Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-18 / 141. szám
1985. június 18. Szórakozás, kultúra, pénz HA A SZÓRAKOZÁS, SZÓRAKOZTATÁS KERÜL SZÓBA, rendszerint leszűkítve értelmezzük ezt a nagyon is létező és természetes igényt. A könnyed, olcsó, olykor sekélyes szórakoztató rendezvényekre gondolunk, főképpen a könnyűzenére, a könnyűműfajokra, holott a szórakozás, az emberi kikapcsolódás, játék, időtöltés ennél sokkal szélesebb skálán mozog. Azaz mozogna, ha hagynák, illetve lenne elegendő szórakozási lehetőség, ráadásul elérhető pénzért. Mi hát az oka, hogy szemlesütve, vagy mellékesen beszélünk a szórakoztatásról, amely hozzátartozik a kulturált életvitelhez, magatartáshoz, s épp úgy részeaz életnek, mint a szakmai sikerek iránti igény, vagy az úgynevezett magasrendű szellemi tevékenység. Talán az egyik oka lehet: ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük és formáljuk szórakoztatási „étrendünket”. Ami ennél több bonyodalmat okoz, sokan úgy vélik az önfeledt szórakozás nem komoly emberekhez illő, mesterségesen is visszaszorítják ilyenféle vágyaikat. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a szórakozás, szórakoztatás lényegéről kialakult képünket elég nehéz megváltoztatni, amíg a közművelődésben is a megtűrt, vagy mostohagyermek szerepét kénytelen betölteni. Vagy olyan nézet és gyakorlat is együttél a pozitív tendenciákkal, amely szerint aki szórakozni akar, az fizesse meg, mégpedig busásan. Csak mellékesen jegyezzük meg, nem ritka ma már az olyan szórakoztató rendezvény, műsor, amelynek belépőjegye 200—300 forintba kerül, ami azért nem éppen egy átlag dolgozó zsebéhez méretezett kategória. Úgy tűnik, egy saját magunk által teremtett — talán kényszerű — ördögi kör szenvedő alanyai vagyunk: a szórakoztató műsorok bevételéből kívánjuk olykor eltartani a másféle, ráfizetéses műfajokat, rendezvényeket, miközben azt szeretnénk, hogy változzék, mégpedig minél hamarabb a szórakoztatás kultúrája, esztétikája, választéka. Ám ez így elég nehezen, vagy alig megoldható feladat ... EZEK JUTOTTAK ESZÜNKBE többek között azon a megyei közművelődési tanácskozáson, amelyen a lakosság szórakoztatási igényeiről, azok kielégítéséről, gyakorlatáról és lehetőségeiről volt szó. A diagnózis mellett legalább ennyire fontosak a kivezető utat jelző megállapítások is. A megyei helyzetkép — amely sokban egyezik az országossal — szerint a szórakoztatás fontosságának felismerése nem járt együtt tartalmának tényleges megismerésével. A művelődési intézmények szemléleti és más okokból, nem igyekeznek mérni, kutatni a szórakoztatási igényeket, szokásokat. Sok helyen ma is csupán a műsoros, táncos rendezvényekre, a diszkóra, a különböző hobbiklubokra, szakkörökre, tanfolyamokra korlátozzák a szórakoztató programokat. Valójában a könyvtártól, a múzeumtól, levéltártól a vidámparkig, sőt egyes vendéglátóhelyekig az intézmények egész sokasága tehet a mostaninál sokkal többet az igényes, kulturált szórakozás ügyében. De át tudják-e, át lehet-e lépni a gazdaságossági korlátokat, amelyek olykor nagyon is nem mesterségesek, gondoljunk csak a megdrágult szereplési, utazási, szállásköltségekre, amelyek a fővárostól, vagy a megyeszékhelytől való távolság növekedésével arányosan, sőt annál nagyobb mértékben emelkednek mind magasabbra.Az említett közművelődési bizottsági ülésen az is elhangzott, még a biliárdasztalokat is száműzték a legtöbb művelődési házból, de még a vendéglátóhelyekről is. Külön téma a zenés helyek lassan kihaló zeneszolgáltatása, hisz a szabályozók nem ösztönzik a mind több szerződéses vendéglátóhelyet arra, hogy komolyabb, népesebb zenekart alkalmazzanak. A zenén spórolnak, holott sok helyet éppen a jó zenekar miatt látogattak szívesen a vendégek ... SZÓBA KERÜLT A TERJEDŐ VIDEÓZÁS is, amelyet néhányan csodaszernek hisznek, mondván, majd ez megoldja a szórakozás dolgát, ki-ki válogathat ízlése és hangulata szerint. Csakhogy a videó ma még drága mulatság, elsősorban közösségi helyeken, klubokban érhető el igazában, de minél előbb szabályozásra vár a kazetták forgalmazásának ügye, a műsorellátás, mert itt-ott már visszaélésekről is hallani, amikor nem csupán esztétikai, ízlésbeli torzulások árán igyekeznek az ügyeskedők több bevételhez jutni, hanem a humánum, társadalmunk etikai értéknormáinak nem megfelelő „művek” is közönség elé kerülhetnek. Reméljük, ezt inkább mi gondoljuk csak, túlzott óvatosságból. Kell tehát a helyes, korszerű értelmezés, szükséges a bővebb és jobb választék, de nem lehet kikerülni a szelektálást, a különböző műsorok értékmérését sem, különben — főként a kisebb településeken élők — szórakoztatás ürügyén, drága pénzért selejtet kapnak. Több javaslatot is kidolgozott a megyei közművelődési bizottság; a helyi igényeket jobban figyelembe vevő területi műsoriroda létrehozását, a szórakoztató műfajok kritikai fórumának megalakítását, amely minősítené a programokat, a működési engedélyek kiadásának újraszabályozását, egy olyan menedzserhálózat kiépítését, amely rugalmasan alkalmazkodna a konkrét igényekhez, a mindennapi élet gyors változásaihoz. VAN HÁT REMÉNY ARRA, hogy tartalmasabb szórakoztatás vár bennünket, de ehhez egyénileg is meg kell tenni a lépéseket, egyéni szűrőn is átszűrni a kínálatot és kiválasztani az ízlésének, egyéniségének — és pénztárcájának — megfelelő „étrendet”. Páll Géza Kelet-Magyarország Mintha szifonnal fújták volna a felhőhabot az égre, a szamócaföld fölé. Száll a több vagon gyümölcs illata, pirosa kivillan a zöld közül. Terített asztal ez, csábos eperlegelő. És mindez 68 hektáron! Érthető, hogy a nagydobosi tsz kertésze, Székely István kesereg: a kétszáz fő is kevés, hogy szedje a kivételesen jónak mondható termést. Háromszáz kellene! Pedig már itt a varroda, minden asszony, átjárnak a szomszéd faluból is. A kilónkénti négyforintos szedési bér csábító. Csábító, így első hallásra. Mert vajon ki gondol rá, hogy hányszor is hajlik valaki, míg összegyűl egy ládáravaló. Márpedig egy hektárról negyven mázsát kell lecsipkedni, kicsumázni, ládába rakni. Ahogy a Nagykőrösi Konzervgyár kívánja. Gondos munkát kíván a gorellafajta, a többi jó szamócaféle is. Nincs is panasz. Van, aki egy mázsát is megszed egy nap. Hallgatom a főkertészt: — Nem olcsó a termelés. Megszűnt a telepítési kedvezmény, sokba kerül a vegyszer, az eper nagyon érzékeny az időjárásra. Az idén, leszámítva néhány rossz napot, kegyeibe fogadott az időjárás. Még legalább egy napos, meleg, esőtlen hét kellene. A konzervgyár teherautói jönnek, jönnek, viszik az árut... Asszonyoktól tarkállik a szamócás. Délutánra jár, fáradtak, derekukat tapogatják a mérleg mellett. A nevek mellé írás kerül: a napi teljesítmény. A tábla széléről lovas kocsi gyűjti a teli ládákat. Mindenki számol, mi várható holnap. Most a munka csúcsa van. Mindennap jó forintot ígér. Közösnek, szedőnek. Édes a szamóca. Rajta a felhőhab. Csipegetek a ládából. Látom további sorsát is. Exportra indul, üvegekben. És sajnos, senki nem tudja majd, hány szorgos nagy dobosi asszony és leány hajlott érte százszor, ezerszer, milliószor... (bürget) Székely István: ... meleg, esetlen hét kellene... Mérlegen a ládák. Eldől, ki mennyit keresett. Ládákba került a szamóca, tábla mellett rakodnak a férfiak. (A szerző felvételei) Akkor felállt a rőt szakállú és tömör egyszerűséggel azt kérdezte: „Miért nincs fityegő ezüstpityke?” A mindenható válasza: — A pityke az gomb. Esetünkben fityegő, mindenek előtte és minekutána a dolmányon. Dolmány már nincs. Ha dolmány nincs, pityke sincs. Minek? A gomb viszont mint olyan, kerek (többnyire), négylyukú (általában) és tűvel és cérnával varrják fel. Kabátra, ingre, nadrágra és a többi. A ruhaneműk nyílászárója tehát a gomb. Előírt forgalmazási aránya 60 százalék, de mi 62 százalékot teljesítünk. — És miért nincs fityegő ezüstpityke? — kérdezte ismét a rőt szakállú. A mindenható válasza: — A témánál maradva, a fityegés, az egy ige, a nincs, az egy fogalom. Lássuk az igét, amely jelen esetünkben a pityke cselekvésére utal, miszerint fityeg. Miért fityeg? Nyilvánvalóan azértityeg a fityeg (ez szójáték tőlem), mert lazán varrják fel a pitykét. Ez trehányság. Most, amikor mindenekelőtt a minőség, akkor a lazaság mint olyan ugyebár. Enyhén szólva is ... Erről ennyit. Ezek után a nincs. Elvont, de lehetne konkrét is. Mert mi az, hogy nincs? Ezt a szót nem szeretem. A van sokkal szebb, testesebben utal az állapotokra, az elért eredményekre, sőt a van a nincsre is utal. Mert ha van, akkor nincs hiány, ha nincs hiány, akkor van áru, ha van áru, akkor nincs gond, viszont ha gond van ... Szóval mi is a kérdés? — Miért nincs fityegő ezüstpityke? — kérdezte birkatürelemmel ismételten a rőt szakállú. A mindenható válasza: — Mi mindenre odafigyelünk. Emlékszem, gyermekkoromban, mi még pitykéztünk, más szóval gomboztunk. A gombozás, avagy pitykézés olyan játék, amiben ketten vagy többen vesznek részt. A technikai lebonyolítás egyszerű. A falhoz, kerítéshez ütött gomb elrepül. Teszem azt, egy méterre. Akkor a következő játékos szintén a falhoz üti a maga gombját, úgy, hogy az lehetőleg közel essék le a már földön heverő gombhoz, pitykéhez. Ha távolság arasznyi, úgy a gomb elnyezetett. Ezek után a levezető elnök megköszönte és összefoglalta, sőt kifejezésre juttatta éshangsúlyozta: — A nem mindennapi kérdésre a válasz érthető, világos, kimerítő és egyenes volt. Mert nincs olyan kényes kérdés, még ha fityegő ezüstpityke is, amire ma ne lehetne választ adni. De ha netán valaki mégis azt kérdezné, miért nincs több olcsó hús az üzletekben? Nos, a mindenható még erre is válaszolna: „Olcsó húsnak híg a leve!” A tanácskozás résztvevői ezt követően egy emberként leszaggatták zakóik gombjait és önfeledt pitykézésbe kezdtek. Ekkor mondta a mindenható a rőt szakállúnak: — Maga kis hamis, maga nekem egy keresztkérdést tett fel, de az ügy érdekében én felvállaltam. De most adja vissza a pitykéimet, mert az üzletben ilyet nem lehet kapni. Ez ezüst.” Seres Ernő Keresztkérdés 3 Jegyzet Rugalmas A munkafegyetem javítását sürgették az egyik pártfórumon a Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál. Párttagok kezdeményezésére vezették be a rugalmas munkaidő-beosztást a vállalatnál. Most a törzsmunkaidő reggel 9-től délután 3 óráig tart. A fizikai munkások hivatali ügyeik intézése végett eltávozhatnak munkahelyükről fél 7-től 9 óráig. Ezt az időt azonban később, de még abban a hónapban, le kell dolgozniuk. Április elseje óta érvényes ez a munkarend. Általános tanulságok megvonására még kevés az eltelt alig két és fél hónap tapasztalata, de bizonyos tendenciákból már következtetni lehet pozitív hatására. Egyik az, hogy lényegesen csökkent az üresjárat. Eddig kilépő kellett a távozáshoz. Ha valaki két órát távol volt a munkahelyétől, azt béréből levonták. Most ledolgozhatja. S az érdekes az, hogy javult a munkafegyelem. Talán azért, mert az eltávozásra legális lehetőséget kaptak az emberek. A bizalommal él, s nem visszaél a többség. A rugalmas munkaidő-beosztás kedvezően befolyásolja a családok időbeosztását. Kedvezőbb az egész család részére. Legalábbis a felmérések, a visszajelzések ezt igazolják. Ha úgy látják a pártalapszervezetek és a pártvezetőség, akkor egy-egy fontos kérdésre újra visszatérnek. Így az év elején elhangzott javaslatok — mint a munkafegyelem javításával kapcsolatos kezdeményezés — megvalósítását nyomon követik, hatásait ellenőrzik. Ilyenfajta rugalmasság szükséges a pártfórumokon korábban elhangzott észrevételek valóra váltásához is. (farkas) Cikkünk nyomán Lerázták Elcsurgott a föld zsírja címmel május 21-én cikk jelent meg a Kelet-Magyarországban az ököritófülpösi Szamos menti Egyetértés Termelőszövetkezetről. A szövetkezet vezetői kifogásolták, hogy a cikk így fogalmaz: „lerázták a fáról a másutt jó pénzért exportálható körtét, továbbá a tavalyi kukoricát jó, ha a napokban szántják be”. A szövetkezet részéről nem cáfolják, hogy nem szedték, hanem lerázták a körtét. Helyette bizonyítják a 71 hektáros ültetvény eredményeit. Az adatok szerint 5,50 forintos átlagárat értek el, miközben valamennyi konzervgyár tíz forinton felüli árat adott a körtéért. Mindez nem zárja ki, hogy így is minimális, hektáronként 2500 forintos nyereséget értek el. A második részben viszont igazuk van: értelemszerűen nem a kukoricát, hanem a kukoricaföldet nem szántották fel május közepére mindenütt a gazdaságban. Kifogásolják továbbá a majdnem ingyen háztáji kifejezést, pedig az 1983. és 1984. évi szanálási jegyzőkönyvek szerint éppen egyik feladatul a háztájiban nyújtott szolgáltatások reális elszámolásának hiányát vetették fel. Ezen a múlt évben hozott intézkedések — az új szövetkezeti vezetés révén — valóban változtattak.