Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-22 / 146. szám
. 4 Kommentár A prágai béke-világtalálkozó megnyitásának napján egymást érték azok a hírek, amelyek a nukleáris fegyverkezés ellen tiltakozók újabb akcióiról tudósítottak. Az atomfegyverek előállításában közreműködő kaliforniai Lawrence Livenmore körül összesereglett tömeg és a rendőrség között összecsapásra került sor, nyolcszáz (!) tüntetőt vettek őrizetbe. A hétfői nap New Yorkban, Chicagóban, Los Angelesben, San Franciscóban és minden olyan amerikai nagyvárosban az atomháború elleni tiltakozás akció jegyében zajlott, amelynek ipara valamilyen módon hasznot húz az atomfegyverkezésből. Ugyanezen a napon Amerika legtekintélyesebb napilapjának egyik legismertebb kommentátora — Flora Lewis a New York Timesben — azt írta, hogy Szomiko szovjet külügyminiszter néhány nappal korábbi értékelése a földi és kozmoszbeli nukleáris konfliktus veszélyeiről „egybeesik az amerikai tudományos körök nézetedvel”. A jelek szerint ez a nézetazonosság nemcsak az amerikai tudomány embereire vonatkozik. Ugyanez fogalmazódott meg a világ tudósainak Bolognában megtartott, a nukleáris katasztrófa elkerülésére szólító nagygyűlésén. Amszterdamban folytatta munkáját az „Orvosok a nukleáris háború megelőzéséért” nevű mozgalom nemzetközi kongresszusa, a Párizs melletti vincennesi erdőben félmillió ember gyűlt össze a hét végén, hogy az atomfenyegetés elhárításét követelje. „Egy esztendeje — hangzik a festői erdei tisztáson elfogadott felhívás — még csak százan voltunk, ma már több száz ezren vagyunk...” A világmozgalom nemcsak mennyiségileg nő, hanem összetettségében is. Piert Bastian minapi NATO-tábornak ma az NSZK békemozgalmának egyik vezetője. Lord Carver, a brit vezérkar exfőnözve azzal vádolta meg a NATO-t, hogy „az első csapás lehetőségének biztosítására” koncentrál és Robert Falls kanadai tengernagy, aki ma is a NATO katonai bizottságának elnöke, a Reuternek úgy nyilatkozott: „A hadszíntéri nukleáris fegyverekből a feltétlenül szükségesnél többel rendelkezünk ...” De van egy amerikai szervezet is, amelyről most épp oly sok szó esik világszerte, mint vezetőjéről. A szervezet neve: Országos Túlélési Mozgósító Bizottság. Az elnök neve hazánkban is jól ismert (már könyvei miatt is): dr. Spock, a világhírű gyermekgyógyász. Van valami szép jelkép abban, hogy a gyermekek egészségének talán leghíresebb őrzője egyben a békemozgalom vezéralakja is. Ha valaki, ő igazán tudja: csak a béke óvásával mentheti meg a jövődnek a legtöbb gyermek életét és egészségét. Az elmúlt napok eseményei is tanúsítják: bolygónkon nagy erők mozdulnak meg a háború elkerüléséért, a béke megőrzéséért. U. E. ________________________ Kelet-Magyarország Folytatódnak a magyar—szovjet kormányközi Kedden Moszkvában folytatódott a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XXX. ülésszaka. A részt vevő küldöttségeket Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar tagozat elnöke és Nyikolaj Talizin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a szovjet tagozat elnöke vezeti. Marjai József kedden Nyikolaj Talizin és Valentyin Meszjac szovjet mezőgazdasági miniszter társaságában Zagorszk közelében megtekintett egy baromfi tenyésztési kutatóintézetet és egy baromfitelepet. Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete kedden fogadást adott a magyar— szovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság XXX. ülésszaka alkalmából. A fogadáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nyikolaj Talszin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese. Jelen voltak a két delegáció tagjai, valamint az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet külügyminisztérium felelős beosztású munkatársai. tárgyalások Nyolcszáz embert tartóztattak le hétfőn az atomfegyverek előállításában közreműködő kaliforniai Lawrence-Livermore laboratórium környékén tartott antinukleáris tüntetés résztvevői közül. Felvonulások és kisebb összetűzések voltak más amerikai városokban is, s az összes letartóztatottak száma megközelíti a másfél ezret. Képünkön: a kaliforniai Lawrence-Livermore laboratórium környékén tiltakozó fiatalokat hurcol el a rendőrség. Megkezdte hivatalos tárgyalásait az Egyesült Államokban tartózkodó spanyol kormányfő. Képünkön: Felipe González (jobbra) George Schultz amerikai külügyminiszter társaságában. Zsivkov BERLINBEN Kedden reggel párt- és állami küldöttség élén hivatalos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Todor Zsívkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnöke. Zsivkov Erich Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az államtanács elnökének meghívására érkezett az NDK-ba. HOLLAI ÜZENETE Az ENSZ székhelyén nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, amelyet Hollai Imre, a világszervezet közgyűlésének elnöke intézett a prágai béke-világtalálkozó résztvevőihez. Hollai Imre sajnálatosnak mondja, hogy mind ez idáig eredménytelenek maradtak azok az erőfeszítések, amelyeket a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében a sokoldalú tárgyalófórumokon tettek. Az olyan nemzetközi találkozók, mint az önök fóruma, lényegesen előre vihetik a nukleáris leszerelés ügyét — állapítja meg az ENSZ-közgyűlés elnökének üzenete. A PÁPA KEDDI PROGRAMJA Lengyelországi látogatásának hatodik napján, kedden II. János Pál pápa az alsó-sziléziai Wroclawot kereste fel. A városi sportpályán és környékén többszázezer ember gyűlt össze. A helikopterrel érkező pápát a helyi egyházi és állami vezetők köszöntötték. A pápa a szabadtéri misén szentbeszédet mondott. Kedd délután az opolei vajdaságban lévő Szent Annahegyre látogat el, majd pedig az esti órákban Krakkóba repült. JÚLIUS 4-TŐL Rendezték a gyógyszerek térítési díját Az egészségügyi tárca rendezte a gyógyszerek térítési díját — jelentette be dr. Medve László államtitkár, a minisztériumban kedden tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: július 4-étől a belföldi gyártmányú és a szocialista importból származó gyógyszerek árát — térítési díját — kevés kivétellel 10 forintban maximálták, míg a legalacsonyabb térítési díjakat 2 forintról 3, illetve 4 forintra emelték. Ezáltal mintegy 110 féle gyógyszerkészítmény térítési díja csökken, ugyanakkor csaknem 450 ára átlagosan 1,50 forinttal növekszik, összességében ily módon csökkennek az alacsony nyugdíjú, munkaképtelen, illetve hosszú ideig gyógyszeres kezelést igénylők ezzel kapcsolatos kiadásai, anélkül, hogy tovább növelnék a gyógyszerek árának állami támogatását. Az árrendezés elsőrendű célja tehát könnyíteni az alacsony jövedelműek gyógyszerbeszerzési gondjain — hangsúlyozta az államtitkár. A térítési díjak rendezése szükségessé vált azért is, mert a jelenlegi rendszer hatályba lépése óta eltelt hat év alatt a gyógyszerek termelési költségei jelentős mértékben növekedtek. Az 1977 óta forgalomba került gyógyszerek 43 százalékának térítési díja a 10 forintot is meghaladta. Ez kedvezőtlenül érintette a nyugdíjas, a tartósan munkaképtelen embereket. A készítmények zöméért viszont indokolatlanul keveset, csupán 2 forintot fizettek, ezért emelni kellett a gyógyszerek árának állami támogatását. Tavaly például amíg a lakosság gyógyszerkiadása 1,7 milliárd forint volt, az állami támogatás összege elérte a 7 milliárd forintot, az 1977 évi 4,3 milliárddal szemben. Számos gyógyszerből — éppen olcsósága miatt is — indokolatlanul sokat vásárolnak: és a Seduxen, az Elenium, az Andaxin tablettákból tavaly több mint 40 millió darab fogyott, jórészt feleslegesen. Egészségpolitikai célokat figyelembe véve módosították a gyógyszerek rendelésére vonatkozó egyes előírásokat is. Egyszerűsítik például egyes asztma elleni , térítés nélküli gyógyszerek rendelését. Az eddigieknél többféle medicinát adnak ingyen bizonyos betegségek hosszú ideig tartó gyógykezeléséhez. A jövőben vény nélkül nem szerezhető be néhány olyan szer, amelyről bebizonyosodott, hogy károsítja az egészséget, ha azt orvosi ellenőrzés nélkül használják. A továbbiakban is térítés nélkül szerezhetők be az anyatejet némileg pótló gyógytápszerek a négyhónaposnál kisebb csecsemők számára. A Robébi Ar ésB-tápszerek fogyasztói árátpedig 35 forintról 20 forintra csökkentették, annak ösztönzésére, hogy az anyák inkább ezt használják a négyhónaposnál nagyobb gyermekek táplálásához hígított tej helyett. Az árrendelkezések nemvonatkoznak a tőkés importból származó gyógyszerekre, az előírt esetekben azonban a térítésmentes rendelhetőség lehetősége azokra is kiterjed. 1983. június 22. A magyar nép üzente a prágai béke-világtalálkozó résztvevőihez Kedves barátaink! örülünk, hogy éppen most ült össze a prágai világtalálkozó. Erre az egész emberiségnek életbevágó szüksége van. A magyar társadalom az elmúlt hónapokban ezernél is több gyűlésen és más összejövetelen beszélgetett a súlyosbodó nemzetközi helyzetről és a világtalálkozó nyújtotta lehetőségekről. Tízezernyi résztvevő adott hangot reménységének, hogy Prágából a kölcsönös bizalom új, enyhült légköre árad ki Európa és az egész világ népei és kormányai elé. A gyűléseken megbízták a magyar küldöttséget, hogy a magyar nép nevében szívből köszöntse a prágai világtalálkozó küldötteit, akik — bármely nemzethez, felekezethez tartozzanak is, bármely világnézetet és politikai meggyőződést valljanak — az emberiség alapvető érdekeitképviselik. Köszöntjük mindazokat, akik az öt világrész ■másfél száz országában a nukleáris háború veszélyének elhárításáért, békés, teljes, alkotó emberi életért szállnak síkra. Magyarország — Európa közepén — évszázadokon keresztül a hadak útja volt. Ezeréves történelme során most először teltek el olyan évtizedek, amikor nem ömlött háborúban honfitársaink vére sem határainkon belül, sem kívül. Mi új, szocialista világot építünk , s ehhez békére van szükségünk. Értelmes, szép emberi életet akarunk, amelybe nem férhet bele a háború. A magyar nép e meggyőződése egységes, akarata szilárd. Társadalmunkban senki sem érdekelt a fegyverkezésben és a feszültség fenntartásában. Ez a béke-világtalálkozó is bizonyítja, hogy nem vagyunk egyedül. Tisztában vagyunk azzal, hogy a békemozgalom megosztására törekvő erők propagandája ellenére a béke és háború kérdésében érdekeink közösek Európa és a nagyvilág sok száz milliónyi békeszerető emberével. Politikánkban — s az egész szocialista közösség békepolitikájában — ez a felismerés tükröződik. E felismerés alapja a mélységesen átérzett felelősség. Önökkel együtt, kedves barátaink, nem felejthetjük el, hogy ötvenmillió élet pusztult el a második világháborúban, és tudjuk, hogy egy újabb világméretű összecsapás már az emberiség létét veszélyezteti. Meg kell akadályozzuk az atomháborút, mert ez a legutolsó háború lenne a Föld történetében. Ezért azt kívánjuk, hogy a világ minden erejét és gazdagságát a népek boldogulására és felemelkedésére, a nyomor és elmaradottság megszüntetésére fordíthassuk. Világtörténelmi értelmetlenség lenne az emberiség javait és kincseit fegyverkezésre pazarolni. Ezért magunk és utódaink nevében a békéért, az életért álljt kiáltunk minden háborúnak, minden háborús tervnek. Felháborodottan visszautasítjuk a „korlátozott” atomháború demagóg gondolatát. Prágában sok száz millió ember erkölcsi súlyával támogatjuk a leszerelési kezdeményezéseket. A világtalálkozó magyarországi előkészítő gyűlésein újra meg újra elhangzott, hogy nem akarunk rakéták robbanófejeinek célpontjává válni. Távolabbi célunk az, hogy ne legyenek újabb rakéták sem kontinensünkön, sem másutt! Új hidegháború helyett a magyar társadalom minden rétege új megegyezést kíván. Ez egyenlő biztonságot jelent. Más szóval: jóval kevesebb fegyvert. Ezt a célt konstruktív leszerelési tárgyalásokkal lehet elérni. Hasznosak lehetnek e téren a prágai világtalálkozó párbeszédeiből fakadó ajánlások. Tegyenek bizonyságot arról, kedves barátaink, hogy van reális lehetőség a nukleáris háború elkerülésére. Ezekben a beszélgetésekben, vitákban a magyar küldöttség tevékenyen részt kíván venni. Azt fogjuk önökkel együtt szem előtt tartani és újra meg újra kijelenteni, hogy az enyhülés éveiben kialakult együttműködés alapján a nemzetközi élet minden vitás kérdése megoldható. Bízunk abban, hogy a prágai világtalálkozó párbeszédei olyan erkölcsi erőt hoznak létre, olyan érveket tárhatnak a világ közvéleménye elé, hogy megállíthatják a fegyverkezést és megakadályozhatják a háborús szellem további elterjesztését. Segítse e világtalálkozó a népeket s kormányokat abban, hogy megtalálják, ami összeköt, s félretegyék, ami elválaszt. Látótávolsága 14 milliárd fényév A legnagyobb teleszkóp A Földön kívüli élőlények — ha egyáltalán léteznek — talán még a gyomrába is belátni majd azzal a rendkívüli távcsővel, amelyet a napokban mutattak be hivatalosan az egyesült államokbeli Baltimore-ban. Az eddig 1,2 milliárd dolláros költséggel kifejlesztett csillagvizsgáló eszközt tulajdonosa, az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA a világ legnagyobb és legkorszerűbb távcsöveként népszerűsíti. Teljesítményéhez nem is méretei járulnak hozzá leginkább — 13,1 méter hoszszú, 11 250 kiló, tükre 2,4 méter átmérőjű —, hanemaz, hogy a világűrből fogja figyelni a csillagokat és más égitesteket. A tervek szerint 1986-ban küldik mintegy 500 kilométeres magasságú Föld körüli pályáira az egyik űrrepülőgéppel. Számítások szerint ezzel a távcsővel így 14 milliárd fényév távolságra lehet majd ellátni. A földi légkör elnyelő és optikai zavaró hatása miatt a legjobb felszíni távcsövek „hatótávolsága” is csak 2 milliárd fényév. A közelebbi égitesteket pedig még közelebb hozza az új eszköz: a Holdon például bármilyen egy méternél nem kisebb tárgy is tökéletesen megfigyelhető lesz majd. A rendszerhez tartozik még két kamera — az egyik a nagyon halvány fényű csillagok fényképezésére is alkalmas —, két színképelemző a csillagok összetételének meghatározására, és végül egy rendkívül érzékeny fotométer. A teleszkópot az Egyesült Államok több nyugat-európai országgal közösen fejlesztette ki, és úgy vélik: „működése” a világűrben az asztronómia legnagyobb lépése lesz azóta, hogy Galilei először pillantott az égre kezdetleges távcsövével. A NASA vezetői máris „soha nem látott” távoli csillagok és csillagrendszerek felfedezésére számítanak, hangsúlyozva, hogy a Földről megfigyelteknél ötvenezer kevésbé fényes égitestek is láthatók lesznek a világűrből. Így hát most már nemcsak a világegyetem tágul — amiként a tudósok állítják — hanem hamarosan az a határ is, ameddig az emberi szem beleláthat a távolodó ég titkaiba.