Kelet-Magyarország, 1973. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-15 / 62. szám
rysal Ifjúsági klub Aranyosapátiban Ünnepélyes külsőségekkel adták át a napokban a község párt-, állami és gazdasági vezetői Aranyosapáti fiataljainak a közel félmillió forintos beruházással készült klubházat, amelyben helyet kapott a községi könyvtár is. A kulturális létesítmény építési és berendezési költségeit közösen vállalta a vásárosnaményi járási pártbizottság, a KISZ megyei bizottsága, a község két termelőszövetkezete, valamint a helyi tanács. A fiatalok jelentős társadalmi munkát végeztek klubjuk létrehozásáért. VASÁRNAPTÁR. Március 16-án, pénteken Balkányban rendeznek országos állat- és kirakodó vásárt. NYÍRSÉGI nyomda Denea György a. S. Felelős vezetői Holéczi István ‘fff*’ *r-r T* \ e«y 4 é* A NAP HÍREI JIeLÖLŐGYÜLÉSEK. Több száz tanácstagi jelölőgyűlésre kerül sor megyénkben március 15-én. A három városban összesen 23 tanácstag jelölését hagyják jóvá a választói. A járások közül a nyíregyháziban 187, a kisvárdaiban 8, a vásárosnaményiban 88, a fehérgyarmatiban 75, a mátészalkaiban 82, a nyírbátoriban 84, a nagykállóiban 43 körzetben jelölnek ezen a napon NÉVADÓJUKRA EMLÉKEZNEK. Petőfi Sándor nevét vette fel a mátészalkai vasútállomás egyik szocialista brigádja. A vasúti csomóponton ez a brigád kezdeményezte a közelmúltban a „Szépítsd, virágosítsd munkahelyedet” mozgalmat, amelynek keretében az állomás dolgozói megkezdik a pályaudvar csinosítását. Ma, március 1-én a brigád a KISZ-alapszervezettel közösen rendez irodalmi műsort Petőfi Sándor emlékére. KOSZORÚZÁS. A tiszalöki községi Hazafias Népfrontbizottság koszorúzási ünnepséget tart március 15-én, délelőtt 10 órakor a nagyközség főterén lévő Kossuth-szobornál. Koszorút helyez el a talapzaton a HNF községi elnöksége, a községi tanács, a KISZ-szervezet, a gimnázium és az általános iskola. SZAKMUNKÁSTANULÓK MÁRCIUS 15-I ÜNNEPSÉGE. Megyénk három mezőgazdasági szakmunkásiskolájának, a nyíregyházinak, a tiszabercelinek és a baktalórántházinak a tanulói március 15-én közösen rendeznek megemlékező ünnepséget Tiszabercelen. Az ebből az alkalomból sorra kerülő nagyszabású kulturális bemutatón az iskolák 50—50 tagú művészeti csoportja lép fel. SZAKMAI FILMNAP. Az Építőipari Tudományos Egyesület helyi csoportja március 16-án, délután 3 órától filmnapot rendez Nyíregyházán, a technika házában. Az érdeklődők több építőipari vonatkozású szakmai és balesetvédelmi filmet tekintenek meg. Tudományos ülés Nyíregyházán A Szabolcs-Szatmár megyei Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének rendezésében március 16-án, délután fél 3-kor a Jósa András megyei kórház orvosszálójának előadótermében tudományos ülést tartanak a vese gyógyításának korszerű eljárásairól, öt előadás hangzik el a vesebajokról, köztük az akut veseelégtelenség kezelésével szerzett klinikai tapasztalatokról, a művesekezelés feltételeiről és több jelentős kérdésről, mint a vesebajok diagnosztikájának, therápiájának és gondozásának időszerű tennivalói. A tudományos ülés előadói a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. belklinikájának vezető főorvosai, tudományos kutatók. PETŐFI ÉS A SZABADSÁGHARC címmel a KISZ vásárosnaményi járási bizottsága és a járási hivatal művelődésügyi osztálya által meghirdetett vetélkedő járási döntőjére március 15-én este kerül sor a tiszaszalkai körzeti művelődési házban. Az est műsorában fellép a tarpai művelődési ház ének- és citeraegyüttese és más műkedvelő csoportok is bemutatkoznak. Ez alkalomból adják át a kitüntető „kiváló” címet a tiszaszalkai ifjúsági klubnak, és a program keretében nyitják meg a helyi Búzakalász Tsz klubját, amelyet társadalmi munkával hoztak létre. Az ünnepségre meghívták Tiszavid és Tiszaedony ifjúsági klubjának tagjait is. NAPIRENDEN . A TSZI-EK IGAZDALKODÁSA. Tsz-elnökök részvételével tartanak tanácskozást március 15-én, 9 órától a mátészalkai járási hivatalban, ahol a járásban működő közös gazdaságok 1978.. évi gazdálkodását értékelik. A BALATONON jórészt már elolvadt a ,,saroköblökben” összetorlódott jégtömeg, s eltűntek az úszó jégszigetek is. Ezzel lehetővé vált, hogy a vízi járművek fokozatosan kivonuljanak a tóra. Megkezdődött a teherhajózás is. A Balatonrendes közelében lévő pálkövei rakodónál folyamatosan töltik kővel az uszályokat. Rövidesen megindul a személyhajó-forgalom is, a klubházakban pedig megkezdték az előkészületeket a vitorlás hajók vízre bocsátására. ÉRDEKES, HÓFEHÉR SZÍNŰ TŐKÉSRÉCÉT figyeltek meg a madártani szakemberek a Tisza vizén, Tiszapüspöki közelében. A nagy tömegben összesereglett tőkésrécék között felfedezett egyetlen hófehér példány csőrének, lábának és tollazatának színe olyan tökéletesen megegyezett a házikacsáéval, hogy először a szakembereket is csaknem megtévesztette. Minden kétség szertefoszlott azonban, amikor a csapat megriadva szárnyra kelt és velük a fehér példány is könnyedén a levegőbe emelkedett. Az újabb megfigyelések kétségtelenné tették, hogy a vadmadarak körében rendkívül ritkán előforduló albinó egyedről van szó. Az albinó madarak testéből és a tollazatából öröklési rendellenesség miatt, hiányzik a festékanyag. TÖBB MILLIÓS MUNKA A VÁROSÉRT. Nagyarányú társadalmi munkát végeznek évről évre a kisvárdaiak városuk gazdagításáért. 1972- ben meghaladta a 4 millió forintot a közös munka értéke. Erre az esztendőre hasonló értékű munkát vállaltak az üzemek, a vállalatok, az intézmények és a lakosság. TOJÁSPATKOLÓ KOVÁCS: A Fejér megyei Sárosdon él és dolgozik Sallai László kovácsmester, aki „megpatkolja” a tyúktojást. A nagy ügyességet és szakértelmet igénylő „mutatványt” immár 45 éve évről évre megismétli húsvét táján. A kiszemelt nyers tyúktojásra az idén is 18 ötfilléres nagyságú vaspatkót erősít 108 szeggel. (MTI fotó: Jászai felvétele — KS) Csaba Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: 4401 Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3 Telefon: 16-70. 16-71. 30 03 Telexszám: megyében 344, megyén kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Vona u. 3. Tel.: so-M. Felelős kiadó: Mádibajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, s posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest V. kerület, József Nádor tér I sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással ( KHI 215—90 162 pénzforgalmi jelzőszámra Fló fizetési díj egy hónapra 30 forint Indexszám: 25 059. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György a. S. Stolella vezető: Haléczi István Amatőr és országos néprajzi flmpályázat Dél dunántúli amatőr és országos néprajzi filmpályázatot hirdetett meg a Tolna Megyei Tanács művelődési osztálya, a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ és a dombóvári városi művelődési központ. Az amatőrfilmszemlére Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyék amatőrfilmesei és szakkörei jelentkezhetnek fesztiválon díjat nem nyert színes, vagy fekete-fehér kópiájú magnóhangos, magnócsíkos, fényhangos, kötetlen témájú kisfilmekkel. Az országos amatőr néprajzi filmszemlére az ország minden amatőrfilmezője vagy szakköre nevezhet pályázatot még nem nyert néprajzi filmekkel. A pályázók filmjeiket a dombóvári városi művelődési központba október 15-ig küldhetik be. A legjobb filmeket díjazzák és az október végén megrendezendő IX. dél-dunántúli amatőrfilmszemlén és filmes találkozón mutatják be Dombóvárott. NÉPMŰVÉSZETI ELŐADÁS FELSÓBADURBAN. Március 16-án este Felsőbadurban tart előadást dr. Erdész Sándor muzeológus „A népművészet jelentősége életünkben” címmel. Az előadáson színes diavetítéssel szemlélteti a népművészeti alkotásokat, nyíregyháziak az éksők. A Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában a napokban tartott körzeti szölfősversenyen elsők lettek a Nyíregyházi Állami Zeneiskola növendékei. A negyedik zeneiskolai osztályból Lippay Katalin, az ötödik osztályból Horváth Márta nyerte az első díjat. Tanáruk: Pálkövy Mária. GÉPESÍTÉS, a nagycserkesz! Kossuth Termelőszövetkezet az idén tovább fejleszti gépesítettségét. Sor kerül a kukorica- és a cukorrépatermelés egy részének komplex gépesítésére. A tsz már meg is vásárolt egy NDK-típusú cukorrépagépsort, s a kukoricatermelés gépesítése folytatásaként az idén üzembe helyezik a szárítótelepet. — Látom, Piriké, megjöttt a tavasz... (Kiss Ernő rajza) 1973. március 10. PROGRAM 1873. március is, csütörtök NEMZETI ÜNNEP A N&M kél: 5 óra 58 perckor, nyugszik: 17 óra 49 perckor. A Hold kél: 13 óra 58 perckor, nyugszik: 4 óra 02 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1883. március 15-én született Egry József Kossuth-díjas festőművész és grafikus, a magyar modern festészet egyik legeredetibb képviselője. Napszámos szülők gyermeke volt. Festészeti tanulmányait itthon kezdte, majd Münchenben folytatta. 1905-ben Lyka Károly segítségével Párizsba utazott, itt főként a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Visszatérve, a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál tanítványa volt. 187-ben ,,Menhely előtt” című képével állami ösztöndíjat nyert. Első tárlatát 1909-ben (kollektív kiállítás keretében ) a fővárosi Művészházban rendezték. Katonaévei után, 1918-tól a Balaton mellett, Keszthelyen, Badacsonyban élt. Badacsonytomajban halt meg 1951. júniusában. Számtalan változatában festette meg a Balatont. A felszabadulás után, az elsők között nyerte el a Kossuth-díjat (1948) és több tárlata nyílt itthon és külföldön is. Először az expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. E sajátos technikájú (olajpasztell fesű) képek szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet. (Szegény halászok. V.összhang. Vitorlaigazító. stb.) Sok műve található a Nemzet Galériában, a pécsi, a keszthez- múzeumban és több magángyűjteményben is. Borult idő Várható időjárás ma este: jobbára borult idő, ismétlődő kisebb havazásokkal, havas esőkkel, később néhány helyen esővel. Mérsékelt, többfelé megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a csapadékos:"Évek-n kevéssel 5 fokban, máshol néhány fokkal 5 fok felett. Kossuth rádió 8.20: Ébresztő. Arany János Bajza József, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály versei. — 8 35: Kecskés Sándor klarinétozik.’ — 8.59: Életünk minősége. elsm.) — 9,25: Michael Haydn: Mitológiai operett — kísérőzene. — 10,95: Iskolarádió. Március 15. — 10,20: Brahms: f-moll zongoraötös. — n.Oil: Mindenki könyvtára. Fazekas Mihály: Ludas Matyi. — 11.30: Osváth Júlia és Udvardy Tibor énekel. — 12.25: Ki nyert ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,41: Melódiakoktél. — 14.91: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.29: A XX. század zenéjéből. — 14.10: Oz. Részletek Arien filmzenéjéből. — 18.10: A világgazdaság hírei. — 15.15: A Rádiószínház bemutatója: Bolond Istók. Garai Gábor hangjátéka Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán. — 16.06: Petőfi-kalendárium. — 16.14: Szabó Miklós énekel. — 16.30: Szabadságharc 125. évforduló. Ismeretterjesztő előadás. — 17.05: András Béla feldolgozásaiból, Kőrössy Marian énekel. — 17.16: Vendégségben őseinknél. V. rész. A Volga partján. — 17,46: Szabó Ferenc: Föltámadott a tengerm oratórium Petőfi Sándor verseire. — 17,40: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. — 18,50: Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről. — 19,35: Közvetítés a Magyarország— Szovjetunió asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről. — 19.45: Arturo Toscanini operafelvételeiből. — 20.47: Utószó a „Miért állnak a liftek?” c. riporthoz. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. Zalatnay Sarolta, a Generál együttes és Szűcs Judit. — 22.15: Közvetítés a Magyarország—Norvégia jégkorong VEM mérkőzésről. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Hindemith: Szimfonikus metamorfózisok Weber-témákra. — 22.58: Finn költők versei. — 23.13: Könnyűzene — éjfélig. — 0,10: Poulenc-kórusművek. Petőfi rádió 3.03: Csembalóművek. — 3.03: Mezők, falvak éneke. — 9,30: A 04, 05, 07 jelenti ... — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.30: Rátartiak. Jegyzet. — 12.00: Könynyűzenei híradó. — 12.30: Romantikus kórusmuzsika. — 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.03: Magyar muzsika. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.10: Közvetítés a Magyarország —Szovjetunió asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről. — 18.20: Mindenki könyvtára. Fazekas Mihály: Ludas Matyi. (Ism.) — 18.50: Rádióhangversenyekről. — 19.20: Operettmuzsika. — 19,47: Jó estét, gyerekek! — 20.28: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Haydn-hangversenye. — Kb. 21,20: Egy pálya vonzásában. Dr. Görög Imre tanár, műfordító beszél életútjáról. — Kb. 21,20: Holnap közvetítjük .. . Verdi Nabuccoja a debreceni Csokonai Színházból. — Kb. 22,20: Nagy magyar orvosok: Dr. Alexander Béla. — Kb. 22,30: Nóták. — 23,15: Az árnyék nélküli asszony. Részletek R. Strauss operájából. Nyíregyházi rádió 18,09—19,00. Észak-tiszántúli krónika. — Virágénekek. — Filmkritika. — A nyírcsászári honigmeretei múzeumban. — Régi magyar táncok hangszerszólókra. Televízió 15,90: Állatkertiek a nagyvilágban. A lipcsei „oroszlángyár” NDK rövidfilm. — 15,20: Rövidfilmek a képernyőn. 15,35: Kang és szerelem, film. — n.rö. Hírek. — 17,15: A Cauto folyó mentén. Kubai rövidfilm. — 17,35 : Forradalmi Ifjúsági Napok. A ..Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról” című vetélkedő dörítőjének közvetítése Kiskőrösről, felvételről. — 18,15: Téka. — 18,45: Emberek az átlagok mögött. Riportfilm-sorozat. VI. (befejezd) rész: Mire költjük a pénzünket? — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. —■ 20.00: Petőfi Sándor szavalóverseny. A KISZ Központi Bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Televízió által meghirdetett versmondó vetélkedő döntője. — Kb. 31.30: Telesport: Magyarország—Szovjetunió. Asztalitenisz Európa Ligamérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból, felvételről. — 22.26: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai Ív 16.40: Hírek. — 16,45: A Jégkorongozás hírei. — 17,00: Ifjú szemmel. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Az ötletesebb nyer. — 19.00: Tv-híradó. — 19.39: Salud Marija. Szovjet film. — 21.40: Meghívás önmagunknak. — 21.50: Tv-híradó. 22.16: Bemutatjuk Kazahsztánt. 2. MŰSOR: 18.50: Hírek. — 19.00: Nyelvészeti műsor. — 19.40: Tv-film.— 21.40: Tv-intervallumok. — 22.19: Tv-hiradó. Roman tv 16,30: Magyar nyelvű adás.. —♦ 17,40: Zenei újdonságok. — 18,30: A legkisebbeknek. — 19,05: A törrténelem útján. — 19,20: A humor albumából. — 20,15: Név nélküli sillagok. Könnyűzenei vetélkedő. — 21,20: A szocialista országokból. — 11,40: A kolozsvári Operaház olaszországi vendégjátékáról. Moziműsor KBCmr 9*023 s A TÖRVÉNYSÉRTŐ SERZTT Amerikai film E. k.: fél 1, háromnegyed és 8 óra. BfiKG MOZI: A HALÁL ERŐDJE Japán film E. k.: 4, 6 és 8 óra. GORKIJ MOZI: ULIOMFI Magyar Ölt E. k.: 4, 8, 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOST* FÖLTÁMADOTT A TENGER Magyar film E. k.: fél 6 és fél 1 óra. KISVÁRDAI MOZI: LJUBOV JAROVAJA Szovjet film MÁTÉSZALKAI MOZI: EMBERRABLÁS MAGYAR MÓDRA Magyar film A HOTEL SZABOLCS BAB MŰSORA (33 órától): Részünkről a szerencse! A műsor szóvivője, aki minden este a szerencsekivénátokat tolmácsolja: WEISZ GYÖRGY Irta: BRICHTA JÁNOS. A műsorban fellépnek: MAJIÁTH JENŐ, BALAS ESZTER, KAZAN ERIKA, OLTI JÁNOS táncdalénekesek: BARABÁS GABRIELLA táncos zsonglőr. A KOLUMBIA BAR MŰSORA (22 órától): PIJCSI NAGY ÉVA és CROWKA ANNA énekel. l. A hiszékenység vámszedője Az emberi hiszékenységre alapozta terveit, s rendszerint nem is csalódott Wésfalvi Ilona 53 éves foglalkozásnélküli, budapesti lakos. Varrónőnek adta ki magát, s a benne megbízó asszonyoktól szöveteket vett át azzal az ígérettel, hogy azokból ruhát készít. Máskor különféle ruhadarabok átalakítására vállalkozott. A munkából azonban semmit sem végzett el, az átvett holmikat eladta, a pénzt elköltötte. Olyan megbízója is akadt, aki az anyag mellé előleget is adott, amit a „varrónő” szintén saját céljaim fordított. Nemegyszer lakásgondjaira hivatkozott. Amikor egy asszony megsajnálta, s átmenetileg befogadta lakásába, ellopta az illető óráját és ékszereit. A fővárosi bíróság Ilésfalvi Ilonát — figyelembe véve, hogy hasonló cselekményekért korábban többször megbüntették — jogerősen három és fél évi szabadságvesztésre ítélte.