Kelet-Magyarország, 1975. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-03 / 2. szám
1975. Január 1. Azonnal i felnőttoktatás ügyében hívott össze egész Szabolcs- Szatmár ilyen irányú problematikáját feldolgozni képes értekezletet a napokban Újfehértóra a megyei tanács művelődésügyi osztálya. Mintegy nyolcvanan voltak a meghívottak, s alig több, mint feleannyian a résztvevők, beszámítva azokat is akiknek hivatalból jelen kellett lenni. Bessenyei Lajos, a Nyíregyházi Kossuth , Lajos Szakközépiskola esti és levelező tagozatának igazgatója, az egyetlen előadó a nap folyamán, aki igazán érdemi kérdéseket elemzett, világosan kimondta beszédében, hogy ha a felnőttoktatásról beszéünk, nemcsak, sőt nem elsősorban azokról van szó, akiknek múltbéli mulasztásokat kell pótolni, hanem a permanens továbbtanulás szükségességéről. Ez a termelés és a termelés állandó továbbfejlődése érdekében elengedhetetlen, mindenkinek aki felelős pozíciót tölt be. (Márpedig létezik e pozíció, amelyhez nem kell felelősség?) A valóságos helyzet, korántsem éri el a reális igények által felállított mércét. Szomorúan kellett tudomásul vennünk azt az ismert adatot dr. Kukinyó János megyei művelődésügyi osztályvezető előadásából, hogy Szabolcs-Szatmárban még mindig 4 százalék, azaz 25 ezer az analfabéták létszáma. Vigaszul szolgált, hogy a dolgozók általános iskoláiban 3 év alatt megnégyszereződött a tanulni vágyók száma: 1970-ben 784, az idei tanévnyitáskor 3325. De a középiskolák esti és levelező tagozatain is csaknem megduplázódtak a tanulók ezalatt: 3290-ről 5785-re, és még örvendetesebb, hogy az összes továbbtanulók 97 százaléka fizikai dolgozó. Az értekezleten elhangzott még egy referátum a felnőttek életkori sajátosságairól (Nem merész vállalkozás ezt összefoglalni egy óra alatt?), továbbá szekcióülések következtek, az ipar, a mezőgazdaság és a közművelődés feladatairól, amelynek során kiderült, hogy a megye 10— 10 kimért ipari és mezőgazdasági üzemeinek jelenlevő képviselői közül elég kevesen vannak tökéletesen tisztában azzal milyen mértékben, milyen oktatási formák keretében, és mennyire kell megszervezni a felnőttoktatást, ahhoz, hogy megfeleljen saját érdeküknek, s egyben a Magyar Szocialista Munkáspárt 1974. ápárcius 19—20-i ülésen hozott teljesen egyértelmű határozatnak. A szekcióülések tanulságait összefoglaló vita elmaradt, bármennyire számított is rá valamennyi résztvevő. Ha megtartották volna, bizonyára nem sikkadhatott volna el két alapvető következtetés. Az egyiket Aczél György fogalmazta meg valahogy olyasféleképpen, hogy bizonyára nincs messze az az idő, amikor a munkások szakmai, szellemi fejlődését elhanyagoló gazdasági vezetőt éppúgy felelősségre vonják, mint azt aki hamshogy üzemének gépparkja megrozsdásodjon. A másik a formák kérdése. Az egyik referátum szigorúan megállapította, hogy a felnőttoktatás sikere ma már krétával és táblával modern audiovizuális eszközök használata nélkül elképzelhetetlen. Hát nem. Egyáltalán nem áll olyan szinten a szabolcs-szatmári munkások parasztok iskolázottsága, hogy különböző tárgyi feltételek bevárásához lehetne kötni, és ezzel elodázni. A felnőttoktatás égetően szükséges napi feladat, amelyről túl sok értekezletet nem is kell tartani, hanem csinálni, itt és most, olyan eszközökkel amelyek rendelkezésünkre állnak. (ászj) ítBLIT-MAGYAROR!?:!«* Starti január 23 Hangtárlat - huszonegy helyen Mátészalka is versenyhely A Magyar Rádió hangdokumentációja közel félmillió perc értékes hanganyagot őriz. Többségében a felszabadulás utáni magyar társadalmi és közélet, a politika és a művészet emléke ez, de ezenkívül szinte az elmúlt 50 esztendő minden fontos pillanatát őrzik viaszlemezek, magnószalagok. Ez a végtelen gazdag gyűjtemény adta az ötletet egy olyan országos méretű vetélkedő megrendezéséhez, amely módot ad arra, hogy ne elsősorban a lexikális ismeretekről adjanak számot a hallgatók. Színhelyek a művelődési házak Az országban a tizenkilenc megyében 11 tanácsi és 10 szakszervezeti művelődési központot választott ki a rádió és a SZOT. Ezek adnak otthont a versenyeknek, amely elsősorban a felszabadulás 30. évfordulója, valamint a rádió 50 éves fennállása témakörében kívánják megmozgatni a közt. Mátészalka is a kijelölt helységek közé tartozik, a Zalka Máté városi és járási művelődési központ is színhelye lesz a novemberig tartó sorozatnak. Ez azt jelenti, hogy „megyei gyűjtőhely”, itt kapnak lehetőséget azok, akik saját területükért akarnak küzdeni. A legfontosabb: mindenki versenyezhet. Egyetlen megkötés csupán, hogy minden csapatban legyen két olyan személy, aki 1948-ben született. Hazajöhetnek az adásokra azok is, akik elszármaztak Szabolcs-Szatmárból, de úgy érzik, hogy ismereteikkel hozzá tudnak járulni a sikerhez. De nézzük, mi is a játék lényege. A műsor „agya” a budapesti stúdió lesz. A hangtárlat adásai idején innen sugározzák azokat a fontos eseményeket, beszédeket, zenei részleteket, amelyeket fel kell ismerni. A válaszokat a megyei színhelyeken adják, ahol egy-egy riporter működik közre. A játékosoknak nem egy nevet, nem dátumot kell válaszul megadni, hanem mindig az eseményt övező történelmi helyzetet, időszakot stb. elemzően ismertetni. A hangos történelem egy-egy dokumentuma így telik meg a tájak, megyék által hozzáadott plusztartalommal. A válas* — a csapat munkája A verseny kiírásánál alapelv, hogy ne egy személy tudása, vagy ismerete legyen csupán a mérce, hanem lehetőleg minél többen kapcsolódjanak a válaszadásba, így a helytörténeti vagy honismereti szakkörök, brigádok, más kollektívák együttes tudása olyan kerek feleletet adhatnak, hogy a sugárzott dokumentum nyomán kiterebélyesedik egy időszak egész történelme. A verseny rendszere a következő lesz: hét elődöntőt rendeznek, melyeken háromhárom csapat vesz részt. Közülük egy, a győztes mindenképpen bekerül a döntőbe. A második helyezett csapatokközül az juthat tovább, aki külön feltételként olyan 5—12 perces hangfelvételt tud készíteni, amely történelmi és dokumentációs értéket képvisel. A középdöntő négy fordítóból áll, fordulónként 3—3 csanettal. A döntőben a 4 legjobb csapat szerepel majd. Az adások január 23-án kezdődnek, és minden negyedik csütörtökön, este 19,25-től 20,35-ig kerülnek sugárzásra. A döntő napja november 27. Az értékelés rendhagyó módon történik. A verseny kiírása ezt így fogalmazza meg: „ebben a játékban történeti, politikai ismeretanyagot, intelligenciát, asszociációs képességet, friss, szellemes észjárást éppen úgy a jó válasz ismérvének kell elfogadni, mint azt, hogy milyen kapcsolódó ismeretek villannak még fel a válaszadóban. A válaszok tehát szinte beszélgetések is a játékvezetővel.” Minden rajtunk múlik! A hangtárlatra, amint látható, nem lehet előre készülni, könyvekből ismereteket gyűjteni. De igenis van mód arra, hogy Szabolcs-Szatmár színeiben olyanok jöjjenek össze a mátészalkai művelődési központban, akik hosszú évek óta szorgalmas rajióhallgatók, a helyi és országos történelem figyelői. Kicsit presztizsügy ez, hiszen a siker csak rajtunk múlik, azokon, akik itt élnek, vagy innen származtak el. A szervezés jelenlegi stádiumában az a fontos, hogy mindazok, akik érzik magukban az adottságot, és bátorságot, önkéntesen jelentkezzenek erre a szép, sok ügyességet és ötletet kívánó vetélkedőre. Tizenkét főből áll a tulajdonképpeni versenycsapat, ezek kiválasztása azonban csak egy lépés. Ez a verseny mindenkié, hiszen a csapatok mellett a közönség is szerezhet pontot. Január 5- a budapesti próbajáték napja, egy kis bemelegítés. Nos érdemes készülni, hiszen megyénk közismerten jól versenyző terület, és esélyeinket növeli bizonyára a lokálpatriotizmus is. A gyorsvonat első osztályú fülkéjében Szilveszter éjszakáján ketten utaztak. Elsőnek a kistermetű, sovány ember szólalt meg. A széles vállú, tagbaszakadt férfi. A másik utas, szívesen elegyedett vele szóba, így aztán alig telt el egy félóra, amikor a sovány előhozakodott ajánlatával: — Nem innánk meg egy üveg pisát? Az ismerkedésünk örömére? No meg az óév temetésére?! A másik, a széles vállú enyhe zavarral így szólt: — Az igazság az, hogy én általában nem iszom. Már felhagytam vele. Ha mégis úgy adódik, akkor nagy ritkán egy kis pezsgőt elszopogatok. Azt is az aroma kedvéért! —! Véletlenül éppen van egy üveg alkalmi pezsgőm! — kiáltott fel örömében a sovány, és ünnepélyes ceremóniával állította a fülke asztalkájára az ínycsiklandozó pezsgősüveget. És a megkezdett hódepiros beszélgetés folytatódott egyfolytában egészen addig, amíg a testesebbnek eszébe nem jutott, hogy az új év fogadására véletlenül neki is van vagy két üveg alkalmi pezsgője. Előhúzva az egyik üveget varázsszavakat kezdett ráolvasni a dugóra, hogy az mozduljon meg. A sovány meg eközben kacsintva egyet, megkérdezte: — Egy ilyen nagyszerű ember, mint ön, bizonyára még azt is pontosan tudja, hogy hány méterre röpül egy pezsgősüveg dugója. — Konkrétan még soha sem figyeltem meg, — mondta vállat vonva a több súlyt nyomó. — de van fantáziám, és el tudom képzelni. Legalább ötre... — Közel se jár hozzá barátocskám. — élénkült fel a légsúlyt is alig nyomó. -- A parafadugó, galambocskám, képes húsz métert is repülni, úgy bizony! — Nem lesz az egy kirótt gok? — húzta össze a sdem-öldökét a kövér. — Nem vagyok híve a túlzásoknak. — Én pedig felelősségem teljes tudatában állítom! ugrott fel a sovány, és mérte szemmel a fülke távolságait— Repül az, mintha puskából lőtték volna ki. Adja csak ide, majd én bebizonyítom... Ügyes mozdulattal kikapta a kövér kezéből az üveget, lecsavarta a szorító drótkötést, és a parafadugó tompán csapódott a fülke plafonjának. — Hogy az ördög vitt volna el, dörmögte a sovány, és azt kutatta, hogy hová pattant látod, csak azért nem szállt tovább, mert nincs neki hely. De igyunk egyet belőle, ha már sikerült a dugót kiröpíteni. És megitták a második, meg a harmadik üveg pezsgőt is. De ekkorra a sovány olyan jámbor lett, meg kedves, hogy akár kenyérre is lehetett volna kenni. — Képzeld csak el barátocskám, — magyarázta újdonsült haverjának. •— ha ez a pezsgő édes, akkor a dugót kétszer tíz méterre lövi ki magából. Ha pedig félédes, akkor még öt méterrel lövellne tovább a parafát. Ha pedig most átváltanánk száraz pezsgőre, akkor ez a távolság azonnal megkétszereződnék— Mi lenne ebben az esetben? — Négyzetre emelődnek?!.— Természetes. Tehát akkor ötször öt az... Érted■ Képes vagy felfogni? — Nem pajtikám. Nem. Öt méter, de attól egy centivel sem több. — Eh, vigyen el az ördög, kövér — tápászkodott fel az egy szálból. — Majd én bebizonyítom neked! Csinálok én neki a folyosón igazi kilövőpályát. Ezzel fogta magát és imbolygó léptekkel ugyan, ha mint akit puskából lőttek ki úgy indult el az étkezőkocsi felé. Szerencsésen «iss»» is érkezett. Ám az emberek a folyosón állandóan mozogtak, ezért a bizonyítási eljáráshoz hozzá sem fogtak, kanen folytatták az okos beszélgetést: — Te... fel... Te feltutel tudod fogni? Tudod te kellően tisztelni a pezsgőt? —z a pezsgőt,ém kérn-é mindennél jobban tisztelés. Téged is módfelett tisztek foglak, ha elhiszed, hogy legalább húsz méterre repült pezsgősüveg dugója. No? Kezet rá? És itt elaludt. Hamarosan követte példáját a másik is.. Újév reggelén, amikor felébredtek, megmosakodtak eszükbe jutottak az este történtek és elmosolyodtak. Micsoda hülyeség! — Szamárság, de a barátságot meg kell valamivel csetelni. Meg az ó évet is el kellett temetni. Hány üveggel sikerült felhajtanunk? Héttel, nyolccal? — Együtt nyolcat — mondta az alacsony, a sovány. De te nemhogy a felével, de a harmadával is alig birkóztál meg. — Én, hogy még a harmadával sem? Higgyed azt a képességeimet ismerem elég jó. Nem ismerted. Ezt én felelősségem teljes tudatában állítom. — De én bizonyítani tudom... — Még hogy bizonyítani? No jó, akkor szavadon foglak: lemérjük most, itt rögvest, hogy ki mire képes! Pillanat! Olyan gyors leszek, mint akit puskából lőttek ki. És ezzel elviharzott az étkezőkaetika, pezsgőért ttodItatta; Sisár latra I. Zolotarjevs Az óév temetese 9 Ajándék... Tulajdonképpen az Erzsébettel kezdődött minden. Az ünnepi hangulat, a dáridó, a pénztárcanyitogatás. Erzsébet, Katalin, András zárt sorban követik egymást, idő sincs a szusszanásra, a pénztárca feltörésére. De a névnapokat még nagyobb ünnepek követték. A kirakatok nagyszakállú Tálapói mosolyogva kínáltak minden földi jót. Csak akkor megy el az ember kedve, amikor a kínált áruk árait összehasonlítja pénztárcájával. Amire természetesen valamennyien felejthetetlen ajándékokat kerestünk, szerencsére nem egyedül, mert a kínálók, ajánlók százaiadtak tippeket. Egyik ilyen felejthetetlen ajándéknak ajánlották a reklámszakemberek a húszezer forintos színes televíziót, ami véleményem szerint a legtöbbünknek valóban felejthetetlen vásár lett volna. A részlet lejártáig legalábbis .. Egyszóval: lázban voltunk. Ünnepelt a család, a brigád a munkahelyen, a vállalat, a hivatal, de még az iskola is. Mindenkinek joga van hozzá. Keresőknek, eltartottaknak egyaránt. Többek szerint jókedv, örömmámor, és nem utolsósorban sok pénz kell csak hozzá... A középiskolások is az utóbbiról panaszkodnak. Panaszuk figyelemre méltó, mert tulajdonképpen ők voltak ennek a nagy ajándékozási mániának legszegényebb áldozatai. Mert a névnapok már kiürítették az amúgy sem gazdag diákzsebeket, öröm kapni —, de még már annak, aki tud. Jó lenne megtanulni azért, hogy kinek, mit, mikor ajándékozzunk. Nem felejtve el a másik oldalt sem, hogy kitől, mit, mikor fogadhatunk el (kolláth) Szilveszter a televízióban Ha Komlós János ipost is szellemes konferanszinak alapgondolatához tartjuk magunkat, hogy ti. a szilveszter műsorba sem „gyűrűzhet be’ más, mint ami körülöttünk is, bennünk, meg persze a tivében máskor is van, ő pedig tulajdonképpen ezt a ..begyűrűző” műsort nyitotta meg, — nos akkor mi is hasonlóképpen emlékezzünk meg a képernyő előtt töltött szilveszterestéről. A főműsoridő kezdetére nem éppen kedvcsinálóan gyűrűzött be a kevésbé nevezetes műsornapok produkcióiból „a felügyelő" sorozat legújabb, talán a megelőzőktől is kevesebb meglepetést és több unalmat tartalmazó darabja. Ezt a nem odaillő indítást „Bocsánat egy pillanatra..." címmel követték a zenés szilveszteri jótanácsok. A mintegy háromnegyed óráig eltartó pillanatok alatt — amelyekben sok, valóban hasznos jótanács hangzott el és elsősorban a muzsika jóvoltából a derűs hangulatra módjával válthattunk át — kitűnő alkalom nyílhatott a „Felügyelő” miatt elmulasztott (vagy repetált) vacsorázásra, koccintgatásra. Igazi életismerettel és mély bölcsességgel állapította meg a végén Baráti Géza: „Ha minden jó tanácsot megfogadtunk volna, nem maradt volna idő szilveszterezni.«" De minden jó, ha jó a vége! Márpedig a szilveszteri fő produkció hagyományosan az ó év utolsó két és fél órájában következett, s — egyenetlenségei ellenére — öszszességében szerintünk jó szórakoztató műsor volt, jobb, mint a tavalyi és még néhány korábbi évi. (Úgy látszik a kabaré jellegű produkciókban általában jobban állunk, mint a korábbi években, tehát volt miknek begyűrűzniük...) Frissen pergő pillanatképekkel („A szilveszter 17 pillanata”) indult a „Szilveszter — csak tévénézőknek!”, s különösen újszerű, a televíziós lehatságoket sajátosan megvalósító volt a revü villámtréfákkal való kombinálása. Az egyenetlenséget — till az egyes kabarészámok természetes színvonalkülönbségein — főleg a bérházi keretjáték lapossága, az eseménytelenségnek a blődlivel való pótlása okozta. Hiányzott ezekből a jelenetekből a szellemes verbális humor is. A hiábavaló várakozásra odaállított, szocialista brigádról pl. a műsor végéig sem derült ki, hogy mi volt a funkciója a keretjátékban. Ha páros vetélkedőnek fogjuk föl a Kalap utca 4. és a IV-es stúdió teljesítményét, akkor azt kell mondanunk, hogy a IV- es stúdió nagy fölénnyel győzött, s végeredményben az itteni produkciók döntöttek a kedvező összbenyomás javára. A stúdióbeli jelenetek közül különösen tetszett a betegirányítás” Agárdi Gáborral és Csákányi Lászlóval, Horváth Tibor blüettje a telefonnál, Bárdi György és Garas Dezső fogyókúrakettőse, Szuhay Balázs paródiacsokra, Sinkovits Imre remek magánszáma a közönségszavazásra való felhívásról, Almási Éva, Psota Irén és Ruttkai Éva sztárparódiái pedig a műsor (és a műfaj!) kimagasló csúcsait jelentették. És a végén Hofi Géza, akinek a számára műfaji meghatározást és teljesítményére jelzőt keresni már fölösleges. . .a” Hofi, Verkovszky Pá 11 .4 G A___ Színhelyi emeletes házak közé beszorult, parányi, félig önkiszolgáló, félig hagyományos értékesítésű élelmiszerüzlet, valahol a város szívében. A Pub túlsó oldalán három szolgálatkész, kimondottan ügyes, gyolcs eladólány. Ábrándozó fiatalember áll a sor elején. Az egyik lakét* hajú *ladá ritaáé — Maga mit akar? A fiatalember visszahőköl. Pillanatok alatt áthangolódik, szűkszavúan csak ennyit mond. — Magától semmit. Valahonnét a mögötte álló sorból egy hang megszólal: — Itt mindig így beszélnek. A fekete hajú hölgy felnéz és sértődötten odaszól: — Magának meg mi haja?