Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-06 / 185. szám
8 TURMIX A BAKTAI ÖKLÖZŐK SIKERE Baktalórántházán csak a közelmúltban alakult meg az ökölvívó-szakosztály. Ám a baktalórántházi fiatalok — Királyházi István edző irányításával — rendkívül nagy lelkesedéssel vesznek részt az edzéseken, készülnek az egyes versenyekre. A komoly munka nyomán az eredmények sem maradnak el. Legutóbb Balmazújvárosban, a Veres Péter ökölvívó emlékversenyen szerepeltek kitűnően a fiatal baktai versenyzők. Közülük az ifjúsági papírsúlyú Iványi László és az ifjúsági váltósúlyú Bárdi István szerezte meg súlycsoportjában az elsőséget. A serdülők közül a papírsúlyú Tóth István és a nagy váltósúlyú Kertész Gyula egyaránt második, a pehelysúlyú Lakatos József s a kisváltósúlyú Csizmás Gyula pedig harmadik lett. A baktalórántházi ökölvívók jó munkájának elismerését jelenti, hogy megkapták a hamarosan sorra kerülő megyei serdülő egyéni bajnokság rendezési jogát. MEGLEPETÉS NYÍRBÁTORBAN Meglepetéssel zárult Nyírbátorban a hagyományos Pannónia Vasas Kupa férfi kézilabdatorna. A Debreceni Dózsa NB I- es csapata nem tudta megvédeni a kupát. Az olimpikonjait nélkülöző debreceniek előtt az ózdiak végeztek az első helyen, s őrzik egy évig a díszes kivitelű Pannónia Vasas Kupát. A döntő mérkőzés végeredménye: Ózdi Kohász—Debreceni Dózsa 17:14. A torna végeredménye: 1. Ózdi Kohász, 2. Debreceni Dózsa, 3. Debreceni MTE, 4. Cáréi Viktória SC (román), 5. Tiszavasvári Lombik, 6. Nyírbátori Bátori SC. JÓ KAPÁS VOLT Az elmúlt hét végén Sárospatakon rendezték meg a sporthorgászok országos utánpótlás csapatbajnokságát. A versenyen megyénk színeit a Tiszavasvári Lombik — Virágh Imre, id. Pesti Lajos, ifj. Pesti Lajos, Lőrinczi Bertalan, Kiss Imre és Szabó János összetételű — csapata képviselte. KONGRESSZUSI MÉSZÖV KUPA A nyíregyházi stadion kézilabdapályáin e hét végén — szombaton és vasárnap — rendezik meg a kézilabda Kongresszusi MÉSZÖV Kupa női és férfi országos döntőjét. A női döntőben az Ajaki ÁFÉSZ, a Békéscsabai ÁFÉSZ, a Derecskei ÁFÉSZ és a Sellyei ÁFÉSZ, a férfidöntőben pedig a Mátészalkai ÁFÉSZ, a Siklósi ÁFÉSZ, a Törökszentmiklósi ÁFÉSZ és a Várpalotai Munkásszövetkezet együttese küzd a bajnoki címért, illetve a helyezésekért. Az érdekesnek ígérkező eseménysorozat megnyitójára szombaton, délután 15 óra 45 perckor kerül sor a stadionban, majd ezt követően 16 órától zajlanak az első napi mérkőzések. Vasárnap reggel 8 órától játsszák a befejező versenynap találkozóit, mely után 10 óra 45 perckor rendezik az ünnepélyes eredményhirdetést. (K. I.) Mesterverés a harmadik fordulóban A verseny harmadik fordulójában elsőként a Koszorús —Balogh mérkőzés fejeződött be. A cserék után létrejött egyenlő állásban a két mester döntetlenben egyezett meg. Rövidesen két további játszmában is megegyezés született: Kuszi és ifj. Szabó, illetve Tokaji és Majerszky között. Radnóti Tiszai ellen a megnyitásban szerzetttérelőnyét nyerésig fokozta dr. Sallay Orsó ellen — stílusához híven — heves királyszárnyi támadást indított. Ám ellenfele szívósan védekezett, sőt ellenjátékot is talált a vezérszárnyon. Az időzavarban egyik fél sem mert kockázatokat vállalni és a nehéz tisztek cseréje után végül is igazságos pontosztozkodás született. A játéknap ötödik döntetlenjét — meglepetésre — a jól küzdő Szilágyi mesterjelölt érte el Scheipf mester ellen. A legnagyobb meglepetés a játékidő végén következett be: Pásztor a mozgalmas francia védelmet választotta kapu mester ellen. A fenyegetéseket kivédte — az időzavarban tisztet, majd játszmát nyert. Ezzel megszületett az első „mesterverés”. A negyedik fordulóban ismét kiéleződött a harci kedv. A mérkőzések — egy kivételével — csak a játékidő utolsó órájában fejeződtek be. Elsőként az ifj. Szabó—Sallay, skandináv védelmű játszma ért véget. Sötét kihagyta az egylépéses nyerést, s rövidesen kompromisszum történt. Balogh túljátszotta Tiszait és győzött. Koszorús a középjátékban egy kis kombinációval tisztelőnyt szerzett Kuszi ellen, s érvényesítette. A Pásztor—Radnóti, Grünfeld-védelmű mérkőzésen a tehetséges mesterjelölt a megnyitásban gyalogot veszített és további kétórás ellenállás után, időzavarban kapitulált. A Szilágyi—Kapu játszmában világos a szokásos angol megnyitást választotta. Sokáig tudta tartani az egyensúlyt mester ellenfelével szemben. Ám a bekövetkezett időzavarban tisztet nézett el, s veszített. Orsó — a fővárosba került helyi mesterjelölt — finom játékkal minőségelőnyt, s nyert egységet szerzett Tokaji mester ellen. A Majerszky— Scheipl mérkőzésen — az NSZK-beli két résztvevő rangadóján — meglepetésre a világos előnyösebb állást ért el. A mérkőzés függőben maradt Majerszky gyalogelőnyével. A házi elemzés azonban kimutatta, hogy anyagi előnyét az ellenkező színű futóvégjátékban nem lehet érvényesíteni, így további játék nélkül döntetlenben egyeztek meg. A vegyesmesterverseny V. fordulóját egy gyors döntetlen vezette be, a Tokaji—ifj. Szabó játszma. A helybeli mesterjelöltnek ez már az ötödik döntetlenje egymásután. Eddigi ellenfelei között négy mester is szerepelt! Méltán pályázhat a „remiskirály” címre. Balogh mester könyedén nyert a passzívan küzdő Kuszi ellen. A dr. Sallay-Koszorús mérkőzésen sötét szellemes tisztáldozata döntött. Kapu ellen Majerszky a megnyitásban hibázott, s hiába küzdött hősiesen — vereségét nem tudta elkerülni. Radnóti éles küzdelemben szétrombolta Szilágyi királyállását, s döntő anyagi előnyt szerzett. E győzelmével a verseny élére került. A Tiszai—Pásztor játszmában a királyindiai védelmet alkalmazó fiatal mesterjelölt ellen Tiszai a mérkőzés végére elfáradt — hibázott és vesztett. A Scheipl—Orsó küzdelem a világos minimális előnyével függőben maradt. Az élcsoport állása: 1. Radnóti 4,5, 2. Koszorús 4, 3. Balogh 3,5, 4. Scheipl 3 (1), 5. Tokaji 3, 6. Orsó 2,5 (1) pont. Radnóti Béla sakkmester FELKÉSZÜLÉS Felvételünk a Nyírbátori RSC tehetséges lepkesúlyú súlyemelőjét, Oláh Bélát mutatja be edzés közben. A nyírbátori versenyző augusztus 14- én és 15-én Budapesten, az országos ifjúsági egyéni bajnokságon bizonyíthatja képességét. (Gaál Béla felvétele) Sórokban Nyírbátorban e hét végén rendezik meg serdülő labdarúgó csapatok Báthori Kupa tornáját. A tornán a Ferencváros, a Debreceni VSC, az Ózdi Kohász, a Nyírbogáti Tsz és a Nyírbátori RSC csapata vesz részt. A mérkőzésekre szombaton 15 és vasárnap reggel 9, valamint délután 14 órától kerül sor. Befejeződött Fehérgyarmaton az üzemi kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulója. A tavaszi elsőséget a Szakközépiskola I. csapata szerezte meg. Az őszi idény szeptember 6-án kezdődik. K Keletagyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. 11-277 Telexszám: megyében 344 megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI nyomda INDEXSZÁM: 25 059 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. augusztus 6. RADIO KOSSUTH RÁDIÓ: 8,25: Beethoven: I. szimfónia. — 8,50: Változó világtérkép. — 9,00: Dénes Vera gordonkázik. — 9,34: Vidéki óvodások énekelnek. — 10,05: Mikrobi és a Felhőlény. Fantasztikus rádiójáték. V. (befejező) rész. — 10,45: Bolíviai dallamok. —12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Népdalcsokor. — 14,24: Életutam. — 15,10: A régi magyar irodalom hetei. — 15,30: Bemutatjuk a csehszlovákiai Naszvad község népdalkörét. — 15,40: A Melódia fúvószenekar játszik. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 17,05: A cárevics. Részletek Lehár Ferenc—Kulinyi Ernő operettjéből. — 17,41: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 17,56: Mozart: C- dúr „Linzi” szimfónia. — 18,28: Hallgatóink figyelmébe. —19,15: A régi magyar irodalom hetei. — 20,08: Oláh Kálmán népi zenekara játszik, Vörös Sári nótákat énekel. — 20,38: Mítoszok és legendák a bibliában. XV. rész. — 21,03: Erkel, Sarolta. Háromfelvonásos opera. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 0,10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RADIO: 8,05: Julia Axen és Andreas Holm énekel. — 9,03: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 9,33: Madrid hercege. Részletek Lopez operettjéből. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: A fiatalítás ártalmai. — 12,10: Hangszerszólók — könnyűzene. — 12,33: Régi híres énekesek műsorából. — 13,00: Nőkről — nőknek. — 13,33: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 14,00: Kettőtől ötig... Klasszikus operettekből. — 14,35: Szovjet dalok, magyar előadásban. — 14,45: A beat kedvelőinek. — 15,36: Könyvről — könyvért. — 15,46: Rivaldafényben. — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: Könnyűzene. Olimpia. Döntő IV. rész. — 18,33: Barangolás régi hanglemezek között. — 18,52: A kinevezés. Részletek Fényes Szabolcs—Szenes Iván zenés játékából. — 19,22: A Kaláka együttes sanzonestje a 6- os stúdióban. — 20,33: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 21,33: Krimikedvelőknek. — 22,07: Betyárdalok. — 22,33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 14,05: Sosztakovics: VII. „Leningrádi” szimfónia. — 15,22: XIX. századi operákból. — 17,00: Klasszikus kamarazene. — 18,03: Találkozásaim... Péchy Blankával beszélget Albert Zsuzsa. — 18,59: Otto Klemperer Brahms-műveket vezényel. — 19,54: Bokor Péter dokumentumjátékaiból. — 21,04: Debussy-ciklus. III. rész. — 21,42: Maurizio Pollin: zongoraestje a BBC-rádióban. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Műsorismertetés, hírek, lapszemle. — 17,05: Sztárok és slágerek. — 17,25: Köztünk maradjon. Dr. Angyal Sándor jegyzete. — 17,30: Fúvószene.— 17,35: Jó hétvégét! Programajánlat. — 17,05: Régi tangók. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Kisfalussy Bálint énekel. — 18,27—18,30: Híröszszefoglaló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 17,23: Hírek. — 17,30: A Quilapayun együttes. NSZK zenés film. — 18,00: Öt perc meteorológia. — 18,05: Ember a pultnál. Dokumentumfilm. — 18,35: Reklámműsor. — 18,40: Műsorainkat ajánljuk! — 19,05: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes.) Tévétorna. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Keressük Gattot. (Színes.) Magyarul beszélő NDK-tévéfilm. II. rész. — 21,20: Zenekari est a tv IV-es stúdiójában. (Színes.) Sztravinszkij: Tűzmadár — szvit. — 21,45: Tv-híradó 3. — 21,55: Kosztolányi Dezső. Dokumentumfilm. 2. MŰSOR: 20,00: Nyári színházi esték. Tauno Yliruusi: Börtönkarrier. Bohózat két részben. A miskolci Nemzeti Színház előadása felvételről. (14 éven felülieknek!) Közben: 21,10: Tv-híradó 2. BRATISLAVAI TV 16,55: Tv-híradó. — 17,10: Fiatalok tv-klubja. — 18,00: Körhinta. A nőkről nőknek. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tvhíradó. — 19,30: Színes utak. — 20,00: Ihlet. Zenés műsor. — 20,40: Csempészek. Dán filmsorozat 5. rész. — 21,20: Goldoni: Gyerünk a nyári lakba. — 22,40: Operettdalok. ROMAN TV 15,00: Iskolatévé. — 15,30: Angol nyelvoktatás. — 17,55: A növények és az állatok világáról. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Ismeretterjesztő műsor. — 19,35: A szerelem románca. Szovjet film. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: VANNAK MÉG CSODÁK. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: AZ ÉLET DICSÉRETE. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: HÓSZAKADÁS. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: EGY KIRÁLYI ÁLOM E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: A NÉGY MUSKÉTÁS ÚJABB KALANDJAI. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: FEHÉR AGYAR VISSZATÉR. Mátészalkai mozi: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. (Felemelt dupla betyárral !) Nyírbátori mozi: NYESTFIAK. FILM 1976. augusztus 6., péntek A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban — az I. osztályhoz hasonlóan — augusztus 15-én kezdődik az 1976—77. évi küzdelemsorozat őszi idénye. S az idényzáró utolsó fordulóra is november 21-én kerül sor. A csoport két újonca a Kótaji Tsz és a Tunyogmatolcsi Tsz, mindkét együttes a járási bajnokok osztályozó tornáján szerezte meg a szereplés jogát. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idényének sorsolása a következő: I. ford. VIII. 15.: Baktalórántházi MEDOSZ__Kótaji Tsz, Balkányi MEDOSZ—Vámosoroszi Tsz, Nyírtassi MEDOSZ—Ujfehértói VM, Tunyogmatolcsi Tsz— Hodászi Tsz, Nyírbátori Báthori —Nagyecsedi Tsz, Csengeri MEDOSZ—Demecseri Kinizsi, Ibrányi Tsz—Nagyvarsányi Tsz, Kemecsei MEDOSZ—Nyírmadai MEDOSZ. II. ford. VIII. 21.: Nyírmada— Ibrány, Nagyvarsány—Csenger, Demecser—Nyírbátor, Nagyecsed —Tunyogmatolcs, Hodász__Nyírtass, Ujfehértó—Balkány, Vámosoroszi— Baktalórántháza, Kótaj—Kemecse.. III. ford. Vin. 29.: Baktalórántháza—Ujfehértó, Balkány—Hodász, Nyírtass—Nagyecsed, Tunyogmatolcs—Demecser, Nyírbátor—Nagyvarsány, Csenger— Nyírmada, Ibrány—Kemecse, Kótaj__Vámosoroszi. IV. ford. IX. 5.: Ibrány—Kótaj, Kemecse—Csenger, Nyírmada—Nyírbátor, Nagyvarsány —Tunyogmatolcs, Demecser— Nyírtass, Nagyecsed—Balkány, Hodász—Baktalórántháza, Ujfehértó—Vámosoroszi. V. ford. IX. 12.: Baktalórántháza—Nagyecsed Balkány—Demecser Nyírtass—Nagyvarsány, Nyírbátor—Kemecse, Csenger— Ibrány, Vámosoroszi—Hodász, Kótaj—Ujfehértó, Tunyogmatolcs —Nyírmada. VI. ford. IX. 19.: Csenger—Kótaj, Ibrány—Nyírbátor, Kemecse —Tunyogmatolcs, Nyírmada— Nyírtass, Nagyvarsány—Balkány, Demecser—Baktalórántháza, Nagyecsed—Vámosoroszi, Hodász—Ujfehértó. VII. ford. IX. 26.: Baktalórántháza—Nagyvarsány, Balkány— Nyírmada, Nyírtass—Kemecse, Tunyogmatolcs—Ibrány, Nyírbátor—Csenger, Ujfehértó—Nagyecsed, Vámosoroszi—Demecser, Kótaj—Hodász. VII. ford. X. 3.: Nyírbátor— Kótaj, Csenger—Tunyogmatolcs, Ibrány—Nyírtass, Kemecse—Balkány, Nyírmada—Baktalórántháza, Nagyvarsány—Vámosoroszi, Demecser—Ujfehértó, Nagyecsed—Hodász. IX. ford. X. 10.: Baktalórántháza—Kemecse, Balkány—Ibrány, Nyírtass—Csenger, Tunyogmatolcs—Nyírbátor, Hodász—Demecser, Ujfehértó—Nagyvarsány, Vámosoroszi—Nyírmada, Kótaj —Nagyecsed. X. ford. X. 17.: Tunyogmatolcs —Kótaj, Nyírbátor__Nyírtass, Csenger—Balkány, Ibrány—Baktalórántháza, Kemecse—Vámosoroszi, Nyírmada—Ujfehértó, Nagyvarsány—Hodász, Demecser—Nagyecsed. XL ford. X. 24.: Baktalórántháza—Csenger, Balkány—Nyírbátor, Nyírtass—Tunyogmatolcs, Nagyecsed—Nagyvarsány, Hodász—Nyírmada, Ujfehértó—Kemecse, Vámosoroszi—Ibrány, Kótaj—Demecser. Xn. ford. X. 31.: Nyírtass—Kótaj, Tunyogmatolcs—Balkány, Nyírbátor—Baktalórántháza, Csenger—Vámosoroszi, Ibrány— Újfehértó, Kemecse—Hodász, Nyírmada—Nagyecsed, Nagyvarsány—Demecser. XIII. ford. XI. 7.: Baktalórántháza—Tunyogmatolcs, Balkány —Nyírtass, Demecser—Nyírmada, Nagyecsed__Kemecse, Hodász— Ibrány, Ujfehértó—Csenger, Vámosoroszi—Nyírbátor, Kótaj— Nagyvarsány. XIV. ford. XI. 14.: Balkány— Kótaj, Nyírtass—Baktalóránthaháza, Tunyogmatolcs—Vámosoroszi, Nyírbátor—Ujfehértó, Csenger—Hodász, Ibrány—Nagyecsed, Kemecse—Demecser, Nyírmada—Nagyvarsány. XV. ford. XI. 21.: Baktalórántháza—Balkány, Nagyvarsány Kemecse, Demecser—Ibrány, Nagyecsed—Csenger, Hodász— Nyírbátor, Ujfehértó—Tunyogmatolcs, Vámosoroszi—Nyírtass, Kótaj—Nyírmada.