Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-14 / 11. szám

Jegyzet M: Magyar László köztünk marad? Megsúgom a döntésem: lesz asszisztensem. Megvallom őszintén, az ötletet az ország­­gyűlési képviselőktől vettem. Mint a napokban olvastam, pár hónapja megszavazták maguknak azt a lehetőséget, hogy növelhessék assziszten­seik számát és azok fizetését - mindezt persze az adófize­tők pénzéből. A döntés után azonnal éltek is a lehetőség­gel mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők, és jócskán megnövelték a munkatársaik számát. Mivel én az adófizetők pénzére nem, csak magamra számíthatok, számolgatom, hogyan is tudnám előte­remteni az asszisztenseim bérét. Az államot követve a konyhapénzből és a gyerekek zsebpénzéből adót vonok le, a kifizetéskor pedig még tranzakciós illetéket is felszá­mítok. A családtagok bicikli­jeire súlyadót vetek ki, s még kötelező felelősségbiztosítást is kell majd kötniük velem. Lelkesen osztok-szorzok, s elmerengek: a kormány állandóan a takarékosság fon­tosságát hangoztatja, beszer­zési stopot emleget, közben az országgyűlési képviselők újabb asszisztensekre, a mi­nisztériumok csodaautókra, méregdrága telefonokra for­dítják a közpénzeket, míg az oktatásra egyre kevesebb jut. Vajon jól van ez így, vajon ez a helyes út...? Aggodalmam - ugye - köztünk marad? magyar@infom­.hu „Ne Matolcsy Györgyöt jelöljék az MNB élére!” BUDAPEST. Az MSZP arra szó­lította fel Orbán Viktort, hogy hozzon felelős döntést, és ne Matolcsy Györgyöt, hanem egy független, a szakma ál­tal elismert embert jelöljön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. Józsa István szombati budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Matolcsy György a tűzzel játszik és a forint árfolyamát rontja, ami­kor olyan gondolatokat fogal­maz meg a Heti Válasz című folyóiratban, amelyek szerint helytelen volt az MNB eddigi pénzügyi politikája. Orbán Viktor miniszterelnök is koc­káztatja a forint árfolyam-sta­bilitását, amikor hagyja, hogy minisztere ilyen gondolatok­kal álljon elő. MTI Devizaárfolyam (2013.01.13.) Grafika: IKN. Forrás: MNB KELET Támadásba lendült a két cseh elnökjelölt PRÁGA. A cseh elnökválasz­tás két továbbjutója, Milos Zeman és Karel Schwarzenberg rögtön támadták egymást. Schwarzenberg kijelentette, „Zeman a múlt embere”, fele­lős a cseh politikai kultúra ha­nyatlásáért. Zeman elmondta: Schwarzenberg a „ma embere”, s mint a rendszerváltás utáni legnépszerűtlenebb kormány egyik oszlopos tagja, felelős az adóemelésekért. MTI az influenza az USA-ban, ahol a múlt héten a halálozások 7,3 százalékát influenza és tüdő­­gyulladás okozta. Az Egye­sült Államok 10 régiója kö­zül 9-ből jelezték a betegség „megemelkedett” jelenlétét. A szezonális influenza idén hetekkel a megszokott késő januári, kora februári időszak előtt terebélyesedett járván­­­nyá. MTI Milos Zeman és Karét Schwarzenberg FOTÓK: INTERNET Nagyobb nyitottságot remélünk az IMF-től Varga Mihály: a kor­mány helyesen ragasz­kodott álláspontjához IMF-ügyben. BUDAPEST: A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszko­dott álláspontjához a Nemzet­közi Valutaalappal (IMF) való egyeztetések során - mondta Varga Mihály, az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tár­ca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Nem tévedhetetlenek Varga Mihály annak kapcsán beszélt erről, hogy az IMF nemrégiben egy tanulmány­ban „beismerte”: a szervezet által az eurózónának javasolt egyes intézkedések nem vol­tak elég hatékonyak. A mi­niszter kifejtette: örömteli, hogy az IMF is elismeri, ott sem tévedhetetlen emberek vannak és nyitottak a szak­mai vitákra, és arra, hogy meghallgassák a fogadó or­szág álláspontját. Emlékeztetett arra, hogy a 2008-as IMF-megállapodás lényegében 3 hét alatt jött lét­re, és az akkori kormány „kri­tika nélkül fogadta el a valu­taalap akkori álláspontját”. A mostani kormány ugyanak­kor több mint egy év eltelté­vel sem írta alá a megállapo­dást az IMF-fel, és „helyesen járt el akkor, amikor bizonyos kérdésekben ragaszkodott az álláspontjához”. Hozzátette: a kormánynak törekednie kell arra, hogy egy-egy kérdésben meggyőzze álláspontjának helyességéről a valutaalapot. Varga Mihály bízik abban, hogy az IMF a következő hó­napokban „nagyobb nyitott­sággal tudja majd befogadni a nemzeti kormányok véle­ményét”. Hangsúlyozta: Ma­gyarország az utóbbi hóna­pokban úgy is működőképes tudott maradni, hogy nem kötött megállapodást a Nem­zetközi Valutaalappal. A GDP- arányos hiány 3 százalék alá kerülése, az államadósság, a kamatszint és a kockázati pré­miumok csökkenése olyan, az Európai Unió által is elismert eredmények, amelyek mind a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét jelzik vissza. A magyar gazdaság a kö­vetkező hónapokban állhat egy olyan váltás előtt, amely most már valóban a növeke­dés megindulását segítheti majd elő” - mondta. Kezdik megérteni... A Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás kapcsán kifejtette: az Európai Unió részéről vannak biztató jelek - ilyen például a tavaly őszi országjelentés -, amelyek azt mutatják, hogy az unióban is kezdik megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk az idén kikerülhet az eljárás alól. mti Varga Mihály fotó: ekn-archívum Nyugalmat, biztonságot ígér 2013-ra Lázár János Lázár János: Ebben az évben javulhat az életminőség. Budapest. Lázár János szerint a választópolgárok elmúlt két évben tanúsított áldozatvál­lalása meghozta eredményét: 2013-ban javulhat az életmi­nőség. Az emberek remény­kedhetnek abban, hogy „idén már nyugalmat és biztonságot teremt a kormány” - mondta a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Tudjuk tartani a deficitet Lázár János kijelentette, a 2010-es kormányváltáskor Magyarország lényegében gazdasági és társadalmi csődhelyzetben volt, 8-10 százalékos államháztartási hiánnyal és 80 százalék fe­letti államadóssággal. Eh­hez képest most, az Európai Unió, az országot finanszí­rozó piaci pénzügyi alapok, valamint a pénzügyi elemzők egyértelmű álláspontja sze­rint Magyarország pénzügyi helyzete stabil - jelentette ki, utalva arra, hogy Magyar­­ország 2011-ben, 2012-ben és az Európai Unió előrejelzése alapján 2013-ban is 3 százalék alatt tudja tartani az állam­­háztartási deficitet, valamint az elmúlt két évben 77-78 Reményked­hetünk, hogy megszűnik a túlzottdeficit­­eljárás, százalékra mérsékelte az ál­lamadósságot. Az államtitkár szerint így joggal és alappal reménykedhetünk abban, hogy a 2004 óta Magyaror­szág ellen folyó túlzottdefi­­cit-eljárás megszűnik 2013 közepén. Az államtitkár hangsúlyoz­ta, ezek a folyamatok azt jel­zik, hogy az állam pénzügyei tekintetében „a jó gazda gon­dossága érvényesül”, de ez el­sősorban nem a kormánynak köszönhető, hanem a magyar választópolgároknak. „A kor­mány hálás lehet a magyar választópolgároknak, hogy az elmúlt két évet végigcsinál­ták, a magyar választók pedig joggal reménykedhetnek ab­ban, hogy 2013-ban már bé­kén hagyja őket a kormány” - fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte, 2010 és 2012 között minden magyar csa­ládnak komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy a szocialisták által felvett hitelt fizetni tudja az ország. mtt LÁZÁR JÁNOS ■Kl,Kí 2013. JANUÁR 14., HÉTFŐ Monti szerint a múlté a bal­os jobboldal Róma. A hagyományos bal- és jobboldali politikán túllépő és Európában hiteles kormányt kívánt Olaszországnak Mario Monti ügyvezető miniszter­­elnök. Azt hangoztatta, hogy a kétpólusú politika ideje el­múlt, ehelyett „európai politi­kára” van szükség. Szerinte a legjobb megoldás Olaszország számára az lenne, ha a válasz­tások után a pártok reformerői koalícióban egyesülnének. MTI Baloldali demonstráció volt a rasszizmus ellen A rasszizmus ellen tar­tott demonstrációt a Demokratikus Koalíció a Fidesz székháza előtt, Budapest. A tüntetésen fel­szólalók egyebek mellett azt kérték, szólaljon meg Orbán Viktor miniszterelnök az ügy­ben, és zárják ki a Fideszből Bayer Zsoltot. Vadai Ágnes, a DK alelnöke azt hangoztatta, ha a kormányfő nem szólal meg, és továbbra is néma ma­rad, akkor a szabadságjogok árulója lesz. A terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg, köztük balol­dali ellenzéki politikusok, és a roma közéleti személyek. „A Fidesz felszólítja a bal­oldalt, hogy hagyja abba a gyűlöletkampányt, ne álljon a gyilkosok oldalára” - közölte Selmeczi Gabriella a tüntetés­re reagálva. A párt szóvivője rámutatott: azok, akik ahe­lyett, hogy elítélnék a brutális bűncselekmények elkövetőit és „utcai cirkuszokat szervez­nek”, alkalmatlanok a felelős politikai szerepvállalásra. A bűnelkövetőket bátorítják Selmeczi Gabriella szerint a baloldal kampányával báto­rítja a bűnelkövetőket, hiszen ez arra utal, hogy szerintük nem az a bűnös, aki embert öl, hanem az, aki ezen felhá­borodik. MTI Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és felesége, Dobrev Klára a Fidesz székháza előtt tartott tüntetésen fotó: mti, Illyés Tibor ENSZ-segítség­ét. Segítséget kérnek a szakszervezetek az új Munka törvénykönyve módosítása érdekében. BUDAPEST: Az ENSZ Nemzet­közi Munkaügyi Szervezeté­nek (ILO) főigazgatója, Guy Ryder arra kérte a magyar szakszervezeti konföderációs elnököket, hogy fogalmazzák meg ismét, most már a gya­korlati tapasztalatok isme­retében is a Munka törvény­­könyvével (Mt.) kapcsolatos kifogásaikat. A főigazgató ígéretet tett, hogy a beadványokat okvet­lenül megvizsgálják, külön­féle nemzetközi fórumokon is megtárgyalják, és megte­szik a szükséges lépéseket. A közlemény szerint a főigaz­gató kiemelte az ILO felelős­ségét is a tripartizmus mű­ködésének betartatásában, és leszögezte: bármilyen válság legyen is, semmilyen intézkedés nem sértheti a párbeszédet, a szakszer­vezeti jogokat. Guy Ryder megerősítette, hogy az ILO természetes szövetségese a szakszervezeteknek. A konföderációk vezetői „a szabályozás visszásságai­ról, a magyar munkavállalók kiszolgáltatottságáról és a­ z ügyben hazai érdekegyeztetés totális szétveréséről” egy pénteki budapesti fórumon tájékoz­tatták a főigazgatót. „Azért kellett a nemzetközi szerve­zet vezetője előtt feltárni a problémákat, mert az ILO- nak a tripartizmus, a három­oldalú párbeszéd kiemelten fontos - példa erre a 2011-ben a gyógyszeriparban létre­hozott nemzetközi tripartit tanács -, a magyar kormány viszont éppen az érdekegyez­tetési rendszert verte szét el­sőként” - idézi a közlemény Székely Tamást, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökét. mti Emlékezés a kápolnánál PÁKOZD: A Don-kanyarban elesettekre emlékeztek a pá­­kozdi katonai emlékpark mel­lett a tiszteletükre felépített Mészeg-hegyi emlékkápolná­nál politikusok, település- és egyházi vezetők jelenlétében szombaton. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára hangsú­lyozta: Nem elég emlékezni, ki kell mondani, hogy nem­csak idegen érdekekért, ha­nem hazájuk védelméért hal­tak hősi halált a távoli ország harcmezőin. mti

Next