Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG TENISZ KIRÁLY KUPA Lapzártakor a spanyolok vezettek Pénteken a debreceni sport­­csarnokban került sor a Ma­gyarország—Spanyolország tenisz Király Kupa-mérkő­zésre. A televízió közvetítése ellenére telt ház fogadta a ta­lálkozó első egyes mérkőzé­sét, melyet Benyik János An­tonio Munoz ellen vívott. Az első játszmában Benyik nagyszerűen játszott, valóság­gal kiütötte ellenfelét! A há­lóhoz behúzódó Munoz mel­lett a magyar teniszező rend­re elütötte a labdát és 6:0 arányban nyert. A második játszmában is Benyik kez­dett jobban és 3:1-re elhú­zott. De ekkor fordulat kö­vetkezett, Munoznak sikerült egyenlítenie. Aztán 4:3-ra, 5:4-re és 6:5-re a magyar fiú vezetett, de az előnyt Mu­noz mindig behozta. 6:6 után rövidített játszma követke­zett, 9:7-re Munoz nyert és Ja-re alakította az állást. Következett a harmadik, a döntő játszma. A fáradni lát­szó Benyik ellen Munoz tak­tikusan küzdött, higgadtan kivárta a legjobb pillanato­kat, s erre 1:1, 2:2, majd 3:3 után is volt ereje. 4:3-as ve­zetése után a magyar tenisze­ző szinte feladta a további küzdelmet, így a vendégek tapasztalt játékosa a befeje­zésben könnyen nyert 6:3-ra. Ezzel 1:0-ás vezetést szerzett Spanyolországnak. A második egyest Taróczy Balázs azzal a José Higue­­rassal vívta, akitől eddig még mindig vereséget szenvedett! Az első játszmájuk óriási küzdelmet hozott, a tenisz minden szépségét felvonul­tatta a két versenyző. 3:3-ig fej-fej mellett alakult az eredmény, de azután úgy tűnt, hogy a spanyol fiú el­fáradt. Taróczy kitűnően tak­tikázott és 6:4-re nyert. A Taróczy—Higueras talál­­lalkozó második játszmája lapunk zártakor még tartott, majd a késő éjszakai órák­ban a párosok összecsapása következett. A Magyarország —Spanyolország tenisz Király Kupa-mérkőzésről lapunk szombati számában közlünk tudósítást. Kissé késve, de elkészült a ké­­zilabda megyei bajnokságok ér­tékelése. Az már ismert, hogy bajnokcsapataink nem jutottak fel az NB II-be, sőt onnan a Vásárosnaményi VM női együt­tese ki is esett. Azt gondolná az ember, hogy 1979-ben, mint az élet más területén, „új évet” kez­denek a kézilabda sportág játéko­sai, vezetők, szakemberek egy­aránt. Hogy ez nem mindenütt így van, azt most a női mezőny ér­tékelésekor egyértelműen meg lehet állapítani. A női megyei bajnokság egyébként is színvo­naltalan mezőnye két csapattal csökkenni fog. Huzavona van még, de valószínű, hogy az NYVSSC sem indítja női csapa­tát. Ez nem új dolog, ismert volt. Annál inkább meglepő, hogy a Tiszavasvári Lombik rövid négy­­soros levélben bejelentette: női szakosztályát 1978. december 31- gyel megszüntette. Személyi és tárgyi feltételek hiányára hivat­­kozással. A döntéssel nem lehet egyetér­teni. Tiszavasváriban a múlt év­ben olyan tehetséges és fiatal csapat jött össze, hogy bárme­lyik más egyesület szívesen fo­gadta volna a leányokat. Bi­zonyítja ezt az is, hogy a tehet­séges kézilabdázók közül 3 fő az elmúlt nyáron Ungvárott tá­borozott két hétig. A szülők és a megyei sporthivatal költségén. Úgy látszik, ablakon kidobott pénzzé vált az egész. A tárgyi feltételek hiánya is kérdéses. A szövetség vezetői vizsgálatot rendeltek el. őszintén reméljük, hogy a Lombik női együttesének hagyományait ápolva — koráb­ban megyei bajnokságot is nyert — a női kézilabdát szerető tisza­­vasváriak (szurkolók, vezetők, játékosok) tesznek annak érde­­kében, hogy a szakosztály meg­felelő vezetést kapjon és tovább játsszon. Röviden néhány szó a többi­­ekről. Záhony: Lázárral megerősöd­­ve, nem kis meglepetésre bizto­san nyerte a bajnokságot. Jó kollektíva, balszerencséje volt az osztályozó sorsolását illetően. Kisvárda: 1977-ben megyei baj­nok volt. Szakmailag visszaes­tek, rendszertelen edzés és egyéb okok hátráltatták a jobb ered­mények elérését. Éppen a rang­adókon nem „hozták magukat”. Tiszavasvári: Fiatal, jobb ered­mények elérésére is alkalmas lett volna. Megszűnt!! Ibrány: Újonc létére jól meg­állta a helyét. Több játékosa hosszú időn át nem állt rendel­kezésre — továbbtanulás, sérü­lések miatt. NYVSSC: Az átigazolási idő­szakban eltávozott játékosokat nem tudta pótolni, sőt néhány játékos menet közben hagyta ab­ba a játékot. Fehérgyarmat: Főleg középis­kolásokra épült, de a „bejárók” miatt sok volt a probléma. Lel­kes sportszerű csapat, éppen Záhony ellen hazai pályán csak 5 játékossal tudtak kiállni. Nyírbogát: Mint Tsz SE, a várt szinten tudott szerepelni. Otthon elsősorban a rossz talajú pályán néhány meglepetést okoztak (döntetlen Kisvárda ellen). Demecser: Az egyetlen olyan csapat, melyet a gimnázium di­áksportköre „üzemeltet”, ősszel Soltész Irénnel megerősödtek, jól hajráztak. Meg kellene olda­ni, hogy helyileg megfelelő bá­zisra támaszkodva a nagyközség csapatává váljék Nyírbogdány. Mint újonc, nye­retlen maradt. Lelkesen játsza­nak, de nagyon sokat kell még tanulniuk. Talán ez az év szá­mukra is eredményes lesz. Tanárképző II: A negatív csú­csok csapata az eredmények mel­lett 18 mérkőzésből 2-re öt, 3-ra hat­ játékossal álltak ki, sőt nem utaztak el Fehérgyarmatra. Hét­közi mérkőzéseken is többnyire csak úgy tudott kiállni, ha NB II-es játékosait vonultatta fel. Hogy a megyei csapatok nem vették komolyan ezeket a mér­kőzéseket, ennek is köszönhető. Végül néhány számadat, mely a sportszerűségi versenyről, a legjobb góldobókról készült: Sportszerűségi versenyben 1. Fehérgyarmati SE 256, 2. Ti­szavasvári Lombik 218, 3. NYVSSC 204. 4 Demecseri Gim­názium DSK 202, 5. Nyírbogáti Tsz SE 200, 6. Nyíregyházi Ta­nárképző II. 200, 7. Záhonyi VSC 198, 8. Ibrányi Tsz SE 182, 9. Kisvárdai SE 172, 10. Nyírbogdá­­nyi Tsz SE 120 ponttal. A legjobb góldobók: 1. Lázár (Záhony) 203, 2. Orosz I. (Kis­várda) 134, 3. Laboncz (Kisvár­da) 129, 4. Mikló (Ibrány) 125, 5. Kenyeres (Tiszavasvári) 96, 6. Marozsán (NYVSSC) 86, 7. Sol­tész (Demecser) 83, 8. Csorna (Ibrány) 73, 9. Tasnádi (Tisza­vasvári) 65, 10. Fekete (Deme­cser) 63 góllal. (A férfi I. osztály értékelése következik.) . Vass Géza KÉZILABDA Tiszavasvári megszüntette női csapatát RÖPLABDA Középiskolai bajnokság Elkészült a középiskolai röp­labdabajnokság zárótabellája. A lányoknál a Tiszavasvári Váci DSK csapata kiemelkedett a me­zőnyből, megérdemelten vezet. Némi meglepetés a Nyíregyházi Zrínyi DSK erősen mérsékelt sze­replése. Ugyanilyen meglepetés a fiúknál a Nyíregyházi 110-es DSK jelenlegi első helye, az el­múlt évi bajnok Nyírbátori Bá­­thori DSK előtt. A bajnokság 3—4. fordulójára — a kupaküz­delmek befejezése után — már­cius elején kerül sor. A bajnok­ságok állása: FIÚK 1. Nyh 110. DSK4 4 2 12: 58 2. Nyh. Báthori4 2 2 9: 86 3. Nyh. Vasvári4 4 4:124 LÁNYOK 1. T. Váci DSK6 6_ 18: 2 12 2. M. Esze DSK6 3 3 12:109 3. Ibrányi MDSK6 3 3 10:119 4. Nyh. Zrínyi6­ 6 1:186 Elkészült a labdarúgó NB II tavaszi menetrendje A tavaszi szezon a ver­­senykiírásnak megfelelően február 18-án, vasárnap raj­tol. A korábbi évekhez ha­sonlóan ezúttal is vasárna­ponként kerül sor a bajnoki találkozókra. Az idény június 17-én, a 38. forduló mérkő­zéseivel fejeződik be. Június 20-tól, 30-ig az NB II-es baj­nokság három csoportjának 16., 17. és 18. helyezett csa­patai — a 19 és a 20. helyen végző gárdák „egyenesen” kiesnek — valamint a me­gyei, illetve a budapesti I. osztály bajnokai osztályozót játszanak. Közülük 15 együt­tes kerül az NB II-be. Az NYVSSC és­­a KSE egyformán kilenc találkozót vív hazai pályán és kilencet idegenben. A nyíregyháziak sorsolása nehezebb az őszi­nél, hiszen a többi között utazniuk kell Hódmezővá­sárhelyre, a Szolnoki MTE- hez, a Debreceni VSC-hez, Kazincbarcikához és a Bé­késcsabai TASK-hoz. A KSE riválisai közül a Szabó SE- nek, Gyöngyösnek, a Miskol­ci VSC-nek és a Borsodi Bá­nyásznak lesz a vendége. A labdarúgó NB II tava­szi idényének sorsolását ja­nuár 13-i, szombati számunk­­ban közöljük. A Magyar Labdarúgó Szö­vetség versenybírósága el­készítette az NB II-es baj­nokság tavaszi idényének sorsolását. Mint ismeretes, a tavaszi menetrendben me­gyénk a Nyíregyházi Vasu­­tas-Spartacus SC és a Kis­­várdai SE csapata révén ér­dekelt. 1979. január 12. ­ÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ: 8,27: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? — 8,37: Két szimfónia. — 9,33: Én kis ker­tet . . . óvodáso­k műsora. — 10,05: Hívogató. A Gyermekrá­dió irodalmi újságja. — 10,35: Kis magyar néprajz. — 10,40: Magyar művek rézfúvókra. — 11,00: Gondolat. A rádió irodal­mi lapja. — 11,45: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 12,35: Hétvégi Panoráma. Aján­lóműsor sok muzsikával. — 13,52: Operanégyesek. — 14,11: Zenés hangképek a hatodik Duna menti folklórfesztiválról. — 14,44: Magyarán szólva . . . — 15,10: Schumann: öt darab né­pi hanggal. — 16,04: Egy bükk­­aljai nótafa: Tarjáni András gyűjtése. — 16,19: Rádiószínház. Korunk hőse: Miodrag Djurdje­­vic rádiójátéka. — 17,09: Dzsesszf­elvételeikből. — 17,35: Láttuk, hallottuk... — 18,00: A Fővárosi Tanács Kodály Zol­tán női kara Kodály-műveket énekel. — 18,15: Hol volt, hol nem volt.. A ködmön. Móra Ferenc meséje. — 19,15: „Írt matekot” tanul a gyerek. — 19,35: Arturo Toscanini Mozart­­műveket vezényel az NBC szimfonikus zenekar élén. — 20,30: Töltsön egy órát kedven­ceivel. — 21,30: Eco-mix. Gaz­­dasági mindenféle. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: So­lomon zongorázik. — 22,57: A gondolat hatalma. — 23,12: Me­­fistofele Részletek Boito ope­rájából. — 0,10: Bilitis dalok. Részletek Kozma József ope­rettjéből. PETŐFI RÁDIÓ: 8,05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. — 8,20: Tíz perc kül­politika — 8,33: Daljátékokból. — 9,11: Népzenei Hangos Újság. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,38: Nó­­tamuzsika. — 13,15: A Gyer­mekrádió új zenei felvételeiből. — 13,30: A zene titka. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Moza­ikok Kubáról. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,33: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. — 18,55: A Stúdió 11 nyilvános hangversenye a 6-os stúdió­ban — 19,18: A spirituálé ki­­váló előadói. Leontyne Price. — 20,00: Félóra népzene. Új fel­vételeinkből. - 20,33: Iránytű. — 21,35: Sanzonalbum. — 22,15: Kellemes pihenést! Szórakozta­tó zene éjfélig. NYÍREGYHÁZI RADIO 17:00: Hírek. — Időjárás. — Sztárok és slágereik. — Körkép. Heti kommentár. — Néhány perc dzsessz. — Jó hét végét! Programajánlat. Műsorvezető: Podráczki Zsuzsa. — Pályavá­lasztás. A mezőgazdasági szak­­képzésről — Elvis Presley da­laiból. — 18:00—18,30: Észak-ti­szántúli krónika. — Lente La­jos énekel. — Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,03: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.) (színes.) — 8,10: Iskolatévé. Fizika (Ált. isk. 6. oszt.) Az anyag szerke­zete. — 8,45: Francia nyelv (Középisk. IV. oszt.) En Fran­­cais Tant pis et tan mieux. — 9,05: Környezetismeret (Alt. isk. 2. oszt.) Az idő (színes.) — 10,05: Matematika (Alt. isk. 6. oszt.) A szög származtatása és mérése. A kör. — 12,05: Vi­lágnézet. (Középisk. IV. oszt.) A vallás. — 13,05: Honvédelmi ismeretek. Osztályfőnöki óra. (Középiskolásoknak.) Az atom-, vegyi és biológiai fegy­verek. — 14,50: Iskolatévé. Kör­nyezetismeret (ism.) (színes.) — 15,20: Matematika (ism.) — 15,45: Világnézet (ism.) — 16,33: Hírek. — 16,40: Borneói maj­mok. Japán rövidfilm (színes.) — 17,05: Játék a betűkkel. — 17,30: Forradalmak nemzedéke. Látogatóban Hauser Arnoldnál (ism.) — 18,25: Öt perc mete­­orológia. — 18,30: Reklámmű­sor. — 18,35: Falujárás. Riport­film. — 19,05: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese (színes.) — 19,20: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (színes.) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Delta. Tu­dományos híradó. — 20,20: Csa­ládi kör. Szülők, nevelők mű­sora. — 21,10: Kanadai gyors­­fotók. Dokumentumfilm-etüd (színes.) — 21,15: Zongora a levegőben. Magyar film (szí­nes.) — 22,45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Olsen bandája. Magya­rul beszélő dán bűnügyi film­­vígjáték (színes.) (IS éven fe­lülieknek!) — 21,15: öt perc meteorológia (ism.) — 21,20: Tv-híradó 2. — 21,40: Virágot Algernonnak. Monodráma. A Korona Pódium előadásának stúdiófelvétele. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: NUKI MAJOM KALANDJAI. Ek: 16 óra! HU­SZADIK SZÁZAD iii—IV. (18 év!) Dupla helyárral! Ek: 18 óra! Béke mozi: KOCKÁZAT (Új­rakezdés). Ek: 16 óra! HUSZA­DIK SZÁZAD I—II. (18 év!) Dupla helyárral! Ek: 18 óra! Móricz mozi: KÉTDIOPTRI­­AI TÁVOLBALÁTÁS. Ek: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátori mozi: TECUMSEH. Mátészalkai mozi: KIALUDT TÜZEK FÉNYE. Kisvárdai mozi: MERÉNYLET SZARAJEVÓBAN. Vásárosnaményi mozi: PO­KOLI TORONY I—II. (14 év!) Fehérgyarmati mozi: LEGA­TO. (14 év!) SZÍNHÁZMŰSOR Január 13-án 19,00: Csokonai Színház: VIVAT­­MAMA! Vö­­rösmarty-bérlet. 15-én 19,00: Ódry-bérlet. FILM 1979. január 12., péntek TÉLI ALAPOZÁS (7.) Rajt előtti tervek Cikksorozatunkban eddig ki­lenc sportág első, második és harmadik vonalában szereplő 18 szabolcsi csapat téli alapozásáról számoltunk be. Ezúttal újabb há­rom együttes, a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola férfi kosárlab­da-, a Nyíregyházi Vasutas-Spar­­tacus SC férfi röplabda-, vala­mint a Nagykállói SE labdarú­gócsapatának terveiről adunk hírt. CM: az első öt hely A Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola férfi kosárlabdázói kelle­mes meglepetésre a harmadik he­lyet szerezték meg a legutóbbi bajnokságban. Máté Jánostól, az együttes edzőjétől megtudtuk, hogy a bronzérmet kiharcoló já­tékosok közül egyedül csak Zom­­borszky György távozott, ő ka­tonai szolgálatra vonult be. A többiek — Jávorszky György, Hegedűs Ferenc, Gaszper And­rás, Boross Gábor, Asztalos Jó­zsef, Kerekes Barnabás, Buskó László, Csiszár Antal, Fa­zekas Sándor, Takács Ká­roly, Törcsváry Miklós, Ko­vács Tibor, Józsa András, Mak­­szin László és Sándorffi László — maradtak és január 16-án kezdik meg a felkészülést. A tervek szerint január 22-ig heti három edzés lesz, majd 26- tól, február 1-ig napi kettő. Azt követően hetente négyszer gya­korolnak majd a kosarasok. A február 10-i bajnoki rajtig köz­ben három tornán vesznek részt a főiskolások. A szakvezetés az idén az első öt hely valamelyiké­nek megszerzését várja a játéko­soktól. Az utánpótláscsapatok felké­­szülése már javában tart. Két mini- valamint egy-egy serdülő- és úttörőcsapattal Sallai József, illetve Jávorszky György edzők dolgoznak. A megyei bajnokság­ban szereplő ifigárdának Tatos István az edzője. Erősít az NYVSSC A szintén bronzérmes Nyír­egyházi Vasutas-Spartacus SC férfi röplabdacsapata január 24- én játékosértekezlettel kezdi a téli alapozást. Az első foglalko­zásra 25-én kerül sor. Balázs Ist­ván vezető­edző négy ciklusban készíti fel játékosait. Az első­ben, amely három hétig tart, a hét minden napján lesz edzés. A következő, háromhetes szakasz­ban, heti hat foglalkozás és a hét végi edzőmérkőzés szerepel a programban. A harmadik és ne­gyedik ciklusban a játékbahozás a fő cél, sok-sok előkészületi ta­lálkozóval. A téli alapozást a régiek — Parti József, Kereső Attila, Ta­kács János, Takács Imre, Náná­­si László, Boros László, Varga László, Dorogi László, Nagy Atti­la, Sipos János és Dobránszki Já­nos — kezdik el. Átigazolási ügy­­ben most folynak a tárgyalások, Dancs Lászlót a MAFC-ból, Pré­­kopa Lászlót és Pósch Györgyöt pedig a Nyíregyházi Mezőgazda­sági Főiskolától szeretnék átiga­­zolni. Velük tovább erősödne az NB II-es csapat. Az április ele­jén kezdődő bajnokságban az NYVSSC az első három hely va­lamelyikét célozza meg. Emellett A Nagykállói SE megyei I. osz­tályú labdarúgói január 9-én láttak munkához. Heti négy ed­zés szerepel a programban, mely­ből egyre tornateremben kerül sor. A csapat edzéseit Balogh Zoltántól Balázs Győző, a Ma­gyar Posztó nagykállói gyáregy-szeretnék megismételni a tavalyi hazai szereplést, Nyíregyházán ugyanis 100 százalékos teljesít­ményt nyújtottak, Cégének vezetője vette át. Je­lenleg 20-as keret — Gemzsi Mik­lós, Teremi István, Forró Sándor, Málik János, Varga János, Szász János, Máthé János, Mocsári András, Koós Sándor, Kaszab István, Imre János, Papp Miklós, Tréfán János, Csordás András, Magyar Ferenc, Magyar László, Nagy György, Sári Sándor, Mik­­lósi István és Erdei Zoltán­­ készül. A csapatkapitány Vass Miklós, súlyos műtétje után most lábadozik, ő csak májusban kap­csolódhat be a munkába. Mezey Gyulától, az NSE szaktanácsadó­­jától megtudtuk még, hogy tár­gyalásokat folytatnak Fehér László átigazolási ügyében, a Bé­­késcsabai Előre-Spartacussal. Fe­hér Nagykállóból került az NB I- es viharsarok­­gárdához. A nagykállóiak a március 4-i bajnoki rajtig nyolc előkészületi mérkőzést vívnak. A program: február 4: Hajdúdorog (idegen­ben), 7: Téglás (otthon), 11: Haj­dúdorog (o), 14­: Téglás (i), 18: Kisléta (i), 21: Balkány (i), 25: Kisléta (o), 28: Balkány (o). Baj­noki tervük: a középmezőny 8— 10. helyén végezni. Bagoly Dániel Fehér visszatér Nagykállóba ? Felvételünkön a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola mronzérmű férfi kosárlabdázói láthatók. M Kelet­magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11­ 8* Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítők. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next