Kelet-Magyarország, 1991. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-30 / 100. szám

1991. ápril­is 30. Kelet-Magyarország Lengett a szent levegő Emlékezés a negyven évvel ezelőtti közgyűlésre A Magyar Írók Szövetségének egy-egy közgyűlése min­dig esemény volt, a hatalom már előre félt, mit mondanak megint ezek az írók. Azok pedig beszéltek: egyszer rejtjele­sen, egyszer brutális szabadsággal, mert négy-öt évenként szinte az egyetlen alkalom volt arra, hogy az értelmiség megüzenje saját autonóm véleményét. Negyven esztendeje, 1951. április végén tartották az el­sőt. Az is esemény volt, de csak olyasféle, mint a sztaha­novisták első kongresszusa: szomorú, nevetségesen szo­morú esemény, hisztérikus támadások, kirohanások, de­­nunciálások, ráolvasások fekete miséje. — Amikor Révai József, a mindenható belépett, megszent­­ségesült, megaranyosodott a le­vegő — emlékezik vissza rá Ta­kács Imre. — Én akkor voltam fiatal költő, s ugyanúgy vidéken laktam, mint ma, csak nem Fe­hérváron, hanem egy Vas me­gyei kis faluban. IBUSZ vasúti jegyet kaptam oda-vissza, a tett­helyen meg egy aranyozott fel­iratú díszdobozt osztogattak száz, ártatlan jegyzetpapírral tele, hogy rájuk róhassam Révai örökbecsű szavait. Még ma is őrzöm. — Negyven éve jársz az író­­szövetség közgyűléseire, melyik volt a legemlékezetesebb? — Az az első, az ezerkilenc­­százötvenegyes. A Váci utcai új­városháza épületében celebrál­ták. Akkor találkoztam először nemzetléktársaimmal, s a na­gyokkal: Veres Péterrel, Szabó Pállal, meg hát azzal a rengeteg élő klasszikussal, úgy néztem rájuk, mint az istenekre. Megállt Illyés­ a vécében, kinyitotta a csapot, és azt mondta: „Kezet kell mosnom, előre kezet kell mosnom, mert sok kéz fogja bemocskolni.” Veres Péter a díszemelvényen ült, és úgy mo­solygott, mint egy napraforgó. Nem is mosolygott, röhigcsélt a sületlenségeken. De röhögnie kellett volna: észveszejtő, té­bolydába illő komédia volt az egész.­­ Például egy suttyó költőre azt a feladatot sózták, hogy Illyésnek rohanjon. Illyés más­nap fölolvasta Az építőköz című versét, amelyben ezek a sorok is benne vannak: „Kettős küzde­lem/hősei az új épületeken, /raj­tatok/ fordul meg: börtönt rakja­tok/ vagy bástyát, jót vi­gyázzatok!” A bástyával nyilván arra a Rákosi-féle mondatra utalt, hogy „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke front­ján." Ezzel talán­­megadta a ha­talomnak, ami a­­ hatalomé, vi­szont az előtte lévő szó:, a, bör­tön. 1951-ben börtönt emlegetni egy „szabad” országban, kész felségsértéssel ért föl. S Révai­­éknak Illyéstől, le kellett nyelniük a békát. Annak a közgyűlésnek ez volt a leghatalmasabb­ szava. Csak egyetlen szó, még nem Egy mondat a zsarnokságról, csak hat aprócska hang, de ak­korát dübörgött, hogy még ma is a fülemben ekhózik. Olvasd el, benne van a közgyűlés jegyző­könyvében. Mi, akik odalent ül­tünk, hallottuk, értettük a szót, Révai meg a szolgája, Horváth Márton annyira süket volt rá, hogy a könyvből se cenzúráz­ták ki. — Igen, hát egy nagy rituálé volt az egész, nekem mégiscsak a legemlékezetesebb. A többire nemigen vélekszem. Melyiken is? Valamelyiken egyszer azt mondta Darvas József: „Már hallom a trombitaszót.” Mit hall­hatott? Semmit. Nem hallatszott akkor még semmiféle trombita­szó. Az 1986-os közgyűlésen már igen. A Vigadóban. Az volt az ötvenegyesen kívül az egyet­len emlékezetes összejövetel. Legalábbis nekem. — Lehet még ezután is köz­gyűlés, én azon se fogok felszó­lalni, mert az egész írószövetség nem érdekel. Nem először mon­dom: se Homérosz, se Tolsztoj nem volt írószövetségi tag, anél­kül is nagyot teremtettek. Persze azért nem olyan sima a dolog: a kollektivitás borzasztó szép, olyan, mint a gúla: összekulcsolt tenyeremben tartom a másikat, annak a válla pedig egy harmadi­kat emel a magasba. Legalábbis így volt, amikor az én nemzedé­kem, a Nagy Lászlóé, a Juhász Ferencé belépett az irodalomba. Volt egy írószövetségi köz­gyűlés hajdanán, még a szelle­me is régen szertefoszlott, de azért mégsem csak mese, mon­­da, rege, hanem igaz, véresen komoly történet volt. — Nekem ugyan a legemléke­zetesebb, még egy ilyen azért soha többet. Ezzel a mondattal fejeződik be Takács Imre megíratlan, szóbeli jegyzőkönyve a negyven évvel ezelőttiről. Gy. L. A parasztház öltözete A ház a magyar paraszti szó­­használatban azt a szobát jelöli, amelyet állandóan készen, tisz­­án tartanak a vendégfogadásra. Ez a helyiség — a tisztaszoba — arra is hivatott, hogy mindenkor sírt adjon a család nőtagjainak szügyességéről, a környék hímzésváltozatairól, sőt a család anyagi helyzetéről is. Minél több , felhalmozott, csakis itt kasz­­ált díszes párna és terítő, annál­azdagabb a család, és annál értékesebb­ az eladósorban évő lány, hiszen az itt felsor­­­oztatott varrott, hímzett textilek­­ ő keze munkái. Magyarország viharosnak mondható történetével függ ősz­éé, hogy a budapesti Néprajzi Múzeumban kiállításon látható művek jó része nem mai, hanem régebbi történelmi határok sze­lt tagozódik. S az is, hogy tulaj­dnképpen alig válik el a szigo­­rú vett népi hímzés, a gazda­­ibb rétegek varrott textiljeitől l­átható a kiállításon — amely Idapesten őszig tart nyitva — van szobabelső, amelyet 1932- en kelengyeként kaptak, és közelmúltban fényképeztek szódon, a Duna mentén, az­lyik legjellegzetesebb hímző­­sű, Kalocsa szomszédságé­rt. A katolikus Kalocsa erőtel­­i színvilágával szemben itt a brunátus szellemiség uralko­­d. Itt a fehér hímzés alatt pas­­­sszínű, atlaszszövésű selymet sználnak. A tisztaszobában általában két ágy van, a­ díszesebb mindig az ablak felőli. Ennek párnáit csak bizonyos oldalán, a szemlélő fe­lőli oldalán hímezik vagy csipké­zik gazdagabban, s ez a mintá­zat jól jellemzi a magyar népmű­vészetet. (A kiállításon több, jól használható hímzésminta-leírás kapható, amelyen az adott minta öltése megtanulható, mintája leolvasható.) A kiállítás legrégebbi darabja ugyancsak szálán varrott, növé­nyi díszítésű párnahéj 1674-ből, valószínűleg halotti párna volt. A díszítés többnyire növényi min­ta, ritkán állat- vagy emberábrá­zolás. Ez utóbbi kedves példája egy 17. századi recebetét, a bib­liai Ábrahámot ábrázolja, amint fiára, Izsákra sújtana a pallos, s a védelmező angyal is megjele­nik a háttérben. A figyelmes kiál­lításrendezők mellé állították a valószínű előképet, Benedetto Montagna grafikáját, ugyaneb­ben a témában és kompozíció­ban a 15. századból. Korábban a szövött anyag szerkezetéhez igazodtak a hím­zések, később ettől függetlenül alakították a motívumokat. A hímzések gyakran készültek ko­rabeli hímzőkönyvek alapján, ezek az Európa-szerte elterjedt motívumgyűjtemények valóság­gal megihlették a hímzőket, és a kiállításon ékes példákat látunk különböző ábrázolásaikra. Ezek a bizonyítékok a népek közötti örökös kapcsolódásokra. T. A. gdalásos” hímzés. Tata (Komárom megye, 19. század eleje) Néprajzot, nyelvet kutat Gaál Károly igen sok megpróbál­tatás után lett előbb a bécsi egye­tem lektora, majd docense, aztán az osztrák és európai néprajz pro­fesszora, a néprajzi intézet tan­székvezetője. — Milyen út vezetett idáig? — Gyerekkorom óta vonzódom a néprajzhoz. A kecskeméti refor­mátus gimnáziumban Csikós Tóth András tanárom ismertette, szeret­tette m­eg velem ezt a tudomány­ágat. Az egyetemen Viski Károlytól tanultam európai szellemet. A há­ború idején a németek letartóztat­tak, és zsidómentésért haláltábor­ba hurcoltak. Sikerült megszök­nöm, s visszatértem az egyetemre. Ott dolgoztam két évig. Újabb de­portálás következett, ezúttal 1947- ben, Kecskeméten. Ott már mú­zeumban dolgoztam, aztán Kiskun­félegyházán és Keszthelyen vol­tam múzeumigazgató. 1956-ban távollétemben a keszthelyi forra­dalmi tanács elnökévé választot­tak, amiért később halálra ítéltek. Ez elől menekülve Ausztriában, Svédországban, az NSZK-ban vol­tam segédmunkás, szállodai por­tás, egyetemi kutató. — Mikor kezdett Ausztriában néprajzi kutatásokba ? — 1961-ben kaptam engedélyt, hogy egy magyarlakta faluban, Al­sóőrön néprajzi kutatásokat foly­tassak. Egy hétre terveztem a munkát, és három évig maradtam ott. Magyar, német, horvát néprajzi, nyelvi gyűjtéssel, feldolgozással teltek napjaim. Hiszen mindig is a magyar és a szomszédos népek kultúrája érdekelt. Gaál György, az első bécsi ma­gyar néprajzkutató, szerencsére még tevékeny. Mégis azt mondja: „magyar vagyok, halálomba ide akarok visszatérni...” 7 Szolgáló egyház Hitet adó iskola Dr. Király Ernő egyete­mi magántanár, a Hajdú­dorogi Görög Katolikus Általános Iskola igazga­tója a közelmúltban Kis­várdán járt. Ez alkalom­mal kerestük meg, s kér­tük, hogy mutassa be is­koláját, s mondja el véle­ményét az egyházi iskola indulásáról. ♦ Hány osztállyal és lét­számmal működik az általá­nos iskola? — A hajdúdorogi városi isko­lák létesítményéből átvettünk egy teljes nyolcosztályos általá­nos iskolát. Az iskolának össze­sen 24 osztálya van. Az iskolai tananyagban a hitoktatás is sze­repel, a felső osztályokban nem kötelezően, de általában a gye­rekek eljárnak. Azt messze nem mondhatom, hogy a gyerekek mind rögtön rátaláltak Istenre, s rögtön vallásos élménnyel és tu­dattal vesznek részt rajta. ♦ Eltelt egy félév, mik a ta­pasztalatok? — Mi úgy gondoljuk, hogy a hívő magatartásnak egy nagyon komoly kísérője, hogy Istenben hinni örömet jelent. Tehát az embert felemeli, gazdagítja. Ami­kor mi a hitoktatással is jelen akarunk lenni a gyermekeknek az életében, s ezzel is gazdagí­tani akarjuk Isten szeretetével, az Istenhez való tartozásból táp­lálkozó biztonsággal és minden­képpen pozitív élményekkel. A kezdetek biztatóak, ugyanakkor a nehézségeket is jól érezzük. Nagyon jól tudjuk azt, hogy mi­lyen nehéz a mi körülményeink között, a mi gondjainkkal, egzisztenciális nehézségeinkkel, a szorongás, a munkanélküliség veszélye és a szegénység napi jelenlétével, felszabadítani a szülőket és a gyerekeket a Jó­isten szeretetére. Ez egy görög katolikus iskola, s amennyire csak lehet, igyekszünk a görög szertartás hagyományait és érté­keit az iskola keretén belül mű­velni. Elsősorban az úgyneve­zett liturgikus énekkultúra az em­lítésre méltó, hisz énekeink is egy sajátos vallásos hangulatot, hagyományt árasztanak. A litur­gikus szövegek gazdag, jelképes szimbolikus világgal rendelkez­nek, s ezt igyekszünk a gyere­kekhez közel vinni, hogy ezen keresztül is gazdagodjon hitük. . .- A tapasztalható érdekte­lenséggel hogyan tudnak megküzdeni? — A gyerekekkel igyekszünk érzékeltetni, hogy a hitoktatáson és a szertartásokon való részvé­tel nem kötelező. Ez bizony fe­szültséget okoz. De bízunk ab­ban, hogy az alsó osztályosok ha felnövekednek, akkor saját elhatározásukból vesznek részt a vallásos órákon. Egy hetedik vagy nyolcadik osztályos gyerek, aki még egy pár évvel ezelőtt egészen más körülmények kö­zött és más környezetben volt, nagy nehézséget jelent számára, hogy ő most „ráhangolódjon” Istenre. De így van ez általános­ságban is. ♦ Ön külföldön végzett. Ho­gyan tudja hasznosítani az ott szerzett tapasztalatokat? — Az egyház egy hallatlanul nagy korfordulóban él. A Nagy- Konstantini egyháznak lejárt az ideje. 1500 éven keresztül — Nagy Konstantintól napjainkig és ma lényegében egy külső hata­lom nélküli egyház, egy szolgáló egyház kezdi meg és próbálja megfogalmazni küldetését. Én ezt­ tanultam Rómában, hiszen 1969—71 között voltam ott, ami­kor már a II. Vatikáni Zsinatnak vége volt. Ez a zsinat ezt fogal­mazta meg. Amit ott tanultam, az abban segít, hogy a szolgáló egyháznak a szellemében pró­báljam megfogalmazni küldeté­semet és mondanivalómat az Isten kegyelmébe vetett bizako­dással. V. P. Mindennapi méregpoharunk Beszélgetés a vízkutató tudóssal A Számvevőszék, majd az Országgyűlés is foglalkozott a riasztó ténnyel, miszerint az ország lakosságának jelentős része kénytelen mérgező anyagokkal szennyezett vizet fo­gyasztani. A kereken 3000 helységünkből 1000-ben még nincs vezetékes ivóvízhálózat, 442-ben erősen nitrátos, 30- ban pedig arzéntartalmú a kutak vize. A vészjelzésként is felfogható tájékoztatással kapcsolat­ban kérdeztük dr. Léczfalvy Sándor kandidátust, aki koráb­ban olyan országok nyomasztó vízgondjainak enyhítésé­ben is sikerrel vett részt, mint Jemen, Algéria, Málta. Nitrát, arzén, műtrágya . Annak,, hogy a nitrát- és ar­zénszennyezés ekkora figyelmet kapott, elsősorban a nagyon sok helyen, sok lakost érintő, töme­ges előfordulás a magyarázata. Ám ez is csak a jéghegy, stíluso­sabban: a szennyvízhullám csú­csa. Az arzén vegyületeinek mérgező hatásáról híres mérge­zési bűnperek is élnek a köztu­datban. A nitrát hatása kevésbé közismert. Lényege röviden az, hogy szennyezett vízzel itatott tehén tejével a nitrát a véráram­ba kerülve elpusztítja a vörös vérsejtek hemoglobinját, és fulla­dást okoz. S mert a csecsemők vérében relatíve sok hemoglobin van, a hatás végzetes. — Mi az oka, hogy megnőtt a nitrátos kutak száma? — A köztudatban elsősorban a mértéktelen — én hozzá­ten­ném még, hogy felelőtlen — nit­rogénműtrágya-kiszórás a ludas. Ám okolható az öblítéses angol WC-k terjedése is, mert azok szikkasztói, ülepítői a talajvízré­tegbe juttatják a tovább már nem bomló, végterméknek számító nitrátot. Amíg a trágyadombok leve a felszín alatt terült szét, a nitrátot a növények gyökérzete elérhette, felszívhatta és átala­kíthatta. Hasonló hatásúak a nagy állattartó telepek folyékony­­trágyás istállói. Különösen ak­kor, ha a területen már van bő vizet adó vízhálózat, de nincs még csatornázás, vagy annak szennyvízfeldolgozó telepe nem tökéletes. De nem szabad figyel­men kívül hagyni az ipartelepe­ket,,sőt a kívülről, az országba is már eleve nitrátosan érkező fo­lyók szennyező hatását sem. Az utóbbiakból a nitrát a folyók szű­rő hatású kavicsrétegébe épített vízműkutakon át a vezetékes vízbe is bejuthat. Hazánk kiépí­tett vízműveinek kapacitása napi 5 millió köbméter, a fogyasztás átlagosan 3 millió, s ennek 80 százalékát felszín alatti kutakból nyerjük. S ha arra gondolunk, hogy egyetlen félmázsás műtrá­­gyás zsák tartalma 1 500 000 li­ter víz nitráttartalmát emeli a megengedett érték fölé, aligha lehet kétséges, hogy a nitráts­zennyezés mértéke meghaladja a jelentésekben szereplőt. — Mennyi a határérték? — Európában — így nálunk is — 40 milligramm literenként. Ez azonban változik. Máltán — ahol a kávé is sós ízű — 100, Angliá­ban 50, Svájcban viszont csak 20. Igaz, ők a vizük zömét csa­padékvízből, gleccserekből nye­rik. Ahol van rá mód, mi a veze­tékes vizet nitrátmentes víz hoz­zákeverésével dúsítjuk elfogad­ható értékűre. Ám az ásott kutak esetében erre nincs lehetőség. — Mit lehet tenni? — Elméletben és laboratóriu­mi vagy kisüzemi méretekben gyakorlatilag is többféle nitrátel­távolítás lehetséges. Az ioncse­rélődés, kationcserélés vagy for­dított ozmózissal működő rend­szer megyényi, vagy esetünkben országrésznyi területeken még egy nálunknál sokkal gazdagabb ország költségvetését is felborí­taná. S akkor még maradna a probléma, mi legyen a kiválasz­tott nitráttal. A legelérhetőbbnek a természetben már bevált meg­oldás tűnik. Növényekre, algákra kellene bízni a nitrát felszívását, átalakítását. Persze előbb a más módon megtisztított szennyvize­ket ilyen célra épített és algákkal betelepített medencékbe kellene vezetni, ami ugyancsak nem ol­csó megoldás. Az algák a nitrá­tokból, a salétromsav sóiból ki­választanák a nitrogént, ami az­tán levegőt alkotó gázként távoz­hatna a légkörbe. — Mi a helyzet az arzén­szennyezéssel? — Ebben már nem az emberi felelőtlenség a ludas, mivel a szennyezett helységek zömmel a Tiszántúl délkeleti részén talál­hatók, ebből többen arra követ­keztetnek, hogy az arzén az er­délyi Érchegységből mosódott a folyókkal, a Körösökkel, a Ma­rossal az Alföld talajába. Ám elő­fordul különböző mélységekben és olyan helyütt is, ami bizonyít­hatóan nem állhat kapcsolatban az ideáramlással. Ezért feltéte­lezhető, hogy az Alföld egykori feltöltődése során kialakult mo­csarakban, helyben is keletkez­hetett arzén.­­ Érdekes, hogy az arzénhoz a kezdettől fogva arzénes vizet ivók szervezete kismértékben hozzászokik, arra inkább a más­honnan oda költözők szervezete reagált tiltakozóan. — Mostanában több ízben is hírt adtak különféle nitrátszűrők importjáról, feltalálásáról. Azok sem segíthetnének? — De igen, kis mértékben, egy-egy család gondját megold­hatják. S akkor is igen drágán. Mert nem elég a szűrőt megven­ni, a rendszeresen cserélendő betét is sokba kerül. — Végül is, mivel biztathatjuk a jó vízre áhítozókat? — Talán azzal, hogy a mező­­gazdaság közismerten válságos helyzete miatt a jövőben a nitro­génműtrágyákkal gondosabban bánnak. Sz. J.

Next