Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-14 / 12. szám

8 TENISZ Magyar győzelem Csütörtökön a késő éjszakai órákban­ fejeződött be Pécsett a Magyarország—NSZK Király Ku­pa teniszmérkőzés. Az első egyest Szőke Péter játszotta Elterrel, aki ellen 6:3, 1:6, 7:6 arányban győzött. A vezetésnek azonban nem sokáig örülhetett a magyar csapat, bár a Taróczy—Pinner összecsapás jól indult. Taróczy az első játszmában 6:1 arányban bizonyult jobbnak, de a folyta­tás elmaradt. Az NSZK-beli ver­senyző erősíteni tudott és 7:6, 7:5 arányban győzött. A döntés így a páros mérkőzésre maradt. Szőkééknek sikerült megnyerni a párost, így Magyarország 2:1 arányban győzött az NSZK ellen. SZPASSZKIJ FELADTA Korcsnoj lesz Karpov ellenfele Belgrádban befejeződött a Horcsnoj—Szpasszkij sakkvi­­lágbajnok-jelölti páros mérkő­zés. A sorsdöntő, utolsó 18. játszma először függőben ma­radt: a világos bábukat vezető Szpasszkij borítékolta a 41. lé­pést. A csütörtök délutáni foly­tatásban Szpasszkij csak azt vár­ta, hogy a versenybíró felnyissa azt a borítékot, amelyben közöl­te lépését, majd feladta­­ a játsz­mát. A páros mérkőzés végered­ménye : Korcsnoj—Szpasszkij 10,5—7,5. Korcsnoj ezzel megsze­rezte a jogot arra, hogy a világ­bajnoki címet védő Anatolij Karpov ellenfele legyen. A Fülöp-szigetek Sakkszövetsé­ge hivatalosan is bejelentette, hogy kéri 1978 júliusában a sakk­­világbajnoki döntő páros mérkő­zés megrendezésének jogát. Dr. Max Euwe, a Nemzetközi Sakk­­szövetség elnöke úgy nyilatko­zott, hogy ez volt az első hiva­talos jelentkezés, bár tudomása van arról, hogy Karpov és Korcsnoj esetleges összecsa­pására Olaszország, Svájc, az NSZK és Hollandia is pályázik. BUENOS AIRESBEN Ma labdarúgó VB-sorsolás Magyarország az l-est vagy a llt-as csoportban Argentína fővárosában, Buenos Airesben ma este — magyar idő szerint 22 órakor — sorsolják a labdarúgó vi­lágbajnokság 16-os döntőjé­nek csoportbeosztását. A szervező bizottság csütörtö­kön ülést tartott, melyen el­készítették a csoportkieme­lést és a sorsolás tervezetét. Ötórás tanácskozás után a bizottság tagjai úgy döntöt­tek, hogy a négy csoport élé­re a rendező Argentína, a védő NSZK, az exvilágbaj­­nok Brazília és a legutóbbi vb döntőjének résztvevője, Hollandia kerül. Eldőlt az is, hogy Olaszország az első cso­portba nyer besorolást. A 16 tagú szervező bizott­ság nyilvánosságra hozta a szombati sorsolás szabályza­tát, amely a következő: 1. Kiemelések: I. csoport (a mérkőzéseket Buenos Airesben játsszák): Argentína (1-es számmal), Olaszország (4-es számmal.) II. csoport (a mérkőzése­ket Cordobában, Rosarióban, és Buenos Airesben játsszák): NSZK (6-os számmal). III. csoport (Mar del Pla­tóban és Buenos Airesben rendezik a mérkőzéseket): Brazília (12-es számmal). IV. csoport (Mendozában és Cordobában játszanak a csapatok), Hollandia (13-as számmal). 2. A három erős európai csapat (Olaszország már be­sorolást kapott), Skócia, Spa­nyolország és Lengyelország nevét húzzák ki elsőnek és osztják be a II., a III. és a IV. csoportba. 3. A két fennmaradó dél­amerikai együttest, Perut és Mexikót sorsolják ezután a II. és a IV. csoportba. 4. További két európai vá­logatottat, Magyarországot és Svédországot húzzák ki a harmadik menetben és oszt­ják be az I. és a III. cso­portba. 5. Irán, Tunézia, Ausztria és Franciaország­ neve kerül ezt követően sorsolásra, s kö­zülük egyet-egyet osztanak be mindegyik csoportba. A magyar válogatott tehát az I., vagy a III. csoportba kerül. Az I. csoportban Ar­gentína és Olaszország mel­lett Irán, Tunézia, Ausztria vagy Franciaország lenne a harmadik ellenfél. A III. cso­portban Brazília mellett Skó­cia, Spanyolország és Len­gyelország közül kerül ki a második, valamint Irán, Tu­nézia, Ausztria vagy Fran­ciaország közül a harmadik ellenfél. Ma este mindez el­dől. A csapatok tudását alapul véve, akár az I., akár a III. csoportban kap helyet válo­gatottunk, nagyon meg kell küzdenie egy esetleges to­vábbjutásért. KARÁCSONYI PÁLYÁZAT Nagykállóba került a főnyeremény Befejeződött a karácsonyi sportrejtvénypályázat, melyet a lapunk szerkesztősége és a me­gyei testnevelési és sporthivatal rendezett. A pályázatra beérke­zett 450 megfejtés, ebből helyes 88 volt. Ezek neve került a sze­rencsekerékbe a péntek délutáni sorsoláson. A díjakat az alábbi megfejtők nyerték: A főnyereményt, az IBUSZ megyei kirendeltségének egysze­mélyes, háromnapos külföldi utazását Varga István, Nagykál­­ló, Hársfa utca XI. szám alatti pályázónk nyerte. További nyeremények: Futball-labdát nyert (a megyei sporthivatal ajándéka): ifj. Szo­­kol Károly, Nyíregyháza, Kes­keny u. 21. 409 Ft-os könyvutal­ványt nyert (nyíregyházi városi sportfelügyelőség ajándékai: Ba­dar Andorné, Nyíregyháza, Lász­ló utca 5. A Kelet-Magyarország egyéves előfizetését nyerte (a lapkiadó vállalat ajándéka): Kiss Gábor, Kisvárda, Zrínyi tér 1*. A szerkesztőségünk klubjában megtartott sorsoláson Venczel Miklósné, Európa-bajnoki helye­zett kisfia Miklós húzta ki a fő­nyereményt. Képünk jobb olda­lán a sorsolásnál közreműködő Listván Lajos, nyíregyházi váro­si sportfelügyelő. (Mikita felv.) 200—200 Ft-os vásárlási utalványt nyertek (a nyíregyházi stadion ajándékai): Tátrai Elekné. Nyír­egyháza, László u. 5., Dombóvá­ri Judit. Nyíregyháza, ez köz 21. 100 Ft-os vásárlási utalványt nyert (városi stadion ajándéka): Rozmann Gyula, Nyíregyháza, Iskola utca 3. 50 db totószelvényt nyert (OTP megyei igazgatóság ajándéka): Ruzsinszki István, Nyíregyháza, Zrínyi u. 5. sz. A nyeremények január 17-től, 20-ig, a Kelet-Magyarország szer­kesztősége sportrovatánál vehe­tők át (Nyíregyháza, Zrínyi Ho­na utca 3.). A karácsonyi pályázat helyes megfejtése: x. x. 2. x. 2. 2. 2. 1. X. 1. . kelet-magyarország ÚTRA NB II-BEN A UTÁSZ Előbbre lépett megyénk tekesportja Magyarországon 338 teke­szakosztály van. A foglalkoz­tatottak száma mintegy hét­ezer. Az igazolt versenyzők száma 5900. Ebből alig 400 (!) a női versenyző. A szabolcsi színeket egy, egy NB II-es női és férficsa­­pat, valamint három NB III- as férfiegyüttes képviseli, kö­zel 90 versenyzővel. Az össz­kép nem rossz, hisz a sportág szempontjából nem egy fe­hér foltot találunk. Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj- Zemplén, Fejér, Veszprém és Heves megyét is megelőz­zük. Az elmúlt évi NB III-as bajnokság Keleti csoportját a Nyíregyházi TITÁSZ­ Elektro­­mos csapata nyerte, így jo­got szerzett, hogy az idén az NB II-ben szerepeljen. Re­méljük ezúttal már nem „retúrjegyet” váltottak és sikerül kiharcolniuk a bent­marad­ást, amire a játékosok képessége alapján megvan a reális esélyük. Megyénk másik NB II-es csapata a Nyíregyházi Tau­rus női gárdája. A bajnok­ságban a táblázat végén a 41. helyen végeztek. Ment­ségükre legyen mondva, a gumigyáros lányok alig egy éve tarolják a bábukat. Az mindenként örvendetes, hogy azoknak a lelkes sportembe­reknek a munkája, kik né­hány éve azért harcoltak, hogy legyen női csapatunk is, nem volt hiábavaló. Ide kí­vánkozik egy országos hely­zetkép: Vas megyének nincs női csapata, de például He­ves megyében, Egerben sincs egyetlen női csapat sem. Az NB III-as együtteseink közül az NYVSSC a 4., a Ta­urus az 5., míg az Orosi Tsz SE a 8. helyen zárta az idényt. Az eredmények tehát biztatóak. Bár feljutási esé­lye egyik csapatnak sincs, hiszen ebbe a csoportba ke­rült az NB II-ből kiesett Debreceni MTE is, azért to­vábbi előbbrelépést várunk a tabellán. Mi kell a jó tekézéshez? Megfelelő játékosanyag, jó edző, színvonalas és sok ed­zés — és körülmények (anya­giak, pálya, felszerelés stb.) biztosítása. Ezek közül a me­gyeszékhelyen a pályagond a legégetőbb probléma. A nyír­egyházi stadionban lévő né­gyes automata pályán edz­heti két alkalommal, öt csa­pat! Valamint itt gyakorol­nak az ifik is, így a 200 go­lyósra tervezett edzésekből csak százast tudnak megva­lósítani. A négyes pálya csak két csapatnak lenne ideális gya­korlási hely, de akkor hová menjenek a többiek? Mint Szabó Gábortól, a Szabolcs-Szatmár megyei Te­ke Szövetség főtitkárától megtudtuk, remény van rá, hogy a Nyíregyházi Építők 1980-ban egy hatos automa­ta pályát épít, ami megoldást jelentene. De a nagy ipari üzemek összefogásával, az erők koordinálásával még hamarabb új tekepályát ve­hetnének birtokba Nyíregy­házán. Mint Szabó Gábor elmond­ta, legalább olyan fontos a női tekesport további töme­gesítése, mint a jó eredmé­nyek elérése. A pillanatnyi sikerek senkit nem vakíthat­nak el... Példás tisztánlátás! Elismerésre méltó, hogy 1976 szeptembere óta lénye­ges előrelépés történt, s a szabolcsi tekesport jó úton halad. További törekvéseik­nek is minden bizonnyal meglesz az eredménye. Pauwlik György 1078. január 14. FILM RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8,30: Lányok­, asszonyok. — 8,55: A guarani. Részletek Go­mes operájából. — 9,30: Segít­hetünk? — 10,05: Zenekari mu­zsika. — 11,27: A Rádiószínház bemutatója. — 12,20: Zenei­ anyanyelvűnk. — 12,30: Magya­rán szólva... — 12,45: Melódia­­koktél. — 14,00: Énekszóval, muzsikával. — 14,30: A növé­nyek, mint energiatermelők.. — 15,05: Új Zenei Újság. — 15,40: A Mazowsze együttes felvételeiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Kodály-felvételeinkből. — 18,45: Száz év múlva min­degy — irodalmi összeállítás. — 20,15: Szvjatoszlav Richter és Jasha Heifetz lemezeiből. — 21,08: Kemenes Sarolta, Győri Szabó József, Talabér Erzsébet nótákat énekel. — 22,20: A beat kedvelőinek. — 23,05: Mathis, a festő. Részletek Hindemith ope­rájából. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Tamássy Zdenkó dalai­ból. — 8,20: TÍZ perc külpoliti­ka. — 8,33: Népzenei Hangos Újság. — 9,13: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,28: Fúvós­­átiratok. — 10,00: Szombat dél­előtt. — 12,00: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 12,33: Szimfo­nikus táncok. — 13,00: Minden­áron...? — 13,25: Szopránáriák. — 14,00: Napraforgó. — 14,50: Éneklő Ifjúság. — 15,01: Candi­­de. Részletek Bernstein zenés játékából. — 15.25: Orvosi ta­nácsok. — 15,33: Nótacsokor. — 16.25: Csanádi Imre versei. — 16,33: Ötórai tea. — 17,30: Köz­kívánatra! — 19.33: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 20.38: Közvetítés a gorsiumi nyári játékokról. Helené Euri­pidész színműve. — 21,48: Ope­rettrészletek. — 22,33: Dvor­­zsák: Esz-dúr vonósnégyes. — 23,05: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, lapszemle. — Szombat esti kívánságműsor. — 18,00—18,30: Hírek, tudósítá­sok két megyéből. — Népszerű operettrészletek. — Műsorelő­­zetes. HÉTVÉGI INFORMÁCIÓK Aligha akad olyan hallga­tónk, aki ne ismerné az Észak-Tiszántúli Krónika szig­nálját. Ez a szignál szombaton nem hallható. A mintegy ne­gyedórányi krónika helyett ugyanis ilyenkor csupán né­hány perces összeállításban tá­jékoztatunk a két megye ese­ményeiről. Hírek, tudósítások... címmel. MAGYAR TV 8,59: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.) (Színes!) — 9,05: Bocsáss meg drágám. Magyarul beszélő francia film. (ism.) — 10,35: Játék a betűk­kel (ism.) — 11,00: Ajándékozz nekem egy dalt. Belga zenés film (ism.) (Színes!) — 14 57: Olaszországi vázlatok. NSZK- rövidfilm. (Színes!) — 15,25: Az első 365 nap a gyermek életé­ben. NSZK ismeretterjesztő filmsorozat. (Színes!) XII/2. rész: A gyermek most kéthó­napos.­­ 15,50: Hírek. — 15,55: Klasszikusok a képernyőn. Lev Tolsztoj: Iván Iljics halála. Té­v­­éjáték (ism.) (14 éven felüli­eknek!) — 17,05: Parabola. — 17,25: Reklámműsor. — 17,30: Fabula. Mire való a fejünk? (Színes!) — 18,20: Kockázat. Versenyben a világpiacon. — 18,50: Reklámműsor. — 18,55: Egymilió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei soroza­ta. (Színes!) — 19,10: Cicavízió. (Színes!) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Szí­nes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gusztáv és a téli örömök. Magyar rajzfilmsorozat. (Szí­nes!) — 20,05: Molnár Ferenc: Egy? kettő, három. Vígjáték egy felvonásban. A Madách Kamaraszínház előadása, felvé­telről. (14 éven felülieknek!) — 21,25: Gloria Gaynor. Francia zenés film. (Színes!) — 21,50: Telesport. Labdarúgó VB-sor­­solás. Közvetítés Buenos Ai­­resből. — 22,55: Tv-híradó 2. 2. MŰSOR 20,00: A múlt démonai. Ma­gyarul beszélő kubai film. (18 éven felülieknek!) — 22,00: Doktor tojáshéj. Magyarul be­szélő angol tévéfilmsorozat. 16. A hálóvendég. SZLOVÁK TV 8,00: Katonák műsora. —1­9,00: Tv-híradó. — 9,15: Stan és Pan — V. rész. — 9,40: NDK-tévé­filmsorozat II. rész (ism.) — 11,25: Francia nyelvlecke. — 11,55: Pedagógusok műsora. — 12,25: Tábori kürt. — 13,05: Tv­­híradó. — 14 35: Gyermekmű­sor. — 15,05: Jégkorongozók — szovjet film. — 16,25: VSZ Ko­sice—Motor Ceska Budejovice jégkorong ligamérkőzés, a 2. szünetben: Esti mese. — 18,50: Időjárásjelentés. — 19,00: Tv­híradó. — 19,30: A fonott ko­sár titka — tévéfilmsorozat. — 20,00: Történetek az életből. — A Mates számainak húzása. — 21,15: Sporthíradó. — 21,25: Mandrin — francia—olasz film. — 23,05: A világ szórakozik. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A CSILLAG­SZEMŰ. K. e. 16 óra! AZ AKASZTANI VALÓ BOLOND Nő (14 év!) 20'‘»-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k. 18 és 20 óra. Béke mozi: DUGÓ. A CSO­­DACSATÁR. E. k. 16 óra! MR. MAJESTYK (14 év!) 50"„-kal, felemelt helyárral! Helyárked­vezmény nem adható! E. k. 18 és 20 óra! Móricz mozi: ILLÜNK EGY­MÁSHOZ DRÁGÁM (14 év!) E. k. 15,30, 17,45 és 20 óra. Kisvárdai mozi: LEM RABJA. Mátészalkai DOLLY I—II. A SZERB­mozi: HELLÓ Dupla* helyárral! Nyírbátori mozi: A SZABAD­SÁG KATONÁI III—IV. Másfél helyárral! SZÍNHÁZMŰSOR Január 16-án 19.00. Csokonai­ Színház: BOHÉMÉLET. Déry­­né-b. 1978. január 14., szombat Hét végi műsor SZOMBAT Tömegsport: szocialista bri­gádok téli sportvetélkedő-soro­zatának második fordulója a nyíregyházi stadion játékcsar­nokában 8.00 órától. VASÁRNAP Asztalitenisz: megyei női és férfi egyéni bajnokság a nyír­egyházi stadion játékcsarnoká­ban 8.30 órától. Nyíregyházi járási serdülő és ifjúsági leány-, illetve fiúbaj­nokság Kemecsén, az általános iskola tornatermében 9.00 órá­tól. Kézilabda, debreceni városi bajnokság mérkőzései a debre­ceni sportcsarnokban: Nyír­bátori BSC—DMTE, férfimér­kőzés 15.55 óra. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Hajdú­szoboszlói Gázláng SE, férfi­­mérkőzés 16,50 óra. D. MEDI­COR—Nyíregyházi Tanárkép­ző Főiskola, női mérkőzés 17,45 óra. Kosárlabda, NB­lyozó mérkőzés: Bajcsy-Zsilinszky II-es osztó- Újfehértói Endre Gim­náziumi DSK—Leninvárosi MTK, női találkozó, Nyíregyhá­zán a Városmajor utcai szak­középiskolai tornateremben 11 óra. Röplabda: középiskolai ku­­­­pamérkőzések Nyíregyházán, a Zrínyi Gimnázium tornatermé­ben 9 órától. A részt vevő fiú­csapatok: Nyíregyházi Zrínyi DSK, Nyíregyházi 110-es DSAC és Nyírbátor. Gyorskorcsolya: városi és­­ járási verseny a nyíregyházi stadion jégpályáján 8.30 órá­tól. Az óvodások, a kisdobosok, az úttörők, a serdülők, az if­júságiak és a felnőttek külön­­külön kategóriákban mérik ös­­­­­sze tudásukat 100—500 méteres távokon. Súlyemelés: megyei ifjúsági egyéni csapatbajnokság I. for­dulója Nyíregyházán, a 6-os Iskola Báthori utcai tornater­mében 10,00 órától. Tömegsport: ifjúgárdisták já­rási-városi asztalitenisz-, il­letve sakkversenye a Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében 9,00 órától. || Kelet­ff Magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-046. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25­05. HU ISSN 0133—2051

Next