Kelet-Magyarország, 1982. június (39. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

8 A vasárnapi Olajbányász -NYVSSC osztályozó mérkőzés után már el­tűntek a játékosok az öltöző­ben, amikor a lelkes és önfe­ledten ünneplő nyíregyházi szurkolók kórusa rázendített: — Pali bácsi, maradjon! Pali bácsi, maradjon! A kérés Várhidi Pálnak, az NYVSSC szaktanácsadójának szólt, aki az osztályozó végéig vállalta a nyíregyházi labdarú­gócsapat felkészítését. MINDEN LÉPCSŐT VÉGIGJÁRT Az 51 éves mesteredző remek munkát végzett a rendelkezé­sére álló három hét alatt. Az osztályozóra kerülés okozta sokkot kitűnő pedagógiai ér­zékkel száműzte az öltözőből. Nagyon nagy érdemeket szer­zett abban, hogy az nwsc­ mindkét osztályozó mérkőzését megnyerte és 7:2-es gólkülönb­séggel harcolta ki az NB I-ben maradást. Várhidi Pál 1948-ban lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarú­gója. Két év múlva pedig be­mutatkozott az első csapatban is. Középhátvéd és középpá­lyás volt, visszavonulásáig, 1965-ig nélküle elképzelni sem lehetett a Megyeri úti gárda ös­­­szeállítását.­­Több, mint 300 NB I-es mérkőzésen szerepelt! Az aktív játék befejezése után Várhidi maradt a focipá­lyán , edzőként. Az alapoknál kezdte, mert úgy vélte, jó, ha minden lépcsőt végigjár, így lett először szakvezető az NB IH-ban, két és fél évet eltölt­ve. Aztán másfél esztendeig az NB Ih­ben ült a kispadon. 1970. január 1-én hívták régi sikerei színhelyére, a Megyeri útra. A Dózsa tartalékegyütte­sének mestere lett. Három év múlva aztán az első csapatot bízták rá. Hét évig volt vezető edzője a lila-fehér gárdának és minden évben a dobogóra ve­zette a fővárosiakat. Négyszer bajnokcsapatot, kétszer ezüst-, egyszer pedig bronzérmes együttest „csinált” a Dózsából. KIVÁLÓ PEDAGÓGUS A nyíregyháziak kérésére Várhidi Pál azonnal igent mon­dott. Döntésének egyik oka: mindig szimpatikus volt neki az NYVSSC, a piros-kékek hal­latlan lelkesedésükkel, akará­sukkal, játékszeretetükkel „megfogták" a kitűnő szakem­bert. A mesteredző a rendelkezé­sére álló három hét alatt min­denekelőtt a játékosok önbizal­mát igyekezett visszaadni. Va­lósággal elhitette velük, job­bak bármelyik NB II-es baj­noknál és simán túljutnak az osztályozón. Láttuk az edzése­ken: külön-külön elbeszélgetett — sokszor — mindenkivel, biz­tatott, lelkesített, korholt, ha kellett. Nagyszerű pedagógiai érzé­két hasznosítva például a már­­már „leírt” Kiss Miklósból olyan csatárt formált, hogy mindenki kérdezgette: mitől tudott három hét alatt ilyen gólerőssé, gólveszélyessé vál­ni a szőke fiú? Csékének is megtalálta igazi helyét, jobb­hátvédként újra a régi lett a labdarúgó. Gáspár nagyszerű fejjátékáért kapta a hármas számú mezt, és Nagykanizsán korlátlan úr is volt a légtér­ben. A középpályán Kléninger és Lechner harcba állítása szintén jó húzás volt, a két fiú rengeteget mozgott, erőszakos, kemény játékkal járultak a si­kerhez. Pólyák újra jobbszél­­sőként mutatkozott be, lendü­letet adott a csatársornak, ál­landó veszélyt okozott az el­lenfélnek. Az edzői ráhatás ré­vén magabiztosabb lett Kovács Béla, Szikszai, Szekrényes, Moldván, Szűcs, Fecskó és Pe­­thő is. Az osztályozóig erőnlétben is javult az NYVSSC, taktikai és technikai képzettségben is többet mutatott a piros-kék együttes. A csatárjáték mindig „Achilles-sarka" volt a csapat­nak. Nos, ezúttal a támadó fel­fogásra sem lehetett panasz! Sőt, óriási lett a változás. Két meccsen hét gólt lőttek a nyír­egyháziak és még legalább 20 helyzetet kidolgoztak. RAGASZKODÓ SZURKOLÓTÁBOR Kétségtelen, ahhoz, hogy Vár­hidi Pál elképzeléseit valóra váltsa, megfelelő játékosok kel­lettek. A jobb teljesítmény el­érésében partnerek voltak a labdarúgók, mindent megtettek a siker érdekében. A csapat háza táján végre nyugodt volt a légkör is, az egyesület, a szakosztály, de a megye és a város vezetői szintén minden feltételt megteremtettek a za­vartalan felkészüléshez. Várhidi Pál megbízatása az osztályozóval lejárt. Bár csalá­di szálai a fővároshoz kötik, őszintén reméljük, hogy a ki­tűnő szakember továbbra is vállalja az NYVSSC dirigálását. Ezt kívánja most az NB I egyik legnépesebb szurkolótá­bora. Az ő személye lenne — szerintünk — a legnagyobb erősítés! B. D. ★ OLVASÓINKHOZ! Lapunk holnapi számában kezdjük meg az NYVSSC elmúlt egy­évi szereplésének értékelését. A háromrészes sorozatban fel­elevenítjük az egy év króni­kájának kulisszadolgait is. ,PALI BÁCSI, HARADION !" Jött, látott, győzött: Várhidi Pál VÁRHIDI PÁL, az osztályozós siker kovácsa. ÍDHHHBHBI Egy kis labdarúgó-világtörténet (1.) A tsur-kühtól a harpastumig Ha közvélemény-kutatást tar­­­­tanánk és lehetővé tennénk, hogy bolygónk összes lakói leadják voksukat, melyik a kedvenc sportjuk, egy pillanatig sem két­séges, hogy a futball legalább 80 százalékos többséget szerezne. De kevesen tudják honnan ered ez a játék, melyik volt az első meg­nyilvánulása, mi az oka népsze­rűségének? Rövid összeállítá­sunkban Földessy János, Rózsa András és Nilo J. Subaru köny­vének felhasználásával igyek­szünk megkeresni a kérdésekre a választ. Egyes sporttörténénészek sze­rint a labdarúgásnak, mint sport­nak a bölcsőjét Kínában ringat­ták, körülbelül ötezer évvel ez­előtt. Ezt az ősi kínai labdarú­gást „tsuh-küh”-nek írják. Egyes források szerint ennek a labda­rúgásnak nagy híve volt Cseng Ti kínai császár, ajd­ sok egyéb sportág (birkózás, vívás, vadá­szat) mellett szívesen rúgta a labdát is. Annyira szívén viselte az érdekes játék ügyeit, hogy a futball kedvéért még a kormány­zást is elhanyagolta. A kínai csá­szári örömünnepek állandó mű­sorszáma volt egy parázs fut­ballmérkőzés. A győztes csapat virágot, gyümölcsöt, bort és egy tömör ezüsttálat kapott. A vesz­tes együttes kapitánya viszont korbácsol a hátsó felére. A ránk­maradt adatokból az is kihámoz­ható, hogy sima és lehetőleg fü­ves térségen játszották a régi kí­nai focit, kapufákként bambusz­­rudakat használva. Jóval későbbi adat szerint már levegővel töltött bőrlabdával küz­döttek a csapatok, melyet nem­csak rúgni, hanem öklözni is le­hetett. Ezt a labdarúgást a kato­nák kiképzésében az ügyesség és a találékonyság fejlesztésére szol­gáló kiegészítő mozgásként alkal­mazták. Meghatározott területű játéktér közepére, egymástól mintegy 4 méter távolságra két kb. 4 méter magas bambuszrudat szúrtak, s a rudak közé hálót fe­szítettek. A háló felső részére pedig egy 60 cm átmérőjű nyílást vágtak. Ez volt a „kapu”. A lab­dát a háló két oldaláról rúgással és öklözéssel továbbították egy­másnak. Lehetett érinteni fejjel, háttal és mellel is, csak nyitott tenyérrel nem. A játékban csak­nem hetvenféle rúgás- és öklözés­­nemet, illetőleg mintegy tízféle szabálytalanságot különböztettek meg. A pontot elérő csapatot a nézősereg borral, virággal, gyü­mölccsel jutalmazta. A vesztese­ket kigúnyolták. Ez idő tájt — i. sz. VI—VII. sz. — már Japán is megismerkedett a labdarúgással. „Kemari”-nak elnevezett játékuk egész Japán­ban elterjedt. Néhány érdekes adat fennmaradt. A játék esz­köze egy 22 cm átmérőjű szarvas­bőr labda volt. A játékot négy­­szögletes pályán játszották. Hosz­­sza 94—97 méter, szélessége 14—24 méter volt. A pálya minden sarkán volt egy fa, ahol négy-négy játékos he­lyezkedett el. A pálya közepén magasba rúgták a labdát, s ek­kor a négy sarokból mind a négy férfi középre futott játsza­ni. Játékuk célja az volt, hogy a labdát minél tovább a levegőben tartsák. Igazi sikernek az számí­tott, ha ez legalább húsz percig sikerült. Ha a labda előbb földet ért, akkor bűnhődtek a játéko­sok. A sportszerűtlenséget is megtorolták. Aki az ellenfél ar­cára vagy fejére rúgta-öklözte a labdát, azt a korabeli játékvezető kiállította. Ez a sajátos japán foci évszázadok során élt, az utolsó hivatalos kemariviadalt 1939-ben tartották. Az ókori görögöknél az „episz­­kürosz” játékot két csapat egy nagy, szőrrel tömött labdával játszotta kézzel-lábbal. „Gól” ak­kor esett, ha valamelyik csapat átjuttatta a labdát az ellenfél „gól” , azaz határvonalán. Nem sokat tudunk a másik, lábbal is vívott görög labdajátékról a „sphere machis”-ról. Feltehetően ezt a csapatjátékot a labdázóter­mekben játszották. A rómaiak ,,harpastum”-ában a játékosok dolga az volt, hogy a labdát az ellenfél térfelére hur­colva átdobják a határsávon. Labdául egy marhahólyag szol­gált, levegővel, némi homokkal és szalmával megtöltve. A marhahó­lyag lehetett ökörhólyag, tehén­hólyag, üszőhólyag, vagy borjú­hólyag is. Feltételezés szerint a legnagyobb rangadókat bikahó­lyaggal játszották. A harpastum nemcsak a labdá­zóterek kedvelt „focija” volt, ha­nem a katonai kiképzés eszköze is. A nagyjából azonos létszámú katonacsoportok — a „csapatok” — közül az egyik fél volt a tá­madó, a másik a védő. A táma­dóknak át kellett juttatni a lab­dát a védők „alapvonalán”, míg a védőknek meg kellett ezt aka­dályozni. A rómaiak egyébként a labdát a harcban is magukkal vitték, és annak szüneteiben har­­pastummal szórakoztak, illetve edzést tartottak a következő ösz­­szecsapásokra. Tehát a rómaiak is labdáztak, lábbal is rúgták a „bőrt”, illetve a világ négy égtája felé szétrajzó katonáik révén minden meghódí­tott földön elhintették a labdázás szeretetének magvait. A fentiekben az ókorra vonat­kozó adatokat sorakoztattuk fel, folytatjuk a középkornál, ami­kor szép időben a várak, kasté­lyok lakói éppúgy mint a falusi fiatalok szívesen játszottak a kastélykertben a mezőn vagy a falu főterén. összeállította: Orosz Szilárd Kelet-Magyarország mintimummA Röplabda NB I-es osztályozó M­egtartották veretlenségüket! A Nyíregyházi Vasutas-Sparta­­cus SC férficsapatának nagy si­kerével fejeződött be a röplabda NB I-be jutásért kiírt osztályo­zótorna. A piros-kékek vala­mennyi ellenfelüket legyőzve, veretlenül harcolták ki az élvo­nalba jutást! A hét végi utolsó „körben” is ellenállhatatlan volt az NYVSSC, tudása kiemelkedett a mezőnyből, így újra van NB I- es röplabdacsapata Szabolcs- Szatmárnak! A siófoki torna szombat, va­sárnapi eredményei: NYVSSC— Tabi Videoton 3:0 (15:11, 15:8, 16:14). Szépen, könnyedén játsz­va, a nyíregyháziak csak arra vigyáztak, hogy 3:0-ra nyerjenek. NYVSSC—MAFC 3:0 (15:10, 15:11, 15:11). Közepes teljesítménnyel is magabiztos siker. NYVSSC—Kül­ker SC 3:0 (15:5, 15:8, 15:7). Nem volt vitás, ki nyer. További ered­mények: MAFC—Külker SC 3:0, MAFC—Tab 3:1, Tab—Külker SC 3:2. Az osztályozó végeredmé­nye: Akik az elismerésre méltó si­kert, az NB I-be jutást kiharcol­ták: Parti József, Takács János, Sipos János, Batai János, Nagy Attila, Dorogi László, Prékopa Ta­más, Varga László, Szikszai Géza, Nánási László, Takács Imre, Ká­nya Gábor, Pál László, Drotár György. Edző: Balázs István. Szakosztályelnök: Pók István. Szakosztályvezető: Dorogi Lász­ló. Technikai vezető: Nagy La­jos. Gratulálunk! 1. NYVSSC 1212— 36: 3 24 2. MAFC 128 4 26:15 20 3. Külker SC 1239 13:31 15 4. Tab 12 111 11:35 13 Ismét Illovszky a Vasas vezető edzője 1982. június 8. — a Vasas lab­darúgócsapatának új vezető ed­zője ismét Illovszky Rudolf lett. Illovszky utoljára az 1976—77. évi idényben dolgozott a piros­kékeknél, s akkor a Vasas baj­nokságot nyert. Azután Illovszky Ausztriában és Görögországban működött, majd nyugdíjba vo­nult. Minden idők legsikeresebb Va­sas-edzője (megértve a klub ne­héz helyzetét) az egyesület fel­kérésére elvállalta a vezető ed­zői tisztséget. Illovszky Rudolf július 1-én kezdi újra a munkát Angyalföl­dön. A régi helyen Sportrovatunk mától ismét régi helyén, lapunk szerkesztőségének Zrínyi Ilona utcai központjában dol­gozik. Ott várjuk tudósítóink telefonjait, a 10-329-es számon. Természetesen a központi, 11-277-es és a 11-425-ös telefonszámon is elérhetők vagyunk. A sport­rovatunkat személyesen felkereső tudósítókat, olvasókat délelőttönként várjuk. 1982. június 9. RADIO ■ a é ■ ■ ■ é m'b m i FILM 1982. jumus 9., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Amikor én még ... — 8,57: Tudomány és bűnüldözés. — 9,12: Régi híres énekesek műsorából. — 9,44: Kis magyar néprajz. — 10,05: A kincses sziget. — 10,33: Nóták. — 10,59: Rádiószínház. — 12,45: Portré Szegedi Sándor szőlőnemesítő­­ről. — 13,05: Operaslágerek. — 13,35: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Miska bácsi levelesládája. — 15,05: Itzhak Perlman Kreisler - átiratokat hegedül. — 15,28: MR 10—14. — 16,05: Francia meste­rek műveiből. — 16,39: Magyar irodalmi arcképcsarnok. —17,05: Ki miben érdekelt? — 17,30: Pátria — népzenei hanglemez­sorozat. — 17,45: Holnap közve­títjük. — 18,05: Kodály egyne­mű karok. — 19,15: Népzene­kedvelőknek. — 19,45: Kilátó. — 20,30: A zene nem ismer hatá­rokat. — 21,20: Cherbourgi eser­nyők. Részletek. — 21,30: Kül­politikai klub. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A Budafoki kamarakórus énekel. — 22,45: Malinovszki, a cári provokátor. — 23,00: Zenekari muzsika. — 0,10: Demjén Ferenc táncdalai­ból. PETŐFI RADIO 8,05: Az RCA szimfonikus ze­nekar játszik. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: A Szabó család. — 12,05: Népi muzsika. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Labirintus. — 14,00: A Pe­tőfi rádió zenés délutánja. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Moszkvából érkezett. — 19,05: Darvas Iván sanzonfelvételeiből. 19,16: Magyar anekdotakincs. — 19,45: George Duke felvételei­ből. — 20,35: Detektívjátszma. Rádiókomédia. — 21,51: A holi­­csi Copido. Zenés játék. — 23,20: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 9,00: Zenekari muzsika. — 10,37: Vlagyimir Atlantov ope­raáriákat énekel. — 11,05: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 12,35: Rossini vokális műveiből. — 13,07: A Francia Nemzeti ze­nekar hangversenye. — 14,40: Operarészletek. — 15,40: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. — 17,03: Öt földrész zené­je. — 17,10: Sors, végzet, cselek­vő személyiség. II. rész. — 17,30: Mozart: Fuvola-hárfaver­seny. K. 299. — 18,00: Külföldi tudósoké a szó. — 18,15: Otelló: Részletek Verdi operájából. — 19,05: Rádióhangversenyekről. — 19,40: Vas megyei zenei hetek. — Közben: kb. 20,20: Móra Fe­renc elbeszélései. — kb. 20,40: A hangversenyközvetítés foly­tatása. — kb. 21,20: Beethoven balettzenéiből. — 21,52: Blues­felvételek. —• 22,42: Dallapicco­la: A fogoly. Egyfelvonásos opera. (Kolláth Adrienne). — Szolgál­tatás gebinben (Haskó József). — Veress József filmlevele A Kobra napja című olasz film­ről. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Goambay Dance Band slágereiből. — 18,25— 18,30: Hírösszefoglaló. Mű­sorelőzetes. (A nap szerkesztő­je: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,59: Műsorismertetés. — 9,00: Idősebbek is elkezdhetik (ism.). — 9,05: Bélyegvilág. — 9,15: Delta. — 9,40: Komplexusok. Olasz—francia filmvígjáték. — 11,25— 11,55: Lehet egy kérdés­sel több? (ism.) — 16,32: Műsor­­ismertetés. — 16,35: Hírek. — 16,40: A Galápagos-szigetek ál­latvilága. — 17,25: Közlekedési pillanatképek. — 17,40: Reklám. — 17,50: 9-es stúdió. — 18,20: Eredmények, gondok a vízgaz­dálkodásban. — 18,50: A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. — 19,00: Reklám. - 19,10: Időseb­bek is elkezdhetik. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Harc a sínekért. Francia film. — 21,20: A tv galériája. — 22,00: Kockázat. — 22,40: Tv-hír­adó. 2. MŰSOR 20,00: Műsorismertetés. — 20,01: Képmagnósok figyelem! — 20,30: Kertünk — udvarunk. — 20,50: Tv-híradó. — 21,10: Reklám. — 21,20: A 22. miskol­ci tévéfesztivál díjnyertesei. SZOVJET TV 17,00: Élet és tudomány. — 17,45: Hosszú úton. Tv-film, VI. — 19,00: Híradó. — 19,35: Az idei év dalaiból. — 20,40: A világ eseményei. ROMÁN TV 20,00: Tv-híradó. — 20,30: Gaz­dasági figyelő. — 20,50: Tv-an­­két. — 21,10: Szegény Joanida. Tv-film. — 22,15: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: SZUPEREXPRESSZ (japán) (14 év!) Nyíregyháza Kert mozi: KASZKADŐRÖK (amerikai) Ea. kezdete: 21 óra! Pénztárnyitás: 19 óra! Nyíregyháza Béke mozi: Filmbarátok körének műsora. (Nyilv. ea.) ÉRINTÉS (18 év!) (svéd—amerikai) Nyíregyháza Móricz mozi: A HERCEG ÉS A CSILLAGLÁNY (csehsz.) Ea. kezdete: 15.30 óra. HAZATÉRÉS (16 év!) (ameri­kai) Ea. kezdete: 17.45 és 20 óra! Mátészalka Béke mozi: AN­NA 114 év*) (magyar-francia; NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17.10: Mikroobjektiv. A tartalomból: Pénzt, vagy . . . (Tarnavölgyi György). — -------------------—-----------------------­Strandőrjárat (Rózsavölgyi Er- SZÓKRATÉSZ VÉDŐBESZE­­zsébet). — Fáraó maszkkal DE 19.00 Benczúr—Móra b. Kézilabda NB II: Csupa győzelem Jó hétvégét zártak a szabolcsi NB II-es kézilabdacsapatok. A pályára lépő együttesek mind­egyike megnyerte találkozóját, csupa győzelem született. Külö­nösen a Nyírbátori RSC férfi­gárdája tett ki magáért, idegen­ből, méghozzá Nádudvarról vitte haza a két bajnoki pontot. A nőknél a Nyíregyházi Volán-Dó­­zsa folytatta győzelmi sorozatát. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Volán- Dózsa—Derecske 24:20 (10:12). Derecskén is biztosan nyert a listavezető. Kitűnő csapatjáték­kal és az idei legjobb teljesít­ménnyel megérdemelten jutott a két ponthoz a vendéggárda. Gólszerzők: Makovi 8, Kékes 6, Szilágyi 4, Sándor, Bodnárné, Niklainé 2—2. Jó, az egész csa­pat. FÉRFIMÉRKŐZÉSEK: Nyírbá­tor—Nádudvar 27:24 (14:14). Nagy küzdelemben aratta bravúros győzelmét a BSC. A vendégek játékosai közül mindenki jó teljesítményt nyújtott, de Petri­­kovics, Molnár, Kovács J. és Békési külön is dicséretet érde­mel. Gólszerzők: Petrikovics 9, Kovács J. 7, Molnár, Békési 4— 4, Kovács F. 2, Pál 1. Tiszavas­vári—Debreceni Medicor 21:15 (10:10). Az első félidő végén ki­engedett a hazai csapat. Szünet után viszont hengerelt, valóság­gal kiütötte a lelkes vendégeket. Ld.: Fedor 6, Gombás, Sepsi 5— 5. Mátészalkai MTK—Borsodi Bányász 20:19 (8:9). Két jól fel­készített, fegyelmezetten védeke­ző csapat végig izgalmas mér­kőzést vívott. A vendégek az el­ső, a hazaiak a második félidő hajráját bírták jobban. Ld.: Ta­más 8, Hornyák 4, Májer, Tala­­bos 3—3. Jók: Talabos, Tamás, Oláh, Rózsa. Mai műsor Kézilabda, NB II: Ti­­szavasvári Lombik—Bor­sodi Bányász, férfi baj­noki mérkőzés a tisza­­vasvári sporttelepen, 16.00 órától. y­­kom­fi Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Vona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5, 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jiger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—205*

Next