Kelet-Magyarország, 1980. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-18 / 141. szám

KÉZILABDA Idegenben nyert a Volán Az NB-s szabolcsi csapatok öt­venszázalékos teljesítményt nyúj­tottak a hét végén, közülük há­rom győzött, három vereséget szenvedett. Az MMTK női NB I B-s gárdája, ha egyetlen góllal is, de nyert és tartja előkelő helye­zését. A Nyíregyházi Volán-Dózsa SC lányai, úgy tűnik, végleg ma­gukra találtak, most is gólzápor­ral győztek és ezúttal is Buda­pesten. Eredmények: NB I B-S NŐI MÉRKŐZÉS: Mátészalkai MTK-Bp. Postás 8:7 (4:2). A mátészalkai csapat tag­jai közül hárman vizsgáik miatt egy edzéssel álltak ki a mérkő­zésre, s ez meglátszott az együt­tes teljesítményén. Gólszerzők: Kovács 7, Papp 1. Jók, Kovács és Kemecsei. NB II-ES NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Volán-Dózsa—Soroksár 22:13 (9:6). A vendég nyíregyházi­ak jó csapatmunkával ilyen arányban is megérdemelten nyer­tek. Gólszerzők: Makovi 6, Majo­ros és Török 5—5, Niklainé 3, Nagy zs. 2, Tállas 1. Jók: Majo­­ros, Makovi, Tállas. Debreceni Dózsa—Vásárosnamény 19:7 (10:3). A debreceni mérkőzésen tartalé­kosan állt ki a Vásárosnamény. Gólszerzők: Hideg és Szilágyi 3—3, Koncz T. 1. NB II-ES FÉRFIMÉRKŐZÉSEK: Mátészalkai MTK—Kazincbarcika 38:28 (19:15). Az MMTK jó játék­kal megérdemelten győzte le el­lenfelét. Legjobb dobók: Mayer 10, Hornyák 8, Talabos 7, Tamás 6. Jók: Mayer, Talabos, Kertész, Hornyák. Debreceni Medicor— Nyírbátor 25:18 (12:8). Idei leg­jobb játékát nyújtva szenvedett vereséget a Nyírbátor... Ld.: Kovács 10. DMVSC—Tiszavasvári­­ 18:16 (9:10). Szerencsés körülmé­nyek között nyertek a hazaiak. Gólszerzők: Fedor 5, Ónodi 3, Hunyadvári, Újhelyi, Sepsi 2—2, Megyesi és Nagy L. 1—1. TOTÓ 25. HÉT 1. Pápai Text.—Sárvári Vasas1 2.7. Volán-Ajkai Bányász1 3.Veszprémi Volán—Kőszeg x2 4.Kapuvár—Fertőszentmiklós1 5.Nagyigmánd—Mosoni V. 1X 6.Barcs—Kiss János SE 21 7.Táncsics SE—Bonyhád1 8.Nyergesújf.—III. k. TTVEX 9.Szondi SE—Törekvés1 10.Sülysáp—EMG Sashalom x2 11.Csongrád—Szabó L. SE2 12.Mátészalka—Kisvárda1 13.Záhony—Debreceni Volán1 14.Steinmetz SE—Sz. TAÉV1 15.Mohács—K. Vasas1 16.Szekszárd—PETC .1 KELET-MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁG Hajdú megye nyerte a pontversenyt A hét végén a nyíregyházi vá­rosi stadionban került sor az if­júsági atlétikai csapatbajnokság területi döntőjére. A rangos ese­ményen a vártnál kevesebb volt az indulók száma. A pontver­senyt a legegységesebb Hajdú- Bihar megye válogatottja nyerte, az NYVSSC és a Borsod-Abaúj- Zemplén megye csapata előtt. A versenyszámok győztesei és a szabolcsi helyezettek. NŐK: 100 m: 1. Mihalkó Anna 12,3, 2. Koháry Ildikó 12,5. 100 gát:­­ 1. Szőllősi Judit (Bp. Spartacus) 16,1. 200 m: Tóth Judit (Borsod) 26,7. 300 gát: 1. Tamás Ágnes 44,9, 2. Koháry Ildikó 45,8, 3. Korányi Zsuzsa 46,3. 400 m: Tamás Ágnes 59,6. 800 m: Hortobágyi Katalin (Bp. Spartacus) 2:23,3. 1500 m: 1. Noszály Edit 4:54,6, 2. Siti Mária 5:05,0. 4X100 m: 1. NYVSSC 49,6. 4X400 m: 1. NYVSSC 4:04,9. Ma­gasugrás: 1. Bereczki Kinga (Borsod) 160. Távolugrás: 1. Nagy Éva (Bp. Spartacus) 526, ... 3. Bernáth Csilla 508. Diszkoszvetés: 1. Hunyadvári Mária 46,16, 2. Ladányi Lilla (Szabolcs) 37,66. Gerelyhajítás: 1. Hunyadvári Má­ria 38,70, 2. Biró Edit (Szabolcs) 36,22, 3. Ladányi Lilla (Szabolcs) 36,16. Súlylökés: 1. Szőllősi Judit (Bp. Spartacus) 12,63, 2. Volosi­novszki Márta 9,84, 3. Katona Anna 9,79. FÉRFIAK: 100 m: 1. Asztalos Sándor (Hajdú) 11,0. 110 gát: 1. Csapó Lajos (Hajdú) 14,9. 200 m: Csapó Lajos (Hajdú) 22,6..............3. Lutter Sándor 23,2. 300 gát: 1. Újvári Gyula 40,7. 400 m: 1. Ke­lemen Béla 51,0, 2. Újvári Gyula 51,5. 800 m: 1. Bereczki József (Borsod) 1:55,3. 1500 m: 1. Be­reczki József (Borsod) 3:57,0. 3000 m: 1. Sajgó László (Borsod) 9:05,9...........3. Hegedűs Roland 9:17,3. 4X100 m: 1. Hajdú 43,7, 2. NYVSSC 44,4. 4X400 m: 1. Haj­dú 3:30,5. ____3. NYVSSC’ 3:34,7. 10 000 m gyaloglás: 1. Tóth Sán­dor (Hajdú) 61,26,0. Magasugrás,: 1. Várhelyi Tamás (Hajdú) 201, 2. Ónodi István 190. Távolugrás: 1. Pálóczi Gyula 718, 2. Pócsik Csaba 635. Hármasugrás: 1. Pá­lóczi Gyula 14,71. Diszkoszvetés: 1. Hankó László (Borsod) 48,82, 2. Kerekes László (Szabolcs) 45,40. Kalapácsvetés: 1. Lóska Sándor (Borsod) 58,62. Gerely­hajítás: 1. Zsíros Sándor 64,86, 2. Stefán László 63,64. Rúdugrás: 1. Molnár Gyula (Bp. Spartacus) 450. Súlylökés: 1. Fodor László (Hajdú) 14,32, ... 3. Kerekes László (Szabolcs) 12,38. Azok a versenyzők, akiknek a neve után nem tüntettünk fel egyesületet, valamennyien az NYVSSC sportolói. Bányai István Noszály Edit (NYVSSC) 4:54,6 perccel nyerte az 1500 méteres síkfutást. A gerelyhajítás aranyérmese: Zsíros Sándor (NYVSSC) 64,86 méterrel. (Császár Csaba felv.) Szabolcsi röplabdasikerek A röplabda NB II hét végi for­dulójában pályára lépő szabolcs­­szatmári csapatok eredményei közül hármat kaptunk meg. Az NYVSSC női és férfigárdája, va­lamint a Tiszavasvári Lombik női együttese hazai környezetben nyert. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK: NYVSSC— Bp. Harisnyagyár 3:2. A lelkesen és jól játszó nyíregyháziak meg­érdemelten tartották itthon a két bajnoki pontot a volt NB I-es fő­városiakkal szemben. A harma­dik játszmában például „henge­reltek” a piros-kékek, 15:2-re nyertek. A döntő, ötödik játék­részben már 9:0-ra vezetett az NYVSSC, amikor erősített a Ha­­risnyagyár és 13:13-ra alakította az állást. Végül a hazaiak szerez­ték meg a győzelmet jelentő két poént. Tiszavasvári Lombik—Deb­receni Universitas 3:2. Kiegyenlí­tett erők küzdelmét hozta a ta­lálkozó. A hálónál jobb vasváriak nagy küzdelemben nyertek. FÉRFIMÉRKŐZÉS: NYVSSC— Szolnoki Titász 3:0. A lelkesen küzdő Titász nehezen adta meg magát a listavezetőnek, 58 percig tartott a mérkőzés. Az első játsz­mában 4, a másodikban 6, a har­madikban pedig 10 poént értek el a szolnokiak. Jók: Varga L., Parti. Jelenet az NYVSSC—Szolnoki Titász mérkőzésről. Osztályozok az NB II-be jutásért Tuzsér Hajdúböször­mény ellen lép pályára Befejeződött a labdarúgó­bajnokság, de a sportágban még izgalmas küzdelmek vannak hátra. A 19 megyei bajnok, továbbá Budapest bajnoka június 22-én és 29- én játszik osztályozót az NB II-be jutásért. A 20 csapatból sorsolás alapján tíz párt al­kottak, az oda-vissza párharc győztese szerzi meg az NB II-es jogot. Az első, június 22-i mér­kőzésre az elölálló együttes otthonában kerül sor, a visz­­szavágó június 29-én az első fordulóban vendég csapat pá­lyáján lesz. Az ismert kupa­szabályok döntenek, ha a viszavágó után egyenlő az ál­lás, pontban, illetve gólkü­lönbségben, a holtversenyt eb­ben az esetben eldönti az ide­genben lőtt több gól, ha ez is egyenlő, akkor a visszavágó nem ér véget a 90. percben, 2x15 perces hosszabbítás kö­vetkezik. S ha ez sem hoz döntést, akkor 11-es rúgások­ra kerül sor. Az osztályozók párosítása: Dombóvári Munkás—Hon­véd Toldi SE, Sellye—Siófok, Szegedi Délép—Baja, Szeg­halom—Karcag, Keszthelyi Haladás—Répcelak, NIKE Fűzfő—Csorna, Honvéd Rá­kóczi SE—ÉGSZÖV Medosz, Soroksári VOSE—Nagybá­tony, Recsk—Borsodi Volán, Hajdúböszörmény—Tuzsér. A BP. V. IZZÓ VISSZALÉPETT A Budapesti Vasas Izzó Sportkör elnöksége legutób­bi ülésén a labdarúgó-szakosz­tály helyzetéről tanácskozott. Határozatot hozott, hogy 1979—80-as idény befejezté­vel­­a csapat lemond az NB II-es jogáról és kéri a Buda­pesti bajnokság I. osztályába való besorolását. Ezzel egy­­időben a bázisvállalat társa­dalmi és gazdasági vezetői, valamint Vác Városi Tanácsa és pártbizottsága között lét­rejött megállapodás értelmé­ben jelentős segítséget nyújt majd a város sportjának fej­lesztéséhez az alábbiak sze­rint: Vácon a közeljövőben meg­alakult egy összevont sport­egyesület, Váci Izzó MTE néven, mely jogutódja a Vá­ci Híradás Sportegyesület­nek. A Váci Híradás és a Bp. Vasas Izzó csapataiból ala­kítják ki a Váci Izzó MTE NB II-es együttesét. Az Izzó BLSZ gárdáján kívül az ösz­­szes utánpótlás csapatot mű­ködteti továbbra is. A Vácra menő játékosok átigazolása folyamatba kerül. EB Kedden délután folytatódtak a küzdelmek Olaszország­ban az Európa-bajnokság két négyes csoportjában. Délután az első mérkőzést az A-cso­­portban Csehszlovákia és Hol­landia játszotta. A találkozón nagy meglepetés született a VB-ezüstérmes hollandok csak döntetlen eredményt tudtak elérni és így kiestek a további küzdelemből. A csehszlovákok a 3. helyért mérkőzhetnek. A találkozó eredménye: Csehszlovákia— Hollandia 1:1 (1:0). G.: Neho­­da és Kist. Az NSZK—Görög­ország találkozó lapzárta után fejeződött be. || Ketet­magyarország § Az MfSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401 Telefon: Il-OT, 0-435, 11-535, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, ,ZrtI?yV1101?, V 1-5­ 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő. 10-003, Pf.. 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre M,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA . Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25­05. HU ISSN 0133—2058 1980. június 18. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8,25: Szocialista brigádok akadémiája. — 8,54: Beszélni nehéz. — 9,06: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 9,42: Kis magyar néprajz. — 10,05: Kököjszi és Bobojsza. Török Sándor meseregénye rádióra al­kalmazva. — 10,23: Fecskék és fruskák. Arthus Ransome re­génye folytatásokban. — 10,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11,00: Csajkovszkij-művek. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Ope­raslágerek. — 13,20: Örökzöld dzsesszmelódiák. — 13,58: Élők és holtak. I. Konsztantyin Szi­­monov regénye. — 15,10: Ka­zacsay Tibor fúvósműveiből. — 15,30: Magyar előadóművészek. — 16,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: Szabó Ferenc műveiből. — 17,07: Honnan fúj a szél?! Riport a hazai vitorlásgyártás­­ról — 17,32: Luciano Pavarotti operafelvételeiből. — 19,15: Gon­dolat. — 20,00: A zeneirodalom remekműveiből. — 21,01: Moldo­­ván Stefánia, Győri Szabó Jó­zsef és Mozsár Imre nótákat énekel. — 21,30: Háttérbeszél­getés. — 22,20: Tíz perc külpo­litika. — 22,30: A dzsessz vilá­ga. — 23,30: Rimszkij-Korsza­­ kov operáiból. — 0,10: Propri­um Missae in Dominica Ressu­­rectionis — gregorián mise. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Mai dalok. — 8,20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Operettrészletek. — 10,00— 11,27: Zenedélelőtt. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,20: Is­meretlen áruk — jegyzet. — 13,30: Színes szőttes. — 14,00: Kettőtől négyig... — 16,00: Fordulók a líra történetében. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: Haj. — Részletek Mac-­Dermot zenés játékából. — 17,00: Nyolc rádió nyolc dala. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Barangolás régi hangle­mezek között. — 18,55: Népzene­­kedvelőknek. — 19,25: Kirándu­lás az éterbe. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: Válás (s)z. — 21,25: A rádió Dalszínházá­nak bemutatója. — 22,48: Nóták. — 23,30: Balassa P. Tamás szer­zeményeiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: Filmzene. — 17,10: Veress József jegyzete a Kojak Budapesten című magyar filmről. — 17,15: Öt perc dzsessz. — 17,20: Egészségünk. Dr. Skri­­bek József előadása a balesetek utókezeléséről. — 17,25: A Space együttes felvételeiből. — 17,30: Ismeretlen ismerősök. A mentő­sök. Riporter: Várkonyi Zsuzsa. — 17,40: Operettkedvelőknek. — 17,50: Hallgatóink leveleire vála­szol dr. Orosz Gyula. — 17,55: Amanda Lear énekel. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A nyíregyházi Igrice együttes játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,00: Tévétorna. (Színes!) — 9,05: Óvodások filmműsora. — 9,25: Csata fekete-fehérben. — 9,45: Stop! (Színes!) — 9,55: Delta. — 10,15: Anna Karenina. X/7. rész. (Színes!) — 11,10: Le­het egy kérdéssel több? — 15,50: Környezetismeret. — 16,30: Hírek. — 16,35: Stop! — 16,40: Kuckó. (Színes!) — 17,10: Staféta. (Színes!) — 17,20: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. — 17,25: Reklám. — 17,35: Labdarúgó Európa-bajnokság. Spanyolország—Anglia mérkő­zés. (Színes!) — A szünetben: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. (Színes!) — 20,00: Hat év törté­nelem. XX/17. rész: Szövetsége­sek. (Színes!) —­20,45: Képtelen képtelenségek. (Színes!) — 21,10: Panoráma. (Színes!) — 21,35: Dicső rokonom. — 22,40: Tv-híradó 3. (Színes!) 2. MOSOK: 20,00: A rajzfilmek kedvelői­nek. — 20,15: Reklám. — 20,20: Labdarúgó Európa-bajnokság. Olaszország—Belgium mérkő­zés. (Színes!) — A szünetben: Tv-híradó 2. (Színes!) — 22:15: Csend, felvétel, Varázsfuvola! (Színes!) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: KICSI A KOCSI, DE ERŐS (am.) Béke mozi: VENDÉGEK VAD­NYUGATON (román) Móricz mozi: TRANSZSZIBÉ­­RIAI EXPRESSZ (SZ.) Kisvárda: HARCMODOR I—II. (14!, m.) Mátészalka: BIZALOM (14!,­ m.) Fehérgyarmat: AZ ISMERET­LEN KATONA LAKKCIPŐJE (14!, FBK-műsor, nyilvános ea., bolgár.) Nyírbátor: VISSZAJELZÉS (sz.) FiftJWI 1980. június 18., szerda Súlyemelő területi verseny Pethő aranyjelvényes A hét végén a Tiszavasvári Lombik SC súlyemelőcsarnokában területi felnőtt minősítő, valamint ifjúsági, serdülő és úttörő kivá­lasztó versenyt rendeztek. A ha­zaiak egyik legjobb súlyemelője, Pethő Lajos az ifjúságiak 60 ki­logrammos kategóriájában arany­jelvényes szintű eredménnyel, 210 kilogrammal győzött. A ver­seny győztesei: FELNŐTTEK, 56 kg: Ondi László (Tiszavasvári Lombik) 190. 60 kg: Bakos János (Tiszavasvári) 175. 67.5 kg: Csonka Sándor (Nyírbátori RSC) 172,5. 75 kg: Ta­kács József (NYVSSC) 240. 82.5 kg: Kovács László (Mátészalkai MTK) 195. 90 kg: Varga László (Tiszavasvári) 255. IFJÚSÁGIAK, I. korcsoport, 56 kg: Ondi István (Tiszavasvári) 165. 60 kg: Pethő Lajos (Tisza­vasvári) 210. II. korcsoport, 52 kg: Hamvai István (Nyíregyházi 110- es DSK) 155. 56 kg: Rácz Lajos (Kisvárdai SE) 160. 60 kg: Tóth László (Tiszavasvári) 122,5. 67,5 kg: Kovács István (Kisvárdai SE) 190. 75 kg: Makai István (Nyh. VSSC) 210. 82,5 kg: Porga Sándor (Tiszavasvári) 140. SERDÜLÖK, 44 kg: Kató Sán­dor (Nyírbátori RSC) 52,5. 48 kg: Vass László (Mátészalkai MTK) 85. 52 kg: Várkonyi László (Ti­szavasvári) 122,5. 56 kg: Hajzer András (NYVSSC) 145. 50 kg: Ke­néz Gyula (NYVSSC) 147,5. 64 kg: Nagy Imre (Tiszavasvári) 167,5. 67,5 kg: Gulyás János (Tiszavas­vári) 162,5. ÜTTÖRÖK, 40 kg: Józsi Tibor (Kisvárdai SE) 72,5. 44 kg: Gál László (Tiszavasvári) 87,5. 48 kg: Nagy László (Tiszavasvári) 102,5. 52 kg: Batai Árpád (Nyírbátori RSC) 117,5. 64 kg: Molnár Attila (NYVSSC) 130. 67,5 kg: Vajda László (Mátészalkai MTK) 75. 75 kg: Marincsák János (Kisvárdai SE) 65.­­ 75 kg: Siktár István (NYVSSC) 107,5 kg: Rácz András Június 18—19—20-án korszerű villamos termékek kiállítása Nyíregyháza, Vasvári P. u. 6. sz. alatt. Kiállításunk nyitva 10—16 óráig. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK.

Next