Kelet-Magyarország, 1980. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-09 / 6. szám

8 PORTISCH KÉSZÜLŐDIK Sakkozó világ­ranglista A sakkozók világranglistá­ját a szovjet Karpov vezeti, a hontalan Korcsnoj előtt. A harmadik-negyedik helyen holtverseny alakult ki a ma­gyar Portisch és a szovjet Szpasszkij között. A holtver­seny azonban hamarosan el­dől, hiszen a sakkvilágbaj­­nok-jelöltek mérkőzéssoro­zatán a két versenyző éppen egymás ellen ül majd asz­talhoz. A nagy érdeklődéssel várt találkozóra Portisch Lajos már megkezdte a felké­szülést, s nemcsak Szpasszkij eddigi játszmáit elemzi, ha­nem atlétizál, úszik és teni­szezik is. Ezekben a napokban a Szabadság-hegyen, a Norma­fa közelében fut. A páros­­mérkőzés-sorozatra fizikai­lag is a lehető legjobban fel szeretne készülni, nem tit­kolja: vissza akar vágni Szpasszkijnak az 1977-ben el­szenvedett vereségért. Elutazott a ligaválogatott Irány a tengeren­túlra Tizenkét ferencvárosi (Kakas, Tepszics, Judik, Rab, Vépi, Ta­kács, Ebedli, Jancsika, Pusztai, Mészöly, Szokolai, Major), 2—2 dunaújvárosi (Kuti, Tóth) és ta­tabányai (Schmidt, Udvardi), to­vábbá 1—1 salgótarjáni (Biró) és csepeli (Kovács) játékossal ked­den tengerentúli túrára indult a magyar labdarúgó ligaváloga­tott. A tervek szerint 10 mérkőzést játszik a gárda, február 20-ig bezárólag. Kolumbiában kezd, majd Argentína, Peru, továbbá San Salvador, vagy Mexikó lesz a színhely.­­ A 42 napos túra első mér­kőzésére már január 10-én sor kerül Bogotában — mondotta Friedmanszky Zoltán edző. — Jó időjárási feltételek között, a hosszú túra jól szolgálja a fel­készülést a tavaszi idényre. Megszokott csapatunkból Zsibo­­rás és Pogány hiányzik, a más klubokból hozzánk került játé­kosok kitűnő képességűek, jó gárdával léphetünk pályára a tengerentúliak ellen. Az első mérkőzésre még nem alakult ki a magyar ligaváloga­tott kezdő gárdája, de például egy Kakas (Kovács) — Tepszics, Judik, Tóth (Rab, Udvardi), Vé­pi (Major) — Mészöly (Takács), Ebedli, Jancsika — Bíró (Pusz­tai), Szokolai (Schmidt), Kuti összetételű együttes megfelelő erejűnek látszik a magyar liga­válogatott képviseletére. KELET-MAGYARORSZÁG Sikeres előkészítő munka Szabolcsban p­­1: Beszélgetés Bódis Imrénével, az SZMT sportbizottságának előtt vezetőjével a munkahelyi olimpia Az új­­ évben új tömegsportmozgalom veszi kez­detét hazánkban. A szakszervezetek irányításában és szervezésében rajtol a munkahelyi olimpia, amely a felnőtt dolgozóknak nyújt majd rendszeres tested­zési és sportolási alkalmat. Az új tömegtestnevelési rendszer bevezetését az elmúlt év végén alapos elő­készítő munka előzte meg. Szabolcs-Szatmárban a szakszervezetek megyei tanácsa végrehajtási tervet készített, amelyben pontosan meghatározták a fel­adatokat. Tömegsportesemény hetente — A munkahelyi olimpia si­keres indítása érdekében az el­múlt év végéig tisztáztuk a fel­adatokat — mondta érdeklődé­sünkre Bódis Imréné, az SZMT sportbizottságának vezetője. — Először a szakmai megyebizott­ságokkal és a szakmaközi bi­zottságokkal beszéltük meg az új tömegsportmozgalom irányítási és szervezési munkáját. Aztán Szabolcs-Szatmár négyszáz alap­szervezetének sportfelelőse és szb-titkára kapott tájékoztatást. A szakszervezeti bizottságok tisztségviselőinek őszi tanfolya­mán szintén szó esett a tömeg­testnevelési rendszerről. Az ifjú­sági felelősök továbbképzésén például részletesen ismertettük a tennivalókat. Mindemellett ja­­vaslatot is adtunk a versenynap­­tárak elkészítéséhez.­­ Az előkészítő munka összes­ségében sikeres volt. Ezt az el­készült munkahelyi olimpiai­ programok is bizonyítják. Min­denki megértette az új tömeg­sportmozgalom követelményét, hogy a dolgozók elsősorban a munkahelyükön jussanak rend­szeres testedzési lehetőséghez. Ennek megfelelően az alapszer­vezetek éves versenynaptáraikat úgy állították össze, hogy leg­alább hetente egy alkalommal rendeznek tömegsportversenyt. Figyelemre és dicséretre méltó az is, hogy ki-ki megtalálhatja kedvenc sportágát, tehát válasz­tási lehetőséget nyújtanak a programok. A Volán vállalat dicsérete . Eseményekben gazdag ver­senynaptárt állítottak össze az építők, a vasas és a KPVDSZ megyei bizottságához tartozó alapszervezetek. A legtöbb mun­kahelyi olimpiai sportesemény a kereskedelmi, a pénzügyi és a vendéglátó-ipari vállalatoknál, valamint szövetkezeteknél lesz. Az építőipari vállalatok prog­ramjai közül a természetjáró na­pok emelkednek ki. A turizmus népszerűsítése egyébként is az egyik legfontosabb feladat.­­ Az alapszervezetek prog­ramjai közül az 5-ös számú Vo­lán Vállalatéról külön is érde­mes szót ejteni. A munkahelyi olimpia első eseménye január 15-én lesz a Volánnál, kezdődik a több fordulós asztalitenisz-ver­seny. Természetesen mindkét nem összemérheti tudását. A téli hónapokban játékos sportvetél­kedőket is szerveznek. Szomba­tonként kocogónapot tartanak. Tavasztól őszig pedig csütörtök délutánonként atlétikai ver­senyszámok között válogathatnak a dolgozók. A kispályás labdarú­gó-bajnokság szintén több fordu­lós lesz, minden héten lesznek mérkőzések. Mindezeken kívül ünnepi villámtornák is szerepel­nek a Volán éves versenynaptá­rában. S dicséretet érdemelnek azért is, hogy a vállalat köz­pontjához közel lévő SZESE te­niszstadionban megszervezik a teniszoktatást, a jelentkezők el­sajátíthatják az egészséges sport­ág alapjait. Olimpiai napok — Az idén a szakmai megyebi­zottságok és a területi bizottsá­gok a helyi rendezvényeken túl olimpiai napokat szerveznek. Egy-egy szakma dolgozói több sportágban versenyezhetnek majd. A nyári és a téli sport­ágakban természetesen külön­­külön olimpiai napok lesznek.­­ A szakszervezeti megyei bi­zottságoknak szintén lesz mun­kahelyi olimpiai sportprogramja. S természetesen az SZMT sport­­bizottsága is készített verseny­­naptárt. A nemzeti ünnepeken villámtornákat, emlékversenye­ket rendezünk. A dolgozók öt sportágban mérhetik össze tu­dásaikat a mi versenyeinken. A munkahelyi olimpia sportprog­ramja Szabolcs-Szatmár minden gyárában, vállalatánál, szövetke­zeténél és intézményénél adott. A többi a szervező munkán és a dolgozók tömegsportigényén múlik. Reméljük és bízunk ben­ne, hogy az új tömegsportmoz­galom sikeresen rajtol majd me­gyénkben — mondta befejezésül Bódis Imréné. B. D. EURÓPAI LABDARÚGÓMÉRLEG A lezajlott jóval több mint száz országok közötti válogatott labdarúgó-mérkőzés kialakította Európa csapatainak 1979. évi erő­sorrendjét. A nagy meglepetés a Real Madridtól hazatért Miljan Miljanics vezérelte jugoszláv vá­logatott. A pályára lépett 32 európai nemzeti tizenegyből egyedül Jugoszlávia nyerte meg valamennyi mérkőzését, pedig nem voltak lebecsülendő ellenfe­leik, lesöpörték még a világbaj­noki címet védő Argentínát is. Hazai pályán Olaszország (4:1), Argentína (4:2), Románia (EB, 2:1), valamint Ciprus (EB, 5:0) legénységénél bizonyultak jobb­nak, idegenben pedig Ciprust (EB, 3:0) és Spanyolországot (EB, 1:0) verték meg, így Jugoszlávia 1979. évi mérlege: 6 mérkőzés, 6 győzelem, 19 adott és 4 kapott gól. Ez száz százalék, a 19 adott gól pedig 3,166-os mérkőzésenkénti átlagot mutat. Még csak jobban érzékelteti a Miljanics-féle for­dulatot az elmúlt évi eredmények ismerete. 1978-ban Jugoszlávia 5 mérkőzéséből csak egyet nyert meg, Görögország ellen, Olaszor­szággal és Iránnal gól nélküli döntetlenre játszottak, a Spa­nyolország (otthon) és a Romá­nia elleni EB-összecsapást pedig elveszítették. Jugoszlávia mellett 1979-ben még két csapat maradt veretlen Európában: Ausztria és az NSZK. Szomszédaink 5 győzel­met és 3 döntetlent jegyezhettek fel. Anglia idei egyetlen veresé­gét az osztrákoktól szenvedte el, ezenkívül jobbnak bizonyultak Izrael, Norvégia, Magyarország és Portugália gárdájánál. Az NSZK 7 győzelmet és 2 döntetlent mutat fel. A győzel­mek: Wales 2:0, Írország 3:1, Iz­­land­­3:1, Argentína 2:1, Wales 5:1, Szovjetunió 3:1, Törökország 3:0. Magyarország eredményei alap­ján (NDK 3:0, Lengyelország 1:1, Görögország 0:0, Szovjetunió 2:2, Csehszlovákia 2:1, Ausztria 1:3, Finnország 3:1, Egyesült Álla­mok 0:2) a középmezőnyben fog­lalhat helyet. Az 1982. évi labdarúgó-világ­bajnokság selejtező, csoportjai­nak beosztása óta magyar szem­pontból külön figyelmet érdemel­nek azok a válogatottak, amelyek ellen küzdeni kell a spanyolor­szági döntőbe jutásért. Ezek a vetélytársak 1979-ben így játszot­tak: Anglia 10 mérkőzés, 7 győ­zelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 23:6-os gólkülönbség. Észak-Íror­­szág 4:0 és 2:0, 5:1, Wales 0:0, Skócia 3:1, Bulgária 3:0 és 2:0, Svédország 0:0, Ausztria 3:4, Dá­nia 1:0. Norvégia 7 mérkőzés, 1 győze­lem, 6 vereség, 4:16-os gólkülönb­ség. Portugália 0:1 és 1:3, Skócia 0:4, Svédország 0:2 és 2:0, Auszt­ria 0:4, Belgium 1:2. Románia 9 mérkőzés, 3 győze­lem, 3 döntetlen, 3 vereség, 13:11-es gólkülönbség. Bulgária 1:1, Görögország 3:0, Spanyolország 2:2, Ciprus 1:1 és 2:0, NDK 0:1, Lengyelország 0:3, Szovjetunió 3:1, Jugoszlávia 1:2. Svájc 7 mérkőzés, 2 győzelem, 5 vereség, 6:15-ös gólkülönbség. Hollandia 0:3, NDK 0:2, és 2:5, Izland 2:0 és 2:1. Lengyelország 0:2, Olaszország 0:2. A százalékos eredményeket te­kintve az európai sorrend: 1. Ju­goszlávia 100, 2. NSZK 87,5, 3. Franciaország 83,333, 4. Ausztria 81,250, 5. Anglia 80, 6. Lengyelor­szág 77,772, 7. Törökország 75, 8. Hollandia 68,750, 9. Belgium és Csehszlovákia 66,666, 11. Szovjet­unió 63,333, 12. Magyarország 56,250, 13. NDK, Wales, Spanyol­­ország és Portugália 50 százalék­kal. Az adott gólok átlagában: Ju­goszlávia 3,166, Franciaország 2,833, Anglia 2,3, NSZK 2,25, Csehszlovákia 2,222 . . . Magyar­ország és Olaszország 1,5. A kapott gólok szerint: Len­gyelország 0,454, Belgium, Török­ország 0,50, Anglia 0,60, NSZK 0,625, Jugoszlávia, Franciaország 0,666, ... Magyarország 1,25. Jugoszlávia mindent Ausztria és az NSZK is ri­gen einte megnyert mmmammmammmmmmmmmtmmmmmmmmmmmmmmm Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 ■ ■ ».»• — «__m. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 ■"■I K­VBIBI’ Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 IWnnignnmiminn Felelős kiadó: Mádl Lajos - lMuVflPnPS/flII Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél llllu­ssm Hl HLHJI Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrtünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 1133—8958 1980. január 9. FI­LM 1980. január 9., szerda RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8,27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8,56: Olvasólámpa. — 9,06: Nóták. - 9,43: Kis ma­gyar néprajz. — 9,48: Tarka me­se, kis mese. — 10,05: Csiribiri. — Ezeregy történet kicsiknek. — 10,35: Saint-Saens-művek. — Közben: 11,10: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 11,25: A Saint- Saens-művek c. műsor folyta­tása. — 12,35: „Senki sem szü­letik alkoholistának." — 12,55: Operaslágerek. — 13,25: Örök­zöld dzsesszmelódiák. — 14,25: Egy Mátra-vidéki hangszeres népművész: Kovács Bander Vil­mos. — 14,38: Háztűznéző. — — 15,10: Peter Alexander ope­rettdalokat énekel. — 15,28: Mesterségünk címere. — 16,08: Kritikusok fóruma. — 16,18: Krakkban-frakkban. — 16,29: Új lemezeinkből. — 17,35: Népzenei Hangos Újság. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 19,15: Tudó­sítás bajnoki jégkorongmérkő­zésekről. — 19,20: Könyvpárbaj. — Szocialista brigádok művelt­ségi versenye. — 20,30: Kincses Veronika és Ilosfalvy Róbert operettdalokat énekel. — 21,02: Évszázadok mesterművei. — 21,44: A gondolat hatalma. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Franz Schubert. — 23,19: Puccini operáiból. — 0,10: A Monserrati kórus gregorián dal­lamokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Tamássy Zdenkó dalai­ból. - 8,20: Világtörténelem dió­héjban. — 8,33: Idősebbek hul­lámhosszán. — 9,28: A 04, 05, 07 jelenti. — 10,11—11,30: Zene dél­­előtt. — 11,30: A Szabó család. — 12,00: Énekszóval, muzsiká­val. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,20: Érzelem kerestetik. — Kronstein Gábor jegyzete. — 13,30: Labirintus. — 14,00: Kettő­től négyig ... — 16,00: Hívogató. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: Fiataloknak. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: A cir­kusz csillagai. — Részletek Mil­­jutyin operettjéből. — 18,55: Hapci 7 ? — 19,20: Nem zava­rok? — A hallgató vendége: Ré­kai Gábor. — 19,45: A beat ked­velőinek. — 20,33: Kiváncsiak Klubja. — 21,23: Nótacsokor. — 22,15: A tegnap slágereiből. — 23,15: A dzsessz a 70-es években. — 5. rész. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Hírek. Lapszemle. Idő­járás. — 17,05: Filmzene. — 17,15: Veress József filmkritiká­ja a Dráma a vadászaton című szovjet filmről. — 17,20: öt perc dzsessz. A nyíregyházi Pókháló együttes játszik. — 17,25: Egészségünk. Mi törté­nik a beteggel, amikor elal­tatják? Riport dr. Makláry Elekkel. — 17,30: Operettked­velőknek. — 17,40: Hallgatóink leveleire dr. Orosz Gyula vá­laszol. — 17,45: Török Erzsébet hortobágyi népdalokat énekel. — 17,50: Utcák, terek, emlék­táblák. Szerkesztő: Ágoston István. — 17,55: Gitármuzsika. — 18,00: Észak-tiszántúli króni­ka. — 18,15: A Mahavishu ze­nekar játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (ism., sz.) — 9,05: A természet válaszol. Dr. Frenyó Vilmos műsora. (sz.) Növények társbérletben. (ism.) Éreznek-e a növények? (ism.) — 9,25: Delta. Tudományos hír­adó. (ism.) — 9,45: A Kárpátok dalai. Szovjet rövidfilm. (sz.) — 10,15: Az utolsó ítélet. Mb. olasz—francia filmvígjáték. (ism.) — 15,40: Amiről hallunk II. Rendszerszemlélet, rendszer­­elmélet. Kereskedelem. — 16,05: Surik, Vászja... és az ige. Egészség. (sz.) — 16,35: Hírek. — 16,40: Az Escorial. NSZK is­meretterjesztő rövidfilm. (ism., sz.) — 17,10: Regősének II. Isz­­káz, Veszprém megye. — 17,40: Postafiók 250. Takács Mária műsora. (sz.) — 17,55: Töredé­kek. (Gáspár Simon Antalról.) — 18,15: Reklám. — 18,25: Vető­mag-előállítás és -forgalmazás Magyarországon. (sz.) Riport­film. — 18,50: Staféta. Tíz perc ifjúság. — 19,00: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. — 19,05: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. (sz.) — 20,00: Önök kér­ték ... A televízió kívánságmű­sora a nézők levelei alapján. — 21,10: Háború a Szaharában. Ri­portfilm. (sz.) — 22,15: A Víg­színház Romániában. Riport­film. — 23,00: Tv-híradó 3. (sz.)­ ­ 2. MŰSOR 19,05: Nas Ekran. A mi kép­ernyőnk. A pécsi körzeti stú­dió szerb—horvát nyelvű adá­sa. 19,30: Tv-híradó. 20,00: Gri­­bojedov: Az ész bajjal jár. Té­véjáték. (ism., sz.) — 21,30: Tv­­híradó 2. (sz.) 21,50: Van ké­pünk hozzá! Tévénézők vetél­kedője. SZOVJET TV 17,00: Esztelenség (dokumen­tumfilm) . — 17,55: Nyitott könyv (tv-film, II. rész). — 19,00: Hírek. — 19,35: Zenés mű­sor. — Utána: A világ esemé­nyei. — 20,50: Színmű felvétel­ről. SZLOVÁK tv 8,55: Hírek (sz). — 9,00: Is­kolatévé. — 9,20: A hét könyv­szemléje (sz). — 9,25: Zeman őrnagy 30 esete. 23. rész (ism) (sz). — 10,40: Román zenés szó­rakoztató műsor (sz). — 11,10: Iskolatévé. — 11,35: Hírek (sz). — 15,20: Hírek (sz). — 15,35: Is­kolatévé (sz). — 16,00: Sri Lanka múltja és jelene (sz). — 16,20: Szakmunkástanulók mű­sora. — 18,15: Az évszázad építkezése (sz). — 18,40: Esti mese (sz). — 18,50: Idő­járás je­lentés. — 19,00: Tv-híradó 1. (sz). — 19,30: A Nagy Honvédő Háború 10. rész. — 20,20: Jelena Obrazcova énekel (sz). — 20,45: Ezzel törődni kell. Publiciszti­kai műsor. — 21,25: A hét könyvei. Szemle (ilm) (sz). — 21,30: Tv-híradó 2. (sz). — 22,00: Jagos és Ugliesa. Jugoszláv film (sz). — 22,55: Hírek (sz). ROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,30: Orosz nyelvoktatás. — 17,00: Dalok. — 17,20: Vidéki tudósí­tóink jelentik. — 17,35: Áriák, duettek. — 17,55: Munkavédel­mi műsor. — 18,30: Turistauta­kon. — 18,50: A legkisebbek­nek. — 19,00: Tv-hiradó. — 19,45: Energetikai kérdések. — 20,05: „Napóleon fia”: Francia játékfilm. — 21,40: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: KOLDUS ÉS KIRÁLYFI (ang.) E. k.: 15,30 óra. KONVOJ (am.) (14 év!) E. k.: 18 és 20 óra. Béke mozi: DRÁMA A VA­DÁSZATON (14 év!) (sz.) Móricz Zs. mozi: Zártkörű archív filmklubi előadás. Kisvárda: AZ ÁLLATOK VÁ­LASZOLNAK (m.) Mátészalka: A­­ TENGER KEDVES SZÖRNYEI (14 év!) (pl.) Fehérgyarmat: PAPUCS ÉS RÓZSA I—II. (ang.) Nyírbátor: A LEPRÁS NŐ (1.) SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Színház: SZERE­LEM,­­1­9-én 19 óra. Déryné­­bérlet. Felkészülési menetrend Rzeszówba megy az NYVSSC Edzőpartner a DVTK, a DMVSC Végleges, hogy január 14-én lengyelországi túrára indul az NYVSSC labdarúgócsapata — tájékoztatta kedden szerkesztő­ségünket Bodnár László techni­kai vezető. A piros-kékek 20-ig maradnak Rzeszówban, s két ed­zőmérkőzést játszanak. Január 16-án a rzeszówi másodosztályú gárda lesz a nyíregyháziak el­lenfele, míg 19-én egy később kijelölésre kerülő együttessel ta­lálkoznak. A további — hazai — edzőmérkőzések menetrendje: január 23., 14 óra: NYVSSC—Ti­­szavasvári Lombik. Január 26., 14 óra: Baktalórántháza—NYVS­SC. Január 28., 14 óra: Debreceni MVSC—NYVSSC. Január 30., 14 óra: NYVSSC—Nyh. SZAÉV­Mezőgép SE. Február 2., 14 óra: NYVSSC—Debreceni MVSC. Feb­ruár 13., 14,30 óra: NYVSSC— Nagyhalász. Február 20., 14,30 óra: Kisvárda—NYVSSC. A piros­kékek tárgyalásokat folytatnak az NB I-es Vasassal, s február 6-án, vagy 9-én a Fáy utcában lépnek pályára. Az élvonalbeli Diósgyőri VTK-val szintén mér­kőznek, oda-vissza alapon, egy később kijelölésre kerülő idő­pontban. TOTÓ 2. HÉT 1. Bologna—Juventus x 1 2. Catanzaro—Perugia x 2 3. Lazio—Avellino 1 4. Napoli—Ascoli 1 5. Pescara—Inter 2 x 6. Torino—Cagliari 1 7. Udinese—Fiorentina x 8. Bari—Lanerossi x 2 9. Genoa—Palermo x 1 10. Lecce—Pisa 1 11. Plstoiese—Como x 2 12. Samben.—Spal x 1 13. Ternana—Sampdoria x 2 14. Cesena—Parma 1 15. Verona—Matera 1 16. Milan—Roma 1

Next