Kelet-Magyarország, 1980. december (37. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-05 / 285. szám
8 FOCITURMIX DIÓSGYŐR KÖVETKEZIK Szombaton 13.00 órakor Diósgyőrött, a DVTK ellen játsza soron következő bajnoki mérkőzését az NYVSSC NB I-es labdarúgócsapata. A találkozó a tavaszi idény első fordulójának egyik összecsapása lesz. Augusztusban, mint ismeretes, a nyíregyháziak 0:0-ás félidő után 2:0-ra nyertek. Diósgyőrben egyébként nem okozott gondot a hó, a stadion játékterét már korábban letakarták fóliával, s azt csak szombaton szedik le a gyepszőnyegről. Az IBUSZ különjárata szombaton reggel 9 órakor indul Diósgyőrbe az IBUSZ irodája elől. A BARÁTI KÖR ELISMERÉSE Tegnap délután az NYVSSC baráti köre évadzáróra hívta meg az őszi idényben kitűnően szerepelt nyíregyházi labdarúgócsapatot és szakvezetőit. Dr. Szendrei István, a baráti kör elnöke elismerését fejezte ki a játékosoknak és vezetőiknek, majd átadta az NB I élcsoportjában végzett labdarúgóknak a baráti kör ajándékait. EGY PONT MARADT Az országos ifjúsági és serdülőbajnokság Miskolci csoportjában szereplő NYVSSC-s labdarúgócsapatok legutóbb hazai pályán játszották bajnoki mérkőzéseiket. A négyből egy pont maradt itthon, a DVTK ellen az ifigárda ért el 1 :1-es döntetlent. A serdülőegyüttes 1:0-ra kikapott a diósgyőriektől. A DUNÁNTÚLI NAPLÓ ÍRJA Testvérlapunk, a Baranya megyében megjelenő Dunántúli Napló december 1-i, hétfői számában gyorsmérleget készített az NB I-es labdarúgó-bajnokság őszi idényéről. A lap az újonc Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC bemutatkozásáról dicsérő hangon írt: „Az újonc Nyíregyháza teljesítményét némi túlzással úgy is értékelhetjük, hogy csodát műveltek. Vagy talán csak a jelenlegi magyar mezőnyben tűnik csodának ez a teljesítmény? Mert valójában csak azt tették, amit joggal várnak el az élvonalban. Becsülettel dolgoztak, nem tisztelték a nagycsapatokat és a pályán az első perctől az utolsóig hajtottak.” KANYÁRIT ELTILTOTTÁK Az MLSZ fegyelmi bizottsága a legutóbbi ülésén tárgyalta Kányán Zoltánnak, az Asztalos János SE labdarúgójának ügyét, akit az elmúlt vasárnap Szolnokon kiállított a játékvezető. Kanyárit a bíró megsértése miatt három bajnoki mérkőzéstől tiltották el, így nem játszhat az ASE idei, két utolsó hazai összecsapásán a Debreceni Kinizsi és a Gyulai SE ellen, sőt nem lehet ott a tavaszi rajton sem — idegenben, Karcag ellen. B. D. KELET-MAGYARORSZÁG TORNA Januártól nyílt pontozás A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) legutóbbi tübingeni végrehajtó bizottsági ülésén véglegesítette azt a korábbi döntését, miszerint jövő év január elsejétől minden nemzetközi viadalon nyílt pontozással történik a gyakorlatok értékelése. Ez azt jelenti, hogy a pontozóbírák a gyakorlat megtekinése után táblán mutatják fel a pontszámot, ahol pedig lehetőség nyílik erre, ott a mellettük álló elektromos jelzőberendezésen tüntetik fel a kialakított értéket. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a pontozók „titokban” ítélkeztek, pontszámaikkal csak a szervezető bírója ismerkedhetett meg, s aztán az átlagszámítás után csak egy pontszámot láthatott a közönség, a jegyzőkönyvbe kerülőt, az érvényest. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a jövő évi versenynaptárt, így a soron következő női Európa-bajnokság május 15—17. között lesz Madridban, majd ugyanebben a hónapban 22—24. között a férfiak hasonló eseményére kerül sor Rómában. A mexikóvárosi világbajnokságot november 20—25. között bonyolítják le, ezt megelőzően november 14—16-án a FIG vezetői tanácskoznak. Barcs Sándor bírálja a játékvezetőket Barcs Sándor bírálja a nemzetközi mérkőzések játékvezetőit a FIFA hivatalos lapjában, a FIFA News-ban megjelent cikkében. A nagy példányszámban, öt nyelven megjelenő szaklapban arra a visszásságra hívja fel a figyelmet, hogy amíg az International Board a legcsekélyebb szabálymódosítást is visszautasítja, az élvonalbeli játékvezetők önkényesen kezelik a játékszabályokat és egyre inkább megsértik azokat. Konkrét példákat sorol fel arról, hogy a szabályokkal ellentétben mind kevesebbet törődnek azzal, hogy a szabadrúgást arról a helyről hajtsák végre, ahol a szabálytalanság történt, hogy elnézik, ha az ilyenkor elrúgott labda nincs álló helyzetben, nem tartják be kapusoknál a 4 lépés szabályt, vagyis labdahordozás esetén nem ítélnek közvetett szabadrúgást, csakritkán figyelmeztetik a kapust, ha az nyilvánvalóan húzza az időt, nem törődnek vele, ha 11-es rúgásnál a kapus idő előtt elrugaszkodik (emiatt esett ki a Moszkvai Dinamo Bécsben, az Ausztriával szemben egy KEK- középdöntőből), szabadrúgásoknál és szögletrúgásoknál egyre szűkül a távolság a sorfal és a labda között, alig van bíró, aki komolyan veszi a 10 yard (9,15 m) távolságot, még kevesebb akad, aki leméri. Ezután még több hasonló esetet sorol fel Barcs Sándor, „Anarchia felé haladunk?” című cikkében, amelyet több európai szaklap is részletesen ismertet. TÖMEGSPORTVERSENY FEHÉRGYARMATON. Közel 780 fiatal vett részt azon a futóversenyen, melyet a napokban rendeztek Fehérgyarmaton. Győztesek: 1200 m: Fekszi Csilla (Jánkmajtis), 1600 m: Molnár Ilona (Milota). 1800 m: Simon Valéria (Zalka Máté Gimnázium). 2000 m: Nyíri Irén (142-es DSK). 2500 m: Tamás Tünde és Kósa Edit (mindkettő Zalka Máté Gimnázium). 2000 m: Papp László (Szamossályi). 3000 m: Simon Zsolt (Milota). 4000 m: Nagy Károly (142-es DSK). 5000 m: Bihari József és Nagy János (mindkettő 142-es DSK). 6000 m: Karmacsi László és Matócsa Tibor (mindkettő Zalka Máté Gimnázium). Képünk a tömegsport-futóversenyen készült. (Molnár Károly felv.) Kosárlabda NB II Hét közben a Szarvasi Főiskola Spartacus SC NB II-es kosárlabdacsapatai szerepeltek Nyíregyházán. A Békés megyeiek a mezőgazdasági főiskola együtteseinek vendégei voltak. A bajnoki összecsapásokon a nyíregyháziak mérlege: egy győzelem, egy vereség. A két pontot kellemes meglepetésre a férfigárda tartotta itthon. Eredmények: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola- Szarvas 79:72 (45:31). Az „emgé” férficsapata jó játékkal, végig vezetve nyerte a találkozót. Az együttes valamennyi tagja dicséretes teljesítményt nyújtott, azonban Hegedűs, Kollár és Marton külön is említést érdemel — nagyszerű játékáért. Ld.: Hegedűs 28, Kollár 18, Szilágyi 14, Szarvas—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 73:47 (36:24). A jobb játékerőt képviselő szarvasi lányok megérdemelten szereztékmeg a győzelmet. Ld.: Gulyás 16, Béres 14. Jó: Béres. Szombaton és vasárnap Röplabda OIK-elődöntő Nyíregyházán A hét végén, szombaton és vasárnap Nyíregyháza ad otthont a röplabda Országos Ifjúsági Kupa elődöntőjének. A jósavárosi 9-es számú általános iskola tornatermében négy női, a városi stadion játékcsarnokában pedig négy férficsapat küzd az országos döntőbe jutást jelentő első hely megszerzéséért. A mérkőzések szombaton 13, vasárnap pedig 8 órakor kezdődnek. — Az elődöntőben megyénk színeit az NYVSSC csapatai képviselik — mondta érdeklődésünkre Kerék Pál, a rendező Szabolcs- Szatmár megyei Röplabda Szövetség főtitkára. Közülük a fiúgárdának van esélye, Bartha László edző fiai megszerezhetik az első helyet. Minden bizonynyal a KOMÉP SC együttesével kell majd megküzdeniük, amely a tavalyi országos döntőben az előkelő második helyen végzett. A női együttes esélyéről. Hetei Pál edző csapata nagy meglepetéssel szerezheti meg csak a továbbjutást. Itt az első számú favorit a Budapesti Spartacus SC és a Debreceni Tóth Árpád Gimnázium gárdája. A tornán egyébként az 1962-es születésű tehetségek vesznek részt. Az elődöntő résztvevő csapatai, lányok: Debreceni Tóth Árpád Gimnázium, Dunaújvárosi Építők, Budapesti Spartacus, NYVSSC. Fiúk: Tatabányai KOMÉP SC, Miskolci EMTE, Debreceni Sportiskola, NYVSSC. Az országos döntőt december 29. és 31. között rendezik. A helyszín: Veszprém. Irány Az NDK-beli Drezdában nemzetközi versenyen vesznek részt a magyar úszósport legtehetségesebb fiataljai: Nyíregyházáról ketten utaznak a viadalra. A Magyar Ú Úszó Szövetség a delegáció vezetésével Pallos Sándort, a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC vezetőedzőjét bízta meg. A versenyzőkeret tagja lett Gergely Gabriella, az NYVSSC egyik legnagyobb ígérete. Gabi mindössze 12 éves, de eredményei alapján már is jegyzik a szakemberek. A világ sportja Tokióban nagyszabású nemzetközi tornaverseny kezdődött, amelyen szerepelnek a magyar férfi és női sportolók is. Az első napon szerenkénti küzdelmekre került sor, s a magyarok közül a legjobban Donáth Ferenc szerepelt, aki gyűrűn megszerezte a győzelmet — igaz, holtversenyben a japán Yamawakival. ★ A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtökön megkapta Szöul jelentkezését is az 1988. évi nyári olimpiai játékokra — jelentették be a NOB közleményében. A délkoreai város már a negyedik a sorrendben azt követően, hogy Melbourne (Ausztrália), Athén (Görögország) és Nagoya (Japán) is kérte a nagy világesemény lebonyolítását. Szöul jelentkezése négy nappal azután érkezett, hogy vasárnap hivatalosan lezárták a határidőt. A NOB közleménye szerint azonban Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke a késés ellenére is figyelembe veszi Szöul kérését. Új Kaletmagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058 1980. december 5. RÁDIÓ FILM KOSSUTH RADIO 8,27: Energiatakarékosság — de hogyan? III. rész. — 8,37: Franck: D-dúr vonósnégyes. — 9,30: Száll az ének. Óvodások műsora. — 10,05: Hétszínvirág. — 10,35: A merengőhöz. Vörösmarty Mihály versei. — 10,40: Kóté Tibor népi zenekara játszik. — 11,00: Régi színészek — régi hangszerek. A Színházi Magazin különkiadása. — 12,20: Miskolci zenei hét. — 12,35: Hétvégi panoráma. — 13,54: Sanzonok. — 14,24: A Budapesti fúvósötös felvételeiből. — 14,44: Magyarán szólva ... — 15,10: Két Mozart-hangversenyrondó. — 15,28: Dominó. — 16,05: Húszas stúdió. — 17,10: Jon Vickers operaáriákat énekel. — 17,35: Láttuk, hallottuk. —18,00: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. — 19,15: Embermesék. Lengyel Nagy Anna műsora. — 20,10: A zene nem ismer határokat. — 21,00: Korok és emberek. Zaragoza ostroma. Benito Pérez Galdos regénye rádióra alkalmazva. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Szimfonikus zene. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Francia madrigálok. — 8,33: Dunajevszkij operettjeiből. — 9,18: Harminc perc alatt a föld körül. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,38: Népi muzsika. — 13,15: Nőkről — nőknek. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Mindenki iskolája. — 17,30: Ötdik sebesség. — 18,33: Popturiszt. — 19,28: A Budapesti koncert fúvószenekar játszik. — 20,00: Régi nóta, híres nóta. — 20,33: A rádió Dalszínháza. — 22,14: Verbunkosok, nóták. — 23,15: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Zenekari muzsika. — 11,05: A kamarazene kedvelőinek. — 13,01: Macbeth. Részletek Verdi operájából. — 13,07: A Philharmonia zenekar felvételeiből. — 13,50: Gránát Endre Liszt hegedűműveiből játszik. — 14,29: Iphigenia Aulisban. Részletek Gluck operájából. — 15,10: Húsbavágó beruházások. Riport. — 15,35: Szimfonikus zene. — 16.50: Rónai György: Esti gyors. Könyvszemle. — 17.00: Tipptopp parádé. — 17.30: Miskolci zenei hét. Kapcsoljuk a Miskolci 13. számú Általános Iskola auláját. Kóruspódium. — Kb. 18,30: Zenekari operarészletek. — 19,05: Nem tudom a leckét! — 19,35: Miskolci zenei hét. Kapcsoljuk a miskolci Bartók-termet. Pászthy Júlia dalestje. — Közben, kb. 20,15: A nevelés tárgya nemcsak a gyerek. — Kb. 20,35: A dalest közvetítésének folytatása. — Kb. 21.15: Dzsesszfelvételeinkből. — 21.33: Társalgó. nyíregyházi rádió (PÉNTEK) 17.00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17.05: Körkép. Bálint Attila hét végi jegyzete. — 17.15: Sztárok és slágerek. — 17.30: Körben a keréken. Közlekedési magazin. Riporter: Horvát Péter. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Ferencz Éva szabolcs-szatmári népdalokat énekel. Mészáros Béla és Végh Csaba citerázik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. nyíregyházi rádió (SZOMBAT) 8,30: Hírek, időjárás, lapszemle, évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,05: Hétvégi teríték zenével. — 9,20: Mi a véleménye a kórházi látogatási időről, a nyíregyházi mozikról, a nyúlfeldolgozásról? Riporter: Antal István, Ésik Sándor, Szabó Mária. — 9,35: Fordal több előadóval. — 9,45—10,00: Északtiszántúli krónika, lapszemle, műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna (sz). — 8,05: Iskolatévé. — 10,45: Tízen Túliak Társasága. — 14,10: Iskolatévé. — 16,05: Hírek. — 16,10: Mindenki közlekedik... — 16,25: Keresztkérdés (sz). — 16,55: Öt perc meteorológia (sz). — 17,00: Virgács. Vidám irodalmi Télapó-műsor gyerekeknek. — 17,50: Fehérben. —18,40: A budapesti szemétégetőmű. — 19,00: Reklám. — 19,05: Tévétorna (sz). — 19,10: Olvassatok mindennap! (sz). — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Delta. — 20,20: Kulcskeresők. Örkény István drámájának tévéváltozata (sz). — 21,55: Csehszlovákia—Olaszország. Tenisz Davis Kupa-döntő (sz). — 22,35: Jubileum a Korona pódiumon. — 22,55: Tvhíradó 3. (sz). 2. MŰSOR 16,25: Reklám. — 16,30: Csehszlovákia—Olaszország. Tenisz Davis Kupa-döntő. — 19,00: Reklám. — 19,05: öt perc meteorológia (sz). — 19,10: Mindenki közlekedik ... — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Daniel Druskat. NDK tévéfilmsorozat. V/2. rész. — 21,40: Tv-híradó 2. (sz). — 21,55: Shakespeare: IV. Henrik (sz). I—II. rész. SZOVJET TV 17,05: Az SZKP XXVI. kongresszusának méltó köszöntéséért. A nagy könyv fejezetei. I. — 18,00: Hangverseny. — 19,00: Híradó. — 19,45: Balettműsor. — 20,50: A világ eseményei. — 21,05 :Külföldi extrádműsor. — 21,55: A hét eseményei. — 22,20: Gyermekkor, serdülőkor, ifjúság. Tv-film. I. rész. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Zenés gyermekműsor. — 9,30: Dalműsor gyerekeknek. — 9,50: Ivan Olbracht: Anna. Regény tvváltozata, I. rész. — 10,55: A nyári olimpiai játékok megnyitója Moszkvában. — 11,40: Vetélkedőműsor. — 12,20: Hírek. — 12,35: A rendőrség naplójából. — 14,55: Hírek. — 15,00: Csehszlovákia—Olaszország tenisz Davis Kupa-döntő. A szünetben: Bratislavai magazin. — 18,30: Esti mese. — 18,40: A madarak birodalmában, VII. rész. — 19,15: Az úton nem vagy egyedül. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Marx Károly fiatal évei. — 21,20: Fúvószene. — 21,55: Hét végi tipp. — 22,00: Tv-híradó. — 22,30: Riport Ingestok szerencséjéről. — 23,30: Hírek. ROMAN tv 16,30: Német nyelvű adás. — 18,35: A volánnál. Autóvezetőknek. — 19,00: Tv-híradó. —19,20: Gazdasági híradó. — 19,40: Történelem. — 20,10: A robbanás. Görög játékfilm. — 21,45: Képről képre. — 22,15: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: KALIFORNIAI LAKOSZTÁLY (14!, am.) Zártkörű archív filmklubi előadás 18 és 20 órától. Béke mozi: ROBINSON CRUSOE (sz.) Előadás kezdete: 16 óra. BOSSZÚVÁGY (16!, am.) Móricz mozi: A SZÖKÖTT FEGYENC (sz.) Mátészalka: MÁGNÁS MISKA (m.) Kisvárda: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN (am.) Fehérgyarmat: HAIR (14!, am.) Nyírbátor: KÉT ARANYÁSÓ (NDK) Délutáni előadásra: LUXUSBORDÉLY PÁRIZSBAN (16!, ír.) Esti előadás. Vásárosnamény: CSONTVÁRY (14!, m.) 1980. december 5., péntek A tél öröme SÍLÉCCEL A SZABADBA. Több ezer fiatal és felnőtt élvezi síléccel, szánkóval a tél örömeit. (MTI fotó: Tóth Gyula felvétele — RS)