Kelet-Magyarország, 1992. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10 / 240. szám

] 6 Kelet-Magyarország Lelátó Diáksport kölcseys módra Bodnár Tibor T É­vek óta alakulófélben i­s volt egy leány kézilab­dacsapat a nyíregyházi Köl­csey gimnáziumban. Eleinte „csak” a megyei diák­olimpiákat nyeregették sok éven keresztül, s eközben Hadobás István kezei alatt egyre csak formálódott a gárda. Később beneveztek a megyei bajnokságba, ahol szintén sikeresen szerepel­tek, hiszen óriási fölénnyel nyerték meg azt is. Az idei évtől már az NB 11-ben sze­repelnek, s mint újonc, óri­ási eredményeket értek el eddig. Hat fordulón ke­resztül maradtak veretlenek. Olyannyira nem találtak ed­dig legyőzőre, hogy az első mérkőzésen leszámított dön­tetlenen kívül csak nyertek. Pedig azt hiszem nem kell mondani, hogy egy iskolai csapatot mennyire nehéz éveken keresztül ugyanolyan színvonalon tartani, sőt még emelni is azt. A diákok — persze, ha nem jön közbe semmi , mindössze négy évig az intézmény tanulói, s elvileg a garnitúra állan­dóan cserélődik, így szinte lehetetlen összeszoktatni őket. Az, hogy ez a Kölcsey­­­ben mégis sikerült, nemcsak az átlagosnál jobb képzett­ségű játékosoknak köszön­hető. A napokban feltett kér­désemre Hadobás tanár úr azt válaszolta, még korai arra gondolni, hogy jövőre esetleg már az NB I B-ben szerepelnének. A neheze még csak most jön, de azt hiszem a kölcseysek már most min­dent megtettek annak érde­kében, hogy az elismerés hangján szóljunk róluk. Egyúttal pedig bebizonyítot­ták, hogy iskolai szinten is lehet élsportot űzni. A Kisvárda győzni szeretne Itt a nagy lehetőség a lányoknak /° Nyíregyháza (H. Zs.) — A Kisvárda a női kézilabdacsa­p.....­patának még nem sikerült az élvonalban győz­nie. Most itt a nagy lehetőség. Ma 11 órától hazai pályán fo­gadják a PMSC csapatát, akik a csoport negyedik helyén áll­nak jelenleg. — Reméljük kishitűségün­ket most le tudjuk vetkőzni és megszerezzük első győzel­münket — mondja Radványi Ferenc technikai vezető. A Pécs nagyon jó képességű csapat. Két utánpótlás váloga­tott kapusuk van, Takaró és Brakszatórisz. Megtalálták a szerencsés ötvözetet a fiatal és az idősebb játékosok között Összességében jó képességű és jól menedzselt gárda a Pécs. Letámadásos, gyors kézilab­dát játszanak, jó szélsőkkel és átlövőkkel. Nálunk szeren­csére nincsenek sérültek. Fel­tétlenül jó eredményt szeret­nénk elérni. A lányok kemé­nyen készültek a mérkőzésre, és reméljük egyszer már ne­künk is sikerül a győzelem. Sajnos nem lehetett vasárnap­ra tenni a meccset, mert a vá­logatott Horvátország ellen játszik és már vasárnap edző­táborba vonulnak a legjobbak. Ebben a szokatlan időpontban továbbra is számítunk közön­ségünk lelkes bíztatására. John McEnroe (jobb oldalt) amerikai teniszcsillag kezével Stefan Edberg svéd teniszező vállán, az ausztráliai fedettpályás teniszbajnokság meccse után pénteken­ McEnroe kikapott 6-3, 6-3-ra. Valószínűleg ez volt utolsó szereplése Ausztrá­lk­om AP-FELVÉM­ SPORT Az újonc listavezető Vasváriban Hétvégi labdarúgóprogram : NB II. Tiszavas­vári Alkaloida SE-­­ Kiskőrös. Vasár­° nap, 14., v.: Birin­csik (Márta, Zvolenszky). Ok­tóber elsejétől új névet ját­szik az NB II-es labdarúgó­csapat. A premier remekül si­került, hiszen Szarvason egy fél tucattal lepték meg a hazai­akat. Kiss Miklós csapata a héten szokott ritmusában ké­szült a Kiskőrös, elleni újonc­rangadóra. A vendégek jelen­leg tíz pontjukkal az élen áll­nak, s eddigi teljesítményük­kel a csoport meglepetését szolgáltatják. Legutóbb hazai pályán 3-0-ra verték az eg­rieket. A vasvári vezetők bíznak abban, hogy a múlt heti siker nem szállt a játékosok fejébe, s sikerül helyüket megszilárdí­tani az élmezőnyben. Kosztyú újra megsérült, így nem játsz­hat. Helyére Szűcs és Rékasi pályázik. Jó hír viszont, hogy Fecsku újra egészséges, és hosszú idő után újra kezdő lehet. TOVÁBBI MÉRKŐZÉ­SEK. Szombat: Hatvan-DVSC. Vasárnap: Kazincbar­­cika-Salgótarján, Bag-Sze­­ged, Budafok-Szarvas, Kaba­m. ker. TVE, Baja-Gödöllő, Eger-Hajdúnánás. NB III. Nem láthatnak a lab­darúgás szerelmesei a hétvé­gén harmadosztályú mérkő­zést a megyében. Valamennyi csapatunk idegenben lép pá­lyára. Szombat (kezdési idő: 13.): Miskolci VSE-Nagykálló. V.: Pataki. Az eddig veretlen újonc győzelmi esélyekkel lép pályára Borsod fővárosában. Vasárnap: Balmazújváros- Kisvárda. V.: Bobkó. Az él­bolyban tanyázó várdaiak ré­széről szép lenne a listavezető elleni pontszerzés. Ózd-Rakamaz. V.: Kalicz. Korábban mindig nagy mér­kőzést vívott a két csapat, va­lószínűleg most sem lesz ez másképp. Minden lehetséges. Hajdúszoboszló-Mátészal­ka. V.: Bozsóki. Az eddig vá­rakozáson alul szereplő MM­­TK javíthat a szoboszlóiak ellen. A hagyományos Fut a suli rendezvényét tegnap tar­­totta a nyíregyházi Jókai Mór Általános Iskola az NYVSC Tiszavasvári úti pályáján Harasztosi Pál felvétele Itthon játszik a Tk 91» | Nyíregyháza (II Zs.) — Első hazai | |T~, NB I-es mérkőzé­s-----—-Mi­sét játssza szom­baton 14 órától a Tanárképző férfi röplabdacsapata a stadion játékcsarnokában. Ellenfelük a szintén újonc MAFC, akiket az osztályozó során 3-2 arány­ban legyőztek. — Izgatottan készülünk az első hazai bajnoki mérkő­zésünkre - tudtuk meg Járosi János játékos-edzőtől. Ra­gaszkodunk ahhoz az íratlan szabályhoz, hogy „Győztes csapaton ne változtass!” így Bugyi, Mezei, Barnucz, Hor­váth, Mondi, Járosi összeál­lításban lépünk pályára. Pont került Mezei átigazolási ügyé­re. December 31-ig a mi játékosunk. Eddig köti a szer­ződés. Hogy mi lesz később az a jövő titka. Az eddigi meccseken győztünk, de nem hoztuk azt amit tudunk. A fiúk még csak most szokják az NB I-es légkört, és még nincs ruti­nunk. Természetesen győzni szeretnénk a MAFC ellen. Akiknek két játékosuk, Vestey és Somodi most került a válogatottba. Náluk játszik a volt Tungsramos Novák, aki nem ismeretlen a szurkolók számára. Ők is, mint mi kom­­binatív játékot játsszanak. 1992. október 10., szombat OLD-GIRLS Mátészalka (KM - R. J.) — A DV­­SC világklasszis női kézilabdacsa­patának hírességei, Bocsi, Dömöré, Medgyesiné, Szán­tó és a többiek, félig-meddig nosztalgiarendezvénynek is tekinthető mérkőzésen lépnek pályára ma délután a város sportcsarnokában. Ellenfelük a MÁTÉSZALKA OLD, GIRLS névre keresztelt alkal­mi csapat lesz, amiben helyet kapnak mindazok, akik eddig, illetve aktív pályafutásuk alatt sok örömet szereztek szurko­lóiknak. Az érdeklődésre jog­gal számító programot a város kézilabdasportjának egyik bá­zisa, a volt „Zalka”, ma Szé­chenyi István Általános Iskola rendezi abból az alkalomból, hogy tanulóik birtokba vették az intézmény új sportpályáját. A rendezvény bevételét a csa­patok a Széchenyi Alapítvány javára ajánlották fel. Asztalifoci­ Csapatbajnokság Tiszavasváriban Tiszavasvári (KM - R. I.) — A nevezések szerint több mint tíz együttes részvételével rendezik a hét végén Tisza­vasváriban, a 115. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet aulájában az asztali-labdarúgók, népsze­rűbb fogalommal gombfoci­­zók NB II-es csapatbajnoksá­gából a Keleti csoport mér­kőzéseit. A 10-én, szombaton kilenc órakor kezdődő ren­dezvényen háromfős csapatok, versenyeznek, amelyek közül a bajnok feljut a nagy múltú, de sportággá csak az utóbbi években előlépett játék első osztályába, ahol egyébként Ti­szavasvári eredményesen kép­viseli megyénket. Az NB II-es csapatbajnok­sággal egyidejűleg — 10-én 12 órakor — tartja ülését a Ke­let-Magyarországi Asztali Labdarúgó Szövetség elnöksé­ge. Napirendjén többek között az eddigi tevékenység értéke­lése, az 1993-as­ versenynaptár összeállítása szerepel és fog­lalkoznak a Debrecenben és Nyíregyházán játszók bevoná­sával a sportág, illetve a szö­vetség szervezeti keretei közé. Vasárnap Pécs ellen •­Q­, Nyíregyháza (KM /ff - G. DM.)­­ „A vereség ellenére a V -t sem kerültünk lel­kileg padlóra” — újságolta Elek Tamás, a Tanárképző NB I-es férfikosarasainak egyik edzője. Végül is nem egy hát­rány, hisz már itt az újabb le­hetőség a bizonyításra: vasár­nap a Pécsi Postás gárdája el­len kiköszörülhetik a csorbát. A baranyai csapattal az elmúlt szezonban többször is meg­mérkőzött a főiskolás együt­tes. A rájátszás öt mérkőzésig tartó küzdelméből a pécsiek kerültek ki győztesen. Akkor, és most is a távolról rendkívül jól dobó „öreg”, rutinos játékosok alkotják a csapatot, felfrissülve két orosz idegen­­légióssal. A vendégek ellen a nyíregy­háziaknak nagyon jó véde­kezést kell produkálni, hisz csak így akadályozhatják meg a hárompontos kosarak döm­­pingjét. A főiskolások egyik legjobb védőjátékosa — Sza­lai — azonban hiányozni fog a keretből. Hétvégi sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ. Megyei serdülő csapatbajnokság, Nyírtét, 9. HORGÁSZAT. Csuka Ku­pa-verseny, tiszadobi holtág területe, 8-12. KÉZILABDA, NB I, nők: Kisvárdai SE-Pécsi MSC, 5. sz. Általános Iskola, 11. NB I/B, férfiak: Tiszavasvári-Dunapack, nyírbátori sport­­csarnok, 15; Nyírbátor-Hargi­­ta, 17. NB II, férfiak: Máté­­szalka-Salgótarján, 14. Nők: Nyh. Kölcsey-Kazincbarcika, Bujtosi csarnok, 10,30. Nyh. Tanárképző-Fehérgyarmat, főiskola pályája, 12. Megyei bajnokság, nők: Mátészal­ka-Debreceni VSC, 16. RÖPLABDA. NB I, férfiak: Nyh. Tanárképző-MAFC, vá­rosi stadion játékcsarnoka, 14. NB II, nők: Nyh. Spor­tula-Nyh. Tanárképző, Vasvá­ri Pál Gimnázium, 10. VASÁRNAP KÉZILABDA. Megyei baj­nokság, férfiak: Kemecse-Hodász, 10; Ópályi-Baktaló­­rántháza, 10; Csenger-Fehér­­gyarmat, 11. Nők: Záhonyi VSC-Kisvárda, 10. KOSÁRLABDA. NB I, fér­fiak: Nyh. Tanárképző-Pécsi PTSE, városi stadion játék­csarnoka, 17. Előtte az ifjúsá­giak mérkőzése, 15. KUNG-FU. A Kínai Csoda­­fegyver, bemutató, Bujtosi csarnok, 18. LABDARÚGÁS: Megyei I. osztály (kezdés: 14 óra): Le­­velek-Kisléta v.: Varga Z. I. (Szarka, Zahorán), Csenger-Nyírtelek v.: Papp A. (Varga Z. II., Kelemen), Fehérgyar­mat-Vásárosnamény v.: Kere­­zsi (Nagy L. I., Nagy József), Tarpa-Ibrány v.: Tamaskovics (Ambrus, Éva), Nagyhalász- Sényő v.: Balogh M. (Jekő, Fekete), Nyírkarász-Újfehértó v.: Lőrincz (Karácsony, Kozs­­la), Záhony-Baktalórántháza v.: Tassy (Kosztyu, Bodnár Z.), Nyírbátor-Tiszalök v.: Dudás L. (Nagy J. Gomb­kötő). Megyei H. osztály (kezdés: 14 óra): Vaja-Encsencs (To­­masovszky), Nagyecsed-Tu­­zsér (Szegedi), Napkor-Gyu­­laháza (Gál Z.), Nyh. Hard­­ware-Kemecse (Adorján), Kótai-Kálmánháza (Dávid), Tiszaszalka-Tyukod (Ajler), Ajak-Fényeslitke (Fehér), Dombrád-Nyh. Volán (Mó­­nus). SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Gáza, Sipos Bála. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná, a Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók­­számok: lapkiadó 25, szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Nyírségi Nyomda, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021­ 02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Posta­­igazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next