Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-10 / 136. szám

8 Kosárlabda Tét: az NB I Ma és holnap Budapesten osz­tályozót vív az NB I-ben mara­dásért a Nyíregyházi Tanárkép­ző Főiskola női kosárlabdacsa­pata. A kék-fehérek a Központi Sportiskola és a MÁV Nagyka­­nizsai TE gárdájával mérkőznek, a Tungsram SC sportcsarnoká­ban. A három együttes körmér­kőzése után, az első helyezett játszhat ősztől az élvonalban. A tanárképzősök a következő ti­zenkét játékossal várják az osz­tályozót: Vass, Csapó, Csermely, Vass, Farkasinszkiné, Névtelen, Maleczki, Szilágyi, Bencsik, Aczél, Szirbik, Szatmári. Első: a Tisza­­válogatott Befejeződött a területi lab­­darúgó-­bajnokság csoport­­válogatottjainak tornája. A döntőt szerdán Jászberény­iben vívta a Tisza-csoport együttese a Duna-csoport csa­patával. A Tisza-válogatott­­ban megyénkből a rakalmazi Vadon, Bücs és Béres, a ti­­szavasvári Húszak és az Asz­talos SE-ben szereplő Kiss I. kapott helyet. Az öt fiú di­cséretesen játszott, nagy részt vállaltak a győzelemből. Tisza-válogatott—Duna-vá­­logatott 5:3 (0:0, 0:0, 3:0, 4:3). Jásziberény, 500 néző, v.: Kurmai. Tisza-válogatott: Va­don (Gulyás) — Novák, Kiss I, Makszim, Rózsavölgyi, Rostás, Bücs, Huszák, Váczi (Bálla), Magyar (Zavaczki), Béres (Kiss II.). Nagy küz­delem után 0:0-ra végződött a rendes játékidő. A hosz­­szabbításban a Tisza-váloga­­tott a 101. és a 105. perc kö­zött három gólt lőtt, de az­tán 4:3-ra feljött a Duna­­csoport együttese. A hosszab­bítás hajrájában azonban a Tisza-csapat bebiztosította egyébként teljesen megérde­melt győzelmét. Gólszerzők: Béres és Rostás 2—2, Ball, Jók, Vadon, Novák, Bücs, Béres és Rózsavölgyi. Középiskolások országos versenyén Vasvári: négyszeres bajnok! 1980 után negyedszer szerezte meg az országos bajnoki címet a nyíregyházi Vasvári Pál Gimná­zium. A kitűnő sorozatot az is­kola diákjai az immár rendsze­ressé vált középfokú oktatási in­tézmények országos atlétikai bajnokságán érték el. 1980—1981— 1982 és 1983 aranybetűkkel szere­pelt az iskola történetében. Ta­valy Miskolcon a debreceni Cso­konait és a helyi Földes gimná­zium csapatait utasították maguk mögé. Az idén a győri Bercsényi és a salgótarjáni Madách gimná­zium szorult a második, illetve a harmadik helyre. Dicséretes a kisvárdai Besse­nyei gimnázium, a nyíregyházi 110. DSK és a nyírbátori Báthori gimnázium fiataljainak kitűnő szereplése is. A nagyszerű ver­senysorozatról Szalka Géza veze­tő testnevelő tanárral (Vasvári Pál Gimnázium) beszélgettünk. — Az idén Szolnokon a tiszali­­geti stadionban 1100 fiatal rész­vételével került sor az országos bajnokságra. Számunkra nagy öröm, hogy a szabolcsiak nyolc arany-, hét ezüst- és nyolc bronz­éremmel a legsikeresebbnek bizo­nyultak a népes mezőnyben — mondta a bevezetőben. — Sze­rénytelenség nélkül állapíthatjuk meg, hogy iskolánk fiataljai ki­emelkedő eredményt értek el. Az öt országos bajnoki cím önmagá­ért beszél. De büszkék vagyunk a megszerzett öt ezüst- és nyolc bronzéremre is. — Az iskolák közötti pont­versenyben ezúttal negyedszer kerültek az első helyre. Mi a titka az elért eredmény­nek? * — Komoly csapatmunkának tartom atlétáink sikeres szerep­lését. A lányoknál és a fiúknál is ismét meg tudtuk szerezni az első helyet, az összetettben pedig fölényes győzelmet arathattunk. Ez a szép sorozat köszönhető an­nak is, hogy kitűnőek a kapcso­lataink az NYVSSC­A-kategóriás atlétikai szakosztályával és a fe­lettes sporthatóságokkal. Az ered­­mények bizonyítják kiválasztási rendszerünk helyességét, a jól összehangolt szakmai munkát. Ezen az úton kívánunk a jövőben is járni. — Sikeresen szerepeltek a kisvárdaiak és a nyírbátori­ak is. Mi erről Önnek a véle­ménye? — A kisvárdai Bessenyei gim­názium először nyert atlétikában országos középiskolai bajnoksá­got, a 4x100 méteres váltófutás­ban. Dicséret illeti ezért Csucska Bogát „villámfiait”, akik az első és második korcsoportban egy­aránt elsők lettek! A diszkosz­vető Ladányi Lilla (Báthori gim­názium) már számos esetben bi­zonyította tehetségét és így az elért második helye, az ezüstérem a várakozásnak megfelelt.­­ A sikeresen szereplők között ott találjuk a nyíregy­házi 110. DSK szakmunkás­­képző tanulóit is. Teljesítmé­nyüket hogyan értékeli? — A szakmunkásképző fiataljai az erő, az ügyesség számában kerültek a legjobbak közé. Disz­koszvető csapatuk aranyérmes lett, súlylökőik pedig az ezüstér­met szerezték meg. Jó lehetősé­geiket kihasználva sikeresen áll­hatnak helyt az atlétika más ágaiban is. Testnevelő tanáruk, L. Nagy József sokoldalú kép­zettsége biztosíték a további eredményes szerepléshez. — Egyénileg kiket tart a legeredményesebb szabolcsi versenyzőknek? — A Vasvári gimnázium két versenyzőjét szeretném különö­sen kiemelni. Mihalkó Anna két aranyat és egy ezüstöt mondhat magáénak, míg Nagy Mária két bajnoki címe mellett egy második és egy harmadik helyet szerzett. Mindkét versenyző igen tehetsé­ges és nagy jövő előtt áll, ösz­­szességében örülünk a szabolcsi­ak sikerének s ez további remé­nyekre jogosítja megyénk atléti­­kai sportágát. Az alábbiakban az országos bajnokságon szerepelt szabolcsi versenyzők eredményeit közöl­jük: LEÁNY I. KORCSOPORT: 100 m: 1. Mihalkó Anna 12,45, 2. Nagy Mária 12,54, 5. Daku Mónika 12,73. 200 m: 1. Nagy Mária 25,41. 400 m: ...3. Nagy Mária 58,28. Tá­volugrás : ... 2. Mihalkó Anna 566. 4x100 m: l. Vasvári Pál Gimná­zium 48,68. új középiskolai csúcs­ (Kohári Ildikó, Nagy Mária, Mi­halkó Anna, Daku Mária.) Disz­kosz : ... 2. Ladányi Lilla (nyír­bátori Báthori gimnázium) 44,44 m. 4x400 m: ... 3. Vasvári Pál Gim­názium 4:01,5 (Harmati, Dopita, Kohári, Nagy A.). LEÁNY II. KORCSOPORT: 4x400 m: ... 2. Vasvári Pál Gim­názium 4:00,3 (Csontos, Román, Rehocsin, Székács). 4x800 m: ... 1 Vasvári Pál Gimnázium 9:36,34. 100 m gátfutás, csapat: ... 3. Vasvári Pál Gimnázium 15,77 (Rehocsin, Jó, Harcsa, Lá­bas, Bodnár). Súlylökés, csapat: ... 3. Vasvári Pál Gimnázium 9,94 (Bodó, Rehocsin, Bohács, Károlyi, Puskás). Diszkosz, csa­pat: ... 3. Vasvári Pál Gimnázi­um 29,22 (Bodó, Rohács, Bugya, Károlyi, Bartha). FIÚ I. KORCSOPORT: 800 m: 1. Lénárt György 8,39,9. 1500 m: ... 2. Lénárt György 4:00,4. Hár­masugrás: ... 4. Balogh Zsolt 14,58. 4x100 m: 1. kisvárdai Bes­senyei gimnázium 43,63 (Szabó István, Szabó Zsolt, Halász Gyu­la, Vizer Zoltán). 4x400 m: ... 2. Vasvári Pál Gimnázium 3:27,2 (Kosztyu, Szilágyi, Szakács és Orosz). , FIU II. KORCSOPORT: 4x100 m: 1. kisvárdai Bessenyei gim­názium (Pethő Sándor, Kovács Pál, Trakperger Árpád, Kiss Jó­zsef) , ... 3. Vasvári Pál Gimná­zium 45,41 (Takács, Jakab, Szi­lágyi, Szakács A.). Távolugrás, csapat: 1. Vasvári Pál Gimnázium 604,7 (Hankovszki István, Turán Zoltán, Szilágyi Péter, Bakura József, Takács Tamás). Diszkosz, csapat: 1. 110. DSK 40,25 (Farkas László, Zupkó Györfár, Szakács István, Káplár Miklós, Balogh András). 4x400 m, ... 2. Vasvári Pál Gimnázium 3:30,2 (Takács, Jakab, Szilágyi P., Tomasovszki). Súlylökés, csapat: ... 2. 110. DSK 13,32 (Farkas, Zupkó, Káplár, Szakács, Balogh). Magasugrás, csapat: ... 3. Vasvári Pál Gim­názium 175 (Bohács, Szakács A., Búzás, Nagy, Eszenyi). AZ ÖSSZESÍTETT pontver­seny VÉGEREDMÉNYE: 1. nyíregyházi Vasvári Pál Gimná­zium 249 pont (Vezető testnevelő tanár: Szalka Géza, Végvári Fe­renc), 2. győri Bessenyei gimná­zium 134, 3. salgótarjáni Madách gimnázium 116 pont. Drag­os Gyula Három arany-, két ezüst-, két bronzérem és egy országos kö­zépiskolai csúcs! Ez Mihalkó An­na és Nagy Mária mérlege. Ké­pünkön a 4x100-as váltó tagjai­ként a célegyenesben láthatjuk őket. Képünkön a kisvárdai országos bajnokok (Vizer Zoltán, Halász Gyula, Szabó Zsolt, Szabó István, Pethő Sándor, Kovács Pál, Trak­­perger Árpád, Kiss József és tanáraik). Itt még együtt a mezőny, de a végén Lénán György (középen) fö­lényesen győzött a 800 méteren. Várják az érdeklődőket Szombaton: tömegsportverseny Június 11-én, szombaton, tö­megsportversenyt rendez a Ma­gyar Rádió nyíregyházi­­stúdiója és a KISZ városi bizottsága. A tófutó- és tóúszóversenyre bárki benevezhet, a rendezők várják az érdeklődőket. Gyülekezés reggel 9.00 órakor a nyíregyházi Töl­gyes csárdánál. A tömegsport­­eseményt a nyíregyházi rádió egyenes adásban közvetíti. A résztvevők értékes díjazásban is részesülnek, túl azon, hogy sportolási lehetőséget kapnak. A rendezők ezúton is felhív­ják a gépkocsivezetők figyelmét, hogy a rádióadás és a verseny ideje alatt a Tölgyes csárdától a Krúdy-szállóig forgalomelterelés lesz. Az erre járó helyi és tá­volsági autóbuszok is a Korá­nyi Frigyes úton közelítik meg a Sóstógyógyfürdőt. Kelet-Magyarország Vasárnap jön az FTC Vasárnap Nyírbátorban szere­pel a Ferencváros NB I-es lab­darúgócsapata. A zöld-fehérek — folytatva a hagyományos ven­dégjátékot — ezúttal is a helyi BSC-vel mérkőznek, 16.30 órá­tól. Az Üllői útiak teljes keret­tel érkeznek, Novák Dezső ve­zető­edző az alábbi játékosokat küldi majd pályára: Zsiborás, Józsa, Szántó, Judik, Rab, Ta­kács, Ebedli, Nyilasi, Rubold, Kvaszta, Szokolai, Pogány, Koch, Murai, Pölöskei, Szabadi, Jan­csika, Dózsa, Mörtel. 1983. június 10. 1-ra HALLGASSUNK ÉN ÚJYJ, NÉZZÜNK MEG £■ 1983. június 10., péntek KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Állatorvostudomány és népgazdaság. — 8,37: Vivaldi: Hat concerto Op. 7. — 9,31: Száll az ének. — 10,05: Hobbi dominó. — 10,35: Vas István verse. — 10,40: Népdalok. — 11,00: Gondolat. — 11,45: Rossi­ni: Tell Vilmos — nyitány. — 12,45: Hét végi panoráma. — 14,02: Kóruspódium. — 14,33: Caprice és variációk zongorára és fúvószenekarra. — 15,05: Rév­kalauz. — 15,35: Lakatos Antal népi zenekara játszik. — 16,00: Mit üzen a rádió? — 16,35: Kósa György zongorázik. — 17,05: Zenekar muzsika. — 17,35: Házról házra. — 18,00: Haumann Péter sanzonfel­vételeiből. — 19,15: Maria Callas operaáriákat énekel. — 19,36: Menyasszonyaim. Hang­játék. — 20,35: Operettkedve­lőknek. — 21,30: Méregtemetők. — 22,30: Szabó Csilla zongorá­zik, a Tátrai-vonósnégyes ját­szik. — Kb. 23,30: Indulók. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. — 8,35: Slágermúze­­um. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,40: Népi muzsika. — 13,15: Gyer­mekeknek. —­ 14,00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 15,45: Joan Armstrading felvételeiből. — 16,35: Jó utat! — 17,30: Ötö­dik sebesség. — 18,35: Váloga­tott felvételek. - 19,40: Nóta­kedvelőknek. — 20,35: Szóra­koztató magazin világjáróknak. — 21,35: Újdonságainkból. — 22,15: Reformkori magyar da­lok.— 23,20: Zenés játékokból. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: Jó hét végét! Kulturális prog­ramajánlat. — 17,15: Körkép: Angyal Sándor hét végi jegy­zete. — 17,20: Vendégségben Nánáson. Riporter: Tarnavöl­­gyi György. — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Hírösszefoglaló. Mű­sorelőzetes. (A nap szerkesztő­je: Haskó József) (SZOMBAT) 8,30: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,00: Tömegsportverseny. Helyszíni közvetítés. — 9,57—10,00: Műsor­előzetes. (A nap szerkesztője: Bálint Attila) MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. (ism.) — 8,05: Is­kolatévé. — 10,30: Deltácska. — 10,50: Képújság. — 14,35: Is­kolatévé. (ism.) — 16,30: Hírek. — 16,35: Bolgár rövidfilmek. — 17,15: Öt perc meteorológia. — 17,20: Képújság. — 17,25: Ke­resztkérdés. Fejtörőjáték. — 18,00: Kalendárium. Ismeretter­jesztő magazin. — 19,10: Tévé­­torna. 19,15: Esti mese. 19,30: Tv­­híradó. — 20,00: Ki mit tud? IV. elődöntő. 22,35: Tv-híradó 3. — 22,45 : Alpha villé. Olasz—francia film. 2. MŰSOR — 20,00: Szoba szép kilátással. NDK tévéfilmsorozat. 6. (bef.) rész. — 21,20: Tv-híradó 2. — 21,40: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztősé­g katonapolitikai műsora. — 22,10: „Pannónia Kupa”. Nemzetközi súlyemelő­verseny. — 23,00: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Problémák, kutatások, megoldások. — 17,30: Glazunov műve. — 17,55: A Te fiad, föld. Tv-film, IV. — 19,00: Tv­­híradó. — 19,35: Junior labda­rúgó VB, Brazília—Szovjetunió. — 20,35: A világ eseményei. — 20,50: Hangverseny. — 21,30: Szovjet Lettország filmművé­szete. SZLOVÁK TV 9,00: Hírek. — 9,05: Iskolaté­vé. — 9,25: Szórakoztató gyer­mekműsor. — 9,55: Betekintés a végtelenbe. Tv-játék. — 10,50: •A Jezerka stúdió műsora. — 11,30: Ez történt 24 óra alatt. — 11,45: Arany Prága ’83. A XX. nemzetközi tv-fesztivál győztes filmje. — 16,25: Hírek. — 16,30: Trencsén, a divat városa. — 17,15: Rövidfilmek a képer­nyőn. — 17,50: Bratislavai ma­gazin. — 18,05: Karoro, a nagy király. Természetfilm. — 18,40: Dokumentumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Martin Eden. Filmso­­rozat, 4. rész. — 20,50: Vetél­­kedőműsor. — 21,30: A civili­zált világ kórháza. Rövidfilm. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Arany Prága ’83. A XX. nemzetközi tv-fesztivál. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: A HÉT MERÉSZ KASZKADŐR (amerikai) Előadás kezdete: Ifi óra! Zártkörű archív fitanklubi előadás 18 és 20 órától! Nyíregyháza Kert mozi: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNY­A (ame­rikai) Előadás kezdete: 21 órai Pénztárnyitás: 19 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: HARC A VIZEN (szovjet) Kisvárda mozi: KIS KIRUC­CANÁSOK (14 év, svájci) Mátésszalka mozi: DUT mbb . (amerikai) Fehérgyarmat mozi: SERIFF ÉS AZ IDEGENEK (olasz) Nyírbátor mozi: ELLOPTÁK JUPITER FENEKÉT (francia) Vásárosnamény mozi: MIN­DENT FORDÍTVA (szovjet) 10. péntek 19:00 AZ ŐSZÜLÉS VÁRATLAN ÓRÁJA. Rózsahe­gyi—Madách b. Jegyek a bérle­ten kívül is válthatók! 19:00 MÁTÉSZALKA, BO­LOND VASÁRNAP. Mai műsor Atlétika: Járási válogatottak kiválasztóversenye a nyíregyhá­zi stadionban, 14:00 órától. Kézilabda: Baktalórántháza—Vásárosnamény, megyei bajnoki női mérkőzés, 16:00 órától. Tömegsport: iparági országos tömegsporttalálkozó Nyíregyhá­zán, az UNIVERSIL rendezésében. Asztalitenisz és sportlövőver­seny, valamint kispályás labdarúgó- és kézilabdatorna a stadion­ban, a városi lőtéren, a 19-es iskolában és a KISZ továbbképző intézetében, 8.00 órától. Modellezés: Kelet-magyarországi hajómodell-bajnokság a sóstói tavon, 14.00 órától. JÚNIUS 10-TŐL BÚTORVÁSÁR az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat DÓZSA GYÖRGY UTCAI MINTATERMÉKBEN ÉS ORGONA UTCAI BÚTORBOLTJÁBAN! EGYES­ SZEKRÉNYSOROK, ÜLŐGARNITÚRÁK, KONYHABÚTOROK 20% ENGEDMÉNNYEL! „SZATMÁR” BÚTOR VÁSÁRLÁSA ESETÉN A MEG­VÁSÁROLT BÚTOR ÉRTÉKÉNEK 2%-ÁT VISSZA­TÉRÍTJÜK FUVARKÖLTSÉG­TÉRÍTÉSKÉNT! || KMPI-magomzág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán * INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next