Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (70. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-21 / 221. szám

“----- - ■»--------JÓS------------Ä-----|-|-A,-------­ Ferenc pápa fogadta Áder Jánost vatikánváros. Ferenc pápa magánaudiencián fogadta pénteken a Vatikánban Áder János államfőt. A beszélgeté­sen a köztársasági elnök em­lékeztetett arra, hogy Ferenc pápa márciusi beiktatásán is járt a pápai államban. A köztársasági elnök a Mátra­­verebély-Szentkút kegyhely Szűz Mária-forrásából vett vi­zet adott át a pápának. Ferenc pápa egy vatikáni érmét aján- Áder János fotó: internet dékázott Áder Jánosnak. MTI Elfogadta a kormány a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát Budapest­ Megtárgyalta és elfogadta a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát a kormány szerdai ülésén - közölte a Belügyminisz­térium (BM) pénteken az MTI-vel. Közleményben azt írták: a BM, valamint a Közigazga­tási és Igazságügyi Minisztérium közös előterjesztésében készült stratégia olyan középtávú bűnmegelőzési szak­­politika kialakítását szorgalmazza, amely a következő tíz évre meghatározza a társadalmi bűnmegelőzés fő beavat­kozási területeit, szakmai kereteit és eszközrendszerét. Kiemelték: a koncepció nemcsak a bűnözés visszaszorítását kívánja elérni a megelőzés által, hanem megfogalmazza az ál­dozattá és a bűnelkövetővé válás, valamint az ismételt bűnel­követés elkerülésének módjait is. Emellett a stratégia kiemelten foglalkozik a települések és a közterületek biztonságával. mti „Szerszámozzuk a hivatalt” Készül a közmű-szol­gáltatási törvény­ , újabb közműcégek vásárlásáról tárgyal a kormány. Budapest. Jövő tavasszal ke­rülhet a parlament elé a köz­műszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényja­vaslat, amelyet akár még a vá­lasztás előtt elfogadhatnak a képviselők - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénte­ken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, ko­rábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamato­san tárgyal a kabinet. Vitákra számít A kormányfő szerint a készü­lő közmű-szolgáltatási tör­vény a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani nemzetközi szinten, holott vannak nyugat-európai pél­dák. Ezek között említette a dán távfűtés működését, amelyben a magáncégeknek vissza kell fordítaniuk a hasz­not a rendszerbe. A minisz­terelnök úgy látja, külön kell választani a működést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot, meggyő­ződése szerint ugyanis Ma­gyarországon jelentős haszon­nal működnek a szolgáltatók. „Az engem nem hat meg, hogy ők azt állítják, a lakos­sági üzletágon nincsen profit­juk, miközben a magyar ener­giapiacon jelentős profitot tesznek zsebre."Akkor méltóz­­tassanak alkalmazkodni a sa­ját működésükben úgy, hogy a lakosságnak olcsóbb legyen az energia” - fogalmazott. A közmű-szolgáltatási jogsza­bályról szólva megjegyezte, „az európai jogon kiment jo­gászi logikája szerint” nem egészséges, ha árszabályozá­si kérdéseket kétharmados törvény szabályoz, de a Fi­desz-frakcióban senki sem bí­zik a szocialistákban, hiszen egyszer már privatizálták az energiaszolgáltatókat, utá­na engedték, hogy az árak az egekbe szökjenek, majd so­rozatosan árat emeltek. Ezért alakult ki egy olyan reflex a képviselőcsoportban, hogy a szocialistákkal szemben két­harmados törvénnyel lehet megvédeni az embereket - mondta. Folyamatos tárgyalás Orbán Viktor a rádióinter­júban közölte azt is, hogy a kormány folyamatosan tár­gyal hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közmű­cég visszavásárlásáról, álla­mi kézbe vételéről. Konkrét vállalatneveket nem említett, de úgy fogalmazott: „a víz­műveknél is ez a helyzet és a szemétszolgáltatásnál is”. A kormányfő szavai szerint ha megmarad a társadalmi támogatottság, egy-két év múlva közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatási rend­szer működhet Magyarorszá­gon. Felvetette azt is, hogy az energetikai hivatal alá kelle­ne szervezni a villamosener­gia- és a gázelosztás alapve­tő adatait hogy az államnak naprakész információi legye­nek. Mint fogalmazott, „most szerszámozzuk fel a rezsihi­vatalt”. Ismét megerősítette a fogyasztóvédelem megerő­sítésének szükségességét is. Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzato­kon keresztül. Az ezt szolgá­ló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mint­egy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szét­osztani - ismertette a minisz­terelnök. Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gon­­­­dolkodnak. mti Orbán Viktor a Magyar Rádió stúdiójában fotó: mti, Koszticsák Szilárd Grafika: ÉKN. Forrás: MNB KELET Átlag alatt 65 százalék MSZP: nem nőtt sem a foglalkoztatottak szá­ma, sem a jövedelem. BUDAPEST: Az MSZP hazug­ságnak tartja Orbán Viktor miniszterelnök azon állítá­sait, miszerint kormányzá­sa alatt emelkedett volna a foglalkoztatottak száma, va­lamint a jövedelmek vásárló­­értéke. Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke, az Ország­­gyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke pénteki sajtótájé­koztatóján azt mondta: je­lenleg több százezerrel ke­vesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor, és ennél is kevesebben, mint a válság kitörése előtt. Kifejtette: mivel a külföldön dolgozók jó része szerepel a Magyarországon foglalkoz­tatottak nyilvántartásában, a valódi hazai foglalkoztatotti létszám legfeljebb 3,5 milli­ós, vagyis több százezerrel alacsonyabb a hivatalos ada­toknál. A legnagyobb problémá­nak azonban azt nevezte, hogy a versenyszférában foglalkoztatottak száma mintegy 2 százalékkal csök­kent az elmúlt években. Gúr Nándor egyebek mellett azt mondta: 2010-ben a net­tó minimálbér összege 60 ezer 200 forint volt, míg a mostani, nettó 64 ezer 200 forintos minimálbér akkora vásárlóerőt képvisel, mint 2010-ben 55 ezer forint. A politikus kifogásolta azt is, hogy a foglalkoztatottak 65 százaléka az átlagbérnél kevesebbet keres. MTI A reményre tényleg szükség van Bajnai: Orbán Viktor beismerte kormánya bukását a tények me­zején. BUDAPEST. Bajnai Gordon sze­rint Orbán Viktor miniszterel­nök a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában beismer­te, hogy a kormánya „elbu­kott a tények mezején”. Az Együtt-PM szövetség ve­zetője a hét eseményeit érté­kelő pénteki sajtótájékoztató­ján azt mondta, Orbán Viktor kijelentésével, amely szerint a magyar választópolgárok­nak fontosabb a remény, mint a tény, a kormányfő elismerte, hogy ma nincs olyan lényeges tény­ szám Magyarországon, amely szerint az ország job­ban teljesít, mint korábban vagy mint a versenytársai. „Nincs olyan szelete a való­ságnak, amely azt igazolná a választók számára, hogy az Orbán-kormánynak maradnia kell” - tette hozzá. Magasabb adósság Bajnai Gordon azt mondta: az adósság magasabb, a munka­­nélküliség a válság mélypont­ja kori szinten van, a forint gyengébb, devizahitelesből háromszor-négyszer annyi van, mint három évvel ez­előtt, a növekedés megállt, az elszegényedés drámai sebes­séggel nő, az ország szakad kétfelé, az ország harmadik része elmenekül - mintegy félmillió magyar fiatal van már külföldön -, az egyetem­re felvettek száma drámaian zuhan. Bajnai Gordon szerint re­ményre „egyébként tényleg szüksége van Magyarország­nak”. A remény a változás­ban van, a remény a 2014-es kormányváltásban van. Ezt fogjuk elhozni - jelentette ki, majd hozzátette: Magyaror­szágnak jó kormányzásra van szüksége. MTI Bajnai Gordon fotó: internet 2013. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT Minden évben felteszik nekünk a kérdést, tudjuk-e pon­tosan, hogy a felhívásunkra hányan nem ülnek autóba a Mobilitási Héten, az Autómentes Napon. Természetesen nem tudjuk, de valójában nem is ez a lényege ennek az európai kezdeményezésnek. Inkább az, hogy a tisztább , levegő és a közutak zsúfoltságának csökkentése érdekében megfontolásra késztesse az év minden napján a nagyváro­sok lakóit. Valóban az-e az egyetlen mód, hogy elintézhes­sék ügyes-bajos dolgaikat, vagy vannak-e alternatívák? És tudjuk, hogy ezen már sokan elgondolkodnak és keresik a lehetőségeket. Igaz, nem mindig rajtuk múlik, hogy megoldható-e... Nyilván, akinek munkájához nélkülözhetetlen a gépko­csi, aki nagyobb terhet szállít, akiknek logisztikailag szinte ez az egyetlen mód, hogy a város különböző részeibe el­juttassa családja tagjait, mert egyébként időben megoldha­tatlan feladat - azok legfel­jebb a hétvégén lehetnek önmegtartóztatóak. És talán akkor azok is. Hiszen idei felmérésünk igazolja, hogy a hétvégéken a tíz évvel ezelőttihez képest például nagyságrendileg megnőtt a kerékpáros forga­lom a városban. Két keréken teker a család a nagyihoz a vasárnapi ebédre, barátok a közeli parkba, vagy éppen a Bükkbe. Ez biztató. Azonban, hogy valóban, minél többen eleget tudjunk tenni az idei mobilitási hét szlogenjének (Tiszta levegőt! Mozdulj érte!) némileg akadályozza, hogy bizony rendkí­vül rövidke a BIZTONSÁGOS kerékpáros közlekedésnek megfelelő útszakasz városunkban. Vannak ugyan törekvé­sek, de a város méretéhez és az igényekhez képest kevés. Ráadásul a 17 km-esnek mondott miskolci kerékpárútnak is csak a töredéke „a közúti forgalom által használt felü­letektől a kerékpáros közlekedés céljára elkülönített út”, a Szinva terasz nyomvonalánál például pincér szaladgál keresztül teli tálcával a kezében... Az elmúlt önkormányzati ciklusban járdabővítés, terveztetés, a mostaniban építés és forgalmi szabályozás törekvései hoztak egyes szakaszokon pozitív változást a bringások számára. Valószínű, hogy sokkal nagyobb lenne az öröm, és kevesebb a baleset, ha a véleményüket időben kikérték volna például a közös használatú gyalog és kerék­párutak (Csabai kapu!), vagy kerékpársávok (Autóklub!) felfestése előtt és olyan tervezőkre bízták volna ezeknek a fejlesztéseknek az előkészítését, akik tisztában vannak a kerékpáros közlekedés sajátosságaival. Ha végre akad egy kis anyagi forrás, legalább az érintettek számára leginkább kedvezően hasznosuljon, különösen a fő közlekedési vonalakon. Mert valóban nem ideális megoldás, de nagyobb beru­házás nélkül, útburkolati jelekkel, közúti jelzőtáblákkal valóban kialakítható kerékpáros barát úthálózat. Akkor bátrabban mehetne bringával a gyerek iskolába, vagy ruc­cannának le kosaras bicajjal a háziasszonyok bevásárolni a boltba. Ráadásul a kerékpározás az év nagyobb időszakában az egyik legkiválóbb lehetőség arra, hogy a napi közlekedési szükségletünket, a napi testmozgás igényünket - időt is megtakarítva - kielégítsük. Ezzel tehetünk egészségünkért és egyben kíméljük is a környezetet. A közbringa rendszer, vagy a munkahelyi szolgálati kerékpárok is sokat segíthet­nének a belvárosi zsúfoltságon... Ez utóbbi érvek mentén csatlakoztak sokan a szeptem­ber 22-ei, Autómentes napra szervezett „Miskolci nők a bicajon” akciónkhoz. Célunk, hogy bátorítsuk nőtársainkat és családjaikat a kerékpározásra, és hogy demonstráljuk: a miskolci nők is szorgalmazzák a városban a kerékpáros-ba­rát fejlesztéseket. Már most sokszínű a női kerékpáros staféta csapata, így például bringára pattan gyermekorvos, építész, eladónő, kismama és nagymama, a Lady Lions Club csapata, mi több Lili bárónő (Eperjesi Erika színésznő) is teker egyet a délutáni fellépése előtt. Elmondható tehát, hogy egyre gyarapodik a Critcal Mass, azaz a Kritikus Tömeg női részt­vevőinek köre. Reméljük nem eredmény nélküliek a miskolci kerék­pározás ügyéért tevékenykedők erőfeszítései: az éppen tervezés alatt álló új közlekedésfejlesztési tervekben a mérnökök, az építészek és a döntéshozók végre megfelelő módon veszik figyelembe a kerékpárosok érdekeit, nem csak idéa marad az „élhetőbb városi” szlogen. Szerzőnk az Ökológiai Intézet Alapítvány munkatársa A kerékpározás az év nagyobb idő­szakában az egyik legkiválóbb lehe­tőség arra, hogy a napi közlekedési szükségletünket, a napi testmozgás igé­nyünket kielégítsük.

Next