Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-29 / 203. szám

1994. augusztus 29., hétfő HÁTTÉR Vendéglátók az iskolában Egyre nő az érdeklődés, lassan már rangot jelent bekerülni a csoportba Orémus Kálmán Baktalórántháza (KM) . Az elmúlt évben nagy fába vágta a fejszéjét a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium tantestülete, amikor bevezette az utazás és turizmus fakultációs tantárgyat. Korábban csak az ország két középiskolájában folyt, kísérleti jelleggel, hasonló képzés. Tavaly aztán a kezdeményező Iskolafejlesztési Alapítvány és az American Express Kft. további tanintézményeknek biztosított erre lehetőséget. Eredetileg tíz középiskolában szerették volna bevezetni ezt a tantárgyat, de az óriási érdeklődésre való tekintettel még további öt jelentkezést is elfogadtak. Az indulás Természetesen először a tanárokat kellett felkészíteni, hiszen a középiskolák pedagógusai korábban nem részesültek hasonló képzésben. Ezért tavaly nyáron egyhetes képzést tartottak valamennyi jelentkező iskola egy-két tanárának. A felkészítés során a hallgatók elsősorban kommunikációs és csoportszervezési gyakorlatokat oldottak meg, valamint megismerkedtek az idegenforgalom jelenlegi helyzetével. Nyilvánvaló, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet mindent elsajátítani, ezért a továbbképzéseket rendszeressé tették. Ezenkívül az Iskolafejlesztési Alapítvány módszertani és segédanyagokkal, tankönyvekkel és szakfolyóiratokkal látja el az iskolát, sőt fedezi a szakmai jellegű utazások költségeit is. Mint Banka Gábortól, a fakultáció vezető tanárától megtudtuk, jelenleg 14 tanuló ismerkedik e szakma fortélyaival. A harmadikosoknak ajánlották fel tavaly ezt a lehetőséget, mert ekkor kezdődnek a fakultációk. Az első tapasztalatok alapján azonban úgy tűnik, jobb lenne már másodikban bevezetni, hogy a sok utazás ne zavarja az érettségire való felkészülést. Merthogy ez a fakultáció kétéves. Ebből az első év tananyaga kötelező, a másodikban pedig négy témából választhatnak a tanulók. A végén, aki akar, záróvizsgát tehet, amiről bizonyítványt kap. Zsúfolt program Az első év programja még első ránézésre is zsúfoltnak tűnik. A csoport tagjai heti öt órában tanulták ezt a tantárgyat, de mint megtudtuk, ezt a „keretet” számottevően túllépték, hiszen a szakmai jellegű utazások ebben nincsenek benne. Merthogy ezekből is akadt bőven. Meghívták őket többek között a Budapesten megrendezett Utazás ’94 kiállításra, ahol a csoport két tagjának ritka szerencséje volt, ugyanis ciprusi utazást nyertek. A baktalórántháziak csaknem egy teljes napon át ismerkedtek a főváros egyik legelőkelőbb luxusszállodájának működésével, szinte a pincétől a padlásig végigjárták. A nyár elején egyhetes szakmai táborban vettek részt Tiszafüreden, mely vetélkedővel kezdődött, majd az ország elismert idegenforgalmi szakemberei tartottak előadásokat. Emellett persze jutott idő a pihenésre, kikapcsolódásra, részt vettek egy csodálatos vizitúrán is. Ám ezzel még mindig nem ért véget a program, hiszen ezt követte a hatvanórás nyári gyakorlat. Ennek során a tanulók panziók, szállodák, vendéglátóipari egységek munkájával ismerkedtek. Talán a sok utazás, a változatos program jeszi, hogy a fakultáció iránt a gimnáziumban egyre nő az érdeklődés, lassan már szinte rangot jelent bekerülni a csoportba. Bizonyítja ezt, hogy az idei harmadikosok közül már eddig tizenöten jelentkeztek. Ezzel a feladattal persze egy tanerő már nem birkózik meg, ezért jelenleg egy újabb pedagógus vesz részt az ehhez szükséges képzésben. Pedig e tantárgy ismeretanyaga olyan szerteágazó, hogy még alapfokon sem könnyű elsajátítani. Hiszen a tanulók nem csupán a vám- és valutaügyintézéssel ismerkednek meg, hanem többek között a programszervezéssel, a vendéglátással valamint a szálláshelyek különböző típusaival is. Nászutasok — Foglalkozásaink rendkívül változatosak, teljesen eltérnek a megszokott gimnáziumi óráktól — mondja Banka Gábor. — Mindent a gyakorlatban igyekszünk megtanítani, nagyon gyakoriak az úgynevezett szituációs játékok. Előfordult már például, hogy nászutasokat kellett elhelyezni és elkészíteni ennek teljes kalkulációját. A tanulók itt olyan információkhoz jutnak, melyeknek akkor is nagy hasznát veszik, ha nem ezt a pályát választják. Ennek igazához kétség nem férhet. Alapvető fontosságú például, hogy a tanulók itt megtanulnak kommunikálni, levelezni, a nyilvánosság előtt viselkedni. A Tourinform Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kirendeltsége, mely rendkívül sok segítséget nyújt a csoportnak, vállalta, hogy megismerteti a tanulókkal az irodagépek, a számítógép használatát. A fakultáció, bár csak tavaly indították be, már most jelentős eredményeket ért el. A csoport két tagja, Kovács Krisztina és Somogyi Zsuzsa harmadik díjat nyert egy országos pályázaton. Pályamunkájuk a Vajai Múzeum marketingtervét tartalmazta. Ha figyelembe vesszük, milyen súlyos elhelyezkedési nehézségekkel küzdenek ezen a vidéken a pályakezdők, azonnal beláthatjuk, mekkora jelentősége van az ilyen jellegű képzésnek. Mert nyilvánvaló, hogy nem lesz valamennyiükből idegenforgalmi, vagy vendéglátóipari szakember. De a második évben tanult vállalkozási ismereteknek és egyéb tudnivalóknak az élet ezernyi más területén is hasznát vehetik. A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Vállalat például már jelezte, hogy a csoport végzőseinek hajlandó csökkentett óraszámban, kedvezményesen szaktanfolyamokat indítani. A vendégeket a Sóstói Múzeumfaluba is elkalauzolják majd a „diák-idegenvezetők" Balázs Attila felvétele »rézd azt a csőröst! Jól jól néz ki, igaz? Mint a Jy szemével balra, a fák közé ismerősöm, s kedvtelve nézegeti maga is az említett jelenség csillogó szerelését, impozáns formáját. A csőrös, ennyit tudok már, nem cifrán öltözött nő vagy alig öltözött bakfis, hanem egy hosszú orrú, amerikai típusú kamion. A szemünk elé került példány egyébként fekete, vadonatúj, és valóban gyönyörű. Alig járjuk körül, a távolban feldübörögnek európai testvérei, s az ismerősöm már szalad is. Nemsokára kezdődik az ügyességi verseny, s neki, mint a nemzetközi találkozó szervezőjének, ott a helye. Először veszek részt a kamionosok összejövetelén, pedig ez immár a negyedik a sorban. Országunk legdélibb Tisza-parti városának üdülőövezetében vagyunk, egy hatalmas kempingben. A gépek — van belőlük vagy ötven — már az előző este bemutatkoztak. Harsány dudálással tértek meg a városban tett felvonulásról, s eltartott néhány óráig, míg a sötétben megszűnt a torlódás, tolatás, helykeresés. ' v/,'/', m ||j|g vj Antal Attila Nézem az ügyességi versenyt. Nagy a tömeg, nehéz jó helyet találni. A párosával indított monstrumok vezetőinek nincs könnyű dolguk. Nehezek a feladatok, sok az éles kanyar, vágnak is a pörgő kerekek olykor akkora port, hogy a pályából semmi se látszik. Felvonul valamennyi ismert kamionmárka. Erő sugárzik belőlük, elegánsak, látványnak kitűnő a dolog. Engem azonban a gépeknél jobban érdekelnek az emberek. A sofőrök többsége feleségestül, családostul van itt. A legkülönbözőbb országokból jöttek. Megfigyeltem, általában ismerik egymást, de ha véletlenül mégsem, pár szó után közös nyelv ismerete nélkül is egy hullámhosszon vannak. Újonnan szerzett ismerőseim közül az egyik például két percig beszélt kézzel-lábbal egy görög sofőrrel, elmagyarázott neki valamit a térkép fölött, majd kezet fogtak, trikót cseréltek, mint a futballisták, aztán ment tovább ki-ki maga a dolga után. Az ügyességi versenyt követően a kamionosok körében népszerű countryzene szórakoztatja a közönséget. A szabadtéri színpadon egy kitűnő helyi banda játszik, a félkörben felálló érdeklődők arcáról leolvasható: lesz itt tánc, hejehuja hamarosan. Mindeközben percenként öten-hatan az ismerősömet, Pétert keresik. A feleségétől tudom, két napja le sem hunyta a szemét, de azért állja a sarat derekasan, ami persze természetes, hisz ő is kamionos. A találkozót annak idején ő álmodta meg, s rokonaival, barátaival ő szervezte évről évre. Az égre fáradt, de elége-edett arccal feltűnik a főszervező, s a másnapi programot épp mellettem tárgyalja meg a segédcsapattal. Ezt így kell, azt úgy kell — hallom a szegedies beszédet, s közben arra gondolok: milyen értékes, nagyszerű teljesítményre képes néhány ember, ha van elfogadott vezetője, célja, szorgalma — s ha összetart. Kamionosok k ‘ j TwT' I * T t» í vj | |l| iersenyhelyzet Balogh József -gy a minden igaz, két évek múlva igazán szép JL M. központja lesz Nyíregyházának a Kossuth tér. Addigra megszokja a szemünk a zöld helyén lerakott kőkockákat, ha nem pusztulnak ki a térépítés miatt fejszével ritkított gyökerű fák, akkor árnyék is marad, minden bizonnyal rendbe teszi az OTP a Takarékpalota ma még ócskaruhákat kínáló volt Csemege-részét, a plébánia már szépül, elkészül a Kossuth téri lapos tetős Csemege helyén is az új bevásárlóközpont, s gazdagabb lesz közel milliárdos nagyságrenddel a Julius Csemege Meinl. Amint hírlik, nagyjából ilyen összeget takar az a jelentős beruházás, amely hamarosan elkezdődik, de — önkormányzati segítséggel — néhány furcsaságot is takar. Az első mindjárt a terület megszerzésének, illetve odaajándékozásának ügye. Lehet, hogy az önkormányzat életében eltelt négy év csúcspontja lesz ez a közel 1 milliárdos beruházás, ám még ez sem indokolja, hogy a város mintegy százmilliós ajándékot adjon egy kereskedő-gazdálkodó szervezetnek. Ennyi a veszteség ugyanis azon, hogy a Meinl jelenlegi épületét nem kisajátította és szanálta az önkormányzat, s a felértékelés után kifizette volna azt a 30-35 milliót, amennyit ma az a szocreál épület ér, ehelyett megkötöttek a Csemege Meinl-nel egy olyan szerződést, amely szerint beszáll a város 70 millióval, amiben 35 millióba beszámítják a jelenlegi épületet, a többit készpénzben adják, s ennek fejében bekerülési áron hozzájut a Meinl az 1100 négyzetméter alapterülethez. Mi a szépséghiba? Hogy ha a város a szanálást, a kisajátítást választja, akkor legszerényebb számítások szerint is 150-160 millióért eladhatta volna a Kossuth téri területet, s ha ad is 70 milliót, 90-100 milliót megfoghatott volna. Mert ugyan a városnak melyik része versenyezhetett volna ezzel a központi fekvésű hellyel? És lehet, hogy ez az ajándék még nem is maga a teljesség. Látjuk, hogy bő éve üresen áll a Vesszős és a mellett lévő bisztró, amire — csak ez utóbbira — egy 20 milliót ígérő német befektető jelentkezett. Azt mondták akkor, ez sürgős, nem kell vele foglalkozni, s a vagyoniroda nem is foglalkozott vele. Most úgy hírlik: a Julius Meinl kapta meg az önkormányzattól használatra, míg a Csemegefel nem épül. És van még egy különlegessége ennek a beruházásnak. Amikor a parányi üzlethelyiségeket, vagy akár egy pedagógusi állást is pályázat útján lehet betölteni, ennél a jelentős beruházásnál sem a tervezésre, sem a lebonyolításra, sem a kivitelezésre nem írtak ki pályázatot, közgyűlési határozat viszont van. Az az Uniterv kapta meg, amelyik verseny nélkül jutott a kiskörúti Universum üzletház, a Törpe utcai lakóterület kialakításához. Talán a hétfői önkormányzati ülésen—ahol az 1 betűre kellene feltenni a pontot—a beruházás ügyéről korábban döntő közgyűlésekről hiányzó képviselők még rákérdezhetnek. Kommentár ! Gáz és villany Réti János ■j ha nincs szerencsénk, de akkor az érdekli JS egyeztető tanács tehetetlen lesz az energiakereskedő vállalatokkal szemben, kormányunk pedig tétlenül fogja nézni, hogy majdcsak megduplázódnak a számláink, miközben ugyancsak ő óva int bennünket a fogyasztásban tanúsított mértéktelenségtől. Régóta vajúdó probléma ez, hiszen minden ÁSZ-ra (lásd pld. TITÁSZ) és ÁZ-ra (lásd pld. TIGÁZ) végződő nevű vállalat és azok összes felettesei évek óta mondogatják, hogy a fejlett országokban sehol nem ilyen olcsó az energia, mint nálunk, ennélfogva ők ezt már nem bírják tovább, hiszen az állam sem ad vagy adhat támogatást ilyen luxus célokra mint a lakossági gáz- vagy áramfogyasztás, mert akkor megnézheti magát. Mi is eldaloltuk már ezerszer, hogy kereseteink vásárlóereje és a fejlett országokban élők keresetének vásárlóereje között, ha zongorázni tudnánk a különbséget, akkor — hallván játékunkat — Richard Claydermann azonmód múzeumi teremőrnek állna. Igen, erre szokta azt mondani az állam, hogy neki az energiaárak támogatására nincs pénze. Pedig legyen! Annál is inkább, mert ha semmire sincs pénze, akkor azért valamire kellene lenni! Mondjuk például az elemi szükségletnek számító fűtőanyagok árának támogatására. Hogy milyen alapon? Hát azon, hogy AZ ÁLLAM ÉN VAGYOK, meg Te vagy, meg Mi vagyunk és a választásokon nem történik más, mint az, hogy szerény közös javainkat és azok kezelését rábízzuk egy adminisztrációra. Szóval, mi jó ideje mindent megértünk, hiszen mérhetetlen a mi türelmünk nagysága. Csak azt nem értjük meg, hogy bennünket miért nem ért meg az az állam, aminek alapvető feladata a mi megértésünk. Az, hogy megadja nekünk a megélhetés jogát, hozzá a lehetőségét. Mert ha az állampolgár nem tud megélni, akkor az állam sem fog. Vagy legalábbis nem élhetne meg! Mert is mi vagyunk.