Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (31. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-17 / 217. szám

m ég .-■■■as. ÜL... Gazdája van — vagy még­­sincs? — egy művészi alko­tásnak. A megyeszékhely mű­vészetet kedvelői, a múlt év­ben láthatták Papi Lajos szobrászművész munkáit. Ezen­a kiállításon mutatták be, az Ülő nő című szobrot is, amely megtetszett a Kis­­várdai Városi Tanács illeté­keseinek, és megvásárolták. Az alkotásért járó 12 ezer fo­rintot még januárban kifizet­ték a művésznek. A szobor a­­ megvásárlás óta, a mai napig is a művész lakásán „ül”, várja, hogy elszállítsák, h­~­ (elek) Ifjúmunkás gyűlést tarta­nak szeptember 17-én a tiszavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyárban. A gyűlé­sen a KISZ KB áprilisi ha­tározatának végrehajtásáról lesz szó. KOMMUNISTA SZOM­BATOT és vasárnapot tartot­tak az elmúlt hét végén a Nyíregyházi Vasipari Szövet­kezetben. Szombaton a szö­vetkezet háromszáztizenkét dolgozója áldozta fel szabad idejét. A szövetkezet mun­kásőrei szombaton szolgálat­ban voltak, így ők vasárnap végeztek társadalmi munkát. Összesen háromszázhuszon­­öten vettek részt a társadal­mi munkában, amelynek egy részét a megye­székhely szé­pítésére ajánlották fel. ’ EXPORT AZ NSZK-BA. A ’ HUNGAROFRUCT megkezd­­­­te a szabolcsi piros paradi­csompaprika exportálását. Az­­ első szállítmányt 16-án, hét­főn indították az NSZK-ba.­­ A közeljövőben Svájcba is exportálnak a piros cseme­géből. tömegek napja Geszteréden Szeptember 15-én érdekes esemény tanúi voltak a gesz­­terédiek. A tanács, a HNF helyi bizottsága és a helyi termelőszövetkezet ekkor­­rendezte meg a tag­ományos öregek napját. Ekkor került sor a községben két aranyla­kodalomra is. Kőkén István és felesége, Varga Erzsébet, valamint Seregi István és fe­lesége, Felföldi Anna erősí­tette meg ötven évvel ezelőtti fogadalmát. Az ünnepségen részt vett a község valameny­­nyi hatvanöt éven felüli la­kóin. Régi köszöntök, hívo­gatók, vőfélyversek és kul­turális műsorok tették szí­­­­nessé az ünnepséget, majd a jutalmak, ajándékok átadá­sára is sor került. Munkában a szeretők. Háttérben Nyíregyháza eddig épült legnagyobb 160 lakásos háza. (Hammel József felvétele) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­­sági és a mspvei tan­ács .»ója Főszerkesztő' Kopka János Szerkesztőség: Nyiregyh­isa«, Zrínyi Tiers u 3—* Telefon: 10-003 11-277.­­ telexszám • megyében 344, megyén kívül 72 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza* PL: 47. Kiadja­ a Szabolcs megyei l­apkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u 3—4. Telefon: 10—003. JPostacím * 4401 Nyíregyháza» PL 1­28. Felelős kiadó: Mádi Lafl©g Terjeszti a Magyar Posta Előfi­­zethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél a posta hírlap­ Eztetekben és a Posta Központ­ Hírlap Irodánál 'KH1 Budapest V József nádor tér­t«l közv ?t* menü» «nev ood­autalványon­­. e­lamlm átutalással s KH1 ’US @8 16? pénzforealrm­ Helzőczárr­rp Előfizetési díj* egy hónapra 20 forint indexszám* 25 059 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben W 00? telefonon NYÍRSÉG! NYOMDA Nyíregyháza Dózsa György ta. S. J­elelős vezető: Holéczi Istvá® 75 éves tűzoltótestület 1899-ben alakult meg az önkéntes tűzoltótestület Ra­­kamazon. A 75 éves jubileum alkalmából ünnepséget ren­deztek szeptember 14-én, szombaton. A BM Tűzoltóság országos parancsnoka és a megyei tűzoltóparancsnokság jubileumi dísztárgyait és ju­talmait Antal Gyula, tűzoltó őrnagy, megyei parancsnok­helyettes nyújtotta át a tes­tület vezetőinek, illetve a legjobban dolgozó önkéntes tűzoltóknak. A megyei párt­­bizottság képviselője, a nagy­község párt- és állami vezetői köszöntötték a háromnegyed évszázados testület tagjait, majd az alapító tagokról is megemlékeztek. A SÓSTÓI STRAND szep­tember 16-tól 9 és 17 óra kö­zött tart nyítva. Október 1- én a strand bezárja kapuit, ekkor ugyanis megkezdik az uszoda lefedését, téliesítését. A munkák befejeztével, a terv szerint október 15-e kö­rül ismét megnyitják a strandot. KÁNTOR­ TANOLTBAN hat darab „C”-lakást épített a tanács. A lakásokat szeptem­ber 11-én adták át az új la­kóknak. HÁZASSÁGKÖTŐ TER­MET adtak át rendeltetésé­nek az elmúlt napokban Ha­dászon. A reprezentatív te­rem építését és berendezését a megyei tanács 50 ezer fo­rinttal támogatta. DIÁKOK KEMECSÉN. A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépis­kola diákjai szeptember 19- étől tíz napig a Kemecsei Ál­lami Gazdaságban segítik az alma betakarítását. Ez annak eredménye, hogy évekkel ez­előtt jó kapcsolat alakult ki a gazdaság és a diákok kö­zött TARPÁRÓL A FŐVÁROS­BA. A Tarpai Vegyesipari Szövetkezet negyvenhárom dolgozója az elmúlt hét vé­gén háromnapos országjáró kiránduláson vett részt. A Mátra és a Bükk után a fő­város nevezetességeivel is­merkedtek, majd megtekin­tették az ipari vásárt ÚTTÖRŐK A MUNKÁS­­ŐRÖKNÉL. A nyíregyházi munkásőrök az elmúlt hét végén kezdték meg a Felsza­badulási Emlékversenyt. Fog­lalkozás közben meglátogat­ták őket a nyíregyházi 1. számú iskola munkásőr rajá­nak tagjai. Az úttörők ismer­kedtek a munkásőrök tevé­kenységével és elhatározták, hogy a jövőben szoros kap­csolatot alakítanak ki a nyíregyházi egységgel. Hőerőművek a futószalagon A Don-parti Rosztovban áramot és hőt termel az új hőközpont, amely 400 000 ki­­lowattos teljesítményével a nagy létesítmények közé tar­tozik. Az eddigi 760 önálló kazánház helyett az új erőmű egymaga ellátja forró vízzel a 800 000 lakosú várost, ezen kívül 1 turbinái több mint 2 milliárd kilowattóra áramot adnak az állami energiaháló­zatba. A rosztovi hőközpont a „futószalagon” épülő ilyen jellegű létesítmények első példánya. Az egyik moszkvai kutatóközpont azt javasolta, hogy a leendő hőerőművek elemeit állítsák elő gyári kö­rülmények között, sorozat­ban, így a helyszínen csak szerelni kell. A sorozatgyár­tás itt is bevált: a rosztovi hőerőmű első­­ részlegét 13 hónappal előbb üzembe he­lyezték, mintha a hagyomá­nyos módon építik. Ez pedig önmagában 3 millió rubel megtakarítást jelent. Más nagy városokban is megkezd­ték az új módszerrel készülő hőerőművek építését. Ismeretlen Vela­quez­­festmény A szovjet múzeumokban e kiváló spanyol festő, Diego Velazquez három alkotását őrzik. A képek száma most újabbal gyarapodott. Az Er­­mitázs gyűjteményében 160 éve tartottak számon egy­­ festményt — „ismeretlen mester alkotása” jelzéssel. A képet vizsgálva azonban a leningrádi művészettörténé­szek a felső festékréteg alatt portrét fedeztek fel, amely rendkívül hasonlít a Berlin­ben őrzött Trio című Velaz­quez festmény egyik alakjá­ra. A szakértők feltételezik, hogy a Leningrádban most felfedezett kép — amely egy fiatal férfit ábrázol — elve­szett remekm­ű részlete. A NÖVÉNYVÉDELEM­RŐL,­ A Műszaki és Termé­szettudományi Egyesület Szö­vetsége szabolcs-szatmári szervezete az Agrártudomá­nyi Egyesületek mátészalkai csoportja és a Szatmár-bere­­gi Termelőszövetkezetek Te­rületi Szövetsége szervezésé­ben a műszaki hónap soron következő rendezvényeként szeptember 18-án a máté­szalkai területi szövetségnél előadás hangzik el „A nö­vényvédelem aktuális kérdé­sei, különös tekintettel a re­pülőgépes növényvédelem megszervezésének lehetősé­geire” címmel. Előadó Széles Csaba, a Nyíregyházi Mező­­gazdasági Főiskola adjunktu­sa. i Sok tűz a hét végén Még vizsgálják annak a tűznek az okát, mely szeptember 12-én keletkezett T. Béla kísari téesz­­tag portáján. Az istálló tetőszer­kezete gyulladt meg — az épü­letben elégett harminc mázsa vegyes száraztakarmány. A he­lyi, a nagyari, a fehérgyarmati önkéntes és a mátészalkai álla­mi tűzoltók oltották el a lángo­kat, melyek hatezer forintos kárt okoztak. Tizenharmadikán, pénteken ön­gyulladás következtében lángra kapott és elégett tizenhárom mázsa salakgyapotpaplan a VA­­GÉP Vállalat nyíregyházi, Rá­kóczi utcai telepén. Hétezer fo­rint a kár értéke. A nyíregyházi állami tűzoltók a vállalati dolgo­zók segítségével oltották el a tüzet. A kémény hibája okozta egy épület kigyulladását Nagykálló­­tban­ szeptember 14-én, szomba­ton reggel. A Kállói rét 15. szám alatt egy raktárnak használ ro­mos épületben tüzeltek, s a rossz kémény által keletkezett tűz közel ötezer forintos kárt okozott. A nagykállói önkéntes és a nyíregyházi állami tűzoltók fékezték meg a tüzet. Az égő gyufát a szénába dob­ta rágyújtás után Takács Lajos MÁV-d­olgozó Komoró, Ungvári utca 28 számú háza udvarán. Tíz mázsa széna és két mázsa tűzi­fa lett az áldozata a felelőtlen­­ségnek — a helyi önkéntes és a kisvárdai állami tűzoltók kivo­nulása akadályozta meg a tűz továbbterjedését. Kigyulladt a hűtőgép a Pátro­­hai ÁFÉSZ berkeszi cukrászdá­jában tizenötödikén, vasárnan. Az elektromos áram miatt ke­letkezett tűz alaposan elbánt a presszóval s harmincezer forintos kárt okozott. A kisvárdai állami és a berkeszi önkéntes tűzoltók vetettek véget a tűznek­ . T-T— -...- - ’ ' ■-*------------3 PROGRAM szeptember 27. kedd ZSÓFIA NAPJA A Nap kél: 5 óra 23 perckor, nyugszik: 17 óra 54 perckor. A Hold kél: 7 óra 05 perckor, nyugszik: 18 óra 06 perckor. Százhatvan évvel ezelőtt, 1814. szeptember 17-én született és 83 éves korában, 1897 szeptemberé­ben halt meg Pulszky Ferenc politikus, régész, művészettörté­nész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Nemzeti Mú­zeum igazgatója. A felvidéki származású Pulsz­ky Miskolcon, majd Eperjesen jogot tanult. 1833-tól hosszabb utazásokat tett Itáliában és Nyugat-Európában. Hazatérve részt vett az országgyűlés ifjú­sági mozgalmaiban; az 1840-es években a Festi Hírlap és az augsburgi Allgemeine Zeitung cikkírója,­­ a reformnemzedék aktív tagja volt. 1848-ban Kos­suth mellett pénzügyi államtit­kár lett. A szabadságharc bu­kása után emigrációba vonult, s elkísérte Kossuthot amerikai útjára is. Később ellentétbe ke­rült Kossuthtal, hazatért és — Deák politikájához csatlakoz­va — a kiegyezés után ország­­gyűlési képviselő is lett. A Képzőművészeti Társulat, valamint a Régészeti Társulat elnöke volt; egy negyedszázadon át (1869—1894) volt a Nemzeti Múzeum igazgatója, s jelentős régiségtudományi munkásságot is folytatott. Száraz idő Várható időjárás ma estig: a nyugati megyékben változóan felhős idő, eső nem valószínű. Az ország többi részén általában kevés felhő, száraz idő. Mérsé­kelt, időnként megélénkülő ke­leti, délkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 19—24 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte napos, száraz idő, erős éjszakai lehűléssel. Az időszak második felében főként nyugaton és északon időnként megnövekvő felhőzettel kisebb esők. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 7—11, ké­sőbb 10—14 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható az időszak végén. Kossuth rádió 8.20: „Bogár Imre nótája'*’. Békés István zenés összeállítása — 9.01: Harsan a kürtszó! — 9.36: Maya. Részletek Fényes Szabolcs—Harmath Imre ope­rettjéből — 10.05: Iskolarádió — 10.35: A Pécsi Nevelők Háza ka­marakórusa énekel, vezényel Tillai Aurél —■ 10.49: Turistaúton a Plitvicai tavaknál — 12.35: Me­lódiákoktól — 13.50: A Gyer­mekrádió műsora — 14.47: Ének­lő Ifjúság Miskolcon — 15.10: A­­Magyar Rádió és Televízió énekkarának operafelvételeiből — 15.30: Régi magyar dalok és táncok — 16.00: A világgazdaság hírei — 16.20: Műszak után. Ri­port — 16.40: László Margit ope­rettekből énekel — 17.05: Fiata­lok Stúdiója. A csönd margójá­ra. Albert Zsuzsa verses kötetét bemutatja Jékely Zoltán — 17.30: A Kócbabák és a Mikrolied énekegyüttes felvételeiből — 17.45: Van új a Nap alatt. Tu­dományos híradó — 18.00: Cho­pin—Douglas: A szilfidek —A balettszvit — 18.30: A Szabó csa­lád — 19.25: A zongoraművészet első aranykora. Sebestyén Já­nos műsora — 20.15: Sanzon­lexikon. Benczés Magda és Fenyves György összeállítása — XI. rész — 21.03: Élet a születés előtt — 21.33: A Skorpió együt­tes műsorából — 22.20: Az athé­ni szín. Szécsi Éva görögorszá­gi jelentése I. rész — 22.30: Ze­nekari muzsika — 23.15: Ver­bunkosok, népdalok — 0.10: Operaáriák. Petőfi rádió —2.05: Zenekari muzsika — 9.53: Könyvek, tájak, emberek. Kul­csár Katalin műsora — 10.00: A zene hullámhoszán — 12.00: Me­zők, falvak éneke — 12.20: Régi táncok — 12.43: Törvénykönyv. A világ büntetőjogászai Buda­pesten — 13.03: Részletek Wolf— Ferrari operáiból — 14.00: Ket­tőtől hatig... — 18.10: A XX század mítoszai — I. rész: Tör­ténetfilozófiai mítoszok — 18.35: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának hangverse­nye a Zeneakadémia nagyter­mében — 19.30: Gondolatok fil­mekről — 19.45: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai filmzené­jéből — 20.25: Új könyvek (ism.) — 20.28: Közvetítés a Pécsi Nem­zeti Színházból. A lebegő At­lasz — 22.42: Nóták — 23.15: Magyar muzsika. I. MŰSOR 18.10: Iskolarádió — 18.25: Be­mutatjuk új felvételeinket —■ 18.49: Miért? Töprengés három dimenzióban. Gácsi Sándor mű­sora — 18.59: Magnósok, figye­lem! — 19.44: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.) — 20.00: Otto Klemperer felvételeiből — 21.33: Operák Dante nyomán — 21.45: Schönberg-ciklus a szerző születésének 100. évfordulójára V. rész. Nyíregyházi rádió 18.00: Észak-tiszántúli krónika — 18.17: Gyulai Gaál János szer­zeményeiből — 18.27: Ipari hír­adó. Szerkeszti: Horváth János — 18.42: Gyermekszólisták a tánczenében. Televízió MAI TEVIAJANLATüMKs 20.00 s Repül a nehéz !ken. Magyarul beszélő szovjet té­­véfilm-sorozat első részének közvetítése. A két évvel ez­előtt készült filmet N. Ar­­dasnyikov A. Gutkevics társa­­ságában rendezte Robert Fenn Warren amerikai író magyarul is megjelent azonos című regényéből. A film cse­lekménye a 26-a­i évek Af­rikájában játszódik, az egyik tagország kormány választási harcának idején. A főszerep­lő Willy Stark, aki semmilyen eszköztől sem riad vissza, hogy megnyerje a szavazókat, s végül — az ellenfelek egy­más ellen történő kijátszásá­val — valóban őt választják meg kormányzónak. S ez a gátlástalan törtető a rang bir­tokában sem változtat szeny­­nyes eszközein, mindenkit fel­áldozott a választási harc során, még a családját is, s most bandájával együtt igyek­szik félreállítani mindenkit, aki nem tetszik, függetlenül attól, hogy barát-e vagy el­lenség. A jól sikerült szinkron magyar színészei: Szabó Ottó, Szersán Gyula Soós Edit, In­­ke László, Földi Teri és Tyll Attila. (A második részt szom­baton 17:00-kor, a harmadikat pedig vasárnap 17:40-kor ve­­títi­k.) 8:05: ITV Matematika fáit. Sale, it 5. oszt.) Mérések a gyakorlat­ban. Mérési eredmények, mint közelítő értékek. — 12,10: Film­­esztétika (középisk. I. oszt.)­­ A kép, mint kifejezőeszköz. —­­ 13,35: Matematika (ism.) — 17,10: Hírek. — 17,15: Kuckó. — 17,45: Reklámműsor. — 17,50: Festafiók 250. Takács Mária mű­sora. — 18,05: őszi vásár. Ri­portfilm — I. rész. — 18,35: Já­ték a betűkkel. — 19,00: Rek­lámműsor. — 19,10: Esti mese.— 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Re­pül a nehéz kő. Magyarul be-­­­szélő szovjet tévéfilmsorozat — I. rész. — 21,15: Vasárnapok. Dokumentumfilm-sorozat. I. rész: Egy fogalom vizsgálata. —­­ 21,45: Darkaleidoszkóp. Inter­vízió-átvétel a Szlovák Televí­zió könnyűzenei műsorából — 22,10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 8­ ­.09: Ars poetica helyett s­zí­­ nes). Portréfilm Báünt Endre festőművészről (ism.) — 20,25: Bach Lipcsében (színes). NDK d­okumentumfilm. — 20,55: Tv­híradó 2. — 21,15: Rendezte: Horváth Ádám. Bencsik Imre: Az írnokok kálváriája. Tévé­játék (Ism.) Bratislava! tv !*•»: Hírek — 16.40: Pedagóg I gusok műsora — 17.15: Agro­komplex — 17.55: Vásári pilla- I natok — 18.00: Esti mese —­­ 18.00: Családi posta - 19.00: Tv-hír- 1 adó — 19.30: Ami nyugtalanít —­­ 20.15: A császár kémje. Francia­­ tv-sorozat — 21.10: TV-híradó —­­ 22.00: Kamarazene. Román tv 19.99: Orosz nyelvoktatás —­­ 15.30: Angol nyelvoktatás — 10.SS: Mezőgazdaság — 17.15: Zongora-­­ szóló — 18.00: Zlahore tv-glóbusz­­ műsora — 18.20: A legkisebbek- fí­nek — 19.30: Gálaest — 20.15: fj Román színházi est — 20.50: Is-­­­mert táncdalok és dalok« Moziműsor KRÚDY MOZI: NR HAGYD MAGA» PITKIN Angol film E. k.: fél 1, háromnegyed 6­­ és 8 óra BÉKE MOZI! Áldd meg az ALT­ATÓKAT ÉS A GYERMEKEKET Amerikai film E. k.: 4, 6 és 8 őr® GORKIJ MOZI: LEON ES A* ATLANTI FAL Francia—olasz film E. k.: 4, 6 és B­őr* KERT MOZI: CHATO FOLDI* Amerikai film E. k.: este 7 óra, MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: FOGJAK EL OICHIT Elve vagy holtan Japán film E. k.: fél 5 és fél hét óra MÁTÉSZALKAI MOZI: A GEJZIRVÖLGY TITKA KISVÁRDAI MOZI: KONCERT I SZOLOPO­SZTOLYBA NYÍRBÁTORI MOZIS EGY KÜLÖNÖS SZERELEM |---------~ Hírszerkesztő: Nábrádi Lajos I

Next