Kelet-Magyarország, 1982. június (39. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-06 / 131. szám

8 TAURUS SPORTNAP Egész napos tömegsportversenyt rendezett dolgozóinak a Nyíregyházi Taurus Gumigyár. Meg­hívták a dolgozók gyermekeit is, valamint néhány testvérüzemet és intézményt. Képünk a Tau­rus­ Tanárképző Főiskola röplabdamérkőzésen készült. (Ganzler István felvétele) Idegenbeli bravúr után Mátészalka ünnepre készül Ma még egy osztályozó mérkő­zésen érdekeltek a szabolcs­­szatmári labdarúgó rajongók. A Mátészalkai MTK a területi baj­nokságba jutásért lép pályára, 17.00 órától otthonában fogadja a Hort Vasas SE együttesét. A szalkaiak az első összecsapáson nem kis bravúrt vittek véghez, 4:2-re verték a volt NB II-es já­tékosokkal kiálló Vasast. A szur­kolók így bizakodnak: ma este ünnepelhetik a magasabb osz­tályba jutott MMTK-t. — Nem kell leírni a Hort Vasas SK-t — figyelmeztetett Deme­ter Ferenc, a Mátészalkai MTK ügyvezető elnöke. Nagyszerű csa­patuk van a Heves megyeiek­nek, igen jó képességű gárdával rendelkeznek. Játékosaik nagy­szerűen képzettek. Mi az első találkozón gyorsaságban kerül­tünk föléjük. S, ha ez a lendület tart a visszavágón is, akkor va­lóban ünnepelhetünk. Csak fe­gyelmezett, csupaszív játékkal lehet a Vasas ellen tartani az előnyt! A Silye László, Piros András edzőkettős által vezetett MMTK hét közben jól sikerült főpróbát tartott, a volt NB II-es Debrece­ni Universitas SE ellen Szálkán 2:2-t ért el. A szakvezetőknek egyébként egyetlen gondjuk van, Virovecz húzódással bajlódik. Remélhetőleg azonban ott lesz a visszavágón. A kezdőcsapat az alábbi keret­ből kerül ki: Kiss, Kovács I., Schmidt, Orosz, Kovács A., Mol­nár F., Virovecz, dr. Ungvári, Szabó, Zelizi, Lukács, Tarczali, Kormos, Veres, Árvai, Nagy, Fe­hér. Az MMTK-nak egyébként 2:0-lás, vagy 3:1-es vereség is a magasabb osztályba jutást je­lenti, mivel Horton négy gólt lőtt. A Hort Vasas SK nem adta fel, játékosok és vezetők hangsúlyoz­ták, ami sikerült a Mátészalká­nak, az nekik is sikerülhet ide­genben! Szántó György edző a következő csapatot küldi pályá­ra: Buda — Nagy, Kiss I., Szed­­lák, Rédei, Molnár, Párrai, Tely, Móczár, Galgóczi dr., Gaál. Cse­reként készenlétben áll: Bálint. A találkozót NB I-es játékveze­­tő, Divinyi Béla vezeti. Kosárlabda A BSE Nyíregyházán NB I-es kosárlabdacsapat láto­gat ma délelőtt Nyíregyházára. A Budapest SE élvonalbeli gárdá­ja a Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola férfiegyüttesének lesz az ellenfele. Méghozzá tétmérkő­zés lesz, hiszen a Magyar Nép­köztársasági Kupa legjobb 16 csapata közé jutásért játszanak. A találkozóra 11.00 órától a főis­kola Sóstói úti tornacsarnokában kerül sor. A tanárképző negyedik helyen végzett NB II-es gárdája Máté János edző irányításával készült a kupameccsre. És bravúrt szeret­nének véghezvinni! A fővárosi együttes legjobb összeállításá­ban jön Nyíregyházára: tovább akar jutni, mert MNK-győzelem­­mel szeretné nemzetközi sze­replését biztosítani! A tanárképző NB I-be jutott női együttese a hét végén — két­napos torna keretében — Mis­kolcon vívja MNK-mérkőzéseit, az MTK-VM, a DVTK és a Cse­pel ellen. Ideális iskolagép A vitorlázó repülőgépekről tud­juk, hogy akár csak a gólya, a meleg légáramlás felhajtó erejét igyekeznek kihasználni a magas­ságnyeréshez. A földről felszálló meleg levegő csavarvonalhoz ha­sonlítható utat jár be, ezeken a körökön kell „megkapaszkodnia” a vitorlázógépnek is. Ha megszű­nik a kedvező áramlás, a gépma­dár fokozatosan süllyedni kezd, hacsak nem találkozik újabb áramlattal. Van egy hazai konstrukciójú és építésű géptípus, a „Góbé”, amely kevéssé hajlamos a „dugóhúzó­ra”, ha pedig a pilótanövendék gyakorlatlansága következtében mégis előfordul ilyesmi, könnyen kivehető a zuhanáspörgésből. De érdemes többet is megtudni erről a világviszonylatban is kitűnő gépről. Először is azt, hogy igen könnyű, mindössze 220 kiló, s ez a maga nemében világrekord. A „Góbé” vázszerkezete zömmel Az ideális kétüléses iskolagép felszálláshoz készülődik, alumíniumötvözetből készül, de ahol csak lehet, vászon helyette­síti a fémrészeket. A szárnyon és a vezérsíkokon nincsenek mere­vítő bordák, a fémfelület hullá­mos kiképzése pótolja őket. A kabinnak csak a kerete van alu­míniumból, és a lemezeken lyu­kakat vágtak, néhány dekányit így is megtakarítottak. A rakéta formájú repülő szárnyai valame­lyest rövidebbek és szélesebbek, mint a vitorlázógépeké általában; a viszonylag kis súly miatt ké­pezhették ki ilyenre. Főként en­nek köszönhető, hogy nagyon kis körön tud megfordulni, könnyen manőverezhet. A „Góbék” dicsé­retéül szolgál az is, hogy csak 1500 repült óra után kell őket nagyjavításnak alávetni, és még további 500 órát tölthetnek a le­vegőben a kiszuperálásig. I Kelet-Magyarország 1. Lengyelország, 2. Magyarország Igazi nyári kánikulai délután kezdődött tegnap a Volán Zalka Máté utcai motoros stadionjában az 1982. évi Béke és Barátság Kupa programsorozatának honi viadala. Mindjárt az első futamban pá­lyára léptek a hazai legények: a nyíregyházi Petrikovics és a haj­dúsági Tihanyi. Petrikovics azon­nal az élre vágott, míg Tihanyi­nak csupán a célegyenesben si­­került utolérnie, mi több, meg­előznie kelet-német ellenfelét. 5 :1-es pontarányú győzelemmel indult tehát a verseny! A cseh­szlovák és a bolgár titánok pár­harca 3:3-as döntetlent hozott, majd egy fölényes lengyel győze­lemmel folytatódott a párharc. Újabb nagy ellenfél, a Szovjet­unió következett a magyar pá­rosnak. Trofimov elnyargalt, a két hazai fiú már csak bottal üt­hette a nyomát, ám Volohovval szemben közösen elbírtak, így alakult ki a 3:3-as futamered­mény. A csehszlovák fiúk is be­bizonyították képességeiket: őli­re diadalmaskodtak az NDK-be­­liekkel szemben. A 8. futamban újból Petrikovics és Tihanyi lé­pett salakra. A start után azon­nal nagy lökdösődésbe kezdett a vendég Matusek, sajnos erősebb­nek bizonyult Petrikovicsnál s végül győzelmével 3 pontot szer­zett a csehszlovákoknak. A ma­gyarok második és harmadik he­lyükkel viszont ugyanennyit. Túl a második félidőn egyre in­kább élesedett a küzdelem. Két lengyel vezette a magyarok el­leni futamot, de Petrikovics ad­­dig-addig gyűrte, gyömöszölte, támadta a hátsó lengyelt, míg az feladta második helyét. Ám így is 4:2-es vereséggel ért véget a futam. Nyilvánvaló volt, hogy e vereség a végelszámolásnál na­gyon fog hiányozni. Mert hiába diadalmaskodtak a fiúk egymást követően két ízben is 5 :1-re — a románok és a bolgárok ellen — a lengyelek az utolsó futam előtt kedvezőbb pozícióban voltak. Az utolsó négy kör azonban tartoga­­tott még izgalmakat. A lengyel és bolgár kettős a start után ha­talmas pozícióharcba kezdett, az élen és a harmadik helyen len­gyel fiú állt. Ráadásul a negye­dik helyezett balkáni fiatalember kicsúszott s így már csupán tár­sa küzdött a két lengyellel. Az­után fél körrel odébb neki is meghibásodott a motorja, jelezte is szabályosan, ám a mögötte szá­­guldó lengyel nem véve ezt észre, belerohant a motorba. A megis­mételt futamban így csak két motoros startolt, lengyel győze­lem született s így 23—23 ponttal fejezte be a két rivális, Lengyel­­ország és Magyarország a BEK nyíregyházi futamát. 1982. június 6. Sikerül-e a bennmaradás? Visszavágó Nagykanizsán Előny az NYVSSC-nél — Várhidi Pál bizakodik — Sikert remél az Olajbányász Ma Nagykanizsán eldől az NYVSSC sorsa: sikerül-e NB 1- ben maradnia a nyíregyházi lab­darúgócsapatnak? Az előny min­denesetre a piros-kékeknél van, hiszen az elmúlt vasárnap 3:1-re verték az Olajbányász gárdáját, így döntetlen, vagy egygólos ve­reség is elegendő az osztályozó sikeréhez, sőt 4:2-re, vagy 5:3-ra is kikaphatnak a nyírségiek. Ha viszont 2:0-ra győznének a hazai­ak, akkor ők kerülnek az NB I- be, mert gólegyenlőségnél az ide­genben elért találat duplán szá­mít. Habár titkolódzik Nagykanizsán 15 ezer jegyet ad­tak el hét közben! Ennyien tud­ják bepréselni magukat az egyéb­ként 8000 néző befogadására al­kalmas Ländler utcai „ministadi­­­onba”. Az MLSZ megértő volt: eleget tett az Olajbányász kéré­sének, a játékteret körülvevő sa­lakos futópályára padokat rak­nak be, s ott ötezer ember fog­lalhat helyet. — 2:0-ra győzünk! — mondta Madár Gábor, az Olajbányász SE vezető­edzője. A nyíregyházi ta­lálkozón kellően feltérképeztük az NYVSSC-t, így nem félünk tőle.­­­gy érzem, meglesz a to­vábbjutásunkhoz szükséges 2:0, azaz ősztől NB I-es csapata lesz Nagykanizsának. Az egykori ZTE-futballista egyébként edzőtáborban készítet­te fel fiait a visszavágóra. Az összeállítást viszont nem árulta el, csak keretet jelölt. A titko­lódzás okát a csapathoz közel állók azzal magyarázzák, hogy néhány változással akarja a szak­ember meglepni a nyíregyházia­kat. Kerete a következő: Megyi­­mórecz, Szalai, Gondos, Nagy, Kormos, Bántó, Balogh, Liviczky, Savanyú, Füle dr., Nyúl, László, Kelemen, Lukács, Varga, Hor­váth, Simonetz, Müller, Balogh, akit a nyíregyházi kiállítása után csak megdorgált az MLSZ fegyel­mi bizottsága, tehát ott van a jelöltek között. Fecsku játéka kérdéses Az NYVSSC péntek délután el­utazott a visszavágóra. A csapat programja a tervek szerint ala­kult, Budapesten szállt meg, majd szombaton ment tovább Zalába. — Tizenhat játékos várja a visszavágót — válaszolta Várhidi Pál mesteredző. Kovács B., Má­­jer, Cséke, Gáspár, Szikszai, Szekrényes, Szűcs, Moldván, Klé­­ninger, Pólyák, Fecsku, Kiss M., Lechner, Babus, Bozsik és Pethő tartott velünk Zalába. Ami az összeállítást illeti: Kiss Miklós sé­rülése sokat javult, valószínű, játszhat is. Fecsku viszont sem futni, sem rúgni nem tudott jól elutazás előtt, így erősen kérdé­ses, pályára léphet-e. Nagyon re­mélem azonban, hogy ott lehet a kezdő tizenegyben. — Nagykanizsán véleményem szerint döntetlennél rosszabb eredményt nem érünk el. Egyér­telműen bízom a továbbjutásban! Nagyon nagy dolognak kell köz­bejönni ahhoz, hogy elveszítsük a visszavágót. A csapat, a játé­kosok szorgalmasan készültek , képmagnóról újra elemezhettük az elmúlt vasárnapi meccset. Biz­tos vagyok abban, hogy ősztől továbbra is NB I-es gárdája lesz Nyíregyházának. A dirigens: FIFA-bíró A sorsdöntő összecsapást Kuti Sándor, a neves FIFA-bíró vezeti, ő dirigálta nemrég az NYVSSC— FTC-találkozót — kitűnően. Ku­­tinak a két segítője: Szemes és Wimmer, NB II-es bírók. Mint már említettük, az NYVSSC-nek döntetlen, vagy egygólos vereség is elegendő az NB I-ben maradáshoz. Ha viszont 3:1-re nyerne az Olajbányász, kétszer 15 perces hosszabbítás kö­vetkeznék, s ha az sem hoz dön­tést, l1-es rúgásokra kerülne sor. Az NYVSSC-t néhány száz lel­­kes szurkoló is elkíséri. Az IBUSZ megyei irodája szervez társas­­utat, az autóbuszok vasárnap haj­­nalban 5 órakor indulnak Nagy­kanizsára. Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a világbaj­­okságra utazó huszonkét játé­kost. Ők, huszonketten küzde­­nek majd El Salvador, Argen­tína és Belgium ellen a cso­portselejtezők során. Rajtuk áll: továbbjut-e válogatottunk legjobb tizenkettő közé c íme 22 fiú „miniportréja”:­­ MÉSZÁROS FERENC profi­abdarúgó, a portugál Sporting Isszabon kapusa. 1950. április 1-én született Soroksáron. Mi­lőtt külföldre szerződött, a Va­­as hálóját védte. 1973-tól­ 25 .alkalommal állt a kapuban a­ímeres mezben. A selejtezők urán nagy érdemeikért­ szerzett­­ VB-döntőbe jutásból. KATZIRZ BÉLA a Pécsi MSC igazolt kapusa. 1953. április 27- én született Budapesten. Tizen­ötszörös válogatott. Helyét a legjobbak között Valenciában alapozta meg, ahol a mieink 3:0-ra verték Spanyolországot. Katzirznak lehetetlen volt gólt lőni. KISS IMRE a Tatabányai Bá­nyász labdarúgója. Még nem élt válogatott. 1957. augusztus 10-én született Hajdúböször­­ményben. Mészöly a jövő ka­pusának tartja. MARTOS GYŐZŐ az FTC-től került a belga Waterscheibe. 1949. december 15-én született Budapesten, öt éve játszott elő­ször címeres mezben, azóta 27 alkalommal kapott helyet a legjobbak között, ő Argentínát is megjárta. BÁLINT LÁSZLÓ az FTC-ből­­Belgiumba, majd onnan Fran­ciaországba szerződött, a Tou­louse védője. Szintén budapesti­­születésű, 1948. február 1-én született. Második világbajnok­­­ságán lesz ott Spanyolország­éban. Nagy rutinjával kiemelke­­­dik a hátamsorból. TÓTH JÓZSEF jelenleg az újpesti Dózsa labdarúgója, de nem titkolja, külföldön szeret­né folytatni. 1951. december 2-án született Mosonmagyaróvá­­rott. Negyvenhétszeres váloga­tott, 1974-től őrzi helyét a címe­res mezben. Kemény, gyors, gyakran előrefutó szélsőhát­véd. KEREKES ATTILA a Békés­csabai Előre-Spartacus SC já­tékosa. 1954. április 4-én szüle­tett Budapesten. Tízszeres vá­logatott, először 1976-ban kapott bizalmat. Mészöly őt is a jövő emberének tartja. RAB TIBOR a Ferencváros kitűnősége. 1955. október 2-án született Gödöllőn. Több sze­repkörben is jelölt, a védelem­ben és a középpályán egyaránt figyelembe vehető. 1975-től 19 válogatott mérkőzésen játszott. VARGA JÓZSEF a Budapesti Honvéd igazolt játékosa. Két éve mutatkoztt be a címeres mezben és kilencszer játszott. Négy VB-selejtezőn volt ott. Ő szintén játszhat akár a kö­zéppályán is. 1954. október 9-én született Budapesten. CSUHAY JÓZSEF a Videoton sziklaszilárd védője. Korábban az Eger SE-ben játszott, két éve került Fehérvárra. A VB- re való utazása nagy meglepe­tés, de nem azoknak, akik rendszeresen látják a pályán. 1961. május 3-án született Mak­láron. GARABA IMRE 1958. július 29-én Vácott született. A Buda­pesti Honvéd beállósa. 1980-tól válogatott, tizenhétszer kapott játéklehetőséget. A kemény védő Argentína ellen Marado­­nát fogja majd. MÜLLER SÁNDOR a spa­nyolországi Hercules Alican­­teban játszik. Azt megelőzően a Vasas labdarúgója volt. 1948. szeptember 21-én született Bu­­dapesten. 1970-től válogatott, 15-ször szerepelt a címeres mez­ben. Alicantéban a helyi kö­zönség kedvence, így az ottani szurkolók nyilván kegyeikbe fogadják majd válogatottunkat. SALLAI SÁNDOR a Debre­ceni MVSC igazolt labdarúgó­ja. 1960. március 26-án született Debrecenben. Tavaly adott ne­ki játéklehetőséget Mészöly Kálmán, s utána már ki sem tudta hagyni. Nyolc alkalom­mal volt ott a válogatottban. Híres szoros emberfogásáról. CSONGRÁDI FERENC 1956. március 9-én született Apáca­tornyán. A Videoton labdarú­gója. Tizenháromszoros váloga­tott, 1976-tól szerepel a legjob­bak között. A középpálya bár­melyik helyén számításba ve­hető. CSAPÓ KÁROLY Argentína után a spanyolországi VB-n is ott lesz. A Tatabányai Bányász kitűnő középpályása híres szervező­készségéről, szabadrú­gásairól és góljairól. 1951. ápri­lis 4-én született Oroszlány­ban. Tizenkilencszeres váloga­tott. FAZEKAS LÁSZLÓ, az Új­pesti Dózsa egykori sokszoros gólkirály jobbszélsője most a belga FC Antwerpen profi játé­kosa. 1947. október 15-én szüle­tett Budapesten. 1968-tól válo­gatott, 87 alkalommal lépett pályára. Címeres mezben hu­szonkét gólt ért el. NYILASI TIBOR az FTC eu­rópai ezüstlabdás, gólkirály középpályása. 1955. január 18- án született Várpalotán. 1975- től 49 válogatott mérkőzésen 21 gólt lőtt, fejelt. A magyar csa­pat vezéregyénisége. Spanyol­­országban feledtetni akarja ar­gentínai gyenge szereplését. törőcsik andrás az Új­pesti Dózsa kitűnősége. 1955. május 1-én született Budapes­ten. Harminckétszeres váloga­tott, 11 gól fűződik a nevéhez. A VB-esélyeket illetően­ fo­gadni mer a válogatott 12 közé jutására. KISS LÁSZLÓ a Vasas csatá­ra. Tavasszal bizony sem neki, sem csapatának nem ment. Mészöly bízik benne, a VB-re formába lendül. 1956. március 12-én született Taszáron. 1979- től válogatott, 24 meccsen hét gólt lőtt. A VB-selejtezőkön a továbbjutáshoz gólokkal já­rult. PÖLÖSKEI GÁBOR a Rába ETO-tó­l került a Ferencváros­hoz. 1960. október 11-én szüle­tett — Tóth Józsefhez hason­lóan — Mosonmagyaróváron. Hatszoros válogatott, 1 gólt lőtt. Évekre kibérelheti magának a válogatott 11-es számú mezét. SZENTES LÁZÁR a bajnok Rába ETO gólkirálya. 1955. de­cember 2-án született Bonyhá­­don. Tavasszal mutatkozott be a válogatottban, méghozzá szép góllal. Minden idegszálával a kapura tör, a VB nagy felfe­dezettje lehet. BODONYI BÉLA a Budapes­ti Honvéd jobbszélsője 1956. szeptember 14-én született Jászdózsán. 1979-től válogatott. Eddig 13 nemzetek közötti ta­lálkozón játszott, négy gólt szerzett. ŐK HUSZONKÉ Bemutatjuk a VB-re utazó labdarúgókat • • I UKelet­Magyarország I 4­,­ I I I I ______ ' j iMWMMNMÉÉíBuaMnMMMniinMURÉUMMMeawa Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 0-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next