Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-14 / 11. szám

Jegyzet Száraz Ancsa K­inek a szégyene? Álltam a nádasbokori hideg­ben a meleg kabátomban, szi­pogva hallgattam, hogy az ott élők azért nem fűtenek, mert spórolnak, és szégyelltem magam. Azok helyett, akik segíthetnének, de nem teszik, és azok helyett, akik hagyták, hogy ezek az emberek ide jussanak. Másnap a kollégám nemcsak az egy nap alatt a szerkesztőségben összegyűlt több táskányi élelmiszert és ruhaneműt vitte ki, de a fát is felvágta. Ennyit tudtunk tenni, ami egyrészt örömteli, másrészt kevés, mert túl so­kan élnek nyomorban, hideg­ben, sorsukra hagyva. De van még ennél is rosszabb, amikor azért támadnak valakit, mert segítséget kapott. Riportot szerettünk volna készíteni egy apa nélkül maradt családról, ahol az édesanya egyedül ne­veli a gyermekeit. És bár min­den apró támogatás jól jönne nekik, azt kérték, ne tegyük ki őket a nyilvánossággal járó fájdalomnak. Mert amikor a tragédia után egy segélyszer­vezet megkereste őket, rájuk zúdult a falubeliek haragja: irigyelték tőlük a használt ruhákat és cipőket... A nádasbokori idős férfi és a kis faluban élő, névtelenségbe burkolózó család soha nem találkoztak, de a sorsuk közös. Azt kérik, ne írjunk róluk, mert szégyellik a szegénysé­güket. Pedig a szégyenkezésre nem nekik lenne okuk. anita.szaraz@kelet.hu Civil áldozatok Ukrajnában KIJEV: Tíz civil meghalt, 18 pe­dig megsebesült, amikor tü­zérségi lövedék csapódott be autóbuszukba kedden a ke­let-ukrajnai Donyecktől dél­re fekvő Volnovaha telepü­lés közelében egy ellenőrző pontnál - közölte a Donyeck megyei ügyészség, amely ter­rorcselekmény miatt indított eljárást az ügyben. A busz egy menetrend szerinti járat volt, amely Donyeck és az Azovi-tenger­­parti Mariupol között szállí­tott utasokat. Az ügyészség sajtószolgá­lata szerint a támadók tudva, hogy a Donyeck és Mariupol közötti autóúton kizárólag civil járművek közlekednek, Grad rakéta-sorozatvetővel több mint 40 lövedéket lőttek ki célzottan az útra. mti A Tábitha ház kapta a pénzadományt Budapest. A Telekom és a Fenn­tarthatósági Média Klub jóté­konysági akcióján kiárusított süteményekből és a üdvözlőla­pokból közel 2,5 millió forint gyűlt össze, melyet a vállalat 3 millió forinttal egészített ki. Az adományt a Tábitha ház kapta, ahol térítésmentesen segíte­nek családoknak, amelyek tar­tósan beteg, a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermeket gondoznak. ÉKN Tavaly novemberben a kül­földi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,6, a belföl­di vendégeké pedig 1,9 szá­zalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szállás­helyek vendégforgalma ös­­­szességében 3,3 százalékkal emelkedett - közölte a Köz­ponti Statisztikai Hivatal. A szálláshelyek folyó áron szá­molt bruttó árbevétele n szá­zalékkal emelkedett, megha­ladta a 24,2 milliárd forintot. Becsületrendet adományoztak a párizsi terror­rendőr áldozatainak Párizs: Francois Hollande francia államfő posztumusz Be­csületrendet, a legmagasabb francia állami kitüntetést ado­mányozta kedden a párizsi terrortámadásokban megölt ren­dőröknek. „Clarissa, Franck, Ahmed azért haltak meg, hogy mi szabadon élhessünk” - mondta a köztársasági elnök a három rendőr ünnepélyes búcsúztatásán a párizsi prefektúrán. „Ezt kívánta kifejezni több százezer honfitársunk vasárnap Francia­­ország-szerte, amikor tömegesen mentek utcára, hogy osztoz­zanak a fájdalomban és jelezzék a szabadsághoz, a demokráci­ához, a testvériséghez való ragaszkodásukat és a hála üzenetét is eljuttassák a rendőri erőknek” - tette hozzá. Franck Brinsola­­rót és Ahmed Merabet-t a Charlie Hebdo szatirikus hetilap el­leni, múlt szerdán 12 áldozatot követelő merénylet során ölték meg a Kouachi fivérek, Clarissa Jean-Philippe-et pedig másnap reggel lőtte le a harmadik dzsihadista Monrouge-ban. mti 3 ,3 Francois Hollande fotó: afp Pert nyert a volt trafikos Jogsértés történt­­mondta ki a soproni férfi indította ügyben a strasbourgi bíróság. BRÜSSZEL: A magyar állam megsértette a magántulaj­dont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosz­totta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon - mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jo­gok Európai Bírósága Stras­­bourgban. Ha jogerős, fizetni kell A döntés nem kötelezi a ma­gyar jogalkotót a jogsértés megszüntetésére vagy jog­szabály-módosításra, ám 15 ezer euró (mintegy 4,77 millió forint) kártérítés és 6000 euró (mintegy 1,9 millió forint) perköltség megfizetésére kö­telezi a magyar államot, ha jogerőssé válik. A bírák az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján ítélkeznek, amely első jegy­zőkönyvének első cikke védi a magántulajdont, kimond­va, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy javait tisz­teletben tartsák, tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzet­közi jog általános elvei szerint történik. Az ítélet akkor válik jogerőssé, ha három hónapon belül egyik fél sem fellebbezz ellene, ha mindketten beje­lentik, hogy nem kívánnak fellebbezni, vagy ha a testület a fellebbezést elutasítja.­­ A trafikrendszer átalakí­tásával kapcsolatban hozott strasbourgi bírósági döntést a magyar kormány, ahogy ed­dig is, kötelezőnek ismeri el magára nézve - fejtette ki Var­ga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, Budapesten. Varga Mihály közölte: a szükséges kártérítéseket ki fogják fizet­ni. Az MSZP is reagált. Szerin­tük a strasbourgi bírák keddi döntésével Orbán Viktornak is „teljesült egy álma”: most már hiteles, írásos bizonyí­téka van az állami, rendszer­­szintű korrupcióról. Beke Károly, az ellenzéki párt or­szágos elnökségi tagja Bu­dapesten újságíróknak azt mondta, az ítélet azért is sú­lyos, mert a magántulajdon­hoz való jog a demokráciák alapja. Ezért az Orbán-kor­­mány működésének nemzet­közi demokratikus próbája lesz az, miként reagál a dön­tésre - hangsúlyozta. mit ITT HAMAROSAN NEMZETI DOHÁNY TRAFIK ............­• Felvételünk illusztráció fotó: ékn Egymillióval apadt a tábor Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága az Ipsos adatai szerint. Budapest: Kis mértékben to­vább csökkent a Fidesz támo­gatottsága a teljes népessé­gen belül az idei év elején, az ellenzéki pártoké nem válto­zott, a politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült - közölte az Ip­sos a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatá­sából származó eredmények alapján kedden az MTI-vel. Azt írták: a tavaly év végi - két hónap alatt 10 százalék­­pontos - csökkenés után most további 2-vel csökkent a kor­mánypárt támogatottsága a teljes népességen belül. A Fi­desznek negyed év alatt ös­­­szesen 1 millió fővel szűkült a tábora, jelenleg 23 százalék­nyi, azaz 1,8-1,9 millió válasz­tópolgár áll mögötte. Még több a kiábrándult Az ellenzéki pártok támo­gatottsága nem változott az év fordulóján az elemzés szerint. Közülük továbbra is a Jobbik a legerősebb, a vá­­lasztókorúak 14 százaléká­ra, nagyjából 1,1 millió főre számíthat. Az MSZP három hónapja ugyanazt a szintet hozza, 11 százalékot, 900 ezer szavazót. Az LMP és a DK ez­úttal is 3-3 százalékot ér el, ez mindkettejük esetében ne­gyedmilliós támogatói kört jelent. Az Együtt, valamint a Párbeszéd Magyarországért (PM) 1-1 százalékos, így tábo­ruk megközelítőleg 100-100 ezer fő lehet. A politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült, jelenleg 41 százalékos, tehát 3,3 millió választó most nem kér a pár­tokból - közölte az Ipsos. Az elemzők szerint már az előző kormányzati ciklusban is hasonlóan alakult a válasz­tói viselkedés, a Fideszt el­hagyók nem lettek ellenzéki szavazók­­ akkor hosszabb távon sem. „Most annyit ér­zékelhetünk, hogy a Jobbik­nak 2 százalékponttal több szavazója lett az elmúlt hóna­pokban, tehát nagyjából 150 ezer szavazó vándorolhatott át hozzájuk a Fidesztől” - áll az összegzésben. MTI .§> Párizsban az igazságügyi miniszter A Francia Igazságügyi Minisztérium által közreadott képen Christiane Taubira francia és Trócsányi László magyar igaz­ságügyi miniszter Párizsban, január 12-én. FOTÓ: MTI/FRANCIA IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM/DICOM/C. MONTAGNÉ KELET 1UGVUORSZÁG Válasz a vádakra: ez butaság Budapest. A felsőoktatási ál­lamtitkár szerint több diplo­másra van szükség, nem arra, hogy minél több, diplomát nem szerző hallgató legyen a felsőoktatási intézményekben. Palkovics László a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a beiratkozott, felvett hallga­tók 35 százaléka az egyetemi, főiskolai évek alatt „elvész”, azaz nem szerez diplomát. Butaságnak nevezte azokat, a felsőoktatási stratégiát érintő vádakat, melyek szerint a kor­mány nem akar elegendő dip­lomást képezni. mti A vendéglátás lett a leginkább kockázatos Budapest. A vendéglátóipar a legkockázatosabb szektor Magyarországon, ebben a leg­nagyobb a cégek bedőlésének valószínűsége a tavalyi ada­tok alapján a Bisnode nem­zetközi cégminősítő elemzé­se szerint. A cégminősítő közleménye szerint 2014-ben a vendég­látóipar a hosszú ideig lista­vezető építőipartól vette át a legkockázatosabb szektor helyét. A nagykereskedelmet és az adminisztratív tevékenységet végző vállalkozások is kocká­zatosabbá váltak tavaly, míg a gépjármű-kereskedelem helyzete a többi szektorhoz viszonyítva javult. A felszámolások száma 2014-ben mintegy 30 szá­zalékkal emelkedett, ez a nagyszámú kényszertörlési eljárással együtt a cégminő­sítő szerint jelzi, hogy a külső kényszer miatt indított cég­megszüntetések még soha nem öltöttek akkora mérté­ket, mint tavaly, ami intő jel a hitelezőknek. mti 2015. JANUÁR 14., SZERDA Nyolc kaszinóból 6,2 milliárdot vár a tárca Budapest. A tavaly májusban megkötött koncessziós szer­ződések alapján az idén nyolc kaszinó működhet Magyaror­szágon, ezek után 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétellel számol a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium (NGM) 2015-ben. A minisztérium tájékoztatá­sa szerint öt kaszinó Budapes­ten, egy Sopronban, egy Nyír­egyházán és ugyancsak egy Debrecenben üzemelhet. A NAV honlapján elérhető, publikus adatok alapján jelen­leg hat játékkaszinónak van engedélye. A három budapesti játékkaszinót a Las Vegas Ca­sino Kft. koncesszióba vevő koncessziós társaságai, a nyír­egyházi és debreceni játékka­szinókat pedig az Aranybo­nusz 2000 Kft. koncesszióba vevő koncessziós társaságai üzemeltetik. A Casino Sopron működését a korábbi konces­­­sziós szerződés alapján a 10+5 éves koncessziós időszak le­teltéig, 2015. december 31-éig folytathatja - áll az NGM vá­laszában. A törvény szerint 11 kaszinó működhet Magyaror­szágon. MTI <®> Tudáshalom Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadal­mi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélget a Tudás­halom című egyetemi vándorkiállítás megnyitóján az Eötvös Loránd Természettudományi Egyetem Bölcsésztudományi Karán január 13-án. fotó: mti, Illyés tibor Devizaárfolyam ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next