Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-09 / 135. szám
8 Sorokban SÁRRÉTI AZ EB-N Megkezdődött a lengyelországi Katowicében a tenisz Vasutas Európa-bajnokság. A viadalon részt vevő magyarok között ott van Sárréti György, az NYVSSC éljátékosa is. Az EB szombaton ér véget. PETRIKOVICS GYŐZELME Hat ország legjobbjainak részvételével nemzetközi salakmotoros-versenyt rendeztek a jugoszláviai Kruskóban. A viadal szép nyíregyházi sikerrel fejeződött be, Petrikovics József, a Volán-Dózsa SC versenyzője pontveszteség nélkül győzött. Sérülése után először versenyzett a nyírségi Balogh János is, aki érthetően óvatos volt, de ezzel együtt igen biztatóan motorozott. DÍJAZOTT ISKOLÁK Az OTSH, a KISZ KB, a Művelődési Minisztérium és az Állami Ifjúsági Bizottság az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom tárgyi feltételeinek javítására létesítményépítési pályázatot írt ki. Szabolcs-Szatmárból huszonnégyen adták be a pályázatukat, s azok közül öt intézmény megyei, három pedig országos díjat nyert. Az országos díjazottak között van a Kisvárdai és a Mátészalkai 5-ös számú Általános Iskola, 200—200 ezer forintot kaptak sportudvaruk kialakításához. A Balkányi Általános Iskola és Diákotthon 100 ezer forintos díjat érdemelt ki. Kelet-Magyarország Az NYVLSC újabb bravúrja Döntés az utolsó fordulóban A szombati utolsó fordulóra maradt a döntés a labdarúgó NB I-ben! A bajnoki címért harcoló Rába ETO szerdán kétszer is egyenlíteni tudott Kispesten, így gólkülönbséggel megtartotta első helyét, s szombaton, otthon az Újpesti Dózsa ellen bebiztosíthatja újabb aranyérmét. Az FTC Tatabányát keservesen verte, végül a fiatalok, Rubold, Koch és a többiek mentették meg a két pontot. A Fradi egyébként már csak akkor lehet első, ha legközelebb nyer Csepelen, míg a Rába pontot veszít a Dózsa ellen. Ami a kiesést illeti, Debrecen óriási hátrányba került, otthon kapott ki Csepeltől, úgy, hogy nem volt egy súlycsoportban a vasgyáriakkal. Az NYVSSC-nek így szombaton Békéscsabán már egy döntetlen is elég a bennmaradáshoz, mert jobb a gólkülönbsége, mint a DMVSC-é, amely egyébként Pécsett lép pályára. A többiek, a DVTK, a Videoton, a PMSC és az MTK-VM megmenekültek... Hétfőn, amikor megtudtuk, hogy a szerdai NYVSSC—Vasas ,NB I-es labdarúgó-mérkőzést Urbán Árpád és két debreceni (!) partjelző, Makó István és Csáki Béla dirigálja, telefonon felhívtuk dr. Páncsics Miklóst, az MLSZ főtitkárát: „Felesleges szóbeszédre adhat alapot, hogy a kiesési riválisnak számító Debrecenből küldték a partjelzőket... ” Az MLSZ főtitkára elmondta: „A bírók teljes bizalmat élveznek, és különben sincs semleges játékvezető ...” Tiltakozott az NYVSSC is, hiába . . . (Persze az dr. Dózsa—MTK-VM találkozóra is debreceni bírót — Divinyit — küldött a JB és egy pécsi partjelzőt, dr. Rákóczit...) Nos, Makó és Csáki igazolta Páncsics szavait - néhány jelentéktelen hibától eltekintve — korrekten látták el feladatukat! Ennek ellenére nem tartjuk helyesnek a JB ilyen bínóküldési módszerét! A mérkőzés egyébként hallatlan izgalmak közepette bennmaradási reményt adó hazai győzelmet hozott! NYVSSCVasas 2:0 (1:0,) Nyíregyháza, 18 000 néző, v.: Urbán (Makó, Csáki). NYVSSC: Csepecz — Csóké, Szűcs, Szikszai, Varga J., Moldván, Halász, Bezzegh, Barta, Kiss M., Vágó. Edző: dr. Magyar György. Vasas: Kakas — Farkas, Híres, Rácz, Balogh, Komjáti, Birinyi, Seres, Kiss L., Birkás, Váradi. Edző: Illovszky Rudolf. A Vasas kezdte a játékot, az első említésre méltó akciót viszont a hazaiak vezették, Barta fejese azonban elkerülte a kaput. A 4. percben Halász átadásával Vágó tört be a 16-oson belülre, de elügyetlenlkedve a nagy helyzetet, Kakas i megkaparintotta előle a labdát. A 19. percben a kitörő Kiss Miklóst szerelték szögletre. (Sokan 11-est reklamáltak!) A beívelést Kiss Miklós fejjel, szinte hazaadta Kakasnak . . . Hazai fölénnyel telt az idő, és gólveszély nélkül. A 24. percben Barta szögletét Halász és Vágó együttes erővel fejelte mellé. Három perccel később Vágó beadását Barta helyezte kapura, Kakas azonban vetődve, könnyedén háríthatott a bal alsó sarok előtt. A 31. percben Barta ívelt be szögletet, Vágó jó ütemben ugrott fel és közelről a jobb felső sarokba fejelte a labdát, 1:0. A másik oldalon tűzijáték alakult ki Csepecz kapuja előtt, de végül Komjáti nagy lövése elakadt a védőkben és a kapus felszedhette a labdát. A gól után többet kezdeményezett a Vasas. Kiss László vágott ki nagy szólót, sorra húzott el a védők mellett, de a lövés pillanatában a labda leperdült a lábáról. A 39. percben Szikszai keménykedett a fővárosiak térfelén, meg is kapta érte a sárga lapos figyelmeztetést. (Serest buktatta.) Két perccel később Kiss László húzott el Varga J. mellett, 18 méterről lőtt, labdája azonban leperdült a felső léc és a bal oldali kapufa találkozási pontjáról. (Nagy szerencséje volt az NYVSSC-nek!) Szünetben cserélt az NYVSSC, Bartát Czeczeli váltotta fel. A 47. percben Kiss László ügyesen visszasarkallta a labdát Váradi elé, aki át akarta emelni a labdát a kinn álló Csepeczen, de a kapus nagy bravúrral addig nyújtózkodott, míg le nem húzta az ejtést. Utána Seres lőtt alig a bal felső sarok mellé. Aztán Kiss László kézzel vitte el a labdát Szűcs mellett, de Szerencsére Csáki partjelző és Urbán bíró észrevette az esetet. Az 54. percben Kiss Miklós be-adását Bezzegh elöl szedte fel Kakas. Feljött az NYVSSC, kiegyenlítetté vált a játék. Mégis Csepecznek akadt dolga, Váradi lövését kellett védenie. És az 57. percben jött egy újabb hazai gól. Bezzegh adott be jobbról, Halász az ötös sarkánál emelkedett magasra és fejelte kapura a labdát. Kakas vetődött, a kapufára ütötte azt, amely onnan a hálóba pattant, 2:0. Kezdés után Seres nagy lövését óriási bravúrral ütötte szögletre Csepecz. Érdekes, izgalmas volt a mérkőzés. A 63. percben Czeczeli beívelt szabadrúgása Bezzeghig jutott, ő azonban — igaz, nehéz szögből — mintegy 12 méterős mellé lőtt. Utána Kiss Miklóst szerelték üggyel-bajjal a 16-oson belül a vendégvédők. A másik oldalon Komjáti lőtt érvénytelen gólt Y lesről. Aztán Seres elöl mentett az utolsó pillanatban Moldván. Újabb Csepecz-védés következett. Farkas lövését tette ártalmatlanná. A 73. percben Moldvánt hozta le Magyar edző, Szécsi ment a helyére. Egyre jobban beszorult az Nyh. VSSC. A 76. percben Kiss Miklós vezetett gyors ellentámadást, Balogh azonban leterítette. Meg is kapta érte a sárga lapos figyelmeztetést. Néhány pillanattal később Szikszai mentett a Vasascsatárok elöl. Az ellenakciónál Czeczeli adott elérhetetlen labdát Kiss Miklósnak ... A jól védekező nyíregyháziak gyors ellenakciókkal rendre meleg pillanatokat teremtettek a vendégek kapuja előtt. Izgalmas csatát hozott az NYVSSC—Vasas találkozó. A hazaiak kezdés után azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, de a fővárosiak szervezett védekezéssel rendre megakadályozták őket a gólszerzésben. A korábban gyengélkedő budapestiek — négy vereséget szenvedtek el egymás után — erre a mérkőzésre alaposan összeszedték magukat, mindent megtettek nyeretlenségi sorozatuk megszakításáért. Szünet után például elsöprő Vasas-rohamokat láthatott a szép számú szurkolósereg, de az NYVSSC is megmutatta: tud védekezni. És az első igazi ellenakciónál megszületett a második gól is. Végül nagy küzdelemben megérdemelten nyert az NYVSSC. További eredmények: Bp. Honvéd—Rába ETO 2:2, FTC—Tatabánya 2:1, V. Dózsa—MTK-VM 1:1, Debrecen—Csepel 2:4, Pécs— Békéscsaba 4:2, Haladás VSE— Videoton 1:3, Diósgyőr—ZTE 3:1. A bajnokság állása: Az NB II szerdai eredményei: Sopron—Dorog 4:4, Kazincbarcika—Eger 1:2, Olajbányász—22-es Volán 5:1, Hódmezővásárhely— STC 1:2, Bauxitbányász—Kecskemét 0:1, Volán SC—Szekszárd 3:0, Ganz-MÁVAG—Keszthely 2:2, Nagybátony—SZEOL AK 0:2, Siófok-Őzel 1 :1, Debreceni Kinizsi-Baja 1:0. B. D. Vágó vezető gólja a Vasas kapujában. (Gaál Béla felv.) 1. Rába ETO 29186 5 76-36 42 2. FTC 29194 6 72-45 42 3. Honvéd 29168 5 54-33 40 4. Csepel 2913 10 6 51-45 36 5. U. Dózsa 29 128 9 44-41 32 6. Vasas 29 11 6 12 54-49 28 7. Tatabánya 29 8 11 10 39-38 27 8. Haladás 2910 7 12 33-40 27 9. Diósgyőr 29 81011 35-43 26 10. Videoton 2911 315 48-44 25 11. PMSC 299 713 43-49 25 12. ZTE 298 912 37-46 25 13. MTK-VM 299 7 13 39-57 25 14. NYVSSC 298 8 13 27-36 24 15. Debrecen 297 9 13 32-49 23 16. B.csaba 295 7 17 40-73 17 Rangadót nyert a Bottyán SE A felnőtt megyei kézilabda-bajnokság kilencedik fordulójában a tanárképző főiskolások , Nagyecseden is bizonyították, hogy jó eredményeik nem véletlenül születnek. Hodász ismét kikapott, ezúttal a feljövőben lévő Geszteréd győzött ellene. A Nagykálló—Nyírbogdányi mérkőzés elmaradt, mert a játékvezetők nem érkeztek meg, a helyi szükség-játékvezetőket a vendégcsapat pedig nem fogadta el... A nőknél Mátészalka ismét nyert, míg a Tanárképző II. csak hat játékossal tudott Nyírbátorban kiállni. A férfi II. osztályban már az őszi mérkőzéseket játszák a csapatok. A Bottyán SE Nyírbogáton is nyerni tudott, így lépéselőnybekerült riválisaival szemben. Eredmények: Férfi K- osztály: Geszteréd— Nyírbogdány 24:25 (legutóbb tévesen közöltük), Fehérgyarmat— Záhony 26:22, Csentger—Baktalórántháza 22:26, Mezőgazdasági Főiskola—Kisvárda 19:30, Geszteréd —Hodász 25:16 (!), Nagyecsed— Tanárképző 22:35, Nagykálló— Nyírbogdány elmaradt, június 12- én játszák le. Női felnőtt: Vásárosnamény— Záhony 18:16, Nyírbogát—Kisvárda június 12-én játszák le, Balkány—Mátészalka 17:24, Nyírbátor —Tanárképző H. 22:19. Férfi II. osztály: Nagyhalász— Tiszabercel 25:28, Vaja-—Nyírmada 17:31, Bottyán SE—Balkány 19:19, Bottyán SE—Nagyhalász 58:7, Balkány—Tiszabercel 25:19, Nyírbogát—Vaja 22:12, Vaja—Nagyhalász 31:19, Nyírmada—Tiszabercel 33:22, Nyírbogát—Bottyán SE 18:28. Férfi ifjúságiak: Fehérgyarmat —Mátészalka 18:34, Csenger— NYVSSC I. 22:21, Geszteréd— Nyírbogdány 15:10, NYVSSC I.— Fehérgyarmat 26:9, Kisvárda— Geszteréd 31:12, Nyírbogdány— NYVSSC II. 9:27, Csenger—Baktalórántháza 30:17, NYVSSC II.— Kisvárda 25:8, Geszteréd—Mátészalka 14:31. A bajnokságok álla- FÉRFII. OSZTÁLY: NŐIFELNŐTT • Jegy. •• A kettő büntetőpont levonva. FÉRFI II. OSZTÁLY 1. Tanárk.9 9— 252-180 18 2. F.-gyarm.9 8— 1 268-19816 3. B.-háza 9 7 1 1 250-18715 4. Csenger9 4 1 4 230-2199 5. Nyírbogd.8 4— 4 200-2298 6. Hodász9 3 1 5 206-2157 7. N.-ecsed9 3 1 5 209-2387 8. Kisvárda9 3 1 5 171-1697 9. Geszteréd9 3 —6 161-2356 10. Nagykálló8 2 1 5 171-1845 11. Mg. Főisk.9 2 — 7 230-2624 12. Záhony9 2 —7 165-2074 1. Mátészalka 2. Nyírbogát7 6 b 1 5— 170- 510 1A 1 120- 59 10 3. V.-namény7 4 1 2 115-1119 4. Kisvárda6 4 —2 99- 718 5. K.-semjén7 4 —3 123-1038 6. Záhony6 3 — 3 56- 696 7. Nyírbátor6 1 —5 89-1242 8. Balkány*7 1 —6 77-1261 9. B.-háza** 6— 6 39-144— T.-képző II. 7 4 1 2 128- 98 9 1. Bottyán SE8 6 1 1 235-15813 2. Nyírbogát*8 5 1 2 160-14911 3. Balkány7 4 1 2 151-1349 4. Nyírmada7 4—3 189-1558 5. Tiszabercel8 4— 4 186-1898 6. Vaja8 2 1 5 155-1855 7. Nagyhalász 8— 8 148-254— Vass Géza y KeletwäflyilFflWaffifl Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat .Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrtünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán • INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1983. június 1 9. rfjrt HALLGASSUNK, kilit NÉZZÜNK MEG! 1983. június 9., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Végvári Rezső: Divertimento. — 8,37: Az indián királynő. Opera. — 9,44: Zenés képeskönyv. — 10,05: Az elefánt, amely részt vett a háborúban. — 10,20: Két keréken Magyarországon. — 10,35: A Bolzano trió felvételeiből. — 11,24: Solti Károly nótákat énekel. — 11,39: Tom Jones. — 12,45: Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett. — 12,55: Fúvósesztrád. — 13,10: Híres karmesterek felvételeiből. — 14,03: Olvasókör. — 14,33: Őrségi népdalok. — 15,05: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 16,00: Rádiónapló. — 18,00: Bemutatjuk új felvételünket. — 19,20: A víg özvegy. Részletek. — 20,00: Századok zenéjéből. — 21,03: Mért vijjog a saskeselyű? — 22,30: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. — 23,05: Késő este. — 23,15: Verbunkosok, nóták. — 0,10: Philip Jones rézfúvósegyüttese játszik. PETŐFI RADIO 8,05: Loránd István kórusműveiből. — 8,35: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 13,00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. — 13,20: Éneklő ifjúság. — 13,35: Tündérkert. — 14,00: Moszkvából érkezett. — 14,35: Ez is házasság, az is házasság. — 15,07: Suppé: Költő és paraszt — nyitány. — 15,19: Meszsziről messzire. — 16,00: Ritmus! — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Kézfogások. — 18,35: Hét végi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 22,00: Nosztalgiahullám. — 23,20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR 9,00: A Magyar fúvósötös játszik. — 9,28: Zenekari muzsika. — 10,30: Népdalkórusok, hangszerszólók. — 11,05: Klaszszikus operettekből. — 11,56: A Bartók vonósnégyes felvételeiből. — 13,07: Magyar művészek operafelvételeiből. —14,05: Bruckner: VII. szimfónia. — 15,20: Újdonságainkból. —16,00: Zenei lexikon. ,,Orgonapont.” — 16,20: A Vándor kórus énekel. — 16,42: Popzene sztereóban. — 18,00: Külpolitikai klub. — 18,30: Rádióhangversenyekről. — 19,05: Kamarazene. — 20,08: Bolgár költők versei. — 20,30: A rocktörténet nagy előadói — I. rész. — 21,30: Mignon. Részletek. — 22,08: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: A Bojtorján együttes játszik. 17,20: Hangraforgó. A tartalomból: Bánszki István könyvszemléje — Még egyszer a nyitvatartásról (Haskó József) Medencék szárazon (Antal István) — A Vekeri tó és vendégei (Horvát Péter) — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. (ism.) — 8,05: Iskolai tévé. — 10,35: Deltácska. — 10,55: Képújság. — 14,35: Iskolatévé. — 16,20: Hírek. — 16,25: Állatkölykök. NSZK filmsorozat. — 16,40: Perpetuum mobile. — 17,20: Tv-tükkör. — 17,30: Képújság. — 17,35: Telesport. — 18,05: A nyugdíjas igazgató. Portréfilm Monos Jánosról. — 19,10: Tévétérna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó. — 20,00: A legnagyobb ember a világon. Amerikai film. — 20,55: A hét műtárgya. — 21,00: Hír-háttér. — 21,50: Sztravinszkij: Pulcinella. Balett. — 22,25: Tvhíradó 3. 2. MŰSOR IS,05: Nas Ekran — A mi képernyőink. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gólyavári esték. Fejezetek a vallástörténet korából. — 20,45: Nemzetközi kerékpáros pályaiverseny. — 21,25: Tv-híradó 2. — 21,45: „Pannónia Kupa” Nemzetközi súlyemelőverseny. — 22,35: Képújság. SZOVJET TV 17,05: Problémák, kutatások, megoldások — I. rész. — 17,30: Orosz miniatűrök. — 17,50: A Te fiad, föld. Tv-film, III. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Hangverseny. — 21,15: A világ eseményei. — 21,30: Kárpátontúli hírek. — 21,45: Kései gyümölcs. ,Tv-film. , SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé.— 9,20: Beszélgessünk a nevelésről. — 9,50: Határozat. Szovjet tv-film. 2. (befejező) rész. — 10,55: Szórakoztató vetélkedőműsor. — 11,30: Ez történt 24 óra alatt. — 11,45: Karoro, a nagy király. — 12,15: A rendőrség naplójából. — 15,45: Hírek. — 15,50: Iskolatévé. — 16,10: A Kirgiz SZSZK. -16,45: A madarak birodalmában. — 17,15: C 734, az új típusú autóbusz. — 18,00: Sportrevü. — 18,30: A Jezerka stúdió műsora. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó. — 20,00: Arany Prága ’83. A XX. nemzetközi tv-fesztivál díjkiosztó ünnepségének műsorából. — 21,00: R. Ráz: Betekintés a végtelenbe. Tv-játék. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Arany Prága ’83. A XX. nemzetközi tv-fesztivál győztes filmje. Az adás után: Hírek. ROMAN TV 16,05: A számítógép és az idő. Dokumentumfilm. — 16,30: Az ifjúsági stúdió. — 17,50: A legkisebbeknek. — 18,00: Műsorzárás. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Gazdasági aktualitások. — 19,35: Dokumentumok emlékezete. — 19,50: Svédország— Románia labdarúgó-mérkőzés. — 21:50: Diszkózene. — 22:20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: A HÉT MERÉSZ KASZKADŐR (amerikai) Nyíregyháza Kert mozi: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNYA (amerikai) Előadás kezdete: 21 óra! Pénztárnyitás: 19 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: HARC A VIZEN (szovjet) Kisvárda mozi: BŰNÖS DAL A FÖLD (18 év, finn) FBK-műsor, nyilvános elődadás Mátészalka mozi: DUTYI DILI (amerikai) Fehérgyarmat mozi: SERIFF ÉS AZ IDEGENNEK (olasz)Nyírbátor mozi: A TIRNOVÓI CÁRNŐ (14 év, bolgár) Vásárosnamény mozi: MINDENT FORDÍTVA (szovjet) 9. csütörtök 19:00 REZEDA KÁZMÉR SZÉP ÉLETE. Csak 16 éven felülieknek:! Jászai—Tamási bérlet. Jegyek a bérleten kívül is válthatók! * Az Állami Biztosító ajánlatai Ha nagy összegű kölcsönt vett fel, kössön HITELFEDEZETI ÉLETBIZTOSÍTÁST! Ha kisgyermekes szülő, kössön GONDOSKODÁS ÉLETBIZTOSÍTÁST! Ha a saját anyagi biztonságáról kíván gondoskodni, kössön ÉLETJÁRADÉK-BIZTOSÍTÁST! Ha betegség, rokkantság vagy nyugdíjazás esetén szinten kívánja tartani jövedelmét, kössön ______ BETEGSÉGI ÉS JÁRADÉKBIZTOSÍTÁST! 4^ KÁR LENNE NÉLKÜLÜNK! %