Kelet-Magyarország, 2011. május (68. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-23 / 119. szám

2 Mindenfelől KELET JEGYZET Dankó Mihály Pénz nélkül, csak látszat mmmm­mm­ár annyian mondták, hogy el kell hinni! Mármint, fli­mm­el hogy Ma­gyarországon sok az önálló közigazgatású település, az önkormányzat, a polgár­­mesteri hivatal. Mindenki tudta, tudja, hogy rengeteg pénzt visznek el mindezek. Csakhogy, senki sem mert igazából hozzányúlni a rend­szerhez. Különösen, hogy a rendszerváltás egyik vívmá­nya volt, a társtelepülések „visszaönállósulása”. Hitték, s bizonyosan így is van, ahol a saját gazda kezében a kormánypálca, könnyebben halad a szekér. S az tudja csak igazán, mi kell, mit bír a falu, aki ott él. A járási vízfe­jet is elsodorta az idők szele, s most - ha nem is ugyan­az - visszaköszönni látszik a központosítást. Ezt is, mint annyi mindent a pénz moti­vál. Ez utóbbiból pedig egyre kevesebb van. Ha pedig valakik (a település megválasztott vezetői) bizonyítani akartak, tenni, ígéretük egy részét betartani, cselekedni kellett. S ha nem bírta a kassza, bírta a hitel. Néhányan pedig, mikor meg­érezték a pénz „szagát”, nem gondolva végig a következ­ményeket, igen csak a lovak közzé csaptak. A mostani kormány kényszerhelyzet­be került, a teljes önállóság megszüntetéséhez ő sem mer nyúlni, de azért a féket behúzza! dankol@inform.hu Újra lecsapna Pakisztánban Barack Obama London­ Ha újabb terrorista vezetőt találnának Pakisztán­ban, hasonló akciót indítana Barack Obama, mint amilyen Oszama bin Laden megölésé­re irányult - az amerikai elnök erről a BBC televíziónak be­szélt vasárnap, egy nappal az­előtt, hogy Dublinba utazna, ahol európai látogatást kezd. „Az a dolgunk, hogy őrizzük az Egyesült Államok bizton­ságát” - mondta. FH Mintegy háromszáz ember vesztette életét a tunéziai fel­kelés alatt - közölte az ENSZ egyik különmegbízottja, aki az állítólagos börtönbeli kín­zások kivizsgálására érkezett az országba. Tunéziai emberi jogi aktivisták eközben arról számoltak be, hogy a bizton­sági erők még a rezsim bukása után is folytatták a börtönök­ben a foglyok megerőszakolá­sát és megkínzását. fh Barack Obama fotó: facebook 3­00 A reformok ellen tüntettek tízezrek Prágában PRÁGA. A cseh rendőrség köz­lése szerint nagyjából negy­venezer ember tüntetett szom­baton Prágában a jobbközép kormány reformtervei ellen. A demonstráción a nyugdíjrend­szer, az egészségügy és az adó­rendszer tervezett reformjai ellen tüntettek. Egy szakszer­vezeti vezető kijelentette: a kormánynak felül kell vizsgál­nia a reformokat, mert azok az emberek ellen irányulnak, fh . Nem az ön­­kormányzati rendszer felszámolá­sa zajlik, csak a kor­mány és az önkor­mányzatok között a rosszul felosztott feladatokat szervezzük át. ORBÁN VIKTOR „Velünk vagytok, velünk lesztek” Kecskeméten katonai tiszteletadással fo­gadták a hősi halott katonák földi maradvá­nyait. KECSKEMÉT: A kecskeméti légi bázison katonai tiszte­letadással fogadták a kedden Afganisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posz­tumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgépet vasárnap. Miniszteri búcsúztató A két hősi halott hamvait szállító AN 26-os szállítógé­pet a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a honvédség vezérkari főnöke, valamint a két katona debre­ceni és afganisztáni bajtársai fogadták. A szállítógépről a díszszá­zad sorfala mellett hozták le a katonák a nemzetiszínű zász­lóval letakart koporsókat, majd egy-egy szállítójárműre tették, melyek a fogadás hely­színére gördültek. A családtagok közül többen zokogtak, amikor a katonák a szállító járművekre rakták a koporsókat. A Himnusz el­hangzása után Hende Csaba honvédelmi miniszter gyász­beszédében hangsúlyozta: szolgálat közben érte a két hősi halált halt katonát a bal­eset. „Valünk vagytok” „Szolgálat közben, melyet honvédként, a magyar zászló alatt, a nemzet érdekében vé­geztetek” - mondta a honvé­delmi miniszter. Hende Csaba emlékeztetett arra, hogy a két posztumusz hadnagy sorsa katonasors, mert „mindenki, aki felölti az egyenruhát, nem csak számol vele, de szembe is néz vele”, s arra teszi fel egyetlen életét, hogy „tűzön vízen, minden veszélyen át szolgáljon”. „Csatlakoztatok ahhoz a közösséghez, ame­lyet a haza szolgálatában el­esett katonák alkotnak” - fűz­te hozzá a honvédelmi tárca vezetője. Hende Csaba beszédében kiemelte: „Velünk vagytok, velünk lesztek, elkísértek azon az évezredes úton, amelyet a nemzetnek be kell járnia”. „Hadnagy asszony, hadnagy úr Isten veletek. Ta­lálkozunk. Az út végén bizo­nyosan találkozunk” - fejezte be beszédét a miniszter. Temetés: a héten A két katona temetése a csa­lád kérésére a nyilvánosság kizárásával történik. Dálnoki Andrást teljes ka­tonai tiszteletadással csü­törtökön délután helyezik örök nyugalomra a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Nyírmeggyes temetőjében. Nyírmeggyes hétfőn díszpol­gárává avatja Dálnoki Andrást és díszsírhelyet biztosítanak ,­alhot Róth Orsolya és Dálnoki András az afganisztáni hadműveletekben részt vállaló magyar honvédség negyedik és ötödik áldozata. A két elhunyt katonát, miután műveleti területen, feladatvégzés közben veszítették életüket, Hende Csaba honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította. A két katona május 17-én szenvedett számára. Róth Orsolyát ked­den egy Fejér megyei telepü­lésen helyezik örök nyuga­lomra. MTI halálos balesetet az afganisztáni Baglán tartományban. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető életveszélyes, míg egy katona súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pe­dig könnyebb sérüléseket szenvedett, valamennyiüket hazaszállították, és a budapesti honvédkórházban gyógyítják. Katonai tiszteletadás mellett fogadták a magyar katonák földi maradványait fotó: mti, újvári Sándor A kormányfő szerint rossz a feladatfelosztás A Fidesz nem számolja fel az önkormányzati rendszert - mondta Orbán Viktor, Székesfehérvár. Nem az ön­kormányzati rendszer felszá­molása zajlik, csak a kormány és az önkormányzatok között a rosszul felosztott feladato­kat szervezik át-hangzott el a Megyei Jogú Városok Szö­vetségének székesfehérvári tanácskozásán, szombaton. Segítséget kért Orbán Viktor Orbán Viktor a tanácskozá­son azt mondta: átlátható felelősségrendszert akarnak. Miközben pénzügyileg meg kell menteni az önkormány­zatokat, ezzel egy időben tör­ténelmi léptékű hibákat is ki kell igazítani. A miniszterelnök hangsú­lyozta: a kormány nem teszi felelőssé az eladósodásért az önkormányzati vezetőket, mert akkor is helyt álltak, amikor a hatalmon lévő kor­mány hátat fordított nekik. A miniszterelnök kérte a megyei jogú városok segítsé­gét ahhoz, hogy kijavítsák azo­kat a hibákat, amelyek 20 év óta gyötrik az önkormányzati rendszert. Kiemelte: a felada­tok rosszul vannak felosztva a kormány és az önkormány­zatok között. Az országos rendszereket hosszú távon kell átalakítani, mert az ország versenyképessége ellenkező esetben csökkenni fog. FH PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 266,66 -1,66 USA dollár 186,20 -2,51 Svájci frank 211,86 -1,76 Angol font 302,67 -2,29 Román lej 64,87 -0,14 Ukrán hrivnya 23,31 -0,32 Horvátkuna 35,95 -0,25 Lengyel zloty 68,01 -0,44 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Egyre biztosabb a csatalakozás BUDAPEST: Horvátország uni­ós csatlakozási tárgyalásai június végéig lezárulhatnak - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter egy vasárnap nyilvánosságra hozott interjú­ban. Szerinte egy hétfői EU-s munkavacsorán „minden kérdésre kiterjedő, alapos esz­mecserét” fognak folytatni a horvát csatlakozással kapcso­latban, és feltehetően felmerül a csatlakozási időpont kérdése is - közölte az EU2011 hivata­los magyar elnökségi oldalnak adott interjúban. fh MSZP: Gyengébbé váltnak a települések Mesterházy Attila: A Fi­desz támadást indított az önkormányzatok ellen. szeged: A Fidesz támadást in­dított az önálló véleményalko­tásra és érdekérvényesítésre képes önkormányzatok ellen - mondta Mesterházy Attila vasárnap Szegeden. Az önkor­mányzatok államosításával közigazgatás helyett politikai igazgatást próbál meg beve­zetni a Fidesz - hangsúlyozta az MSZP elnöke, Botka László szegedi polgármesterrel közö­sen tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a kormány miden törekvésében a cent­ralizáció érvényesül, mellyel sok esetben felül kívánják írni a helyi közösségek döntéseit. „Ez az irány nem szól másról, mint a Fidesz hatalmi törek­véseinek bebetonozásáról” - tette hozzá. Az MSZP Csongrád megyei elnöki posztját is be­töltő Botka László úgy véli, az önkormányzati törvény módo­sítása miatt gyengébbé válnak a települések, növekednek a helyi adók és távolabbra kell majd utazni ügyeik intézésé­hez az embereknek. mti W A Fidesz politikai igazgatást próbál bevezetni. MESTERHÁZY ATTILA Kivonultak az utolsó brit katonák Irakból BAGDAD: Nagy-Britannia befe­jezte a tengerészeti kiképző­misszióját vasárnap Irakban, nyolc évvel azután, hogy a má­sodik legnagyobb kontingens tagjaként az országba érkeztek a katonák. A csapatok abban az Egyesült Államok vezette hadműveletben vettek részt, amely Szaddám Huszein meg­buktatására irányult. Bár a brit katonák nagy részét már 2009 közepén kivonták, a haditen­gerészet egységei Irakban ma­radtak, hogy segédkezzenek az iraki erők kiképzésében. Az elmúlt nyolc évben összesen 179 brit katona vesztette életét Irakban, ahol mostantól csak a bagdadi nagykövetségen tar­tózkodnak hivatalos minőség­ben brit állampolgárok. fh 2011. MÁJUS 23., HÉTFŐ Felmentik Strauss-Kahnt, mondja ügyvédjé fel AVÍV­ Ártatlannak fogja vallani magát Dominique Strauss-Kahn, akit fel fog menteni a bíróság a vádak alól - jelentette ki a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának ügyvéd­je az izraeli Haaretz című lapban megjelent vasárnapi interjúban. „Semmi sem biz­tos, de ahogy látom a nyo­mozást, fel fogják menteni... Nagyon jó benyomást tett rám. A körülmények ellené­re jól viseli a történteket” - mondta védencéről az iz­raeli látogatáson tartózkodó Benjamin Brafman. „Nem boldog attól, hogy olyan tet­tekkel vádolják, amelyeket nem követett el” - tette hoz­zá az ügyvéd. fh Jogvédők segítik az érdekvédőket BUDAPEST: Jogi úton segítik azokat, akiktől megvonnák a korkedvezményes nyugdíjat - állapodott meg szombaton a Magyar Helsinki Bizottság és a Független Büntetés- Végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége. A jogvé­dők és az érdekképviselet sze­rint sérülne az Emberi Jogok Európai Egyezménye azzal, ha megvonnák a kedvezmé­nyes nyugdíjat. A két szerve­zet ezért munkakapcsolatot alakít ki, hogy az érinteteknek jogi úton segíthessenek. fh @ TESZEDDI AZ ÁLLAMFŐVEL Schmitt Pál köztársa­sági elnök is csatlako­zott a hétvégén meg­rendezett TeSzedd! nevet viselő országos önkéntes szemét­­gyűjtő akcióhoz. Az államfő szombaton a kezdeményezés keretében szedte a szemetet a budai vár­ban. Itt készült róla az itt látható felvétel. FOTÓ: MTI, MOHAI BALÁZS

Next