Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-14 / 246. szám

1988. október 14. AIDS ellen gyerekekkel? A minap olvasom lapunk­ban, hogy az ENSZ Egészség­­ügyi Szervezete, a WHO 1988. december elsejét az AIDS vi­lágnapjává nyilvánította. A Vöröskereszt és a Vörös Fél­hold Társaságok Ligája ez alkalomból nemzetközi gyer­mek plakátversenyt hirdet. A versenyen minden serdü­lő és gyerek részt vehet (nem csalás, nem ámítás) 16 éves korig, két csoportban: 10 év alatt(?) és 10—16 év kö­zött. A jövőben aggódva várom a további pályázati felhíváso­kat, ami az alkoholizmus, a bűncselekmények, a kábító­szer-fogyasztás és uram­bo­cs­á a prostitúció megelőzésé­re mozgósítja majd a gyere­keket. (császár) SZOMSZÉDAINK SIKERE. A Szovjetunió Kárpátontúli területének három megyéje is szerepel az állati termékek termelésének és felvásárlásá­nak növeléséért 1987 októbe­re és 1988 júliusa között foly­tatott országos verseny győz­tesei között. Ukrajnában hat — köztük a három kárpá­tontúli — megye ért el ilyen eredményt, ezen kívül az Orosz, a Belorusz, a Lett, a Litván és a Kirgiz OSzSzSzK van még a győztesek között. ELEKTROMOSSÁGTANI KÍSÉRLETI DÉLUTÁNRA várják október 14-én 3 órára a III. és IV. osztályos közép­­iskolásokat az „őszi fizikus­napok” rendezvénysorozata keretében. A rendezvény he­lye a tanárképző főiskola 3. számú körelőadója és a ren­dezők ezúttal is az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a TIT és a tanárképző főiskola fizika tanszéke. A Kelet-magyarországi MÉV Vállalat 1988. október 15. 8—13-ig kitelepült papírgyűjtési akciót szervez emelt áron a lakóterüle­ten. Helye: Nyíregyháza, Dam­janich u. ABC. (1967) Lottószámok: 3, 30, 54, SZÍVKIRÁNDULÁS: Mis­kolc—Lillafüred—Eger volt az útvonala annak a kirán­dulásnak, amelyen a város­majori művelődési ház Szív­klubjának tagjai részt vet­tek. Dr. Szilágyi Attila orvos vezetésével megtekintették Lillafüreden az István-bar­­langot, gyönyörködtek az őszi Bükk szépségében, sétál­tak az Egri-vár romjai kö­zött. A szív- és érrendszeri betegek legközelebb novem­berre szerveznek hasonló ki­rándulást, melyre minden hasonló betegségben szenve­dő társuk jelentkezését vár­ják. ŐSZI MEGYEI KÖNYV­HETEK. Az idén 28. alka­lommal rendezik meg az őszi megyei könyvheteket a fo­gyasztási szövetkezetek. Ok­tóber végén, november ele­jén számos rendezvényre ke­rül sor a szabolcs-szatmári áfészeknél is. A könyvkiállí­tások, -bemutatók, és -vásá­rok mellett író—olvasó ta­lálkozókra, irodalmi estekre, vers- és prózamondó verse­nyekre kerül sor. JAVÍTÓ-KARBANTARTÓ RÉSZLEGET hozott létre a Kisvárdai Új Város Lakás-, Garázsépítő és Fenntartó Szövetkezet. A részlegnek ti­zenkilenc dolgozója van, va­lamennyien főállásban látják el teendőiket. Van köztük­­ kő­műves, víz-, gáz-, központi­fűtés-szerelő, festő, üveges, villanyszerelő, bádogos, laka­tos és tr­anstenmaszerelő. SZAVICSAV NYÍREGYHÁZI ÜZEMMÉRNÖKSÉGE tájékoztat­ja Tisztelt Vendégeit, hogy úszó­verseny miatt a sóstói uszoda 1988. október 15-én és 16-án zár­­va lesz. Szíves megértésüket kér­jük! (2305) Megkérdeztük: Ki nyert ? Egyik olvasónk panaszolta: a lapunkban megjelent hír­adás nyomán jelentkezett az Állami Biztosítónál, miszerint az ő Casco-kötvényének szá­ma is nyertes az ÁB-b­onus sorsoláson. Közölték vele, hogy tévedés történt, egy másik ugyanilyen szám nyert... Mi a tévedés hát­tere? — kérdeztük Kállai Ti­bort, az Állami Biztosító me­gyei igazgatóságának osztály­vezető-helyettesét. — Sajnálatos dolog tör­tént: a közleményünkben nem írtuk oda egy nyertes szám mellé, hogy az a nyír­egyházi fiókunkban kötött Casco-i biztosítás számai. A többi fiókunknál is vannak ugyanis ugyanilyen kötvény­számok, így a nyertes neve: Hetényi Endre. Egyébként azért nem név szerint közöl­tük a nyerteseket, mert nem mindegyikük járult hozzá ne­ve nyilvánosságra hozatalá­hoz, így hát a tévedésért el­nézést kell kérnünk, de re­méljük, jövőre kiköszörüljük a csorbát a hasonló akciónk­kal. Hozzá kell tenni még: a teljes nyereménylis­ta — név szerinti — az Esti Hírlap ok­tóber 1-jei számában megje­lent, ellenőrizhető. (tgy) TARNÓCZY BALÁZS al­kalmazott grafikusművész kiállítása látható ezekben a napokban Nyíregyházán, a KPVDSZ művelődési ház­ban. Szabolcsi Hatvanhat ön mit kérdezne? — tették fel a kérdést október 12-én este az MVMK úttörőházá­­ban, a jelenlévő műszakjaik­nak. A közéleti fórumsorozat nyíregyházi programjában Tétényi Pál akadémikus, ál­lamtitkár, az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság el­nöke válaszolt a helyszínen felvetődött kérdésekre. A téma nemcsak a szakem­bereket, hanem a közvéle­ményt is élénken foglalkoz­tatja. A műszaki fejlesztés, a korszerűsítés, valamint a műszaki értelmiség helyzete szerepelt napirenden. A je­lenlévő — közel negyven — vállalati szakember, mérnök, közgazdász több tucat kér­dést, problémát, szabolcsi hi­ányosságot vetett fel az ál­lamtitkárnak, melyre a két­órás fórum alatt kimerítő vá­laszokat kaptak az érdeklő­dőik. A közéleti kérdezz-fe­lelek házigazdája a televízió képernyőjéről jól ismert Bán János volt, aki a Hatvanhat című műsor szerkesztő-mű­sorvezetője. Talán a szakmai ártalom az oka, hogy ez a washingtoni mutatványosnő a jól bevált gyaloglás helyett monocikli­­zést választotta az utcai közlekedésre. 18 hónapos kislánya, Cleopatra mindenesetre egykedvűen veszi tudomásul, hogy a mamának egy kerékkel többje van. (Telefotó:MTI Kül­földi Képszerkesztőség) Gázolót keres a rendőrség Cserbenhagyásos közúti baleset történt október 12-én, szerdán 19 óra 40 perckor a 36-os számú fő­úton Nyíregyháza és Nagycser­kesz között a 47-es kilométerjel­ző táblától 350 méterre. Az említett időpontban Czin­­kóczki József 50 éves. Nyíregy­háza, Gerhát-bokor 18. szám alatti lakos ittasan az úttest fe­lezővonala mellett a kerékpárját Nagycserkesz irányába tolta, és egy — valószínűleg zöld színű — Aro típusú, ismeretlen rendszá­mú tehergépkocsi elütötte. Az autós a helyszínről megállás nél­kül továbbhajtott! Czinkóczki József nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A balesetnél a teherautó bal oldala, valamint a bal oldali irány jelző­je megsérülhetett. A rendőrség kéri, hogy aki a gá­zolással, illetve a cserbenhagyó kilétével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, kö­zölje azt a nyíregyházi rendőr­kapitányság közlekedési alosztá­lyával. Telefon: 11-666. Levélcím: Nyíregyháza, Szabadság tér 13. Azok jelentkezését is várják, akiknél alma, vagy más áru vásárlása céljából az ország más tájáról járt vevő vagy érdeklődő zöld Aro teherautóval. SZÜRETI FELVONULÁST rendeznek szombaton dél­után két órától Dombrádon. Indulás a Kossuth út végé­ről lesz, a menet a művelő­dési házhoz érkezik majd be a Somogyi, a Vasút, a Vö­röshadsereg és a Thököly ut­cákon keresztül. Este sza­badtéri diszkó várja fél hét­től a község lakosságát a művelődési ház udvarán. Kelet-Magyarország Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyír­egyháza-Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. Gubicz Pál, Nyíregyháza, Puskin utca 22., te­lefon: 13-382; a II-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Poncsák Miklós, Nyíregyháza-Oros, Magyar utca 14., telefon: 25., — tart ügyeletet. TOVÁBB keresik a vezetőt Hamarosan nyit a városi galéria Mint azt korábban közöl­tük, október elején bírálják el­ a Nyíregyházi Városi Ta­nácsom ,az új Varasd Galéria vezetésére kiírt pályázatokat. A hónap közepe lévén meg­kérdeztük az ügyben illeté­kes tanácsi osztályvezető-he­lyettest, a­ki elmondta: még nincs vezetője a galériának. Pállyáza­tokat ugyan kaptak — nem is egyet —, d­e a zsű­ri értoésk­elése szerin­t együk sem felelt meg a kiírt felté­tel­eknek. Eminek eüljeniene a váltos felszabadulásának év­fordulója napján, október 31- én átadják: rendeltetésének a képzőművétezetek nyíregyházi szentélyét. Alkalma­zottan­ már vannnak, vezetőt pedig tovább keresnek a galériáiba. A KFT együttes szerdán este a Váci Mihály Megyei és Vá­rosi Művelődési Ház színpadán újra bebizonyította, hogy csak a nevében „korlátolt”, hiszen a közel kétórás koncer­ten sziporkázó humort, ironikus dalszövegeket, stúdiószin­tű zenei megszólaltatást és nem utolsó sorban hamisíthatat­lan káeftés nótákat hallhatott a nyíregyházi közönség. Ké­peink a szerda esti koncerten készültek. (császár) IDŐ NINCS, VAGY A PÉNZ NEM KELL? Papírakció mérsékelt sikerrel Papírgyűjtési akciót hirdetett a MÉH Vállalat augusztus 15. és november 30. között. Az eddigi tapasztalatokról tartott tájékoz­tatót a Kelet-Magyarországi MÉH Vállalat október 13-án Nyíregyházán. Szabó Gyuláné termelési osztályvezető és Szakos József nyíregyházi telepigazgató összegezte a Szabolcs, Hajdú és Szolnok megyében tevékenykedő vállalatnak a minket közelebbről is érdeklő eredményeit. A papírgyűjtési akciót a hazai papírgyárak jelzései miatt szor­galmazta a MÉH. A lakosságot érdekeltté kell tenni a hasznos­­anyag-gyűjtésben, hogy a papír­ipar is megfelelő alapanyaghoz jusson. Ennek érdekében fel­emelték a hulladékpapír átvételi árát. Augusztus 15. és szeptem­ber 30. között 1600 tonna papírt vettek át felemelt áron, ezért korábban 2,8 millió forintot fi­zettek volna ki, most az akció idején 4 millió forintot számláz­tak. A többletkiadás a vállalati nyereség terhére történt. Az akció a megyében nem hoz­ta meg a várt eredményt. Sza­­bolcs-Szatmárban az akció más­fél hónapja alatt 463 tonna papírt vittek be a MÉH-be, ebből a legtöbbet Nyíregyházán, 383 ton­nát. Meghosszabbították az át­vevőhelyek nyitva tartási idejét, kedden és csütörtökön 18 óráig. A megyeszékhelyen a Színház utcai átvevő pénteken, a Moszk­va utcai hétfőn szabadnapos, így reggel fél kilenctől délután fél­ négyig, szombaton 8 és 13 óra között veszik át a papírhulladé­kot. Az akció idején elsősorban irományt, brosúrát, nátronzsá­kot, hullámpapírt és fekete-fe­hér újságot várnak. Mint elhangzott: az iskolák je­leskedtek a gyűjtésben. A MÉH versenyt is hirdetett köztük. A legjobbaknak jutalmat, különdíj­­ként pedig 3 számítógépet ad a MÉH. Több ezer levelet postáz­tak az intézményeknek, hogy ha lehet, hozzák előbbre az év végi selejtezést, és így ők is nagyobb bevételhez jutnak. Szinte egyet­len cég sem élt ezzel. A nyíregy­házi lakótelepeken is megszer­vezték a papírgyűjtést, az örö­kösföldön és a Jósavárosban mérsékelt eredménnyel. Október 15-én, szombaton 8 és 13 óra kö­zött a Szamuely lakótelepen a Damjanich utcai ABC előtt ve­szik át az összegyűjtött papírt. (t. le.) VISSZAKERÜLT CSALÁDJÁHOZ AZ ELTŰNT HORVÁTH RENÁTA Gyermek után vágyódott , eltolta a babakocsit Csaknem egy évig tartó, köz­­érdeklődéssel kísért nyomozás végére került pont csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitánysá­gon : a Horváth család végre visszakapta régen eltűnt kislá­nyát, az azóta egyéves ,,hölggyé” cseperedett Renátát. Min­t a nagy port felvert bűn­ügy korábbi sajtójelentéseiből is­meretes: az akkor kéthónapos­­ csecsemőt tavaly decemberében vitte el egy ismeretlen nő a VII. kerületi Majakovszkij utca 65/a. szám alatti Halló önkiszolgáló ét­terem elől. A nagy erőkkel, szé­les körű lakossági segítséggel megkezdődött rendőrségi vizsgá­lat a napokban vezetett ered­ményre: a BRFK szerdán köz­zétett szűkszavú közleménye be­jelentette, hogy rendőrkézre ke­rült Páll Lászlóné 33 éves fog­lalkozás nélküli, dunakeszi la­kos, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Az ügy részleteiről csütörtökön sajtókonferencián tájékoztatták az újságírókat a BRFK munka­társai. Szabó Ferenc rendőr ezredes, főkapitány-helyettes elmondta: a rendőrség óriási erőket mozgósí­tott az eltűnt gyermek felkuta­tására , gyakorlatilag az egész ország bűnüldöző szervei részt vettek valamilyen formában a nyomozásban. Bár az eljárásjog szabályai szerint a nyomozást az idén júniusban megszüntették, az ügyet mégsem tették ad acta­,to­vábbra is utánajártak a szép számban érkező lakossági jelzé­seknek. A több szálon futó vizsgálat so­rán végül is az a verzió veze­tett sikerre, amely feltételezte, hogy a bűncselekményt egy gyer­mek után erősen vágyódó — fel­tehetően lelkileg sérült — nő kö­vette el. Ebben a körben több ezer asszonyt ellenőriztek, s a hosszadalmas ,,aprómunka” so­rán így jutottak­ el Páll Lászlóné­hoz. Az őrizetbe vett asszony vallomása nyomán kirajzolódtak a „pszichodráma” körvonalai. A gyermektelen asszony már hosszú ideje eredménytelenül vá­gyódott gyerek után, ezért 1983- ban férjével örökbe fogadták testvére Rózsa nevű kislányát. Időközben azonban megromlott a családi kapcsolat; Pállné elvált férjétől, s a gyereket az apánál helyezték el. Feltehetően a gye­rek utáni vágyódás volt az oko­zója annak, hogy az asszony az elmúlt év nyarán környezetével, élettársával, s talán még önma­gával is elhitette: gyermekáldás elébe néz. Ennek megfelelően vi­selkedett, öltözködött, s a vélt terhességgel még a Margit Kór­házban is eltöltött három napot. Karácsony közeledtével kérte volt férjét, hogy az ünnepekre engedje el a kislányt. A férfi megtagadta a kérést, az amúgyis rendezetlen körülmények között élő asszony erre nyakába vette a várost, céltalanul bolyongott az utcákon, pályaudvarokon aludt. Az emlékezetes napon, decem­ber 23-án éppen a Halló bár előtt vezetett el az útja, amikor meg­pillantotta az őrizetlenül hagyott babakocsit, benne a pingvin­­mintás takaróval bebugyolált gyereket. A hirtelen jött ötlettől vezéreltetve — gyors terepszem­le után — megragadta a gyerek­kocsit, és sietős léptekkel eltol­ta. A Lenin körút egy­ félreeső kapualjában kikapta a csecsemőt a kocsiból, taxit fogot, s apja III. kerületi lakásához vitette magát. „Megszültem a gyerme­ket, most jövök a Margitból” — állított be édesapjához, akinél csavargásai során gyakran meg­fordult. A korábbi „terhesség” okán az élettárs, • a rokonság elhitte az asszony szavait, aki egyébként hamarosan iratokról is „gondos­kodott”. A III. kerületi anya­könyvi hivataltól másolatot kért a korábban örökbe fogadott lá­nya anyakönyvi kivonatáról, majd a papírt — meglehetősen primitív módszerekkel — megha­misította. Az ellopott kislány et­től fogva — az élettárs neve után —, mint Szabó Erzsébet kez­dett „új életet”. A sajtótájékoztatón a BRFK munkatársai elmondták azt is, hogy az alanya jól bánt gyer­mekével”. A kicsi szépen fejlő­dött, most is jó egészségben van, immár igazi családja köré­ben. A házkutatás alkalmával előkerültek azok a holmik is — a kezeslábas rugdalózó, a taka­ró —, amelyeket a kisgyermek el­tűnésekor viselt. Ezeket az egy­értelmű tárgyi bizonyítékokat azonban hamarosan orvosszakér­­tői vizsgálat egészíti ki. Páll Lászlóné jelenleg a BRFK őrizetében várja a vizsgálat le­zárását; „családi állapot megvál­toztatása” vétség miatt folyik el­lene eljárás. 7 HÍREK || Kelet-Magyarország Október 14., péntek HELÉN NAPJA A Heléna (később kelet­kezett magyar alakjában Ilona) női név angol és francia formájából. Heléna neve görög eredetű. Jelen­tése nem bizonyos. Lehet a héliosz­i nap, vagy a sze­léné­s hold szó származé­ka. Névnapok még: Alán, Be­atrix, Bocsárd, Búzád, Do­­mos, Fortunát, Hella, Huba, Ilma, Ilona, Krizanta és Lí­via. A Nap kél 6 óra 01 perc­kor­­, nyugszik 17 óra 00 perckor. A Hold kél 10 óra 05 perc­kor­­, nyugszik 18 óra 08 perckor. Százhúsz éve született a Békés megyei Ókígyóson Pándy Kálmán (1868—1945) orvos, ismert elme- és ideg­­gyógyász. Várható időjárás ma es­tig: a nyugati megyékben gyakran lesz erősen felhős az ég, de csak néhány he­lyen lehet kisebb eső. Má­sutt általában kevés felhőre lehet számítani. A délkeleti, keleti szél pénteken többfe­­lé megélénkül. Hajnalban foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 6—11 fok, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet pénteken 16 és 21 fok között alakul. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: kevés felhő, csapadék nem valószínű. Hajnalban párás lesz a le­vegő, helyenként köd is várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 6—11 fok, majd 3—8 fok kö­zött várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet elein­te 16 és 21 fok, majd 13 és 18 fok között alakul. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az or­szág területén nem várható. A Duna vízállása Buda­pestnél 159 cm, hőmérsékle­te 13,2 fok. Megér egy mosolyt — A horgászáshoz min­dig csak a gyerekeket vi­szem magammal. — Mindenkinek meg­van a maga módszere. Én csak gilisztával tudok ha­lat fogni. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-271 A délutáni és esti hírügyeletes: SZÁRAZ ATTILA Esti ügyelet: 1S-124

Next