Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-13 / 163. szám

2012. JÚLIUS 13., PÉNTEK Orgona, pánsíp és fuvola is megszólal Nyírbátorban Pitti Katalint, Szakcsi Lakatos Bélát, Sebes­tyén Mártát és Horgas Esztert is hallhatja a közönség. BUDAPEST, NYÍRBÁTOR. A 46. Nyírbátori Zenei Napok prog­ramjáról tartott sajtótájékoz­tatót csütörtökön Budapesten dr. Szathmáryné Sipos Ildikó, az eseményt szervező Nyírbá­tori Kulturális Központ Kft. ügyvezető igazga­tója. A tájékoztatón megjelent a fellépő művészek egy cso­portja is: Pitti Kata­lin operaénekes, Szakcsi Lakatos a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthetőek. Az első koncertet augusztus 4-én Pitti Katalin adja a reformá­tus templomban. Az „Áldás” című műsor kifejezetten templomi összeállítás. Itt lép fel Sebestyén Márta is, még­pedig Szamosi Szabolcs orgo­nakíséretével. Horgas Eszter fuvolaművész a „Szeretni bolondulásig” című népsze­rű programjával a nyírbátori Kulturális Központ vendége lesz. A tájékoztatón kide­rült: a katolikus minori­ta templom és rendház lesz a színhelye a pánsí­pon játszó Steve Taylor Szabó műsorának. Ingyenes prog­Liszt F­e­­­renc-díjas zongora­művész, Kathy- Horváth Lajo hegedűművész valamint Varsá­nyi Katalin fotó­művész, akinek a Szent Erzsébet jubileumhoz kapcsolódó al­kotásai a zenei napok kísérő­­programjaként szer­­veznek: a Kulturális Központ lépcsőjén zenélnek majd a 4. Fúvósze­nekari Találkozó résztvevői. A záró­napon koncerten emlékeznek meg a Vaján született, a Nyírségben nevel­kedett zeneszer­ző, Vántus István halálának 20. évfor­dulójáról. KM-TG Frissítő korty A Nyírségvíz Zrt. jóvoltából Nyíregyháza belvárosában több helyen is hideg ivóvíz várja a felfrissülésre vágyó járókelőket. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR I il. Nyíregyháza, Bocskai u. 51.8­42/400-154 Szakorvosi vizsgálat Szemüveglencsék Szemüvegkeretek Kontaktlencsék Kontaktlencse ápolószerek Havonta megújuló akciók! Ügyfeleinknek ingyenes parkolási lehetőség az Optika előtt! www.szabolcsoptika.hu m KUL Alapítvány A projekt szakmai irányítását végző KUL Alapítvány fő tevékenysége a gyermek­­otthonokban élők segítése, fejlesztése. Az előző években Szabolcs-Szatmár- Bereg megye gyermekotthonaiban és egy budapesti otthonban tevékeny­kedtek______________________________ Szakmai programjuk olyan elemeket tartalmaz, melyek kifejezetten a gyer­mekotthonokban élő fiatalok problémá­iban, lelki sérüléseinek feldolgozásában nyújtanak segítséget, a foglalkozások során a fiatalok aktív részesei lesznek az eseménynek. KELET Ifjúsági pont a Magtárban A gyerekek tapasz­talatot szerezhetnek a felelősségről és a közösségről. TISZADOB: A gyermekotthon­ban élő fiatalok különösen ve­szélyeztetettek, fokozottan ki vannak téve a lemorzsolódás veszélyeinek. A prostitúció, a droghasználat és az alko­holizmus a körükben sokkal könnyebben terjednek. A fi­ataloknak hiányzik a családi fészek biztonsága, sokan vi­selkedési, beilleszkedési za­varokkal küzdenek. Az erős érzelmi kötődések hiánya és az utána való vá­gyakozás miatt az otthonok­ban élő fiatal lányok a bűnö­zői rétegeknek, a kerítőknek és futtatóknak is kedvelt célpontjai, könnyen behá­lózhatók, hiszen a gyerekek sokszor közvetlen környe­zetükben is találkoztak már prostitúcióval, ami így nem ismeretlen számukra. Az el­múlt néhány évben riasztó mértéket öltött a prostitúció terjedése, különösen észreve­hető ez Szabolcs megyében. A lányok többsége 18-21 év közötti, 80 százalékuk roma, 90 százalékuk Nyíregyházá­ról és környezetéből kerül Hollandiába. Tapasztalatokat szereznek A megoldás elsősorban a megelőzéssel, a fiatalok meg­felelő tájékoztatásával és fel­készítésével előzhető meg. A KUL Alapítvány az uniós tá­mogatással, 58 millió forint­ból többek között Tiszadobon megvalósuló projektjének fókuszába a prostituálódás megelőzését helyezte, de sze­retnének komplex megoldást nyújtani. Erre kínál alterna­tívát a holland fejlesztésű Bonifatius projekt, amely a rendszer összes szereplőjé­nek, közvetlenül a gyermek­­otthonban élő gyerekeknek, a velük foglalkozó önkéntesek­nek és a nevelőknek is nyújt valamilyen fejlesztő szolgál­tatást. A Bonifatius egy képzési irányvonal, életvezetési mód­szer, melyet arra használnak, hogy lehetőséget kínáljanak a veszélyeztetett gyerekek és azon csoportok számára, akiknek nagy a lemaradásuk a munkaerőpiacon, a foglal­koztatásban és az oktatásban. A projekt megvalósításában fontos szerepet kap a tisza­­dobi gyermekotthon terüle­tén található Magtár épülete, melyben ifjúsági pontot alakí­tanak ki az állami gondozott gyermekek számára. A használatba vételhez szükséges felújítási munká­latok egy részét maguk a gye­rekek végzik el egy 10 napos élményközpontú építőtábor keretében. A program célja, hogy a gyerekek a környeze­tük kialakításán keresztül ta­pasztalatot szerezzenek a fe­lelősségről és a közösségről. KM­SZA Az épületet a gyerekek újítják fel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Közös adatbázison dolgoznak Szeretnék elérni, hogy a Tourinform Iroda adat­bázisa beolvadjon a TDM infrastruktúrájába. NYÍREGYHÁZA: Múlt héten ír­tunk arról, hogy még mindig sokan keresik a Tourinform Irodát a korábbi helyén, az Országzászló téren. A megyei közgyűlés tavaly januárban úgy döntött, hogy az addig ál­tala működtetett Tourinform Irodát március 31-ével meg­szünteti, s hogy a jogutód, a megyei múzeumok igazgató­sága veszi át az iroda feladata­it. Ám az új helyzet nem tartott sokáig: az iroda munkatársai felmondtak, helyükre pedig senkit sem vettek fel. Mivel ezt sokan nem tudják, a városba érkező turisták egy része ma is rendszeresen a korábbi irodát keresi fel, ahol az érdeklődő­ket a postával szemközti TDM- irodába irányítják. Ám ott nin­csenek megyei prospektusok, hiszen az iroda Nyíregyháza és térsége fő látványosságainak népszerűsítésén dolgozik. Hasznos és elengedhetetlen Szerettük volna megtudni, ki­nek a feladata lenne a megye kincseit a turisták figyelmébe ajánlani. A Szabolcs megyei intézményfenntartó központ vezetője, Németh Péter Gá­bor lapunknak azt mondta: „a Tourinform Iroda üzemeltetőj­e a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Múzeumok Igazgatósága. Jelenleg egyeztetés van folya­matban a városi TDM-irodával, ennek során szeretnénk elérni, hogy a Tourinform Iroda infor­mációs adatbázisa beolvad­jon a TDM infrastruktúrájába. Ennek eredményeképpen a TDM-irodába betérő érdeklő­dők nemcsak városi, hanem megyei látnivalókról és ren­dezvényekről is kaphatnának felvilágosítást. Azért tartjuk fontosnak ezt a lépést, mert a megyei turizmus népszerűsí­tése nemcsak a városba láto­gató vendégeknek és az itt élő embereknek hasznos, hanem a turizmusban dolgozó összes megyei résztvevő számára is elengedhetetlen.” km-sza » Kalandos felfrissülés Beni a csütörtöki borongós időben nem a strandon fürdőzött, hanem a kalandpark akadályait küzdötte le nagy élvezettel. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR lliliá=­is BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Általános bőrgyógyászat: pattanásos bőr komplex keze­lése, hajhullás kivizsgálása és kezelése, allergia, pikkelysö­mör, fertőző bőrbetegségek, esztétikai hibák ellátása gyermekbőrgyógyászat számítógépes anyajegy- és bőrrák szűrés Bőrsebészet: anyajegy- és növedék eltávolítás, benőtt köröm műtéte ráncfeltöltés, ajakfeltöltés botox Drakula terápia lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás visszér kezelés amerikai mélyhámlasztás injekciós zsírbontás, gépi fogyasztó kezelések kozmetika dermokozmetikumok forgalmazása X Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 - W­W­W.DERM­A­ART.HU Megyei tükör 5 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb . ___ napilapjával! KELET Magyarország www.kelet.hu New Arabic Therapy és Értágító Motetta: ne hagyja az érszűkületét elhatalmasodni! Magyar és arab doktorok ajánlásával Zsibbad a lába? Kevesebbet tud menni? Görcsbe rándul a lábszára? Érzéketlenek és fáz­nak a tagjai? Fáj a feje és szé­dül? Gyakran kínozza fülzúgás és a memóriája sem a régi? Érszűkület esetén sajnos je­len vannak ezek a panaszok. A korai stádiumban felfedezett betegség kezelésével elkerül­hető az üszkösödés és a lábak csonkolása, amputációja. De a már több évtizede is­mert és bizonyítottan értágí­tó, fájdalomcsillapító hatású gyógygázfürdővel, ismert ne­vén mofetta kezeléssel megál­lítható a kár előrehaladottabb stádiumban is. Az országban már több helyen alkalmazzák a mofetta és az új arab terápia kombinációját. Az érszűkületkezelés új vívmánya A páciens bőrén keresztül felszívódó gáz tágítja az ere­ket, kellemes meleg érzést ad. Az arabterápiás készülék infra és ultrahang segítségé­vel rugalmasabbá teszi az ér­falat, valamint az elzáródott ér környékén mellékerek kép­ződését váltja ki. A kombinált kezelést a betegek egyszerre kapják és 30 percig tart. Arab és magyar orvosok is a 20 ke­­zeléses kúrát javasolják évi kétszeri ismétléssel. Megállapított érszűkület esetén megállítható a kóros folyamat. Figyeljen az intő je­lekre, de ajánlott a kúra azok­nál is, akiknél jelen vannak az alábbiak: magas vérnyomás, magas koleszterin, cukorbe­tegség, cigarettázás, mozgás­hiány, stressz, túlsúly. Magyarország számos nagyvárosában, így Nyíregy­házán is megtalálható a ke­zelőcentrum, a Mező u. 25.1. emeletén. Bejelentkezéseket a 42/787 414 és a 70/624-4360 számokon fogadunk. A kezeléseket kedves, dip­lomával bíró érszűkületke­­zelő-ápoló kollegina végzi, sokéves gyakorlattal. Pácien­seink elmondása szerint min­denkihez empatikus és tü­relmes. Centrumunkban két speciális mofetta gyógyfülke áll a betegek rendelkezésére, melyek az arabterápiás ké­szülékkel fölszereltek. Természetesen a hagyo­mányos mofetta gyógygázas érkezeléseket továbbra is igénybe lehet venni az új kombinált érterápia mellett. Fontos megjegyezni, hogy a kezelőgáz csak nálunk alkal­mazott, egyedi, csak nekünk szállított gázkeverék. NYÁRI AKCIÓ! A hagyomá­nyos (mofetta) és a kombi­nált ( mofetta-,­arabterápia) kezeléseket is 50% kedvez­ménnyel vehetik igénybe, húsz kezelés 34 ezer, illetve 56 ezer forintba kerül. HIRDETÉSEK

Next