Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-10 / 188. szám

1983. augusztus 10. Blokk B­aron ülő kisgyerek sír, anyuka nyugtatja, a sor lassan halad. S ha az egyiket letudták, állhatnak a másikba, majd onnan a harmadikba, ha a család minden tagjának vesz­nek leértékelt cipőt a vásáron. S ha ezt végigállták, már csak egyetlen sor marad, a pénztáré. Ám ez is bonyolul­tabb a szokásosnál. A legtöb­ben több pár cipőt vettek, de a pénztárosnak egyenként kell rendeznie a blokkokat, aztán kézzel összeadni a több tételt, majd ellenőrizni a cet­lit. Ha valaki igyekezett is a vásárlással, fél, háromnegyed órát akkor is eltölthetett a cipőosztályon. S a hosszú idő még nem minden, gyer­meksírás, türelmetlen vásár­lók tarkították a beszerzést. Nem kell különösebben ér­teni a szakmai kérdésekhez ahhoz, hogy rögtön feltűnjék: a Nyírfa Áruház cipőosztá­lya készült a nyári vásárra. (Az engedmény összege ott szerepel egy-egy kartonla­pon.) Szervezésből azonban aligha, hiszen kis ügyesség­gel jelentősen lerövidíthették volna a vevők útját. Még az áruház is jól járt volna — nyilvánvalóan jóval több vá­sárló kiszolgálásával. (tk) Kelet-Magyaroszág Fesztiválra utaznak Az elmúlt, évi nagysike­rű franciaországi vendég­­szereplés után, ma indul Olaszországba a Kállai kettős népi együttes. Me­gyénk kiváló amatőr tán­cosai, augusztus 10. és 18. között a X. avianoi fol­klór fesztiválon vesznek részt, görög, olasz, argen­tínai, amerikai, izraeli és görög csoportok között ők képviselik hazánk színeit, ezen a rangos nemzetközi találkozón. (Fotó: Gaál B.) KI MINEK MESTERE Esztergályosok versenye Nyírbátorban A „Ki minek mestere” esz­tergályos szakmai-politikai verseny városi-járási döntő­jét augusztus 6-án­ rendezték meg a nyírbátori fúrógép­­gyárban. A versenyzők írás­ban szakmai elmélet, munka­­védelmi, politikai ismereteik­ről adtak számot, majd gya­korlati feladatot oldottak meg. A két kategóriában (gyakorlott és pályakezdő) húszan versenyeztek. A ver­seny eredménye: a pályakez­dőknél I. Szaikály György, fú­rógépgyár, II. Krankovics László, balkányi tsz. III. Ka­szai Miklós, Ganz, Nyírbél­­tek. A gyakorlottaknál: I. Belicza János, fúrógépgyár, II. Tóth László, fúrógépgyár, III. Szimuly Sándor növény­olajgyár. Az I—III. helyezet­tek pénzjutalomban része­sültek, a kategóriánkénti el­ső helyezettek pedig részt vesznek a megyei döntőben is Kézimunka-kiállítás nyílt augusztus 9-én a Sza­­bolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalat központjá­ban a művelődési és nőbizott­ság szervezésében, a dolgozó nők munkáiból; a kistanács­teremben bárki megtekint­heti. Négyes ikerborjak D­ávavencsellőn, a Sza­badság Termelőszö­vetkezet tehenésze­tének balsai nyári szállásán a Manci nevű holstein-fríz F—1-es keresztezést, tehén­nek négyes ikrei születtek. Mind bikák, kettő fekete­fehér és kettő pirostarka. A tehén és az ikrek egészsége­sek. A Manci különlegessé­ge, hogy ezt megelőzően már kétszer ellett ikerborja­kat: egyszer kettest, egyszer hármast. FOGADÓÓRA. Fehérgyarma­ton Preku Lajos, a városi tanács vb-elnöke augusztus 11-én, csü­törtökön délelőtt 9 órától 17 órá­ig tart fogadóórát hivatali helyi­ségében. SZOBORKOMPOZÍCIÓ A HORTOBÁGYON. Hortobágy idegenforgalmi központjában, a kilenclyukú híd és a régi kocsiállás mögött, felavatták Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész négyalakos — az Alföld népe című — szoborkompozícióját. Ki a leggazdagabb? A­z az ember, aki tudja mennyit ér, nem érhet túl so­kat.” A mondás Nelson Bunker Hunt amerikai mil­liárdostól származik, aki nagypénzű sorstársaihoz ha­sonlóan maga sem volt tisztában vagyonának pontos nagyságával. Mindezt előrebocsátva az Institutional Investor című tekin­télyes amerikai pénzügyi magazin legutóbbi számában vállal­kozott arra, hogy számba vegye a világ legvagyonosabb em­bereit. Ki a leggazdagabb bankár a világon? Az utolsó fillért is számításba véve, lehetetlenség megmondani. Az azonban bi­zonyos, hogy a világ tizenkét leggazdagabb bankárának mind­egyike több mint egymilliárdos vagyont mondhat magáénak. Az Institutional Investor lstája szerint a milliárdosok kö­zött egy nyugatnémet bankár vezet, őt egy Fülöp-szigeti, egy indonéz, majd egy thaiföldi követi. A listát öt arab pénzem­ber zárja. A „tizenkettek” közül a többség magánvagyona haladja meg az egymilliárdot, néhányuknál a család vagyo­na éri el a bűvös határt. Meglepő, hogy a névsorban egyetlen Rothschild vagy Rockefeller sem szerepel. A Rothschild ban­kárdinasztia francia és angol ágának összvagyona ugyanis alig 500 millió dollár — írja a tekintélyes pénzügyi lap. A leggazdagabb amerikai bankárok, Charles Robert Allen és Herbert Allan ugyancsak „megmérettek, de könnyűnek ta­láltattak”. Vagyonuk ugyanis csupán 600 millió dollárra tehető. Az Institutional Investor szerint a „pénzeszsákok” többsé­ge nem magának köszönheti gazdagságát. Legtöbbjük ötvenes éveit tapossa és milliárdjaik apjuk vagy nagyapjuk egykori befektetéseiből származnak. Néhányan közülük már vissza­vonultak az üzlettől. David Rockefeller a New York-i Chase Manhattan Bank elnökeként „ment nyugdíjba”, Jorge Guinle brazil millárdos pedig az eladási naplók böngészése helyett a Rio de Janeiro-i éjszakai szórakozóhelyek közönségét kápráz­tatja el trombitaszólóival. Latin-Amerika leggazdagabb bankára a 48 éves José Gre­gorio Perez Compano a Buenos Aires-i Banco de la Plata elnö­ke. Jósé négy éve, Carlos bátyja halálát követően vette át a családi birodalmat, amelynek létrehozója valójában Carlos volt. Jósé tiszta vagyonát 600 millió dollárra becsülik. k­ Gyümölcsszedésben segí­tenek és mezőgazdasági mun­kákat végeznek a Sárszentmi­­hályi Állami Gazdaság boda­­kajtori üzemegységében Sza­­bolcs-Szatmár megyei diákok. Megyénkből jelenleg 368 kö­zépiskolás, és szakmunkás­­képzős fiatal tartózkodik a bodakajtori ifjúsági építőtá­borban. A negyedik turnus résztvevői augusztus 13-án utaznak haza. BEFEJEZŐDÖTT A ZSUR­­LÓFŰSZÜRET Szabolcs-Szat­­már megyében. Az áfész-át­­vevőhelyek az idén 85 tonna száraz anyagot vásároltak fel ebből a szabadban termő, ér­tékes gyógynövényből, amely­nek tekintélyes hányadát ex­portra szállítják. A zsurlófű a vesetisztító, illetve vizelethaj­tó gyógyszerek fontos alap­anyaga. Szeptember 11. és 15. kö­zött rendezik meg az idei to­kaji írótábort, melynek a központi témája a család a szocialista társadalomban. Az írótábor vendégei felkeresik Szabolcs-Szatmár nevezetes­ségeit is. Megyénk irodalmát az írótáborban Ratkó József, Katona Béla, Bartha Gábor és Bodnár István képviselik. CB-RÁDIÓSOK: Kilences csatorna, segélykérő sáv Ha eddig egy CB-rádióval rendelkező autós valahol tü­zet látott fölcsapni, füstöt gomolyogni, akkor rádiójá­nak legfeljebb úgy vehette hasznát, hogy szétkürtölte az éterben. CB-s társai közül, aki telefonközelben van, ri­assza a tűzoltókat. Mostan­tól már nem kell egyebet tennie a nyíregyházi CB- snek, mint a kilences csator­nára váltani, és közvetlenül riasztani a nyíregyházi tűz­oltókat. Működésbe helyezték a nyíregyházi parancsnoksá­gon azt a CB-rádiókészülé­ket, melyet a tűzoltók a rá­diósok megyei szervezetével közösen állítottak föl. Az ál­lomásnak külön hívószáma nincs, a „tűzoltóság” hívása elég a segélykérésnél. Nem­csak tüzet, hanem más ve­szélyt — balesetet, bűnesetet — is lehet jelezni, s ha más szervet kell riasztani, azt a tűzoltók megteszik. Annyi a kérés a CB-sekhez: mostan­tól fogva a kilences csator­nát ne használják más be­szélgetésre — ez immár Nyír­egyházán is egyezményesen a segélykérő sáv lett! (1.) és emberek Az emberek tanulhatnának az emberszabású majmoktól, hogyan kell több érzelemmel és gyengédséggel utódokat nevelni — állapította meg hét­főn, a majmok viselkedését tanulmányozó amerikai tudó­soknak a michigani Last Lansingban rendezett szim­póziumán Terry Maple, az összehasonlító pszichológia professzora. Terry Maple tíz évig ta­nulmányozta az orángutánok, csimpánzok és gorillák visel­kedését. Megfigyelései alap­ján fejlesztette ki elméletét „a természetes gyermekgon­dozásról”. Úgy véli, teóriája „modellként” szolgálhatna a szülői problémák megoldá­sához. Maple szerint a korholást addig nem szabad alkalmaz­ni, amíg a gyermek nem érti, mit mondanak. A gyermeket „ki kell menteni” a kellemet­len, zavaró helyzetekből, ahogy azt az emberszabásúak is teszik. A szülőknek nem szabad elkülöníteni gyerme­keiket, hanem „tartani, hor­dozni, érinteni, gondozni” kell őket. A főemlősök igen szoros kontaktusa utódaikkal bizalmat és biztonságérzetet eredményez a szülők iránt — hangoztatta az ameri­kai tudós. PÉNTEKEN, NYÍREGYHÁZÁN: Hiánycikkfórum a rádióban adásban Az élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat, a Kelet és a Nyírfa Áruház, vala­mint a VASVILL vállalat képviselői válaszolnak a hallgatók kérdéseire. A szo­kott címen a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiója, Nyír­egyháza, Vöröshadsereg útja 42., irányítószám 4401 — vár­ják az érdeklődő kérdéseket, hozzászólásokat arról, hogy mit, miért nem lehet kapni, és mire számíthatnak a vá­sárlók. Az adás napján, — augusztus 12-én, pénteken délután 16 órától a 11-141- es telefonszámon is lehet kérdéseket feltenni. PAPUCSBAN — VAJÁN, a Vay Ádám Múzeum átala­kítását követően, megyénk e nevezetes helyén is „mamusz'' fogadja a vendéget, így nem­csak a parketta kímélése je­lent kisebb feladatot, de a kiállított tárgyak állagmeg­óvása is eredményesebb. is A francia piac meghó­dítására készülnek a naményi üveggyárban. A második fél évben már mintegy nyolc­száz üvegkelyhet küldenek a külföldi megrendelőnek, s a nyugati exportból így mint­egy hárommillió forint értékű valutát nyernek. Ismét hiánycikkekről tar­tanak fórumot a nyíregyházi rádióban. Az augusztus 12-i A TÁRGYALÓTEREMBŐL Eladta főbérlője bútorait Aligha hiszi el ezután bár­kinek is a hodászi S. Gyulá­­né, hogy jó tett fejében jót lehet várni. Azt, hogy ilyen hitetlenné vált, Kiss Miklós 40 éves többszörösen bünte­tett előéletű hodászi lakosnak köszönheti. Kiss 1979-től ez év februárjáig lakott Sz. Gyuláné lakásában albérlő­ként, de a havi 500 forintos albérleti díjból soha egyetlen fillért sem fizetett. Ez év február 10-én Kiss felháborító dolgot művelt: a tulajdonos távollétében fel­törte lezárt szobája ajtaját, kipakolta a szoba teljes be­rendezését , négyszemélyes rekamiét, egy heverőt, két fotelt és egy dohányzóasztalt — és eladta hatezer forintért egy hodászi lakosnak. Amikor a károsult asszony tudomást szerzett a lopásról, feljelen­tést tett Kiss ellen, így búto­rai visszakerültek. Kiss április 24-én késő es­te — természetesen ekkor is részegen — egy ácskapoccsal és egy vésővel indult el sé­tálni, aztán betört a hodászi óvodába. Szerencsére na­gyobb értéket nem talált, így kárt alig okozott. A Mátészalkai Járásbíróság dr. Soltész Pál tanácsa Kiss Miklóst halmazati büntetésül kétévi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként három évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet jogerős. r* KV Augusztus 1­0., szerda KRÓNIKA Lőrinc napja A Nap kél 5 óra 32 perc­kor, nyugszik 20 óra 6 perckor. A Hold kél 7 óra 15 perc­kor, nyugszik 21 óra 30 perckor.. Száztíz évvel ezelőtt, 1873. augusztus 10-én szüle­tett Deregnyőn, és 72 éves korában, 1945-ben halt meg Petrovics Elek művészettör­ténész, művészeti író, a Magyar Tudományos Aka­démia tagja. Eredetileg jogásznak ké­szült, s ezért az egyetemen jogot végzett. 1896-tól bel­ügyminisztériumi tisztvise­lőként dolgozott, érdeklődé­se azonban mindinkább a képzőművészeti ágak felé fordult. 1914-ben kinevezték a Szépművészeti Múzeum igazgatójává, 1921-től 1935-ig az intézmény főigazgatója volt. Az ő nevéhez fűződik az Új Magyar Képtár meg­nyitása. Főként a XIX. és a XX. század magyar művé­szetével foglalkozott és so­kat tett Ferenczy Károly, valamint általában a nagy­bányai iskola elismeréséért. Széles látókörű, haladó szellemű művészetkritikus­ként vált ismertté. 1918-ban megindította a Szépművé­szeti Múzeum évkönyveit, majd 1922-ben a Művészeti Panteon sorozatot. Harmincöt évvel ezelőtt, 1946. augusztus 10-én a Vay Ádám utca 21. szám alatt, a Magyar Dolgozók Pártja pártiskolá­jának épületében megkezdték az élelmezési dolgozók kéthetes vezető­képző tanfolyamát. Időjárás Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: főként nappali felhőképződésre le­het számítani, elsősorban a keleti országrészben várha­tó elszórtan zápor, zivatar. Több órás napsütés lesz. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok kö­zött valószínű. is Szabolcs-cipők Pécsett. Ezekben a napokban nyílt meg Pécsett a magyar cipő­ipar szokásos, tavaszi divat­újdonságait bemutató szakvá­sára. Ma, augusztus 10-én, a Szabolcs Cipőgyár termékeit bemutató eladási nap lesz, amelyen a vállalat 30 új, il­letve felújított modellt mutat be. SZABOLCS SZATMÁR ME­GYEI VIZ-­ES CSATORNAMŰ VÁLLALAT Mátészalkai Üzem­­mérnöksége értesíti Mátészalka város lakosságát, hogy 1983. au­gusztus 11-én, 8 órától 16 óráig hálózati javítás miatt nyomás­­csökkenés lesz. Kérjük szíves tü­relmüket. (85195) Megér egy mosolyt — A férjem feltaláló. — Miért, mit talált fel? — A kimagyarázkodást! * * * Az ifjú apa boldogan újságolja: — Most már van örökö­söm, aki gondoskodik ró­la, hogy családunk neve ne haljon ki! — Mi a neve? — Meier! Hírügyeletes: Tóth Árpád Telefon: 11-277

Next