Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-12 / 190. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG A m mm WW MW | WW | W m A j ovo művelődési intézménye IRÁNYELVEK A KIS TELEPÜLÉSEK KULTURÁLIS ELLÁTÁSÁNAK JAVÍTÁSÁRA Ma már nem érdemes kutatni annak az okát, miért váratott oly sokáig magára a közművelődés távlati tervezése. Tény azonban, hogy csak az 1958-as évet — a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikai irányelveinek megjelenését­­ követően történtek meg az első lépések a művelődési folyamat, majd a közművelődés egységes szemléletének kialakítására, a különböző művelődési ágak, a művelődéssel foglalkozó szervezetek tevékenységének egységes elvi irányítására. Az egységes alapelvek és célok hiányában pedig nehezen lett volna elképzelhető a közművelődési intézményhálózat modelljeinek kimunkálása. Kollektív töprengés Ez a viszonylagos lema­radás — főként a művelő­dési otthonok esetében — a funkcionális szempontból nem megfelelő, rendszerint egyetlen nagytermet magá­ba foglaló, korszerűtlen épületek százait, az intéz­ményeknek a kis lélekszá­mú, fogyó népességű, von­záskörzettel nem rendelke­ző kis községekbe történő indokolatlan telepítését eredményezte. Az a pezsgés, kollektív töprengés, társadalmi mé­retű erőfeszítés, amely az utóbbi években kulturális életünket jellemezte, az egységes közművelődési szemlélet térhódítása, s kü­lönösen az MSZMP KB 1974. márciusi, közművelő­dési határozata, átgondolt tervek kialakításához veze­tett. Nemcsak a közművelő­dés egészének távlati fej­lesztési koncepciója készült el, hanem formálódnak ezen belül a részterületek fejlesztési elképzelései is. Az egyik ilyen fontos kon­cepció, amelyet nemrégiben az Oktatási és a Kulturális Minisztérium — más szer­vek bevonásával — közösen dolgozott ki, s terjesztett az Országos Közművelődési Tanács elnöksége elé meg­vitatásra, ezt a címet vise­li: „A kis települések kul­turális ellátásának javítása és komplex művelődési in­tézmények létesítése”. A véglegesen kidolgozott irányelveket a két minisz­térium a közeljövőben nyil­vánosságra hozza. Gát a szét­aprózottság Az irányelvek kiinduló­pontját a közművelődési párthatározat következő megállapítása képezi: „Az intézményeket úgy kell fej­leszteni vagy átalakítani, hogy minél nagyobb töme­gek részére biztosítsák a közösségi élet, a művelődés, a folyamatos önművelés feltételeit. A fejlesztésben a meglévő adottságok mér­legelésével lehetőleg komp­lex intézmények (könyvtár, művelődési ház, iskola, filmszínház, sportlétesít­mény együttesének) létre­hozása legyen a fő cél.” A felismerés fokozatosan alakul ki, azzal párhuza­mosan, ahogy a közműve­lődés egészének, s benne intézményrendszerének szétaprózottsága gátolni kezdte a mind nagyobb kö­vetelmények előtt álló mű­velődési munkát. Íme egy jellemző adat a gondok ér­zékeltetésére: hazánkban jelenleg — településenként — átlagban 8,3 darab épü­let szolgál valamilyen mű­velődési célt. Könnyű el­képzelni, hogy ha ezek a kis, elaprózott létesítmé­nyek összevontan épültek volna, akkor az egyetlen intézmény korszerűen és gazdaságosan kielégíthetné az illető község oktatási, nevelési, művelődési, spor­tolási igényeit, az ott élők közösségi vágyait is. A művelődési intézmény­­fejlesztés legproblematiku­sabb pontját az a 3015 kis­község és település képezi, amelyben a népességnek­­53,4 százaléka, nagyjából öt és fél millió ember él. Eb­ből csaknem kétmillió azok­nak a száma, akik olyan 2000 lélekszám alatti apró faluban laknak, ahol hi­ányzik a magasabb ellátást nyújtó közműhálózat és a közösségi létesítmények is. Kedvezőt­lenebb helyzetben 1971-ben például 138 apró faluba nem vezetett bekö­tő út, s komoly hiányok mu­tatkoznak a tanterem- és óvodaellátottságban is. 1200 község nem rendelkezik négy tanteremmel, ami le­hetetlenné teszi az osztott oktatást. Sorolhatnám a könyvtári és művelődési otthonbeli ellátás hiányos­ságainak példáit is, melyek világossá teszik, hogy a kis községek lakosai a köz­­művelődés vonatkozásában is kedvezőtlenebb helyzet­ben vannak a más telepü­lésen élőknél. Ezeknek az életfeltételbeli különbségek­nek a csökkentését kell elő­segíteni az alsó fokú — ezen belül a közművelődési — el­látás minél ésszerűbb meg­szervezésével. A kis települések, közsé­gek kulturális fejlesztésé­nek legjárhatóbb, legéssze­rűbb útja olyan komplex művelődési intézmények létrehozása, amelyek — mint alapellátó egységek — az iskolát, könyvtárat, mű­velődési otthont, filmszín­házat és a sportlétesítményt is egyesítik magukban. Az ilyen intézmény a község lakosságának egészét szol­gálja, egy-egy település közoktatási és közművelő­dési funkcióinak teljességét valósítja meg. Az előzetes felmérések szerint 5—600 községben in­dokolt összevont közokta­tási, közművelődési és tö­megsport intézmények léte­sítése. A gyengén fejlődő, stagnáló, központi támoga­tásban nem részesülő apró falvakban a kulturális el­látást, a meglévő lehetősé­gekre alapozva, ésszerűbb szervezéssel lehet javítani. Az összevontságban rejlő előnyöket a fiatal és a fel­nőtt lakosság egyaránt ka­matoztathatja, feloldva ez­zel azt a gyakori ellent­mondást, hogy sok települé­sünkön tanteremhiány van, amikor művelődési házak, termek állnak üresen, ki­használatlanul. Ráadásul az ilyen intézmény nagyszerű lehetőségeket nyújt a köz­oktatás és közművelődés régen óhajtott összekapcso­lására, módszereinek és ha­tásainak egymásra építésé­re. A komplex intézmény mellett, hogy megoldja az általános iskolai oktatás és nevelés gondjait, a felnőtt­­oktatás és továbbképzés bázisa is egyszer­s­mind, s a közösségi élet olyan köz­pontja lehet, amely bizto­sítja a szabad idő tartal­mas­ okos eltöltését. Természetesen megoldja — méghozzá az eddiginél magasabb szinten — a könyvtári ellátást is, és színhelyévé válhat jelentős tömegkulturális események megrendezésének. Ahol az anyagi keretek engedik majd, befogadja a sportoló­kat is, sőt napköziotthonos ellátást, étkeztetést biztosít­hat iskolásoknak és nyug­díjasoknak egyaránt. Természetes, hogy amíg az elvekből valóság lesz, sok akadályt kell leküzde­ni. Bizonyos, hogy szemlé­letformáló munkára is szükség lesz ahhoz, hogy az összevont művelődési in­tézmény előnyeit mindenhol felismerjék és befogadják. H.E. * 1976. augusztus 12. Szatmár Bútorgyár, Mátészalka Milliós megtakarítás újításokból Évente több millió forint értékű megtakarítást jelent Lerner Károly szabász újítá­sa, melyet az idén fogadott el és kezdett alkalmazni a má­tészalkai Szatmár Bútorgyár. Új szabástérképet dolgozott ki, ami egy-egy garnitúra szövet felhasználását csök­kenti. A gyárban nem ez volt az egyetlen újítás, az első fél évben huszonhármat bí­ráltak el, húszat elfogadtak. Ezeket részben már bevezet­ték, vagy alkalmazásuk most van folyamatban. Az újítások általi megtakarítás hat hó­nap alatt egymillió forint. Az újítások elsősorban az olasz gépek üzemeltetésének javításával kapcsolatosak. A gyár ugyanis abba a helyzet­be került, hogy az import be­rendezések alkatrészeit csak évek múltán kapják meg, és ha erre várnak, kénytelenek csökkentett gépparkkal dol­gozni. Ezért legtöbbször az a járható út, ha az újítók se­gítségével átalakítják a gé­peket, így azok a hiányzó al­katrészek nélkül is jól hasz­nálhatók. Az átalakításokkal foglalkoznak az újítókon kí­vül az üzemfenntartási osz­tály dolgozói is, akiknek munkaköri kötelességük a gépkiesések megszüntetése. A gyárban az újítási kedv fokozásában nagy szerepet játszott az új üzemben a jó munkaköri környezet, a he­lyes kezdeményezések gyors bírálata és az ösztönzőbb ju­talmazás. Megjelent a Fáklya legújabb száma A FÁKLYA 15. SZÁMÁ­NAK TARTALMÁBÓL: — Kárpátontúl — Szabolcs-Szatmár (befejező rész) — Magyar internacionalisták nyomában (II. rész) — „2x5 x 15” rejtvénypályázat utolsó fordulója A FÁKLYA augusztus 8- án megjelenő új száma cím­oldalán köszönti az észtor­szági dalos ünnepeket, a színes, képes összeállítás a 16—17. oldalon olvasható. Közli a lap a „Kárpáton­túl — Szabolcs-Szatmár” riportsorozat III., befejező részét és folytatja Kuc nyu­galmazott vezérőrnagy „Ma­gyar internacionalisták nyo­mában” című háromrészes sorozatát. „Egy évvel a Helsinki után” címmel Nyikolaj Pol­­janov, az Európai Biztonsá­gért Küzdő Szovjet Bizott­ság alelnöke a megállapodás aláírásának első évfordulója alkalmából nyilatkozik a további feladatokról. Riportot olvashatunk a moszkvai Szverdlov se­lyemkombinátról, ahol a mi­nőségirányítás komplex rendszerének alkalmazásá­val elérték, hogy termékeik nagy része megkapta a „ki­váló áru” állami minősítést. Mi újság a világűrben? — Borisz Petrov akadémikus, az Interkozmosz elnöke tá­jékoztatja a lap olvasóit, min dolgoznak a szocialista országok tudósai — köztük a magyarok is — a világűr kö­zös kutatása során. RAF 2203 a jelzése annak az új típusú mikrobusznak, amelynek gyártását már megkezdték Lettországban, a LATVIJA gyár mellett épült új üzemben. Az új mikrobusz, mint iránytaxi, mentőautó, szer­­­vizkocsi, tűzoltóautó stb. kitűnően használható. Hogyan élnek a diákok az egyetemi építőtáborokban? — Színes riport kalauzolja el az olvasót a BAM-hoz, a Jenyiszejen épülő erőművek­hez, a szovjet főiskolák, egyetemek nyári táborába. A 82. orosz nyelvlecke, hagyományos Fáklya-fotó, a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának programja, olimpiai beszámoló zárja a 15. számot, és ebben a szám­ban közli a lap a „2x5- 15” című rejtvénypályázat utolsó fordulóját. A napok óta töprengek, va­­nil­yen fontos lehet-e rhá­­­­sok számára az, hogy láttam a sóstói erdőben, a Hármasdomb környékén egy idősebb asszonyt, aki percnyi pihenés nélkül söpörte a szá­raz faleveleket, az eldobált papírfoszlányokat, mogyoró­héjakat. Gyakran le is hajolt, kézzel csipegette ki a fűcso­mók közé szorult levélkéket, furcsa, csonka seprűjével... Amikor megszólítottam és beszélgetni kezdtünk, először védelmébe vette a csonkig kopott seprűt, mivel — ahogy mondta — az direkt jó, ha­sonló egy nagy fésűhöz. Vele könnyebb kikapargatni a megbúvó leveleket, papírsze­­letkéket. Van neki másik sep­rűje is, azzal jobbra, balra suhintva halad, de való igaz, hogy elkelne már egy új sep­rű is. Mintha évek óta ismernénk egymást, úgy mesélte, hogy szólt ő már az új seprű miatt. Laci bácsi (így mondja) a másik erdősöprögető már kö­tött is neki egy seprűt, de ő három nap szabadságot kért, amikor az új seprű elkészült. Közben Laci bácsi kipróbál­ta, dehát ő — mármint Laci bácsi — mindig jobbra su­hint, biztosan így szokta meg, s ettől a seprű jobboldalassá válik. Márpedig ő megmond­ta, neki az a seprű már nem kell, azzal ő nem tud rende­sen dolgozni, mivelhogy ő jobbra és balra egyaránt su­hint. .. így maradt a régi seprűnél, de kéznél vannak a szalon­­nasütűhelyeken nélkülözhe­tetlen eszközök is, a hamuka­paróval, s persze a leggyak­rabban használt szerszám, a szúróbot (vasból) amivel az erdőben eldobált papírokat, szemetet szedegeti fel. Mert nem mindenki vigyáz a rend­re, a tisztaságra — magya­rázza. Sokan eldobálják, vagy eltűrik, hogy a gyermekük el­dobálja a csokoládé papírját. Akadnak vadul bicikliző fia­talok is, akik elvárják, hogy a munkáját végző, erdőkar­bantartó munkás álljon fél­re, ahelyett, hogy ők szállná­nak le a kerékpárról. Tolvaj is megfordul az er­dőben, vagy inkább garázda suhanc. Nemrég elemelték a hátizsákját, ami egy fa ágán függött, és abban volt az ebédje, zöldbabfőzelék, egy kék kardigán, ha hűvösre for­dulna az idő, harapófogó, drót, ilyesmi, s egy vizes­üveg. Szerencsére a lakás kul­csát nem hagyta a hátizsák­ban, de ott maradt, sajnos a nyugdíjas bérlete. A vagá­nyok eldobálták a hátizsák­ban talált holmikat. A kar­digán meg lett, a babfőzeléket kiöntötték a fűre, úgy kel­lett „elásni”, hogy ne kerül­gessék a sétálók ... Azért nem rossz munka ez az erdei söprögetés. Reggel kezdi az erdőgazdaság előtt, a buszmegállónál, folytatja a tbc-gyógyintézet, a Tölgyes csárda előtti részen, aztán következnek az erdei utak, végül a szalonnasütőhelyek. Tizenegy forintos órabére van, újságolja boldogan. S hozzáteszi: tavaly férfiak is végezték ezt a munkát, de nekik nem volt csak tíz fo­rint az órabérük, igaz söprö­getés helyett inkább az eldo­bált sörösüvegeket keresgél­ték. Órabérben. Egy éve dolgozik az erdő­­gazdaságnál, hivatalos elne­vezése: erdőkarbantartó. Az­előtt tizenhét évig volt a Vo­lánnál, először, mint hivatal­­segéd, később, amikor az egészségi állapota romlott, a telefonközpont kezelőjeként. Amikor söpri a járdát, jól­esik, ha a buszvezetők, jegy­kezelők kiköszönnek és meg­kérdezik: „Hogy van Marika­ néni.” Napi nyolc órát söpröget, néha ennél többet is, mert nem hord órát. A múltkor is a Szabó erdész úr estére cso­dálkozva kérdezte: „Marika néni még mindig dolgozik?” Amíg el nem végzem, addig nem hagyhatom itt a sok sze­metet — válaszolta. Nekem mindegy milyen munka, nem bánom — magyarázza, így kerül szóba, hogy műtősnő­vér is volt a megyei kórház­ban. De a betegség őt sem kímélte. Ízület, asztma, szív­­na­gyobbodás. „Nekem ez gyógyulás — mondta. A napfény jót tesz az ízületemnek, a tiszta er­dei levegő az asztmámnak. Szeretem az erdőt, a csendet. Csak jó lenne még egy­­ ha­sonló korú nő, ha együtt len­nénk, mert most már rövi­­debbek a nappalok, hama­rabb sötétül az erdő. Előre félek, ősszel, amikor a bor kezd forrni, sok a részeg, iz­gága ember... Tíz éve nyugdíjas Marika néni, azaz — amint kérésem­re nevét is megmondta — Estók Péterné, de inkább így írtam: Rakonczai Mária, a Körte utcában lakik, egy terméskőből épült — egykori gyümölcstároló színben — amiből lakást alakítottak ki, amikor az Ószőlő utcában szanálták. Itt kapott új ott­hont. A kertben van egy kis szőlője, igyekszik az erdei söprögetés után haza, hogy lisztharmat ellen megperges­se a szőlőleveleket. Tévéje, rádiója nincs. Legmesszebb Dunántúlon volt, akkor is kórházban és egyszer üdülő­ben. Nincs semmi panasza, legfeljebb annyi, az emberek jobban is vigyázhatnának az erdő tisztaságára, mert az övék, nem a másé ... Azóta is töprengek, mi-­n i­lyen élete lehetett a­z­­ 65 éves asszonynak, amely ennyire megtanította őt arra, dolgozzon bármit, azt csak jól érdemes, tisztán, hogy gyönyörködjön benne a szem ... Páll Géza tisztásért

Next