Kelet-Magyarország, 1984. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-12 / 162. szám

1984. július 12. Ki volt Patay parancsnok? Részletek egy pályázatból Üttörőrajunk hagyományt alapított, a Patay-próbát. Patay István Nyírmada szü­lötte, a szabolcsi önkéntes honvédzászlóalj első parancs­noka. Fényes katonai pályát futott be, Pest tejhatalmú térparancsnoka, majd a sza­badságharc utolsó hónapjai­ban Bem délvidéki csapatainál hadseregtábornok. Halálakor Kossuth is kifejezte részvé­tét özvegyének, őt a hazát legforróbban szeretők egyi­kének nevezte. Temetésén hatvanezer ember kísérte utolsó útjára Debrecenben. Patay élettörténetéről, a szabadságharc utolsó nap­jaiban vállalt helytállása ra­gadott meg bennünket. Meg­tudtuk, hogy amikor Kossuth Orsovánál elhagyta az or­szágot, Patay hadseregtá­bornok alá rendelt katonák biztosították a kormányzó számára a menekülési útvo­nalat. Megállapítottuk próbánkat. Elhatároztuk, hogy egy tör­ténelmi játékban játsszuk el Kossuth kimentésének tör­ténetét. Térkép alapján 8—10 kilométeres útvonalon ha­ladtunk végig. Közben előt­tünk ellenséges katonák. Pró­bát tettünk kardforgatásból, megismertük Kossuth Pa­­tayra emlékező levelét, meg­fejtettük egy 1849-es honvéd­tiszt Arad várbörtönéből kül­dött titkos üzenetét. Vallot­tunk arról, hogy mit tettünk mi eddig a hazáért, s mit je­lent nekünk a szülőföld. Bartha Leonóra Nyh­mada (Részletek az országos pá­lyázaton Pro Patria emlékér­met nyert munkából.) BOTÁR ATTILA: Varjak feltűnése Mit is kezdjek veletek, varjak — naponta új égtájakat találtok, legalább köröznétek fejemnél, legalább félhetnék osztozni szárnyatokban a veletek-földhányásokon, veletek-égben. Talán tarthatnék tőletek, de a világ szemétdombjait ugyanaz a Nap süti, mint a vértanúk letépett ingét s a máglyalakók mandzsettád nem én, ti koldultok kalácsot. Hát mit nézzek rajtatok, varjak — csordában lepitek el a várost, vagytok farsangi bálon, temetésen — hatalmasak címerlakói lesztek, s párnám is tömve károgással, kezéből Sóstón a nyári napközis és úttörőtáborban idén is megszervezték a gyerekek csereüdültetését. E hó­nap hatodikétól hatvanöt pajtás üdül 10 napig a kellemes környezetben. Ugyanitt kapnak helyet a nap­közis táborba járók. Fél nyolctól délutánig színes programokon vesznek részt, jó időben pedig a strandon töltik a nap nagyobb részét. (Jávor László felvételei) A rögtönzött dzsungelhídon macskaügyességgel kúszik a sze­müveges srác. Utána tömött sor­ban tolonganak a többiek, vé­letlenül sem engednének senkit maguk elé: az ebédidő ellenére ez a feladat a legizgalmasabbak közé tartozik a katonai pályára irányító táborban. Nyíregyháza az idén másodszor adott otthont a Dunán inneni megyék katonai, rendőri pályára készülő fiatal­jainak. Július 1-től 6-ig a kato­nai kollégium volt a helyszíne a kétszáz hetedikes, nyolcadikos fiú randevújának. Voltak, akik már tavaly megkedvelték ezt a tábort és most tudatosan jöttek ide. Bezzegh Tibor Szabolcsveres­­martról, Krutilla János Jándról, Volosinovszki Géza és osztály­társa, Bálint Imre Tiszavasvári­­ból, Varga József Jékéről, Kiss Lajos Szamosszegről, Boka Ist­ván Tiszakanyarról érkezett. Az első napok bizonytalansága után nagy kedvvel vetették magukat a határőrélet megismerésébe. — Ellátogattunk Záhonyba, mások Nyírbátorba mentek — hallottuk Bezzegh Tibortól. — A határőrök nagy lelkesedéssel me­séltek nekünk a hétköznapok­ról, a szolgálat nehézségeiről, az itt szövődött és erős katonaba­rátságokról. — Esténként filmeket vetítenek nekünk, játékos, de nagyon sok ismeretet követelő vetélkedőkön mértük össze tudásunkat. Noha nem hirdettek versenyt a tíz megye közt, mégis igyekszünk, Szabolcs-Szatmár szépen szere­peljen — így Bálint Imre. Lógott az eső lába, amikor a tűzoltók felvonultak a létrás ko­csikkal. Hogy hány gyermek bele nem fér egy ilyen jármű­be! A helyszínelést bemutató rendőröknek és az idomított ku­tyák bemutatójának sikerét csak a miskolci forradalmi rendőrez­red csoportjának bemutatója múlta felül. Vajon „élesben” mennek azok az ütések? — töp­rengtek sokan. A tőrrel, pisz­tollyal, és puszta kézzel vereke­dő legények a szünetben is röp­­labdáztak, gyakoroltak. Nagy tekintélyt vívtak ki. — Nekem édesapám rendőr főtörzsőrmester és sokat mesélt a szolgálatról — mondta Boka István. — Megbecsülik a falu­ban. Nekem is megtetszett ez a szép hivatás. — Katonai főiskolára készü­lünk — mutatkozott be Bálint Imre és Volosinovszki Géza. Ta­valy is részt vettünk ebben a táborban és most megerősödött bennünk az elhatározás, tisztként szeretnénk szolgálni a hazát. — Nagy szavak, nagy elhatáro­zások ezek — említi Komor Le­vente, a megyei KISZ-bizottság honvédelmi felelőse, táborpa­rancsnok. — De egy életre meg­szerettetni egy pályát csak fi­atalon lehet. Most ezek a gyere­kek élményszerűen közelítenek a katonai, a rendőri hivatáshoz, s később, amikor tudatosan vá­lasztanak foglalkozást, a korai élmény önmagáért beszél. Úgy állítottuk össze a kötött és a szabad foglalkozásokat, hogy a fegyveres testületek életéről ke­resztmetszetet kapjanak a tá­borlakók. Több vállalat segítette a munkánkat és a kétszáz tábo­rozó ellátását, így a konzerv­gyár, a hús-, a tej- és a sütő­ipari vállalat, a Nyírkémia, a Ságvári Tsz. Ha később nem is lesz kivétel nélkül minden tá­­borozóból hivatásos tiszt vagy tiszthelyettes, fegyelmet, rendet tanulnak itt, a bűnmegelőzésben is felhasználhatják tapasztala­taikat a későbbiekben. Tóth Kornélia Srác a dzsungelhídon Petőfi-vers Ha az elszakadt láncszemeket helyes sorrendben fűzitek egymás mellé, a betűpárokat összeolvasva Petőfi Sándor egyik versének címét kapjátok eredményül. Mi a vers elme? (A megfejtést a lap 5. oldalán találjátok!) Kelet-Magyarország Kiss Benedek: Kis babonák Bal fülem csendül: jóhír! jóhír! Cseng, cseng a jobb fül: balhír! balhír! Balfülem csendül— cseresznye ropog, csendül a jobb fül — jégeső kopog. Citera zendül, furulyaszó sír — balhír: jobb fül, bal fül: jóhír! 7 Miénk a szó! ÜDÜLÉS GERGELYIUGORNYÁN Nagy öröm ért bennünket a tanév végén. Egész éves­­ mozgalmi munkánkért megkaptuk a Kiváló raj címet,­­ és jutalmul tíz napot tölthettünk a gergelyiugornyai út­törőtáborban. Elkísért bennünket rajvezetőnk, Kocsis Györgyné és Feffer Gyuláné. Először táboroztunk így együtt, ezért nagy izgalommal készültünk. Az idő is ke­gyeibe fogadott bennünket, strandoltunk, több kilométe­res gyalogtúrán vettünk részt. Vásárosnaményban meg­néztük a Beregi Múzeumot, sportoltunk, nagy élmény volt számunkra a zenei tábor záró hangversenye. 4. a osztály, Nyíregyháza-Borbánya ŐRSVEZETŐK CSENGERBEN Már hagyomány, hogy Csengerben találkoznak az őrsvezető pajtások, hogy felkészüljenek a következő út­törő mozgalmi év feladataira. A környékbeli üzemek, intézmények társadalmi munkával és anyagi juttatással segítik a programokat. A mostani táborozáshoz a tyu­­kodi Pajtás ifjúsági klub, a mátészalkai Szatmár tánc­­együttes, a jánkmajtisi diszkósok, a mátészalkai rendőr­­kapitányság közlekedési osztálya, a csengeri határőrség képviselői, és Pongó Ottó tanár tett igen sokat, hogy a csengeri őrsvezetőképző tábor eredményesen működjön. Táborvezetőség, Csenger KIRÁNDULÁS a duna­kanyarba Felejthetetlen kiránduláson vettünk részt a Duna­kanyarban nemrégiben. Útközben gyönyörködtünk a szebbnél szebb tájakban, hiszen mi ritkán láthatunk he­gyeket. Budapest nevezetesebb helyeit, műemlékeit is megnéztük. Többek közt a Mátyás-templom tetszett. Esz­tergomban megnéztük a bazilikát, és megmásztuk a ku­polát is. Nagyon tetszett a kincstárban a rengeteg gyűrű, ruha, kehely és még sok egyéb aranytárgy. Visegrádon megnéztük a várat és a ránk maradt írásos és tárgyi emlékeket. Szentendrén a szabadtéri múzeumot láttuk, majd a Kovács Margit Múzeumba látogattunk el. Leány­falun megfürödtünk és utána indultunk haza. Eberhardt Mária: Napkor csillagászok a nagyon Két éve működik iskolánkban a csillagászati szak­kör. Sokan szívesen járunk ezekre a foglalkozásokra, mert színes diaképek, mozgófilmek segítségével ismerjük meg a világmindenséget. Már nekünk is van távcsö­vünk, melynek segítségével tanulmányozzuk az égbolt jelenségeit. A tanév végén érdekes látogatást tettünk Debrecenben a napfizikai obszervatóriumban. Napfolto­kat láttunk azon a távcsövön, amelynek csak a lencséje egymillió forintba kerül. Sok érdekes ismerettel gazda­godtunk. Csillagászati szakkörösök, Apagy A KISZ KB vörösselyem zász­laja szalagját a nagycserkeszi út­törőcsapat kapta az idén. — Nagy öröm volt számunkra az országos tanács tagjának jutalma — fogal­maz Czirják Erzsébet. Igazi ha­gyományőrző munkát végez­tünk. Jól tükrözi ezt a csapat alkotmánya, melyet fényképek­kel, játékosan elkészítve hagy­tunk az utókorra. Én ugyanis már csak ifivezetőként dolgozom majd, hiszen a Zrínyiben fogok tanulni. Talán nem hat szerény­telenségnek, ha elmondom, hogy Racskó Bernadett kisdobostár­sammal együtt mi kaptuk a gyermeknapon az „Arany nyak­kendő”-t a csapattól. Ez a leg­jobban tanuló, legjobb sport, kul­turális és mozgalmi munkát végző pajtások jutalma. Mindig az érdeklődés közép­pontjában voltunk — veszi át a szót Keczkó Éva. — Ez talán an­nak is köszönhető, hogy csapat­­vezetőnk, a mozgalom alakulá­sakor, megyénk első úttörői kö­zött volt. A szakkörök műkö­déséhez nagy segítséget kap­tunk a gazdálkodó szervektől, ugyancsak csapatvezetőnk embe­ri kapcsolattartását igazolja, hogy a szülők minden rendezvé­nyünkön ott vannak, bekapcso­l­­ódnak a munkába. A pajtásokat sikerült mozgósítani a különbö­ző pályázatokra. Az iskolában tárlóban őrizzük mozgalmi em­lékeinket. S a jövő? Nem lehet más­­vább dolgozni. (m. k.) tv- Vízszintes: 1. Megfejtendő (nyolcadik négyzetben: ÁB). 6. Kiejtett mássalhang­zó, vagy ő, németül. 7. Nyugati nagyha­talom. 8. Római 2. 9. Ez a labdarúgás cél­ja. 11. Járom. 12. Ittrium, vas, szén vegy­­jele. 14. Vissza, tejtermék. 16. Megfejten­dő. 18. Olasz folyó. 20. Ének. 21. Szovjet­unió nemzetközi gépkocsijelzése. 22. Három, oroszul. 24. Folyót íveli át. 25. Hegycsúcs. 27. Túrta, régmúltán. 28. Csonka mankó. 29. Ceruza. Függőleges: 1. Csavar. 2. Arany vegy­­jele. 3. Félig úszkál! 4. Igen, oroszul. 5. Balti szovjet állam fővárosa. 6. Megfej­tendő. 10. Talál. 11. Húros fegyvere. 13. Római 149. 14. TIL. 15. Megfejtendő. 17. Egyik oldal. 19. Szaglószerve. 21. Pityer­gő. 23. Elektromos töltésű részecske. 24. Hegedűben feszül. 26. Néma móka! 27. Morzejel. Megfejtendő: Négy mohamedán állam: vízszintes 1„ 16., függőleges 6„ 15. Múlt heti megfejtés: Nyíregyháza nyá­ri zenei eseményei a zenélő UDVAR hangversenyei. Könyvjutalomban részesültek: Erdélyi Erika Vaja, György Szilvia Anarcs, Var­ga Ferenc Nagyecsed, Ónodi Sándor Nyíregyháza, Nagy Erzsébet Tiszabezdéd, Fekete Erzsébet Kisléta, Mórucz Krisztina Tunyogmatolcs, Kovács Krisztina ököri­­tófülpös, Habanics Tamás Csengerújfa­­lu, Kósa Attila Győrtelek, Szabó János Kömörő, Hamuszik Lívia Nyírtelek, Be­regszászi Réka Mátészalka, Fehér Szil­via Ura, Kárpáti Noémi Gávavencsellő. Csak levelezőlapon beküldött megfej­téseket fogadunk el!

Next