Kelet-Magyarország, 1980. február (37. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-27 / 48. szám

. I 8 Jegyzetlapok DICSÉRET A SZERVEZÉSÉRT Szombat este az idei év legrangosabb szabol­csi sporteseményét ren­dezte meg Nyíregyházán a Bessenyei György Ta­nárképző Főiskola test­­nevelési tanszéke és a vá­rosi sportfelügyelőség. A főiskola sportcsarnoká­ban ezerötszázan szo­rongtak , s legalább­­ ennyien nem jutottak jegyhez —, hogy láthas­sák a világhírű magyar tornászokat, Magyar Zol­tánt, Donáth Ferencet, Kovács Pétert és Sivadó Jánost. A sportág nyíregyházi hívei közelről láthatták­­ a „Magyar-vándort",­­ amellyel Magyar Zoltán európai és világbajnoki­­ aranyérmeket szerzett.­­ Élményszámba ment Do­náth, Kovács és Sivadó gyűrű-, talaj-, korlát- és nyújtógyakorlata. S mindezen túl felbe­csülhetetlen szakmai ér­téke is volt a dísztorna­­bemutatónak, hiszen a főiskola fiatal tornászai „elleshettek” néhány fo­gást a nagyoktól. Lát­hatták, miként kell egy­­■ egy gyakorlatot világ­­­­színvonalon kivitelezni.­­ Jól járt a közönség, jól járt a nyíregyházi tizen­éves tornászok serege, s újabb híveket szerzett magának a sportág is.­­ Dicséret érte a szervez­e­zőknek! RENDEZÉS, RENDEZŐK NÉLKÜL? Félórás késéssel kez­dődött vasárnap az NYVSSC—DVTK labda­­rúgó-mérkőzés, melyet az Országos Serdülő Kupa 16-os döntőjébe jutásért vívtak a csapatok. A rendező nyíregyházi klub ugyanis elfelejtett ren­dezőket biztosítani a ta­lálkozóra ... Mivel rendezőgárda nem volt, az összecsapás játékvezetője — nagyon helyesen — nem adott jert a mérkőzés megkez­désére. A serdülő korú­­ játékosok a nem éppen kellemes időjárásban kö­zel harminc percet „me­legíthettek” — a felnőt­tek nemtörődömsége mi­­­­att! ... A nézők soraiból to­boroztak rendezőket, s kezdődhetett a mérkőzés. A kis incidens nem tett , jót az NYVSSC hírnevé­nek ... BIZTATÓ KEZDET Január elsején alakult , meg Nyíregyházán a vá­­­­rosi kézilaba-szövetség.­­ A testület sportszerető aktivistái — élükön Fe­­­­kete Lajos elnökkel —­­ arra vállalkoztak, hogy­­ kimozdítsák a sportág­i kátyúban ragadt megye­­székhelyi szekerét. Az új szövetség öt éve­s re határozta meg a fel­­­­adatokat. A többi között meg akarják szervezni Nyíregyháza gyermek, úttörő, ifjúsági és fel­nőtt kézilabda-bajnok­ságát. Kupaversenyeket terveznek, segítik majd a megyeszékhelyi kézi­labda-szakosztályait.­­ Az idei évre már el is készítették a verseny­­naptárt, melyet úgy ál­­­­lítottak össze, hogy a vá­ros különböző korosztá­lyú kézilabdacsapatai­­ minden hónapban ver­senylehetőséghez jussa­nak. Eddig két rendez­vényt tartottak meg: az úttörő­ olimpia fiú és le­ány téli fordulóját, vala­mint a Jósa András gyer­mek- és úttörőtornát. A két esemény színvonalas, kitűnő rendezésben zaj­lott. A kezdet tehát biz­tatóan sikerült. Várjuk a folytatást. B. D. KELET-MAGYARORSZÁG Ha délután: presztizsmérkőzés a javából NYVSSC—Újpest összecsapás az HNK-ért Várhidi: „Győzni jöttünk!11 Temesvári: „A döntetlen bravúr volna...11 A Magyarország—Csehszlová­kia válogatott labdarúgó-mérkő­zés óta nem szökött ilyen magas­ra a futball-láz Szabolcsban. Amikor januárban elkészült a Magyar Népköztársasági Kupa sorsolása, egy párosítás hallatán sok ezren felkapták a fejüket. Nem véletlenül. Az NYVSSC—Új­pesti Dózsa találkozó azonnal az érdeklődés középpontjába került. Az NB I bajnokának és az NB II bajnokaspiránsának összecsapása igazi futballcsemegének ígérke­zik. A tét: az MNK 16 legjobbja közé jutás. Listavezetőhöz méltóan MNK-mérkőzés lesz a Sóstói úti stadionban, de azt is írhat­nánk, presztizsmérkőzés a javá­ból! Mert a második vonal Ke­leti csoportjában utcahosszal ve­zető NYVSSC ezúttal a sokszoros magyar bajnok ellen akarja bi­zonyítani: nem érdemtelenül lis­tavezető. A Dózsa számára sem mellékes a találkozó kimenetele, hiszen ha a lila-fehéreknek nem sikerül megvédeniük a tavalyi el­sőségüket, létkérdés lehet az MNK megnyerése. Az újpestiek — amint azt elmondták , nem szeretnének a bajnokság végéig izgalomban tartani szurkolóikat. Ezért számukra csak a mai győ­zelem vezethet el a kupáig. Hogy így lesz-e? Ma délután elválik. Mindenesetre, reméljük, ehhez a nyíregyháziaknak is lesz egy-két szavuk. „Tiszteletet parancsolnak..." Az Újpesti Dózsa tegnap este megérkezett a megyeszékhelyre és a sóstói Krúdy-szállóban pi­hente ki az­­autóbuszutazás fára­­­­dalmait. — Győzni jöttünk — nyilatkoz­ta magabiztosan Várhidi Pál, az Újpest vezető­edzője. — Bár a Nyíregyháza eredményei minden­­képp tiszteletet parancsolnak, azonban nagy csalódás lenne, ha nem jutnánk tovább. Kardos és Fekete sérüléssel bajlódik, de el­képzelhető, hogy vállalják a já­tékot. A kezdő csapatot a Ro­­thermel, Kolár, Viczkó, Dunai, Sarlós, Jurácsik, Tóth József, Kardos, Kiss, Tóth András, Nagy, Fazekas, Törőcsik: Fekete keret­ből jelölöm ki a mérkőzés előtt. Temesvári Miklós, az NYVSSC vezető­edzője az esélyekkel kap­csolatban a következőket mond­ta : — A papírforma a Dózsa győ­zelmét ígéri, s a nagyobb tapasz­talat, a rutin is mellettük szól. Annak ellenére, hogy a bajnok­ságban nem szerepelnek fénye­sen, a legjobb magyar klubcsa­patnak tartom az Újpestet. Sze­retnénk egyenrangú ellenfél len­ni, szoros mérkőzést vívni. Egy esetleges döntetlent nagy bravúr­nak könyvelnék el. Buús: „Nem adjuk fel..." A piros-kékek­­ szakvezetőjétől megtudtuk, hogy Szekrényes és Teschmayer sérült, szereplésük­től el kell tekinteni. Ha semmi nem jön közbe, jórészt marad az „egri” csapat. Azaz Szávó játék­vezető sípjelére a Buús — Cséke, Gáspár, Szikszai, Czeczeli — Szűcs, Kozma, Moldván — Pó­lyák, Turtóczky, Kiss csapat kezd. A tartalékkapus a sérültek listáján levő Májer helyett Borsi lesz, még a cserejátékosok: Lu­kács és Ambrusz. Miként vélekednek a hazaiak? Buús: — A lila-fehérek a talál­kozó esélyesei, de nem adjuk meg magunkat egykönnyen. Szá­mítunk lelkes közönségünk tá­mogatására. Szikszai: — Kicsit tartunk a meccstől, de ez érthető. Vélemé­nyem szerint egy döntetlenre jók vagyunk. Ki őrzi Törőcsiket? Vajon ki őrzi majd Törőcsiket? — kérdezik úton-útfélen. Nos, ezt csak a ma délelőtti taktikai értekezleten ismerteti majd Te­mesvári Miklós, csakúgy, mint a többi párosítást. A 14.00 órakor kezdődő találkozó iránt egyéb­ként óriási az érdeklődés, elővé­telben már több ezer jegy elkelt. A rendezők nézőcsúcsra számíta­nak. Mi pedig becsületes helytállás­ra! (pauwlik) Táncol-e újra „Törő”? AZ IFIK A LEGJOBB 16 KÖZÖTT Vasárnap délelőtt az NYVSSC ifjúsági és serdülő labdarúgócsa­pata az OSK, illetve az OSK leg­jobb 16 együttese közé jutásért játszott mérkőzést. Az ifik siker­rel vették az akadályt, az NB I-es PVSK utánpótlásgárdájával szem­ben harcolták ki a továbbjutást. Eredmények: NYVSSC—Pécsi VSK 1:0 (0:0). Nyíregyháza, 500 néző, v.: Lóra. NYVSSC: Cziotka - Neuzert. Orosz, Belincsák, Galli, Somogyi, Huszák, Kosztyu, Mirgai (Szlo­­venszki), Gyermán (Papp), Béres. Edző: Kovács János. A második félidőben erőnléti fölényben volt és szellemesebben játszott a nyír­egyházi csapat.­ Gólszerző: Somo­gyi. Jók: Orosz, Belincsák, So­mogyi, Gyermán, Kosztyu. DVTK—NYVSSC 3:0 (1:0). Nyír­egyháza, 500 néző, v.: Fecske. A képzettebb diósgyőri serdülőcsa­pat ilyen arányban is megérde­melten nyert. Nyírteleki Tsz—Nagyhalász 3:0 (3:0). Vezette: Nagy József. A járási I. osztályban szereplő ha­zaiak visszavágtak az elmúlt hé­ten elszenvedett 3:1-es veresé­gért. A megyei I. osztályban sze­replő ellenfelüket kitűnő játékkal győzték le. Góllövők: Resán 2, Varga. Jók: Virágh I., Czibusán, Antal és Resán. Buús utóda lehet Vasárnap Egerben, az NYVLSC labdarúgócsapatának öltözőjében megnyugtatóan vidám volt a já­tékosok hangulata. Csak egy fiú forgatta idegesen a szájában a rágógumit, a tartalékkapusnak jelölt, 18 éves Borsi Imre. Nem csoda, hiszen élete első NB II-es mérkőzésére készülődött. — Nincs miért tagadnom, na­gyon ideges vagyok — mondta megilletődve a fiatal kapuvédő. Még szerencse, hogy régebben a felnőtt csapatnál edzek, így nem annyira szokatlan a ,,nagyok” öltözője ... Borsi Imre az egyik legtehetsé­gesebbnek tartott nyíregyházi fiatal labdarúgó. Saját nevelésű játékos, az NYVSSC NB-s ifjúsá­gi csapatának tagja. Eddigi baj­noki mérkőzésein — természete­sen az ifik között — kitűnően vé­dett, amit az is bizonyít, hogy mindössze kilencszer vették be a hálóját. Nem véletlenül jelölte tehát az NB II-es gárda tartalék­kapusának Temesvári Miklós ve­zető edző. Borsi a tartalék kapus — Már azt is nagy dolognak tartom, hogy a kispadra leülhe­tek — folytatta Borsi. — Ha sor kerül a játékomra igyekszem, hogy ne kapjak majd gólt. Bors­­tól nagyon sokat tanulok az ed­zéseken. Oktat, mire ügyeljek nagyon, mit csinálok jól és mit nem. Különösen a szögleteknél és a beadásoknál a kapuból való kifutást kell gyakorolnom. Per­sze sok mindenben kell még gya­korolnom. Borsi játékára nem került sor Egerben. De azért a kispadon is megízlelhette, milyen az NB I­­es mérkőzés hangulata, ő egyéb­ként az első fiú az ifiből, aki az NB II-es gárdához került, ha tartalékként is. Az NYVSSC első csapata eddig nem volt olyan helyzetben, hogy a tehetséges fiatalok közül egyet-kettőt „be­dobjon a mélyvízbe” a bajnoki találkozókon. Most már változott a helyzet, s tavasszal néhány ígé­ret bizonyára lehetőséget kap majd a bizonyításra . . . BORSI IMRE HIM RÁDIÓ! KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8,56: Beszélni ne­héz. — 9,08: Csajkovszkij: F-dúr vonósnégyes. — 9,44: Kis magyar néprajz. — 9,49: Tarka mese, kis mese. — 10,05: Mit játsszunk mi? Irodalmi összeál­lítás. — 10,35: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 10,50: A Gachin­­gi kamarakórus Brahms-felvé­­teleiből. — 11,30: Magyar fúvós­zene. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Operaslágerek. — 13,20: Örökzöld dzsesszmelódiák. — 14,10: Charles Münch vezényli a Bostoni szimfonikus zenekart. — 14,50: Farkas Ferenc—Deve­cseri Gábor: Sportkantáta. — 15,10: Petrovics Emil—Huszár Klára ford.: Szerb népdalok. — 15,28: MR 10—14. — 16,08: Kriti­kusok fóruma. — 16,18: Angol asszony lánya. Részletek Le­­cocq operettjéből. — 17,07: Ka­lóriák nyomában. Riport. — 17,30: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. — 18,15: Hol volt, hol nem volt . . . — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,15: Tudósítás bajnoki jég­korongmérkőzésekről. — 19,20: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 20,05: Nótaest. — 20,50: Az Esti magazin különkiadása. 21,29: A rádió Dalszínházának bemutatója. Pajzán históriák. III. rész. — 22,20: Tíz perc kül­politika. — 22,30: Magyar elő­adóművészek. — 23,05: Száza­dunk kamarazenéjéből — ma­gyar előadóművészek tolmácso­lásában. — 0,10: Presser Gábor és Sztevanovity Dusán táncda­laiból a Locomotiv GT együttes játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Rose Rampton operaári­ákat énekel. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Népda­lok. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,30: A Szabó család. — 12,00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezeté­sével, Domahidy László népda­lokat énekel. — 12,33: Táncze­nei koktél. — 13,20: Egy kis figyelmet kérek! Jegyzet. — 13,30: Színes szőttes. Népzenei műsor gyermekeknek. — 14,00: Kettőtől négyig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: Mindenki iskolája. — 16,35: Tu­dományos könyvespolc. —­16,40: Az NDK néphadseregének köz­ponti zenekara játszik. —17,00: Déki Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Újdonsága­inkból. — 19,05: Elisabeth Schumann és Pataky Kálmán operettdalokat énekel. — 19,25: Körkép — 1980: Tallózás a vi­lágsajtóban a szocialista orszá­gok gazdasági terveiről. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: Tudósítás bajnoki jégko­rongmérkőzésekről. — 20,38: Könyv és ifjúság. — 21,38: Ba­rangolás régi hanglemezek kö­zött. — 21,57: Nóták. — 22,25: A tegnap slágereiből. — 23,15: Ke­mény Egon szerzeményeiből. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Go­mes: A guarani. Négyfelvoná­­sos opera. — 12,09: Szimfonikus zene. — 14,10: Petőfi főbérleti lakásai. Barkóczi Péter irodal­mi összeállítása. — 14,38: Ka­­mararauzsika. — 15,54: Új leme­zeinkből. — 16,47: Öt földrész zenéje. — 17,00: Beszélgetések a Pedagógiai hőskölteményről. — 17,30: Magnósok, figyelem! — 18,15: Magyar zeneszerzők.— 19,05: Iskolarádió. — 19,35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Bartók vonósnégyes Mozart-hangversenye. — Kb. 21,25: A dzsessz történetéből — 59. rész. — Kb. 22,05: Operaári­ák. — 22,15: Új zenei köny­vekről. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,05: Filmzene. — 17,15: Veress József filmkritiká­ja. — 17,20: Öt perc dzsessz. Herbie Mahn együttese játszik. — 17,25: Egészségünk. Dr. Ga­­lata László előadása a lábfáj­dalmakról. — 17,30: Operett­kedvelőknek. — 17,40: Hallga­tóink leveleire dr. Kövér Antal válaszol. — 17,45: Pribolyszki Mátyás citerázik. — 17,50: TIT- percek. Csillagászok között. Ri­porter: Antal István. — 17,55: A Platters énekegyüttes felvé­teleiből. — 18,00: Észak-tiszán­túli krónika. — 18,15: Mozart: Esz-dúr divertimento. Előadja: Csősz Sándorné, Tóth Nándor, Babka József. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik (sz). — 8,05: Iskolatévé. —10,25: Delta. — 10,45: Napóleon és a szerelem. IX/2. rész. — 11,35: Lehet egy kérdéssel több? — 14,05: Iskolatévé. — 15,15: Ei­zenstein. Sztrájk. Szovjet film. — 16,35: Hírek. — 16,40: A szakértő. Angol bűnügyi tévé­filmsorozat (sz). — 17,30: Rek­lám. — 17,35: Kuckó (sz). — 18,05: Falujárás. Riportműsor. — 18,45: Tíz perc ifjúság. — 18,55: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik (sz). — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Hat év történelem. XX/1. rész (sz). — 20,50: Családi kör. — 21,40: Tánclépésben. — 22,25: Tv-híradó 3. (sz). 2. MŰSOR 20,00: Operabarátság (sz). — 20,50: Tv-híradó 2. (sz). —21,10: Jó estét, Paksiak (sz). — 21,55: Egészségünkért! (sz). SZOVJET TV 17,00: Tudomány élete. — 17,30: Petrov, a Szovjetunió kiváló művésze énekel. — 19,50: Tv­film. És eljön az a nap. I. rész. — 21,00: Idő. — 21,35: Tv-vetél­kedő. — 21,40: A világ esemé­nyei. — 21,55: A világ népeinek művészete. — 22,25: Kárpáton­túli hírek. — 22,35: Kamerton. Tv-film, I. rész. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,25: Zeman őrnagy 30 esete. 30. rész. — 11,00: A hét köny­vei. — 11,05: Iskolatévé. — 11,20: Laboratórium. Tévésorozat. — 12,20: Hírek. — 15,30: Iskolaté­vé. — 15,55: Hírek. — 16,10: Szakmunkástanulók műsora. — 16,40: A hét könyvei. — 16,45: Barangolás Földünkön. — 17,30: Közép-szlovákiai magazin . — 18,00: Pár perc dalműsor. — 18,10: Dokumentumfilm. — 18,40: Esti mese. — 18,30: Idő­járásje­lentés. — 19,00: Tv-híradó 1. — 19,30: A Nagy Honvédő Hábo­rú. 17. rész. — 20,20: Tévéjáték. — 21,30: Tv-híradó 2. — 22,00: Szórakoztató műsor. — 22,40: Osztravai csecsemőotthon. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 16,25: Orosz nyelvoktatás. — 16,45: Német nyelvoktatás. — 17,40: Munkaügyi tanácsok. — 18,05: Kérdésekre válaszolva. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Lá­nyok, asszonyok. — 20,00: Éle­tem legszebb estéje. Olasz­­francia játékfilm. — 21,45: Tv­­híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KÉTBALKE­ZES ÉS AZ ÖRÖMLÁNY (14 év­, am.) Béke mozi: KEOMA (pl.) Móricz Zs. mozi: A REJTEL­MES SZIGET (fr.—sp.—ol.) Mátészalka: A TANÚ (14 év!, m.) Kisvárda: PANTALEON ÉS A HÖLGYVENDÉGEK (18 év!, dominikai) Nyírbátor: VÁLLALOM, FŐ­NÖK (csehszl.) Fehérgyarmat: A HIÉNÁK NAPJA FBK-műsor, nyilvános előadás, (tunéziai) 1980. február 27., szerda y Katét-Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2958 1980. február 27. NYVSSC-s ökölvívósikerek Az elmúlt hét végén, négy na­pon át, Szeged adott­ otthont a Dózsa Kupa ifjúsági és felnőtt országos ökölvívóversenynek. A viadalon az NYVSSC sportolói kitűnően helytálltak, a 29 egye­sület pontversenyében az előke­lő 3. helyen végeztek. Az első Bp. Építők 26, a második Vasas 16, a harmadik Nyíregyháza pedig 14 pontot szerzett. Szántó József edző fiai közül az ifjúságiak között a harmatsúlyú Gulyás Róbert az első, a papír­­súlyú Bihari pedig a második he­lyen végzett. Gulyás elnyerte a versenybíróság által a legtechni­kásabb versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjat is. A felnőttek versenyében a kö­zépsúlyú Balázsi Béla aranyér­mes lett. Valamennyi ellenfelét döntő fölénnyel verte. Nagyváltó­súlyban Sándor Zoltán 17 induló között a harmadik helyen vég­zett. Kisváltósúlyban Bukta Já­nos a 7., szupernehézsúlyban pe­dig Erdélyi Gábor az 5. helyet szerezte meg. A Dózsa Kupán egyébként 234 versenyző indult. Négy napon át délelőtt és délután két-két szorí­­tóban folytak a versenyek. Az NYVSSC szakosztálya a pontver­senyben olyan klubokat előzött meg, mint az A-kategóriás Zalka SE, Kun Béla SE, Tatabánya és Steinmetz SE.

Next