Kelet-Magyarország, 1991. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
1991. április 30. Kelet-Magyarország Lengett a szent levegő Emlékezés a negyven évvel ezelőtti közgyűlésre A Magyar Írók Szövetségének egy-egy közgyűlése mindig esemény volt, a hatalom már előre félt, mit mondanak megint ezek az írók. Azok pedig beszéltek: egyszer rejtjelesen, egyszer brutális szabadsággal, mert négy-öt évenként szinte az egyetlen alkalom volt arra, hogy az értelmiség megüzenje saját autonóm véleményét. Negyven esztendeje, 1951. április végén tartották az elsőt. Az is esemény volt, de csak olyasféle, mint a sztahanovisták első kongresszusa: szomorú, nevetségesen szomorú esemény, hisztérikus támadások, kirohanások, denunciálások, ráolvasások fekete miséje. — Amikor Révai József, a mindenható belépett, megszentségesült, megaranyosodott a levegő — emlékezik vissza rá Takács Imre. — Én akkor voltam fiatal költő, s ugyanúgy vidéken laktam, mint ma, csak nem Fehérváron, hanem egy Vas megyei kis faluban. IBUSZ vasúti jegyet kaptam oda-vissza, a tetthelyen meg egy aranyozott feliratú díszdobozt osztogattak száz, ártatlan jegyzetpapírral tele, hogy rájuk róhassam Révai örökbecsű szavait. Még ma is őrzöm. — Negyven éve jársz az írószövetség közgyűléseire, melyik volt a legemlékezetesebb? — Az az első, az ezerkilencszázötvenegyes. A Váci utcai újvárosháza épületében celebrálták. Akkor találkoztam először nemzetléktársaimmal, s a nagyokkal: Veres Péterrel, Szabó Pállal, meg hát azzal a rengeteg élő klasszikussal, úgy néztem rájuk, mint az istenekre. Megállt Illyés a vécében, kinyitotta a csapot, és azt mondta: „Kezet kell mosnom, előre kezet kell mosnom, mert sok kéz fogja bemocskolni.” Veres Péter a díszemelvényen ült, és úgy mosolygott, mint egy napraforgó. Nem is mosolygott, röhigcsélt a sületlenségeken. De röhögnie kellett volna: észveszejtő, tébolydába illő komédia volt az egész. Például egy suttyó költőre azt a feladatot sózták, hogy Illyésnek rohanjon. Illyés másnap fölolvasta Az építőköz című versét, amelyben ezek a sorok is benne vannak: „Kettős küzdelem/hősei az új épületeken, /rajtatok/ fordul meg: börtönt rakjatok/ vagy bástyát, jót vigyázzatok!” A bástyával nyilván arra a Rákosi-féle mondatra utalt, hogy „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján." Ezzel talánmegadta a hatalomnak, ami a hatalomé, viszont az előtte lévő szó:, a, börtön. 1951-ben börtönt emlegetni egy „szabad” országban, kész felségsértéssel ért föl. S Révaiéknak Illyéstől, le kellett nyelniük a békát. Annak a közgyűlésnek ez volt a leghatalmasabb szava. Csak egyetlen szó, még nem Egy mondat a zsarnokságról, csak hat aprócska hang, de akkorát dübörgött, hogy még ma is a fülemben ekhózik. Olvasd el, benne van a közgyűlés jegyzőkönyvében. Mi, akik odalent ültünk, hallottuk, értettük a szót, Révai meg a szolgája, Horváth Márton annyira süket volt rá, hogy a könyvből se cenzúrázták ki. — Igen, hát egy nagy rituálé volt az egész, nekem mégiscsak a legemlékezetesebb. A többire nemigen vélekszem. Melyiken is? Valamelyiken egyszer azt mondta Darvas József: „Már hallom a trombitaszót.” Mit hallhatott? Semmit. Nem hallatszott akkor még semmiféle trombitaszó. Az 1986-os közgyűlésen már igen. A Vigadóban. Az volt az ötvenegyesen kívül az egyetlen emlékezetes összejövetel. Legalábbis nekem. — Lehet még ezután is közgyűlés, én azon se fogok felszólalni, mert az egész írószövetség nem érdekel. Nem először mondom: se Homérosz, se Tolsztoj nem volt írószövetségi tag, anélkül is nagyot teremtettek. Persze azért nem olyan sima a dolog: a kollektivitás borzasztó szép, olyan, mint a gúla: összekulcsolt tenyeremben tartom a másikat, annak a válla pedig egy harmadikat emel a magasba. Legalábbis így volt, amikor az én nemzedékem, a Nagy Lászlóé, a Juhász Ferencé belépett az irodalomba. Volt egy írószövetségi közgyűlés hajdanán, még a szelleme is régen szertefoszlott, de azért mégsem csak mese, monda, rege, hanem igaz, véresen komoly történet volt. — Nekem ugyan a legemlékezetesebb, még egy ilyen azért soha többet. Ezzel a mondattal fejeződik be Takács Imre megíratlan, szóbeli jegyzőkönyve a negyven évvel ezelőttiről. Gy. L. A parasztház öltözete A ház a magyar paraszti szóhasználatban azt a szobát jelöli, amelyet állandóan készen, tiszán tartanak a vendégfogadásra. Ez a helyiség — a tisztaszoba — arra is hivatott, hogy mindenkor sírt adjon a család nőtagjainak szügyességéről, a környék hímzésváltozatairól, sőt a család anyagi helyzetéről is. Minél több , felhalmozott, csakis itt kaszált díszes párna és terítő, annálazdagabb a család, és annál értékesebb az eladósorban évő lány, hiszen az itt felsoroztatott varrott, hímzett textilek ő keze munkái. Magyarország viharosnak mondható történetével függ őszéé, hogy a budapesti Néprajzi Múzeumban kiállításon látható művek jó része nem mai, hanem régebbi történelmi határok szelt tagozódik. S az is, hogy tulajdnképpen alig válik el a szigorú vett népi hímzés, a gazdaibb rétegek varrott textiljeitől látható a kiállításon — amely Idapesten őszig tart nyitva — van szobabelső, amelyet 1932- en kelengyeként kaptak, és közelmúltban fényképeztek szódon, a Duna mentén, azlyik legjellegzetesebb hímzősű, Kalocsa szomszédságért. A katolikus Kalocsa erőteli színvilágával szemben itt a brunátus szellemiség uralkod. Itt a fehér hímzés alatt passszínű, atlaszszövésű selymet sználnak. A tisztaszobában általában két ágy van, a díszesebb mindig az ablak felőli. Ennek párnáit csak bizonyos oldalán, a szemlélő felőli oldalán hímezik vagy csipkézik gazdagabban, s ez a mintázat jól jellemzi a magyar népművészetet. (A kiállításon több, jól használható hímzésminta-leírás kapható, amelyen az adott minta öltése megtanulható, mintája leolvasható.) A kiállítás legrégebbi darabja ugyancsak szálán varrott, növényi díszítésű párnahéj 1674-ből, valószínűleg halotti párna volt. A díszítés többnyire növényi minta, ritkán állat- vagy emberábrázolás. Ez utóbbi kedves példája egy 17. századi recebetét, a bibliai Ábrahámot ábrázolja, amint fiára, Izsákra sújtana a pallos, s a védelmező angyal is megjelenik a háttérben. A figyelmes kiállításrendezők mellé állították a valószínű előképet, Benedetto Montagna grafikáját, ugyanebben a témában és kompozícióban a 15. századból. Korábban a szövött anyag szerkezetéhez igazodtak a hímzések, később ettől függetlenül alakították a motívumokat. A hímzések gyakran készültek korabeli hímzőkönyvek alapján, ezek az Európa-szerte elterjedt motívumgyűjtemények valósággal megihlették a hímzőket, és a kiállításon ékes példákat látunk különböző ábrázolásaikra. Ezek a bizonyítékok a népek közötti örökös kapcsolódásokra. T. A. gdalásos” hímzés. Tata (Komárom megye, 19. század eleje) Néprajzot, nyelvet kutat Gaál Károly igen sok megpróbáltatás után lett előbb a bécsi egyetem lektora, majd docense, aztán az osztrák és európai néprajz professzora, a néprajzi intézet tanszékvezetője. — Milyen út vezetett idáig? — Gyerekkorom óta vonzódom a néprajzhoz. A kecskeméti református gimnáziumban Csikós Tóth András tanárom ismertette, szerettette meg velem ezt a tudományágat. Az egyetemen Viski Károlytól tanultam európai szellemet. A háború idején a németek letartóztattak, és zsidómentésért haláltáborba hurcoltak. Sikerült megszöknöm, s visszatértem az egyetemre. Ott dolgoztam két évig. Újabb deportálás következett, ezúttal 1947- ben, Kecskeméten. Ott már múzeumban dolgoztam, aztán Kiskunfélegyházán és Keszthelyen voltam múzeumigazgató. 1956-ban távollétemben a keszthelyi forradalmi tanács elnökévé választottak, amiért később halálra ítéltek. Ez elől menekülve Ausztriában, Svédországban, az NSZK-ban voltam segédmunkás, szállodai portás, egyetemi kutató. — Mikor kezdett Ausztriában néprajzi kutatásokba ? — 1961-ben kaptam engedélyt, hogy egy magyarlakta faluban, Alsóőrön néprajzi kutatásokat folytassak. Egy hétre terveztem a munkát, és három évig maradtam ott. Magyar, német, horvát néprajzi, nyelvi gyűjtéssel, feldolgozással teltek napjaim. Hiszen mindig is a magyar és a szomszédos népek kultúrája érdekelt. Gaál György, az első bécsi magyar néprajzkutató, szerencsére még tevékeny. Mégis azt mondja: „magyar vagyok, halálomba ide akarok visszatérni...” 7 Szolgáló egyház Hitet adó iskola Dr. Király Ernő egyetemi magántanár, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Általános Iskola igazgatója a közelmúltban Kisvárdán járt. Ez alkalommal kerestük meg, s kértük, hogy mutassa be iskoláját, s mondja el véleményét az egyházi iskola indulásáról. ♦ Hány osztállyal és létszámmal működik az általános iskola? — A hajdúdorogi városi iskolák létesítményéből átvettünk egy teljes nyolcosztályos általános iskolát. Az iskolának összesen 24 osztálya van. Az iskolai tananyagban a hitoktatás is szerepel, a felső osztályokban nem kötelezően, de általában a gyerekek eljárnak. Azt messze nem mondhatom, hogy a gyerekek mind rögtön rátaláltak Istenre, s rögtön vallásos élménnyel és tudattal vesznek részt rajta. ♦ Eltelt egy félév, mik a tapasztalatok? — Mi úgy gondoljuk, hogy a hívő magatartásnak egy nagyon komoly kísérője, hogy Istenben hinni örömet jelent. Tehát az embert felemeli, gazdagítja. Amikor mi a hitoktatással is jelen akarunk lenni a gyermekeknek az életében, s ezzel is gazdagítani akarjuk Isten szeretetével, az Istenhez való tartozásból táplálkozó biztonsággal és mindenképpen pozitív élményekkel. A kezdetek biztatóak, ugyanakkor a nehézségeket is jól érezzük. Nagyon jól tudjuk azt, hogy milyen nehéz a mi körülményeink között, a mi gondjainkkal, egzisztenciális nehézségeinkkel, a szorongás, a munkanélküliség veszélye és a szegénység napi jelenlétével, felszabadítani a szülőket és a gyerekeket a Jóisten szeretetére. Ez egy görög katolikus iskola, s amennyire csak lehet, igyekszünk a görög szertartás hagyományait és értékeit az iskola keretén belül művelni. Elsősorban az úgynevezett liturgikus énekkultúra az említésre méltó, hisz énekeink is egy sajátos vallásos hangulatot, hagyományt árasztanak. A liturgikus szövegek gazdag, jelképes szimbolikus világgal rendelkeznek, s ezt igyekszünk a gyerekekhez közel vinni, hogy ezen keresztül is gazdagodjon hitük. . .- A tapasztalható érdektelenséggel hogyan tudnak megküzdeni? — A gyerekekkel igyekszünk érzékeltetni, hogy a hitoktatáson és a szertartásokon való részvétel nem kötelező. Ez bizony feszültséget okoz. De bízunk abban, hogy az alsó osztályosok ha felnövekednek, akkor saját elhatározásukból vesznek részt a vallásos órákon. Egy hetedik vagy nyolcadik osztályos gyerek, aki még egy pár évvel ezelőtt egészen más körülmények között és más környezetben volt, nagy nehézséget jelent számára, hogy ő most „ráhangolódjon” Istenre. De így van ez általánosságban is. ♦ Ön külföldön végzett. Hogyan tudja hasznosítani az ott szerzett tapasztalatokat? — Az egyház egy hallatlanul nagy korfordulóban él. A Nagy- Konstantini egyháznak lejárt az ideje. 1500 éven keresztül — Nagy Konstantintól napjainkig és ma lényegében egy külső hatalom nélküli egyház, egy szolgáló egyház kezdi meg és próbálja megfogalmazni küldetését. Én ezt tanultam Rómában, hiszen 1969—71 között voltam ott, amikor már a II. Vatikáni Zsinatnak vége volt. Ez a zsinat ezt fogalmazta meg. Amit ott tanultam, az abban segít, hogy a szolgáló egyháznak a szellemében próbáljam megfogalmazni küldetésemet és mondanivalómat az Isten kegyelmébe vetett bizakodással. V. P. Mindennapi méregpoharunk Beszélgetés a vízkutató tudóssal A Számvevőszék, majd az Országgyűlés is foglalkozott a riasztó ténnyel, miszerint az ország lakosságának jelentős része kénytelen mérgező anyagokkal szennyezett vizet fogyasztani. A kereken 3000 helységünkből 1000-ben még nincs vezetékes ivóvízhálózat, 442-ben erősen nitrátos, 30- ban pedig arzéntartalmú a kutak vize. A vészjelzésként is felfogható tájékoztatással kapcsolatban kérdeztük dr. Léczfalvy Sándor kandidátust, aki korábban olyan országok nyomasztó vízgondjainak enyhítésében is sikerrel vett részt, mint Jemen, Algéria, Málta. Nitrát, arzén, műtrágya . Annak,, hogy a nitrát- és arzénszennyezés ekkora figyelmet kapott, elsősorban a nagyon sok helyen, sok lakost érintő, tömeges előfordulás a magyarázata. Ám ez is csak a jéghegy, stílusosabban: a szennyvízhullám csúcsa. Az arzén vegyületeinek mérgező hatásáról híres mérgezési bűnperek is élnek a köztudatban. A nitrát hatása kevésbé közismert. Lényege röviden az, hogy szennyezett vízzel itatott tehén tejével a nitrát a véráramba kerülve elpusztítja a vörös vérsejtek hemoglobinját, és fulladást okoz. S mert a csecsemők vérében relatíve sok hemoglobin van, a hatás végzetes. — Mi az oka, hogy megnőtt a nitrátos kutak száma? — A köztudatban elsősorban a mértéktelen — én hozzátenném még, hogy felelőtlen — nitrogénműtrágya-kiszórás a ludas. Ám okolható az öblítéses angol WC-k terjedése is, mert azok szikkasztói, ülepítői a talajvízrétegbe juttatják a tovább már nem bomló, végterméknek számító nitrátot. Amíg a trágyadombok leve a felszín alatt terült szét, a nitrátot a növények gyökérzete elérhette, felszívhatta és átalakíthatta. Hasonló hatásúak a nagy állattartó telepek folyékonytrágyás istállói. Különösen akkor, ha a területen már van bő vizet adó vízhálózat, de nincs még csatornázás, vagy annak szennyvízfeldolgozó telepe nem tökéletes. De nem szabad figyelmen kívül hagyni az ipartelepeket,,sőt a kívülről, az országba is már eleve nitrátosan érkező folyók szennyező hatását sem. Az utóbbiakból a nitrát a folyók szűrő hatású kavicsrétegébe épített vízműkutakon át a vezetékes vízbe is bejuthat. Hazánk kiépített vízműveinek kapacitása napi 5 millió köbméter, a fogyasztás átlagosan 3 millió, s ennek 80 százalékát felszín alatti kutakból nyerjük. S ha arra gondolunk, hogy egyetlen félmázsás műtrágyás zsák tartalma 1 500 000 liter víz nitráttartalmát emeli a megengedett érték fölé, aligha lehet kétséges, hogy a nitrátszennyezés mértéke meghaladja a jelentésekben szereplőt. — Mennyi a határérték? — Európában — így nálunk is — 40 milligramm literenként. Ez azonban változik. Máltán — ahol a kávé is sós ízű — 100, Angliában 50, Svájcban viszont csak 20. Igaz, ők a vizük zömét csapadékvízből, gleccserekből nyerik. Ahol van rá mód, mi a vezetékes vizet nitrátmentes víz hozzákeverésével dúsítjuk elfogadható értékűre. Ám az ásott kutak esetében erre nincs lehetőség. — Mit lehet tenni? — Elméletben és laboratóriumi vagy kisüzemi méretekben gyakorlatilag is többféle nitráteltávolítás lehetséges. Az ioncserélődés, kationcserélés vagy fordított ozmózissal működő rendszer megyényi, vagy esetünkben országrésznyi területeken még egy nálunknál sokkal gazdagabb ország költségvetését is felborítaná. S akkor még maradna a probléma, mi legyen a kiválasztott nitráttal. A legelérhetőbbnek a természetben már bevált megoldás tűnik. Növényekre, algákra kellene bízni a nitrát felszívását, átalakítását. Persze előbb a más módon megtisztított szennyvizeket ilyen célra épített és algákkal betelepített medencékbe kellene vezetni, ami ugyancsak nem olcsó megoldás. Az algák a nitrátokból, a salétromsav sóiból kiválasztanák a nitrogént, ami aztán levegőt alkotó gázként távozhatna a légkörbe. — Mi a helyzet az arzénszennyezéssel? — Ebben már nem az emberi felelőtlenség a ludas, mivel a szennyezett helységek zömmel a Tiszántúl délkeleti részén találhatók, ebből többen arra következtetnek, hogy az arzén az erdélyi Érchegységből mosódott a folyókkal, a Körösökkel, a Marossal az Alföld talajába. Ám előfordul különböző mélységekben és olyan helyütt is, ami bizonyíthatóan nem állhat kapcsolatban az ideáramlással. Ezért feltételezhető, hogy az Alföld egykori feltöltődése során kialakult mocsarakban, helyben is keletkezhetett arzén. Érdekes, hogy az arzénhoz a kezdettől fogva arzénes vizet ivók szervezete kismértékben hozzászokik, arra inkább a máshonnan oda költözők szervezete reagált tiltakozóan. — Mostanában több ízben is hírt adtak különféle nitrátszűrők importjáról, feltalálásáról. Azok sem segíthetnének? — De igen, kis mértékben, egy-egy család gondját megoldhatják. S akkor is igen drágán. Mert nem elég a szűrőt megvenni, a rendszeresen cserélendő betét is sokba kerül. — Végül is, mivel biztathatjuk a jó vízre áhítozókat? — Talán azzal, hogy a mezőgazdaság közismerten válságos helyzete miatt a jövőben a nitrogénműtrágyákkal gondosabban bánnak. Sz. J.