Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-04 / 2. szám

1999. január 4., hétfő □ Fogadóóra A Független Női Szövetség Nyíregyházi Szervezetének elnöke, Timkó Gáborné január 4-én, hétfőn 17 órától tart fogadóórát (Nyíregyháza, Hősök tere 9. sz., II. emelet). □ Népkonyha Népkonyhával várja a rá­szorulókat a nyíregyházi Családsegítő és Hajléktalan Ellátó Szolgálat. A hajléktalan emberek az Árpád út 41/b alatt a nappali melegedőben naponta 11 órától ebédelhet­nek. Ugyanitt 8 és 9 óra között zsíros kenye­ret és teát kaphatnak. □ Nyugodt Élet A nyíregyházi Nyugodt Élet Klub várja tagjait január 8-án 13 órakor a szakszervezet székházában. A rendezvény meghívott vendége Vágvölgyi János ország­­gyűlési képviselő lesz. A találkozó végén a klub tagjai batyuskált rendeznek. Több a bűneset Nyíregyháza (KSH-Kissné Majtényi Mó­nika) — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 17 162 bűncselekmény (az országos bűnese­tek 3,8 százaléka) jutott a bűnüldöző szer­vek tudomására 1998. első háromnegyed évében, 7,4 százalékkal több, mint egy év­vel korábban. A vagyon ellen elkövetett bűnesetek teszik ki az összes kétharmadát, legnagyobb mértékkel, több mint negyven százalékkal a közlekedési kihágások szá­ma növekedett. Figyelmeztető jelzés, hogy míg 1997. első kilenc hónapjában mindössze két alkalom­mal derült fény kábítószerrel való visszaé­lésre, addig az idei év vizsgált időszakában már 33 alkalommal. Az átlagot meghaladó­an emelkedett az adó- és társadalombizto­sítási csalás, az embercsempészés és a zsebtolvajlások száma. A bűncselekmé­nyeknél kisebb mértékben, mindössze négy százalékkal bővült a bűnelkövetők száma. 6486 személy ellen indítottak eljá­rást, 11 százalékuk fiatalkorú volt. Az elkö­vetők nagy része férfi, egy bűnelkövető nő­re 7 férfi elkövető jut. Vásárban Szűcs Róbert felvétele Fenyőfák (utó)élete Kovács Éva_________________________________________ Nincs szomorúbb látvány egy kuka mel­lett heverő karácsonyfánál. Annál a fenyő­nél, amely pár napja még a figyelem közép­pontjában állott, ragyogó díszektől csillo­gott, ajándékok, boldog arcú, egymásnak örülő emberek, családok vették körül. Gyer­tyák fénye világította meg ágait, s mindenki azon igyekezett, hogy mind tovább marad­hasson a közelében. Most üresen lógó szaloncukorpapírokkal, törött díszek maradványaival ott hevernek a szemétgyűjtő körül, s várják, hogy jönnek értük a szemetesek, s az autóra dobálják, a szeméttelepre viszik őket. Remélem, mihamarabb eljön ez a pilla­nat, s méltatlan helyükről végre minden­honnan elfuvarozzák őket. Ha másért nem, azért, hogy látványuktól, szomorú utóéle­tüktől ne legyek magam is szomorú, ne gondoljak arra, hogy az emberek, — akár­csak a fenyőfák életében — vannak magas­ságok, de jöhetnek bizony mélységek is... Idol# HAZAI TÁJON Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Szavak­ban könnyebb beszélni a másságról, a mindennapok­ban sokkal nehezebb gyako­rolni, hogy vannak ember­társaink, akik fizikai vagy szellemi adottságokban kü­lönböznek tőlünk. Ennek belátása, a hétköznapok­ba való átültetése élettapasztala­tot, türelmet, bölcsességet igé­nyel. Megyeri Katalin, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Di­ákotthon biológia-földrajz sza­kos tanárnője annyira fiatal még, hogy senki se szólhatna, ha a fenti tulajdonságok közül hiá­nyozna belőle valamelyik. A Zrínyi gimnáziumban érett­ségizett diáklány a Gyógypeda­gógiai Főiskolán szeretett volna továbbtanulni, de a családi kö­rülmények úgy hozták, hogy er­ről a szándékáról le kellett mon­dania. Jelentkezett a nyíregyhá­zi tanárképző főiskolára, majd a diploma megszerzése után az el­ső adandó alkalommal a jelenle­gi munkahelyére került. Ennek most már éppen három esztende­je. Az intézményben enyhe és kö­zépfokban sérült gyermekekkel ............ Nagyon fontos a szeretet, az emberség. El kell fogadni a másságot, tisz­telni kell az érzelmeiket, s főképpen min­dig őszintének kell lenni, foglalkoznak. Délelőtt gyógype­dagógiai végzettséggel rendelke­ző pedagógusok tanítják a külön­böző tárgyakat, a délutáni foglal­kozásokon a beszélgetéseké, a já­tékos foglalkozásoké a főszerep. Itt kap szerepet Katalin, aki arra törekszik, hogy empatikus ké­pességét is felhasználva minél harmonikusabb emberkéket ne­veljen. — Nem nekünk kell lemen­nünk a gyermekek szintjére, ha­nem őket kell felemelni a miénk­re. Engem mindig az foglalkoz­tat, mit lehet kihozni belőlük. Nem szabad őket ott hagyni, ahol vannak, hanem segíteni kell nekik, hogy a lehető legjob­ban be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Számomra sokkal nagyobb kihívást jelent velük si­kereket elérni, mint másokkal — mondja Katalin mosolyogva. Katalin szeretné elérni, hogy az iskolából kikerülő fiatalok minél nagyobb számban tanulja­nak tovább valamelyik szakisko­lában, mert egy-egy szakma elsa­játítása az igazi feltétele annak, hogy valóban egyenrangú társa­ik lehessenek a többieknek. Szeretetből harmónia Segíteni kell, hogy beilleszkedhessenek a közösségbe Megyeri Katalin Mozgástanítás a délután foglalkozáson Martyn Péter felvételei Csevegés Nyíregyháza (KM) — Csak csevegünk címmel lesz be­szélgetés január 14-én 19 órától a városi művelődési központban Koós Jánossal, Tukacs István alpolgármes­terrel és Őze Tibor vezetőe­dzővel. Eltűnt, keresik Nyíregyháza (KM) — A nyír­egyházi rendőrkapitányság álla­migazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat Cui Tie Guo 37 éves nyíregyházi lakos eltűnése ügyében. A férfi 1998. november 23-án lakásáról ismeretlen hely­re távozott. Az eltelt idő óta élet­jelt nem adott magáról, tartózko­dási helye ismeretlen. Személyleírása: 182 cm magas, vékony testalkatú, haja fekete rövid. Ruházata: fekete farmer, világoskék színű selyem szabadi­dőnadrág, középbarna bőrdzse­ki, sötétkék-sárga színű edzőci­pő. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt személlyel kapcsolatosan bármilyen információval rendel­kezik, tegyen bejelentést a 42/311-004 telefonon. Ciu Tie Guo Rendőrségi felvétel HIRDETÉS 4. oldal Vendégek Viskről Csegöld (KM — K. D.) — Csegöldön telelő viski (uk­rajnai) gyermekek kis cso­portja gazdagodott a napok­ban eddig meg nem élt él­ménnyel: megyénk székhe­lyére látogattak, s vendégül látták őket a McDonaldsban, amit legfeljebb a tévéből is­mertek korábban. Kísérőjük, Sereghy János görögkatolikus esperes, pa­­rochus elmondta, az árvíz sújtotta Visk lakosainak már 1993-ban is juttattak el adományt, a kapcsolat azóta sem szakadt meg. Az idén másfél millió forint értékű szállítmánnyal segítettek az ottaniaknak a csegöldi ró­mai és a görögkatolikus egy­házközség, az önkormány­zat, a helyi lakosok és a kon­zervgyár, valamint a fehér­­gyarmati kórház belgyógyá­szati osztálya összefogásá­val. Elhatározták azt is, hogy a 720 lelkes település nyolc viski kisgyermeket fogad az ünnepek alatt, december 18- án érkeztek a vendégek. Csa­ládoknál helyezték el­ őket, ruhákat adtak nekik, hisz volt, aki egy reklámszatyor­­nyi holmival érkezett csu­pán a többhetes pihenésre. A Szabolcstej is ajándékcso­maggal lepte meg őket. Hamar megkedvelték a gyermekeket a helybeliek, noha akad, aki nem, vagy alig beszél csak magyarul. Annyi azonban kiderült: jól érzik magukat, s Nyíregyhá­zát szebb városnak tartják Husztnál. A megyeházán Bodnár Sándor alelnökkel találkoztak, aki elkísérte őket a városba is. A viski gyerekek január hatodikáig lesznek a csegöl­­diek vendégei. Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szim­bóluma ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe. Jegyzési időszak: 1998. december 21. - 1999. január 8. Futamidő: 1 év Kamat: évi fix 16,50% Jegyzési árfolyam: 1998. december 21. - december 29. között 99,70% 1998. december 30. - 1999. január 8. között 100,00% A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM:16,26%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján,kifüggesztett árfolyam táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az ál­lam garantálja: értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásá­nak köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, az Inter-Európa Bank, az ABN AMRO (Magyar) Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában, így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fiók 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt Nyíregyháza, Mátészalka • Inter-Európa Bank Rt Nyíregyháza • OTP Bank Rt. Nyíregyháza, Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Tiszavasvári (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) Továbbá részt vesznek a jegyzésben a K&H Bank kijelölt fiókjai. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás)

Next