Kelet-Magyarország, 1974. április (31. évfolyam, 78-99. szám)

1974-04-11 / 84. szám

f­w. április 11. Z ÖBLŐT-B­A­GYARORSZAG A VERS ÜNNEPE A hét évszázados magyar költészet ön-­lyuk­at, amely összefogná, táplálná és inspi­nepét, a Költészet Napját köszöntjük az lárná a tehetségeket, de annyi itt a végez­alábbi összeállítással, melyben megyénkben ii való, hogy a szellem munkája sohse vál­­élő költők verseit olvashatja a kedves olvas­sat munkanélkülivé. S az igazi tehetség szá­la. S szolgáljon ez külön is örömünkre, hi­ mára az a legfontosabb, mert nem eredmé­szen ebből a megyéből még a közelmúltban nyékben, hanem föladatokban gondolkozik, is igen sok művész vitte el tehetségét a fő- A Költészet Napja a vers ünnepe, nem városba vagy az ország más, talán gazda- a költőé, ünnepeljük hát a verset, azzal, jabb lehetőségű tájaira. Pedig a közvetlen hogy figyelemmel és szeretettel olvassuk. A szolgálat a legnagyobb szolgálat, mint költő csak „használni akar, nem tündökölni.” ahogy ezt Veres Péter példája is igazolja. Igaz, itt nincs műhely, nincs művészeti fo­ Ratkó József Pálinkás László: Vasty mindenki vasty nem Vagy mindenkinek van mit tenni vagy nem Vagy mindenki terített asztalhoz ülhet vagy nem Vagy mindenki felelős a hazáért vagy nem Vagy mindenki három szobás lakásban lakhat vagy nem Vagy mindenkit megbecsülnek vagy nem Vagy mindenki belepusztul vagy nem Vagy mindenki vagy nem Szöllősi Zoltán. Tétlenül ...Nagyapám élt, alkonyokat füstölt hosszú pipája; viharborzolt paripákat fújt a magas világba” Az utódok összes dolga írva volt a tenyerében Kellett mégis a tétlenség térdén, hogy fényesítsen zsíros holdat Gyékényszék-trónuson, amit még ő font, ült hasztalan, mert megnyílt az ország: nem maradt utód Az időbe fülelő levélen csend szivárog át A virágok karma között süllyedő nyomok, tanyák A földekre felfutottak traktorhomlokú nyarak A mocsarakba meséket zengő rézerdő zuhant Villany­kígyó kúszik a borzas babona­fészkekig „Szíve fölé egy akác parázsló Napot hengerít.” Szigeti György: Hiába Hiába védi otthonát, ki fényfoszlányok közt tipeg. Hangját az apró trombiták, szívét a fagy sem őrzi meg. Mint szétlőtt cserépdarabok, fröccsen árnyéka a fának, s a reccsenő pillanatok lombja alatt is áznak. Hiába védi otthonát, ki kését kenyérbe mártja, ha a dörrenő zár zaját tolvajnak kiabálja, ha indulatos hajnala üres szobába toppan, hiába nincsen egymaga, de mégis elhagyottan. Hiába védi otthonát, kinek szemét a fény is elkerüli, a csöpp bogár belezuhanna mégis. Bory Zsolt: Mosoly Ha majd a föld színén leszek, de már csak hanyatt, s hosszú lesz a az utolsó súlyos pillanat, míg szipogva álldogál ott egynéhány rokon: s Mosolyogni szeretnék én minden dolgokon. Mint a finom aszpikban a színes szeletek, legyen az én mosolyomban harag, szeretet, lázadás és belenyugvás, csipetnyi titok, mely virágként utoljára mégis kinyitott. Mint­ha langyos vízbe’ könnyű selymeket mosol, olyan lesz majd ez a végső könnyű kis mosoly; ennyim marad, ez a derű ott az arcomon, osztozzatok meg vidáman nagy a fékomon. Béklyók rezében elragadt Béklyók rezében elragadt, szerelmem lánggal bújdosik Nyugtalan, sehol nem marad, vadra lel, marakodik. Fejére hasított sebe égő piros pántlika. Rikolt, énekel vele bűnbánó haramia. Méhedből adjon a jövő ráncos kisfiút, majd ő kordába fog, azt hiszem. Pántos nadrágját ráadom, viszem a meccsre vállamon, rablánc verje meg szívem. Zelk Zoltán: Micsoda madár Jaj, a szelek drótsövénye ■zét ne szedje már, földet érjen, megpihenjen ez a zöld madár. Előbb ágra száll, aztán gyepre száll, zöld erdőben, zöld mezőben sétál a madár. Micsoda madár! Micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, fűhegyen megáll. Idegen a táj, tovább menne már, véres még a bóbitája, tolla csupa sár. Ne menj el madár, kilobban a nyár, sárga pernye hull a fákról, füstöl a határ. Nem­ megy a madár, marad a madár, sűrű eső lesz a rácsa, ketrece a táj. Holnap őszre vált, aztán télre jár, fehér fák közt, hómezőben sétál a madár. Micsoda madár! Micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, dér gyöngyén megáll. Itthon Nézd, ma a hold, a narancs telihold a Körös tükörén lebegő. Mondd, nem ez a kép, meg egy harapásnyi itthoni jó levegő volt-e a hiány, ott, az idegenben, ok jajra, panaszra — szegény-. Kéznél az a gall­’, kéznél a­­­z emlék s megkapaszkodni remény kínálja magát. — Nézd, itt ha botolna kar nyúlna feléd, ölelő, felfogni esésed. — Még élsz amíg élhetsz csak itt lehet kedv meg erő viselni a jót, az itthoni jót meg az itthoni fájást. Lásd, talpad alá fut az itthoni gyep, s elföd a vihartól az itthoni nyárfás. Nem járatták még eleget véled a bolondját távoli földek s messzi egek? Ha kérdenéd, mi a dolgod — s hogy van-e még? — csak itt jöhet rá felelet. Urbán Gyula: f­orgat­ókönyv SZERELMEM! Véget nem érő NEM-ek sorozatai a betolakodókra. SZERELMEM! Körömmel vájt csapda a nyelvünket nem ismerőknek. SZERELMEM! Barlangrendszerekben, gyökerek indulatával a saját földünkön. SZERELMEM! Fejem­ a mocsárban gőzölgő pálmalevélen. Csak egyetlen kéz szabadíthat ki innen. Ószabó István: Simonyi Imre. 9. **** Kié a fa árnyéka ? Pereskedés a nyár fasorok miatt Első látásra úgy tűnik, mintha két rendelet „ütné” egymást. Az egyik lényege: minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy fokozód­jék az erdőtelepítés hazánk­ban, hiszen a papíriparnak egyre növekvő igényeket kell kielégítenie. Ezért az utak, a csatornák mentén is fákat kell ültetni. A földtörvény pedig kimondja, hogy a ter­melőszövetkezetek, a gazda­ságok igyekezzenek az adott területüket a lehető legjob­ban kihasználni a magasabb terméseredmények érdeké­ben. Világos megfogalmazás mind a kettő, de hol itt az ellentmondás? A kezdet 1959 után a megyében a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a csatornák men­tét nyárfákkal ültette be. A telepítés 1963-ban befejező­dött, a következő évben már csak pótlások történtek. A fák ápolása azonban folya­matos munka, melyre éven­te hétmillió forintot fordíta­nak. Jelentős összeg ez, olyan, amelyik megtérül az iparban, de szolgálja a köz­érdeket is, hiszen a fásítás környezetvédelmi szempont­ból nagyon fontos. 1965 óta azonban mindig akad egy- egy „rendhagyó” termelő­szövetkezet, amelyik meg­próbálja akadályozni a víz­ügy munkáját s előfordul, amikor eredményesen. Hogyan kezdődik a peres­kedés? Egy rövid, pársoros levél­lel. „.. .szövödk­ezetünk földiein keresztül húzódó vízelvezető«, csatornák mel­lett lévő fák árnyékot vet­nek földjeinkre, gyökereik a nedvességet elszívták, ezért kérjük azok eltávolításáról sürgősen gondoskodni szíves­kedjenek." Mit válaszolhat erre a vízügyi igazgatóság? Hivatkoznak arra, hogy a telepítés szükséges a talajvé­delmi terveknek megfelelően kialakított táblák határvo­nalán, a legelők szakaszhatá­rán, a majorok körül és a közutak, a vasutak, a víz­folyások, a csatornák men­tén. Kivágásuk az erdészeti hatóság engedélyével,­­ meg­határozott időben történhet. Megvan a kiskapu? A termelőszövetkezet most már beszél a földvédelmi törvényről, majd nyolc na­pon belüli értesítést kér az intézkedésről, mert ha nem vágják ki a fákat, bírósági eljárást indítanak. A „fenye­getés” eredménytelen marad — így megkezdődik a per. Mindenki védi a maga iga­zát, a pereskedés hosszúra nyúlik. Az eddigi ügyek közül volt, amikor elutasí­totta a bíróság a termelőszö­vetkezet követelését, de volt olyan eset is, amikor bírság kifizetésére kötelezte a víz­ügyet. A paragrafusok egy­értelműek, az viszont igaz, hogy a körülmények nem mindig azonosak. Egy 1964-es törvény sza­bályozza a telepítési távol­ságot, két méter széles sávon belül szabályos az ültetés akkor is, ha az a terület a termelőszövetkezet tulajdona. Az érdekek összeütközésénél a­­népgazdasági érdeket kell figyelembe venni. Egy elvi döntés kimondja, hogy a fá­kat a földtulajdonos csak akkor vághatja ki, ha erre a fenntartó állami szerv is engedélyt ad. (Ők viszont az engedélyt az erdőfelügyelő­­ségektől kapják.) Nem véletlenül lehet sza­bolcsi specialitásnak nevezni ezeket a pereket. Sem az er­­dőfelügyelőség, sem az Or­szágos Vízügyi Hivatal nem tud hasonlókról az ország más területein. Évekkel ez­előtt, igaz, előfordult egy Hajdú megyében, de a ter­melőszövetkezet keresetét el­utasították a polgári tör­vénykönyv 191. paragrafusá­nak második bekezdése alap­ján, amely a szomszédjogo­kat tartalmazza. Érdekes még, hogy a KPM ellen csu­­pán egyszer pereskedtek —­ mindhiába, a közérdek fi­gyelembe vételével elutasí­tották a pert. De nem „vá­dolják” azokat az összefüggő erdőket sem, a­mel­yek szélein ugyancsak árnyékot vetnek és a gyökerek elszívják a nedvességet. „Kiesett“ terület Hogy mi céllal peresked­nek a termelőszövetkezetek, annak kiderítése alaposabb vizsgálatot igényelne. Hiszen nem egyszer olyan minimá­lis területért folytatnak ..har­­cot”, amelyek a termésered­­ményt nemigen befolyás­o­ják. Furcsa az is, hogy zár­­számadások előtt szaporod­nak a perek. .Toby szervezés­sel és gazdálkodással bizo­nyára pótolható a ..kiese­tt terület. Az említett rendeletek a népgazdasági érdekeket szol­gálják. Egyik sem alkalmas arra, hogy korlátozza bár­­melyik érvényre jutását. Egyik érdek sem helyezhető a másik fölé, mindegyik fon­­tos é­s reméljük, hogy ezt belátva, megszűnnek ezek a szabolcsi különbségek. Balogh Júlia „Szeged híres város” (SZABADTÉRI ELŐZETES) Az idén tizenhatodszor szó­lalnak meg a fanfárok a szegedi Dóm téren. Július 20-án este 8 órakor hangzik fel újra a jól ismert szignál és Vörösmarty drámájával, a Czillei és a Hunyadiakkal kezdetét veszi az ünnepség­­sorozat. A közelgő fesztivál előkészületeiről, a kísérőren­dezvényekről, a munkálatok­­k­al járó gondokról, örömök­­ről kérdeztem Horváth Mi­hályt, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettesét. — Hallhatnánk bőveb­bet a bemutatásra kerülő művekről, a szereplőkről? — Jelen pillanatban csak a bemutatásra kerülő művek címét és az időpontokat tu­dom elsorolni. Az idén is öt produkció kerül a közönség elé: július 20, 21 és 27-én Vörösmarty drámája, a Czil­lei és a Hunyadiak, július 26, 28, augusztus 2 és 10-én a János vitéz, augusztus 3 és 4-én a B­elorusz Állami Nagyszínház balettegyüttesé­nek előadásában a Hattyúk tava, augusztus 9, 11, 19-én Puccini Turandot-ja, végül augusztus 15, 18, 20-án a Magyar Állami Népiegyüttes szerepel egy kétrészes tánc­­összeállítással. A szereposz­tásról s a művek színreho­­zatalával kapcsolatos részle­­tekről majd a hivatalos saj­tótájékoztatón hallhat, annál is inkább, mert ebben a vo­natkozásban még előállhat­nak változások. Annyi bizo­nyos, hogy az idén is sze­retnénk azt a színvonalat, élmén­yt biztosítani a né­zők számára, mint ahogyan az tavaly sikerült. Ez a prog­ram nem jobb, nem rosszabb az előző évinél, de 15 év ta­pasztalatai megmutatták, hogy csak egy stabil, ki­egyensúlyozott műsorpolitika tudja ezt a nagyméretű vál­lalkozást életben tartani úgy, hogy ez évről évre gazda­godást is jelentsen a nézők­nél?. . Minden egyes produk­ció jó és tartalmas kell hogy legyen, a különcködést, a túlzott csillogást kerüljük, mert az egyik darab nem mehet a másik rovására, nem billentheti fel a műsorren­det, s a nézőket sem szabad becsapni. — Nem fenyegeti-e a játékokat egyfajta elszür­­külés, egyhangúság? — Az évi 70—75—80 ezer néző előtt kísérletezni nem lehet. Ez egy 2—300 főt be­fogadó kamaraszínházban el­képzelhető ugyan, de egy­­egy előadáson 5000 ember­nek az ízlését, tudatát for­málni, egyben élményt is nyújtani csak egyfajta kiala­kult értékrendszer alapján lehet. A szabadtéri játékok népszínház-jellegét minden áron meg akarjuk őrizni, nem kötődhetünk semmi máshoz, csak közönségünk­höz, akik közül sokan itt láttak először élőben szín­házat és mindjárt ilyen ha­talmas méretekben. A pró­zai repertoárt, de az operák egy részét is a magyar törté­nelem­­sorsdöntő kérdéseivel, nagy glakjaival foglalkozó művek alkotják. Emellett a külföldi énekesek, esetleg onorai ámulatok, valamint sz­ évenként változó, rendkívül magas színvonalú szovj­et balettegyüttesek nemzetközi jelleget is kölcsönöznek a fesztiválnak, így a hazai és a külföldi néző egyaránt m­egtalálhatja a számítását. Hogy valaki m­égen«-rer »noemterien, vám* netán év­ről évre rendszeres l­á­toga­t-Z­­ia legyen a fesztiválnak ah­hoz tudnia veil, hogy milyen produkciók várják, s hogy legyen bizalma a kivitelezés iránt is. Az utóbbi néhány évben ez olyan alapelvünk­­ké vált, melyet egyre tuda­tosabban alkalmazunk, így elkerülhetjük pl. az avignoni vagy a salzburgi fesztivál buktatóit, az évről évre is­métlődő bizonytalanságot, a rendezvények esetlegességét, az egyes produkciók közötti nagy színvonalkülönbséget, vagyis azokat a lényegi hiá­nyosságokat, amelyek szét­­rombolhatják egy művészeti eseménysorozat jóhírét, meg­bízhatóságát. — Mit tudna mondani a kísérőrendezvényekről? — Részleteiben még ez sem tisztázódott, de az idén is változatos, tartalmas kiál­lításokat, hangversenyeket rendezünk a város különbö­ző pontjain. Megemlíthetném a Nyári Tárlatot a Képtár­ban és Kokas Ignác kiállítá­sát a November 7 Művelő­dési Központban, a danobeli orgonahangversenyeket, ezen­kívül az idén is lesz karne­vál az ifjúsági napok alkal­mából, az Újszegedi Szabad­téri Színpadon pedig a leg­jobb magyar népitáncegyüt­­tesek fognak versenyezni. — Szabolcsból minden évben soka­n jönnek külön­­vonatokkal, buszokkal, na­gyon hálás, fogékony közön­ség. Szeretném ha az idén még többen látogatnának el az előadásokra, annál is in­kább, mert mi a szabolcsi közönséget olyan bázisnak tekintjük, akikre lehet épí­teni, akiknek lehet a fenti elképzelések alapján tartal­mas és egyben látványos népszínházat csinálni. Sze­retettel várjuk lapáink olva­sóit és mindent megteszünk, hogy jól érezzék majd ma­gukat városunkban. Horváth Tamás

Next