Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-06 / 131. szám
1996 június 6 , csütörtök HÁTTÉR A határszél nem a világ vége A gazdasági övezet miatt idetelepülő új cégek vonzzák az értelmiségieket Tóth Kornélia Záhony (KM) Vasutasvárosnak tartotta Záhonyt a közvélemény évtizedeken keresztül. Az átrakókörzet sem kerülhette el a gazdasági élet más területén tapasztalható nagyarányú leépülést, és a vasutas jelző lassan lekopott a városról. A határátkelő pedig a hegyeshalmi után a legforgalmasabb, s ez a tény hosszú távon is meghatározónak tűnt Záhony számára. E két tény mellett a városvezetés igyekezett a balkáni állapotok helyett egy minőségileg jobb, megjelenésében tetszetős, polgárainak komfortos otthont teremteni. Nem véletlen, hogy az itt élő 5200 ember nem vágyik el a kisvárosból. Komfort — Akik akartak, elmentek, mára megállt ez a folyamat — fogalmaz Háda Imre polgármester. — A korábbi hét és fél ezer vasutas száma 5 ezerre csökkent. Egészében véve a 8-10 százalékos munkanélküliség nálunk nem jelent olyan égető gondot, mint a megye más területein. Sőt, új jelenségnek lehetünk tanúi, mert a határátkelő és a létesülő gazdasági övezet miatt idetelepülő új cégek vonzzák az értelmiségieket. Nem szociális segélyért sorbaálló, hanem adót fizető polgárokkal számolunk. Az elhanyagolt környezet és a közbiztonság hiánya miatt a korábbi években számos városi vezető szólalt fel és sürgette a megoldást. Központi forrásokra nyújtottak be jó pár pályázatot, hogy a saját erőt kiegészítsék. E törekvés azt eredményezte, hogy egy-két éven belül jóval százmillión felüli beruházások nyújtanak majd komfortot a záhonyiaknak. Igencsak ellentmondásos helyzet gyorsítja a gázberuházást. A vasutasváros jellegre kell visszautalni: a MÁV-nak volt fűtőműve és erre rácsatlakoztak a szolgálati lakások is. Ezeket később eladták, viszont a vasút ezután csak piaci áron tudta fűteni ezeket a lakásokat. Ráadásul óriási hőveszteség, alacsony hatékonyság mellett. Olyan számítások láttak napvilágot, hogy ősztől egy 55 négyzetméteres lakás fűtésdíja 12 ezer forint lenne! Az már most egyértelmű, hogy ezt a lakosság nem tudná kifizetni, ezért a gázberuházás meggyorsítását választotta a képviselő-testület. A vasút Záhony, Tuzsér és Tiszabezdéd gázhálózat kiépítését 72 millió forinttal segíti, s így az önkormányzat saját ereje és a német szénsegélyre benyújtott pályázat mellett a helybeliek mindössze 25 ezer 500 forintért csatlakozhatnak rá a hálózatra. Ma adják át műszakilag a beruházást. Regionális megoldás A két évre tervezett, új szennyvíztisztító építése az idén elkezdődik, ezt az állam 127 millió forinttal támogatja és a vízügyi alaphoz beadott pályázat sikerében is reménykednek. Térségi feladatot vállalnak magukra, amennyiben a kommunális hulladéklerakó vagy égető megvalósulna. Kormányzati döntésre is várnak ez ügyben, ami most biztosnak látszik: Kisvárda, Vásárosnamény térsége, összesen 44 település gondját oldanák meg hosszú évtizedekre. Szinte hihetetlen, de a vágánytakarításnál 600 ezer köbméter szemetet szedtek össze! A regionális égető vagy lerakó gazdaságosan működhetne. Végre lépett a MATÁV is a telefon bővítéssel: közel ötszáz újabb igényt elégítenek ki ez év őszén. A rádiótelefonok számának gyors szaporodása mellett ez a 24. órában történt. Elhanyagoltak az utak, a javítással és az újak építésével a gázvezeték lefektetésére vártak. Két új utcát is nyithatnak a központi pénzekből kapott 9 millió forintból, az önkormányzat költségvetéséből 20 milliót különítenek el erre a célra. Egyúttal korszerűsítik a városi bekötőutat. Modern városrész létesül a 4-es út és Záhony között: hatvan-hetven millió forintos beruházás kezdődik, amelynek részeként épül egy Büro Hotel és a megyében elsőként az autósokat kiszolgáló McDrive gyorsbüfé. Sokat várnak a központi forrásból finanszírozott bővítéstől a határon, mert elviselhetetlenek a balkáni állapotok. A kamionok mellett gázrezsón főznek, vödörből mosakodnak, mosnak az emberek. Környezetvédelem Számítások szerint az elkövetkező húsz év alatt nem fejlesztik annyit Záhonyt, mint most a határátkelő bővítése és a kommunális beruházások során. A környezetvédelmi kiadások révén pedig elérik, hogy a városlakók emberibb, tisztább, vonzóbb lakhelyet tudjanak magukénak. — Az oktatási és a kulturális intézmények hosszú időre garantálják a záhonyiak igényeinek ellátását. Fellendült az építési kedv, több új telket alakítunk ki. A panelből kiköltözők saját házat építenek, elindult a lakásmobilizáció, így a határszél nem a világ végét, hanem egy tiszta, kulturált kisvárost jelent majd a záhonyi polgároknak — fejezte be Háda Imre. Városi pillanatkép A szerző felvétele Orémusz Kálmán tárcái Orémusz Kálmán tárcája ■weghatároztam, hogy restigényt fogok írni. Valamii mi fordulatos történetet kellene kitalálni, mely leköti az olvasót, s elénk tárja a mai magyar valóságot. így aztán indiántörténetet nem írok, a betyárvilág még él, de már csöppetsem romantikus, a krimi műfajában pedig már nehéz újat alkotni. Meg különben is unják már az emberek a sok hullát. Nemrég aztán rájöttem, hogy a téma az utcán hever. Pontosabban, a földön. A témaválasztásban ugyanis a közigazgatás sietett a segítségemre. A sztori rendkívül kalandos, s nem nélkülözi a komikus elemeket sem. Történt ugyanis, hogy el szerettem volna adni a telkem egy részét. Magát megnevezni nem kívánó, de egyébként megbízható forrásból megtudtam, hogy a megosztáshoz a polgármesteri hivatal elvi engedélye szükséges. Annak rendje, s módja szerint elballagtam, az illetékes polgármesteri illetékes munkatársa megígérte, majd kiküld egy másik illetékes munkatársat az illető telek megtekintése végett. Ekkor, minden bátorságomat összeszedve, keresztkérdés feltételére határoztam el magam. Megérdeklődtem ugyanis, hogy mikor jönne az illetékes, ugyanis napközben ritkán tartózkodunk otthon, ami eléggé el nem ítélhető módon munkahelyi elfoglaltsággal magyarázható. Ekkor váratlan fordulat állt be a cselekményben, úgy is mondhatnám, hogy ezen a ponton a készülő regény némi filozófiai töltetet nyer. Az illetékes ugyanis hosszasan futtatta eszméjét a munkanélküliségről, diplomatikusan célozva arra, hogy némileg gyanús az a család, ahol mindenki dolgozik. Később a feszültség fokozódott. Az épületből kilépve ugyanis rájöttem, még mindig balladai homály fedi, hogy végül is miben állapodtunk meg. No de, sebaj, ennyi misztikum mégiscsak kell egy ízig-vérig mai regénybe. Büszkeség fogott el. Eszembe jutott, hogy hozzám képest a néhai Petőfinek mily szegényes volt a fantáziája, hiszen János vitéznek csak holmi oroszlánokkal meg sárkányokkal kellett megküzdenie. Pedig a java még ezután következett. Halálmegvető bátorsággal nyitottam be a földhivatalba, hogy kérjek egy tulajdoni lap-másolatot. Azaz csak nyitottam volna, de éppen nem volt ügyfélfogadás. Ám engem nem olyan fából faragtak, hogy ilyen könnyen feladjam, elmentem másnap is. Mintegy másfél órás heroikus küzdelem után legyűrtem az ügyintézőhöz vezető húszméteres utat, mely hozzám hasonló szegénylegények tömegével volt kikövezve. Utána már csak néhány keresztkérdésre kellett megfelelnem. Például, hogy a lakóhelyemül szolgáló település szerepel-e a hivatal számítógépes nyilvántartásában, illetve, hogy melyik szekrényben őrzik a településre vonatkozó iratokat. Ezzel már túl is jutottam a második próbán, ám nem sokáig sütkérezhettem sikereim fényében. Utána már csak a polgármesteri hivatalba kellett mennem a megosztást engedélyező határozatért. És itt következik a regény kulminációs pontja. Kiderült ugyanis, hogy egyéb formaságok mellett mellékelnem kell a szomszédom írásbeli hozzájárulását, melyben engedélyezi a saját telkem eladását. Eme váratlan akadály sem tántorított azonban el. Keresni kezdtem szomszédomat, aki épp külföldön tartózkodott. Némi utánjárást követően az Interpol segítségével meg is találtam a Fidzsi-szigeteken. Most már nyugodt vagyok. Csak egy ügyvédet kell találnom, aki előtt megköthetjük az adásvételi szerződést, aztán már fizethetem is e kemény munkával szerzett jövedelmem adóját. Őt még nem tudom, hogy lesz-e eszmei mondanivalója a regényemnek. De az biztos, hogy én már tanultam valamit. Nevezetesen, hogy ha megharagszom a szomszédomra ,hogyan törjek borsot az orra alá. Földre szállt hivatal . Kórlap Kelet-Magyarország 31 Nézőpont Kovács Éva , vatom több száz társtrsadalmi szervezet ír- íta alá azt a dokumentumot, amely a megfélemlítésre törekvő szélsőséges, demagóg erőket, az indulatokat keltő, haragot szító elemeket utasítja el. A Félelem nélkül élni című mozgalomhoz csatlakozók azt vállalták, összefognak azért, hogy a társadalom nyugalmát, biztonságos életét elősegítsék, s arra törekszenek, hogy faja, vallása, politikai hovatartozása miatt egyetlen ember se szenvedjen hazánkban hátrányokat. Dicséretes törekvés, az ötletgazdát csakis elismerés illeti. Ha innen nézzük a dolgot, akár örülhetnénk is, hiszen a félelem az egyik legrosszabb érzés, pláne, ha olyasmi miatt kell bárkinek is éreznie, amiről jómaga egyáltalán nem tehet. Mert ugyan ki felelős azért, hogy fehér, sárga bőrrel, szőke vagy éppen ébenfekete hajjal született, s tehet-e bárki bármit is az ellen, ami vele kapcsolatban már fogantatása pillanatában eldöntetett? Az öröm tehát innen nézve jogos. Mint ahogyan a szomorúság is arról az oldalról szemlélve, amelyen azt látjuk, hogy még ma, e modern korban, a mindenféle pozitív jelzővel illetett huszadik században, a legkulturáltabb földrésznek kikiáltott Európában is szükség van ilyen kezdeményezésekre, mozgalmakra. Vannak persze, akik kétlik, hogy valóban szükség lenne efféle ötletekre. Nincs igazuk. Kár elbagatellizálni az ügyet. Mert aki kicsit is figyeli a világ dolgait, maga is láthatja, hogy a legrettenetesebb háborúk, harcok is „apróságokkal" indultak, sokak által semmiségnek tartott provokációkkal kezdődtek. Konkrét példáért sem kell messzire menni, elég a déli határunkra, az egykori Jugoszlávia felé néhány pillantást vetni. Nem árt tehát az óvatosság. Vagy módosítsuk a közmondást? (Mégis) jobb félni, mint megijedni..? Félelem nélkül Ferter János rajza Kommentár ! Mégiscsak üzlet Nyéki Zsolt -»sem igazán irigylésre méltó a határainkon !. A túl élő magyar vállalkozók helyzete, amikor közigazgatási szempontból ugyan hazai közegben, ám mentális környezetet tekintve még mindig idegen elemként keresik a boldogulás útját. Ragaszkodásuk apáik nyelvéhez még akkor is láthatatlan falat emel előttük, ha egyébként életképes ötlet megvalósításán fáradoznak, a nacionalista hevülettől fűtött ellenszenv tovább csavarja a bürokrácia amúgy is labirintusi útvesztőit, amelyben útmutató fonál nélkül a legtöbben eltévednek. Ilyen életmentő fonalat várnak az anyaország vállalkozást segítő szervezeteitől, s jönnek útmutatásért rendületlenül olyan rendezvényre, amilyennek az elmúlt két napon Nyíregyháza is otthont adott. A sorompó túloldaláról érkezettek naponta szállnak szembe az erőszakos asszimilációval, amelyet talán a sikeres vállalkozások profitjainak közös érdeke söpör el végleg. Mert tény, hogy szétszórtsága ellenére a magyar a legnagyobb lélekszámú nemzet a Kárpát-medencében, s hogy a predesztinációval ötszáz éve nem tudott élni. Pedig már megtanulta: fegyverrel ötszáz éve nem ment s nem megy semmire (bár nem is messze és nem is kevesen még mindig nem értik az idő szavát), de a kesztyűt fel kell venni ott, ahol remény van a sikerre, s ahol a vezető szerep minden fél megelégedésére szerezhető meg. Ez a feladat vár most az üzletemberekre, akik már többször is bebizonyították: együtt eredményesebb és több pénzt kereső emberek akkor is jól megférnek egymás mellett, ha egyébként (enyhén szólva is) nem szimpatizálnak egymással. Az üzleti kapcsolatokra alapozó érvényesüléshez keresik a módszereket a határon túliak, akik még több gazdasági adatot, információt, együttműködési lehetőséget várnak egy-egy találkozótól. Mert a dicséretes elképzelés és követendő szándék ellenére e téren enyhe hiányérzettel hagyták el az előadótermet a vendégek.