Kelet-Magyarország, 2001. március (58. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-21 / 67. szám
2001. március 21., szerda □ Információs nap Az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács által kiírt pályázatokról tartanak információs napot Kisvárdán a polgármesteri hivatalban március 21-én 12-14 óra között. □ Fodrásztanulók sikere Jól szerepelt a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakiskola két tanulója a hagyományos miskolci Képműves Kupa fodrász és kozmetikus versenyén. A szakmabeliek nagy regionális megmérettetésén Bulyáki Ildikó a férfifodrász kategóriában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját nyerte el. Tarapcsák Krisztina női kontyfésülését is különdíjban részesítette a zsűri. □ Jótékonysági bál A nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Iskola március 24-én jubileumi jótékonysági bált rendez. Az est bevételét az iskola tárgyi eszközeinek fejlesztésére fordítja. István Katán Nyírkáta (M. K.) - Nem lehet elég korán elkezdeni. Ez a megállapítás érvényes Nyírkáta kisiskolásaira is. A harmadik osztályosok és nevelőjük például rendszeres közreműködői a helyi rendezvényeknek. Szerencsére jó a nevelő és a szülők közötti együttműködés is, így lehetőség nyílott a közelmúltban is arra, hogy látványban is maradandót nyújtsanak a közönségnek. Legutóbb az István a király című történelmi játékot mutatták be. Az ismert történetet az osztályt tanító pedagógus állította színpadra. A népszerű zenei anyag egy-egy dala adta az aláfestést. Az osztály minden diákjának jutott szerep, illetve ruha. Természetes, hogy az amatőr csoportok úgy segítenek egymásnak, ahogy csak tudnak. A Szatmár Táncegyüttes a gyerekeknek a fellépéshez kölcsönözte a ruhák egy részét. A szülők ugyancsak közreműködtek abban, hogy a mellény, a párta, az alsószoknya, a kötény, a blúzok jól álljanak a lányokon. A fiúk fekete mellényt, bő gatyát kaptak. Kalapot ki-ki magának szerzett. A szülők a koronázási ékszerek elkészítésében is jeleskedtek. A karácsonyi pásztorjáték után ismét beigazolódott, hogy az alsóban elkezdve meg lehet tanítani a gyerekeket szépen, érthetően, hangosan beszélni, illetve viselkedni a színpadon. Ez a legtöbb esetben azt is jelenti, hogy a civil életben is teljesen megváltoznak ezek a gyerekek, előnyükre. A bő 5 perces produkció nagy sikert aratott, dicsérve a több hónapos felkészülést. A képen a nyírkátai 3. osztály István koronázását idézi A szerző felvétele TÜSKÉS SAROK Mennyi az annyi? Nagy István Attila____________________________Nehéz dolog a számtan. Sok kisiskolás gondol félelemmel a megfejthetetlen titokra. A felnőttek egy része is csak a fizetés (ha van) megszámolásáig jut el. Engem legutóbb az ejtett zavarba, hogy egy illetékes megnyugtatott: a mezőgazdasági termékek ára (tej, kenyér, hús egyebek) negyven százalékkal elmarad az európai uniós áraktól. Tehát legyünk elégedettek! Az ezer forintos húsért egy kicsit nyugatabbra ezernégyszáz forintot kellene fizetni. Namár most. Ha a kinti háziasszony minimum háromszor annyit keres, akkor neki nálunk négyszázhetven forintjába kerülne az, ami nekünk itthon ezerbe. Kérdés: mitől legyünk mi olyan boldogok? Hol van az a bizonyos bűvös elégedettségi mutató, amire a politikus hivatkozik? Ha belépünk az Unióba, legfeljebb az árak lesznek ugyanolyanok. Meg a politikusok bérei. Kelet*» HAZAI TÁJON A romáké a roma közösségi ház? Kifogásolják a Huszár telepiek, hogy őket nem engedik be a számukra átalakított épületbe Nyíregyháza (KM Sz. J.) Olyan rendezvény helyszíne volt szombaton a Huszár telepi Roma Közösségi Ház, aminek finn, olasz, amerikai, német résztvevői, egy regionális fejlődést tanulmányozó program vendégei, épp arról érdeklődtek, hogy a telep lakói kommunában élnek-e... A tájékoztató e részénél szólított meg és hívott félre az 1979 óta itt lakó Pongó Ernő, s kifejezte a telepi romák neheztelését. Arról panaszkodott, hogy az intézményi cégében ugyan a roma fogalom is szerepel, de az épületbe (mely kétségkívül szépen felújított, udvara is tiszta, emlékezetes Peter Tufo exnagykövet is járt ott többször) az etnikai kisebbség tagjai nem léphetnek be. Sajátjuknak tekintenék Azt szeretnék, ha az intézménynek roma vezetője lenne és a Huszár telepiek igényeit szolgálná ki. Diszkóra várnak a fiatalok és értelmes szabadidős programok kellenének a gyerekeknek. Eddig úgy tapasztalták, hogy a közösségi ház helyett, ahol az kellene, hogy jól érezzék magukat, iroda működik a falak mögött, s csak az történik, amit a nem roma szervező akar, az adományosztás módját is megalázónak érzik. Szerintük ez nem közösségi ház, s főleg nem roma közösségi ház. Segítséget kérnek és számítanak is erre, de nem kell vezetni őket, ráadásul nem kíváncsiak arra, mit döntenek mások helyettük. Sajátjuknak csak akkor tekinthetik a létesítményt, ha tartalommal is ők tölthetik meg. Tudnak tisztaságot és rendet teremteni, sőt meg is tartják azt. Ő maga büszke a fajtájára -mondta. A ház sarkától néhány méterre hatalmas halom szemét - beszélgetőpartnerem állította: nem kapnak konténert. Nincs kirekesztés A felvetést továbbítottuk Erdős Judithoz, a nyíregyházi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat igazgatójához, ugyanis március 1-től átkerült a ház működtetése hozzájuk. Új, művelődésszervező végzettségű (jelenleg szociológiát tanuló) vezetőt neveztek ki a napokban, ezért egy kis türelmet kért az ott lakóktól. Elképzeléseik vannak az intézménnyel, amit különben közösségi munka színterének szánnak, s ilyen tartalommal is szándékoznak megtölteni. A lakóterületi művelődési házak mintájára, ötvözve a közművelődési feladatokat a helyi specialitásokra válaszoló családsegítő munkával - így képzelik el a közel 200 négyzetméteres létesítmény funkcióját. Ott lenne délelőttönként az ügyfélfogadás, hiszen úgyis helyszűkében vannak, s az új vezető az iskolával, az óvodával egyeztetve alakítja ki a működés kereteit. Eszük ágába sem jutott a romákat kirekeszteni, sőt alkalmazkodni szeretnének az ő szükségleteikhez. Hatfős roma tanácsadó stáb fogja munkatársukat segíteni, ő a napokban már elkezdte gyűjteni az információkat, a tapasztalatokat. Erdős Judit úgy reagált: bármilyen tevékenységet el tud képzelni, de ezek közé egy magatartás nem fér be, épp a romák által említett megkülönböztetés. Neki az az elve: mindenkinek azonos jogai vannak mind a közösségi házba betérni, mind annak szolgáltatásait igénybe venni. Boldog örömmel várja roma származású vezető jelentkezését, amennyiben az illető eleget tud tenni a szakképzettségre vonatkozó kötelezettségeknek. Egyébként már toborozzák helyiekből a technikai személyzetet - közmunkára számítanak. Szombaton külföldi egyetemistákkal telt meg a ház szőke Judit felvétele Balázs Zsuzsanna üzemvezető Tiszaeszlár (KM - Ny. Zs.) - Egy 70-80 embernek munkát adó üzem az ország bármely pontján fontos tényező környezete életében, hiszen a megélhetés lehetősége megbecsülendő dolog. Különösen igaz ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, annak is olyan hátrányos helyzetű, foglalkoztatási problémákkal küszködő településén, mint Tiszaeszlár. Itt alapított bedolgozó üzemet a tiszalöki központtal működő Komár Textil Kft., s az 1993-tól eltelt idő a döntés helyességét igazolta. Az üzem vezetésével járó feladatokat 1995-től Balázs Zsuzsanna látja el. - Izgalmasnak ígérkezett a munka, ezért örömmel vállaltam a beosztást. Azt hiszem, sikerült jó gárdát összekovácsolni, a helybéliek mellett járnak ide Rakamazról, Tiszanagyfaluból, Tiszalökről - sorolja az üzemvezető, hozzátéve, ő maga pedig Tokajból kerekedik fel minden nap. Kötött ipari konfekció iparágban szerzett technikusi végzettséget, s a jelek szerint kölcsönös megelégedéssel igazgatja az üzemet. Reggelente negyed hatkor már talpon kel lennie, hogy időben az eszlári üzembe érjen, de egy jó munkahelyért manapság érdemes áldozatokat hozni. Ha végez, otthon a háziasszonyok szokásos szerepébe bújhat: a főzés, takarítás amolyan levezetés számára. A tokaji lakhely ellenére a család nem művel szőlőt, a pihenés, a kirándulás, a hegymászás fontosabb, és szorítanak lányuknak, aki főiskolára jár, szociálpedagógiát tanul. Zsuzsanna szabad idejét információ gyűjtésére is felhasználja, hiszen a hétköznapokon nem tudja úgy követni az ország és világ híreit, ezért összegyűjti az újságokat és szívesen lapozgatja ezeket. Balázs Zsuzsanna A szerző felvétele 4. oldal Vetélkedő iskolásoknak Nyíregyháza (KM - K. É.) - Háromfordulós megyei környezetvédelmi vetélkedőt hirdet az E-Misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület. A vetélkedőre általános iskolásokat várnak. A résztvevők három fordulóban mérhetik össze tudásukat. A verseny első két fordulóját írásban végzik majd el a résztvevők, a harmadik, döntő megmérettetés azonban már a gyakorlatban, a Sóstói erdőben lesz. A szervezők olyan 6-8 fős gyermekcsoportok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a biológia, a természetvédelem, a környezetvédelem iránt. Jelentkezni az E-Misszó címén, levélben és e-mailen is lehet, a korábbi március 19-e helyett mácius 26-ig. Sok jó óvodás gyerek kis helyen is elfér A felnőtt dolgozók, a szülők azt keresik, hol tudnak valamilyen formában segíteni Terem (M. K.) - Sárgaháza, Dohányos-tanya és Nagyfenék, illetve a székhely Terem önkormányzata fontosnak tartotta, tartja a legkisebb gyerekekről való gondoskodást. Igaz, szűkösen élik mindennapjaikat a kétcsoportos óvoda dolgozói, no meg a gyerekek, akik autóbusszal érkeznek a környező tanyákról. Az önkormányzat megtéríti a busz viteldíját, hozzájárul az étkezési költségekhez. Negyven gyereknek van helye, de ha nagyon összeszorulnak, további tíz helyet tudnak kialakítani. Szerencsére a felnőtt dolgozók, illetve a szülők is azt keresik, hogy hol tudnak valamilyen formában segíteni. Amikor az idő engedi, s kint lehetnek az udvaron, mindenkinek van mivel játszani. Amikor terembe kényszerülnek a teremi ovisok, olyankor benépesül a többfunkciós nagyterem. A lányokra gondolva kialakítottak egy babaszobát, ahol a mindennapokkal ismerkedhetnek a kicsinyek. A helyiek arra számítanak, hogy elkerülhet innen az önkormányzati konyha, s a felszabaduló helyiségeket a gyerekek használhatják. Babaszoba a teremi óvodában A szerző felvétele