Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-26 / 71. szám

2 Mindenfelől Megállapodtak Görögország támogatásáról Brüsszel­ Megállapodott a pénzügyi nehézségekkel küz­dő Görögország támogatásá­nak elveiben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő. A két politikus az európai uni­ós tagországok állam- és kor­mányfőinek találkozója előtt különmegbeszélést tartott, és a közlés szerint ezen szüle­tett a megegyezés. A részletei nem ismeretesek. mti Nicolsa Sarkozy és Agela Merkel „titkos” megállapodásra jutottak Görög­ország ügyében fotó: epa Egyszerűsítenék a közüzemi számlákat BUDAPEST. A közüzemi szám­lák egyszerűsítése, rövidebb szolgáltatói határidők és elektronikus számla - egye­bek mellett ezek szerepelnek abban az intézkedési csomag­ban, amelyet szerdán tárgyalt első olvasatban a kormány. Szollár Domokos kormány­­szóvivő csütörtökön azt mondta, hogy az intézkedési terv lényege egyértelműen a fogyasztók védelme. Szollár Domokos kifejtette: az intézkedési csomag egyik eleme, hogy egyszerűsöd­nének a gáz- és villanyszám­lák, így a fogyasztók számá­ra is érthetőbbek lennének. Emellett egyszerűsödne is a számlakép, azaz a mostaninál sokkal könnyebben össze le­hetne hasonlítani a különféle szolgáltatók számláit. A cso­magban szerepel még, hogy - ha a fogyasztó kéri - a szolgál­tató köteles lesz elektronikus úton is kibocsátani a számlát, ami egyenértékű lesz a postai bizonylattal. A komplex csomag a szol­gáltatókra nézve is új köte­lességeket szabna meg - tet­te hozzá a kormányszóvivő. Ilyen például, hogy maxima­lizálnák azt az időt, amelyre javítás vagy karbantartás miatt szüneteltetni lehet a szolgáltatást. Az ügyinté­zést pedig ezzel együtt gyor­sítanák. FH © DEVIZAÁRFOLYAM (2010.03.25.) 1a M Ukrán hrivnya 25,01 O+0.11 Horvát kuna 36,38 O+0.° 7 Lengyel zloty 67,89 O+120 1 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: ÉKN. Forrás: MNB ICEUET Újra kell szavazni az egészségügyi törvényről WASHINGTON: Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képvi­selőháznak az egészségügyi törvény módosító csomag­ját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a repub­likánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen. A demokrata párti képviselők kezdeményezésére létrejött módosító csomagot vasárnap fogadta el a képviselőház. mti ■ ■ A Költségve­­w­e­tési Tanács szerint 2010-től 2012-ig évről évre rendre nagyobb lesz az éves államháztar­tási deficit, mint ami a kormány prognózisá­ban szere­pel. KOPITS GYÖRGY Tíz százalékkal drágul... Tíz százalékkal emel­kedik átlagosan a gáz ára áprilistól a Magyar Energia Hivatal közlése szerint. BUDAPEST. Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta, az előrejelzések és becslések ennek a drágulásnak a dup­láját jósolták korábban. A kormányszóvivő arról is be­szélt, hogy a kormány célja az volt, hogy a szolgáltatók egyetlen indokolatlan forint­tal se tudjanak emelni. Ennek érdekében változtattak azon a képleten, ami a gázár kiszá­mításához szükséges. Szollár Domokos azt is bejelentette, hogy a kormány kitolja a meg­lévő gáz- és távhőtámogatási rendszert 2010. június 30-ig. Indokolatlannak tartják Szanyi Tibor, az MSZP szakpo­litikusa azt mondta: megértve Bajnai Gordon kormányfő szi­gorú jogszabálykövető állás­pontját, az MSZP és parlamenti frakciója a leghatározottabban tiltakozik a gázáremelés ellen, azt „szakmai köntösbe bújta­tott politikai provokációnak” tartja. Hangsúlyozta: tovább­ra sem látják indokoltnak a gázáremelést, ezért kezdemé­nyezik a parlament gazdasági bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, hogy tisztázzák a helyzetet. A politikus azt mondta, hogy az energiahi­vatal elnöke és az energetikai miniszter részéről egyoldalú elfogultságot érzékelnek a szolgáltatók felé. Szanyi Tibor szerint felmerül az a kérdés is, hogy „a nagytőke és a Fidesz a közelmúltban több tételben is megerősített szövetsége hova vezet”. Trükknek tartják Cser-Palkovics András, a Fi­desz helyettes szóvivője bu­dapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: elfogadhatatlan a gázáremelés egy olyan or­szágban, ahol már az emelést megelőzően is több millió em­ber a fizetésének körülbelül 70-80 százalékát kénytelen a közüzemi díjak kifizetésé­re fordítani. Hangsúlyozta, hogy azok, akik részesültek gázártámogatásban, 10 szá­zaléknál jóval nagyobb mér­tékű, további 7-20 százalék közötti gázáremelésre számít­hatnak, vagyis összességében akár 20-30 százalékos is lehet az áremelkedés a fogyasz­tók egy jelentős részénél. A távhő áfájának csökkentésé­ről szólva a helyettes szóvivő azt mondta: miközben a szo­cialisták a közelmúltban ez­zel kampányoltak, már lehet, hogy tudták, hogy a mostani intézkedéseikkel egyébként jóval nagyobb összeget vesz­nek el az emberektől, mint amit az áfacsökkentéssel náluk hagytak. Tipikusan egy szocia­lista trükkről volt szó - érté­kelte. Cser-Palkovics András közölte, ha a Fidesz megnyeri a választást, a nemzeti ügyek kormányának az első perctől kezdve az lesz az egyik fő cél­kitűzése, hogy fokozatosan elérje: a fizetések minél kisebb része menjen csak a rezsi kifi­zetésére. MTI, FH Ez a mozdulat április 1-jétől többe fog kerülni a lakosságnak is FOTÓ: BUJDOS TIBOR Nem volt meg a konszenzus a BKV-bizottságban Szavazategyenlőség miatt nem fogadta el a jelentést a BKV-t vizs­gáló bizottság. BUDAPEST: Egyértelműen po­litikai felelősség terheli a fő­polgármestert és helyetteseit, valamint a várost vezető koa­líciót a BKV körüli visszássá­gok miatt - a többi között ezt állapítja meg az a jelentés­ter­­vezet, amelyet a BKV-t vizs­gáló fővárosi bizottság elnöke állított össze, de a tagok vé­gül szavazategyenlőség miatt nem fogadtak el csütörtökön. A dokumentumban György Ist­ván a bizottsági meghallgatá­sok és a nyilvánosságra került nyilatkozatok alapján tételesen sorra veszi, hogy mely személy vagy szervezet mikor és miben követett el hibát. A tervezetet a tagok kiegészíthették, vagy módosíthatták volna, ám ilyen javaslatot egyedül az MSZP-s Andó Sándor tett. Politikai felelősség A részletes dokumentum szerint a politikai felelősség kérdését egyértelművé teszi az a modell, amelyet a város­­vezetés választott, vagyis az, hogy a posztok szétosztásáról Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő állapodott meg. A jelen­tés­tervezet kitér arra is, hogy az ellenzéknek egy tagja volt a BKV felügyelőbizottságában, az ő vizsgálati javaslatait azonban sorra leszavazták. A vizsgálóbizottság egyébként nemcsak a gazdasági vis­­­szaélésekkel, hanem cégjogi, működési problémákkal is foglalkozott, így például az alapító okirat helytelen meg­fogalmazásaival, a könyv­­vizsgáló megbízása körüli szabálytalanságokkal és Antal Attila foglalkoztatási szerző­désével. A dokumentum részletesen felsorolja azt, hogy a meghall­gatások és a nyilvánosságra került nyilatkozatok alapján ki miben hibázott. Megneve­zi például a kormányt, amely egy együttműködési megálla­podás értelmében részt vett a főváros munkájában. A köz­vetlen jogi felelősség akkor vethető fel, ha a kapcsolat­­tartók munkájuk során tudo­mást szereztek a gyanús köz­pénzfelhasználásról, mégsem kezdtek semmit ezekkel az információkkal. Közgyűlési hiba? Hibázott a Fővárosi Köz­gyűlés is, amikor átruházott egyes gazdasági társaságok­kal kapcsolatos jogköröket, nem kezdeményezett vizsgá­latokat az ellenzék által fel­vetett problémákban, és szó nélkül hagyta Hagyó Miklós politikai vezetői stílusát és cég­irányítási módszereit. A jelentés­tervezet Demszky Gá­bor hibái között említi, hogy a koalíció egyben tartása érde­kében megkötendő kompro­misszumok árát későn ismerte fel, nem tett érdemi lépést a botrányok megelőzésére, mi­közben egy egykori belső el­lenőr jelezte neki a felelőtlen gazdálkodást. Emellett szinte korlátlanná tette Mesterházy Ernő mozgásterét, és szakmai szempontok helyett engedte, hogy politikai alkuk tárgyai le­gyenek a betölthető pozíciók. A főpolgármester egyébként politikai felelősségét többször is elismerte. MTI Tucatnyi támogatott terv Összesen 39 kiemelt projekt támogatásá­ról döntött a kormány szerdán. BUDAPEST. Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazda­sági Minisztérium államtitká­ra a csütörtöki kormányszó­vivői tájékoztatón elmondta: ez összesen 51 milliárd fo­rint értékű fejlesztést jelent, amely az ország összes régi­óját érinti. Van ezek között egészségügyi, közlekedésfej­lesztési vagy épp turisztikai beruházás is. Az államtitkár egészségügyi fejlesztésre pél­daként említette a Korányi­projektet. Bővülő szolgáltatások Több mint 7 milliárd forint ér­tékben hajtanak végre olyan jelentős fejlesztéseket ebben a fővárosi kórházban, ame­lyek egyebek mellett a szol­gáltatás bővülését eredmé­nyezik. Varjú László szerint a beruházás jelentős előrelépés például az onkológia számára, de részleteket itt nem közölt. A turisztikai fejlesztések között az államtitkár kiemelte a gödöllői királyi kastélyban zajló munkálatokat, illetve az egri vár titkos földalatti részé­nek feltárását. Közlekedés­­fejlesztési projektek között pedig az M7-es autópálya pusztazámori csomópont­jának kialakítását, illetve a csepeli gerincűt kiegészítő, halásztelki ágának kiépítését említette. FH 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG Nyelvoktatáson eszmecseréznek Szlovákiában POZSONY. A szlovák nyelv ok­tatásával a kisebbségi iskolák­ban nem a politikusoknak és a politikai pártoknak, hanem a szakértőknek kellene fog­lalkozniuk - állítja a Magyar Koalíció Pártja. „Az MKP úgy véli, hogy a szlovák nyelvok­tatás színvonalának emelése sokkal fontosabb téma, sem­mint hogy az a politikai pár­tok választási kampányának eszközévé váljon.” mti JEGYZET Katalin Megint megvágnak prilistól emelik a gáz árát, átlago­san 10 százalékkal­­ hallom a reggeli készülődés köz­ben a rádióból a hírt. Csak hümmögök egyet magam­ban, s épp csak egy picivel nő a nyomás a mellkasomban. Nem nagyon, hiszen lassan belefásulok már a tehetet­lenségbe. Most örüljek, hogy a gázártámogatást viszont a leginkább rászorulók számá­ra meghosszabbították júni­us 30-ig? Igaz, az is valami, de hát nem a májustól kez­dődő negyedévre jellemző a magas gázfogyasztás! Vagy annak örüljek, hogy „csak” 10 százalékkal nő, holott eredetileg 16-17 százaléktól lehetett tartani? Vagy hogy egy év alatt kevesebbel nőtt a gáz ára, mint az infláció? De hiszen a fizetésem, és még hány emberé, nem követte azt! Hallom azt is: az egyes szolgáltatóknál némileg eltérő mértékben emelkedik a gáz ára. Na gondolom, vég­re reménykedhetem némi „kompenzációban”, a szol­gáltatók nyilván figyelemmel vannak az életszínvonal határunkon belüli területi megoszlására. Csakhogy hal­lom: a legnagyobb mérték­ben a Tigáz emel. Még jó hogy nem férfi vagyok, s épp nem borotvál­kozom... szab­al@eszak.boon.hu Adókedvezmény alapú támogatás BUDAPEST. A gyermeket vállaló fiatal családok lakáshoz jutása, valamint munkaerő mobilitá­sának megkönnyítése érdeké­ben fogalmazott meg javaslato­kat a Népesedési Kerekasztal 4. munkacsoportja. A szakértők szerint elsősorban adókedvez­mény alapú támogatás lehet.fh e Villepin volt francia miniszterelnök sajtóértekezletet alapít, amelyet tartott tegnap a francia elnök Párizsban. Itt konzervatív pártja bejelentette, hogy vetélytársának új jobbközép pártot szán. fotó: epa

Next