Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-30 / 253. szám

Papírmeglepetés Bodnár István Y y usages társunk a lél papír, elkísér szü- X x letéstől a halálig. Többnyire örömmel veszi kézbe az ember. Mindig tar­togat számunkra valami meglepetést. Legutóbb pél­dául azzal lepett meg, hogy pillanatok alatt változhat az ára. Kétféle húst és némi fel­vágottat kérek az ABC-ben. A bő egy kiló húst modern, bélelt papirosba csomagol­ják, és mivel az árut csoma­golás előtt és után is meg­mérik, rögtön látni, hogy két deka a papír. Ezt a ser­téscomb árába beleszámít­ják, ami azt jelenti, hogy 13 forinttal többet kell fizetni érte. A sertésmáj is termé­szetesen papírba kerül, amiért szintén fizetni kell, de szerencsére már keve­sebbet, a csomagolandó áru ára az irányadó. Itt hat­hét forint a két deka csoma­golóanyag. A felvágott vi­szont már egy deka papír­ban is elfér, így alig 4,50. Ugyanaz a csomagolóa­nyag, és három ár. Össze­sen több, mint húsz forinttal került többe a hétvégi fa­­­­zékba való. Ez még ma sem kis pénz, bizony eltűnődik felette az ember. A papírból aztán csakhamar hulladék lesz. Kíváncsian hívom fel ezek után a hulladékátvevő telepet, vajh mennyiért vesznek át egy kiló csoma­golópapírt. Nos, kilónként 2,50-ért. Komolytalan ajánlat! Ennyiért egy deka papírt sem kapok a boltban. --------------------------­----------------------------------------------- Mozi KRÚDY MOZI: A függet­lenség napja. Előadások kezdete: 15.30, 18 és 20.30 óra! BÉKE MOZI: Ments meg, uram. Előadások kez­dete: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Túl a felhőkön. Előadások kezde­te: 18 és 20 óra. A függet­lenség napja. Ea: 22 óra. Kiállítások Magyar Művészetért „Ván­­dorúton” címmel nyílt kiál­lítás Nyíregyházán a me­gyeházán. A tárlat október 31 -ig látható. A Jósa András Múzeum­ban a Magyar görög katoli­kus egyház művészeti érté­kei címmel láthatnak kiállí­tást. Mészáros Géza László fotókiállítása várja az ér­deklődőket a VMK-ban no­vember 6-áig. A KPVDSZ Művelődési Házban Hor­váth János festőművész „Ég-Víz-Föld-Ember” cí­mű tárlata látható. A me­gyei Őszi Tárlat november 3-ig (hétfő kivételével na­ponta 10-18 óráig) tekint­hető meg a nyíregyházi Vá­rosi Galériában. Nyíregyházán a Nyírfa téri Pavilon Galériában a 2. sz. gyakorló iskola tanu­lóinak munkáiból nyílt kiál­lítást november 8-áig te­kinthetik meg az érdeklő­dők hétköznapokon 10 és 12, illetve 13 és 15 óra kö­zött. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig­­mond Színházban október 30-án 14 órától a Szépek szépe nyilvános főpróbáját tartják, 19 órától pedig az Ismerősök című darabot játsszák a Krúdy Kamará­ban bérletszünetben. Je­gyek a bérletes előadásokra is válthatók a színház jegyi­rodájában (Országzászló tér 6., telefon: 310-360), il­letve előadások előtt egy órával a színház jegypénz­tárában (310-810). Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955. Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek, Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25, szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben, Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,50 forint, pénteken a TV Plusszal 28,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. HAZAI HOL­MI 1996. október 30., szerda Romantika a szőke folyónál Nagyobb összefogásra és együttműködésre lenne szükség a megyében Dankó Mihály Nyíregyháza (KM) . Me­gyénk nem tartozik az ide­genforgalmi látványossá­goktól hemzsegő vidékek kö­zé, emellett a nehezedő gaz­dasági viszonyok sem igazán kedveztek az idén a turiz­musnak. Vajon milyen idényt zártak? — tettük fel a kérdést Aranyo­si Mihálynak, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Köz­gyűlés Tourinform Irodája ve­zetőjének. — Munkánkból adódóan mi „látjuk át” a legjobban turiszti­kai és idegenforgalmi szem­pontból a megyét — kezdi a vezető. — Ha sorrendet állíta­nánk fel, a víziturizmus kerül­ne előtérbe, mely nálunk egyenlő a tiszai turizmussal. (A Szamost, a Túrt, a Krasznát rossz híre miatt inkább elkerü­lik az emberek.) Romantikát keresve A nyáron tizennyolc-húszezer ember fordult meg a Felső-Ti­­szán. Az elmúlt évekhez ké­pest megnőtt a forgalom, so­kan pártoltak át a Dunáról ro­mantikát keresve a szőke fo­lyóhoz. Előnye, hogy olcsó, könnyen megfizethető. Hátrá­nya, kevés a jól megszervezett túra, nincs kiépítve a parti infrastruktúra (út, telefon, für­dő, vécé). Ahol esetleg ezek adottak, ott nagy a zsúfoltság. A kempingek, a diszkók és a vendéglátóhelyek hangossága miatt pihenésre alkalmatla­nok. A tiszai víziturizmussal szembeni elvárás, hogy a ter­mészethez közeli, sportos és családcentrikus legyen. Saj­nos, ez nem valósul meg. Más életfelfogást valló túraszerve­zésre lenne szükség, hiszen a kirándulók egy része felelőtle­nül szennyezi a környezetet, szemetel, s nem riad vissza az italozástól sem. Ezek kiszűré­sére jött létre augusztus 31-én a Felső-tiszai Túraszervezők és Szálláshely-tulajdonosok Szövetsége. A következő fontos ténye­zőnek a falusi turizmust jelölte meg a szakember, melynek megyei eredményeit már or­szágosan is elismerték. Jelen­leg több mint hatvan hivatalo­san regisztrált vendégfogadó, mintegy négyszázötven hely­­lyel áll az érdeklődők rendel­kezésére. Úgy tűnik, a vállal­kozói kedv óriási, a legfonto­sabb napi feladat, hogy a szál­láshelyeket egy országos mi­nőségi rendbe sorolják be. Egy két napraforgós (ez a szállodai csillagoknak felel meg) ház ugyanolyan szolgáltatást nyújtson, mint az ország bár­mely részén. Feladat, hogy a falusi turizmus ne csak a szo­bakiadást jelentse, hanem a fa­lusi életforma, hagyományok, a gazdálkodás mindennapjai­nak bemutatását is. Ezekből kell programot formálni a ven­dégek számára. (Például szil­­valekvárfőzés vagy egy közös szénagyűjtés.) Kevés a magyar — A kereskedelmi szálláshe­lyek sokat fejlődtek megyénk­ben az utóbbi időkben­­— foly­tatja Aranyosi Mihály. — Kü­lönösen a háromcsillagos szál­lodák között látványos a minő­ségi és mennyiségi növekedés. Az 1996-os kihasználtsági mutató jobb, mint az elmúlt évi, köszönhetően az élénkülő gazdasági, üzleti turizmusnak. Amíg hétköznapokon szinte telt házzal üzemelnek a létesít­mények, addig hétvégeken ki­csi a forgalom. Az utóbbi idő­ben gombamódra nőttek ki a panziók és motelek is, ezeket főleg a bevásárlók, illetve a vakációra ideutazók töltik meg. Külföldik közül megfor­dulnak itt Japánból és az USA- ból is, de a túlnyomó többség a szovjet utódállamokból és Lengyelországból jön. Általá­nos tapasztalat, nagyon kevés a magyar vendég, a szálláshe­lyek általában pénzügyi ne­hézségekkel küszködnek, ezért nem tudnak érdemben minőségi fejlesztést végrehaj­tani.­­ Mindenképpen szólni kell a megyét jelképező egyik turisztikai központról, a Sóstó rekonstrukciójáról is. A nem­régiben létrehozott részvény­­társaság a Sóstófürdő köz­pontjában lévő épületek felújí­tásával kezdte el tevékenysé­gét, a Svájci-lak átadás előtt áll, míg a víztoronyhoz most fognak hozzákezdeni. A tár­saság nemcsak az épületek fel­újításában látja a fejlődést, ha­nem a rendezvények szervezé­sével is (pl. 1997-ben Sóstói napok lesznek) szeretné visszaadni az üdülőrész pati­náját. Szorosan kapcsolódik a tu­rizmushoz a múzeumok tevé­kenysége is. Sajnos, erről nem tud sok pozitívumot elmon­dani a vezető, hiszen a koráb­bi kettőszázezres látogatott­­sági létszám ez évben a felé­re csökkent. Elmaradtak az ál­talános, közép-, főiskolai és egyetemi csoportok. A mú­zeumok is nehézségekkel küszködnek. Azonban vannak olyan kezdeményezések, mint például a görög katolikus egyház által szervezett ikon­kiállítás, mely nagy tömege­ket vonz. Fontos jelszó: ha van jó program, eljön a turista is. Attrakció kell Összegzésként elmondható, a turistát meg kell nyerni, eh­hez pedig számtalan reklámra és jó marketingtevékenységre van szükség. A legfontosabb, hogy komplett programcso­magokat készítsünk az ideér­kezőknek. (Bármennyire is meglepő, programcsomag dol­gozható ki az almára is.) Ki kell választani azt a célcsopor­tot vagy korosztályt, s ennek a meghatározott körnek kell „attrakciót” nyújtani. Ehhez még nagyobb összefogásra és együttműködésre lesz szük­ség. A víziturizmus nálunk egyenlő a tiszai turizmussal Balogh Géza felvétele Szabolcsi versmondó a Ki Nyíregyháza (KM — B. I.) — Ma este újra drukkolha­tunk a képernyő előtt, hiszen a Ki mit tud? középdöntőjé­ben ismét pódiumra lép sza­bolcsi versenyző. Sokan szá­mítanak rá, hogy a Nyírség táncegyüttes sikeres szereplé­se után ismét lesz „hazai” si­ker. A Ki mit tud? szeptember 4-i elődöntőjén sok néző szí­vébe lopta be magát Horváth Kálmán versmondó, aki Nagy László: Rege a tűzről és a já­cintról című művéből adott részletet mély átéléssel. Kál­mán egyébként a tiszavasvári Vasvári Pál Ipari Szakközép­­iskola és Szakmunkásképző Iskola tanulója. Az idei tanév végén érettségizik. A vizsgák után színművészeti főiskolára szeretne bejutni. Ám, ha ez nem sikerül szívesen lenne ta­nár. A televízióban egyébként mit tud?-on nem először szerepelt, a buda­pesti tévében még az egyik ci­gányműsor vezetője is volt. Kétéves kora óta állami gon­dozott, végigjárta a megye szinte minden intézményét. Jelenleg a nyíregyházi GYIVI lakója. A következő Ki mit tud? középdöntőben is lesz szabol­csi versenyző, a ZIG Singers és a H. 40 együttest láthatjuk majd. Mindenféle menyénk­ településeiről A Városmajori... ...Szívklub október 30-án 17 órakor tartja következő foglal­kozását a Városmajori Közös­ségi Házban. A felső légúti be­tegségekről dr. Jeney Péter fül-orr-gégész főorvos tart előadást. (KM) A Jósa... ...András Kórház szülészeti­nőgyógyászati járóbeteg szak­­rendelése október 30-ától no­vember 1-jéig (szerda-péntek) költözködés miatt nem tudja fogadni a betegeket. Sürgős esetben a szülészeti-nőgyó­gyászati ambulanciát — 3D jelű épület — keressék fel. November 4-étől, hétfőtől pe­dig már a kórház új épületében fogadják a pácienseket. (KM) Az ufók... ...szerepe a társadalmi gondol­kodásban. Miért hisznek az emberek az ufókban? címmel szervez beszélgetést a Nyír­egyházi Szellemi Műhely októ­ber 31-én, 17 órakor a Család­­segítő Szolgálatnál (Sarkantyú u. 30-36.) Előadó: Poczok Ti­bor, volt ufó-klubvezető. A Nyíregyházi... ...Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium előzetes felvételt szervez az 1997/98-as tanévre 8 évfolyamos és 4 évfolyamos tagozaton. Jelentkezni az isko­la által kibocsátott jelentkezési lapon lehet november 15-éig. Középfokú... ...munkaügy­i-személy­ügyi tanfolyamot szervez a Jurányi TIT Centrum szervezetek munkaügyi szakemberei szá­mára. A tanfolyamra év végé­ig lehet jelentkezni a TIT Nyelviskolánál Nyíregyházán. Véradást... ...október 30-án Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskolán 9 és 14, Fényeslitkén a faluház­ban 9 és 13, Sonkádon a klub­házban 7.30 és 12 óra között szervez a Magyar Vöröske­reszt. (KM) A nyírpazo­­nyi nyugdí­jasokat látta vendégül — első ízben — a millecentenárium és az ’56-os forradalom negyve­nedik évfordulója alkalmá­ból a helyi önkormányzat, ahol nemcsak vendéglátás volt, hanem emlékezetes műsort is szolgáltattak az óvodások, iskolások, a helyi népdalkor tagjai. A pazonyi idős emberek ezúttal szeretnének gratu­lálni a rendezvényhez Vas Miklósnak, a főszervező­nek. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. sz. alatt látják el a betegeket este 7- től reggel 7-ig. Ezen a hé­ten a Szent Erzsébet gyógy­szertár tart ügyeletet (Nyír­egyháza, Szent István u. 61.) □

Next