a népszerűséget pusztán a hét­éves ottlakással aligha érhette volna el dr. Sándor Erzsébet. Ez a néhány év több volt, mint egy fedél alatt élni a fehérgyarmatiak­kal, inkább hasonlít ahhoz a meghitt viszony­hoz, amit a népnyelv így fejez ki: „Egy sót, egy kenyeret eszik velünk..." 19-es számú választókerület Széles Lajos Hónapokig nem aludt, alig evett, éjjel­nappal talpon volt. Utána Jár­ta a szatmári vidéket, terep­járón, kétéltőt­, helikopteren, gyalog. Széles I­ajos, a Fehér­­gyarmati Járá­si Tanács V­B. elnöke nem­csak ott volt a katasztrófától szenvedő em­berek között. Ott is élt kö­zöttük. Nem egyszer vette le a lábáról a fáradtság. Sokan nem tudták­ megérteni, hogyan bírja: örökösen a közsé­gekben, s mint a járás egyik vezetője a men­tés, a kitelepítés, később az újjáépítés „pa­rancsnoki” posztjain. Ez a hallatlan szívósság nem aszkézisből, különleges adottságból táplálkozott Akire húsz vagy több éve, jól ismerik őt, azok tud­­ták, az újra töltődi energiát a cselekvés öröme nyújtotta számára. Szereti a szatmári embe­reket, de ez a jellemzés színtelen, szürke len­ne, ha ismerői nem tudnák felidézni az évei* során megnyilvánult sok-sok találkozást jó­ban-rosszban. „Nem tudtunk olyan egyéni vagy között bajjal, gonddal hozzá menni, hogy ne segí­tett volna.” — mondták róla a közelmúlt na­pokban. Valójában ezt is „betudhatnánk" amolyan előírt kötelességnek. De ott feszül mögötte az a plusz is, amit Széles Lajos az évek során nyújt környezetének. Nem adako­zási vágyból, jótékonykodásból — természe­tes kommunista emberségből. Másként nem is tud élni és dolgozni. „Nem olcsó népszerűsködéssel kedveltette meg magát. Hanem­­a­­tettein­ keresztül" — így hangzott az egyik vélemény. Ő volt az egyik fáradíttatatlanu átrajzolója az árvíz utáni Szamos mentének. Új házak, utcák, vízvezetékek, emeletes épületek, isko­lák, művelődési házak — nemcsak megálmo­dója, — egyik kikovácsolója is. Sokan emlé­keznek rá hogyan képviselte a járásban járó országos vezetők, miniszterek, az újjáépítési bizottság előtt­ a több ezer bajba jutott em­ber érdekeit. Tárgyilagos józansággal, követe­­lőzések nélkül, de a megfelelő támogatást kérve, nem nagyítva és nem csökkentve a ke­leti országrészen ütött sebeket, melyek ma már gyógyulófélben vannak. Optimista, és egyik jellemzője, de nincs ideje és kedve megnyugodni. A fehérgyarmati jelölőgyűlésen megnyil­vánult bizalom elől — ahol képviselőjelöltnek javasolták — kitért, de a másik jelölőgyűlé­sen, Szatmárcsekén újra kérték... Széles La­jos neve felkerült a képviselőjelöltek listájá­ra. Egy több mint húszéves helytállásnak szólt ez. Olyan mozzanat ez az életében, amely erőt kölcsönözhet, hogy még többet tehessen majd. „Szívélyes és végtelenül tü­relmes.” — Ez volt az első vé­lemény dr. Sándor Erzsé­bet fehérgyar­mati körzeti orvosról, ami­kor találomra megkérdeztük a helybeliektől, milyennek is­merik a dok­tornőt. Néhá­­nyan „Erzsike doktornőnek” nevezték, amelyben épp­úgy benne van A szoba zsúfolásig megtelt. Mindenki látni akarta Zoli­kát, aki ismét ötöst hozott haza. Az ünnepelt, csikós frottirköntösben, a díványon hevert. A mama csokoládé­val etette, a nagymama pe­dig fényképeket készített ró­la. Az idősebb, szikár, szem­üveges asszony — Zoli nagy­néniké­je — a bajnok kugli­fejét gyúrta, gyengéden, szakértő kezekkel. Nem mesz­­sze a díványtól, szerényen, félrehúzódva, néhány kislány állt, rajongó pillantásokat ve­tettek a hősre, aki újra győ­zött, újra ötöst kapott. Zoli­ka tavaly még amatőr diák volt, csak az idei tanévben lett profi. Tavaly még nem kért pénzt az ötösökért, meg­elégedett egy-egy könyvvel, kézszorítással, néhanap egy­­egy franciakrémessel. Az idén azonban profiszerződést írt alá a családjával: minden egyes ötösért három forintot kap, per köp*. Ez azt jelenti, hogy egy jó osztályzatért — a családtól és a rokonságtól — húsz-hu­szonöt forintot is összeszed. Ma délelőtt, a fizikaórán, Schulteisz tanárral mérkő­zött. A viadal tizenöt percig tartott és harminchat diák szorongott a lelátókon. A fi­zikatanárt „szemüveges bom­bázónak” nevezik az iskolá­ban, mert valóságos kérdés­bomba záport zúdít ellenfelei­re. — Nehéz volt? — kérdez­tem Zolikát, aki éppen mál­naszörpöt kortyolt félig le­hunyt szemmel. — Hát nem volt könnyű — felelte a bajnok. — Az ötö­dik perc végén már-már fel­adtam a küzdelmet. Azok­ban a pillanatokban úgy éreztem, hogy mindennek vége: az agyam nem fog, a nyelvem nem forog, sőt a számat sem tudom kinyitni... A mama áhítattal hallgat­ta, a nagymama pedig egy törülközővel legyezgette Zo­lit. A rajongó kislányok kö­zelebb húzódtak a díványhoz. — A hatodik percben elha­tároztam: nem adom meg magam. Küzdeni fogok. S attól kezdve úgy harcoltam, mint egy berberoroszlán. Min­den kérdésre pontosan, ké­sedelem nélkül válaszoltam, és végül győztem... ötöst kaptam!... Nem faggathattam tovább a győztest, mert a nagynéni dühösen rám mordult: — Na, most már eleget kérdezett... A gyereknek pi­hennie kell! Az ajtóban ösz­­szeütköztem a menedzserrel, Zoli apjával. — Helló! — mondta ő, szi­varral a szájában, és muta­tóujjával hátratolta fején a kalapját. — Helló! — feleltem. — Beszélhetnék önnel? — Beszélhetek, Zoli? —– kérdezte a papa. A fiú nem felelt, csak fá­radtan, beleegyezően legyin­tett. Kimentünk a szobából. A menedzser megkínált egy szivarral, aztán büszkén így szólt: — Mit szól a sráchoz? — Gratulálok! — Köszönöm... Nos, mi akar tudni, öregfiú? — Mi igaz abból, hogy ezért az ötösért Zolika 19568 forintot és 47 fillért zsebel be a családjától? — Sok mindent beszélnek az emberek — nevetett a me­nedzser. — Ezért az ötösért, bizalmasan közlöm magával, huszonnégy forintot kap. — Szép pénz! És legköze­lebb kivel kerül össze? — Alighanem Zimányival, Közép-Európa legszigorúbb irodalomtanárával. Nagy mérkőzés lesz, de én bízom a srácban. Este bankettet rendeztek a profibajnok tiszteletére. Ne­kem is volt meghívóm, de nem mentem el. Nincs szmokingom. Mikes György: PROFI

Next