Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-02 / 180. szám

«g^NAPLÓ LXIX. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT MAGYARORSZ NTÍREGYHÁZA Szandi nem illetődött meg a kame­ra előtt. 16. OLDAL Jakaboséké volt a fősze­rep szerdán 9. OLDAL A f­rakciószerűen műkö­dő többség „felháboro­dásában” határozott az önfeloszlatás mellett. tiszavasvári: Feloszlatta ma­gát a tiszavasvári képvise­lő-testület a szerdai ülésén, miután megszűnt a várost vezető Jobbik többsége egy új frakció alapításának szándéka miatt. Az új frakció, amelyet a két Fidesz-KDNP-s, a három független és két, hozzájuk csatlakozó jobbikos képviselő akart létrehozni, a tagjai közül szerette volna Palló Sándort alpolgármesternek jelölni. Er­ről állításuk szerint kedden meg is egyeztek Fülöp Erik polgármesterrel. A település­vezető azonban az ülésen a sa­ját frakciójából Bakné Répási Ágnest javasolta a tisztségre. A jelölést a képviselők több­sége elutasította, majd 7:5 arányban kimondták a testület önfeloszlatását. Az ülés után Palló Sándor azt mondta: a keddi egyezség után értetlenül fogadták, hogy a polgármes­ter megváltoztatta ígéretét, s a héttagú új, frakciószerűen működő többség „felháboro­dásában” határozott az önfel­oszlatás mellett. Megjegyezte: Tiszavasváriért elnevezéssel szándékozták a frakciójukat létrehozni, de el sem jutottak addig, mert az ülésen nem tud­ták megváltoztatni a szervezeti és működési szabályzatot, mely nem adott lehetőséget a szerve­ződés megalapítására.­­5. Feloszlatták magukat FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2012. AUGUSZTUS 2. Túlnyomóan napos, száraz idő lesz káni­kulával 33 ° C REGGEL DÉLBEN ESTE Már elkezdték a dohány törését NYÍREGYHÁZA. Megkezdődött a dohány törése, a gazdálko­dók hektáronként 1,6-1,7 ton­nás átlagtermésre számíta­nak, alig kevesebbre a tavalyi 1,8 tonnánál a 4800 hektáros vetésterületről. Az elmúlt esztendőben ös­­­szesen több mint 9000 tonna dohánylevelet törtek le és ér­tékesítettek a mezőgazdasági termelők. A dohánytermelésre hasznosított mezőgazdasági terület 80 százaléka megyénk­ben fekszik.­­5. MTI Pitti Katalin jön Nyírbátorba Nyírbátor­ Szombaton kez­dődik a 46. Nyírbátori Ze­nei Napok koncertsorozata, amely augusztus 20-áig nyolc rendezvénnyel várja a zene kedvelőit. A nyitónapon, augusztus 4-én Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaéne­kesnő lép fel a helyi reformá­tus templomban. A művész­nő Áldás című operaestje 19 órakor kezdődik. Álláskeresők A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma Magyarországon 2008 és 2012 között június hónapban (fő)l GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NFSZ A tartalomból: Hazai tájakon 4. Megyei tükör 5. Nyári fotók 8. Sport 9,10,12. Fórum 14. Szerda este Gyurta Dániel nyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét, megszerezve ezzel a második londoni aranyérmünket.­­9. Világcsúccsal van meg a második! FOTÓ: MTI Behajthatatlan megyebeli tartozások A listákon szereplők tartozása legalább 200 milliárd forint. nyíregyháza. Legalább 200 milliárd forinttal tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhiva­talnak a legfrissebb adóslis­tán szereplő több mint 1600 cég és 3700 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó. A tartozás behajtására csupán 384 vállalkozásnál van esély, ennyien nem állnak ugyanis sem felszámolási, sem vég­­elszámolási eljárás alatt. A lista 1137 felszámolás és 122 végelszámolás alá került cé­get tartalmaz, ami 100 millió forinttal számolva 126 mil­liárdos tartozást feltételez. A legnagyobb adósok listá­ján 75 cég és magánszemély szerepel, közöttük három megyénkbeli címre bukkan­tunk: egy leveleki kft. 217 milliós adóhiányt halmozott fel, s a megállapított jogkö­vetkezmény is ugyanekkora, egy tiszabecsi magánszemély közel 100 millióval, míg egy záhonyi 40 millióval tartozik a hivatalnak. A több mint 10 millió forint­tal tartozó 3749 magánsze­mély és egyéni vállalkozó kö­zül 129-en élnek Szabolcsban, a legalább 100 millió forinttal tartozó 1643 cég közül ötven a megyénkbeli. /3. km Megyei focicsillagokra szavaztak lapunk olvasói nyíregyháza. Nagy sikere volt újabb játékunknak, amelyben a megye legjobb focistáira lehetett szavazni. Olvasóink négy kategóriában (NB II., NB III., megyei I. és II. osz­tály) voksolhattak a számuk­ra legkedvesebb focistára, végül 5220 szelvény érkezett be a szerkesztőségünkbe. A határidő július utolsó napja volt, azóta kollégáink össze­számolták a jelöléseket, ám a győztesek neve a pénteki, ün­nepélyes díjátadóig titok ma­rad. A szavazatokat beküldők közül négyen személyesen is ott lehetnek majd az ünnepé­lyes ceremónián, őket telefo­non már értesítettük. km SZUPER HÉTVÉGE a Szabolcs-Coop Zrt. üzleteiben 2012. aug. 3­5-éig: Félbarna kenyér 1 kg egész (nyíregyházi) : (kivéve: Balkány) (Kérésére felszeleteljük!) 189 Ft 1 ‘Sertéslapocka 1049 Ft/kg ‘Sertéscomb 1099 Ft/kg Nyírig*htíMeö­nk: Alma u., Búza tér. Dam­anich u., Dugonics u. Ferenc krt. Korányi F. u., Szent I. u., Sóstóhegy-Úttörő u. Vidéki üzleteink: Balkány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Nyírpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek. Szakoly ------ . 1 r0­­’TÍ (Áraink a készlet erejéig érvényesek) Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! (\)[* j •csak a tőkehúst is értékesítő üzleteinkben kapható.) VT Szpari-siker az edzőmeccsen labdarúgás­ Szerdán edző­meccsel szakította meg az abaújszántói edzőtáborozás tréningjeit a Nyíregyháza Spartacus NB II-es focicsapa­ta. Minczérék a szintén má­sodosztályú kazincbarciakat fogadták. A csapattal és a klub­bal kapcsolatos hír, miszerint technikai okok miatt szünetel a bérletek szerdától meghir­detett árusítása. Információ­ink szerint hétfőtől lehet majd hozzájutni a bérletekhez.­­12. C­ .­.31 GM ONT) KÖNYVTÁR Hírlapolvasó Megyénkben a futballvezér nyíregyháza. A minap még a londoni olimpia közvetítésein tűnt fel, szerdán viszont már hazai földön lépkedett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó­szövetség elnöke, aki előbb Nyíregyházán, majd Gyulahá­zán tett látogatást. A honi futballvezér egyez­tetett Szalacsi Árpáddal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Igazgatóság elnökével és Barczi Róbert igazgatóval, a program záróakkordjaként pedig a vidéki településen tartott terepszemlét, ahol szeptember 1-jétől a hátrá­nyos helyzetű gyerekek ré­szére labdarúgó iskola kezdi meg működését,­­u. km Csányi Sándor volt a szerdai ven­dég FOTÓ: SIPEKI PÉTER Skoda-offenzíva: Citigo és Rapid Nyíregyháza. A szabolcsi me­gyeszékhelyre látogatott szer­dán a Porsche Hungária Sko­da márkaigazgatója. A Platán Autóház meghívására érkező Dalnoki Balázs tényekkel igazolta, hogy „nagyon közel áll a Skoda a magyar embe­rek szívéhez”. Simply clever, azaz Egyszerűen nagyszerű! A mottót erősítve évről évre tudatos fejlődési irányvonalat dolgoztak ki, ennek jegyében sok új modell frissíti fel az egyébként is színes termék­­palettát. /4. KM ■> Hajmeresztő premier Paul Portner „Hajmeresztő” című bűnügyi társasjátékát mutatta be a Mandula Dalszínház a Múzeumfaluban, fotó: pusztai Sándor Akik nem a levegőbe beszélnek Külföldi pilóták véle­ménye Nyíregyházáról és hazánkról. nyíregyháza. Az időjárás kellemes, a ételek finomak, az emberek kedvesek és se­gítőkészek - tőszavakban így értékelik hazánkat, és azon belül is Nyíregyházát a mo­toros műrepülő világbajnok­ságra érkezett versenyzők. Márpedig ezek a pilóták nem a levegőbe beszélnek, a meg­mérettetésen ugyanis a világ krémje van jelen, akik szinte az egész bolygót beutazták már, így igazán van viszonyí­tási alapjuk. Képviselteti magát ver­senyző az amerikai, az ázsiai és az afrikai kontinensről is, így hát őket faggattuk, hogy érzik magukat nálunk. /3. km

Next