Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-06 / 131. szám

1996 június 6 , csütörtök HÁTTÉR A határszél nem a világ vége A gazdasági övezet miatt idetelepülő új cégek vonzzák az értelmiségieket Tóth Kornélia Záhony (KM)­­ Vasutasvá­rosnak tartotta Záhonyt a közvélemény évtizedeken keresztül. Az átrakókörzet sem kerülhette el a gazdasá­gi élet más területén tapasz­talható nagyarányú leépü­lést, és a vasutas jelző lassan lekopott a városról. A határ­átkelő pedig a hegyeshalmi után a legforgalmasabb, s ez a tény hosszú távon is meg­határozónak tűnt Záhony számára. E két tény mellett a városveze­tés igyekezett a balkáni állapo­tok helyett egy minőségileg jobb, megjelenésében tetsze­tős, polgárainak komfortos otthont teremteni. Nem vélet­len, hogy az itt élő 5200 ember nem vágyik el a kisvárosból. Komfort — Akik akartak, elmentek, mára megállt ez a folyamat — fogalmaz Háda Imre polgár­­mester. — A korábbi hét és fél ezer vasutas száma 5 ezerre csökkent. Egészében véve a 8-10 százalékos munkanélkü­liség nálunk nem jelent olyan égető gondot, mint a megye más területein. Sőt, új jelen­ségnek lehetünk tanúi, mert a határátkelő és a létesülő gaz­dasági övezet miatt idetelepü­lő új cégek vonzzák az értel­miségieket. Nem szociális se­gélyért sorbaálló, hanem adót fizető polgárokkal számolunk. Az elhanyagolt környezet és a közbiztonság hiánya miatt a korábbi években számos váro­si vezető szólalt fel és sürgette a megoldást. Központi forrá­sokra nyújtottak be jó pár pá­lyázatot, hogy a saját erőt kie­gészítsék. E törekvés azt ered­ményezte, hogy egy-két éven belül jóval százmillión felüli beruházások nyújtanak majd komfortot a záhonyiaknak. Igencsak ellentmondásos helyzet gyorsítja a gázberuhá­zást. A vasutasváros jellegre kell visszautalni: a MÁV-nak volt fűtőműve és erre rácsatla­koztak a szolgálati lakások is. Ezeket később eladták, viszont a vasút ezután csak piaci áron tudta fűteni ezeket a lakásokat. Ráadásul óriási hőveszteség, alacsony hatékonyság mellett. Olyan számítások láttak nap­világot, hogy ősztől egy 55 négyzetméteres lakás fűtésdíja 12 ezer forint lenne! Az már most egyértelmű, hogy ezt a lakosság nem tudná kifizetni, ezért a gázberuházás meg­gyorsítását választotta a kép­viselő-testület. A vasút Zá­hony, Tuzsér és Tiszabezdéd gázhálózat kiépítését 72 millió forinttal segíti, s így az önkor­mányzat saját ereje és a német szénsegélyre benyújtott pályá­zat mellett a helybeliek mind­össze 25 ezer 500 forintért csatlakozhatnak rá a hálózatra. Ma adják át műszakilag a be­ruházást. Regionális megoldás A két évre tervezett, új szennyvíztisztító építése az idén elkezdődik, ezt az állam 127 millió forinttal támogatja és a vízügyi alaphoz beadott pályázat sikerében is remény­kednek. Térségi feladatot vál­lalnak magukra, amennyiben a kommunális hulladéklerakó vagy égető megvalósulna. Kormányzati döntésre is vár­nak ez ügyben, ami most biz­tosnak látszik: Kisvárda, Vá­­sárosnamény térsége, össze­sen 44 település gondját olda­nák meg hosszú évtizedekre. Szinte hihetetlen, de a vágány­takarításnál 600 ezer köbméter szemetet szedtek össze! A re­gionális égető vagy lerakó gazdaságosan működhetne. Végre lépett a MATÁV is a telefon bővítéssel: közel öt­száz újabb igényt elégítenek ki ez év őszén. A rádiótelefo­nok számának gyors szaporo­dása mellett ez a 24. órában történt. Elhanyagoltak az utak, a ja­vítással és­ az újak építésével a gázvezeték lefektetésére vár­tak. Két új utcát is nyithatnak a központi pénzekből kapott 9 millió forintból, az önkor­mányzat költségvetéséből 20 milliót különítenek el erre a célra. Egyúttal korszerűsítik a városi bekötőutat. Modern vá­rosrész létesül a 4-es út és Zá­hony között: hatvan-hetven millió forintos beruházás kez­dődik, amelynek részeként épül egy Büro Hotel és a me­gyében elsőként az autósokat kiszolgáló McDrive gyorsbü­fé. Sokat várnak a központi forrásból finanszírozott bőví­téstől a határon, mert elvisel­hetetlenek a balkáni állapotok. A kamionok mellett gázrezsón főznek, vödörből mosakod­nak, mosnak az emberek. Környezetvédelem Számítások szerint az elkövet­kező húsz év alatt nem fejlesz­tik annyit Záhonyt, mint most a határátkelő bővítése és a kommunális beruházások so­rán. A környezetvédelmi ki­adások révén pedig elérik, hogy a városlakók emberibb, tisztább, vonzóbb lakhelyet tudjanak magukénak. — Az oktatási és a kulturális intézmények hosszú időre ga­rantálják a záhonyiak igényei­nek ellátását. Fellendült az építési kedv, több új telket ala­kítunk ki. A panelből kiköltö­zők saját házat építenek, elin­dult a lakásmobilizáció, így a határszél nem a világ végét, hanem egy tiszta, kulturált kis­várost jelent majd a záhonyi polgároknak — fejezte be Há­da Imre. Városi pillanatkép A szerző felvétele Orémusz Kálmán tárcái Orémusz Kálmán tárcája ■weg­­hat­ár­oztam, hogy re­­sti­gényt fogok írni. Vala­­mii mi fordulatos történe­tet kellene kitalálni, mely le­köti az olvasót, s elénk tárja a mai magyar valóságot. így az­tán indiántörténetet nem írok, a betyárvilág még él, de már csöppet­­sem romantikus, a krimi műfajában pedig már nehéz újat alkotni. Meg kü­lönben is unják már az embe­rek a sok hullát. Nemrég aztán rájöttem, hogy a téma az utcán hever. Pontosabban, a földön. A té­maválasztásban ugyanis a közigazgatás sietett a segít­ségemre. A sztori rendkívül kalandos, s nem nélkülözi a komikus elemeket sem. Történt ugyanis, hogy el szerettem volna adni a tel­kem egy részét. Magát meg­nevezni nem kívánó, de egyébként megbízható for­rásból megtudtam, hogy a megosztáshoz a polgármes­teri hivatal elvi engedélye szükséges. Annak rendje, s módja szerint elballagtam, az illetékes polgármesteri il­letékes munkatársa megígér­te, majd kiküld egy másik il­letékes munkatársat az illető telek megtekintése végett. Ekkor, minden bátorságo­mat összeszedve, keresztkér­dés feltételére határoztam el magam. Megérdeklődtem ugyanis, hogy mikor jönne az illetékes, ugyanis napközben ritkán tartózkodunk otthon, ami eléggé el nem ítélhető módon munkahelyi elfoglalt­sággal magyarázható. Ekkor váratlan fordulat állt be a cselekményben, úgy is mondhatnám, hogy ezen a ponton a készülő regény né­mi filozófiai töltetet nyer. Az illetékes ugyanis hosszasan futtatta eszméjét a munkanél­küliségről, diplomatikusan célozva arra, hogy némileg gyanús az a család, ahol mindenki dolgozik. Később a feszültség foko­zódott. Az épületből kilépve ugyanis rájöttem, még min­dig balladai homály fedi, hogy végül is miben állapod­tunk meg. No de, sebaj, ennyi misztikum mégiscsak kell egy ízig-vérig mai regénybe. Büszkeség fogott el. Eszembe jutott, hogy hozzám képest a néhai Petőfinek mily sze­gényes volt a fantáziája, hi­szen János vitéznek csak holmi oroszlánokkal meg sárkányokkal kellett megküz­denie. Pedig a java még ezután következett. Halálmegvető bátorsággal nyitottam be a földhivatalba, hogy kérjek egy tulajdoni lap-másolatot. Azaz csak nyitottam volna, de éppen nem volt ügyfélfo­gadás. Ám engem nem olyan fából faragtak, hogy ilyen könnyen feladjam, elmentem másnap is. Mintegy másfél órás heroi­kus küzdelem után legyűrtem az ügyintézőhöz vezető húsz­méteres utat, mely hozzám hasonló szegénylegények tö­megével volt kikövezve. Utá­na már csak néhány kereszt­kérdésre kellett megfelelnem. Például, hogy a lakóhelye­mül szolgáló település szere­pel-e a hivatal számítógépes nyilvántartásában, illetve, hogy melyik szekrényben őr­zik a településre vonatkozó iratokat. Ezzel már túl is jutottam a második próbán, ám nem so­káig sütkérezhettem sikereim fényében. Utána már csak a polgármesteri hivatalba kel­lett mennem a megosztást en­gedélyező határozatért. És itt következik a regény kulminá­­ciós pontja. Kiderült ugyan­is, hogy egyéb formaságok mellett mellékelnem kell a szomszédom írásbeli hozzá­járulását, melyben enge­délyezi a saját telkem eladá­sát. Eme váratlan akadály sem tántorított azonban el. Ke­resni kezdtem szomszédomat, aki épp külföldön tartózko­dott. Némi utánjárást követő­en az Interpol segítségével meg is találtam a Fidzsi-szi­­g­eteken. Most már nyugodt vagyok. Csak egy ügyvédet kell talál­nom, aki előtt megköthetjük az adásvételi szerződést, az­tán már fizethetem is e ke­mény munkával szerzett jöve­delmem adóját. Őt még nem tudom, hogy lesz-e eszmei mondanivalója a regé­nyemnek. De az biztos, hogy én már tanultam valamit. Ne­vezetesen, hogy ha megha­ragszom a szomszédomra ,ho­gyan törjek borsot az orra alá. Földre szállt hivatal . Kórlap Kelet-Magyarország 31 Nézőpont Kovács Éva , v­atom­ több száz tár­­str­sadalmi szervezet ír- í­­­ta alá azt a doku­mentumot, amely a megfé­lemlítésre törekvő szélsősé­ges, demagóg erőket, az in­dulatokat keltő, haragot szí­tó elemeket utasítja el. A Fé­lelem nélkül élni című moz­galomhoz csatlakozók azt vállalták, összefognak azért, hogy a társadalom nyugal­mát, biztonságos életét elő­segítsék, s arra törekszenek, hogy faja, vallása, politikai hovatartozása miatt egyet­len ember se szenvedjen ha­zánkban hátrányokat. Dicséretes törekvés, az ötletgazdát csakis elisme­rés illeti. Ha innen nézzük a dolgot, akár örülhetnénk is, hiszen a félelem az egyik legrosszabb érzés, pláne, ha olyasmi miatt kell bárki­nek is éreznie, amiről jóma­ga egyáltalán nem tehet. Mert ugyan ki felelős azért, hogy fehér, sárga bőrrel, szőke vagy éppen ébenfeke­te hajjal született, s tehet-e bárki bármit is az ellen, ami vele kapcsolatban már fo­gantatása pillanatában el­döntetett? Az öröm tehát innen néz­ve jogos. Mint ahogyan a szomorúság is arról az ol­dalról szemlélve, amelyen azt látjuk, hogy még ma, e modern korban, a min­denféle pozitív jelzővel ille­tett huszadik században, a legkulturáltabb földrész­nek kikiáltott Európában is szükség van ilyen kezde­ményezésekre, mozgalmak­ra. Vannak persze, akik két­­lik, hogy valóban szükség lenne efféle ötletekre. Nincs igazuk. Kár elbagatellizálni az ügyet. Mert aki kicsit is figyeli a világ dolgait, ma­ga is láthatja, hogy a leg­rettenetesebb háborúk, har­cok is „apróságokkal" in­dultak, sokak által semmi­ségnek tartott provokációk­kal kezdődtek. Konkrét pél­dáért sem kell messzire menni, elég a déli hatá­runkra, az egykori Jugo­szlávia felé néhány pillan­tást vetni. Nem árt tehát az óvatos­ság. Vagy módosítsuk a közmondást? (Mégis) jobb félni, mint megijedni..? Félelem nélkül Ferter János rajza Kommentár ! Mégiscsak üzlet Nyéki Zsolt -»­­s­­em igazán irigylésre­­ méltó a határainkon !. A túl élő magyar vál­lalkozók helyzete, amikor közigazgatási szempontból ugyan hazai közegben, ám mentális környezetet tekint­ve még mindig idegen elem­ként keresik a boldogulás út­ját. Ragaszkodásuk apáik nyelvéhez még akkor is lát­hatatlan falat emel előttük, ha egyébként életképes ötlet megvalósításán fáradoz­nak, a nacionalista hevü­lettől fűtött ellenszenv to­vább csavarja a bürokrácia amúgy is labirintusi útvesz­tőit, amelyben útmutató fo­nál nélkül a legtöbben elté­vednek. Ilyen életmentő fonalat várnak az anyaország vál­lalkozást segítő szervezetei­től, s jönnek útmutatásért rendületlenül olyan rendez­vényre, amilyennek az el­múlt két napon Nyíregyháza is otthont adott. A sorompó túloldaláról érkezettek na­ponta szállnak szembe az erőszakos asszimilációval, amelyet talán a sikeres vál­lalkozások profitjainak kö­zös érdeke söpör el végleg. Mert tény, hogy szétszórt­sága ellenére a magyar a legnagyobb lélekszámú nemzet a Kárpát-medencé­ben, s hogy a predesztináci­óval ötszáz éve nem tudott élni. Pedig már megtanul­ta: fegyverrel ötszáz éve nem ment s nem megy sem­mire (bár nem is messze és nem is kevesen még mindig nem értik az idő szavát), de a kesztyűt fel kell venni ott, ahol remény van a sikerre, s ahol a vezető szerep min­den fél megelégedésére sze­rezhető meg. Ez a feladat vár most az üzletemberekre, akik már többször is bebizonyították: együtt eredményesebb és több pénzt kereső emberek akkor is jól megférnek egy­más mellett, ha egyébként (enyhén szólva is) nem szimpatizálnak egymással. Az üzleti kapcsolatokra ala­pozó érvényesüléshez kere­sik a módszereket a határon túliak, akik még több gaz­dasági adatot, információt, együttműködési lehetőséget várnak egy-egy találkozó­tól. Mert a dicséretes elkép­zelés és követendő szándék ellenére e téren enyhe hi­ányérzettel hagyták el az előadótermet a vendégek.

Next