Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-25 / 20. szám

2 Mindenfelől KELET Portugália újra Silva elnököt választotta LISZABON­ A hivatalban lévő államfő, Anibal Cavaco Silva nyerte Portugáliában az el­nökválasztást - derült ki a vasárnap késő este nyilvá­nosságra hozott adatokból. A szociáldemokrata politi­kusnak már az első forduló­ban sikerült megszereznie a szavazatok több mint ötven százalékát, a hat jelöltből álló mezőnyben, alacsony részvé­teli arány mellett. Ih lió 307 ezerre nőtt Magyar­­országon a mobilinternet­­előfizetések száma, ami 87 ezerrel több, mint novem­berben. A teljes előfizetői táboron belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfelek szá­ma átlépte az egymilliót: a novemberi 947 ezerről 1 mil­lió 3 ezerre emelkedett. fh Anibal Cavaco Silva fotó: internet Egy éve is... Legutóbb 2010 márciusában volt tömeggyilkos terrorakció Moszkvában. Akkor két cse­csen nő robbantotta fel magát a moszkvai metróban, 40-en meghaltak és több mint 100- an megsebesültek. Nőtt a jegybanki alapkamat BUDAPEST. Elsősorban azért döntött hétfőn a Monetáris Tanács úgy, hogy 5,75-ről 6 százalékra emeli az alapkama­tot, mert attól tartott, hogy az inflációs várakozás beragad a 3 százalékos cél felett - derült ki Simor András jegybankel­nök indokolásából. A jelentő­sen megugró decemberi inflá­ciós adatnak nem a mértéke, hanem az összetétele lepte meg a jegybankot, az, hogy hosszú idő után ismét drágul­tak az iparcikkek és folytató­dik a világban a nyersanyag­­árak emelkedése. Nagyon szoros szavazással döntött a Monetáris Tanács a negyed százalékpontos kamateme­lés mellett - mondta Simor András. Az emelésre számító többségi elemzői várakozás közepette most csökkentésre vonatkozó javaslat is volt. FH Kolontár: épül a lakópark, újabb engedélyek kolontár: Épül a kolontári lakópark, az építésügyi ha­tóság pedig újabb építési engedélyeket hagyott jóvá ehhez. Az országos katasztró­favédelem tájékoztatása sze­rint a kolontári lakóparkban befejezték a víz és csatorna fektetését. A mintaház épü­letgépészeti alapszerelésével, illetve tíz ház alapozásával végeztek, nyolc ház lábazati falát beöntötték. fh i* AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA MAGYAR ELNÖKSÉGE 2011 Uniós szint: három százalék alatt Matolcsy György: rövid távon az egyensúly megteremtése a cél. Brüsszel: Magyarország el­kötelezett egy erős unió iránt, ehhez szükség van a szilárd euróra és egy erős eurozónára hangsúlyozta Matolcsy György, aki a magyar uniós elnökség programját ismer­tette az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bi­zottságának (ECON) hétfői brüsszeli ülésén. A nemzet­­gazdasági miniszter rövid távon az egyensúly megte­remtését nevezte a legfőbb célnak. Már idén teljesítve Rövid távon az cél, hogy a költségvetési hiány 3 szá­zalék alá csökkenjen né­hány éven belül, először az eurozónában, aztán vala­mennyi uniós államban. Ezt Magyarország már 2011-ben teljesíti. Ennél is nagyobb te­her az államadósság, amely becslések szerint 2014-re az eurozónában elérheti­ a GDP 100 százalékát is. Először tehát ezt a két gyenge pon­tot kell ledolgozni és hosszú távon lehet cél a gazdasági növekedés, valamint a foglal­koztatás növelése - mondta. „Ez a természetes” Sem otthon, sem az unióban, sem a pénzügyminiszterek tanácsában (Ecofin) nem tűz­nék magam elé árfolyamcélt, azt a pénzpiac és az önálló, független jegybankok alakít­ják; ezt látom természetesnek és kötelezőnek az Európai Központi Bank esetében is - válaszolta Matolcsy György arra a kérdésre, hogy fogja-e kérni a Központi Bank be­avatkozását az euró árfolya­mába, amely sok elemző sze­rint az európai iparnak nagy nehézséget okoz. A miniszter szerint az uniónak olyan gaz­dasági környezet kialakítása a dolga, amelyben bármilyen árfolyam mellett van növe­kedés, munkahelyteremtés, megerősödnek a kis és köze­pes vállalatok és születnek gyermekek. fh ■ ■Az uniónak a bolyan gaz­dasági környezet kialakítása a dolga, amelyben bármi­lyen árfolyam mel­lett van növekedés, munka­helyterem­tés. MATOLCSY GYÖRGY MINISZTER Öngyilkos merénylet Moszkvában Reptéri merénylet Moszkvában: nincs hír magyar áldozatokról­ Moszkva. A budapesti kül­ügyminisztérium hétfő dél­utáni tájékoztatása szerint a moszkvai hatóságok egyelő­re nem értesítették a magyar nagykövetséget, hogy lenné­nek magyar áldozatok, illetve sebesültek a Domogyedovo nemzetközi repülőtéren tör­tént öngyilkos robbantásban. Rendkívüli intézkedések A moszkvai magyar nagykö­vetség folyamatosan figye­lemmel kíséri az eseménye­ket. Az orosz államfő, aki lemondta utazását a davosi Világgazdasági Fórumra, to­vábbi különleges biztonsági intézkedéseket rendelt el. Dmitrij Medvegyev szóvivője azt mondta, hogy az elnök a Szövetségi Biztonsági Szol­gálatot bízta meg az intéz­kedések végrehajtásával. A rendőrök minden gyanúsnak látszó embert igazoltatnak, a közterületeken lévő tárgya­kat átkutatják. A rendőrség különleges biztonsági intéz­kedéseket léptetett életbe a többi moszkvai reptéren, ki­emelten kezelik a tömegköz­lekedési eszközöket és állo­másokat. Pokoli látvány A legutolsó jelentések szerint harmincnál több halottja és több mint 130 sebesültje van a Domogyedovón történt ön­gyilkos robbantásnak. A sebe­sültek közül többen válságos állapotban vannak, ezért a halálos áldozatok száma még tovább nőhet. Az orosz ható­ságok első nyilatkozataikban utaltak rá, hogy a merénylő az észak-kaukázusi régióból érkezett, biztosat azonban nem mondtak. Az orosz média szerint szemtanúk pokolinak írták le a robbanás utáni látványt. Egy szemtanú azt mondta az egyik orosz rádiónak, hogy lángoló embereket látott ro­hanni. Domogyedovón pánik tört ki a detonáció után. Az orosz média szerint a robba­nás szinte biztosan az érke­zési oldal csomagkiadójánál történt. Figyelmeztetést kaptak? Név nélkül nyilatkozó bizton­sági forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz hír­­ügynökség hétfőn közölte: az orosz biztonsági szolgálat figyelmeztetést kapott, hogy valamelyik moszkvai repülő­téren terrortámadás lesz. A Lifenews.ru nevű hír­portálnak azt mondták név nélkül nyilatkozó források, hogy egy héttel ezelőtt kapott a titkosszolgálat információt a várható támadásról. A for­rások azt közölték, hogy „há­rom gyanúsítottat kerestek előzőleg, és feltehetően ők voltak azok, akik bejutottak Domogyedovóra, majd biz­tosították az öngyilkos me­rénylő útját, a robbantás után pedig távoztak”. A nyilatkozó biztonsági for­rások szerint az információ annyira pontos volt, hogy a robbantás helyét is megjelöl­te. Az nem közölték, hogy ki­től származott az információ, és hogyan jutott hozzá a tit­kosszolgálat. A hétfő délutáni robbantás az érkezési oldalon történt, azon a részen, ahol az utasok találkoznak a vámel­lenőrzés után. Domogyedovo szóvivője elismerte, hogy ez a rész szabad zóna, oda nem kell beszálló kártya vagy be­lépésre jogosító kitűző. Való­színűleg ezt használta ki az öngyilkos robbantó. fh Dioxin-ügy: felülvizsgálat Brüsszel. A dioxinbotránnyal kapcsolatos magyar intézke­déseket Magyarország felül­vizsgálja, és azokat a ponto­kat, amelyek az uniós jogba ütköznek, módosítja és ha kell, visszavonja - mondta Fazekas Sándor Brüsszelben. A vidékfejlesztési miniszter ezt az uniós tagországok me­zőgazdasági minisztereivel tartott első tanácsülés szü­netében közölte sajtótájé­koztatón. John Dalli, az unió fogyasztóvédelmi biztosa hangsúlyozta: az unió lakos­ságának egészsége védelmé­ben közösen kell fellépni, fh 2011. JANUÁR 25.. KEDD JEGYZET Zajácz Zoltán Felolvasók és zöldek diploma meg­szerzését már több mint tíz éve nyelvvizsgához kötik. Azt hittem, előbb-utóbb ez lesz az érett­ségi feltétele is. Mondjuk, elég durva ötlet lett volna, mivel minden negyedik főiskolás és egyetemista még mindig nem kapta meg a diplomáját amiatt, mert nem szerezte meg a nyelvvizsgát. Nos, megnyugodhatunk, az érettségi újabb feltétele nem a német középfokú papír, hanem 50-60 óra közösségi munka lesz, ami azt jelenti, hogy a gyermekeink egy tanéven keresztül heti két órában időseket látogatnak, forró teát osztogatnak a hajléktalanoknak, szemetet szednek, állatketrecet takarí­tanak a menhelyen. Amúgy tényleg hiány­zik ebből a korosztályból a közösségi szellem, úgyhogy a virtuális világból kiszakadva jót fog tenni nekik. Inkább csak azon mosolyog az em­ber, hogy nincs új a nap alatt: ezt csináltuk úttörőként, amikor felaprítottuk a tűzre valót az idős néni udvarán,­­ vagy egy másik háznál felolvastunk a gyengénlátó bácsinak. És persze a cser­készmozgalomban is találunk hasonló elemeket, szóval, ebből a szempontból telje­sen mindegy. De azért a sors fintora, hogy mindezt éppen az egykori úttörővárosban, Zánkán jelentették be. zoltan.za­aa(g)inform.hu A DEVIZAÁI­FOLYAM 1 Kötelezővé tennék az önkéntes munkát Sok középiskolában most is végeznek önkéntes munkát. A jövőben kötelező lenne­ Miskolc. 2014-től az érettségi vizsgára bocsátás előfeltéte­le lehet 50-60 óra önkéntes munka elvégzése, jelentette be a napokban az oktatási ál­lamtitkár, Hoffmann Rózsa. Az LMP szerint ennek semmi értelme: a fiatalokat ösztö­nözni kell a munkára, nem ijesztgetni vele. Az egyházi fenntartású gimnáziumok diákjai előtt azonban nem ismeretlen fo­galom az önkéntesség, hiszen közülük van, aki már négy éve nyújt segítséget támogatásra szoruló gyerekeknek, sérült embereknek vagy időseknek. A miskolci Fényi Gyula Je­zsuita Gimnáziumban szere­tetszolgálatnak hívják ezt a tevékenységet, tudjuk meg Szalóki Mihálytól, a gimná­zium tanárától, aki gyorsan hozzáteszi, hogy ezen a té­ren a legtöbb munkát tulaj­donképpen kollégája, Velkey Balázs végzi, csak ő most sítáborban van a diákokkal. Személyes és rendszeres Szalóki Mihály lapunknak el­mondta: nyolc éve működik a gimnáziumban a szeretet­szolgálat, ami igazából csak a 9. évfolyamos tanulók számá­ra kötelező. Közülük azonban sokan annyira megszeretik az önkéntességnek eme formá­ját, hogy folytatják a segít­ségnyújtást. A pedagógusok kiemelten fontosnak tartják a személyes találkozást és a rendszerességet, ezért egy­­egy helyre 4-6 diák jár min­den héten egyszer. A tanulók szolgálatot végeznek óvodák­ban, iskolákban, kórházban, sérült embereket gondozó intézményekben vagy idős­otthonokban, de olyan idős embereket is meglátogatnak, akik egyedül élnek lakásuk­ban. A jezsuita gimnázium pedagógusainak tapasztalata szerint szinte minden diák­nak mást ad a szeretetszolgá­lat: van, akit önismeretében segíti, mások a lehetőségek kiteljesedését látják benne, de van, aki arra jön rá, hogy a társas kapcsolatok terén ki­emelkedő képességei vannak. Az azonban minden tanuló­ra igaz, hogy az önkéntesség során olyan világot fedeznek fel maguknak, ami eddig nem volt jelen hétköznapjaikban. Elvész a lényeg Az ózdi, önkormányza­ti fenntartású József Attila Gimnázium és Szakközépis­kola igazgatóját, Tuza Ottót is megkérdeztük a készülő tervekről, aki kifejtette: az önkéntes munka hasznos a diákok személyiségfejlődése szempontjából, de amiatt is, hogy megismerik azt a kör­nyezetet, ami őket körülve­szi. Az igazgató szerint azon­ban félő, hogy ha az érettségi előfeltétele lesz az önkéntes munka, és annak teljesítését papírral kell igazolni, akkor elveszhet mögüle a lényeg, az önzetlen segíteni akarás. Egyébként ettől az iskolától sem áll messze a szeretetszol­gálat: rendszeresen járnak a diákok idősekhez, állami gondozott gyerekekhez és a gyermekkórházba. Gyűjtést is szerveznek minden évben erdélyi gyermekotthonok ja­vára. ÉKN-HE Diákok önkéntes munkán fotó:áj

Next