Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-22 / 146. szám
1983. június 22. Lépésigazítás A vasipari szövetkezet kitüntetett brigádjának egyik tagja mondta beszélgetésünk alkalmával: azt kell mindig gyártani, ami kelendő, de azt úgy, hogy a legjobb legyen a világon. Ilyen egyszerű nyelvre se hallottam még lefordítani a 77-es párthatározatot, amely a termelési struktúra változtatását sürgette. Gondolkodtam rajta, vajon ki mit fogadott meg ebből. Teljesen találomra kezdtem nézegetni a megyei tapasztalatokat. A konzervgyár sikeresen tört be új piacokra gyártmányaival. A MOM újféle optikai csodával jelentkezett. A nyírbogdányi kőolajosok találmányokkal vettek be svájci és holland piacokat. A mándoki vasipari szövetkezet a hazai hiánycikkekkel kelt bírókra — eredménnyel. Több tsz munkaigényes, ritkán termelt növényekkel, zöldségfélékkel látja el az exportra termelő hűtőipart. A feldolgozott alma aranyat érő cseppjeitillatait-aromáit gyártják Vaján és Mátészalkán. Gyógyszeriparunk új készítményekkel ostromolja a piacot. A vasipariak pillanatok alatt váltanak, ha kell, új gyártmányokra. De sorolhatnék még a példákat annak bizonyítására, hogy nálunk is megindultak az agyak. Ritkán vesszük mindezt szerbe-számba, holott a gazdasághoz értők tudják jól: ez a reform sikerének alfája és ómegája. A kevés anyag, sok szellemi érték, piacképesség, kiváló minőség. Egy válságos világban csak így lehet porondon maradni. Keleten és Nyugaton egyaránt. A felsorolt példák kezdetek. Korántsem mondhatjuk, hogy a skála teljes, a lehetőségek kimerültek. Jószerével biztató jelzések, melyek mutatják megyénkben is a jelen és jövő feladatait. Üzemi közösségek, tudományos egyesületek tagjai, egyénileg gondolkodók sokasága érti ezt már Szabolcs-Szatmárban is. Lassan oldódnak a korábbi gátlások, az óvatoskodások, meg-megjelenik a kockázat vállalása is. Azé a kockázaté, melyet megalapoz a jól tájékozottság, a hazai és a külpiac ismerete, a világgazdasági helyzet nap mint nap történő elemzése. Nem olyan régen a Financial Times című nagy tekintélyű angol közgazdasági lap értékelte a magyar gazdaságot. Nem rosszul. Reálisan. Kiemelten szóltak arról: képesek voltunk váltani. De képesnek kell maradnunk a jövőben is. Az 1977-es határozat, melyet a ’78 decemberi egészített ki, az egyensúly követelésével, hosszú távra, jól igazította új körülményeikhez a reformot Érdemes néha visszatekinteni erre, hogy sikereink tükrében még jobban lássuk teendőinket. Bürger Lajos Kelet-Magyarország Korszerűbb pedagógusképzés Eredményes tanévet zár a tanárképző főiskola Dr. Cservenyák László főigazgató, akitől a tanév főbb eredményeiről kértünk tájékoztatást, elsőként a tárgyi és személyi feltételek további jelentős javulását említette, mint a korszerű pedagógusképzés nélkülözhetetlen hátterét. Elmondta, hogy a rövidesen befejeződő tanévben új oktatási létesítményekkel gazdagodott a főiskola, átadták rendeltetésének a fedett atlétikai csarnokot és a szabadtéri uszodát, melyek nemcsak a négyszáz testnevelés szakos hallgató oktatásában jelentenek minőségi változást, hanem mind a kétezer nappali tagozatos főiskolás testi nevelését, mozgási lehetőségeit segíti. Hasznosan szolgálja az oktató és tudományos munkát a főiskola számítástechnikai központja is. Jobb feltételek A főiskola valamennyi tanszéke gazdagodott felszereltségben, ellátottságban, műszerezettségben. Elsősorban a gyakorlatigényes tanszékek laboratóriumait, szakkönyvtárait, oktatástechnikai felszereléseit fejlesztették. A legkorszerűbb videotechnikai eszközöket is az oktatás szolgálatába állították: zárt tévélánc köti össze a főiskolát az 1-es számú gyakorlóiskolával, melyeket mind szélesebb körben igénybe is vesznek a különböző tanszékek. Egyébként a főiskolán 24 önálló tanszék van, s az idén nyerte el állandó státusát az eddig ideiglenes jelleggel dolgozó népművelési, könyvtáros a gyors- és gépírási tanszék. A személyi feltételek továbbfejlődésére jellemző, hogy az idén hat főiskolai oktató szerzett kandidátusi tudományos fokozatot, így számuk 17-re emelkedett. Tizen pedig ez évben védték meg eredményesen kisdoktori disszertációjukat. A főigazgató hangsúlyozta: folyamatosan tájékozódnak a három megye általános iskoláinak tanító- és tanárjelölt igényeiről és természetesen orientálni igyekeznek a fiatalok érdeklődését, hogy a lehetőségek szerint olyan szakokon tanuljanak, amelyekre a legnagyobb szükség van az iskolákban. Ennek figyelembevételével az idei tanévben a tervezett 60-ról 90-re növelték a tanítószakra felvett hallgatók keretszámát, amely egyaránt megegyezik a fiatalok érdeklődésével és az iskolák tanítói igényeivel. Azokon a szakokon, amelyekre évek óta kevés a jelentkező — de az iskolákban nagyon hiányoznak —, olyan szakkal társították a kevésbé népszerű szakokat, amelyek valamely okból kedveltebbek. Így vezették be az ének—magyar, az ének—matematika, az ének—történelem, a testnevelés—matematika, a földrajz—matematika, vagy a magyar—matematika, a matematika—történelem, rajz— technika szakos képzést. Ily módon szeretnék elérni, hogy kevesebb legyen a túljelentkezés a humán szakokra és a jelenleginél többen válaszszák a természettudományos és készségszakok elsajátítását. Nagyobb lehetőség önálló tanulásra Kedvező változásokat hozott az idei tanév — már a korábbi évek is — a levelezőoktatásban is, ahol most már nem elsősorban a képesítés nélküliek tanulnak, hanem a már gyakorló nevelők egészítik ki szakmai felkészültségüket. Így a tanítók tanári képesítést kívánnak szerezni, ezért vállalják a tanítás melletti tanulást, vagy újabb szakkal, vagy szakokkal egészítik ki a meglevőt. Mindez minőségi javulással is jár, mert már a nevelésben egy alapképzéssel rendelkező pedagógusok tanulnak tovább, meglevő pedagógiai, pszichológiai és gyakorlati ismeretek birtokában. Az esti tagozatos óvónőképzést is folytatja a főiskola, itt két évfolyamon 50—50 óvónő szerez felsőfokú képesítést. A megtisztelő koordináló szerep jutott a Bessenyei György Tanárképző Főiskolának, az ország tanító- és tanárképző főiskolái között ők az összefogói az óra- és vizsgatervek megújítását, korszerűsítését célzó közös munkának. A tanévi korszerűsítések kimunkálásában az vezeti a főiskola oktatóit, hogy a különböző szaktárgyak lényeges elemeinek markánsabb kiemelésére serkentsék a tárgyak oktatóit és az ismeretek elsajátítóit. A kidolgozott tantervi változtatások az eddigieknél nagyobb lehetőséget adnak a hallgatóknak az önálló tanulásra, ismeretszerzésre, egyben megalapozhatják a tanév alatti folyamatos felkészülést. Közvetlenebb kapcsolat létesülhet az oktató és a hallgató között. Mindez a korábbiaknál jobb lehetőségeket kínál a hallgatói teljesítmények hitelesebb, tárgyilagosabb és folyamatosabb „mérésére”. E tantervi változásoknál természetesen építenek a főiskolai sokirányú és sokszínű közösségi életre, a KISZ-re, a tudományos diákkörökre, minden társadalmi, művelődési és más hasznos fórumra. Élénk kutatómunka Dr. Cservenyák László főigazgató végül elmondta, hogy a főiskola oktatói tevékenyen kiveszik a részüket az országos neveléstudományi és szaktárgyi kutatómunkából. Hét kiemelt témában nyertek országos, állami megbízásos pályázatot, melyek jelentős anyagi támogatást is hoztak a főiskolának, öt év alatt mintegy ötmillió forintot kapott a főiskola a tudományos, kutató munkálkodásra, mindez szellemileg is jól kamatozik az oktatói kar felkészültségének növelésében. A főiskola oktatói általános iskolai tankönyvek, főiskolai jegyzetek szerzőiként is részt vesznek a közoktatás korszerűsítésének nagy munkájában, s mint vendégtanárok, rendszeresen előadnak más főiskolákon, illetve egyetemeken is. Hasonlóan — a főiskolák és egyetemek közötti kapcsolatok erősítéseként — egyetemi tanárok is rendszeresen részt vesznek a nyíregyházi főiskola oktatómunkájában. Jól kamatoznak a szovjet, NDK-beli, csehszlovák és lengyel testvérfőiskolákkal évek óta meglevő munkakapcsolatok, cserelátogatások, vendégtanári szereplések. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola az idén is házigazdája volt több országos tudományos, társadalompolitikai, oktatási tanácskozásnak, sőt nemzetközi konferenciáknak is, mint a Magyar—NDK Történeti Bizottság soros ülése, melyen a reformáció és Európa volt a megbeszélés témája. Mindezek — az oktatástól a különféle rendezvényekig — egy célt szolgálnak: a sokoldalú, korszerű pedagógusképzést. Páll Géza A megye legnagyobb pedagógusképző intézményében, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a nappali tanító- és tanárszakon kétezer, a levelező tagozaton 7—800, az esti óvónői tagozaton száz hallgató sajátítja el a korszerű nevelési ismereteket, szerez pedagógus-oklevelet. Milyen változásokat hozott az 1982/83-as tanév a főiskola oktató-nevelő munkájában? Hogyan vesznek részt a főiskola oktatói a felnőttoktatás korszerűsítésében? 3 Alkatrészgyártók A Nagykállói Vasipari Szövetkezetnél sokféle alkatrészt gyártanak. Képünkön: a nagy pontossággal dolgozó köszörűgéppel Morvai István esztergapadhoz készít alkatrészt. (Elek Emil felvétele) . " Vállalkozás — Tetszik a hír, jóllehet tudom, hogy nincs benne semmi igazán új. Valamikor, még a századforduló táján alig akadt olyan kávéház, étterem, ahol a pincér a vendég kérésére ne hozta volna a lapokat, vagy ingyen, vagy pénzért. Jó rendszer volt ez. A vendég nem unta magát, ha várnia kellett, ráadásul szívesen elüldögélt az újságja mellett, kért még egy kávét, esetleg konyakot, vagy korszerűbben, kapucinert. Nincs hát a milotai vendéglős vállalkozásában semmi új, de mégis tetszik. Tudom ugyanis, hogy az üzlet vezetője nem a lapok terjesztéséből akar meggazdagodni, de azt is, hogy sok olyan vendége lesz majd, aki így jobban érzi magát. A HÍR RÖVID: néhány NAPON BELÜL, HA A POSTA EGY ÁLLVÁNYT AD HOZZÁ, MILUTAN A HELYI SZERZŐDÉSES ÉTTEREMBEN NEMCSAK EBÉDET VAGY ITALT RENDELHET A KEDVES VENDÉG, HANEM KEDVÉRE VÁLASZTHAT A KÜLÖNBÖZŐ HAVI-, HETI- ÉS NAPILAPOK KÖZÜL IS. az Étterem vállalja A „MINI” HÍRLAPBOLT ÜZEMELTETÉSÉT IS. Írom, tetszik a hír, de valójában kedvetlen is vagyok, mert tudom, hogy az ilyesminek manapság már illetlen dolog lenne hírré lennie. Évekre viszszamenően sajnos egy hasonló vállalkozásról hallottam: Nyírbátor Báthori vendéglőjében volt egy brigád, ők vették meg a lapokat saját pénzükön a vendégeknek, de ők is abbahagyták ezt, mert az ilyesmihez nem szokott vendégek ellopták a lapokat. Persze, ha a vendégek minden jobb helyen ezt találták volna, akkor eszükbe se jutott volna a lap lopkodása. Végezetül: nem tudom, hogy mi lesz a milotai vállalkozásból, de biztos vagyok abban, hogy nemcsak egy szerződéses üzlet vezetőjének juthatna eszébe hasonló ötlet. (bariba) Hamari nyár heve tikkaszt. Június eleje és amott, harmincfokos melegben már a zöldborsót kombájnolják. Gyatrán fizet, nem volt eső a termés kötődéséhez. Itt szinte óránként apad a Tisza. Már egészen lent van a pontonhíd. Az őrbódé árnyékában csendélet. Megviselt karosszék, a széken Népszava, táskarádió, a szék lábánál tölcsér alakú szócső. Azzal át lehet kiabálni a hajóra, a hajóslegényeknek. Juhász Bertalan hídkezelő, hídbontó, a kukoricát kapáló nőket nézi. Az asszonyt és lányát. Két út közé szorult illetményföldet művelnek a nők tiszta fehérben, sortban, vakít, mint a hó. A hídbontó sóhajt egy mélyet. Kijelenti: — Eső kellene. Kiszárad minden. Igen. Szomjas a tiszadobi határ. A folyó mellett is száraz, üvegesen kemény a levegő. — Este jobb. Éjjel kellemesebb. Még szerencse, hogy most nem jönnek a fókások. — Fókások? — Annak hívjuk a fehérhajókat. Sódert szállítanak. Tegnap tizenhatszor bontottunk hidat. Nem könnyű, hiszen a csörlőket kézzel tekerjük. Ha nagyobb a víz, nehezebb. A hídnál négyen teljesítenek egyszerre szolgálatot. Huszonnégy óra szolgálat, negyvennyolc óra szabad. Munka mindig akad, többnyire karbantartás. A forgalom nagy, hiszen Miskolc felé erre közelebb az út. Aztán a tsz-nek, az embereknek túl a Tiszán is van dolguk, földjük. A hídőr természetesen nem erre gondol. Nyár van, most itt vannak az unokák Kazincbarcikáról, a szőlőben, a ház körül sok a dolog. Süldőket is hizlal leadásra. Nem nagy pénzt remél belőle, de kimondja: — Ha nem dolgozna az ember otthon is, akkor mije lenne? Apámról veszem a példát, 74 éves, nyugdíjas, nem állja a munkátlanságot. Az apám is itt volt hídőr, negyven évnél is tovább. Én léptem a helyébe. Na, a fiam már nem. Az elment Kazincbarcikára vízvezetékszerelőnek. Azt szereti a várost, a motort. Vettem neki. Nekem jó ez a Tisza, a híd. Nem nézem, figyelem én a természetet, de bennem van. Érzem. Télen is szeretek itt lenni. Akkor is, ha fagyban, hóban, esőben kell dolgozni. — Jó a fizetés? — Most már jobb. Valamikor kevés volt, aránytalanul kevés. — Az ujjával mi történt? Baleset? Nézi a kezét Juhász Bertalan, egy pillanatig latolgatja, mondja, ne mondja. De hát nem szégyen az. — Úgy születtem, hogy össze volt nőve az ujjam. Operáltak. Többször is, de ez az egy ujjam nem akart kiegyenesedni. Akkor én azt mondtam, vágják le inkább azt a két ízt. Levágták. A munkában ez semmit sem zavar. Az, hogy be volt görbülve, merev volt, az semmiképpen sem volt jó. Mert ha az ember dolgozni akar, hát ne sajnáljon semmit... A hídon vontató jön át, szénával rakott pótkocsi döcög mögötte. Por kavarog és ül el a száradt nyárfák levelein. Különben nagy itt a csend, a nyugalom. A „fókások” sem jönnek. A csörlő dobján a drótkötél melegen tágul, süti a nap. Seres Ernő Híd bontó „Tegnap tizenhatszor bontottunk hidat. Nem könnyű, hiszen a csörlőket kézzel tekerjük.”