Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-26 / 71. szám

Jegyzet M: Magyar László Tuti tipp a választásra Már két hét sincs hátra a nagy mérkőzésig, egyre nagyobb a feszültség a verseny részt­vevőiben. A minap az egyik pesti piacon már volt is egy kis adok-kapok a riválisok között, de ez a csetepaté igazából még csak amolyan kezdeti erőfitogtatás volt. A valódi oroszlánkörmöket még csak ezután mutatják meg a választók és a jelöltek, hiszen lesz még itt nagygyűlés, békemenet, ellentüntetés. Ám hiába a nagy hang, hiába a rigmusok skandálása, a vé­geláthatatlan tömeg hullám­zása, a szavazófülkében már mindenki magányossá válik. Magunkban leszünk, ma­gunkra számíthatunk. Csak a lelkiismeretünkre hallgatha­tunk, vele kell megvitatnunk, hogy melyik egyéni verseny­zőre, melyik csapatra tegyük a voksunkat. A tét nem kicsi, ennek ellenére a legtöb­ben ott a függöny mögött másodpercek alatt dönte­nek majd arról, hogy kik is vezessék tovább az országot. A szavazófülkében már nem lehet taktikázni, nem lehet halogató lépéseket tenni, fehéren-feketén véleményt kell nyilvánítani. Légből kapott ötletek, esélylatolgatások mindig vannak, de én tutira megyek: mind az egyéni versenyzőt, mind az országos listán lévő csapatot biztos X-re veszem... magyar@kelet.hu Választás 2014 A Jobbik védené az időseket BUDAPEST: A Jobbik több esz­közt is bevetne az úgyne­vezett „öregezés” ellen, s kiemelt figyelmet fordítana a kiszolgáltatott csoportok elleni bűncselekmények fel­számolására. Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselő­je keddi sajtótájékoztatóján elképesztőnek nevezte, hogy bizonyos bűnözői körök idős és védtelen embereket lop­nak meg, rabolnak ki, s ha ellenállnak, sok esetben meg is gyilkolják őket. Úgy vélte: a helyzet az elmúlt négy évben sem javult. A Jobbik GPS-ala­­pon működő állapotjelzőt is adna az időseknek, amellyel egészségügyi problémáikat vagy bűncselekményeket je­lezhetnek. MTI Pénteken adják át a 4-es metrót a fővárosban Budapest. Orbán Viktor mi­niszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken adja át a 4-es metrót, amelyet az utasok vasárnap üzemzárásig ingyen vehetnek igénybe. Tar­lós István közölte, sikeresen befejeződött a hatóság által felügyelt próbaüzem. Az enge­délyezési eljárás „főszereplői” a próbaüzem tapasztalatait összegezve utasforgalmi pró­baüzemre alkalmasnak nyilvá­nították a rendszert. MTI KELJEI Egyelőre közel 195 ezren sze­repelnek a levélben szavazók névjegyzékén, de a szombat délután beérkezett kérelmek feldolgozása még nem feje­ződött be, így várhatóan nőni fog ez a szám - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke keddi tájé­koztatóján. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok 231 ez­ren regisztráltak. Országgyűlési választás 2014 Ingyenes oktatást akarnak a maradásért Ingyenes felsőoktatá­si alapképzést ígér a szeptemberben kezdő­dő tanévtől az ötpárti ellenzéki szövetség. BUDAPEST. Az MSZP-s Hiller István és Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa keddi sajtótájékoztatóján hangsú­lyozta: az alapdiploma ingye­nessége segíthet megakadá­lyozni a fiatalok elvándorlását, aminek egyik oka, hogy a környező országokban nincs tandíj, másrészt kinyitja a fel­sőoktatás kapuit a hátrányos helyzetű diákok előtt. Hiller István arról is beszélt: vissza­adják a felsőoktatásnak azt a majdnem 60 milliárd forintot, amelyet az Orbán-kormány ki­vont, valamint 85 százalékban európai uniós forrásból olyan programot indítanak, amellyel minden hallgató 3-5 hónapig ingyen tanulhat idegen nyel­vet külföldön. A fiataloknak ma ugyanaz a Hiller Istvánt tesz „kétség­­beesett és hazug ígéreteket”, akinek a Gyurcsány-kormány oktatási minisztereként 2006- ban első dolga volt, hogy be­vezesse a tandíjat - közölte a nagyobbik kormánypárt ked­den az MTI-vel, a baloldali szövetség bejelentésére rea­gálva. MTI <§> interneten küldött leletek Vércukormérő készüléket mutatnak be az Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. sajtótájékoztatóján. Stratégiai megállapodást kötött a kórház és a cég. A kísérleti projekt lényege, hogy az otthon is elvégezhető vérnyomás-, vércukorszint-mérés, szívhangfigyelés, vagy az egyszerűbb kardiológiai mérések eredményeit internet és mobil techno­lógia segítségével juttatják el az orvosokhoz. fotó: mti Robert Fico magyarul is megköszönte POZSONY: Magyarul is megkö­szönte az államfőválasztás első fordulójában rá leadott voksokat az ország magya­rok által legsűrűbben lakott déli járásaiban elhelyezett óriásplakátjain Robert Fico hivatalban lévő szlovák kor­mányfő és államfőjelölt - szá­molt be a pozsonyi Sme napi­lap kedden. A „Köszönöm a támogatást” mondat szlovák és magyar nyelven egyaránt szerepel. mti A köszönő plakát FOTÓ: MTI, KRIZSÁN CSABA Fegyverekkel vonulnak ki A NATO-főtitkárt ag­gasztja az orosz csapat­összevonás az ukrán határnál. Brüsszel­ Aggodalmának adott hangot kedden Brüs­­­szelben a NATO főtitkára ami­att, hogy Oroszország nagy létszámú katonai erőt vont össze az ukrán határ közelé­ben. Anders Fogh Rasmussen erről újságírók előtt beszélt, amikor hivatalában fogadta a montenegrói miniszterelnö­köt. Elmondta, hogy a NATO konzultációkat folytat Ukraj­nával az együttműködés bő­vítésének lehetőségeiről. Menesztették a minisztert Ugyancsak keddi hír, hogy Ukrajna és Oroszország meg­állapodott abban, fegyver­zetükkel együtt hagyhatják el a Krím-félszigetet az ott állomásozó ukrán katonák - jelentette be Ihor Tenyuh ügyvivő védelmi miniszter a kijevi parlament ülésén. A megegyezés előző nap dél­után született Mihajlo Kucin ukrán és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök között. Tenyuh közölte: már megvan a terv a katonák, a fegyverzet és a haditechnikai eszközök, valamint a hadihajók kivo­násáról. A miniszter úgy vé­lekedett, hogy ezáltal sikerül megőrizni az ukrán haditen­gerészet „magját”, fegyver­zetét és haditechnikáját, ami hozzájárul Ukrajna védelmi képességeinek növeléséhez. A minisztert egyébként me­nesztette hivatalából az ukrán parlament. Tenyuh a plenáris ülésen elhangzott felszólalá­sában a határozathozatal előtt maga közölte, hogy a krími helyzettel kapcsolatos tevé­kenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról. mit kép a Krímből (illusztráció) FOTÓ: GETTY IMAGES Választás 2014 OKF helyett tűzoltóságot Budapest. A Szociáldemok­raták Magyar Polgári Pártja (SZMPP) felszámolná az Or­szágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF) és visszaállítaná a Tűzoltóság Országos Parancsnokságát, továbbá leépítené a tűzoltók munkáját akadályozó, bürok­ratikus rendszert - közölte a párt ügyvezető elnöke, Árok Kornél kedden az MTI-vel, az­zal indokolva ezt: azóta, hogy az OKF „bekebelezte” a tűz­oltóságot, romlott a dolgozók helyzete. mti Választás 2014 Balog Zoltán: Több bizalom! BUDAPEST: Eljött a központi koordináció ideje, az egész­ségügy és az oktatás területén a reformok eredményeként az állam vállalta a kizáróla­gos felelősséget a lehető leg­jobb működtetés érdekében - mondta az emberi erőforrá­sok minisztere. Balog Zoltán a Magyarországi Evangélikus Egyház megvalósult fejleszté­seit bemutató, a 2014 és 2020 közötti támogatási időszak lehetőségeit ismertető konfe­rencián kiemelte: a közszol­gáltatás országos lefedettsé­gének biztosításakor sokkal több egyeztetésre és bizalom­ra lesz szükség az állam és az egyház között, a fő cél pedig a színvonal emelése és egysé­ges szintre hozása. mti 2014. MÁRCIUS 26., SZERDA Választás 2014 Simon-ügy: mik is a tények? BUDAPEST: Ténymegálla­pító vizsgálatot indít a Si­­mon-Welsz-ügyben az Or­szággyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Erről egyhangúlag döntött a testület, miután Molnár Zsolt (MSZP) bizott­sági elnök elhagyta a termet. A vizsgálatot kezdeményező Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta: elkészített egy idézést, ápri­lis 3-án 10 órára Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét és Rubovszky Györgyöt (KDNP), a mentelmi bizottság elnö­két hívják a bizottság elé. A meghívókat futárpostával juttatják el az érintetteknek. Molnár Zsolt előzőleg kez­deményezte: minden parla­menti párt frakcióvezetőjét hívják meg, hogy nyílt ülésen számoljanak be arról, a frakci­ótagoknak van-e a magyaron kívül más útlevelük, illetve állampolgárságuk. Miután ezt a javaslatot a bizottság több­sége leszavazta, Németh Szi­lárd viszont fenntartotta kez­deményezéseit, Molnár Zsolt az ülés levezetését átadta a fideszes alelnöknek. MTI .§> Fejlesztettek az evangélikusok Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gáncs Péter elnök-püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház megvalósult fejlesztéseit bemutató, a 2014-2020 évek kö­zötti támogatási időszak lehetőségeit ismertető konferencia előtt. FOTÓ: MTI, SOÓS LAJOS Országgyűlési választás 2014 Mesterházy Attila beperelte a CÖF-öt BUDAPEST. Személyiségi jogi pert indított Mesterházy At­tila, az MSZP elnöke a Civil Összefogás Fórum (CÖF) el­len, mert sérelmezi, hogy a szervezet rabosított bűnöző­ként ábrázolja őt plakátjain. Ezt a CÖF alapítója közölte kedden Budapesten, sajtótá­jékoztatón. Mesterházy Attila veszprémi lakos „a szellemi honvédelem”, illetve a Ci­vil Összefogás Fórum (CÖF) ellen indított pert, és utób­bi plakátjainak eltávolítását kérte - ismertette Csizmadia László. A CÖF bírósági döntések­kel alátámasztott álláspontja szerint a pártelnöknek köz­szereplőként tűrnie kellene a túlzó, felfokozott vélemény­nyilvánításokat is - véleke­dett Csizmadia László. A CÖF alapítója szerint Mesterházy Attila késve kapott észbe, hi­szen a plakátok helyfoglalási ideje már lejárt. MTI Devizaárfolyam (2014.03.25.) Pénznem árfolyam változás & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: EKN. Forrás: MNB Euró 312,05 -0,96 USA dollár 225,89 -1,34 Svájci frank 255,82 -1,00 Angol font 372,63 -2,00 Román lej 69,84 +0,01 Ukrán hrivnya 20,92 -0,12 Horvát kuna 40,72 -0,13 Lengyel zloty­­ 74,45 -0,08

Next