Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
Higi HÉTVÉGI MELLÉKLET LTTárta három órát engedélyezett számomra, hogy *■** " összeszedjem a holmijaim, és örökre eltűnjek az életéből. — Takarodj innen — mondta tárgyilagosan és nyugodtan. — Vidd magaddal a vackaid, mindent, ami a tied. Emília akkor már zuhanyozott a fürdőszobában. Az ablaknál álltam, begomboltam az ingem, karomra csatoltam az órám. Nem voltam ideges, csak fásult és kimerült. Azon tűnődtem, miképp lehetséges, hogy nem hallottam Márta lépteit, vagy az ajtó nyikorgását. Mikor Emília megmerevedett a rémülettől, és hevesen ellökött magától, Márta már az ágy mellett állt, és nézett bennünket. Nem gyűlölködve nézett, inkább szenvtelen kíváncsisággal a tekintetében, mintha két bogarat bámulna a földön. — Azt hitted, tényleg elutaztam ? — Mindig hittem neked. Nem szoktál hazudni. — Sokat utaztam. Ti meg persze alig vártátok, hogy eltűnjek. Nem baj, ennek most vége. — Nem utazol el többé? — Sokat fogok utazni. Talán többet, mint eddig. Te viszont elmész innen a francba. Nincs vita, nincs bocsánat. Régóta tudok az ügyeidről. Csak hát az ember olyan hülye, hogy mindent a saját szemével akar látni. Legalább szereted? — Kit? — Ezt a csajt. — Nem tudom. Márta legyintett, elnyomta a cigarettáját. Emília bejött a szobába, megtelt a levegő a zöld alma kellemes illatával. A bugyiját kereste. — Az ágy alatt lesz — jegyezte meg Márta. — Kösz — mondta Emília. Lehajolt, némi keresgélés után megtalálta. Az ajtóban egy pillanatra megállt, mintha eszébe jutott volna valami, de aztán csak ennyit mondott: — Sziasztok. Márta figyelmesen nézegette a körmeit. Kissé hosszúra nyúlt a csend, éreztem, amint lassan elönt a verejték. — Adj egy cigit. Rövid Marlborót szívott mindig, a kedvenc cigarettám. Üzletkötőként dolgozott egy kereskedelmi vállalatnál, és kapcsolatai révén a lehető legolcsóbban jutott külföldi áruhoz. Kétévi házasságunk alatt kartonszámra szívtam a cigarettáját. De tudtam, hogy valószínűleg ez az utolsó szál, amelyet Márta jóvoltából ingyen elszívhatok. Megkínált és tüzet is adott. — Mit akarsz csinálni? — kérdeztem. — Kirúglak. Most elmegyek, és délután ötre, mire hazajövök, eltűnsz a cuccaiddal együtt. Ki volt ez a csaj? — Nem mindegy? — Tulajdonképpen mindegy — mondta Márta. — Kirakatrendező. Hónapok óta ismerem. — Tudom, hogy hónapok óta ismered. A barátaid elárulták. Segíteni akartak nekünk. A szomszédok is besúgtak. Ők se akartak semmi rosszat. Ilyenkor mindenki jót akar. Aztán röhögnek rajtunk. Pontosan tudtam, hogy mi történik a hátam mögött. Te soha nem voltál jó szervező. Nincs fantáziád. Szerencséd sincs. Jobb volt vele, mint velem? — Jobb. Felszabadultabb az ágyban, mint te. — Legalább tanulsz valamit tőle — mondta Márta és felállt. — Pocsék szerető vagy, önző és nem is túl szenvedélyes. ötkor visszajövök. Tűnj el a cuccaiddal együtt. Arra gondoltam, hogy Emília már biztos hazaért, így hát a telefonhoz léptem, és tárcsáztam a számát. — Gondoltam, hogy felhívsz — mondta Emília. — Mi történt? — Semmi különös. Márta kirúgott. Csomagolok és megyek. — Hova? — Hozzád. Nincs más lehetőségem. Emília hallgatott. — Tudom, hogy nem lelkesedsz az ötletért. De tényleg nincs más lehetőségem. Napokon belül szerzek egy albérletet. Nem maradok sokáig a nyakadon. Emília sóhajtott. — Ne felejtsd el, hogy bűntársak vagyunk. Csak nem kívánod, hogy könyörögjek? — Ugyan, ne viccelj. Meglepődtem, ennyi az egész. Szívesen segítek. — Csak pár napról van szó. Igazán nem nagy dolog. — Hát akkor gyere — mondta Emília. — Megszoktam már, hogy egyedül élek. Nem értek semmihez. Soha nem vezettem háztartást. Sok barátom van. Nem akarom feladni a függetlenségem. — Elég jól ismerlek. Nem kívánok tőled lehetetlent. Tudom, hogy mire számíthatok. — Helyes — mondta Emília. — Sok cuccot hozol? — A lehető legkevesebbet. Nagykorú vagyok, tudok főzni, mosni, vasalni és takarítani. Nem fogok belepofázni az életedbe. — Hozzál valami kaját — mondta Emília. — Nincs itthon semmi. Hozzál kenyeret meg valami konzervet. Van egy üveg borom. Aztán majd dumálunk. Néhány perccel öt óra előtt jobb kezemben a formátlanná tömött bőrönddel, bal kezemben a teniszütővel és a magnetofonnal elindultam Emíliához. A barátnőm helyett egy levél várt rajzszeggel az ajtóra erősítve. Feltéptem a borítékot és némi nehézség árán elolvastam Emília kusza kézírását. „Drága Zolikám! A kulcs itt van a borítékban. Váratlanul el kellett utaznom, de holnap valószínűleg hazajövök. A frigóban találsz egy üveg bort, azt megihatod. Szörnyű bonyolult minden, majd talán elmesélem. Csókos Emília.” Bementem a lakásba. Divatlapokon, ruhadarabokon, hanglemezeken gázoltam keresztül, felrúgtam egy hamutartót, mire az ágyhoz értem. Nem volt kedvem kicsomagolni a bőröndöm, csak ledobtam a cipőim, és az ágyban hanyattfekve a mennyezetet bámultam egy ideig. Aztán felugrottam, a jégszekrényből kivettem a bort, belenyomtam a dugót az üvegbe és ittam. A bor hideg volt és savanyú. Bekapcsoltam a televíziót. Férfi- és nőalakok szaladgáltak egy hatalmas teremben, tátogva kergetőztek a kerek asztal körül. Nagy igyekezetükben felborították az összes széket, aztán a kerek asztalt is, és a romok között botladozva tépték, kíméletlenül marcangolták egymást. Közben egyre kisebbek lettek, egyre távolodtak, elveszve az óriási térben, már csak akkorának tűntek, mint a kísérleti egerek egy laboratóriumi ketrecben, aztán hangyányivá zsugorodtak, de vad gyűlöletük csak fokozódott. Végül egyetlen élő, vonagló gombolyaggá alakulva henteregtek. A bőröndömbe rúgtam. Kipattant a zár, holmijaim a földre ömlöttek, zavaros, áttekinthetetlen és értelmetlen egyveleget alkotva Emília holmijaival. Később telefonáltam Mártának. — Hogy vagy? — kérdeztem, mikor felvette a kagylót. — Remekül — mondta Márta. — És te? — Pompásan érzem magam. — Itt maradt egy csomó cuccod. Mit csináljak vele? — Dobd ki. — Hova dobjam? — Ahova akarod. Nincs semmire szükségem. — Biztos, hogy jól vagy? — Persze. Csodálatos érzés a szabadság. Mintha hirtelen kitágulna a világ. Te nem így érzed? Márta hallgatott. Aztán mikor megszólalt, kis bizonytalanságot éreztem a hangjában: — Ha valamire szükséged van, telefonálj csak bátran. — Kösz. Igazán rendes vagy. — Mindnyájan nagyon rendesek vagyunk — mondta Márta, és lerakta a kagylót. Czinder Antal rajza 1983. június 11.) A mainzi születésű Netty Reijing Rembrandtról és koráról írta doktori disszertációját a heidelbergi egyetemen, s egy XVII. századi holland festő, Seghers nevét választotta magának írói álnévül. A tehetséges művészettörténész előtt sikeres polgári pálya nyílt meg, ám Anna Seghers inkább lemondott róla, és csatlakozott a forradalmi munkásosztályhoz, tagja lett a Német Kommunista Pártnak és a Proletár Forradalmi Írók Szövetségének. Történelmi sikerek és kudarcok, forradalmi változások, nemzeti bűn és bűntudat, nemzeti önvád és önvizsgálat, emigráció és új haza, majd egy új, korábban ismeretlen társadalom építése — e korban élt Anna Seghers, amikor világtörténelmi események szemtanúja lehetett; maga is formálta, illetve végigszenvedte korát. Irodalmi alakjait a jellemek páratlan gazdagsága, a csodálatos nyelvművészet, az egyéni meseszövés, az aggódó gyengédség jellemzi, de legfőképpen talán az, hogy a kisembereket úgy ábrázolja, hogy azok szinte gigantikussá emelkednek a hitük, kitartásuk és az összefogás ereje által. Társadalmi küldetésének tekintette, hogy könyveivel hozzájáruljon a szocialista társadalom építéséhez, a szocialista embereszmény és tudat formálásához. Az egyszerű emberekben rejlő erőt, méltóságot akarta tudatosítani azáltal, hogy bemutatta, hogy élnek, hogy gondolkodnak, döntenek és cselekednek alakjai. Első jelentős elbeszélésében, a St. Barbarai halászok lázadásában már jelen van a forradalom és a szolidaritás ereje, amely aztán életművét végigkíséri. Az 1932-ben megjelenő regénye, Út az éjszakából, elmélyíti ezeket a motívumokat, a helytállás és az üldözöttek töretlensége bővíti a skálát. Amikor 1933-ban családjával, sok szocialista és polgári humanista íróhoz hasonlóan, Németországot elhagyni kényszerült, már voltak tapasztalatai a fasizmus kegyetlenségeit illetően. Franciaországi, majd mexikói emigrációjában kezdettől fogva aktívan tevékenykedett az antifasiszta mozgalomban. ANNA SEGHERS PORTRÉJA a KPD vezette népfrontmunkában is jelentős szerepet vállalt Párizsban; kutatta — mint megannyi német írónagyság —, hogyan juthatott hatalomra Hitler, hogyan szabadulhatott el a pokol. A nemzeti önvizsgálat, az írói felelősség, az önvád hatja át emigrációs munkáit. Töretlenül hirdeti, hogy nem születésükkor lesznek az emberek jóvá vagy rosszá, hanem minden egyéni megnyilvánulás és tett szociálisan motivált. Filozofikus világszemlélete és művészi eszközeinek finomulása, gazdagodása párhuzamosan nyomon követhető írásaiban. Legismertebb műve, a világsikert aratott A hetedik kereszt, leleplezte a nagyvilág előtt a fasizmus brutalitását, s különbséget tett nácik, félrevezetettek és ellenállók között: megtisztította a hitleristák által bemocskolt fogalmakat, olyanokat, mint például a hazaszeretet, haza, nép. Egyben rávilágított az ellenállás lehetőségére, a harc értelmére, s egyáltalán arra, hogy igenis létezik még erő, amely szembeszállhat a fasizmussal. 1947-ben Mexikóból nem a Rajna vidékére tért haza az írónő, hanem a későbbi NDK területére. Befejezte A halottak nem vénülnek című regényét, amelyet több új, nagy lélegzetű epikai mű és elbeszélés követett. Élete végéig töretlenül dolgozott.egindokolta, miért Berlinben telepedett le Mexikóból való hazatérése után. Ez a néhány sor hűen tükrözi Anna Seghers ars poeticáját: „Kötődöm ehhez a nyelvhez, az itt élő emberekhez. Visszajöttem, mert ezen a nyelven, amelyet legjobban beszélek, ezeknek az embereknek, akiket jóban, rosszban legjobban ismerek, tehetem a legtöbbet. A könyvek által, amik majd itt születnek, meg akarom akadályozni, hogy a múlt hibái valaha is megismétlődhessenek. Azért jöttem Berlinbe, erre a területre, mert itt tudom kifejezni azt, amiért éltem.” Niedzielsky Katalin Anna Seghers halálára M Aman Matcsan: Tréfa Ha megtanulnának járni egyszer a fák, Érdekes , merre is vehetnék útjukat? A fák gyökerei még nem tudják a módját, Földanyácskából hogy húzzák ki magukat. S ha minden határoszlop egyszer életre kelne, Lépteiket vajon hogy irányítanák? Nem vesznének bele a nyomtalan tömegbe? Rendezettebbé válna tőlük ez a világ? S ha a szobrok az utcán egyszer megindulnának, Fellelnék a helyet, ahol születtek ők? Rokonaik zaj nélkül Adnának-e rájuk ismerve, tán majd fejük felé óvó tetőt? Ha a világon minden helyéből már kifutna, Mindennek jutna hely, stető, csend, nyugalom... De az emlékműveknek nem marad más: az utca. Számukra nincs e bolygón fedél és izgalom. Somlyó György fordítása Kölcsey Fernc testamentum Több mint tizenegy éve, hogy a napi sajtó hírül adta Kölcsey Ferenc ismeretlen végrendeletének előkerülését. Másíts László, a végrendelet megtalálója újságbeli bejelentésében közölte, hogy a testamentum kiadványban is meg fog jelenni. A nemes szándék egy évtized után most valósult meg. Az Európa Könyvkiadó és a Helikon Kiadó közkinccsé tette az irodalmi és történelmi értékű dokumentumot, amely értékes információkat nyújt Kölcsey vagyoni és birtokviszonyairól, a birtokain folyó gazdálkodásáról, a birtokok gazdasági eszközökkel való felszereltségéről. A kiadványt — mely a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattár elnevezésű sorozatának tagja — két kitűnő irodalomtörténész, a nemrég elhunyt Julow Viktor és a neves Kölcsey-szakértő Molnár József mutatják be. Közli a kiadvány a végrendelet szövegét, majd Julow Viktor Elöljáró beszéd című tanulmányát. Ebből többek között megtudjuk, hogy „teljes épségben maradt ránk az okmány. A pecsétek töretlenek, élénk pirosak, mintha tegnap cseppentették volna őket a viaszrúdból...” Pedig menynyi viszontagságot élt meg hosszú lappangása során! Pereskedők, fiskálisok kezében járt évtizedeken át. Sőt a Kölcsey-rokonságban élő szóhagyomány szerint egy ízben sírba is temették. A tanúk sorában szerepel Deák Ferenc is. Kölcsey szatmárcsekei birtokáról végrendelkezik, arról a „poétás hely”-ről, ahol később Petőfi Sándor A Tisza című versének élményét szerezte. A „poétás hely”, a birtok azonban keserű számkivetettség helye is volt Kölcsey számára, ahol a megélhetés rideg kényszere tartotta fogva. Mint az okmányból kitűnik, Ádám öccsével közös földjeik annak hanyagságából, könnyelműségéből mármár elvesztek. A költő gyakorlatias erélye mentette meg a birtokot nem önmaga, hanem Ádám özvegye és árvája számára. Kölcsey Ferenc kitűnő jogi ismeretekkel felvértezve intézkedett birtoka sorsáról, nehogy később Kálmán unokaöccsének kellemetlenségei támadjanak. A szövegből annak a nagy szeretetnek sugárzását érezni, amely ehhez a fiúhoz fűzte, akit Ádám halála óta saját gyermekének tartott. A költő aprólékos gonddal elégíti ki testvérei igényét. Körültekintő pontosságára vall, hogy még kádakról, hordókról, szekerekről is intézkedik. A költő végakaratát kezünkbe véve, olvasása közben nagy erővel támad fel a kérdés: mi kényszerítette a negyvennégy éves férfit élete delén, alkotó erejének teljében, politikai harcainak küzdelmei között a halál előtt öregekre jellemző cselekedetre — végrendeletének megírására? A kérdés megértéséhez hozzásegít bennünket Molnár József tanulmánya, aki a végrendelet születésének körülményeiről számol be. Kölcsey 1834 tavaszán betegen érkezett haza Pozsonyból Szatmárcsekére, hogy ügyes-bajos dolgait elintézze, azaz megvédje özvegy sógornőjét az elsőfokú unokatestvérek és a „közbirtokos atyafiak” perlekedéseitől, támadásaitól. Ilyen körülmények között vette számba vagyonát. Birtoka 252 hold szántó és gyümölcsös, valamint 150 boglyát termelő kaszáló. A betegeskedés és a család szövevényes, rendezetlen anyagi ügyei bírták rá, hogy elkészítse végső akaratát, melyből kiderül unokaöccse — a kiskorú, alig tízéves Kölcsey Kálmán — iránti szeretete, felelősségérzete — állapítja meg Molnár József. Kitűnő munka a végrendelet szövegéhez csatolt magyarázata — a fakszimile lap- és sorszám jelzésével —, mely a Kölcsey család példája révén érzékletesen mutatja be a XIX. századi, magyar társadalmi és vagyoni állapotokat. Sokan bizonyára érdeklődéssel böngészik majd a Kölcsey és Miskolczy famíliák kapcsolatát tükröző családfát. Végezetül megtalálható a kötetben annak a jegyzőkönyvnek a szövege, amely annak idején hitelesítette a végrendeletet. A kiadványhoz tartozik a költő saját kézírását hordozó végrendelet — kivehető — hasonmása is. A kötet gazdag és kitűnő, elsősorban szatmárcsekei fotóanyagot is tartalmaz. Orosz Szilárd