Kelet-Magyarország, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-16 / 39. szám
I. diádl A ÜLÉSEZIK A KÉPVISELŐCSOPORT. A Szabolcs- Szatmár megyei országgyűlési képviselőcsoport ma délelőtt Fehérgyarmaton, a járási hivatal nagytermében tartja ülését. A napirenden szerepel az országgyűlés és a megye képviselőinek múlt évi munkájáról szóló tájékoztatás és az idei feladatok megbeszélése, valamint a tanácsválasztás előkészítő munkáiról és az 1970-es Szamos közi árvizes terület újjáépítésének jelenlegi helyzetéről szóló tájékoztató. SZOCIALISTA SZERZŐDÉS. Szerdán Fényeslitkén együttműködési szocialista szerződést kötöttek a záhonyi vasúti csomópont fényeslitkei kocsijavító pályaudvara és csarnoka építői, kivitelezői és a MÁV illetékesei. A szerződésben rögzítették, hogy az április 30-i határidő helyett április 4. tiszteletére — amely egyben az átrakókörzet kialakításának 25 éves évfordulója — elkészítik és üzembe helyezik a kocsijavítót. Az építkezések öszszesen mintegy 80 millió forintba kerülnek. NAP HÍREI KIÁLLNÍTÁS -MEGNYITÓ. Nyíregyházán, a Képcsarnok Benczúr Gyula bemutató termében csütörtökön délután Horváth Miklós, a megyei tanács művelődésügyi osztályvetője megnyitotta Huszár István festőművész 37 zsűrizett képéből rendezett kiállítást. A megnyitón részt vett Ekler György, a megyei pártbizottság titkára, Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Az érdeklődők március 3-ig tekinthetik meg az önálló képkiállítást. (Elek Emil felvétele) Egyperces interjú: Látogatás a kórházakban Február 15-től feloldották a megye egészségügyi intézményeiben a látogatási tilalmat. Erről kértünk tájékoztatást dr. Vári Lászlótól, a KÖJÁL főorvosától. A legutóbbi adatok az influenzajárvány nagymérvű csökkenését jelezték, ezért került sor az intézkedésre. A január 29. és február 4. közötti adatok szerint még 9200 új influenzás megbetegedés volt a megyében, míg február 5. és 11. között a megbetegedések száma csak 2069 volt. A kórházba utaltak száma még erősebben csökkent, 82-ről 11-re esett vissza. Ezek a számok a járvány megszűnését jelzik? — Igen, a megyében mindenütt a megbetegedések számának csökkenését jelzik, vagyis azt, hogy a járvány megszűnőben van. Ezért a kórházakban, szociális otthonokban és más egészségügyi intézményeknél fel lehetett oldani a látogatási tilalmat. — Szabolcs-Szatmárban milyen lefolyású volt a járvány más megyékkel összehasonlítva? — Országos viszonylatban nézve is ez a járvány kevesebb szövődménnyel járt, mint a korábbiak. Ezen belül pedig Szabolcs-Szatmár a járvány szempontjából a gyenge lefolyású megyék közé tartozott, százalékos arányban kisebb volt a megbetegedések száma, mint másutt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: 4401 Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03 Telexszám: megyében 344, megyén kívül: 73 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 3000 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Budapest, V kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 10 hónapra 20 forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5. Felelős vezető: Holéczi István Xf A GYAVOff W1* W HÉTVÉGI TELEK. A nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezetben úgy döntöttek, hogy a városi határ hasznosításának lehetőségeivel élve mintegy 80 hold arra alkalmas területet hétvégi telkek céljára parcelláztatnak szét. A tsz juttatási és árelőnyben részesíti tagjait. MEZŐ- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG. A Hazafias Népfront mellett működő gazdaságpolitikai társadalmi bizottság pénteken délután két órakor ülést tart. A napirenden szerepel a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának 1973. évi céljai, melynek előadója Bacsó József, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. SCHUBERT-MŰVEKBŐL. A középiskolás bérleti hangversenysorozat második előadására kerül sor pénteken a Móricz Zsigmond Színházban. A műsoron Schubert-kamaraművek és dalok szerepelnek. Közreműködik Pálkövi Mária hegedű, Fesztári Ágnes zongora, Veszély Gabriella ének. A műsort Varga Ferenc ismerteti. VÁROSI KONFERENCIA. A Szamuely Tibor úttörőházban pénteken városi konferenciát rendeznek az úttörővezetőknek az aktuális problémák megbeszélésére. ZÁRSZÁMADÁSOK. Nyolc termelő- és egy szakszövetkezetben adnak számot a múlt évi gazdálkodásról pénteken. Ezek: a gyulaházi Béke, a mezőladányi Rákóczi, a kántorjánosi Vörös Csillag, a nagyecsedi Rákóczi, a rohodi Új Élet, a balkányi Virágzó Föld, a csaholci Erdőhát, a mátészalkai Egyesült Erő Termelőszövetkezet és a nyíregyházi Győzelem Szakszövetkezet. A dollár új árfolyama A dollár 10 százalékos leértékelését követően a Magyar Nemzeti Bank is megváltoztatta a dollár árfolyamjegyzését. Február 13-tól kezdődően a bankok és a valutabeváltó-helyek egy dollárt 24,84 forintért vásárolnak meg és 24,90 forintért adnak el. A dollár új árfolyama azt jelenti, hogy mindazok — magyarok és külföldiek egyaránt — akik dollárt váltanak be, az új árfolyamon forintban 10 százalékkal — a dollár leértékelésével arányosan — kevesebbet kapnak, azok viszont — így a külföldre utazó magyar turisták is — akik dollárt vásárolnak, azért kevesebbet fizetnek. A turistaútlevéllel külföldre utazók a jövőben is 3300 forintért vásárolhatnak valutát és ez — amennyiben a valutaellátmányt effektív dollárban kívánják felvenni — az új árfolyamon számítva 133 dollárnak felel meg. KEZDŐDIK A BONTÁS. Nyíregyházán, a Vasvári Pál utca páros oldalán az északi lakónegyed egy újabb épületének építéséhez kezdenek hozzá rövidesen a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói. Az itt lévő házak gyors bontása után ide kerül a város első, 180 lakásos minigarzon háza. MAJDNEM HÁROMEZER. Megyénk állami iparában és élelmiszeriparában az összesítések szerint tavaly 2100 új munkahelyet teremtettek. Jól haladt a létszámfejlesztés az építőiparban is, ahol 800 dolgozóval nagyobb a létszám most, mint egy évvel korábban, ISMERETLEN FÉRFI HOLTTESTET találtak 1973. február 14-én hajnalban Szamosbecs községben, a Petőfi utcán az úttesten. Az elhalt testén több éles tárgytól származó szúrt sérülés volt. A későbbiek során megállapítást nyert, hogy az elhalt Lakatos Kálmán 29 éves segédmunkás, csengeri lakos bűncselekmény áldozata lett. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint emberöléssel alaposan gyanúsítható Bandula Árpád 30 éves foglalkozás nélküli, büntetett előéletű csengeri lakos, akit a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett. A vizsgálat folyamatban van. A TÉVÉBEN LÁTTUK: Udvari bolond — Színházi abrit A szerda esti főműsorban merőben ellentétes fajsúlyú két típusprodukciót láthattunk. Az ellentétesség önmagában nem is lenne baj, hiszen végeredményben kiki kiválaszthatja magának az őt érdeklő műsort vagy blokkot, csakhogy ezúttal eléggé szélsőséges, mondhatni rideg esetét láttuk a fajsúlyváltásnak, méghozzá némileg hasonlítható (film-, színházművészet) műfajban. Nem is a „váltást” kifogásoljuk, csak a szélsőségek szorosan egymás mellé kerülése szükségképpen kiélezi a kontrasztot. Az „Udvari bolond” c. 1955-ben készült zenés filmvígjáték özönvíz előttinek tűnt. A — hirtelenében alig tudjuk másként nevezni — bohózattól történetiséget számonkérni dőreség lenne. Itt a történeti, kora középkori háttér csak keret, maszk és jelmez a kitűnő énekesszínész Danny Kaye néha valóban mulatságos komédiázására. Viszont a történet (a királyi vér, ezzel az uralkodói hatalom „küzdelmes” bizonyítása egy csecsemő nemesebb felén feltalált anyajegy, a bíborszínű lóhere által, illetve ennek mindent eldöntő volta) olyanynyira naív, hogy az időnként kicsiholt jókedvet is inkább bosszúsággá változtatta. Mindezt csak fokozták a vérszegény cselekményt minduntalan megszakító érzelgős, revüszerű zenés betétek. A film — a habkönynyűség ürügyén — teljesen érdektelen és színvonaltalan példája a történeti vígjátéknak, mai értékrendünktől fényévnyi távolban. A „Színházi album” a szokásos kedvcsináló őrjárat során egészében most sem okozott csalódást. Váradi György értő-szerető kalauzolását rendkívül gazdagította Major Tamás érdekes „vallomása” Shakespeare-ről és Szinetár Miklós Molieresűvészetét a gyökerekig feltáró, brilliánsan tömör összefoglalása a francia klasszikus halálának 300. évfordulója alkalmából. (Ez egyúttal nagyon hasznosan keltette fel a kíváncsiságot a Moliere-tévéjátékok most szombati bemutatója előtt.) A bemutatott darabrészletekről a villanások alapján" természetesen nem lehet ítéletet mondani. A „Színházi album” szinte klasszikus kizárólagossága azonban elgondolkoztató. A valóban aktuális „Csendes amerikai” dramatizálás (Ungvári Tamás és Kazimir Károly munkája) ugyan mai tárgyú, de Shakespeare, Moliere, s a Gyurkó László Don Quijote-darabja mellett egyetlen mai tárgyú új műről sem halhattunk. És a könnyebb műfajú produkciókról sem. Körkép ez így? Merkovszky Pál 1973. február 18 PROGRAM IITS. február 16, péntek JULIANNA NAPJA A Nap kél: 6 óra 49 perckor, nyugszik: 17 óra13 perckor. A Hold kél: 16 óra 17 perckor, nyugszik: 6 óra 01 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1863. február 16-án született Pusztaszentetonnyán és 1894-ben, 31 éves korában hunyt el Justh Zsigmond, a liberális polgári politikus Justh Gyula testvére. Maga is korán a polgári demokratikus reformok szószólója lett. Jogi és közgazdasági tanulmányait Németországban, illetve Franciaországban végezte, és Reviczky Gyula biztatására kezdett írni. Első írásai (Káprázatok, Művészszerelem) francia hatás alatt születtek. E szárnypróbálgatásait az Alföld népének, elsősorban a parasztság életének tanulmányozása követte. Rövid élete utolsó éveiben megjelent írásaiban figyelemre méltó pszichológiai realizmussal ábrázolta hőseit. A kiválás genezise (eredete) címmel nagy regényciklust tervezett, de ennek csak első három kötete (A pénz legendája, Gányó Julcsa, Faimus) készült el. Műveiben az általa oly közelről ismert arisztokráciát (maga is földbirtokos volt) bírálta, sokszor maró gúnnyal, és a sagyar falu életét vizsgálta soká, • ilyan. Tiszteletre méltó szándékainak és írói tehetségének elismerése, hogy Fuimus című művét néhány éve újból megjelentették. Felhő, eső Várható időjárás ma estig, időnként kissé felszakadozófelhőzet. Többfelé esővel. Főként éjszaka és reggel több helyen köd. Mérsékelt, helyenként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4 —9 fok között. Távolabbi kilátások kedd estig, főleg az időszak elején erősen felhős idő, megismétlődő esőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte mínusz 1, plusz 4, később mínusz 1, mínusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek plusz 3, plusz 9 fok között. Jelentős mennyisL-fi (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. Kossuth rádió 6.20: Verbunkosok, népdalok. —9.00: Indul a bakterház. Rideg Sándor regénye folytatásokban. III. rész. — 9,20: Maria Stader és Cesare Siepi énekel. — 10,05: Iskolarádió. — 10,25: Édes anyanyelvünk. (Ism.) — 10,30: Liszt: Hat Paganini-etüd. — 11,00: Gyümölcsnemesítők között Fertődön. Riport — 11,10: Zenekari muzsika. — 12,20: Ki nyer ma Jászberényben? Játék és.. muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. — 13,45: Kosár a fogyasztó karján. Marton János összeállítása. 1. rész. — 14,00: Tudod-e? A Gyermekrádió műsora. — 14,25: „Nyitni kék.” Kisiskolások műsora. (Ism.) — 15,10: Kóruspódium Százhalombattán, 2. rész. — 15,32: Rózsavölgyi Márk: Első magyar körtánc. — 15,38: Hárfa-és cimbalomművek. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: A lista. Keve Mária dokumentumjátéka. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Fjodor Saljapin összes hangfelvétele. III. rész. — 17,50: Mikrofórum. Mi és a nemzeti múlt. — 18,10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 19,30: Sporthíradó. — 19,40: Kaleidoszkóp. — 22,20: Babai Gyula népi zenekara játszik, Lakatos Pál klarínétozik. — 22,50: Meditáció. A felnőttoktatás új koncepciójának szükségességéről. II. rész. — 23,00: Századunk zenéjéből. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 8,05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 9,03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,45: Szerelmem, csonttörő élet. Nagy László versei. — 12,00: Vidéki népi zenekarok játszanak. — 12,29: A 04, 05, 07 jelenti ... asm.) — 13,03: A Magyar Rádió és Televízió énekkara madrigálokat énekel. — 13,25: A téli Balaton. — 14,00 : Kettőtől hatig... — 18.05: Külpolitikai figyelő. (fem.) — 18.20: Falusi esték. — 19.12: Új könyvek. (Ism.) — 19.15: Jó estét, gyerekek ! — 19.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió Sztravinszkij-ciklusa. III. rész. — Kb. 20.20: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 20.50: Láttuk, hallottuk — a színházban ás a moziban. — Kb. 21.10: Népdalok. — 21.40: Egy pálya vonzásában . . . Az Iskolarádió műsora. — 22.00: Pierrette Alaire és Leopold Simoneau énekel. — 22,27: Nagy magyar orvosok. — 22.37: Kamarazene. — 23.15: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. Nyíregyházi rádió 18:00—19:00: Észak-tiszántúli krónika. — Benon Hardy orgonái., — Vacsoraidőben. — Lemezbemutató. — Sport. Televízió 8.05: Iskola-tv: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Misa bácsi. 8.25: Angol nyelv (középisk. 1~ II. oszt.) Slim John és társai elhagyják Londont. — 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) A Balkán - félsziget: Görögország és Bulgária. — 9.55: Fizika (ált. isk. 7 oszt.) Egyszerű gépek alkalmazása II. rész. — 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Az elektromágnes alkalmazása. — 11.55: Német nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.) A divatbemutató. — 13,10: Orosz nyelv (ism.) — 14,05: Földrajz (ism.) — 14,55: Fizika (ált. isk. 7. oszt. —ism.) — 15,50: Fizika (ált. isk. 8 oszt. — ism.) — 17,38: Hírek,- 17,45: Parasztok három műszakban. Riportfilm. — 18,00: Öt perc meteorológia. — 18.05: Síppal dobbal, énekszóval a VI. kerületi Bajza utcai ének-zenei általános iskolában. — 18.45: Millióit mozgalma. Riport-film. — 19.15: Reklámműsor. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angoltv-filmsorozat: ,„A táncosnő halála”. — 20.50: Dilettánsok egymás közt. Benedek István vetélkedőműsora II. rész. — 21.50: Tvhíradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Aurel Baranga: Közérdek., Komédia két részben. A békéscsabai Jókai Színház előadása, felvételről. Bratislava! tv 13.96: Tátra Kupa-mérkőzés. — 16,45: Hírek. — 16,50: Lányok, fiúk magazinja. — 17,45: Kerületeink hangja. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Öt perc önmagunknak. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Élet a természetben. — 20,00: Volt egyszer két írnok. Két történet. — 20,50: Az ötletesebb nyer. — 21.40: Tv-híradó. — 22,05: A bűnügyi rendőrség felügyelője. Szovjetfilm. Román tr 16.30: Angol nyelvoktatás. — 17,35: A volánnál Autóvezetőknek. — 17,50: Sajtókonferencia — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Hangversenyműsor. — 19,20: Előadás a politechnika köréből. — 19,45: A fivérek című román film. — 21,30: Folklóregyüttes. Moziműsor Kutor mozis FOTOGRÁFIA Magyar film E. k.: fél 4, hárommegyeé 1 és 8 óra. BÉKE MOZI: A KEGYELET WLLASJAW Szovjet film Ek.: 4, 8 és 8 4ml GORKIJ MOZI: A TIGRIS SZELÍDÍTŐ Szovjet film E. k.: 4, 6 és 9 óra MÓRICZ ZSIGMOND: A SOLTOM NYOMÁRA* NDK-film E. it.: fél 6 és f* * 61. KISVÁRDAI MOZI: EGY BOLOND PÁRIZSBAN Francia film MÁTÉSZALKAI MOZI PETŐFI ’73. Magyar film A HOTEL SZABOLCS BAB MŰSORA (23 órától) „VALLOMÁS“ Házigazda: RAKONCZAI ERVIN táncdalénekes. Fellépnek: a sikeres külföldi turné után hazatért duó SZÉNÁSI akrobaták. SVÉD JUDIT és ROZSNYAI GYÖRGY táncdalénekesek. KOLUMBIA BAB MŰSORA (22 órától) Fellépnek: SZABÓ RÓZSA és SVÉD JUDIT táncdalérnekesek. ÖTEN A DÖNTŐBEN. Befejezték a Nyíregyházi Gumigyár KISZ-alapszervezeteiben a „10x10 a XVIT- re” című vetélkedősorozat helyi selejtezőit. Ennek alapján a városi vetélkedőre öten jutottak el a gumigyáriak közüL NÖVENDÉKHANGVERSENY. A Nyíregyházi Állami Zeneiskola február 17-én, szombaton délután fél hatkor növendékhangversenyt rendez a TIT Zrínyi Ilona utcai helyiségében. BESZÉLGETÉS SZABOLCS-SZATMÁRRÓL. Ezzel a címmel közöl értékelő cikket a megyéről a Magyar Mezőgazdaság című lap e heti száma. JÚLIUSRA KÉSZ. Alapozzák a hullámdoboz- és zsákgyár üzemi óvodáját a megyei építőipari vállalat munkásai. A most kezdett építkezés olyan ütemben folyik, hogy júliusra befejezzék a százszemélyes óvoda építését.