Kelet-Magyarország, 1973. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-28 / 302. szám

S­fi Tf Ja T mrr MA'ev AEMtsMa A NAP HÍRE ! Meghalt Oláh Gyula Oláh Gyula elv­társ, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a „Szocialista ha­záért Érdemrend” és a ,,Ju­bileumi Emlékérem” kitün­tetettje ,12 éves korában el­hunyt. Elvtársunkat december 29-én 14 órakor az Északi temető ravatalozójából kísérjük utol­só útjára. Emlékét kegyelet­tel és tisztelettel megőrizzük. MSZMP Nyíregyházi Városi Bizottsága ★ Hosszú évekig a Kelet- Magyarország tördelő­je­kém dolgozott Oláh Gyula nyomdász, a párt és a mun­kásmozgalom régi dacosa, a Szocialista Hazáért Érdem­­rend és J­ubileumi Em­­lékérem” kitüntetettje. Csü­törtökön délben kaptuk a hírt, hogy Oláh Gyula 62 éves korában elhunyt. Olyan munkásmozgalmi harcost vesztettünk el aki­től a fiatalabb nemzedék emberséget, helytállást, sze­rénységet, munkáséletet ta­nult. Mint fiatal nyíregyhá­zi nyomdász segéd 1928 óta vett részt a munkásmozga­lomban. Részt vett a párt ál­tal szervezett tüntetésekben, sztrájkokban, megmozdulá­sokban. A háború vihara után az elsők között állt az új életet teremtők sorai­ba. Tevékenyen részt vett a pártmunkában, a társa­­dalmi szervezetek munká­jában. Igazában az ólombe­tűk világában, a nyomdában érezte magát a legjobban, itt dolgozott nyugdíjbavonu­­lásáig. A nyugalom éveiben is hű maradt a nyomdászat-­ hoz. S most örökre el kell búcsúzni Oláh Gyula elv­­társtól, a megyei pártsajtó oly sok évig névtelenségben is jelentős, hűséges munká­jától. Oláh Gyulát december 29- én 14 órakor az Északi te­mető ravatalozójából kísé­rik utolsó útjára. Embersé­ge, emléke közöttünk ma­rad. Y VITAFÓRUM. A mátészal­kai ISG ebéd­őjében decem­­ber 28-án délután 3 órakor ■népfront vitafórumot tarta­nak a szocialista nemzeti egység témaköréből. ÖREGEK NAPJA. A na­pokban öregek napját ren­dezték Szakolyban a község és a szakszövetkezetek veze­tői. A tanácsteremben megje­lent idős embereket a tanács titkára köszöntötte, az úttö­rők pedig műsorral szórakoz­tatták a résztvevőket. ISTÁLLÓ ÁTADÁS. A nyírbátori Új Barázda Ter­melőszövetkezetben decem­ber 28-án új 270 férőhelyen szarvasmarhaistállót adnak át. A város közös gazdaságá­nak szarvasmarha állománya — az utóbbi időkben átadott új létesítmények „belépésé­vel” — 1300 — darabra nőtt, amiből 500 a tehén. MŰSZAKI ÁTADÁS: Nyír­egyházán, a Homok téri is­kola tanügyi szárnyát már augusztusban átadták, a konyha, a műhelyek, a poli­technikai helyiségek átadá­sára december 28-án kerül sor. A SZÁÉV az új helyisé­geket öt hónappal a vállalt határidő előtt adja át. A 05 JELENTI. A karácso­nyi ünnepek alatt egy tűz­höz riasztották megyénk tűz­oltóit. December 25-én, a kora reggeli órákban a Kis­­várdai Bútor- és Faipari Vállalatnál keletkezett tűz, a lapszabászati műhelyben. Égett a tető- és a födémszer­kezet, valamint néhány köb­méter rétegelt furnérlemez. A kisvárdai állami tűzoltók három órás megfeszített munkával oltották el a lán­gokat. Az anyagi kár 15 ezer forint. A tüzet, a vizsgálat megállapítása szerint az okozta, hogy valaki a pa­rázsló hamut kiöntötte a műhelyben. A felelős sze­mély megállapítására a vizs­gálat megkezdődött. Megkérdeztük: Esküvő igazolással A házasulandók kötelező család- és nővédelmi tanács­adásával kapcsolatban meg­kérdeztük a nyíregyházi Családi és Társadalmi Ese­ményeket Rendező Intézet vezetőjét, mi a teendőjük azoknak, akik az új év első napjaiban tartják esküvőjü­ket, hiszen az egészségügyi miniszter rendelet© január 1-től lép hatályba. Akik ja­nuár 2-án kötnek házasságot, azok már kötelesek bemutat­ni az anyakönyvvezetőnek az előzetes tanácsadásról szóló orvosi igazolást. Mivel janu­ár 1. munkaszüneti nap, még ebben az évben részt kell venniük a tanácsadáson. A házasulandók a körzeti or­vosoknál, illetve a nagyobb településeken, városokban az erre kijelölt szakrendelése­ken vehetnek részt a család- és nővédelmi tanácsadáson. (be) VEZETŐKÉPZÉS. A nyír­egyházi úttörőházban decem­ber 28-án egész napos veze­tőképzést tartanak. A képzé­sen a kisdobosok és az úttö­rők krónikásai és mókames­terei vesznek részt. KITÜNTETÉS: A Magyar Nemzeti Bank Megyei Igaz­gatóságának dolgozói a nyug­állományba vonuló dr. Hor­váth Dezső és Katona Béla főelőadókat búcsúztatták. Jutalmat , ajándékokat ad­tak át részükre. A két nyug­díjas „Kiváló Pénzügyi Dol­gozó” és Kiváló Dolgozó” ki­tüntetésben részesült. Munkásszállás’ázadát December 27-én 13 órakor Záhony Állomáson — a fel­vételi épület előtti téren — száz személyes munkásszál­lást adtak át. A létesítmény 8 millió 100 ezer forintos költséggel épült. A három szintes, távfűtéses épületben 24 darab négyszemélyes és 3 darab kétszemélyes lakó­szoba van, valamint társal­gó, orvosi szoba, mosókony­ha, ruhaszárító, melegítőét­kező, mosdó, zuhanyzó helyi­ségek. A SZÁÉV határidő előtt átadta a létesítményt és minőségi munkát végzett. Dicséret illeti még a terve­ző, és a beruházást szervező műszaki kollektívát is. A munkásszállással a záhonyi dolgozók régi vágya teljesült. FÉNY­­ÜNNEPÉL­Y. Ka­rácsony első napján mintegy háromezer úttörő és kisdo­bos vett részt a parlamenti karácsonyfa ünnepen. Me­gyénkből tizennyolc pajtás utazott a fővárosba — olyan gyerekek, akik kiemelkedő hasznos és értékes munkát végeztek ebben az évben. A gazdag programok közül bő­ven válogathattak. A pajtá­sok szép élményekkel tértek haza­ , nyugdíjastalálko-Zó. Kedves, megható ünnep­ség színhelye volt a napok­ban a Balkány és Vidéke ÁFÉSZ. A szövetkezet igaz­gatósága és a szakszervezeti bizottság tizenhat nyugdíjas találkozóját rendezte meg, melyen részt vettek a helyi párt és a tömegszervezetek képviselői. A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTER a pályakezdő fi­atal írók, költők, kritikusok számára „Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj”-at léte­sített. Az­ ösztöndíj egy év tartamára szól, összege ha­vonta háromezer forint, amely több személynek meg­osztva is adományozható. Az ösztöndíj adományozása első alkalommal 1974 január 1-től történik. Az új kalapdivat. (MTI fotó) H&5. 3«?eShS* IS. PROGUM 1973. december 28. péntek KAMILLA NAPJA A Nap két 9 óra 32 perckor, nyugszik 15 óra 50 perckor. A Hold kél 9 óra 23 perckor, nyugszik 20 óra 02 perckor. Felhős idő Várható időjárás ma estig, változóan felhős idő, valószínű­leg csapadék nélkül. Mérsékelt változó irányú szél. Hajnalban és reggel erősen párás levegő, egy-két helyen köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: változékony, szeles, az évszakhoz képest enyhe idő, többfelé futó esővel, esetleg ha­vas esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3, plusz 3 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4, plusz 9 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Kossuth rádió 8:05: Műsorismertetés. — 8:20: Lisa Della Casa és Kim R­org énekel. — 9,00: Járóka Sándor népi zenekara játszik. — 9,30: Rimszkij-Korszakov: Az arany­kakas — szvit. — 10,1­5: Caruso, a nép énekese. I. rész. — 10,40: Édes anyanyelvünk. (Ism.) — 10,45: A Budapesti Koncert­fúvószenekar játszik. — V : Itáliai levelek. III. rész. — 11,10: Kamarazene. — 12,20: Ki nyer ma? — Dunaújvárosban. Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Mezők, falvak éneke. — 13,42: A KGST 1973-ban. Dr. Gubcsi Lajos összeállítása. — 13,57: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a hat­éveseket. — 14,22: A magyar pedagógia évszázadai. III. rész. A magyar felvilágosodás. — 15,10: A Budapesti Fúvósötös játszik. — 15,28: Fehér kará­csony. — 15,37: Kóruspódium. A Borsodbótai Bányász Ve­­gyeskar énekel. — 15,44: Ma­gyarán szólva... — 16,00: A vi­lággazdaság hírei. — 16,05: His­tória az Árgirus nevű királyfi­ról és egy tündér szűzleányról Gergei Albert széphistóriája rá­dióra alkalm­azva. — 17.05: Kül­politikai figyelő. — 17.20: A kö­zönség kérdez, a muzsikus vá­laszol. — 17.50: Mikrofórum. A hétköznapok titkai: Együtt és egyedül. — 18.10: A Belügymi­nisztérium Duna Művészegyütte­­sének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével. Máthé Jolán és Dőry József népdalokat énekel. — 19,25: Kritikusok fóruma. — 19,35: Sanzon-lexikon. I. A X. szá­zadtól — napjainkig. — 20,28: Szellemi munkások, , diplomá­sok, értelmiségiek. 6. rész. — 21,01: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. VII. rész. — 22,20: Meditáció — a kollektív vállalati érdekeltségről. — 22,30: A hangverseny közvetí­tés folytatása. — 23,26: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. Petőfi r&m 8,05: Slágermúzeum. — 8,80: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrá­dió műsora. — 10,00—12,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Az élő népdal. Pincehely. 4. (Ism.) — 12,10: Wertner. Részletek Massenet operájából. — 14,00: Kettőtől hatig. . . A Petőfi rá­dió zenedélutánja. — 18.05: Kül­politikai figyelő. (Ism.) — 18,20: Mozart vonósversenymű­vel. III. rész. — 19,17: A bestseller és akik gyártják. — 19,32: Schumann­ és Schuberté kórusok. — 19,54: Jó estét, gye­rekek! — 20,25: Új könyvek. (Ism.) — 20,28: Nóták. — 21,00: Rádiószínház. A 75 éves Egri Viktor köszöntése. Ének a ro­mok felett. Egri Viktor hang­játéka. — 22,25: Szimfonikus könnyűzene. A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 23,15: Farkas Ferenc: Tisza partján. — kantáta vegyeskarra zenekari kísérettel. — 23,26: Ravel műveiből.T 3. MŰSOR: 18.05: Iskolarádió. Angol nyelvlecke kezdőknek. — 18,21: Évfordulók nyomában. Tíz éve halt meg Paul Hindemith. — 19,13: A Klaus Renft combo játszik. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Bartók vonósnégyes hangverse­nye. — Közben. Kb. 20,33: Kér­dező: Babits Mihály, Illyés Gyula, Jankovich Ferenc, Ju­hász Gyula, Kassák Lajos, Nagy László, Rab Zsuzsa és Tóth Ár­pád versei. — Kb. 20,50: A hangversen­yközvetítés folyta­tása. — Kb. 21,25: Dzsesszf­el­vételeinkből. — 22,00: Opera­együttesek. 1. Mozart. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Sammy Davis éne­kel. — Az esztendő műsoraiból, összeállította Podróczki Zsuzsa. Televízió 9.00: Szünidei matiné. 1. Tüs­kevár. Ifjúsági tévéfilm-sorozat (ism). III. A szökevény óriás. 2. Michal úr kalandjai. Lengyel té­véfilm-sorozat (ism). IV. Négy szív. — 10.00: Lottó-számsorsolás. Közvetítés a XVIII. kerületi Lő­rinci Fonó Művelődési Házából. — 10,20: Többet ésszel, mint erő­vel! Felkészülés az úttörő szak­tárgyi vetélkedők csapatverse­nyeire (ismétlés a november— decemberi adásokból!). — 17,05: Hírek. — 17,15: Tízen Túliak Tár­sasága. — 18,05: Öt perc meteo­rológia. — 18,10: Látta-e már Bu­dapestet nappal? II. rész. — 18,35: ,,Megrakják a tüzet”... Tö­rök Erzsébet énekel. — 19,05: Reklám műsor. — 19,10: Esti me­se. — 19,30: Tv-Híradó. — 20,00: Tükrös (Színes!). Népművészeti filmsorozat. XIII. rész: Bőrmű­vesség. — 20,10: Mesélő városok — Párizs (Színes!). — 21,55: A Tv Galériája. Rádóczy Gyar­­mathy Gábor grafikusművész be­mutatása. — 22,35: Tv-Híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 9,05: Túlélik-e 2000-et? — 9,30: Tv-játék gyermekeknek. — 19,30: Táncoljunk. — 11,10: Tv­híradó. — 15,00: Civil kutya ese­tei. Lengyel tv-sorozat. 5. rész. — 15,30: Utolsó paradicsom. Do­­kumentumfilm­. . — 15,55: Bandi Mackó. — 17,45: Kerületeink hangja. — 18,00: Esti mese. — 18,15: Megtörtént, nem történt meg. — 19,00: Tv-híradó. — 20,25: Bűbájos emberek repülő­gépeken. Amerikai film. — 22,35: Tv-híradó. K­omon tv 16,39: Angol nyelvoktatás. — 17,15: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17,30: Stadionműsor. — 18,10: Népi zene. —­­18,20: A leg­kisebbeknek. — 19,05: Irodalmi, művészeti műsor. — 19,25: ken­gyel film. Az 1. sz. ügynök. Moziműsor KRÚDY MOZI: NÉMÓ KAPITÁNY ES A VÍZALATTI VÁROS Angol film. Ek.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. BÉKE MOZI: HALÁLGYÁR AZ ŐSERDŐBEN I—II. Szovjet, film. (DUPLA HELYÁRRAS). E. k.: 4 és 5 óra. SZÜNIDEI MATINÉ: JAJ EZ A KISLÁNY GORKIJ MOZI: FORRÓFEL *k.: 4, 6 és 8 óra. MÓRICZ ZSIGMOND MOZIi SZEMEI. YISEGCSERR Amerikai film. E. k.: fél 6 és m 8 óra. MÁTÉSZALKAI MOZI: ELÁTKOZOTTAK (Esti előadásra) KISVÁRDAI MOZT: A KORONA KLHARMS4, AVAGY A BOSSZOALLÓK NYÍRBÁTOR] SZEKESVASZNU: GWORGIANA A KSKSZEMtl MACSKA HOTEL SZABOLCS BAK MŰSORA 18,3© órai kezdettele ÉJSZAKAI OÁZIS Irta és összeállítottfti Brichta János December 19—29-ig: Ambrus Kyri, Délhúsa Cion, Majláth Jenő, Kuna Magda, Voloncs Katalin. December I1-én: Ambrus Kyri, Délhúsa Gyii, Hortobágyi Jud­it, Kertész János, Kuna Magda, Voloncs Katalin. Karácsony első napján gazdag választékkal kárpó­tolt bennünket a televízió az előző hét meglehetősen takarékos műsorkínálatáért. Legelőször is ejtsünk szót a kritika által sajnálatosan majdnem mindig mellőzött gyermek- és ifjúsági műso­rokról, amelyekben máskor is sok munka, művészi erő­feszítés eredményei tükrö­ződnek. Most igazán a teljes műfaji repertoárt kínált föl a tévé a gyermekműsorokban is, a rajzfilmektől a naiv és irodalmi mesékig, az úti­­rajzfilmektől a zenés irodal­mi összeállításig (a „Penge­tő” kiváló iskolapéldája lehet a műfajnak) — minden kor­osztály számára. Minden érdeklődéskor szá­mára igyekezett — sikerrel — a műsorszerkesztőség va­lamit nyújtani: az „Életet az éveknek” a nyugdíjasok mű­sora, a filmbeszámoló a ber­lini X. Világifjúsági Talál­kozóról, a két komolyzenei műsor (Szenthelyi Miklós hegedűművész és Carlo Ben­­gozi operaénekes hangverse­nye) a fejtörőig („Játék a betűkkel”) és az egyre nép­szerűbbé váló „Tükrös”ig mind-mind ezt mutatják. Az „Aranypáva" nemzetközi népzenei verseny ünnepi fordulójának közvetítése, a II. középdöntő — a majd­nem kötelező nemzeti elfo­gultságon túl — a magyar népzene az egész világnak felmutatható valós értékeit magas fokon reprezentálta. Ünnepi műsorszemlénk választék dicsérete természe­tesen nem jelentheti egyben a színvonal fenntartás nél­küli elismerését is. Áll ez elsősorban a történetszem­­léletileg már a születése pil­lanatában (1937) is elavult, sőt hamis, a színészi játék­stílusban — az „isteni” Gar­bót, kivéve — fölöttébb kül­­sőséges (a más alakításaiért szintén méltán világhíres Charles Boyer) hajdani nagy­­filmre, a túlromantizált ,,Wa­­lewska grófnő”-re. ★ A második napon is sokfé­le igénynek igyekezett eleget tenni a televízió, a délelőtti gyermekeknek szóló filmek­től a kora d­élutáni ifjúsági filmen át a főidő­beli Jókai­­adaptációig, a Dohnányi­­operáig és a késő esti időben adott Tücsökzónáig. Ismétlé­sekben sem szűkölködött ez a nap, két érdekes riportfilm és két Moliere-vígjáték ke­rült újra képernyőre, teljes értékű adásként, hiszen bizo­nyára sokan nem látták eze­ket az első alkalommal. A napi műsor egészén a tartalmasságra való törek­vést , vehettük észre a szóra­koztatás nyilvánvaló szándé­ka mellett. A meséken kívül a gyermekek is kaptak is­mereteiket gyarapító filme­ket, de a felnőttek is elgon­dolkodhattak egy nagyon szép dokumentumfilmben lá­tottakon meg egy filmbeszá­molón. A Kilenc mosoly című do­­kumentumfilm elsősorban témájával, megható, tiszte­letet és szeretetet ébresztő mondanivalójával, a szóvi­rágoktól mentes igaz ember­séget bemutató képsoraival emelkedett ki nemcsak a délutáni, hanem az egész na­pi műsorból. A felnőttek is nagyszerű­en szórakozhattak. A Pala­csintás király című gyerme­keknek szóló mesejátékon. Az egyszerű történethez igen szellemes zenét írt Tamássy Zdenkó. Az esti főműsor leginkább várt filmje a Jókai Mór re­gényéből készült adaptáció harmadik, befejező része. Az első két rész keltette vára­kozást és bontakozni kezdő örömöt a csalódás érzése kö­vette. A sok, egyébként jól kidolgozott részleten elúszott a regény igazi témája és mondanivalójának lényege. Jókai a regény megírásának, megjelenésének idején a kiegyezés kevés politikai si­kere ismeretében a magyar nemzeti kultúra, a magyar színjátszás felvirágzását re­méli, óhajtja. Ebben akar a maga írói eszközeivel segíte­ni, a regénybeli nagy példák, nagy életek felmutatásával. Jeney Kálmán sorsában Cso­konainak, Kisfaludy Károly­nak, Katona Józsefnek élet- és jellem­­motívumai egya­ránt megtalálhatók. Barkó Pál pedig Körösi Csom­a Sán­dort idézi követendő példa­ként. De sorolhatnánk to­vább. Sajnos maga Jókai sem tudta a maga elé tűzött célt maradéktalanul megva­lósítani, sokoldalúan és ár­nyaltan megmutatni a ma­gyar nyelvű irodalomért, színjátszásért vívott harcot. A film azonban megváltoz­tatta Jókai regényének ér­telmét, mondanivalóját, nemcsak végkifejletét. Ép­p­pen a fejlődés csúcsát, illet­ve Jeney harcának eredmé­nyét mulasztották el — mint­egy reményként — megmu­tatni. Merkovszki Pál — Seregi István TRANSZFORMÁTORHÁZ. A mátészalkai bútorgyár végleges transzformátorhá­zának építését befejezték a SZÁÉV szakemberei. Az át­­adás napja december 28-a. A TÉVÉBEN LÁTTUK KARÁCSONY ’73 Hírszerkesztő: Balogh Júlia A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 16—70, 16—71, 30—73 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 44­01 Nyíregyháza Pf.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 30­00 Postacím: 4401 Nyíregyháza Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központ, Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V., József nádor tér 1.) közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KHI 211 2­68 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 5. Felelős vezető: Holéczi István

Next