Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
1987. február 14.0 ÜMnétvégi melléklet A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte diplomáját. Egy évig higiénikus orvosként dolgozott, majd körzeti orvos volt előbb szülővárosában, Hajdúböszörményben, 1970-től pedig Nyíregyházán. 1980- tól a Szabolcs-Szatmár megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság ellenőrző főorvosa. • Vajon milyen kép kerekedik ki, ha korábbi önmagunkkal, s milyen, ha másokéval vetjük össze a táppénzes helyzetet? Azt hiszem, nem érdemes túlságosan messzire visszamennünk az időben — vegyük mondjuk az utóbbi bő másfél évtizedet... — A táppénzesek létszámának alakulásáról mi a munkahelyen működő társadalombiztosítási kifizetőhelyektől és az igazgatóság betegségi-ellátási osztályától kapunk adatokat. Ezekből kiderül, hogy a hetvenes években egyre emelkedett a táppénzesek száma, a legrosszabb statisztikát fölmutató megyék között tartottak számon bennünket. Emlékszem, akkoriban szinte nem volt olyan értekezlet, ahol ezt ne emlegették volna ... Gyökeres fordulatot nem hozott ugyan, de javult a helyzet 1976-tól, amikor szabályozták a keresőképtelenség elbírálásának szempontjait, a szakrendeléseket is felruházták táppénzrevételi joggal. Addig szinte minden betegséggel a körzeti orvos tartott táppénzen. A Tehát, ha jól értem, ettől fogva nagyobb biztonsággal lehetett eldönteni, ki keresőképes és ki nem. — így van. Lassan csökkenni kezdett a táppénzesek száma. 1981-ben még jobbak is voltunk az országos átlagnál, habár az utóbbi években egy-két tized százalékkal ismét elmaradunk tőle. Egészen friss adatot még nem tudok mondani, a legutóbbi, 1985- ös összesítés szerint a táppénzesek számát tekintve Szabolcs a hatodik a megyék között, vagyis sajnos még mindig az első harmadban vagyunk. Hogy néhány szemléletes adatot is említsek: 1985-ben 6,4 százalék volt a táppénzesek aránya, ami annyi, mintha a táppénzre jogosultak 6,4 százaléka abban az esztendőben egyetlen napot sem dolgozott volna! Tavaly valamivel magasabb, 6,7 százalék volt ez az arány, ami 0,2 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Ez azt jelenti, hogy a megyében naponta legalább tízezer ember van táppénzen? — Valóban. Sőt, az elmúlt év első felében az influenzajárvány miatt áll ezret is meghaladta ez a szám. • De, mint említette, ettől függetlenül is kétségtelen a növekedés. Újból romlana a táppénzes fegyelem? Véleményem szerint a magyarázat inkább abban keresendő, hogy egyrészt időközben kiterjesztették a táppénzre jogosultak körét. Ma már az ügyvéd, vagy a kisiparos is betegállományba mehet. Másrészt szintén rontja ugyan a statisztikát (de kétségbe nem vonható, hogy kedvező hatású intézkedés volt) a gyermekápolási táppénz bevezetése 1985. szeptember elsejével. Már abban az esztendőben 0,5 százalék volt az ilyen címen táppénzes állományba kerültek aránya. Végül még egy dolgot említek. Korábban sajnos előfordult, hogy ha lehetett, a munkáltatók eltitkolták az üzemi balesetet, mint számukra kínos tényt. Erről most már szó sem lehet, hiszen ha a dolgozó ilyen okból lesz keresőképtelen, akkor többek között 100 százalékos táppénz illeti meg. Saját elemi érdekei ellen cselekedne tehát, ha hagyná, hogy munkáltatója esetleg megkísérelje eltussolni a történteket. A táppénzesek ellenőrzésének egyik módja az, hogy az üzemek „házhoz hívják” önöket, ha feltűnően magasnak találják betegállományban lévő dolgozóik arányát. De mennyire tudom, az is gyakorlat, hogy önök hívás nélkül látogatnak el egy-egy munkahelyre, ahol aztán megvizsgálják az összes táppénzen lévő dolgozót, kivéve természetesen a fekvőbetegeket. Továbbá azokat sem szoktuk behívni, akik terhességi vagy gyermekápolási táppénzen vannak. Az ellenőrzést a megyei rendelőintézet és az üzem egészségügyi szolgálatának főorvosával együttműködve végezzük. Tavaly 11 üzemben tartottunk rendkívüli vizsgálatot, amire négyszáz táppénzes állományban lévő embert hívtunk be. Körülbelül négyötödük jelent meg a vizsgálaton. A berendelt betegek egytizedét a bizottság már kiírhatta dolgozni, de például a SZÁÉV-nél csak egyetlen embert lehetett kiírni. A négyszázból 73 emberrel mi már nem is találkoztunk, mert a vizsgálat idejére, vagy hírére mindannyian meggyógyultak . Mióta a gyermekápolási táppénzt szóba hozta, egyre szeretném megkérni — — úgy érzem, végül is most jött el az ideje —, hogy beszéljünk a visszaélésekről. — Kezdjük is akkor a gyermekápolási táppénzzel, az üzemektől kapott visszajelzések szerint valóban sokan visszaélnek vele. Az anyák egy része a gyermek legkisebb meghűlésével vagy egyéb jelentéktelen panaszával kiíratja magát táppénzre, gyakran nem is rövid időre. Arra hivatkoznak, hogy nekik ez „jár”. Valóban jár, de csak akkor, ha a gyermek egészségi állapota indokolja! Némelyek egyenesen úgy gondolkodnak, mintha évi rendes szabadságról lenne szó — „van még három napom, kiveszem”. A A témánál maradva: ismeretes, hogy a beteg gyermekkel nemcsak az anya, de az apa is táppénzre mehet. Élnek-e az apák ezzel a lehetőséggel? — Igen, elég gyakran. Viszont félreértést szokott okozni, hogy ugyanazon gyermek után kétféle ellátást nem lehet igénybe venni. Volt például egy olyan esetünk, hogy a mama gyeden volt a kicsivel. Az anya azonban megbetegedett, kórházba került. Mivel feltehetően nem kellett sokáig a kórházban maradnia, ezért nem szakította meg a gyermekgondozási díjat. Az apa kérte, hogy táppénzre mehessen a gyerekkel. Csak nehezen értette meg, hogy ez nem lehetséges, mert az egészséges gyerek után nem folyósítható egyszerre gyed is, táppénz is. Mit szoktak tanácsolni ilyen esetekben? — Ha hosszabb ideig tartó kórházi kezelésről van szó, akkor célszerű, hogy az anya megszakítsa a gyedet vagy a gyest, amit erre az időre az apa vehet igénybe. Havihétvégi interjú dr. Nagy Róza ellenőrző főorvossal a táppénzes helyzetről szánt, mint a fenti példánál, az anyának csak néhány napos betegséget kell átvészelni, akkor az apa fizetett, vagy fizetés nélküli szabadságot vehet ki, amennyiben nincs segítőkész nagymama, aki átmenetileg gondoskodna a gyerekről. De ha közben a gyerek is megbetegedne, az apa természetesen kaphatja a gyermekápolási táppénzt. „ Egy kicsit elkalandoztunk, visszatérnek azokhoz, akik kifejezetten visszaélnek a táppénzzel? — Vannak emberek, akikkel az ellenőrzések során rendszeresen találkozunk, őket hívjuk „krónikus táppénzesekének. Általában mozgásszervi vagy idegrendszeri panaszokkal kerülnek betegállományba, s ha mi keresőképesnek nyilvánítjuk őket, visszamennek az orvoshoz, és újra táppénzre vetetik magukat. Nem hibáztathatjuk az orvost, hiszen ezeknél a betegeknél gyakran tényleg rendkívül nehezen eldönthető, hogy most keresőképtelen az illető vagy sem. Persze az is igaz, hogy a gyakorlattal rendelkező, jó körzeti orvos már ismeri a betegeit, és tudja, ki az, aki megpróbálja őt megtéveszteni. • Gondolom, már maga az is kirívó esetnek számít, hogy valaki ilyen durva módon próbáljon szert tenni pár szabadnapra. Önök bizonyára találkoznak rafináltabb eszközökkel is. Inkább arról van szó, hogy bizonyos pontok tisztázatlanok, amit sokan kihasználnak. Most vizsgáljuk például a következő esetet. Valamelyik dunántúli vállalatnál dolgozik egy fiatalember, aki négy egymást követő napon át nem jelenít meg a munkahelyén. De mind a négy napra külön-külön igazolása van, hogy gyógykezelés céljából megjelent az orvosnál. A vállalat, érthetően, gyanúsnak találta a dolgot, és elküldte az igazolásokat nekünk, hogy nézzünk utána az ügynek. Azilyesmi egyébként sajnos nem ritkaság, hétvégeket, ünnepeket szoktak ezzel a módszerrel meghosszabbítani, főleg az ingázók. Nem egészen értem. Azon kívül, hogy az illető négy napig nem dolgozik, mi haszna származik belőle? Hiszen erre az időre táppénzt nem kap. — Igen ám, csakhogy ha a vállalat elfogadja az igazolást, akkor ezeket a napokat figyelembe kell venni például a családi pótléknál. És mivel igazolt távollétről van szó, fel sem mondhatnak a dolgozónak, amit pedig három igazolatlan nap után már megtehet a munkáltató. Vagyis a trükk csak akkor válik be, ha a munkáltató elfogadja az igazolást. És elfogadja? — Általában igen. A nagyobb baj az, hogy még akkor is szemet huny a munkáltató, amikor pedig minden oka meglenne a szigorú felelősségre vonásra. Például kimegy táppénzes ellenőrzésre az igazgatóság illetékes munkatársa. Nem találják otthon a beteget, mondjuk délután két órakor. Erről a munkáltatót is értesítik. Aztán a munkáltató visszaír, hogy minden rendben, a dolgozó éppen orvosnál volt. Igazoltnak tekintik a távollétet még akkor is, ha csak reggel volt rendelés. Szüretkor vagy kukoricatöréskor előfordul, hogy a presszóban találják a „beteget”, vagy mondják a szomszédok, hogy kint van a határban ... A táppénzmegvonást önök javasolják, de a munkahelyi vezető feladata eldönteni, él-e ezzel vagy sem. Mit tapasztalnak? — Nem sok jót. Tavaly január elseje és november 30-a között az ellenőrzési osztály 1152 beteget ellenőrzött. Észrevételük volt 285 esetben, tehát körülbelül minden negyedik betegnél. Erről írásban értesítették a munkahelyi vezetőt, javasolja, tegye meg a szükséges lépéseket, és tájékoztassa erről az igazgatóságát is. Végül 29 visszajelzést kaptunk, ennyi embertől vontak meg összesen 44 napi táppénzt... Hát ennyire veszik komolyan a munkáltatók a mi javaslatainkat! Egészen pontos, megbízható összesítő adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre, mert még nem tudtuk elérni, hogy minden munkahelyen nyilvántartást vezessenek a betegellenőrzésekről, ezek tapasztalatairól, a táppénzmegvonásról. A beérkezett információk szerint 1986-ban az általunk ellenőrzött kifizetőhelyek saját hatáskörükben 4681 táppénzest ellenőriztek, és 189 embertől vontak meg 551 napra járó táppénzt. Ismétlem, adataink nem pontosak. Itt a megyében általában milyen betegségekkel kerülnek az emberek betegállományba? — A legtöbben légzőszervi megbetegedésekkel, majd ezt követik a mozgásszervi, idegrendszeri, szív- és keringési betegségek. Rendkívüli mértékben nő az alkoholizmus talaján, annak következményeképpen kialakuló betegségek száma, és hasonlót mondhatunk a dohányzásról is. Általában az egészségtelen életmód igen nagy szerepet játszik a betegségek kifejlődésében. Újkeletű gondunk, de máris jelentős mértékben érezhető, az úgynevezett „második gazdaságiban, a hét végén és ünnepnapokon is pihenés nélkül végzett munkában agyonhajszolt emberek egészségének romlása. Vagy az ingázóké, sőt a fiataloké, akik nagyon korán elkezdenek inni, dohányozni, és közülük is egyre többen kerülnek orvoshoz idegrendszeri megbetegedéssel. Az pedig köztudomású, mennyire elkopott a 40—50 közötti korosztály szervezete. Általában a 40. év után kezdenek kiütközni a korábbi életmód sajnálatos következményei. Azt már csak érdekességképpen említem meg, hogy a legkevesebben nyáron, a legtöbben pedig kora tavasszal és ősszel vannak táppénzen. Vannak-e olyan ágazatok, ahol különösen gyakori a megbetegedés? — Egy országos összesítés szerint a megye kohászatában dolgozóknak — ide tartozik a kiisvárdai Vulkán és a Mezőgép-gyárak — sokkal rosszabb az egészségi állapotuk, mint máshol, vagyis magasabb a táppénzesek aránya. Hasonló a helyzet a nyomdaiparban is. A statisztikával azonban csínján kell bánni, hiszen a megyében egyetlen nyomda van, ahol viszonylag kevés az ember, és ha néhány kismama elmegy gyermekápolási táppénzre, mindjárt alaposan „lerontja” a statisztikát. A textilruházati ipar szintén nem szívderítő adatait már komolyabban vehetjük, hiszen elég sok embert foglalkoztat a megyében is. Köszönöm az interjút. Gönczi Mária • • ------------ őszinteség nem az igazsággal. Itt dának az én kis töri. Ha agyonütnének, sem tudnám megni, hogy amit most hallottam, olvastam, kitaláltam. A tolvaj, mentse bőrét, már tiváltozatban tett valóst arról, hogy miért itt. Tizenegyedszer azt adta: „Tisztelt bíróság, tuzudtam eddig, de most már őszinte leszek”. Ekkor a bíró közbevágott: „ne legyen őszinte, csak az igazat mondja!” Könnyű az igazságot kérni, de nehéz kimondani. Megrögzött tolvajunknál — aki mellesleg a dörzsöltebb fajtából való volt, — az igazságkérés olyan luxusnak számított, amit sem birtokolni, sem elviselni nem volt hajlandó. Tartotta magát ahhoz a népi bölcsességhez, miszerint: „mondd meg az igazat, betörik a fejed." Hogy ez a mondás mennyire sántít és mennyire idejemúlt, azt pro és kontra még nem bizonyította senki. Különben is. Az sem bizonyított, hogy aki nem őszinte, az hazudik. Lehet, hogy csak mesél, fantáziál, esetleg az igazság magvát jól elrejtve mellébeszél, szépíti a dolgot, hiszen a meztelen igazság néha visszatetsző, megdöbbentően csúnya valóság. E néhány mondat után rosszra gondol az, aki hinni véli, hogy most le akarom beszélni az embereket az őszinteségről, mi több az igazmondásról. Erről szó sem lehet. Ámbár, sokan tudni vélik, hogy újságíróknál foglalkozási ártalom a mellébeszélés, a kitaláció, a túlzás meg miegyéb. Ha van ilyen, mármint az írások hitelességét megkérdőjelező vélemény, akkor az félreértés, esetleg rosszindulat, mi több rágalom. Szerintem ... De folytatva az eredeti gondolatsort, a jelen írás funkciója az, hogy őszinteségre, az igazság mindenkori kimondására sarkallja az embereket. Sejtem, hogy dőreség, de azért egyetlen példát leírok. Miért ne mondhatná meg a zöldséges, hogy miért nincs banán. Valahogy így: „magát én nem ismerem, viszont ismerem az xet és y-t és vannak rokonaim is, akik szintén szeretik a banánt. Tehát nincs banán. Magának egyáltalán nincs banán. Nem is lesz." Ehelyett mi a szöveg: „Hol él maga jó ember? Hát nem olvasta, hogy többet fogyasztunk, mint amenynyit megtermelünk. Főként banánból. Megírták az újságok, hogy a szegedi, vagy mit tudom én milyen botanikus kertben mindössze két fürt banán érett. Ennyit termeltünk és maga ebből akar egy kilogrammot. Ébredjen már fel!” A zöldséges tehát letagadja a rokonait és valahol mégis őszinte, mert mi valóban több banánt fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk. És még mennyi mindenből többet fogyasztunk? A többletfogyasztás ma divatos kitétele a dörgedelmeknek. őszintén: van abban igazság, hogy energiahordozókból, tartós fogyasztási eszközökből, talán túlzottan is nagy a felhasználás, fogyasztás. De nem ez a baj, sőt nem is az a gond, hogy az említett dolgok egy része, vagy jó része importból származik, mint a banán. A baj az, hogy az importnövekedéssel nem tart lépést a valutakitermelés, magyarán nem dolgozunk annyit és olyan jól, hogy igényeinket a dollár, vagy rubelbevétel fedezze, ellensúlyozza. De nem ezt akartam írni, hanem a központi népi ellenőrzés megállapításaira akartam hivatkozni, amely szintén a fogyasztással, a kilométerek fogyasztásával kapcsolatos. Szerintem ha most rájönne valakire, vagy valakikre az őszinteségi roham, akkor rengeteg megtakarított benzinről beszélhetnénk. Mondjuk így: „elszámoltam ezer kilométert, de nem mentem a kocsimmal csak 500-at. Igaz, hogy ezer kilométerért vettem fel a pénzt, viszont megtakarítottam az államnak 40 liter benzint. Ha mindenki, aki érintett a dologban, havi 40 liter, évi négyszáz liter benzint takarítana meg, dollármilliókat érő menynyiséggel csökkenne az importbehozatal. Szép beszéd, okos érvelés, de ilyen őszinteséget szerény véleményem szerint nem kitüntetéssel, hanem zacskóragasztással, egy bizonyos állami intézet vendégszeretetével honorálnák ... Akarjuk-e tehát az őszinteséget, az igazságot? De még mennyire. Helyes. A közfelkiáltás egyöntetű, de nem egyértelmű. Hiszen a „mennyire” szó értelme akképpen változik, hogy milyen írásjel szegi be. Lehet a mondat végén kérdőjel is. És ha jó a hallásom, a legtöbb válasz így hangzik: „mennyire"? Mennyire legyünk és lehetünk őszinték: magunkhoz és másokhoz? Ez van. Ez egy állapot, létező dolog és ez az a hétfejű sárkány, amelyet le kellene győzni. Vagdossuk a gonosz fejeket és bár egyik-másik újra és újra kinő, talán mégsem hiábavaló az erőlködés.